Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-26 / 277. szám

1970. november 26. DUNANTÜLI NAPLÓ NDK-dipIomaták az orvosegyetemen Sztár lelt a pécsi Vak Bottyán utca Ralf Steinert, a Német De- j mokratikus Köztársaság bu- j «lapesti nagykövetségének ke­reskedelmi attaséja kétnapos látogatás után tegnap elutaz zott Pécsről. A küldöttség meglátogatta az Orvostudo­mányi Egyetem klinikáit és új elméleti tömbjét s nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról. Látogatásukra a POTE gazdasági igazgatósá­gának meghívása alapján ke­rült sor. Az egyetem ugyanis évente 4—5 millió forint ér­tékű orvosi műszert és fel­szerelést vásárol NDK-beli cégektől. Az idei évben eddig 3,5 millió forint értékű mű­szert szállítottak a Pécsi Or­vostudományi Egyetemre. Az NDK budapesti nagy- követsége éveken át sok se­gítséget nyújtott a kereske­delmi ügyletek lebonyolításá­ban, a megrendelések pontos leszállításában. A budapesti nagykövetség kereskedelmi attaséja látoga­tásán munkatársaival ellen­őrizte az általuk szállított műszerek működőképességét és pontosságát. Kovács Ká­roly gazdasági igazgatóval pedig kereskedelmi kapcso­lataik további elmélyítéséről folytattak tárgyalásokat. A kongresszus tiszteletére Mim ka verseny az év végéig Egyes munkahelyek már ! napok óta egy-egy kivétele­sen izgalmas futball-vasár- napot követő hétfőre emlé­keztetnek: nap mint nap ! emberek ezrei vitatják a j munkahelyeken a pártkong- j reszuson elhangzottakat, — fejezik ki véleményüket pártunk munkájáról, a kong­resszuson hangot kapott fel­adatokról ... A Pécsi Bőrgyár lakatos üzemének 120 dolgozója kö­rében a pártkongresszus volt a téma kedden délután, — de nap mint nap figy elemmel kísérik a kongresszus mene­tét a pártcsoportok tagjai is, akik munkakezdés előtt, ebédidőben, vagy a munka befejezése után jönnek ösz- sze rövid beszélgetésre, vé­leménycserére. Szocialista brigádvezetői értekezleten hangzott el elő­ször Pécsett, a 12-es AKÖV- nél: akkor üdvözlik igazán a X. kongresszust, ha a tisz­teletére meghirdetett munka­versenyt nem fejezik be a Mezőgazdasági dolgozók téli továbbképzése: Felkészülés az új esztendőre Lassan téli pihenőre tér a mezőgazdaság: véget érnek a munkák kint a határban. Azonban a pihenést mégsem töltik semmittevéssel. Kü­lönböző továbbképző tanfo­lyamokon vesznek részt, hogy szellemileg is frissen, sok hasznosítható ötlettel tarso­lyukban kezdhessék az új esztendőt. Az Állami Gazdaságok Igazgatósága bő programról gondoskodik. Két traktoros tanfolyamot indítanak. Há­romhónapos képzés után kö­zel száz fő vizsgázhat, s tér­het vissza gazdaságába az új szakmával. A traktorosok képzését a Bolyi Állami Gaz­daság babarci területén tart­ják. A tanfolyamok kezdési időpontját — úgy a trakto­rosokét, mint a többit, — az időjárástól teszik függővé. Legkésőbb január elején in­dulnak, addigra biztosan ke­veset lehet már tenni kint a határban. Két-kéthetes továbbképzé­sen vesznek részt a külön­böző szakági — növényter­mesztő, kertész, sertéste­nyésztő, szarvasmarha-te­nyésztő, — brigádvezetők, ök az év újdonságaival ismer­kednek meg Harkányban, az Állami Gazdaságok Oktatási Székházában. A tanfolyamo­kon 40—40 fős csoportokat indítanak, s nemcsak bara­A lakosság igényeinek fokozottabb kielégítése érdekében 1971. JANUAR 1-TÖL méretes férti és női cipő, konfekció valamint bútor vonatkozásában, szolgál tatás! munkákat vállalunk. Megrendelés leadható a Komló. Kossuth Lajos u. 21. sz. alatti központban. Carbon Könnyűipari V. nyai, hanem a szomszédos Tolna megyei brigádvezetők is részt vesznek ezen. A ta­nulóidő alatt több gazdaság­ba is ellátogatnak, ismerked­ve a legmodernebb telepek­kel. A tanfolyamokat a MÉM szakoktatási főosztálya tema­tikája alapján, a legképzet­tebb szakemberek vezetik majd. A traktorosok betaní­tott-szakmunkás bizonyít­ványt kapnak. A termelőszövetkezetek ve­zetőinek továbbképzését köz­pontilag, a Keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem tanfo­lyamain oldják meg. Így idén a hagyományos elnök­összejövetelek