Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
1979. szeptember K DUNANTÜL! NAPLÖ 5 qONDOLATOK AZ V, NEVELÉSC7QYI KONQRESSZVS ELŐTT A hátrányos helyzet felszámolása az iskoláskor előtt Gyermekművészek képeiből A barátság nemzetközi gyermekrajz-kiállítás képeiből mutatunk be néhányat: SOKAT HASZNÁLJUK ma a s,hátrányos helyzetű tanuló” megjelölést. Közben nem mindig gondolunk azonban arra, hogy ez a fogalom mennyire összetett, milyen sokrétű, sokféle valóságot takar, milyen sok „hátrányt” jelentő tényezőt von össze egyetlen általános, gyűjtő fogalomba. Éppen ezért bevezetőül hangsúlyoznom kell,- hogy most a hátrányos helyzetnek csupán egyetlen „fajtájával”, esetével foglalkozom, azzal az esettel, amelynek fő jellemzője a mikrokömyezet (elsősorban a esalád) alacsonyabb, vagy nagyon alacsony igényszínvonala, kultúr- színvonala. A hátrányos helyzet e jellemző formájával- kapcsolatos feladatainknak is két oldala van: a hátrányos környezeti hatások következtében gyengén fejlett, pszichés fejlődésükben retardált tanulók segítése, és a hátrányos környezetben élő, jó adottságokkal rendelkező, „tehetséget ígérő” tanulók segítésének feladata. Az általános iskola alsó tagozatában ma a pszichés fejlődésükben retardált tanulókkal kapcsolatos gondok jelentkeznek kifejezettebben, sürgetőbben, ezért vizsgáljuk meg ezt a területet. Hazánkban — de világviszonylatban is — az általános iskolai képzés egyik legégetőbb gondja a tanulók egy részének lemorzsolódása, vagyis az a tény, hogy a tanulók egy része 14, illetve sok esetben 16 éves koráig sem végzi el az általános iskola nyolc osztályát. Ha alaposabban megvizsgáljuk, hogy kik azok a tanulók, akiknél ez nehézségekbe ütközik, akik a sorozatos osztályismétlések miatt nem ritka esetben az alsó tagozat valamelyik osztályából maradnak ki, kiderül, hogy döntő többségük hátrányos helyzetű tanuló. Közülük is elsősorban azok, akik a társadalmunkra általában jellemző szintnél alacsonyabb igény éskul- t úrszínvonalú környezetben, az esetek döntő többségében ma már szinte primitívnek nevezhető családi környezetben nőnek fel. Ilyen környezettel ma inkább csak a nagyon kis, várostól távoleső, meglehetősen elzárt településeken, és a nagyobb falvakban, városokban a társadalom többi rétegeitől elkülönülő, zárt közösségben élő népesség körében találkozunk. Ez utóbbi csoportba tartozik a cigány családok egy része. NÉHÁNY ÉVE azonban egyre világosabbá vált. hogy a hagyományos eszközökkel — bár továbbra sem szabad mellőzni ezeket — lényegében továbblépni nem tudunk. Azoknak a tanulóiknak a döntő többsége ugyanis, akik kudarccal, osztályismétléssel kezdik iskolai életüket, azért került ebbe a helyzetbe, mert 6 éves korára nem érte el azt pszichés (főként értelmi) fejlettségi szintet, amelyet az eredményes iskolai munka feltételez. Nem gyógypedagógiai képzést igénylő gyerekekről van szó. Általában ezek a gyerekek az iskoláskort megelőzően olyan környezetben éltek, amely nem biztosította az átlagos fejlődéshez szükséges hatásokat. Ez a „fejlődési lemaradás” azonban nem végleges, nem jóvátehetetlen, nem behozhatatlan, ezért vagyunk mi e kérdésben súlyos gondjaink ellenére is optimisták. A „fejlődés siettetésének” együk, s kétségkívül leghasznosabb formája az óvodai nevelésben rejlik. Ha ezek a hátrányos környezetben élő gyerekek 3—4 éven át óvodába járnának, pszichés fejlődésük bizonyosan megfelelően haladna, s 6 éves korukra ők is elérnék azt az értelmi fejlettségi szintet, amelyet