Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
1970. november 7. dunántúli napló BEMUTATÓ A QYERMEKSZINHÄZBAN BŰVÖS ERDŐ Űjfajta színházat rendezett Sik Ferenc, szándéka szerint gyerekeknek. Ezt a szándékát azonban sok minden túlnövi, meghaladja, de egyben igazolja is. Kezdjük a szerzőn: Számúéi Marsak a múlt század vége felé, 1887-ben született, s 1964-ben halt meg. A népmese mestere. Régi meséket dolgoz fel színpadi műnek, újakat ír, de mindig a népmesék szűzi hamvával, ugyanígy alkalmazza mások meséit is. Varázserővel, irreális eseményekkel, reális lelki történésekkel, ugyanúgy, ahogyan a meséket írni. elmondani kell. Munkásságáért megkapta a Lenin-díjat. Alkotásai közül sokat ismernek Magyarországon is. Így a Békés István fordította Tizenkét hónapot, s ez a Bűvös erdő irodalmi változata. Színpadon is ezzel a címmel adták elő, mégpedig a Budapesti Ifjúsági Színházban, majd a Bartók-terem- ben, de akkor már Bűvös erdő címmel. Tornyocska című bábjátékát a televízió mutatta be, s éppen a szentlőrinci bábosok produkciójában. Marsak tehát alkalmas, szerző volt arra, hogy Sik Ferenc újfajta színházat rendezzen a segítségével. A szlávok a szeretet ünnepét — a mi karácsonyunkat — Űjévkor tartják, ilyenkor ajándékozzák meg a gyerekeket, állítják fel a fenyőfát. Szép este, különös este, amikor a mesék még inkább mesék lesznek, mesél a karácsonyfa, táncol a fodrosszoknyás baba, igazit füttyent a játékvonat — még jobban elszabadul a máskor is szűzi és határtalan gyermekfantázia. Ekkor, Újév napján, két esztendő váltásakor Marsak Bűvös erdőjében is emberi formát ölt az év tizenkét hónapja. És Tamara az árva orosz kislány csodálatos hóvirágokat talál a fagyos erdőn, megszólal a fán a hollónéni, piros frakkban keresgéli a nyulat a róka. És itt az első pont, ahol a darab túlnő Sik Ferenc szándékán, de igazolja is azt. Mert nemcsak a gyerekek értik meg, nemcsak a gyerekek játszanak benne egyfajta játékot. A felnőttek is csak a testükkel ülnek a nézőtér zöld bársonyszékein, lelkileg ott járnak a bűvös erdőben, látják a láthatatlan szánkót, amelynek cipelését csak mímeli az öreg katona és Tamara, látják, hogy rőzsével megrakva nehéz ezt meghúzni. A rendezői szándék szerint a gyerekek fantáziája még mentes a hagyományos színházi jelzésrendszerektől. ezért ők megértik az ilyenfajta játékot, ahol megszólal a holló, frakkban vadász a róka, egy fuvással vihart kavar a három téli hónap szellemalakja. De a szándék annyira megvalósult, hogy a felnőttek is belementek a játékba. Ez tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen a gyermekkor középpontú világkép — ahogy valamikor Szerb Antal megfogalmazta — a modern pszichológiában elfogadott, igazolt tétel, amit az irodalomban is Marcel Proust-tól Kosztolányi Dezsőig és még tovább számosán bizonyítottak. De a polgári színjátszás éppen akkor hagyta el a színháztörténet korábbi időszakaiban honos modort, amikor a modern lélektan igazolta azt a gyermekkor középpontúság tételével. Az elhagyott játékmodorral egy nagyszerű színházi modor veszett a múltba, s vele a fantáziaigény is. A színész alkatára, mozgására gesztusára, hangjára, vagyis teljes belső és külső színészi technikájára építő modor, amivel fel tudták kelteni a felnőtt néző fantáziáját, szinte gyermektisztaságú, gyermekhatártalanságú fantáziáját, amivel pótolták a színpadról hiányzó szánkót, de a néző látta az erőlködő színészt és