elmaradnak. Azonban a Baranya megyei Tanács és a két tsz-szövetség közös programjában mintegy háromszáz embert érintő be­tanított munkás tanfolyamo­kat indítanak: állattenyész­tő, mezőgazdasági gépész, nö­vényvédő, traktoros, vala­mint erdészeti ügyintéző to­vábbképzéssel. A kurzusok vezetői a pécsváradi, villá­nyi és sellyei mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek­ből kerülnek ki. kongresszus záróülése után, — hanem azt végig folytat­ják. A szocialista brigádok vezetői vállalták a verseny továbbfolytatását, pót-fel­ajánlásokat is tettek a kong­resszus tiszteletére. A válla­lások között ez is szerepel: egy-egy karambolozott gép­kocsi helyrehozatala, „plusz­ként”, vagyis a napi munkán kívül, a gépkocsivezetők ügyesen gazdálkodnak, taka­rékoskodnak az üzemanyag­gal, — jobban vigyáznak a gépkocsik épségére. — Az AKÖV-nél a munka verse­nyen kívül, mintegy ráadás­ként, kongresszusi műszako­kat is szerveznek a részle­geknél, a tanácskozás ideje alatt. , A Pécsi Postaigazgatóság egész apparátusa megmoz­dult ezekben a napokban: valamennyi üzem és hivatal csatlakozott a kongresszusi munkaversenyhez, és együtte­sen döntöttek annak az év végéig való meghosszabbí­tásában is. A postaigazgató­ság keretében nyolc műszaki üzem küzd az „Élüzem” cím elnyeréséért, hét hivatal a Szocialista munka hivatala címért, majd másfél száz postahivatal dolgozója törek­szik arra, hogy a munka­verseny keretében megsze­rezhessék a Kiváló hivatal címet, 32 posta pedig az Éi- üzem címért küzd. Az igen eredményesnek mutatkozó verseny célja — többek kö­zött — a munka intenzitá­sának növelése, a küldemé­nyek átfutási idejének csök­kentése .... — és még egy sor fontos feladat. Ezekben a napokban a hivatalokhoz is a szokásosnál jóval több Népszabadság jár, a postások is részletesen tájékozódnak a kongresszuson elhangzottak­ról ... A lankadatlan érdeklődésre jellemzőül csak egy epizód: a MEDOSZ tagjai közül so­kan arra kérték a szakszer­vezet vezetőit: érjék el, hogy Kádár János elvtárs kong­resszusi beszámolóját a tele­vízióban együttesen figyelem­mel kísérhessék... A kongresszus megnyitása óta minden reggel, illetve délelőtt röpgyűléseket tarta­nak a Pécsi Kesztyűgyár munkáskollektívái; ímely ek Női plüss nylon ágykabát 107,— Ft Gumifűző (extra méretű) 120,— Ft Automata férfiernyő 270,— Ft Férfi műszőrme divatsapka 144,— Ft Kapron szembiztos nylon harisnya 30,— Ft Fiú és lányka « bánion pulóver 80.— Ft-t«! GONDOLJON AZ AJÁNDÉKOZÁSRA keretében a sajiü, a rádió és a televízió híradásai alapján megbeszélik a legújabb fej­leményeket. A kongresszusi hangulat érződik a teljesít­ményeken is Gulyas József igazgató tegnap elmondotta: szinte minden gyáregységben, műhelyben nőtt a termelé­kenység. A tegnapi napon egy re­kord is született: Dravecz lmréné 16 páros teljesítményi ért el a gyár nemrégi­ben beszerzett és üzembe­állított kézi varrást utánzó gépén. Ezen a gépen eddig 5—6 páros teljesítményt pro­dukáltak Dravecz lmréné a kongresszus tiszteletére vál­lalta: megközelíti a gyártó cég által maximumként meg­jelölt 20 páros teljesítményt. A Pécsi Kesztyűgyár dol­gozói — kiknek képviselője Bezensek Antalné pártbizott­sági titkár személyében —ott van a kongresszuson is, ma kedves vendégeket várnak, s ebből az alkalomból ünnepi műszakot tartanak. A kong­resszus külföldi vendégeinek egy csoportja ugyanis ma látogatást tesz a gyárban. Decemberben í : M §&.. >,Jf:, ■Ü ' *' \ ÉÉH : i ' fäwk:. "I.?! fvx >, v Ahogy a kamera látta a páncélautókat Félszáz új óvodai férőhely a Honvéd utcában A pécsi harmadik kerületi tanács tovább szervezi a gyermekintézmények bővíté­sét. Most, a Mecseki Érc­bánya Vállalat és a városi művelődésügyi osztály segít­ségével kibővítik a Honvéd utcai óvodát. Erre az alapot a Mecseki Ércbánya Vállalat adta meg; sok egyéb segít­sége mellett most újabb la­kást bocsátott a tanács ren­delkezésére, s így sikerült kiüríteni a Honvéd utcai óvoda melletti lakást. A fel­szabadult hellyel bővítették az intézményt, félszáz kis­gyermek számára. Utána mintegy 300 ezer forintos költséggel felszerelést vásá­roltak. Most az 506-os Szak­munkástanuló Intézet fiatal­jai dolgoznak rajta, s előre­láthatólag decemberben, pon­tosabban talán 15—18 között átadják a kisgyermekeknek. Munkaértekezlet a Városi Tanácson Sok gyermek él rossz körülmények között Kevesebb a fiatalkorú bű­nöző — ez volt az egyik megállapítása dr. Losonczy Istvánná tanácsvezető bíró­nőnek a Városi Tanácson tegnap megtartott ifjúságvé­delmi munkaértekezleten. A fiatalkorúak bírája beszá­molt az elmúlt évek tapasz­talatairól, számadatokkal is­mertette az ifjúsági bűnözés helyzetét Pécsett, s okait, motívumait boncolgatta. Sok bűnöző kerül ki az úgynevezett kallódó gyere­kekből, akik a nyolcadik osztály elvégzése után nem tanulnak tovább és nem ke­resnek munkahelyet maguk­nak. Ennek megelőzésére ja­vaslat született: a jövőben az iskolák megküldik a végzet­tek névsorát a kerületi gyámhatóságnak, ahol ha szükséges, foglalkoznak a gyerekkel, elbeszélgetnek a szülővel. Két éve, 1968-ban 191 fia­talkorú állt bíróság előtt. Tavaly 175, s ebben az évben — első féléves adat — mind­össze 66 fiatalkorú bűnöző került a vádlottak padjára. A szám csökken, ami örven­detes, ugyanakkor kevésbé örvendetes az a tény, hogy a korábbi években a személyi tulajdon, ma pedig a sze­mély elleni, erőszakos bűn- cselekmények vannak túl­súlyban. Ennek kialakulásá­hoz — a beszámoló szerint — nagymértékben hozzájá­rult a fiatalkorúak alkoho­lizmusa. Napirenden szerepelt a munkaértekezleten a kerületi ifjúságvédelmi albizottságok munkája is — ezt dr. Sulyok Endréné, a Városi Tanács fő­előadója értékelte. 204 család több, mint há­romszáz gyermeke él veszé­lyes környezetben Pécsett. Állami gondozásba vettek 149 gyermeket, a többiek kö­rülményeit rendszeresen fi­gyelik, ellenőrzik. Elgondol­kodtató, hogy a legtöbb ve­szélyeztetett gyermek züllött, erkölcstelen szülők házában él, ahol nem ritka a bünte­tett előélet. Közel negyedmillió forint segélyt osztanak ki évente a rászoruló családok között. A beszámoló hangoztatta, hogy az iskolai gyermekvé­delmi felelősök nem mindig időben küldték a segélyezés­re javasoltak névsorát, s ezen a jövőben változtatni kelL Minden kilométernél Sztentori hang üvölti: — A postás maradjon bent a házban! A postás persze nem ma­rad, sőt, néhány kíváncsi öregasszony is előkerül a kö­zeli házakból, nem túl nagy örömére a filmeseknek, akik azon igyekeznek, hogy a pé­csi Vak Bottyán utcában hu­szonöt év előtti miliőt te­remtsenek. Aki ismeri az utca állapotát, tudja: ez nem is volt olyan nehéz, — talán ezért is került az idén már másodszor kamerák kereszt­tüzébe az öreg utca... Piros jelzőrakéta kúszik a levegőbe, a mellékutcából egy katonai menetoszlop for­dul ki, teherautókkal, tiszti kocsikkal, gulyáságyukkal, bolgár katonákkal. Surrog a felvevőgép, a rendező utasí­tásokat ordít, aztán kifut a látómezőből az utolsó gép­kocsi is. A dolog persze nem ilyen egyszerű: megfordul az oszlop, kezdődik elölről a harcias vonulást. Közben egy, a közeli kocsmából odatévedt asszony némettel kevert tolvajnyelven arra próbálja rászedni a rendezőt, hogy csak intsen egyet, s ő már megy is a kamera elé... — egyszóval filmet forgat­nak. Ljubomir Sarlandzsiev rendező és Emil Vagenstein operatőr most Pécsett for­gatja, a bolgár televízió szá­mára készülő, „Minden ki­lométernél” című játékfil­met. A húsznál is több foly­tatásra tervezett film — amelyből Pécsett két epizó­dot forgatnak — a második világháború bolgár harcaival foglalkozik, — készítői sze­rint, „Kiossz kapitány” sze­rűen. — d. k. j. — ELŐNYŐS ÉS KÉNYELMES ÖNNEK, ha barátainak és családtagjainak már MOST megvásárolja kat'áesúutjra ajAndéktArgyait ÖVETKE7ETI SZAKÜZLETEINK KITŰNŐ ÁRUVÁLASZTÉKKAL VARJAK SZIGETVARON, ABC Áruházban és a Sza­BOLYBAN, badság út 30. sz. alatti kö­VILLÁNYBAN, töttáru és cipőboltban. SÁSDON, PÉCSETT a „Ledina” ABC SZENTLŐRINCEN, áruházban és a Hal téri MOHÁCSON a szövetkezeti ruházati boltban. AJÁNDÉKOZÁSI TANACSADAS! V

Next

/
Thumbnails
Contents