az eredményes iskolai munka feltételez. Az osztályt ismétlő, lemorzsolódó tanulók többsége azonban olyan kis településeken él, ahol óvoda nincs, és az alacsony gyermeklétszám miatt létrehozni sem lehet. A szétszórtság, nagy távolságok, helyenként rossz útviszonyok miatt körzeti óvodák létrehozása sem oldható meg. Bár nem mondtunk le erről a lehetőségről sem, keressük a megoldás formáit, módjait. így került sor 1967-ben az országban először Baranya megyében, a szigetvári járásban, első osztályra előkészítő tanfolyamok szervezésére. Ezek lényege, hogy A JELENKOR 7—8. ÉS 9. SZÁMÁRÓL A balatoni jelleg— Jó versek—Novellaínség Több áthúzódó közlés indokolja, hogy a Jelenkor július—augusztusi és frissen megjelent szeptemberi számáról együtt szóljunk. A nyári kettős szám megtartotta a hagyományos balatoni jelleget — erőltetés és egyoldalúság nélkül — természetesen adódó pillére ezúttal Martyn Ferenc Tihanyban volt kiállítása. Richard Bright angol orvos a múlt század tízes éveiben írt balatoni útirajzait — az idén magyarul is megjelentek — ismerteti Lipták Gábor bőséges és rendkívül érdekes szemelvényekkel. Ignácz Rózsa Szabó Lőrinc emlékét idézi a Balaton kapcsán fontos adatokkal A huszonhatodik év keletkezéséről. Halványabb írás Vajkai Aurél Tihany jövőjé-vel foglalkozó cikke: problémákat exponál, megoldást sürget, de ezt nem segíti javaslatokkal. A balatoni tematika néhány cikkben, ismertetésben és versben a Balaton-vidék nagyszerű, kultúrát éltető sugárzásáról vall. A versanyag jellemzője: a három számban egyetlen rossz vers sincs. (Folyóirataink versközléseit figyelve, ez nem jelént keveset) Weöres Sándor versei nemcsak közelmúlt pécsi látogatásának emlékét őrzik, hanem egyik legnagyobb költőnk és Pécs meg pécsiek bensőséges-személyes kapcsolatának is dokumentumai. Különös, megragadó versélmény Lakatos István: Egy szenvedély képei c. „lírai nap- ló”-ja. A mai teenager-szerelmek szegényes szókincsű uniformizált stflusvilágában már szokatlan erővel énekel meg egy valódi szenvedélyt, egy elrontott, de el nem múlt, el nem feledhető szerelmi kötelék gazdag gyötrelmeit. Érzelmi feszültség és költői biztonság röpíti a nagyszabású kompozíciót. Csorba Győző és Pákolitz versei ezúttal is napjaink gondjait életérzését ragadják meg. Csorba a kristálymet- szés pontos tisztaságával (1970, Perjefű, Révfülöp), Pákolitz elragadó könnyedséggél, fanyar humorral (Tihanyi május, Nyárelő és légióként: Aranykapu), Takács Imre versei keménységükkel, Károlyi Árnyéi sokszínűségükkel emlékezetesek. A fiatal pécsi költők közül Berták László . (Arcok, betűkkel, Könnyedén) és Bebesi Károly (Hűvös szavak) versei szinte egyenrangúan csatlakoznak a „nagyok” műveihez. Nagyon kellemes meglepetést okoz Kampis Péter: Átváltozás c. kisregénye. (A helyi felszabadulási pályázaton II. díjat nyert.) Hőse egy mai, értelmiségi fiatalember; életének egy napját írja meg a szerző. A némileg negatívan induló figurát olyan emberi teljességgel állítja elénk, hogy növekvő rokonszenwel kísérjük, amint célra és cselekvésre vágyása erőt vesz ürességén, komoly elhatározásra jut a jövőt és magatartását illetően. A könnyedség nem feltétlenül írói erény, de ebben az esetben szigorú szerkesztéssel, kitűnő jellemzéssel, szituációteremtéssel pánoool, Az eredmény: lebilincselő olvasmány, jó írás. Moldova György, a Hajósok éneké-ben portrét rajzol egy öreg mohácsi hajósról, akinek története, emberi alakja látszólagos hétköznapiságában egy nem mindennapi