Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-20 / 16. szám

A PÁLYA SZÉLÉRŐL A KEVÉS HÓ NEM AKADÁLY Vasárnap a vártnál keve­sebb versenyző jelent meg a sízők megyei bajnokságának rajthelyén. Nyilván többet otthontartott az , ereszekről olvadó- hó látványa. — Mi, pécsiek nem hagy­hatunk ki egyetlen alkalmat sem arra, ho&^ lécet kössünk a talpunk alá — mondotta Báli László, a siszövetség fő­titkára. — Igaz, hogy még a Mecsek védett lejtőin is meg­kopott a hótakaró, de mint­egy tíz centis volt és azon is lehet versenyezni. Akik felmentek a hegyre, nem bánták meg, mert vég­eredményben jó kis verse­nyen vehettek részt. Azt sze­retnék a versenyzők és ve­zetők, hogy legalább ez a vékony hó tartana még ki egy-két hónapon át. Szükség is lenne rá. Csü­törtökön tervezik az úttörö olimpia megyei döntőinek futamait. Lesiklásban, futás­ban, biatlonban és a fiata­lok részéről annyira kedvelt szánkón mintegy 40—50 fiút és leányt várnak a rajthoz. — Különösen a szánkóver- senyzök számíthatnak a jó baranyai „hagyományokra”. Az országos döntőkön majd­nem mindig dobogóra kerül­tek. Reméljük, • hogy kitart a hó, ha esetleg nem is esik új. Vasárnapra írták ki a középiskolások versenyét. A fiatalok egy csoportja Zako­panéban gyakorol, hogy a január 30—31-i országos vi­dék bajnokságokon, Dobogó­kőn, sikerrel szerepelhesse­nek megyénk lelkes sporto­lói. MÉG MINDIG A RÉGIEK Az aszaliteniszezők megyei bajnokságának hétvégi verse­nyei után a már ismert ,,rangsor” nem változott. Sót, az egy héttel korábbi városi bajnoksághoz képest csak a férfi párosban vágott vissza az Arató, Horváth dr kettős a városi bajnok Koronics— Balázs párnak. Még mindig az Ércbányász versenyzői uralják a mezőnyt és most IV áztok végeztek az élen — Arató, Balázs, Horváth dr., Koronics — akik évek óta ér- mesWiti viadaloknak. A fér- H'aTíifíál a legjobb nyolc közé sem tudott egyetlen fiatal betörni és bár ez dicséri az ,.öregek” versenyzési kedvét (Ragoncsa, Kőhalmi dr.), de az utánpótlás szempontjából egyelőre nem ígér semmi újat. — Mindezek ellenére jó volt a színvonal, mert a verseny­zők minden különösebb gát­lások nélkül állhatták asztal­hoz. Például a döntőbe ju­tásért a Balázs—Horváth dr. találkozó kimondottan remek összecsapást hozott — ez volt a véleménye Weich László­nak, a megyei szövetség fő­titkár ának. És a női versenyek? Hát; igen, a helyzet itt is változatlan. Változatlanul kedvezőtlen! Néliányan a ré­giek közül asztalhoz álltak, de új lány itt sem tűnt fel. í És a színvonal sem érte el — j sajnos — még a közepeset I sem. Felmerül a gondolat, ! hogy ha a nőket nagyobb j számban foglalkoztató üze- I r.iek. Kesztyűgyár, Porcelán- J gyár, Dohánygyár és a töb­biek gondolnának arra, hogy ebben a sportágban aránylag gyors sikereket lehetne elér­ni, szóval ha erre gondolná­nak, biztosan néhány tehet­séges fiatal jelenhetne meg a versenyeken. SPORT Helyzetjelentés a tavaszi rajtra készülődő Dózsa és Komlói Bányász labdarúgóiról A labdarúgó NB I. csapatai mind fedélzeten vannak. Javában folyik a felkészülés. Az alapozó edzések derekán tartanak csapataink. A Dózsa és a Komlói Bányász labda­rúgói sem tétlenkednek. Erről