Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-12 / 214. szám

Nehéz mérkőzések várnak a Dózsa labdarúgóira Komló szeretne visszavágni Szegednek Színpompás ünnepségekkel nyitották meg a XI. Mecsek Kupa nemzetközi országúti kerékpárversenyt A délutáni verseny győztese, Géra a célban. .aecinxm NEMZETKÖZI KERÉKPÁRVERSENY-1970 Pénteken reggel fél 9. A fellobogózott Széchenyi téren színes sportruhás versenyzők gyülekeznek. A Mecsek Ku­pa szervező bizottsága im­már 11 alkalommal veszi számba a nagy verseny részt­vevőit. 23 csapat 70 kerék­párosa készülődik. Az utolsó szerelési munkát végzik ke­rékpárúkon. 9 órakor a dzsámi elé fel­vonulnak a kerékpárosok, élükön 6 Spartacus sportoló hozza a Mecsek Kupa zász­laját. A Városi Tanács tor­nyából közben felhangzik a Mecsek Kupa szignálja, meg­szólalnak a harsonák. Ma­gyar ruhába öltözött lányok virággal kedveskednek a sportolóknak. A Himnusz hangjaira a zászló lassan fel­kúszik, a Mecsek Kupa zász­laja. A téren sok-sok sport­barát, érdeklődő figyeli az eseményeket. Fischer Ferenc, a szervező bizottság titkára ad jelentést dr. Nagy Gyu­lának, a Megyei Tanács el­nökhelyettesének, a szervező bizottság elnökének, és fel­Az ünnepélyes megnyitás után a csapatok a 6-os főút­vonalon lévő rajthelyhez vo­nultak, ahol pontosan fél 10 órakor startolt a Bp. Építők első csapata. Őket az SC Pa- dovani, az FTC, majd a Pár­ma csapatának versenyzői követték, a Pécsi Spartacus első csapata 15,-ként hagyta el a starthelyet. A mezőny első felében indított csapa­tok közel egyenlő erőt kép­viseltek. Igen nagy ered­ménynek számított, ha a há­rompercenként indított csa­patok látótávolságnyira meg­közelítették egymást. A szek­szárdi célba elsőnek az olasz Padovani csapata érkezett, eredményük 1:08.02, olyany­Szekszárdon a délelőtti hármas csapatverseny ered­ményhirdetését a Felszaba­dulás téren tartották. Há­romnegyed háromkor innét vágott neki a mezőny a 92 kilométeres Szekszárd—Hosz- szúhetény—Komló—Sikonda —Pécs útszakasznak, a 92 km-es, tömegrajtos egyéni és csapatversenynek. Szekszárd után jóidéig nem sikerült senkinek sem meg­szöknie. A kezdeményezőket sorra befogták, a szökési kí­sérletek nem sikerültek. Bonyhád előtt. Takács, az Előre kerékpárosa, a Mecsek Kupa elmúlt évi egyéni ver­senyének győztese tört az él­re, háromtagú üldöző boly próbálta befogni, Pataki ve­zetésével. A pécsiek a nagy bolyban helyezkedtek el. Az olaszok, az FC Padovani ke­rékpárosai és az újpestiek, egymásra vigyáztak. Az első részhajrát Mecseknádasdnál Takács nyerte, Takácsnak még egy részhajrát sikerült nyernie, közben Juhász is megnyert egy hegyi' hajrát. Az árpádtetői hegyi hajrát pedig Géra, a miskolciak versenyzője nyerte. Hosszúheténybe egy hatta­gú élcsoport futott be, köz­tük Takács, Juszkó, Juhász és az FC Párma kerékpáro­sa, az olasz Fallini Robert», aki mind jobban belelendült. A Komló előtti lejtőn hatal­mas iramban száguldott e mezőny. A változatos, emel­kedőkkel, lejtőkkel tarkított terep komoly erőpróbát kö­vetelt a versenyzőktől. Géra nagyszerűen bírta a nehéz terepet. A sokáig élen hala­dó Takácsot Árpádtetőnél előzte