elhitte, hogy milyen nehéz lehet az a szánkó. Most Sik Ferenc megpróbálta felidézni ezt a nagyszerű játékmodort, legalábbis a szellemét. A siker megintcsak túlnőtte a rendezői szándékot. A frakkos rókától minden gyereknéző féltette az emberködmönös nyulat. Túlláttak a Mostoha szándékán, — Bá- zsa Éva remek érzékkel találta el a játék határát — aki nyilvánvalóan gonoszkodott, de akit érdemes volt fegyelmezetten megfigyelni, hogy mire is akar kilyukadni. A gyermekközönség játszott, mégpedig nem mindig pasz- szívan. lelkileg, hanem néha aktívan feleletekkel, közbeszól ^sokkal is. Az előadás sok mindenre dén játszik Sólyom Kati, Péter Gizi, Galambos György, Sipeki Tibor, Bódis Irén, Faludy László, Fülöp Mihály, Kiss István, Kemény Eszter, Karádi Judit, Horváth Irén, RudnyánsZky Judit és Prepeliczay Annamária. Igen sokat köszönhet az előadás a látvány mestereinek: Léka László nagyon idevaló maszkjainak, amelyekkel fantáziakeltő- en, ízlésesen ötvözte az emberi és állati formákat, a szellemiséget és az anyagiságot. hasonlóképpen a díszleteket és jelmezeket tervező Pintye Gusztáv, aki az egész előadást kedves mesekeretbe foglalta és Hevesi András mérsékelt zenéje, Bognár Miklós koreográfiája. A legfőbb érdem persze — a sikernél is jobban a bátorságáért, az elhalt játékmodort feltámasztó kedvéért, erejéért — Sik Ferenc rendezőé. Földessy Dénes SZOVJET FILMKRÓNIKA KLASSZIKUSOK FILMEN Október végén került bemutatásra a magyar filmszínházakban Lev Kulidzsanov nagy érdeklődéssel várt alkotása, a Bűn és bűn- hődés, mely Dosztojevszkij világhírű regénye alapján készült. Tolsztoj után most Dosztojevszkijt is „felfedezték” a szovjet filmrendezők. Az utóbbi években különösen nagy lendületet vett a klasszikus művek adaptálása a Szovjetunióban. Tolsztoj, Turgenyev, Csehov, Gorkij ismert regényei szólaltak meg a film nyelvén, köztük olyan emlékezetes alkotások, mint a Háború és béke, az Anna Karenina, a Nemesi fészek, az Elkésett virágok. A folyamat, úgy látszik tovább tart. sőt erősödik, amennyiben a megfilmesített vagy megfilmesítésre kerülő művek között jó- néhány külföldit is találunk. A szovjet filmművészet ilyen irányú érdeklődése egyébként hagyomány, melynek a nagy rendezők vetették meg az alapjait. A mozinézők emlékezetében még elevenen él a Hamlet szovjet film- változata, Szmoktunovszkij felejthetetlen alakítása. A rendező. Gri- gorij Kozincev új Shakespeare-mű megfilmesítésébe fogott, hamarosan láthatjuk a mozivásznon a Lear király történetét, a gyermeki hálátlanság megrázó drámáját. A rendező — mint egyik nyilatkozatában kifejtette — a fő hangsúlyt a Shakespeare-i gondolat átmentésére helyezi, de nem titkolja, hogy a mondanivaló bizonyos értelmű kiemelésével a mi korunkhoz kíván szólni elsősorban. A filmet a leningrádi stúdió (LENFII M) készíti, Lear szerepében Juri Jar- vetet, a nálunk kevéssé ismert kitűnő jellemszínészt láthatjuk majd. A LENFILM és a DEFA közös munkájaként készül Lton Feucht- wanger híres regényéből a Goya — avagy a megismerés gyötrelmes útja című filmalkotás. Mint a német rendező. Komád Wolf elmondotta, a Goya nem pusztán életrajzi film lesz. habár az életrajzi elemeknek sokszor döntő szerep jut a történetben. Inkább egy folyamat nvomonkövetésének lehetünk majd szemtanúi, egy olyan folyamatnak, mely egy nagy művész gondolkodásában és lelkében zajlik, míg eljut a legnagyobb felismerésig. a néppel való forradalmi