számolnak be tatai és komlói jelentéseink Az első nap Tatán Kedden reggel Tatát kértük kapcsolni. Dr. Czibulka Mihályt, a Dózsa edzőjét kerestük. Reg­geli után a délelőtti edzés előtt tudtunk beszélni a lilafehérek edzőjével. — Milyen volt a vasárnapi út­juk Pécstől Tatáig? — Pécsről délelőtt 10 órakor napsütésben indulturtk, de Szé­kesfehérvárnál már sűrű hó­esésbe kerültünk és mire dél­után 4 órára megérkeztünk Ta­tára, ott már 10—12 cm-es friss hó várt bennünket. Nem örül­tünk a hóesésnek. Hétfőn a pá­lyákon nem is tudtunk edzeni a magas hótakaró miatt, mára ígérték a pályák letakarítását. — Kikkel edzenek együtt Tatán? — Az FTC, az MTK és az Új­pesti Dózsa. labdarugói tartóz­kodnak most itt. Két csapat, az FTC és az MTK, miután volt hely az edzőtáborban, még egy hétig Tatán marad. A ter­vezett 20 játékossal jöttünk. — Hogyan telt el az első nap? — Délelőtt a tornateremben dolgoztunk 2 órát, ebéd után rö­vid pihenés következett, aztán a szabadban mezei futás. Mától kezdve megváltozik a menet­rend, délelőttönként dolgozunk a szabadban és délután leszünk a tornateremben. Ez a hét lesz az alapozás során a legerősebb. Itt majd elválik, hogy Jánosi bírja-e a munkát. Egyelőre, nagy örömünkre együtt dolgozik a fiúkkal. — Az Újpesti Dózsa vezetői úgy nyilatkoztak, ezen a héten a Pécsi Dózsával játszanak ed­zőmérkőzést. — Valóban így van. az újpes­tiek megkerestek bennünket. Mi nem terveztünk Tatán egyetlen egy edzőmérkőzést sem más csapattal, de az újpestiek kéré­sére műsoron kívül valószínűleg nyélbeütjük ezt az edzőmérkő­zést. A fiúk hamar feltalálták magukat Tatán, hisz legtöbbjük nem először van itt. Az ellátás kitűnő, szabadidejükben sem unatkoznak a játékosok. Nagy biliárd-csatákat, asztalitenisz mérkőzéseket és romi partikat vívnak. Jól érezzük magunkat, köszöntjük az otthoniakat. — ni — Bírja-e Jánosi a nagy megter­helést? Tagja lesz-e a tavaszi csapatnak? Ezekre a kérdésekre is választ ad majd Tata. “S*Y Makray Balázs: mindenki többet akar! — Az .őszi idényben nem tel­jesítettük a pontszerzési tervet, ezért tavasszal nagyobb feladat vár ránk — mondotta Makray Balázs, a Komlói Bányász csa­patkapitánya. — , Az alapozást ennek szellemében végezzük, örömmel mondhatom: mindenki többet akar. Igen, a komlói játékosok is tudják, hogy csak komolyabb felkészüléssel, a pályán és a magánéletben sportszerűbb élet­móddal lehet teljesíteni a fel­adatokat. — Szombaton délután fejeztük be a kéthetes táborozást. Ez a munka: tornatermi és szabad­téri foglalkozás, az eddiginél nagyobb megterhelésű volt. Va­lamennyien jól bírtuk az inten­zív edzéseket. Csupán egy-egy meghűlés, vagy kisebb sérülés volt, bár mindenki teljesítette az alapozás fő időszakára tervezett programot. A fegyelmezettebb munkavég­zés egy kicsit az új rendszerű bérezéssel is összefügg. Mi a véleménye errő a csapatkapi­tánynak? — Kétségtelen, hogy az anyagi ösztönzőt jobban alkalmazzák Az Adler—Papp kettős irányítja továbbra is a mayyar ököivívást Nem titok, hogy az elmúlt év végén ellentétek mutatkoztak az ökölvívók táborában. A rövid idő alatt jelentős nemzetközi sikere­ket elért Adler^-Papp kettős már azzal a gondolattal is fog­lalkozott, hogy a jövőben nem vállalja a válogatott szakmai irányítását. Az ügy most lezárult. Válto­zások történtek a különböző szintű válogatottak szakvezetésé­ben, s Adler és Papp erőtel­jesen, megnyugodva munkához látott. Az MTI munkatársa nyilatko­zatot kért Papp Lászlótól arról; mik voltak az ellentétek és mi­lyenek a jövővel kapcsolatos elképzelések. — A múlt évben gyakran kel­lett hangoztatnom, hogy az elért sikerek megtartásához és a jövő még szebb eredményeiért közö­sen kell munkálkodni — mon­dotta a háromszoros olimpiai bajnok. — Nagyobb segítséget igényeltem. Kértem, hogy az A-, az utánpótlás és az ifjúsági ke­ret munkatársait mint vezető edző én válasszam meg. Gond­jaim akadtak a klubokkal is. Nem éreztem segítő szándéku­kat, úgy tűnt. nem fogadják el elképzeléseimet. A legkülönbö­zőbb indokokkal vontak ki versenyzőket a válogatott edzé­sei alól, a klubban nem végez­tették velük azt a munkát, amit kifejezetten kértem. Ügy láttam, ilyen körülmények között értel­metlen a tevékenységem. — Hogyan oldódtak meg a problémák? — Az MTS és a Magyar Ököl­vívó Szövetség biztosított arról, hogy zavartalanul dolgozhatok — jelentette ki Papp László. — Minden segítséget megkapok. Munkatársaimat kiválasztottam. Eszerint Adler Zsigmond a szak- tanácsadó, Szigeti Ferenc az utánpótlás- és Horváth József az ifjúsági válogatott edzője. Vala­mennyi keretnél segédkezik Nagy Ferenc és Marosi Andor. — Ezekután a jövő? — Megnyugodott légkörben, nagy lelkesedéssel dolgozunk — mondotta Papp. — Máris tapasz­taltam, hogy mindenki segítő­társam akar lenni. Csak így le­het elérni a célokat. Biztos va­gyok abban hogy a magyar ökölvívó • sport hasznát látja majd ennek az összefogásnak. A júniusi madridi Európa bajnokságra készülő magyar ökölvívók február 13-án és 14-én Szegeden és Sajószentpéteren az országos 1. és 2. osztályú mi­nősítő versenyen már szorítóba lépnek. Február közepén szó lehet arról, hogy jugoszláv part­nerek ellen vívnak felkészülési mérkőzést Budapesten. Március­ban a lipcsei torna jön, ápri­lisban pedig a hagyományos felszabadulási emlékverseny és a Sztrandzsata Kupa következik. Most, az év elején az alábbi versenyzők nevezhetők komoly pályázóknak. Papirsúly: Gedó felnőtt Európa bajnok. Légsúly:, Orbán S., Kisnémeth junior Európa bajnok. Harmatsúly: Badari, Botos. Pe­helysúly: Kovács L., Simon T. Könnyűsúly: Orbán L., felnőtt Európa bajnok, Juhász junior Európa bajnok. Varga L. Kis- váltósúly: Nemec junior Európa bajnok, Kari. Váltósúly: Kajdi, felnőtt Európa bajnok, Csjeff. Nagyváltósúly: Bakonyi, Csizma­dia. Középsúly: Nagy K„ Rap- csák. Félnehézsúly: Tóth I. Nehézsúly: Juhász, Réder ju~ nior Európa bajnok. ADORJÁN GYŐZÖTT ÉS TOVÁBBRA IS AZ ÉLEN VAN Beverwijkben, a nemzetközi sakkverseny hatodik fordulójá­ban a három magyar férfi és egy női résztvevő közül egy sem szenvedett vereséget. A mérleg: 1 győzelem (Adorján) és 2 döntetlen (Lengyel, Forintos) és 1 függő (Ivánka). Adorján a holland Krabbe el­len bizonyult jobbnak. A döntet­lenek sorozatával kirukkoló Len- .gyel ezúttal a Palma de Mallor­cai világbajnoki verseny új csilla­gával, a nyugatnémet Hübnerrel osztozott meg a ponton. Forintos a jugoszláv Miniccsel ért el döntetlent. A TÉLI ÜTTÖRÖOLIMPIA Sí- ÉS SZÄNKÖVERSENYEI Megkezdődtek a téli úttürő olimpia versenyei. Vasárnap a városi korcsolyabajnokságot tar­tották. Csütörtökön, január 21- én, délelőtt io órakor a Dömör- kapu és környéke lesz a szín­helye a megyei lesikló és szánkó versenyeknek. Az úttörő olim­pia megyei gyorskorcsolyázó versenyét február 7-re tervezik. A sí- és szánkóversenyre a ne­vezéseket a verseny előtt, csü­törtökön 9 és fél 10 között lehet leadni a dömörkapui menedék­házban. most az egyesület vezetői. Az alapkeresetet mindenkinél levet­ték, főleg azoknál, akik az első csapatban egyáltalán nem, vagy kevésszer szerepeltek. A j utalom - összeg viszont számottevő és emelkedő irányzatú, doppingoló, de kifizetése a bentmaradástól, _ továbbá a 12.. vagy a 10. hely megszerzésétől függ. A felkészülés egyik állomásá­nak tartják Komlón az egyéni elbeszélgetést és az egyéb szak­mai előadást. Minden játékos egy négy-öt főből álló „bizott­ság” előtt értékeli saját szerep­lését és azt is elmondja, hogy tavasszal mit akar tenni. Ter­mészetes a szakvezetők is véle­ményt nyilvánítanak, így együt­tesen rajzolódik ki a kép a tel­jesítményekről és a * konkrét egyéni feladatokról. — Kedden tartottuk az alapo­zás 20. edzésnapját. Továbbra is napi két edzés szerepel a prog­ramban, de ezek már színeseb­bek lesznek. Előkerül a labda is. január 31-én pedig az első kétkapus játékra is sor kerül. V. I. Január végén kezdődik az országos sakkcsapatbajnokság A Magyar Sakkszövetség­ben elkészítették a csapat­baj nokságok sorsolását. Az idén a Pécsi Ércbányász az OB I-ben, a Komlói Bányász pedig az OB II. nyugati cso­portjában képviseli Baranya sakksportját. A részletes program a következő: í. forduló (január 31.): Ércbányász—Debreceni V. Meteor; Magyar Viscosa I (Nyergesújfalu)—Komló; II. forduló (február 14.): Szege­di Vasutas—Ércbányász; Komló—Tatabányai Bányász; 111. forduló (február 28): Ércbányász—Bp. V. Meteor: Ganz Villany—Komló: TV. forduló (március 14.): Szál­lítók—Ércbányász: Vasútépí­tők—Komló; V. forduló (már­cius 28.): Ércbányász—MTK; Komló—Kecskeméti Építők; Ví. forduló (április 18.): Nyugati Vasutas—Ércbá­nyász; Dunaújváros—Komló; VII. forduló (április 25.): Érc­bányász—FTC; Komló—Zala­egerszegi TE; Vili. forduló (május 9.): Bp. Honvéd— Ércbányász; Postás—Komló. IX. forduló (szeptember 26.): Ércbányász—BEAC; Komló— BSE; X. forduló (október 10.): T. Dózsa—Ércbányász; V. Traktor—Komló; XI. for­duló (október 24.): Ércbá­nyász—Vasas; Komló—Ba­kony Vegyész; XII. forduló (november 7.): Tipográfia— Ércbányász; Győri MÁV DAC—Komló (Pécsett!); Xlll. forduló (november 21.): Ércbányász—Spartacus; Kom­ló—Pedagógus. 6 CURITIBA: A francia labda­rúgó válogatott 2:1 (1:1) arányú vereséget szervedet! a brazil i Curitiban. Lech revén a 43. percben a franciák szerezték I meg a vezetést Egy perccel ké­sőbb Peixlnho egyenlített, majd a 73. percben Hermes lőtte a bra­zilok győztes gólját. • LIMA: A jugoszláv Velezs labdarúgó csapata 2:1 (1:0) arány­ban győzött a Juan Aurlch perui együttes ellen. • LEEDS: Angol kupa mérkő­zésen, 36 890 néző előtt az első ligában vezető Leeds United csak keserves küzdelem után nyert 3:2-re a harmadik ligás Rotherham United ellen. Megugrott a Milan. Az olasz bajnokságban 4:0-ra győzött Cag- Haviban ezzel a Milan előnye 3 pontra nőtt. A Juventus is meg­nyerte mérkőzését. 2:l-ne győzött Foggia ellen. Újra Pécsett edz az Ércbányász Színház Nemzeti Színház: Nyomozás (du. 3 és este fél 8) Ady-bérlet. Hangverseny Liszt-terem: A Tátrai vonósné­gyes hangversenye. Közreműkö­dik: Kiss Gyula. „B” kamara­bérlet (fél 8). Mozi Ejry hétig Harkányban készülődtek az Ércbányász SC labda­rúgói. A csapat tegnap érkezett vissza Pécsre. Ebben a hó­napban minden nap két edzés is szerepel az NB II. éllovasá­nak programjában. A Volán SC ellen már kétkapus edző­mérkőzést is játszottak. A nagy hó sem vette kedvét az Ércbányász labdarúgóinak. Az első komoly edzőmérkőzést janír'r 30-án a PVFIt-val tervezik. Már az elmúlt évben is nagy megterhelésű edzéseket végeztek az alapozás során az újmccsckaljaiak, ebben az évben Galgóezi Ottó edző meg­emelte a mércét, még nagyobb követelmények elé állítja a játékosokat Park: Idegen a cowboyok között (4, f8) dupla helyár! Petőfi: Idegen a cowboyok kö­zött (f4. 7) dupla helyár! Kossuth: Idegen a cowboyok között (10) dupla helyár! Em­beröléssel vádolva (f3, f5), Köz­játék (17. f9). Mecsckalja: Bilincs és mosoly (5, 7) 16 éven felül! Vasas I.: Serafino (6) 16 éven felül! Mo­hács: Szép lányok, ne sírjatok (f6), A játék (f8). Pannónia bár: 22—04 óráig Ko­vács-kvartett. Rádió KOSSUTH RÄDIÖ 4.30: Hírek. Időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben, kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Mú­zeumok és kiállítások program­ja. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: A kék dosszié. II. rész. 9.20: Kedvelt régi me­lódiák. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: „Nyitnikék.” Kisiskolások műsora. 10.40: Schumann müvei­ből. 11.30: A Szabó család (ism.) 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyec ma3 Játék- e& muaaka. ; percben. 12.30-: Tánczenei kok­tél. 13.15: Balogh Albert népi zenekara játszik. Lente Lajos énekel. 13.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. 14.00: Haydn: D-dúr (Óra) szimfónia. 14.32: Kórus­pódium. A nagymarosi műve­lődési ház férfikara énekel. 14.42: Zongoraművek. 15.00: Hí­rek. Időjárás. 15.10: Az élő nép­dal. Neszmély. 15.20: Iskola­rádió. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Muzsikáról — fia­taloknak. 16.38: Eötvös József élete és művészete. II. rész. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bal­ladák. 17.48: Atlasz. Világgazda­ságifigyelő. 18.03: Bartók: Szóló­szonáta hegedűre. 18.30: Kere­kes Tqth Erzsébet népdalokat énekel. Keszthelyi Pál furulyá­zik és citerál. 18.58: Hallgatóink I ügyeimébe! 19.00: Esti krónika. I 19.25: Hallgassuk együtt! Kroó í György műsora. 20.05: Töltsön > egy órát kedvenceivel! 21.05: j Hírek. 21.08: Gondolat. A Rádió j irodalmi lapja. 2L48: Könnyű hangszerszólók. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: A mosoly országa. Rész­letek. 22.50: A hazai társada­lomkutatás tapasztalataiból. 