meg, megugrott az él­csoporttól és egyedül szágul­dóit Pécs felé.. Meszesen szá­kéri a viadal megnyitására. Dr. Nagy Gyula köszöntöt­te hazánk legnagyobb ke­rékpáros versenyének részt­vevőit, a csapatok vezetőit. A lassú rajt ezúttal is a városi tanácsháza előtt volt. Innét kerékpároztak a ver­nyira jónak bizonyult, hogy később egyetlen csapat sem tudta túlszárnyalni őket. Szé­pen versenyeztek az Üjpesti Dózsa kupavédő első csapa­tának versenyzői is, 1:10.13- as eredményük alapján a 2. helyre kerültek. Igen kelle­mes meglepetés volf, hogy a harmadik helyezést a Pécsi Spartacus I. csapatának le­génysége szerezte meg, akik olyan neves csapatokat hagy­tak maguk mögött, mint az SC Párma, a Békeversenyen többszörösen részt vett Gaz­da testvérekkel megerősített Start Warsawa és a Berlini Dinamó tavaly oly eredmé­nyesen szereplő csapatát. zak és százak figyelték a ke­rékpárosokat, a Rákóczi úton és Széchenyi téren ezrek és ezrek várták a befutókat. A Széchenyi téri célba nagy taps közepette a miskolci Géra futott be elsőnek, öt követte az olasz Fallini Ro­berto és harmadiknak Ju­hász, a Bp. Építők kerékpá­rosa. A legjobb pécsi, Rajnai az élmezőnyt követő bolyban érkezett. A XI. nemzetközi Mecsek Kupa országúti kerékpáros verseny első napja után egyéniben: 1. Géra Imre (Miskolci VSC) 2:21,02, 2. Fallini Robertó (SC Párma) 2:22.00, 3. Juhász Béla (Bp. Építők) 2:22.15, ... 11. Rajnai (Pécsi Spartacus) 2:23.34, ... 31. Hirt (Pécsi Spartacus) 2:27.25, ...36. Sturm, 38—58. Schneider 2:27.25, azonos idővel. Csapatban az első nap összesített eredménye alapján: 1. SC Padovani 5:55.10, 2. Üjpesti Dózsa I. 5:57.21, 3. Bp. Építők 5:57.59, ...7. Pécsi Spartacus 6:02.06, ... 19. Pécsi Spartacus II. 6:16.32. Géra Imre Géra Imre, a Miskolci VSC versenyzője, 1962 óta űzi ver­senyszerűen a kerépársportot. Foglalkozása villanyszerelő, nős és egy négyhónapos kislány apukája. Mint edzője, Kovács Károly elmondotta, versenyzője ebben az évben igen jó formá­ban van és erre a nemzetközi versenyre is úgy érkezett, hogy az első három helyezett között szeretne feltétlen végezni. — Elsősorban a hegyes terep „fekszik” nekem — mondta Gé­ra Imre. — Ezért a holnapi na­pon délelőtt az első tízben, dél­után pedig a maihoz hasonlóan, jól szeretnék szerepelni. Legna­gyobb versenytársaimnak Taká­csot, a BKV Előre és Rajnait, a Pécsi Spartacus versenyzőjét tartom. senyzők az első nap délelőtt­jén sorrakerülő hármas csa­patverseny indításának szín­helyére, az üszög: útelága­záshoz. A XI. Mecsek Kupa nem­zetközi országúti kerékpár- verseny megkezdődött. A XI. Mecsek Kupa Nemzetközi Országúti Kerékpáros Verseny műsora II. NAP, SZOMBAT 8.30: Egyenkénti inditá- sos állóraj tos egyéni ver­seny. Rajt a Székesegyház­tól, az összetett egyéni verseny helyezettjeinek fordított sorrendjében egy percenként. Táv 5,6 kilo­méter. Cél: Dömörkapu. 12.15: A délelőtti ver­seny ünnepélyes ered­ményhirdetése a Széche­nyi téren. 12.20: Lassú rajt a Vá­rosi Tanács előtt. 12.35: A 162 kilométe­res tömegrajtos egyéni csapatverseny rajtja, Üszögpusztáról. 16.40: A versenyzők vár­ható befutása Pécsett a Széchenyi térre. 