élet tragikumát hordozza. Nem fogjuk elfelejteni. Az országos novellaínség a . Jelenkort sem kíméli. A szerkesztők rugalmasan igyekeznek úrrá lenni az ebből adódó nehézségeken, de soha nem igénytelenséggel, hanem — többek közt — a műfaji tágasság meghonosításával. Folytatásokban közlik Thiery Árpád véméndi szociográfiájának legjobb fejezeteit, melyekben a falu tipikus alakjait ábrázolja. Ezeknek az arcképeknek abban van a különös értéke, hogy nagy társadalmi ösz- szefüggéseket is megérzékeltetnek. A most olvasható részletekben nagyon erőteljes „a székely” alakja, általa a székely lakosság sorsa is megelevenedik. Legkevésbé a tsz- elnök portréja sikerült, nem tudta elkerülni a szuper-káder ábrázolás-szabványait. Cseres Tibor: Barbár változatok c. drámáját a Pécsi Nemzeti Színház mutatta be az elmúlt szezon végén, közlését ez a tény feltétlenül indokolta. Utóbbi időben — talán épp a szépprózai források megcsappanása miatt — a Jelenkorban nagyobb szerepet kapott az elméleti irodalom. Ezúttal kitűnő írások képviselik. Bata Imre Weöres Sándor „Egybegyűjtött írásai megjelenése okán” e költészet lenyűgözően gazdag földjén kalauzolja végig az olvasót, nemcsak áttekinthetőbbé, de érthetőbbé is teszi a hatalmas életművet, segít, hogy a maga rendszerében ismerjük meg. Pomo- gáts Béla tanulmánya (Költészet és önismeret) Csorba Győző költészetének karakterét, jelentőségét elemzi tömören és találóan. Bécsy Tamás drámaelméleti tanulmányának most olvasható fejezeteiben a minisztérium-dráma specifikumait, és ezeknek a mai drámákban való jelentkezéseit, módosulásait vizsgálja. L őránd Imre a szaporodó emlékiratok szerepét, szükségességét méltatja igen okosan, élvezetesen. A képzőművészeti tárgyú cikkek közül Fodor Ilonának a Szer- vátiusz Tibor művészetét elemző írása emelkedik ki igényében és terjedelmileg. A líraiság nem válik előnyére, inkább misztikumba burkolja Szervátiusz alkotásmódját mint közvetíti. A Bartók-párhu- zam nem mindig meggyőző, néhol meg éppenséggel szerénytelen. Kisebb apparátussal is jobban oldja meg feladatát Hallama Erzsébet a Lantos Ferenccel folytatott beszélgetésben. Közérthetően és érdekesen közvetít elvont, sőt „szakmai” elmélkedést is. A Jelenkor már évek óta igen jószínvonalú folyóirat. Az utóbbi három szám különösen jó teljesítmény, az elvszerű, találékony és igényes szerkesztést igazolja. Futaky Hajna a gyermekeket az 5-től 6 éves korukig terjedő időben részesítjük olyan foglalkoztatásban, amely pszichés (főként értelmi) fejlődésük „felgyorsulását” eredményezi, s így esélyeik messze megnőnek, hogy eredményesen végezzék el az általános iskola 1., kedvező esetben valamennyi osztályát. Az előkészítő tanfolyamok működése az első években is igen kedvező tapasztalatokkal járt. Közben a Művelődésügyi Minisztérium is rendelettel, útmutatóval segítette, szorgalmazta ezek szervezését. 1967-ben még csak mintegy 80 gyermek részesült előkészítésben, 1970-ben pedig számuk a megye területén 1000 körül van. Ez pedig az óvodai nevelésben nem részesülő gyermekeknek már tekintélyes hányada. TAPASZTALATAINK viszont azt is bizonyítják, hogy az erősen hátrányos, egészen alacsony igény és kultúrszínvonalú családokban felnövő gyermekek között sajnos nem elhanyagolható számban vannak olyanok is, akiknek a fokozott fejlődése még hosszabb, pl. fél éves előkészítés esetében sem biztosítható a szükséges mértékben. Ezeken a gyerekeken csak úgy segíthetünk, ha az 5—6 éves korig történő előkészítésen kívül 