Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-28 / 50. szám

1971. február 28. DUNANTÜL! NAPLÓ 7 Fülep Lajos nyomában Kőből való emlék... Új szobrok A villányi Szőlő-oszlop A gyászjeletés így szól: „ A Ma­gyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem mé­lyen megrendülve tudatja, hogy Fü­lep Lajos Kossuth-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tag­ja, nyugalmazott egyetemi tanár, a párizsi Comité International d'His- toire de l’Art tagja, a Szellem, a Művészettörténeti Értesítő és az Acta Históriáé Artium volt szerkesztője, a Munka Vörös Zászló Érdemrendje, a Munka Érdemrend, a Népköztársasági Érdemérem tulajdonosa, életének 85. évében 1970. október 7-én hosszas betegség után elhunyt. Benne o magyar művészettörténet, művészet- elmélet és kritika kiemelkedő művelő­jét veszítettük el. Műveinek gondolati és formai igényessége nemes szakmai tradícióként él tovább tanítványainak munkásságában. Hamvairól végső akaratának megfelelően történik gon­doskodás”. Megfordítom a gyászkeretes lapot, a címzésen: „Bognár Jánosné, Zengő- várkony, up. Pécsvárad". Bognárék háza a budapesti műűt felőli gesztenyés közé épült Száz- százötven éves gesztenyefák cövekelik ki ezt a domboldalt Alattuk, mint le­vedlett sündisznótüske, elhullajtva he­ver a gesztenye tokja, ahogy itt mondják, a „köpü”. Bognárék tisztaszobájában garma­dával áll ellőttem az újságkivógás, fénykép, könyv - valamennyit Fülep Lajos küldte Bognáréknak, „komájá­nak". Bognárék lánya — ma tanárnő Pécsváradon - a keresztlánya. Egy levelezőlapon a kért gesztenye iránt érdeklődik. Egy fényképen a ház előtt látható, Fodor András társasá­gában. „ ... műveinek gondolati és formai igényessége nemes szakmai tradíció­ként él tovább tanítványainak mun­kásságában..," És hogyan él a falu emlékezetében? * Fülep Lajos 1947-ig élt Zengővór- konyban, mint református lelkész, ön­kéntes visszavonulás volt ez. A Ta­nácsköztársaság alatt Budapesten egyetemi katedrát kapott. A Tanács- köztársaság bukása után el kellett hagynia az egyetemet — Várkonyt választotta. A lelkész! lak, ahol élt, a templom tövéhez simul. Arany János utca 62. Erős kőkerítése kisebb várfalként fog­ja egybe az épületeket. Csengeté­semre csak a kutya vicsorít ki a kis­kapu alján. Majsai József, a jelenlegi lelkész nincs itthon. — Mohácsra mentek, a felesége odavaló — mondja egy asszony aki arra jön. — Ismerte Fülepéket? — Hogyne ismertem volna. A fele­sége hányszor összegyűjtött minket, fiatal lányokat, aztán különféle ta­nulságos könyveket adott a kezünkbe. De jöjjön be az édesapámhoz, ő még többet tudna mesélni. Botykai János éppen szemben lakik a lelkészházzal. Otthon van a család több tagja, így mindenki segít az emlékeket előhívni. — A kislányunknak volt egy hintája kint, aztán mondta a Sárika: „Tiszte­lendő pap, lökjön ki..." Meg itt a Balázs kút fölött sem volt még híd, és hívta Sárikát, hogy igazítsa neki a deszkát. Pécsre hintával szokott be­járni. Igaz is, kérdezze meg a Rózsa Sándort, ő szokta vinni. * A művelődési házban találom meg Rózsa Sándort. Előző este itt volt o tsz-zárszámadó, most tüntetik el az est nyomait — Nem sokat tudok én — mondja és tölt egy pohár enyhén pirosba játszó fehér bort — Pontos ember volt. Ha azt mondta két óra egy perc­kor legyek a ház előtt, akkor nem le­hetett se kettőkor se két óra két perckor ott lenni, hanem pontban egy perckor. Ö alapította egyébként ezt a házat is. Sokan jártak hozzá, írók meg professzorok. Elindulunk föl a domboldalra. — Sok nyelvet tudott, ötöt vagy ha­tot, talán hetet... Tudja mi itt, egy­szerű parasztemberek, nem is tudtuk értékelni őt... Tudtuk, hogy okos ember, nagy ember... hiszen