16.50: Ünnepélyes ered­ményhirdetés a Széchenyi téren. Pannónia Bár: 17—a óráig Tee­nager randevú, vezeti Borne­missza Géza disc. 22—04 óráig váltott (nonstop) zenekar. Műsor: Karádi Ildikó tánc, Mat Mara, Győri Emmi ének, aikrobatika- táncduó. Mozi Park: Folytassa, doktor! (4, 6, 8). Petőfi: Magasiskola (4, 6, 8). Kossuth: Huszárkisasszony (10, 12 f3, f5). Gramigna szeretője (f7, f9). Gyárváros: Egymillió karátos öt­let (4, 6). Mecsekalja: Az Isme­retlen lány (5, 7). Pécsszabolcs: A balta (5, 7). Vasas XI.: Azok a csodálatos férfiak (6). — Har­kány: Két mamám és két pa­pám van (8). — Mohács: Szivár­ványvölgy (5, 8 — dupla hely­árral!). Sellye; Bolondok hajója (8). Siklós: Figyelj rám! (8). — Szigetvár: Egy őrült éjszaka (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, Időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.50: Múzeumok és kiállítások prog­ramja. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05; Műsorismertetés. 8.20: Lá­nyok, asszonyok. 8.40: Balogh Elemér cimbalmozik. 8.56: Dalok a háború ellen. 9.07: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora. — 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Rádiószínház. Hadjáratok este nyolcig. 10.59: Lottóeredmények. 11.49: Loewe-dalok. 12.00: Déli krónika, 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.50: Fenyő István könyvszemléje. — 14.00: A bolgár kultúra hete. — 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek. — 15.05: Hétvégi külpolitikai figye­lő, — 15.29: Csák fiataloknak! Csapatban első nap az olaszok vezetnek Géra nyerte a péntek délutáni versenyt A Pécsi Dózsa labdarúgói­ra nehéz mérkőzések várnSk. Szombaton délután Székesfe­hérváron a Videotonnal az NB I. pontjaiért mérkőznek a pécsiek. Hétfőn Romániába utaznak a lilafehérek és ott Craiovában az EVK első for­dulójában a helyi egyetemi csapattal küzdenek. — Székesfehérváron Ko­vács Imre jó kis csapatot hozott össze a Videotonnál — mondotta dr. Czibulka Mihály, a Dózsa edzője. — A fehérváriak jó képességű gárdával rendelkeznek és en­gem nem téveszt meg, hogy az eddigi mérkőzéseiken gyengébb teljesítményt nyújt tottak, sokkal több van ben­nük. Különösen otthonukban veszélyesek. Mi lesz a mérkőzés ered­ménye? Erről nem nyilatkozott az edző. Szavaiból azonban ki­derül, hogy bízik játékosai­ban. A Pécsi Dózsa csapatá­ban dr. Czibulka Mihály ed­ző Székesfehérváron a leg­utóbbi mérkőzéseken szere­pelt játékosokat küldi pá­lyára. A Dózsa: Rapp — Hernádi, Maurer, Konrád, Kincses II., — Kocsis, Tüske — Bérezési. Rónai, Máté, Tóth csapattal kezd, csere Daka, Köves. A romániai mérkőzésre a Székesfehérváron számításba jövő játékosokon kívül Kol­lár és Kincses I. is elutazik a csapattal. — Remélem a rangos ku­pamérkőzésen jó eredmény­nyel mutatkoznak be a fiúk, — mondotta dr. Czibulka Mihály. A román csapat igen veszélyes ellenfélnek ígérke­zik otthonában. Szeretnénk jó eredményt kiharcolni. Olyat, mely után bizakodva léphetünk majd pályára Pé­csett a visszavágó találkozón. * Nem mindennapos küzde­lemre van kilátás vasárnap Komlón. A szegedi labdarú­gók mutatkoznak be, akik bizony