Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-19 / 271. szám
Ax európai labdarúgópályákról jelentjük Pihentetik a Juventus „karmesterét“ Románia: Futball gimnázium — Spanyolország: Milyen legyen a bemelegítés — NSZK: A* aranycipös Müller — Olaszország: Haller pihen — Athén: Tizenhat vagy huszonnégy csapat? | Hámori, Fábián. Kardos meg a többiek. I , Életképes „palántákat“ nevelnek a Sportiskola labdarúgó szakosztályaiban A sikeres világbajnoki szereplés után román szomszédaink nem ülnek babérjaikon, hanem minden alkalmat megragadnak, hogy ezen siker tartós maradjon. A modern élet követelményeit követve már 1957-ben létrehozták a sportgimnáziumok rendszerét, először Bukarest, Temesvár és Brassó egy-égy középiskolájában, ahol a mindennapos testnevelési órákon túl hetenként 3-szor minden tanuló részére edzést is tartottak a választott sportágban, így atlétikában, úszásban, kézilabdában, röplabdában, kosárlabdában. Ma már 16 városban működik ilyen sportgimnázium és az a cél, hogy 1975-ig minden megyeszékhelyen létesítsenek legalább egyet. Most jött a hír, hogy Bacauban a fentiek mintájára labdarúgó gimnázium nyílt, egyelőre a környékről nyerve az utánpótlást, de máshol is tervezik labdarúgó iskolák létrehozását. Ezen iskolák nagy előnye, hogy egyenlő képesítést ad a többi hasonló középiskolával, de , épp az iskolai rend kereteiben mód nyílik az ifjúság sportolási igényeinek szakszerű és rendszeres kielégítésére. Elkelne Magyarországon is ilyen iskola! * A dél-spanyolországi Andalúziában a labdarúgó-edző iskolán elhangzott előadás szerint a futballisták mérkőzés előtti bemelegítése nem különbözik az edzés előttitől, bár ezzel sokan vitába szálltak. Mégis azzal zárták vitájukat, hogy egyedüli különbség csak az, hogy a mérkőzés előtt alapos gyúrás alá vessük a játékosokat, tehát az öltözői munka komoly legyen. Viszont utána mindig vigyázzunk, hogy a kezdésig hátralévő 5—10 perc alatt folyamatos mozgást végezzünk, nem szabad megállnunk! * A nyugatnémet Gerd Müller nemcsak a mexikói labdarúgó-bajnokság gólkirálya, hanem egész Európa legjobb góllövője lett. Müller az NSZK első ligájának mérkőzésein 38 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, s ezen a címen Gerd Müllemek ítélték oda a France Football című francia labdarúgó szaklap alapította aranycipőt A díjat a közelmúltban adták át Párizsban. Müller személyesen nem vehetett részt az ünnepségen, mert éppen akkor egy fontos bajnoki mérkőzést kellett vívnia odahaza, hanem helyette felesége és csapatának, a Bayemnek az elnöke, Wilhelm Neudecker vette át a kitüntetést. * A Pécsi Dózsa következő ellenfele, a Juventus csapata Picchi edző, a volt Inter-já- tékos javaslatára — pihenteti „karmesterét”, aki az utóbbi időben búskomor lett Az sem kizárt persze* hogy a magyarok elleni EVK-találkozóra pihentetik a már nem fiatal játékost. * A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága Brüsszelben tanácskozott az 1974. évi világ- bajnokságot rendező NSZK javaslatairól. Mint ismeretes, I a nyugatnémetek 1974-re változtatni szeretnének a világbajnoki döntők eddigi rendszerén. Egyik elképzelésük szerint a legjobb nyolcig az eddigi j formában rendeznék meg a