Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-17 / 64. szám
1971. március 17. DUNANTÜLI NAPLÓ 5 Acélcrosségú műanyag pántszalag, csomagoláshoz A MÜ-PACK bemutatója Hidason Az egyszerű kis gép, amely tegnap olyan nagy sikerrel mutatkozott be Hidason: új magyar szabadalom. A neve MÜ-PACK és elsőként az országban a VOSZK Hidasi Ipartelepe gyártja. A mintadarab már az országos csomagolástechnikai bemutatón is felkeltette a szakemberek érdeklődését, a Pécsi Ipari Vásáron pedig második díjat nyert. Sorozatgyártása ebben az évben megkezdődött. Azon a bemutatón, amelyet a műszaki és közgazda- sági propagandahónap keretében kedden délután tartottak a hidasi művelődési házban, a baranyai ipari üzemek és nagykereskedelmi vállalatok képviselőin kívül szép számmal vettek részt a szomszédos megyékből is. Molnár János, az üzem vezetője működés közben mutatta be azt a 2,5 kiló súlyú, mindössze négy alkatrészből álló szerkezetet, amelynek segítségével pillanatok alatt lezárhatók, raklaphoz erősíthetők az áruval telt ládák, dobozok, bálák, kötegek. Az említettek csomagolásához eddig acél pántszalagokat használtak. A MÜ-PACK polipropilénből készült pántszalaggal fonja át a szállításra váró árut. A műanyag szalag acélerősségű, igen nagy szakítószilárdságú és tizedannyiba kerül mint a hasonló célt szolgáló fémszalag. Könnyű, s mivel kis helyet foglal, a raktározási gondokat is enyhíti. A 12 milliméter szélességű pánt igen tetszetős, szilárd, nem csúszik el, s a pánthüvellyel oldhatatlan kötés hozható létre. A gép —, amelynek segítségével a szalagok felerősíthető!?:, kezelése szakértelmet nem igényel. Előreláthatólag ezer készül belőle az idén. Érdeklődik iránta a Mohácsi TE- MAFORG Vállalat, a Mohácsi Farostlemezgyár és még számos ipari üzem. Vásárolt a gépből a Somogy megyei Téglaipari Egyesülés. Köbméternyi téglarakásokat kívánnak rögzíteni, hogy a téglarakodás gépesíthető legyen. A MÜ-PACK-ot a fővárosi Gyorsszolgálat Ktsz hozza forgalomba az egész országban, sőt exportra is kilátásaik vannak. Az Autóklub 1971. évi terveiből Füstgyertyával a rókák ellen Rameisl Ferencné Harminc új sárga angyal Beszélgetés a Magyar Autóklub főtitkárával Nagy öröm az autó — ugyanakkor karbantartása, javítása az autózás legörömtelibb perceit is megmérgezi. Ninc6 alkatrész, a javítás pedig . .. Ügy tűnik az Autóklub egyike a kevés fórumnak, amely az autósok ezer gondján legjobban próbál segíteni. Kedden Pécsett járt Maty- kó Vilmos, a Magyar Autóklub főtitkára. Az idei tervekről és arról a segítségről beszélgettünk, amelyet a klub 70 ezer tagjának — Baranyában 3 ezer — nyújt a gondok enyhítésében. — Tagjaink elsősorban a műszaki szolgáltatásokat igénylik a klubtól — így elsősorban ezt a kívánságot kell kielégítenünk, mégpedig Budapesten és vidéken azonos szinten. A 20 megye székhelyéin műszaki támaszpontokat létesítünk, ahol megfelelő lehetőség nyílik a segélyszolgálat megszervezésére, a gépkocsik felülvizsgálására és a klub irodáinak elhelyezésére. A kisebb vidéki városokban műszeres felülvizsgáló kocsijainkat vehetik igénybe tagjaink. — Milyen vizsgálatokat végeznek az Autóklub műszaki állomásai? — A közlekedés biztonsági követelményeinek megfelelően a fékek, világítás, kormányszerkezet ellenőrzését. Másrészt az autósok egyéni igényeit kielégítő motor, erőátviteli szerkezetek, általában az autó műszaki állapotára jellemző valamennyi vizsgálatot. — Szó esett a segélyszolgálat bővítéséről... — Az idén a sárga angyalok 3 ezer kilométeres útvonalon nyújtanak segítséget az Autóklub tagjainak. Április 3-tól minden szombaté« vasárnap reggel 7-től este 22 óráig, április 30-tól pedig már péntek délutántól cirkálnak gépkocsijaink. Az M 1-es és M 7-es úton Hegyeshalomtól, illetve Siófoktól Budapestig hétköznapokon is rendelkezésre áll a segély- szolgálat. Erre közel 500 ezer forintot fordítunk. Harminc új sárga angyal áll üzembe — Trabant Combi gépkocsikat szerelünk fel —, amelyből kettő Pécsre jut. — Hogyan segít az Autóklub tagjainak gépkocsijavítási gondjaik enyhítésében? — Sajnos az alkatrészellátás megoldása messze meghaladja erőnket. A javításban segítséget adunk. Állami támogatást kapunk bar- kácsállomások létrehozására. Ezeken a bázisokon egyrészt oktatni kívánunk, másrészt tagjaink lehetőséget kapnak arra, hogy a kisebb hibákat, szakemberek felügyelete mellett, maguk kijavítsák. Ez a mozgalom alkalmas arra, hogy autójavító kapacitást eredményezzen. A gépkocsi- tulajdonosok nagyobb önbizalommal vezetik autóikat Pécsett eddig 60 tagunk végezte el a barkácstanfolya- mot — a közeljövőben újabb 30 résztvevővel indítunk oktatást. Az utóbbiak valamennyien nők. L. J. Fűrészporból, kénből és szénporból Szegeden készítik azokat a speciális gyertyákat, amelyek elégetésekor sűrű fekete füst, mérgező gázok keletkeznek. A füstgyertyákból 3 ezer 400 darabot vásárolt és osztott ki ezen a héten a vadásztársaságoknak a MAVOSZ Baranya megyei intéző bizottsága. Az elkövetkező napokban a baranyai erdőkben is megkezdődnek a rókairtó vadászatok. Kiíüstölik a rokalyu kakból a vemhes állatokat, megakadályozva a kártékony vadak elszaporodását. A szigetvári művelődési házban tegnap délután tartották meg háromszázhatvan választópolgár részvételével a baranyai 12. számú választókerület képviselő jelölő gyűlését. Jelen voltak Szigetvár üzemeinek munkásai, az intézmények alkalmazottai, s több mint húsz első választó fiatal. Részt vett a jelölő gyűlésen Mesztegnyei Imre, a városi pártbizottság első titkára, Tinusz János, a városi tanács vb-elnöke. Papp István, a HNF szigetvári elnöke — a jelölő 51399 CSÉB-tag 1964-ben a pécsi tanácsi vállalatoknál alakult meg az első CSÉB. A legfiatalabb CSÉB csupán néhány hónapos, a Baranya megyei Lapkiadó Vállalatnál működik. A Pécsett élő CSÉB-tagok száma ma már 51 399. Őket tíz intéző bizottság fogja ösz- sze. illetőleg gondoskodik a CSÉB-csoportoknál összegyűlő szociális és kulturális alapok felhasználásáról. 1964 óta 27 millió forint kártérítési összeget fizetett ki a pécsi CSÉB-ek tagjainak az Állami Biztosító. A szociális alap terhére 18 477 tagnak összesen 4 417 981 forint segélyt utaltak ki az elmúlt évek folyamán. Külföldi üdültetésben 2018 CSÉB-tag vett részt, belföldön közel ezer családot üdültettek, belföldi társasutazásban 8018 CSÉB-tag részesült. A CSÉB intéző bizottságok sokat költenek kulturális célokra. Közismert, hogy nemcsak kedvezményes színházjegyekkel látják el a tagokat, hanem az idei évadban először már CSÉB-bérlet is megy a színházban. Közeli terv, hogy a Moziüzemi Vállalattal közös bérletet bocsátanak ki, ezel? használatára, 50 százalékos kedvezmény mellett természetesen csak CSÉB- tagok jogosultak. Ugyancsak megvalósulás előtt áll a CSÉB-ldub létrehozása, Koppány Jenő városi fiókigazgató sajtótájékoztatón elmondotta: rendkívül nagy az érdeklődés a magasabb szolgáltatásokat nyújtó CSÉB- ek iránt. Jelenleg az 51399 tagból 9542-en rendelkeznek CSÉB 40-es és a bányászok közül 5408-an CSÉB 50-es biztosítással. Egyébként — mint a tájékoztatón elhangzott — az a cél, hogy minden vállalati dolgozó CSÉB- tag legyen. Bem utaló vasárnap: Szabó Tünde és Kis István a második felvonásban. CSIPKERÓZSIKA Soserest a főpróba szünetében beült a gyerekek közé. — Pfuj!, — mondta egy kócos srác. — Pfuj! — kontrázott a másik és szikrázó szemmel nézett Soserestre. — Olyan gonosz vagy, te altatod el a Csipkerózsikát! Soserest elneveti magát: — De én nem vagyok ám olyan rossz, később, a harmadik felvonásban szép is leszek, meglátjátok! — Nem is igaz! Gonosz vagy! A hét gyerek, a színház Csipkerózsika bemutatójának hét szereplője: hétfőtől vasárnapig, minden napról elneveztek egyet. Most időnként. ha a rendező bácsi nem látja, még lopva ráviNövekvő húsvéti forgalom a papírboltokban Az már nem is vitatható, hogy a húsvét és más ajándékozási ünnepek előtt a papírboltok nagyot könnyí- tenek