már sok borsot tör­tek a komlóiak orra alá. Most ismét nehéz' helyzetben a két csapat, így jogos az a várakozás, hogy ritkán lát­ható párharcra van kilátás. A bányavárosban nemcsak a játékosok és szakvezetők részéről, de a szurkolók tá­borában is elszánt a hangu­lat, röplapot adtak ki ebből az alkalomból: a visszavágás reményében várják a SZEOL csapatát. I A két együttes legutóbb 1967-ben találkozott egymás­sal. Szegeden is (3:2), és Komlón is (2:0) a Tisza-par­Komjáthy György tánczenemű- sora. 16.05: Rádióreklám. 16.08: Húszas stúdió. Arcok a tükör­ben. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Mézeskalács. — 17.23: A bolgár kultúra hete. 17.53: Az évszázad nagy Reethoven-elöadói. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. — 19.2-5: Jelentés a Magyarország—Franciaország ökölvívó-mérkőzésről. — 19.30: Minden héten szilveszter. BUÉK — 1970! A Rádió Kabarészínház szilveszteri műsorának ismétlése. 22.00: Hírek, sport, időjárás. — 22.10: Az elnöki különgéppel Af­rikában, VI. rész. 22.20: Táncol­junk! 24.00: Hírek, időjárás. 0.10 —1.58: Melódiakoktél. — Közben 0.55—1.Ó0: Hírek,* időjárás. PETŐFI RÄDIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Jancsi és Juliska. — Részletek Humperdinck operájából. 8.42: Külpolitikai figyelő! (ism.). 8.57: Nóta- és népdalest. 9.45: Vála­szolunk hallgatóinknak. 10.00— 12.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben 11.00—11.05: Hírek, idő­járás. 11.45—11.50; Útikalauz üdü­lőknek. 12.00: Trombita-parádé. 12.20: Régi házban új bútor. Bú­zás Andor írása. 12.30: Haydn- művek. 13.00; Hírek, időjárás. — 13.03: Körmikrofon. — 13.35: A Zeneművészeti Főiskola énekka­ra Rchumarm-művekct. énekel. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00—15.00; Napraforgó. A Gyermekrádió órája. 14.00: Ama- rilla. 14.12: Az MRT gyermek- kórusa énekel. 14.20: Technika a nadrágzsebben. Rejtvényes tár­sasjáték. 14.35: Az erdei ember­kék vendégei voltunk. London, II. rész. 15.00: Orvosi tanácsok (ism.). 15.05: Mire jó a zongoris­ta? VII. rész. 13.27: Falvakban, mezőkön. 16,09; Hírek, időjárás. tiak győztek. Ekkor a Komló kiesett az NB. I.-ből, egy év­vel később pedig a Szeged, így történhetett meg, hogy csak 3 év után találkozhat­nak egymással. Lantos Mihály 15-ös kere­tet készített fel, Buus, Csor­dás I., Angeli és Mohácsik szerepel tartalékként. A játékosok hangulatát Makray Balázs csapatkapi­tány fogalmazta meg leghűb­ben: — Jó a hangulat' a szakosztályban, nehéz soro­zatot fejeztünk be. Három idegenbeli és két hazai mér­kőzésen sajnos csak két pon­tot szereztünk. Úgy érzem azonban, hogy a riválisok sem gyűjtenek többet a nagy csapatoktól. A soron következő hat mérkőzés mindegyikén lehet valamit keresni, összesen 7—8 pont­ra számítok. Ezzel pedig el Utolsó előtti napjához érkezett pénteken Barcelonában a XII. úszó, műugró és vízilabda Eu- rópa-bajnokság. A magyarok a délelőtt folyamán több időfu­tamban voltak érdekelve, de szereplésüket nem sok siker kí­sérte. Csak a 200 méteres férfi vegyesúszásban sikerült Csinger- nek kiverekednie a döntőbe ju­tást (2:18.1 p), Szentirmay egy- tized másodperccel