annyian jártak ide ... Már magsabban járunk a templom tornyánál is. A templom falához egy kisebb épület van ragasztva. — Látja, az volt a könyvtára,, ma­ga építtette. Csupa szikla, és egészen a falig könyvekkel volt tele. A szemközti oldalon a gesztenyést napfény fésüli. A bükkfákon szürkés lombmaradvónyok éktelenkednek. Lenn meg-megcsillan a Balázs kút. Vala­honnan mögülünk szétfoszló motor­zúgást hord erre a szél a budapesti műút felől. Arra gondolok, hogy emléktábla il­lenék az Arany János utcai házra. „Valamiféle pestiek a minap jártak itt, emléktáblát emlegettek" — mond­ták a faluban. Igen, valamilyen kő­ből való jelzés, mert az öregek em­lékezete után már nem marad élő emlék. Marafkó László Villány szüretidőben hangos, pin­cékkel szegélyezett főutcájának köze­pén, egy kis parkban, szökőkút, távo­labb pedig egy barokk Szenthárom­ság-emlék társaságában áll Rieger Tibor szobrászművész alkotása, a Szőlő-oszlop. A meghitt szépségű, fehérre meszelt parasztházak, pincék, a borkóstolók olyan vidék népéről vallanak, amely számára a szőlő termelése és a bor nemes fajtáinak élvezete, árusítása az életformája. Hogy miben sajátos a magyar szü­ret, azt elmondja az oszlop oldalára írt versike. Döcöge rímei, bájos fordu­latai a szüretek történetének meghitt, családias korát idézik, nyelvezete la­kodalmi vőfélynyelv, dobot csépelő kisbíróbeszéd. Manapság ritkán derül már kedvre az ember effélétől. Az oszlopnak nincs főnézete, négy oldaláról a szüret ismert jeleneteit láthatjuk. Szőlőt szedő asszonyokat, érdekes tartású, telt idomú szüretelő- ket. Indák közé bújva kezük eggyé lesz a növénnyel, ez az emberi-növé­nyi szövedék sok izgalmas részletet rejt. Az alakok idézik Medgyessy Fe­renc Furulyázó faun dömborművét, olyan robusztusok és kemények, mint a nagy magyar szobrász figurái. A négyzetes oszlop sarokátmenetein ke­resztül kapcsolódnak az alakok egy­máshoz. A második lapon a szüretelő asszonyokhoz csatlakozik még egy alak. Ezek a csatlakozások spirálsze- rűen hurkolják az oszlopot. A har­madik és negyedik lap átmenetében szőlőprés előtt álló férfi vön. A szőlő-oszlop egy eltűnt életformát idéz meg. mely felé azonban senki nem dédelget magában nosztalgiákat. Aknai Tamás Jordan Kusev: PÉCS Templomok és múzeumok városa, város - csordultig ragyogással - egedet örökre fodrozza madaraid vidám szárnyalása. Száguld veled a jövendőbe Hunyadi vad érclovon, s rátalál vágtató üldözője — de féltve őrködsz múltadon. A rengeteg Mecsek ring, s mint gyermekbölcső, imbolyog, az est alól a múlt szökik, s tündökölve fény forog. Porcelán, kristály, üveg - vakító szellemű Zsolnayd - tünö időm tebenned, s te örökre bennem itt (Fordította: Marafkó László) Jordan Kusev bolgár költő 1935-ben született Buda­pesten. Visszakerülve Bulgáriába, előbb Tirnovóban végezte tanulmányait, majd bölcsészkarra Iratkozott be. Jelenleg Jambolban él. 1969 telén járt Pécsett és Harkánybah, akkor született ez a verse. Pécsi színész voltam... FÜLÖP ZSIGMOND- Sokat köszönhetek Pécsnek. Ta­lán egész létemet.., Katona Ferenc és Lendvai Ferenc különös érzékkel egyengették a fiatal színészek kibon­takozását. Ha visszapergetem ezt a 13 évet, a legcsodálatosobb az az első időszak volt, Pécsett. De talán ml, az az évfolyam — Bodrogiék, Törőcsikék - is mások voltunk. Vala­hogy több hittel indultunk, mint ön­bizalommal. Most mintha fordítva lenne...