küzdelmeket. A továbbjutott nyolc csapat azonban nem , egyenes kiesésben folytatná a mérkőzéseket, hanem két négyes csoportba osztanák az együtteseket, újabb körmérkőzést vívnának és a csoportok első és második helyezettjei, kereszt bejátszás győztesei vívnák a világbajnoki döntőt, a vesztesek mérkőzésén pedig a harmadik hely sorsa dőlne el. A másik nyugatnémet javaslat: ne 16, hanem 24 ország induljon a döntőben, éspedig 12 európai, 6 dél-ame- . rikai és 6 a világ többi részéről. Az NSZK javaslataira a FIFA tagszövetségei közül eddig még csak 73 ország válaszolt, és így a brüsszeli vb-ülésen nem dönthettek. Január 6-án, Athénban, ismét összeül a FIFA végrehajtó bizottsága, és akkor véglegesen határoznak az 1974. évi világbajnokság lebonyolítási rendjéről, jelenti az MTI hírszolgálata. Hámori Laci és Fábián Tibi, a két „gólgyáros” összesen 34 remek dugót helyezett el az ellenfelek kapujában. Hat bajnoki mérkőzésen! Közel hat gól jut egy-egy találkozóra a két srác jóvoltából, mégsem lehetne őket beválogatni a Juventus elleni nagy mérkőzésre, mégha a Dózsa igazolt játékosai lennének is. Hámori, Fábián, Kardos. Her- genrőder, Rozs meg a többiek ugyanis a Pécsi Sportiskola II. csapatának tagjai és mivel ennek a csapatnak a legidősebb tagja sem igen haladta túl a 15. életévét, a kedves szurkolóknak bizony még várni kell egy keveset, hogy a „nagyok” velük kergessék el a gólinséget a pécsi pályákról. Mégis már most örül az ember szíve a jó híreknek és az Ércbányász pályán saját szemével is meggyőződhet arról, hogy milyen tehetséges futballpalánták bújnak ki a termékeny pécsi talajból, alig néhányéves gondos munka nyomán. Talán évek óta nem volt ilyen intenzív a labdarúgó utánpótlás nevelése. Pedig megéri a fáradtságot! — Egy évfolyam ment ki eddig a Sportiskolából, az 54- es születésűek, akik már a Bányásznál kergetik a labdát, — mondotta Garami József testnevelő tanár-, aki társaival a jelelt szerint igen eredményesen irányítja a gyerekek munkáját. — A mostaniakkal tíz éves koruktól foglalkozunk és öröm nézni azt a hatalmas lelkesedést, amivel ezek a fiúk résztvesznek az edzéseken, meg az úttörőbajnokság mérkőzésein. A Pécsi Sportiskola csapatainak ezt a lelkesedését az ellenfelek „bánják” a legjobban. A három benevezett ruári időszakban tornateremben, máskülönben a Postás pályán folynak kora délutántól a besötétedésig az edzések. Garami Józsefen kívül Vass Ottó, Nagy Sándor, Tamási László és März Róbert irányítják a szakmai munkát, természetesen összehangolt edzési tervek segítségével. Mindezeken felül a nyári táborozások élménydús napjai — legutóbb Komlón és Ba- latonfenyvesen voltak a legérdemesebb gyerekek — kovácsolják még egységesebbé ezeket az egymást és a „focit” annyira szerető apró kollektívákat. Hámori, Fábián, Kardos meg a többiek tehát szorgalommal kergetik a labdát a Sportiskola csapataiban. Reméljük, hogy ez a szorgalom, az edzők gondoskodása és a labdarúgás szeretete „igazi focistákká” nevelik majd őket! T. Z. I. osztályában a tavasszal nagy harc lesz a bajnokság megnyeréséért. Hegyhátmaróc és Mecsekpölöske holtversenyben állnak az élen, nemcsak pontszámúk, de még gólkülönbségük is azonos. A járási I. osztályban