6—7 éves korukig is speciális képzésben részesítjük őket. Jelenleg azonban az ilyen osztályok szervezésének nemcsak gyakorlata kialakulatlan, hanem a törvények által határolt lehetőségei is igen szűkösek. Ugyanis hazánkban törvény írja elő, hogy 6 éves korában minden gyermeket az általános iskola 1. osztályába kell beiskolázni. A törvény lehetőséget ad ugyan arra is, hogy azokat a gyerekeket, akiket az előzetes orvosi vizsgálat az iskolai munka végzésére „gyengének” talál, 1 évre felmentsük. Az országosan kialakult gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezek a vizsgálatok pszichés fejlődés elmaradását általában nem fedik fel. Tapasztalható a 6 éves korban 1 évre történő felmentéssel szemben bizonyos idegenkedés is, ami részben indokolt. Ugyanis a felmentés valóban csak árt, ha a gyerekeket ezzel visszahelyezzük abba a környezetbe, amely megfelelő ütemű és mértékű fejlődését eddig sem biztosította. A 6 éves korban 1 évre történő felmentést azért csak abban az esetben tartjuk megengedhetőnek, ha annak ideje alatt a gyermek rendszeres, intenzív előkészítő képzése biztosított. Ezt a képzést megvalósítani viszont nem is lehet másként megvalósítani, mint felmentésük mellett, mert másként nincs törvényes lehetőségünk arra, hogy a gyermeket az 1. osztályból, ahol nemcsak hogy fejlődésük nem biztosított, hanem személyiségük is súlyosan és tartósan károsodhat (a halmozódó kudarcélmények következtében) kiemeljük. Az 1970/71 tanévben megkíséreljük a megye 1—* olyan iskolájában, ahpl a probléma megoldásának szükségessége a legsürgetőbben jelentkezik, és a tárgyi-személyi feltételek is biztosítottak, ezt az egész éves előkészítő képzést megoldani. Ha ez a megoldás beválna, s végül esetleg országos szinten is rendeződne ez a lehetőség, Baranyában még akkor is marad e téren megoldatlan probléma. Ugyanis a retardált hátrányos helyzetű tanulók osztályrendszení képzése csak ott valósítható meg, ahol ehhez megfelelő számban vannak, illetve ahol az első osztályosok létszáma elég magas ahhoz, hogy normál párhuzamos 1. osztály is működjön. A mi megyénk kislétszámú, összevont osztályaiban ez az út sem járható, más megoldást kell keresni. Ezt a megoldást kerestük tavaly a szigetvári járásban, ahol különösen sok a lris, összevont alsó tagozat. Először is a felmentéseket koordináltuk járási szinten. Szorosan együttműködve a járási gyermekorvossal az orvosi vizsgálatot kiegészítettük pedagógiaipszichológiai vizsgálattal is. Felmentést csak akkor javasoltunk, ha a retardáltság mértéke igen nagy volt, és biztosítottnak láttuk a gyerek további rendszeres iskolába járását. A vizsgálat eredményeit, tapasztalatait, a gyerek eddigi fejlődésével és a várható fejlődéssel kapcsolatos észrevételeinket közöltük az érdekelt nevelőkkel és igazgatókkal. MINDEBBŐL talán érzékelhető, hogy a bukások alakulásában a számadatok által tükrözött, első pillantásra talán nagyon szerénynek tűnő javulás, fejlődés mögött mennyi munka húzódik meg. Az is kitűnik azt hiszem, hogy nem várhatjuk, hogy országos rendeletekkel .Ítészen tálalják” számunkra a megoldást, helyzetünk, problémáink kényszerítenek bennünket arra, hogy magunk is keressük az utat, amelyen tovább haladhatunk. Pirisl Jánosné Wladislaw Kubik 13 éves, Krakkó: Lenin a gyermekek barátja Horváth Csilla 7 éves, Pécs, Alkotmány utcai iskola: Béke Uwe Laslo 11 éves, Lipcse: Óvodásaink séta közben Erb János felvételei * Jan Kamenski 11 éves, Pozsony: Moszkva a bástyák városa