azonosulásig. Goya bonyolult egyéniségének megelevenítésére sokáig keresték az alkalmas színészt, végül Donatasz Bannionisz- ra esett a rendező választása aki színházban már több alkalommal kitűnően eljátszotta ezt a szerepet. Puskinba nemcsak az irodalmárok, de a filmesek is szerelmesek. Nagy műveinek javarészét már megfilmesítették a Szovjetunióban, a Ruszlán és Ludmilla azonban mind ez ideig elkerülte ezt a sorsot. Alekszandr Ptusko rendező, aki főleg romantikus és mesés történetek filmre vitelével foglalkozik, most Puskinnak ebből a korai művéből készít filmet. A népmeséi és folklorisztikus elemekben gazdag történethez maga a rendező készíti a díszletterveket. Trenyov Ljubov Jarovaja című drámája azok közé a művek közé tartozik, melyet majdnem minden ország színpadán bemutattak már, hatása és sikere elévülhetetlen. Hódító útját most a filmen is megkezdi, V Fetyin fiatal rendező irányításával megkezdődtek a film felvételei. Az erőteljes forradalmi mondanivalót sugárzó mű fontosabb szerepeit nálunk is jól ismert színészek játsszák, közülük elég megemlíteni a Jarovot alakító V. Lanovoj nevét, aki az Anna Kareninában Vronszkijt testesítette meg kitűnően. A mai írók között többen vannak. akik szoros kapcsolatban állnak a filmmel. Jurij Nagibin az utóbbi években számos forgató- könyvet írt. (Az elnök című kisregényéből készült filmet Magyar- országon is bemutatták.) Ö írta a nemrég befejezett szovjet—olasz koprodukciós film, a Vörös sátor forgatókönyvét, mely a Nobile expedíció tragédiáját dolgozta fel. Készülőben van Borisz Polevoj, Konsztantyin Szimonov, Vaszilij Suksin egy-egy művének filmváltozata. Kovács Sándor JELENET AZ ELSŐ FELVONÁSBÓL Arató Károly: AZ ÜSZÓ KERT Háromszögekkel lobogózva úszik vénasszonyok nyarában a kert dohogva úszik vízimalom-kerekekkel kéménye kályhacső füstbodor a végén pántlikázó idő Századvégi gőzös pöfékel a kert kedélyesen bóbiskoló matróz-körtefák a fedélzeten lépcső alján guggoló börokolyás bokor-kofák szakajtóban sárgabarack-csipogás Családfő pukkanás előtt dühszínű bója pöfög tutul a kert piacozó hajója meredélyen partoldalon fehér házsor vakít előtte csiga mászik templom ki-behúzza tornyait érzékeny tempója azt eredményezte, hogy a nézői aktivitást sikerült irányítani, a cselekménnyel közös tempót kialakítani. Klasszikusan kényes kritikusi kérdés: ki volt a jó a darabban? Kinek mennyit sugallt a rendező, s ki mennyit érzett meg saját szug- gesztivitásával ? Ezt sajnos, a nézőtérről sosem lehet elhatárolni. Az eredmény a fontos, s ebben a két legkiemelkedőbbet Mendelényi Vilmos, és Somody Kálmán érte el. Somody Kálmán szinte eszköz- telenül is sokatmondóan, Mendelényi Vilmos valami eredeti kedvességgel; játékossággal. A főszerepben Vári Éva sajnálatos betegsége miatt az egyik első előadáson Bucsky Csilla alakította Tamarát, s igyekezett az eredendően tiszta lelkületű kislányt megformálni. Hosszú amatőr színjátszás és rendezőasszisztensi gyakorlat után ez volt az első jelentősebb szerepe. Vári Évát „csak” szub- rettnek ismeri a közönség, pedig már eddig is sokszor észrevette, hogy nemcsak humora van, hanem bája is. Itt most, amikor egyáltalán nem énekel, nyilvánvaló, hogy nem „csak” szubrett, hanem sokoldalú színész. A gyermekközönséggel is együtt tud lélegzeni. Mindig szituációkban él és nem írott szerepben s így a darab központi alakja tud lenni. Hozzá talán ifjú Kőmives Sándor hasonlítható, aki ugyancsak