az ajándékozási gondokon: kicsiknek és nagyoknál?: egyaránt egy helyen szép, tetszetős, praktikus ajándékokat tudnak ajánlani. Kinek mit ajándékozzunk? Ez itt a kérdés, és a papírboltok mindenki részére tudják a helyes választ. Jellegzetes tavaszi, húsvéti ajándék a bélyegberakó. Sok szép változata közül csak néhányat említünk: a 17x12 cm-es 4 és 6 lapos cserealbum, minden bélyeg- gyűjtőnek praktikus, kedves ajándék Ugyanígy a nagy ::23 cm--’s 9 lapos, a 22x t. i l'i lapos, a 25x31 i-is 12 lipos bélyegberako minden bélyeggyűjtőnek ifiya. Ugyancsak jellegzetes húsvéti ajándékok a levélpapírok. Ügy a mappás, mint a dobozos változatokból igen sokféle színű és méretű levélpapírt ajánlanak a papírboltok. Különösen a dobozos levélpapír fajták nagyon tet- szetősek. Érdekes megfigyelés, hogy a vásárlók nagy előszeretettel vásárolják a szép formájú, de nem szabványos méretű levélpapírokat is. Kikutattuk ennek okát: a legtöbb levélíró kétszer szeret örömet szerezni. Először levélpapírja szép formájával, no meg a tartalmával, de rendszerint nagy címletű, „képes” bélyeget ragaszt rá, ezzel még külön örömet szerezve a címzettnek. Így etekintetben nincs jelentősége annak, hogy a boríték szabványméretű legyen. Praktikus ajándékok az írószerek, a töltőtoll, golyóstoll, a színes irón és a változatos kivitelű festőszerek. Nagy keresletnek örvend az egy golyóstoll ból és egy nyo- I mos irónból álló Rómeó készlet, de nagy az érdeklődés az Űrhajós golyóstoll, a Space Pen iránt is. Ennek nagy befogadóképességű tartályában gáznyomás biztosítja minden helyzetben a megbízható íróképességet. Mint az közismert, ilyent használnak útjaikon az űrhajósok, hiszen a „földi” golyóstoll, töltőtoll, grafit- irón ott nem használható. Nagyon keresett a „Pat- Pen” töltőtollak egyre bővülő választéka, mely egyben praktikus ajándék is. E patronos töltőtollak használata esetén nem kell a tanulóknak külön tintát, tintásüveget vinni az iskolába. Fotóalbumok, emlékkönyvek, különböző rendeltetésű és nagyságú műanyagkötésű mappák és blokkok számtalan változatban sorakoznak a polcokon és várják vásárlóikat. Minden műszaki iskolás álma az egyszerű rajzgép. A 228 Ft-ért kapható felszerelés nagyon megköny- nyíti a műszaki rajzfeladat elkészítését. Egy szép logarléc is kitűnő ajándéktárgy. Megnövekedett a papírboltokban a látványosan szép húsvéti dísztárgyak száma. Szépen díszített papírtojások, plüss nyuszifigurák, húsvéti bonbonierek és más, húsvéti ajándékozásra való cikkek is kaphatók a papírboltokban. Megnőtt azoknak a tábora, akik a húsvéti tojás díszítéséhez festés helyett matricát használnak. Többfajta virág, játékfigura, vagy állatkép matricából gyönyörűen díszített tojásokat készíthetünk. Nagyobb gyermekeknek már a tojások matricával való elkészítése is kellemes időtöltést, jó szórakozást jelent. Mi újság a húsvéti képeslevelezőlapok körül? ötféle színes és fekete-fehér képeslevelezőlap típus csaknem 50-féle mintája közül válogathatja ki a vásárló a neki tetsző fajtákat. A belföldön készült képes-levelezőlapok mellett szép színezésű osztrák húsvéti lapok is kaphatók. A húsvéti forgalom a papírboltokban nőttön-nő. A kényelmes vásárlás és a nagyobb választási lehetőség érdekében tanácsunk: már most nézzen körül a papírboltokban, már most vásárolja meg a szükséges ajándékokat. (—) csorítanak Soserestre, alti éppen ezért némi elégedéssel üli végig a főpróba szünetét. — Kedves Soserest, azaz Szabó Tünde, hogy érzi magát, mint csúnya öreg nő? — Nagyon jól. Igaz, még sosem voltam ilyen vénségesen vén és rút a színpadon, de ez éppen így érdekes, izgalmas. Sokféle játékfeladatom van, s különben is a darab végén szép leszek, fiatal. Nem kellemetlen dolog: csúnyából széppé válni, öregből megfiatalodni, — mondhatni minden hő álma. A Csipkerózsika-előadás persze a gyerekek álma, várják a városban, az iskolákban beszélnek róla. Igaz, a színház nem tudta megvalósítani az eredeti elképzelést, népi