nagy meglepetés az ez évben felkerült Felsőegerszeg csapatának kitűnő szereplése. Az edzéseket Bakurecz Márton labdarúgó oktató irányítja és a szakember munkája meglátszik a csapat játékán. Nagy csalódás az elmúlt évben még megyei II. osztályban szerepelt Bikali ME- DOSZ együttesének gyenge szereplése. A jobb napokat megért szakosztály nagyobb támogatást érdemelne az állami gazdaságtól. KK-vísszavágó Csepelen Szerdán délután a csepeli stadionban a Csepel labdarúgó csapata a Slavia Prága együttes© ! ellen KK-visszavágó mérkőzést I játszott. Az első negyedórában a hazai í csapat nagy mezőnyfölényt har- ■ colt ki. Az 5. percben Kalmár át- | adásából a bal sarokba bombázott ! lövést a csehszlovák kapus csak I üggyel-bajjal tisztázta. A 24. j percben F. Vcsely 25 méteres I lövése a felső lécről vágódott le a gólvonal elé, majd Tesar bombájára vetődött Fatér. A 2.8. percben lesről szabálytalanul talált a hálóba F. Smolik, de a vendégek szabályos gólja is érett. A 40. percben F. Vesely átadásából F. Smolik célozta meg a jobb felső sarkot, de Fatér védett. A második félidőt a csepeliek kezdték jobban. Az 55. percben a korábban megsérült Kalmárt Takács váltotta fel. A 60. percben a hazaiakat csak a szerencse mentette meg a góltól: Machurka az ötös jobb sarkáról szorongatva a kapu mellé lőtt. A 90. percben a csepeliek jobb- szélsője még egy óriási helyzetet hagyott ki: ezúttal is átkígyózott az egész védelmen, majd a kapus mellett a jobb kapufa mellé lőtt. Végeredményben: Csepel—Slavia Prága 0:0, Csepel 2000 néző, v.: Monti (olasz). A Csepel 3 ponttal, 2:0-ás gólaránnyal a legjobb nyolcba jutott. i A járási II. osztályban megérdemelten lett őszi első a Komlói Kőbánya újonc csapata. Edzőjük Daum Géza, a Komlói Bányász volt NB I-es labdarúgója. Jól szerepel az Oroszlói MEDOSZ is. Mindkét csapat nagy segítséget és támogatást kap az üzemtől, vállalattól. A sásdi járás labdarúgó csapatai lassan pihenőre térnek. Az edzők, szakosztály- vezetők már a tavaszi terveket készítik. Az őszi idényben megélénkült az érdeklődés a járási bajnokság mérkőzései iránt. Tavasszal az izgalmasnak ígérkező érdekes mérkőzések minden valószínűség szerint még több nézőt vonzanak a pályákra a sásdi járásban. A sásdi járási labdarúgó-bajnokság Táviratok, levelek, gratulációk (Utóhang) Jó néhány nap eltelt azóta, hogy a Dózsa ragyogó játékkal kiverte az EVK-ból a kupagyőztes Newcastle-t, de még mindig érkeznek levelek, üdvözlő sorok, táviratok a pécsi csapat címére. Az NB I csapatok, a Komlói Bányász, az MTK, a Videoton, a Ferencváros, a Csepel mellett gratuláltak a nagyszerű eredményhez. A pécsi társegyesületek, az Ércbányász, Bányász játékosai, vezetői is köszöntötték táviratilag a Pécsi Dózsát. A vállalatok, üzemek, hivatalok üdvözlő táviratai is arról tanúskodnak, a Dózsa győzelmének nagy visszhangja volt. A rákospalotai I-es számú posta dolgozói, az Állami Pincegazdaság, a Baranya megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat, a Gödöllői AKÖV, a Zala megyei Rendőrkapitányság, de sorolhatnánk azokat, akik köszöntötték a Dózsát. Távirat jött Romániából is. Craiovából gratuláltak a pécsi csapatnak. A szurkolók levelei sok mindent elárulnak. Gyöngyösről Kovács János nyugdíjas két sűrűn telegépelt oldalon emlékezik meg a Dózsa sikeréről: „öreg ember vagyok, 68 éves, a mérkőzést fű- tetlen szobában állva, reszketve néztem végig, halvány fogalmam sem volt, hogy ilyen brilliáns, klassz kis együttes van a me- csekaljai városban. Hegedűs László Ungvárről köszöntötte levélben a pécsi csapatot. „Kárpátalja sok tízezer, Szlovákia, Románia, Jugoszlávia sok százezer külföldi magyarja nevében tolmácsolom önöknek forró köszönetünket a nagyszerű élményért. Tíz éve nem láttam ilyen jó mérkőzést. Együtt dobogott a szívünk a PVSK pálya nézőseregével.” Giles Katalin 15 éves gimnáziumi tanuló Sándorfalváról ezt írja: „Fiúk, igazán remekeltetek, nagyon nehéz megfogalmazni a dicsérő szavakat, amiket megér .len:eltek. Rajongok a futbal- lőrt, s nagyon megszerettem csapatotokat. Fiúk, ne dobjátok el ezt a levelet, küldjétek el egy la- pi. í autogramjaitokat. Várom le- ' "eteket.” Azt hisszük, ilyen íves sorokra a Dózsa labdá- i ' ~;ók válasza nem marad majd cl. Sokan köszöntötték a mérkőzés hősét, Rapp Imrét. A Dózsa kitűnő kapusának nagybátyja a jugoszláviai Bajmokon él, eddig a ^radinak szurkolt, de most már — amint írta — a Pécsi Dózsa lett a csapata. A Dózsa labdarúgói, vezetői ezúton köszönik meg a sok táviratot, levelet, üdvözlő sort, az elismerést és azt a sok-sok szerető'et és megbecsülést, mely a leve’ " ' ‘ . ’"ltokból árad, és kérik a szurkolókat, a sportbarátokat, a Juventus elleni mérkőzésen is álljanak ott a csapat Mellett. Az NB II-be került a Siklósi Kesztyűgyár férfi kézilabdaesapata Tatán befejeződtek az NB Il-bfe jutásért a kézilabda osztályozó mérkőzések. A női csapatok után a férfiak léptek pályárá. Ami nem sikerült az István-aknai Bányász női csapatának, azt kiharcolta a Siklósi Kesztyűgyár férfi csapata. A siklósiak az NB II-be jutottak. Az elmúlt évben az osztályozón nem sikerült a magasabb osztály kiharcolása a lelkes siklósi együttesnek. A mostani tornára Pál- fai András edző nagyszerűen felkészítette fiait. A megyebajnokságot 6 pont előnnyel nyert siklósi csapa* Tatán az osztályozó mérkőzéseken is jól játszott, mind a 3 ellenfelét legyőzte. Siklós—Tatai Rákóczi 19:17, Siklós—BEAC 20:16, Siklós—Dunaújváros 17:14. Ez a mérkőzés volt a legizgalmasabb. A siklósiak a félidőben már 11:7-re vezettek, szünet után feljöttek a dunaújvárosiak, de a siklósiak győzelmét nem tudták megakadályozni. Pálfai András edző elégedetten beszél játékosai teljesítményéről. A csapat nagyszerűen küzdött, végig lelkesen játszott, és talán ami a legdöntőbb volt, mind a három mérkőzésen fegyelmezetten betartotta a taktikai utasításokat. Krémer kapus volt Komló-PVSK 3:0 (0:0) Komló, vezette: Lukács. Komlói Bányász: - Erdösi (Buus) — Lazaridisz (Kovács), Zimonyi, Csordás I. — Makray, Horváth (Ficzkó) — Bordács, Juhász, Solymosl, Korom (Lazaridisz) — Bodai (Egri). Góllövők: Lazaridisz, Juhász. A mérkőzés végén az edző nem volt elégedett. Lantos Mihály találóan jegyezte meg, hogy a FVSK-val szembeni teljesítmény alapján nagyon nehezen tudná összeállítani a Fradi elleni tizenegyet. a siklósiak legjobbja. A két legeredményesebb játékosnak Bender és Kovács bizonyult, de a csapat minden egyes tagja dicséretet érdemel nagyszerű teljesítményéért. Színház Nemzeti Színház: A kutyás férfi (este 7 órakor) Rótkai-bérlet. Hangverseny Mohács: „Játsszunk zenét”. Ifjúsági bérlett hangversenyek. (11 és fél 1 órakor.) Mozi Park: Hogyan fogtam el az őrnagyomat? (4, 6, 8) Petőfi: 12 + 1 (4, 6, 8) Kossuth: Szeptember és május között (10, 12, Í3, fS). 12 + 1 (Í7, f»> Gyárváros: A sárga tengeralattjáró (6), Mecsekalja: Befejezetlenül (fél helyár — 5, 7), Pécs- szabolcs: Lány a pisztollyal (5, 7), Vasas II.: Dajkamesék hölgyeknek (6). Harkány: A kobraakció (7), Mohács: Szerelmesfllm (£6, £8) Sásd: Akit nem lehet elítélni (7), Siklós: Romeo és Júlia (dupla helyár — 5), Szigetvár: Bűn és bünhödés (másfél hely ár — 8). Pannonia-bár: 22—04 óráig Ben- cze Márta, Jósé Arzamendla, Bárdos László, Cseke trió. Rádió KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: D’Albert: A hegyek alján. Kétfelvonásos opera. Közben 9.53: A búvár Kund. Versek. 10.05: Hírek, időjárás. 10.55: Jus- ka. Elbeszélés. 11.15: Bach-mü- vek. 12.00: Déli Krónika. 12.20: KI nyer ma? Játék én muzsika együttes közül a Sportiskola II. a jelek szerint a bajnoki cím várományosa. Garami edző jegyzetfüzetéből egyeztettük eredményeiket: Hat mérkőzés — hat győzelem — tizenkét pont — 55:2-es kimagasló gólarány! Ebben a csapatban lőtt Fábián Tibi 18, Hámori Laci (az NB I-es játékvezetőnk fia) pedig 16 gólt. Megtudtuk azt is, hogy valóságos „non stop” munka folyik az év folyamán a Sportiskola csapatainál. Télen is csak két hét szünetet tartanak és a december—febEHET1 folófippjeink Népsport Népszava Népszab. D. Napié 1. Tatabánya—Ü. Dózsa x, 2 2 2, x • x 2. SZEOL—Dunaújváros If x If x X 1 3. Rába ETO—Videoton 1 If x, 2 % 4. Sz. Haladás—Csepel x, t 1 x, 2 % 5. özd—Kecskemét Xf 1 1 x 1 6. SZMTE—Pécsi Bányász If X 1 J X* 1 7. DVSC—Ganz-MAVAG If x X 1 1 8. Békéscsaba—Egyetértés 1 X, 2 X x> 2 9. Nyíregyháza—Volán X, 2, 1 X, 2 1 1 10. Pápa—P. Ércbányász 1 1 1 2, x 11. Napoli—Internationale If x If x If X X 12. Torino—Juventus x, 2 x, 2 X Xj 2 13. Catania—Lazio 1 X X X 14. Como—Mantova 1> x, 2 1 1 1 tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Őszintén, emberségesen .. . 14.00: Sebestyén András műveiből. 14.15: Korondy György énekel. 14.31: Kétzongorás művek. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Zengjen a dalunk! 15.40: Bozay Attila: Fúvósötös. 15.51: Két film- dal. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Színes népi muzsika. 16.38: Vörösmarty Mihály élete és költészete. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Bartók: Kontrasztok. 17.33: Házunk és az ország háza. Riport. 17.58: Operacsillagok, operaslágerek. 18.28: Nyitott stúdió. 18.43: Szalay László nótákat énekel. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben kb. 20.25: Láttuk, hallottuk... Kb. 20.42—20.45: Hírek. Kb. 21.20: A „hallgatag többség” az urnák előtt. Kb. 21.50: Kovács Andor gitározik. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Népdalcsokor. 22.55: Latin-amerikai elbeszélők. 23.20: Rettegett Iván. Részletek Bizet operájából. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: A Golden Gate és Acker Bilk együttes felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Sláger volt — hallgassuk meg újra! 