Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-11 / 264. szám

Ära: 80 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló xxvii.évfolyam,264.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. nov. 11., szerda Elhunyt De Gaulle, a Francia I(öztár§a§ág volt elnöke Vendégünk: a DÍVSZ főtitkára Ifjúsági nagygyűlés a Bőrgyárban Csütörtökön temetik a tábornokot fiction este 19 óra 30 perc­kor, Colombey les Deux k.aiises-i birtokán, 80 éves ► mában szívroham következ- 10060 elhunyt Charles de Gaulle tábornok, a Francia Köztársaság volt elnöke. Charles de Gaulle délután loíyamán még házának kert­jében sétálgatott, majd szokás szerint munkához látott. Em­lékiratainak második kötetén dolgozott. Ezt követően passziánszo- zott, majd karosszékében ül­ve a francia tv híradóra várt. Ekkor lett rosszul, s negyed órával később már halott volt. Az összes francia rádióállomás megszakította műsorát, közölte a halálhírt, majd klasszikus zenét közve­tített. A tragikus eseménnyel kap­csolatban kedden rendkívüli minisztertanácsot hívtak ösz- sze az Elysée-palotába. — Jacques Chaban-Delmas fran­cia miniszterelnök reggel óta tárgyal a köztársasági el­nökkel. De Gaulle temetéséről ké­sőbb történik intézkedés. Franciaországban villám- csapásként hatott De Gaulle tábornok váratlan halálának híre. Hiszen a tábornok köz­tudomásúlag jó egészségnek örvendett. Az esti órákban érte szívroham, halálának hí­Szerdán érkezik Scheel Varsóba Varsóban kedden a közös szakértői bizottság ülésével folytatódtak a lengyel—nyu­gatnémet politikai tárgyalá­sok. A napirenden a két or­szág kapcsolatai rendezési folyamatának néhány részlet- kérdése szerepelt. A szakértői jelentést a kor­mányküldöttségek szerda dél­utánra kitűzött ülése elé ter­jesztik. Walter Scheel külügymi­nisztert szerdán délelőttre várják vissza Varsóba. Így a délutáni plenáris ülésre a külügyminiszterek részvétele­iéi kerül majd sor. rét azonban csak kedden dél­előtt, néhány perccel 10 óra előtt közölte a francia rádió. A halálhír pillanatok alatt elLrjedt a fővárosban, a nemzetgyűlés félbeszakította ülését. A középületeken fél­árbocra eresztették a lobogó­kat. s a minisztertanács rend­kívüli ülést tartott. Ezen Pompidou köztársasági elnök ismertette De Geulle-nak még 1952-ben készített végakara­tát, amelyet a tábornok Pompidou őrizetére bízott. De Gaulle végakaratában arról rendelkezik, hogy Co- lombey-Les-Deux-Eglises-ben i temessék el, ahol leánya is | nyugszik. Ne rendezzenek j számára semmiféle hivatalos dísztemetést. Csak a fegyve­res erők képviselete vegyen részt, de az is „szerény kere­tek között”. Sem templom­ban, sem sírjánál ne mond­janak gyászbeszédet. A minisztertanács ülésén elhatározták, hogy eleget tesznek De Gaulle végakara­tának, a temetése csütörtökön délelőtt Colombey-Les-Deux- Eglises-ben szigorúan magán­jellegű lesz. A csütörtöki na­pot azonban országos gyász­nappá nyilvánították és a te­metéssel egyidejűleg Párizs­ban a Notre Dame székes- egyházban gyászmisét celeb­rálnak. A minisztertanács ülése után Pompidou elnök a tele­víziós kamerák elé lépett. „De Gaulle tábornok meg­halt, Franciaország megözve­gyült” — mondotta, s rövid beszédében hangsúlyozta, hogy De Gaulle tábornok felszabaduláshoz és győze- j lemhez vezette a népet. A különböző pártok és szervezetek vezetői ugyan­csak nyilatkozatokban adóz­tak De Gaulle tábornok em­lékének. Georges Marchais, az FKP főtitkárhelyettese ki­jelentette: „De Gaulle tábor­nok azoknak a társadalmi erőknek a politikáját juttatta kifejezésre, amelyek ellen a Francia Kommunista Párt harcol. De a tábornok, nehéz órákban összekötötte nevét nemzeti történelmünk egyik legdicsőségesebb fejezetével, a francia népnek a hitlerista támadók ellen folytatott el­lenállásával. Halálának nap­ján erre emlékezünk”. Ifjúsági nagygyűlést tartottak tegnap délután a Pécsi Bőrgyár kutúrtermében. — Ünnepi