rosszabb idő­vel kiesett. A 200 méteres férfi vegyesuszásban Csinger 2 svéd, 2 szovjet, egy NDK-s és egy olasz versenyzővel küzd a dön­tőben. A 200 méteres férfi hát­úszásban a nagy szenzációt Mat- thes (NDK) szolgáltatta: 2:06.1 perces új világ- és Európa-re- korddal a futamok legjobb ide­jét úszta. A régi világcsúcsot az amerikai Stam tartotta 2:06.3 perccel, a régi Európa-csúcsot Matthes 2:06.4 perccel. A magya­rok egy futamban indultak, a harmadikban Borlóy 2:17 és Labdarúgás: NB I. mérkőzés: Videoton—Pécsi Dózsa, Székes- fehérvár, 16.00, NB I. tartalék mérkőzés : Videoton—Pécsi Dó­zsa, Székesfehérvár, 14.00. — NB III. mérkőzések: PVSK—Dombó­vári VSE, PVSK pálya, 15.00, Honvéd Steinmetz SE—Pécsi Vo- lás SC, Erőmű pálya, 15.30. — Megyebajnoki mérkőzések: Pécsi Vasas—Szászvári Építők, Ifjú­sági stadion, 16.00, Pécsi Por­celángyár—Pécsi Gázmű, porce­lángyári pálya, 16.00. Asztalitenisz: NB I. mérkő­zés : Ganz-MÁVAG—Pécsi Érc­bányász. férfiak, Budapest, 18.30. NB II. mérkőzések: Pécsi Bá­nyász—Bp.Csőszerelő, férfiak, Pécsújhegy, Bányász sportház, 17.00. PEAC—MAFC. férfiak, Egyetemi tornacsarnok, 17.30, Szombathelyi SE—Pécsi BTC, nők. Szombathely, 18.30. Atlétika: Megyei felnőtt és junior összetett bajnokság, Tü­zér utcai pálya, 14.30. Kézilabda: NB I. mérkőzések: 16.05: Az élő népdal. 16.15: Hó­napról hónapra, illés Lajos fo­lyóiratszemléje. 16.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről. 16.50: Lemezek közt válo­gatva (ism.). — 17.25: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről. 17.50: Pethő István táncda­laiból. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Az ezredeskapitány. Rádió­játék. 19.12: Üj könyvek. 19.15: Walter Gieseking (zongora) és Pablo Casals (gordonka) leme­zeiből. Közben 19.49: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25—20.30: Jelentés a Magyar- ország—Franciaország válogatott ökölvívó-mérkőzésről. — 21.20: A XX. század nagy írói (ism.). — 22.30: A Virtuosi di Róma kama­razenekar játszik. 23.02: Hírek, időjárás. 23.15: Pelléas és Méli- sande. Részletek Debussy ope­rájából. 24.00—0.10: Hírek, idő­járás. URH RÁDIÓ 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: A penzancei kalózok. — Részletek Sullivan—^Gilbert daljátékából. — 17.00: ötórai tea. — 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűzene. — 19.00; Giordano: André Chénier. Négyfelvonásos opera. 20.58: Válaszút, III. rész. 21.26: Szimfonikus zene. 22.30: Mozart: G-dúr vonósnégyes. — 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Beszéljünk róla! — Medveczky László jegyzete 17.40: Szabad szombat. — Zenés összeállítás 18.35: Mai vendégünk 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Kóló. Népi táncok. — Munka­lehet kerülni az alsó régió­ból. A Szeged elleni talál­kozót fordulópontnak tart­juk, mindent megteszünk a jó szereplésért. * Komló—Simontornya. A Kom­lói Bányász és a Simontörnyai BTC öregtiúk labdarúgó együt­tesei találkoznak szombaton dél­után 4 órakor a kökönyösi pá­lyán. A barátságos mérkőzésen mindkét egyesület a legjobb ve­teránokat vonultatja fel. * Vasárnap a Komló—Szeged