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Nóták. 9.40: Két országgyűlés között (ism.). 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi Rádió délelőtti műsora. Közben 11.00— 11.05: Hírek, időjárás. 12.00: Könnyűzenei Híradó. 12.30: Artur Rubinstein Chopin-prelüdöket zongorázik. 12.45: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Magyar muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. Közben: 14.30 és 15.30: Hírek, időjárás. 15.33—16.18: Csak fiataloknak. Tánczenemű- sor. 16.30 és 17.30: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Monológok a Nemzeti Színház 25. évéről. 19.55: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 20.56: Vendégségben. Medvegy Antal iskolaigazgatónál. 21.16: Wolf Péter táncdalaiból. 21.26: Kamarazeneest Fauré műveiből, a Bordeaux-i Fesztiválon. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: öt ország tánczenei felvételeiből. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűzene. 18.55: Középfokú francia társalgás. 19.10: Darvas Gábor: Arany- metszés. 19.23: Bach: D-dúr gordonkaszvit. 19.50: Montreux-i Nemzetközi Dzsesszfesztivál — VI. rész. 20.30: Hírek. 20.33: Wagner: Tannhäuser — nyitány és Vénuszbarlang-jelenet. 20.59: Giccs, sláger, ponyva. I. rész. 21.28: Beethoven összes szimfóniái II. rész. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. —- Zenélő levelezőlap. 17.55: A reformkorszak egy göcseji pap szemével. Degré Alajos írása. 18.05: Szalai Ferenc népizenekara játszik. 18.15: Határozat történt ... A Pécs városi Pártbizottság és a Pécs városi Tanács intézkedési tervéről. 18.30: Népszerű énekegyüttesek felvételeiből. 13.45: Dei-dunantuh híradó. ■ 19.00: Szerb-horvát nyelvű mű- I sor. — Búcsúzik az ősz. Dalok. : — Hírek. — Lapszemle. — A könyvesbolt kirakatából. — Nóták és anekdoták. 19.30: Német nyelvű műsor. —• Erzsébet-napi kívánsághangverseny. 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.10— 8.45: Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.) 9.55— 10.10: Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt.) 11.05:—11.25: Kémia (ált. isk. 8. o.) 11.55— 12.25: Filmesztétika (közép- isk. I. oszt.) 13.10— 13.45: Magyar irodalom (ism.) 14.55— 15.10: Magyar nyelvtan (ism.) 15.50—16.10: Kémia (ism.) 17.28: Műsorismertetés 17.30: Hírek 17.35: Tízen Túliak Társasága 18.25: Elégia. Táncdráma Mikisz Theodorakisz zenéjére 18.45: Comenius Sárospatakon. — Dokumentumfilm 19.10: Reklámműsor 19.15: Esti mese 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: A novellairodalom gyöngyszemei tévéfilmen. 1. A postamester. Magyarul beszélő lengyel film. 2. A levelezőlap. Magyarul beszélő NSZK film 21.00: A Tv Galériája 21.40: Turisták voltunk — Spanyolországban 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Juaosziéiv Tv 16.45: Magyar nyelvű tv-króni- ka. 17.00: TTT-tanácsadó szülőknek (ism.). 17.50: Gyermekadás. (Tv-Ljubljana) 18.30: Népzenei adás. 19.00: Villanófény. 19.05: Enciklopédia. 19.20: Doktor a házban — humoros adás. 20.35: Időszerű beszélgetések. 21.35: Törhetetlenek — a filmsorozat utolsó epizódja. 22.40: Sakkr kom mentári I \