feltűnően jó kontaktust tart a gyermekközönséggel. Szabó Tünde sajátos bájjal lehelt egy mesevilágba illő lelket a királynőbe. Helyén van, s könnyeZENEI KRÓNIKA ÜNNEPI HEQEDÜEST A szovjet kultúra napja alkalmából rendezték meg szombat este Gidon Krémer hegedűestjét. Lényegesen több volt ez, mint egy a hangversenyek sorából. Kivételes képességű és képzettségű művész pécsi bemutatkozásának ör- vendtünk, olyan hegedülést hallottunk, amely az estet a pécsi zeneélet ünnepi eseményei közé sorolja. A jó szervezés eredményeiként csaknem megtelt a Liszt-terem, kulturális életünk több vezetőjét is a közönség soraiban üdvözölhettük. Bizony, nem bánta meg, aki meghallgatta az „ismeretlen” fiatal szovjet művész hangversenyét. Gidon Krémerről előzetesen csak azt tudtuk, hogy David Ojsztrah növendéke, a legutóbbi moszkvai Csajkovszkij hegedűverseny győztese. Nos, ez az ifjú művész mesz- sze túljutott a kiváló tanítvány fokán. A hegedülés mesterségének olyan rendkívüli magaslatát érte el, amellyel a legnagyobb művészek közül is csak igen kevesen büszkélkedhetnek. Szinte nincs olyan technikai feladat, amelynek megoldása különösebb nehézséget jelentene számára. És, ami az igaz művészre vall Gidon Krémer esetében, hogy egyáltalán nem fitogtatja kivételes virtuozitását. Az előadóművész személyét háttérben tartja, hegedülése kizárólag a művek szolgálatában áll. Nem jelenti ez azt, hogy hiányoznék Gidon Krémer előadásmódjából a szenvedélyesség vagy a lírai kifejezés. Csupán: nem azt észleljük, milyen szenvedélyes az előadóművész, hanem, hogy milyen kifejezéssel teli az a zene, amelynek hallgatását élvezzük. Már a nyitószámban, Corelli D- dúr szonátájában meggyőződhettünk a művész kristálytiszta intonációjáról, nemes hegedűhangjáról. A kisebb memóriazavar arra vall. hogy még ez a nagyszerű hegedűs sem gép, ő is ember. Bartók I. hegedű-zongora szonátáját Vaj- man után másodszor hallottuk Pécsett szovjet előadóktól. A Csodálatos mandarin mellett, 1921—22- ben keletkezett ez a mű. abban a korszakban, amelyben a legmerészebb hangzásokat használja Bartók, a legközelebb jut a hangnemnélküliséghez. Mégis, a mű átütő közönségsikere azt mutatja, hogy ma már Pécsett Bartók legmerészebb hangvételű művei is sikerre számíthatnak — megfelelő tolmácsolás esetén. A francia impresz- szionisták előfutárának, Chausson- nak Poémá-ját éreztük a hangverseny csúcspontjának. Emlékezzünk a leheletfinom indításokra, a formaívek lekerekítésére! Prigozsin mai fiatal szovjet szerző Szonáta burleszk-jében a hegedű (és a zongora) hangzáslehetőségeit a hagyományostól eltérően tágítja, nagy érdeklődést keltenek eme effektusok. Ciganov átiratában hallottuk Sosztákovics öt prelúdiumát. Ernst szólóhegedűre írt Cap- riccio-jában póztalan. ugyanakkor hihetetlenül virtuóz hegedülésnek voltunk tanúi. A ráadásul hallott Csajkovszkij-művekben. kiváltképpen a Melódiá-ban a romantikus zene sallangjaitól letisztított, ér- zelgésmentes modern előadásmódját mutatta be Gidon Krémer. A szintén fiatal szovjet zongoraművész. Vlagyimir Szkanavi nem zongorakísérő, legalábbis nem az a megszokott értelemben Partner ő, a szó legmélyebb valójában. Különösen a Bartók- és a Chausson- darabokban bizonyult egyenrangú társnak. De a többi műben is. mindig megtalálva: mi a szerepe a zongorának az adott pillanatban, jelentős mértékben hozzájárult az ünnepi hegedűest kivételesen nagy sikeréhez. Szesztay Zsolt «