beszédet Kárpáti Sándor elvtárs. a KISZ Központi Bizottságának titkára mondott. (Tudósítás az 5. oldalon) Szokolai felv. Bőséges az idei baba-ellá­tás ez lehetne a mottója a játéküzletek tájékoztató­jának. A választék igen nagy: a pultokon megtalál­hatók az öltöztethető, alvós, fésülhető hajú, kicsi és nagy­méretű, sőt járó babák is. De a kislányok sem min­dig babáznak, a kereskede­lem erre is gondolt. A fő- zőcskéző gyerekek számára is akad a pécsi játékboltok­ban látnivaló: konyhafal, melyben grillsütő, különbö­ző edények vannak, mosó­gép, apró fürdőszoba-beren­dezés, centrifuga és még hű­tőgép is, melynek talán egyetlen szépséghibája, hogy nagyobb méretű mint az egyéb konyhai játékok, s így nem illeszthető mellé­jük. Slágernek ígérkezik a láb­bal hajtható trojka, amely mechanizmusában a kisautó­hoz hasonló, változatlan mennyiségben érkezik az üzletekbe az elemes, irányít­ható autók, elektromos játé­kok tömege. Robot játékkal is meglephetik a szülők gyer­mekeiket, s aki gyermeke A mohácsi országút mentén 120 prizmában 256 vagonnyi zöldséget tárolnak a Baranya megyei MÉK belvárdgyulai tároló­telepén. Pécs és Komló ellátására 170 vagon burgonyát, 50 vagon fejes- és kelkáposztát, 14 vagon sárgarépát, 10 vagon gyökeret és 4—4 vagon zellert, céklát és karalábét tartósítanak télire. A képen: prizmázás elölt válogatják a burgonyát. Erb János felvétele manipulációs készségét kí­vánja játékok útján fejlesz­teni, kívánságának megfele­lő műanyag összerakhatós játékokat — a közkedvelt Jáva építőt, Babilont, Mű­építőt, Kerekecske-koron- gocskát — teheti a kará­csonyfa alá. A nagyobb gyerekeknek kaphatók a fém építőkész­let, különböző barkácsoló készletek, elektromos techni­kai játékok. Szép játék — talán inkább hobby — a modellezés. Leg­többen a vasútmodellezésnek hódolnak, sokan is vettek az elmúlt években Piko vagy TT villanyvasutat. A terep­asztalon azonban még sok minden hiányzik és — hiá­nyozni is fog. Nem a játék­üzletek hibája, de rendkívül kevés tartozék érkezik hoz­zájuk. Váltó, jelzőberende­zések csak elvétve vagy egy­általán nem kaphatók. Sín, a Piko-hoz váltó, kocsik, há­zak, mozdonyok, trafó, a TT-hez pedig sín, mozdo­nyok, kocsieloldó kapható jelenleg. A Centrum Áruház­ba még érkezik tartozékáru •— egyelőre ők sem tudják, hogy mi. Ajándék a fa alatt? A pé­csi ajándékbolt különböző érdekességeket tartogat a raktárban. Színes, úgyneve­zett hámozott kristálykészle­tek. bolgár import bőrdísz­műáruk, kerámia-készletek várják az ajándékozókat. Minden évben kelendő volt, most is felkészültek az öt­vös manzsettagombok, gyű­rűk. karkötők, láncok be­szerzéséről — bár a karácso­nyi áru csak november vé­gén érkezik, máris szép a választék. Szovjet vendégek Pécsett Harminc fős delegáció élén érkezett megyénkbe tegnap délelőtt A. Petuhov elvtárs, a Komszomol KB munkatár­sa, a Magyarországra érke­zett különvonat egyik veze­tője. A delegáció vezetőit dél­előtt 10 órakor fogadta a KISZ Baranya megyei Bizott­ságán Gergely László megyei titkár, s tájékoztatta őket megyénk életéről, az ifjúsági mozgalom eredményeiről. A vendégek a mai napon utaznak Budapestre. Helytörténeti konlereneiu Szekszárdon Helytörténeti konferencia kezdődik holnap délelőtt 9 órakor Szekszárdon, a „me­gyeháza” nagytermében. Csajbók Kálmánnak. a Helytörténeti Bizottság elnö­kének megnyitója után dr. Bánkuti Imre kandidátus, a Magyar Nemzeti Múzeum osztályvezető helyettese tart előadást ..Reform, forradalom ás nemzeti függetlenség” cím­mel. Korreferensek: Kisász- szondy Éva. Kiss László, dr. Kolta László és dr. Puskás Attila. A Megyei Levéltár szer­vezése nyomán most harmad- ízben rendeznek ilyen jelle­gű tanácskozást Tolna me­gyében. > I k I Bőséges az ajándékválaszték Sok játék — negyvenezer karácsonyfa Hámozott kristályok — Segítség a vásárlóknak Kevés a vasútalkatrész

Next

/
Thumbnails
Contents