mérkőzés előtt (fél 4-kor) a leg­jobb magyar hosszútávfutók versenyére kerül sor. Vala­mennyi neves versenyző jelezte részvételét. Ott lesznek többek között az egykori bajnokok és így Mecser, aki többszörös ma­gyar bajnoknak mondhatja ma­gát hosszútávon. Ott lesz Sze- rényi (Vasas), Játékos (Tatabá­nya), Szekeres (Csepel), Simon (Bp. Spartacus), Németh (Pécsi Dózsa) és a három ismert kom­lói atléta: Dudás, Homoki és Schalpa. Cseh 2:24.2 perccel kiesett. Két női számban, a 200 méte­res pillangóúszásban és a 800 méteres gyorsúszásban nem volt magyar résztvevő. A délelőtti utolsó futam a 4x200 méteres gyorsváltóban zajlott le. A ma­gyarok a másodikban indultak és nagyon gyenge, 8:23.1 perces eredménnyel mondtak búcsút a versenynek. Ezüstérmes a magyar női 4x100 méteres gyorsúszóváltó A várakozásnak megfelelően a magyar négyes nagy csatát ví­vott az NDK együttesével és vé­gül a világrekordot úszó néme­tek mögött a második helyet szerezte meg. Európa-bajnok: NDK 4:00.8, új világ- és Európa-csúcs!, 2. Ma­gyarország (Gyarmati, Turóczy, Kovács, Patóh) 4:02.7. Bp. Vörös Meteor—Pécsi Bá­nyász, férfiak, Budapest, 16.00, Bakony Vegyész—Pécsi Bányász, nők, Veszprém, 16.00. NB n. mérkőzés: Bp. Gamma—Pécsi Kesztyűgyár, férfiak, Buda­pest, 16.00. Kosárlabda: NB n. mérkőzé­sek: Pécsi Postás—Pécsi Tanár­képző, férfiak. PVSK csarnok, 15.00, PVSK—Pécsi Tanárképző, nők, PVSK csarnok. ökölvívás: Savária Kupa ver­seny, a PVSK ökölvívók rész­vételével, Szombathely, 18.00. Röplabda: NB II. mérkőzések; Ganz-MÁVAG—Komlói Bányász, férfiak, Budapest, PEAC—Zirc, Dudari Bányász, férfiak, Ifjúsá­gi stadion, 14.30. PEAC—Zirc, Dudari Bányász, nők, Ifjúsági stadion, 15.30. Teke: NB I. mérkőzés: Pécsi Gázmű—Szegedi AK, férfiak, Üjmecsekalja, Építők csarnok, 14.00, NB n. mérkőzés: Péti MTE—Baranyai Építők, férfiak, Pét, 14.00. társaink, tudósítóink jelentik. — Hallgatóink hanglemezeiről. — Kommentár. — Vidám ritmusok 19.30: Német nyelvű műsor. — Elmondjuk szombat este. Neue Zeitung előzetes. — Szombatesti muzsika 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Francis az ősi Afrikában. — 6. rész (ism.) 9.30: „Megrakják a tüzet.. .s (ism.) 10.00: Ilyen nagy fiú. — Szovjet film (ism.) 11.25: Magyarázom a jövőnket. — 3. (ism.) 11.40: Az Egyenlítőn túl. Szovjet film (ism.) 15.43: Műsorismertetés 15.45: Képrejtvény 16.05: Wallenstein. Schiller drá­mai költeményének magyarul beszélő tv-filmváltozata, I. rész 17.20: Hírek 17.25: Reklámműsor 17.30: Itthon vagyok ... — Vers­műsor 17.55: Reklámműsor 18.00: Telesport 19.30: Cicavízió 19.40: Sopronyi Mária zongorázik 20.30: Tv-híradó 20.50: Ha lúd, legyen kövér . . . Tévékomédia 21.45: Tv-híradó — 2. kiadás 21.55: Wallenstein. Schiller drá­mai költeményének magyarul beszélő tv-filmváltozata, H. (be­fejező rész). | Jugoszláv Tv. 14.55: Szerelem falusi módra (ism.). 16.00: Jugoszláv országos atlétikai bajnokság. 18.00; Üszó Európa-bajnokság. 19.20: Időgép 20.35: Vízilabda Európa-bajnok­ság (a döntő felvételről). 21.40: Élet a kastélyban. Francia fiira. Úszó EB Befejezés előtt Barcelonában mtiso Jltai sportműsor

Next

/
Thumbnails
Contents