- A Koldusopera nagysikerű vizs- goelöadása után első szerepemet a Noszty-fiúban kaptam meg. Két mon­datot ... Nagyon bántott, de Lendvai jó pedagógiai készséggel, könnyen megérttette velem, hogy ez színház, „ezt csinálni kell”. S jött az első fő­szerep: a Bob herceg... Sikerült. A társulatban is helyemre tolóltam. Be­fogadtak ... Nagyon a szívemhez nőtt akkor Szabó Samu, akitől azt tanul­tam meg, hogyan lehet évtizedek si­kerei és Kossuth-díj után is annyi művészi alázattal lépni a színpadra... Jöttek a feladatok: örsi Ferenc Kapi­tányában, az Esőcsinálóban, azután Raszkolnyikov, Rómeó és szinte az egész világirodalom ... (A Fészek Klub exkluzív presszórész­legében, e nevezetes, nagymúltú hely első emeletén ülünk süppedő, ele­gáns, modernvonalú bőrfotelokban, köröskörül furcsa figurák sorozatára vetül a mennyezeti rejtett világítás fé­nye. A folthatósú groteszk árnyképek a századforduló sajátosan pesti alak­jait idézik. Beszélgetésünket most né­hány pillanatnyi csend szakítja meg. Fülöp Zsigmond gondolatai valahová messze, a pécsi Kossuth Lajos utca és a Nádor „vidékére” kalandoz­nak ...) — A várossal kevés kapcsolatunk volt. Életünk a színház szűk köreire korlátozódott. A színházra, melynek nézőterét igényes közönség töltötte meg. Itt nem lehetett „bóvlizni" ... Megvolt a magunk társasága; ebben életünk; hajnalig tartó vitákkal, be­szélgetéssel. Én ugyan kiváltam oly­kor, mivel a Pécsi Dózsában kézilab­dáztam. Itt voltak a barátaim is, akik­kel azóta is tartom a kapcsolatot. — £s Pest? — 1962-ben hívtak. És ki nem men­ne, ha a Nemzeti meghívja? Mentem, de őszintén szólva nem nagyon szí­vesen. Újrakezdeni, új szorongások kö­zepette, elfogadtatni magamat. „Be­jutni...” Itt éreztem igazán: nem hiába telt el az a négy év Pécsett. Itt százszoros a tempó, a zaklatottság. Az eredmények? Hullámzóak. Első sze­repem a Bánk bán Ottója volt. Tavaly felújították. Újra Ottót kaptam meg. Pedig Biberach volt a vágyam. Első­sorban a vágyak vannak... — Mit sorol közéjük? — Mercutio például... 13 év után már jó lenne eljátszani. A legna­gyobb, az egyetlen igazán nagy vá­gyam a Sasfiók. De azt hiszem, ennek már búcsút inthetek. Hiába. Vágyak vannak és el nem játszott szerepek ... — Csak?... (Hangja most fakó, rezignált. Ér­zem, küzd önmagával, ami őszinte és emberi megnyilatkozása egy tehetsé­ges színművésznek. Nyilvánvalóan reá­lis alappal, de a megcsappant önbi­zalom csalóka túlzásaival.) — Nem „csak” ... Vannak kedves szerepemlékeim is. Például Dobozy két darabjában, az Eljött a tavaszban és a Holnap lolytatjukban. Mindkettőben a háború emléke, az emberi felelős­ség konfliktusa jelenti a nagy színészi lehetőséget. — Szeret ilyen művekben játszani? — Az idő tájt egy tv-riportban is elhangzott ez a kérdés. Akkor is csak azt mondhattam: nagyon izgat ez a téma, bár gyerek voltam, amikor mindez lezajlott. De az igazság meg­ismerésére való törekvést érzem az írói szándékból. A kérdésben, amely magával ragad: Vajon mit tettem vol­na, ha 1944-ben parancsot kell telje­sítenem, amit belémneveltek? Vissza­vetítve erőteljes drámai, lelkiismereti konfliktusa lehet ez a ma emberé­nek ... (Kissé feloldott hangulatban kö­szönt el. Ügy éreztem, jólesett be­szélnie: visszaemlékezni a pécsi évekre. Kialakult vitánk a hullámvöl­gyek okairól és szubjektív, eltúlzott méreteiről mégis eldöntetlenül végző­dött. Pedig sok igazán nagy, kirob­banó-sikerű alakítás született már kitöréssel a szorongó lehangoltság lel­kiállapotból ... És ha ez késik is Fülöp Zsigmond számára, reméljük nem sokáig.) W. E. VITRAY A JÉGEN Téli hónapokban aligha lehetne a műkorcsolyózásnál ideálisabb sportot találni televíziós közvetítésre. Látvá­nyosság és muzsika, ügyesség és ar- tisztikum, szépség és fimonság, humor és tragikum ritka teljessége és har­móniája jellemzi ezt a nemes ver­senyt, amely Európa- és világszínvo­nalon valószínűleg azoknak a nézők­nek is kellemes szórakozást nyújt, okik egyébként jobban