Romhányi József, hanem Ignácz Rózsa Csipke- rózsika-feldolgozását adja elő. Remélni azonban még szabad, ilyenkor, a főpróbán, remélni, hogy ebből is a gyerekek kedvenc előadása lesz. A színlap mindenesetre sokat ígér: Hevesi András írt hozzá zenét — András Bélával közösen — s ő az előadás zenei vezetője is. A szereposztás szinte parádés, a színház nagyon sok jellegzetes színészegyénisége, szép művésznője játszik a darabban. Rendező: ifjú Kő- ihives Sándor. F. D. gyűlést vezető elnök — köszöntötte a résztvevőket, majd Bernát Béla, a Konzervgyár igazgatója, a Hazafias Népfront városi elnöksége megbízásából mondott beszédet. Elöljáróban méltatta az elmúlt négy évben elért országos és helyi eredményeket, melynek részesei voltak a tanácstagok és az országgyűlési képviselők. — Rameisl Ferencné 8 éve tevékenykedik a legmagasabb szintű államhatalmi testületben — mondotta az előadó —, Rameisl Ferencné 1967 óta Szigetvár járás és város országgyűlési képviselője. Ha általában megállapítható, hogy a képviselők megtartották ígéretüket és választóik között éltek, akkor ez fokozottan érvényes a megyénk nőtársadalmának egyik legmagasabb szintű vezetőjére. Mindig segített problémáink megoldásában: az új kórház telepítéséhez, a gimnázium tornatermének rendbehozásához, a vízmű, a szennyvízrendszer, az úthálózat megépítéséhez adott segítséget. A Hazafias Népfront városi bizottsága és a magam nevében javasolom, hogy a következő ciklusra is őt jelöljük országgyűlési képviselőnek. A jelenlevők egyetértését fejezte ki felszólalásában Takács Jánosné, a Cipőgyár dolgozója, dr. Balej Endrévé városi tiszti főorvos és Kelemen József, a konzervgyár dolgozója. A gyűlés résztvevői egyhangúlag elfogadták a javaslatot és tapssal köszöntötték a választókerület képviselő- jelöltjét. Ezekután Rameisl Ferencné lépett a mikrofonhoz. Köszönetét mondott a bizalomért, azért a megtiszteltetésért, hogy ismét ország- gyűlési képviselőnek jelölték. A jelölő gyűlés Papp István zárszavával ért véget 15000 házikert Pécsett — Elkészült a Kesztyűs Ktsz új üzemházának tervdokumentációja. Asbóth Gyula tervezőmérnök és munkacsoportja által készített variábilis feszítőcsavaros szerkezetű épület létesítési költségei meghaladják a 45 milliót. Az országos viszonylatban is egyedülálló technológiával építendő korszerű üzemházat a Diósi útra telepítik és egy műszakban hétszáz munkás dolgozhat majd benne. Az építés megkezdésének idejéről később döntenek. Új virágzását éli a mecseki kertkultúra. Pécsett jelenleg mintegy 15 000 házikert, kiskerttulajdonos és bérlő él. Ha egy családot átlag négytagúnak veszünk, akkor ebben a városban mintegy 60 ezer ember fogyaszt saját termésű gyümölcsöt, szőlőt, illetve bort, ami városellátás szempontjából rendkívül jelentős. Mit érdemes a Mecseken telepíteni és mit nem? — Erre a ma valóban aktuális kérdésre kaptak választ az érdeklődők, akik hétfőn este a Nagy Lajos Gimnáziumban meghallgatták Bere Sándornak, a Városi Tanács főkertészének előadását a mecseki szőlőskertek és gyümölcsösök jövőjéről. Az előadó mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisüzemi bortermelés szerepe a jövőben a Mecseken is csökkenni fog. A kisüzem nem lehet versenyképes a piacon. Ezzel szemben megnőtt és a jövőben még tovább nő a gyümölcs és csemegeszőlő jelentősége a kiskertekben, önellátás és városellátás szempontjából egyaránt. A Mecseken lévő gyümölcsfák 39 százaléka őszibarack, ez az arány magas, de indokolt távlatilag is, mivel a nagyüzemi őszibarackosok területe az utóbbi időben csökkent. A szilva 22 százalékos aránya azonban túl magas, helyette a kajszi, a mandula, de főként a cseresznye, s leginkább a meggy arányát érdemes növelni. A Mecsek termőterületének 85 százaléka magán kerttulajdonosok birtokában van. az itt megtermelt áru tehát csemege- szőlő- és gvümölesfeleslegek értékesítése ma még sok gondot okoz a termelőknek. Sz ige tvár kép vise lő je lö 11 je