23.10: Verbunkosok, nóták. 24.00: Hí- í rek. Időjárás. 0.10—0.25: Roman­tikus orosz kórusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth műsorral. 8.05: Könnyű­zene Berlinből. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00: Verdi- finálék. 10.00: A zene hullám­hosszán. A Petőfi rádió dél­előtti műsora. Közben: 11.00— 11.05: Hírek. Időjárás. 11.55: Né­hány perc tudomány. 12.00: Ze­nekari muzsika. Közben: 13.00— üS-OSj Hírek, időjárás. JkUi Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 17.00: ötórai tea. Közben: 17.30 —17.33: Hírek. 18.00: Hírek. Idő­járás. 18.10: Kis magyar nép­rajz. 18.15: Falusi esték. A régi Sárrét világa. 19.00: A zselici fák alatt. . 19.24: Mai magyar múzsa. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: Új könyvék. 20.28: Borodin: Igor herceg. Háromfelvonásos opera. Közben: 21.49—22.00: Petői Sán­dor verseiből. 23.00—23.15: Hí­rek. Időjárás. 23.48: A1 Hirt trombitál. 24.00—0.10: Hírek. Idő­járás. URI1 RÁDIÓ 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Nyelv­vizsga előkészítő, 8. lecke. 19.13: Magyar zeneszerzők. 19.54: Üj lemezeinkből. 20.33: Hírek. 20.36: Az ismeretlen Beethoven. XXV. rész. 21.07: Én, Te. Ö és a sta­tisztika (ism.). 21.17: A dzsessz kedvelőinek. 21.43: Hangfelvéte­lek —> felsőfokon. 23.Ö0—23.15: Hírek. Időjárás. FÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Bilicsi Tivadar énekel, a Koste- lanetz zenekar játszik. 17.45: Válasszunk foglalkozást. — tanuljunk tovább. A pályavá­lasztásról. 18.00: Pécsi prímások muzsikál­nak. 18.15: A nyugdíjas pártmunkás. 18.25: Koncz Zsuzsa énekel. 18.40: Déldunántúli híradó. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. . Barangolás a kultúra világában. I Zenés műsor. — A tartalomból Egy néprajzgyűjtő feljegyzései. — 100 évvel ezelőtt született Boramc. — Kulturális hírek« I A népművelők megbecsülése. — j Hangulatok zenében. •9.30: Német nyelvű műsor. — Ifjúsági műsor. Az ifjúság éle­téből . . . Látogatás a pécsi né­met óvodában. — Tánczehe. 20.00: Műsorzárás. Magyar I v 8.05-8.30: Élővilág (ólt. isk. 8. oszt. 9.00: Műsorismertetés. 9.01: Delta. Tudományos . híradó (ism.) 9.25: Maigret felügyelő. Hét kis kereszt (ism.) 10.15: Teleimpex. Külkereskedel­mi és világgazdasági híradó — (ism.) 10.45: „Rizi-bizi”. — Késmárky Marika műsora (ism.) 11.15—12.00: Mindenki közlekedik (ism.) 13.10—13.35: Élővilág (ism.) 3 6.58: Műsorismertetés. 17.00: Hírek. 17.05: ..Életet at éveknek” — Nyugdíjasok műsora. 17.50: Reklámműsor. 17.55: Telesport. Ferencváros— Újpesti Dózsa bajnoki jégkorong- mérkőzés. 19.20: Esti mese. 19.25: Szünet. 19.30: Tv-híradó. 20.00: India felfedezése. — 3. A Buddha civilizációja. 21.00: Sanzonról sanzonra ... *— A Rádió „Randevú” c. műsorá­ból. 21.20: Nyitott könyv. — Rákosv Gergely: Tigrisugrás. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Juaoszláv Ty. yzései. ett D. j ek* — i 12.55: Montafon: síverseny. 17.05: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.30: Rajzfilmek. 17.45: Az állatok titkai. 18.30: Amatőr együtteseké 19.05- Mozaik. 20.35: Külföldön készült filmdráma. 21.35: Egy rövid raj/.i.ilm. X

Next

/
Thumbnails
Contents