kedvelik a férfia­sabb küzdő-sportokat vagy az izgal­masabb csapatversenyeket. Népszerűsítésre aligha szorul a műkorcsolyázás, sőt ez nálunk veszé­lyes lenne. Amúgy is eleget pa­naszkodunk, milyen kevés o komo­lyabb teljesítményekre való felkészü­léshez alkalmas jégpályánk, s az a kevés is csak milyen rövid időszakban használható. Amíg ezen nem tudunk gyökeresen változtatni, addig a túlzott népszerűsítés hatására nálunk legfel­jebb a görkorcsolyázó gyerekek sza­porodnak meg tavasszal az aszfalto­kon. Jólesik persze mindezek ellenére, hogy magyar versenyzőket is láthatunk a világbajnokságon, köztük egy csilla- gocskát, Almássy Zsuzsit, akiről azon­ban most még — bemutatója előtt, amikor ezek a sorok íródnak — köny- nyelműség lenne többet szólni. Bármit hoz a jövő, vigasztalódhatunk, hogy a legszebb élményt a legtöbb szám­ban. a legjobbaknál éppen „érdekte­lenségünk” biztosítja. A műkorcsólyázást egyébként mintha egyenesen a televízió számára talál­ták volna ki műfaji szempontból is. Nagyszerűen megfelel az ideális köz­vetítés feltételeinek. A kamera köny- nyen ót tudja fogni az egész pályát, az egyéni és páios bemutatókat egya­ránt nehézség nélkül végig tudja kí­sérni, s még á közönség hangulatát is kitűnően érzékelhetjük. (Most pél­dául éppen tüntetnek a zsűri ellen, zúg a nézőtér és Vitray szerint egy- frankosokat dobálnak az egyik túlsá­gosan szigorú tag felé ...) Az már nem a televízió érdeme, leg­feljebb szerencséje, hogy ezt a lyoni világbajnokságot önmagában is igen szórakoztatóan rendezték. Azaz ép­pen a rendetlenségében, a franciás lezserségében volt valami megnyerő. Lehet, hogy a televíziós szerkesztőket a guta kerülgette ilyenkor, nekem azonban határozottan tetszettek ezek a lazaságok. A bemutatók időpontja, kezdése körül többnyire szelíd zűrza­var uralkodott, a díjkiosztó bizottsá­got egyik nap alig lehetett összeszed­ni, az érmeket hordozó párnát Csak hosszas szaladgálás után tudták elő­keríteni. Ezek az apró mozzanatok humorial fűszerezték a szépségeket és izgolmakat, vagy kellemesen kitöltöt­ték a látványosságok közötti szünete­ket. Furcsa és szimpatikus jellemzője en­nek a sportnak önmagában is, hogy az izgalmas és megrendítő hatásokat nemegyszer a komikum eszközeivel éri el. Amikor egy szép szál legény jelent meg a jégen, nemcsak a szépszálsá- gában és mesteri produkciójában gyö­nyörködött az ember, hanem azt is felmérte, milyen megrendítő hatást kelt majd ez a dalia a következő pilla­natban, egy tripla ugrás után, amikor „talajtvesztve” úlepén csúszik métere­ket a csillogó síkosságon. Hát még a csinos és csintalan hölgyek, akik ez­úttal is a nehezebb részt vállalva a megpróbáltatásokból, könnyeikkel ön­tözték egy-egy „bukott" kür után a dobogót... Szóval volt itt minden, mi szemnek, fülnek ingere, s néha úgy tűnt, egyet­len szilárd pont van csak ezen a si­kamlós pályán: Vitiay Tamás, akit sohasem láttunk, keveset hallottunk, de állandóan jelen volt mindenütt, mint a jóisten, s aki nélkül a néző számára - arra gyanakszom - sokkal kevesebbet ért volna ez az egész világ- bajnokság. Ö volt a technika mö­gött és fölött az állandó emberi kapcsolat, amely a puszta látvá­nyosságból televíziós élményt va­rázsolt számunkra. Nem volt mindig szerencséje, a második napon „le­leplezte” az eredrpényjelző tábla, Ón­nál szimpatikusabb volt azonban áz őszinte beismerés, a tréfás közvetlen­ség. Vitray apró megjegyzései, hely­zet- és hangulotielzései tették lehető­vé, hogy ne csupán a lyoni pályát lás­suk otthonunkban a képernyőn, ha­nem mi is a helyszínen érezhessük magunkat, közvetlen résztvevőként... Szederkényi Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents