Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-27 / 227. szám
1970. szeptember 27. DUNANTÜLI NAPLÓ AZ OJ VÁLASZTÓJOQI TÖRVÉNY ELÉ ROKSZOLAN NYOMÁBAN mm* rt cumuwuí i Amikor Jurij Skrobinyec, az ismert ukrán költő és műfordító nemrégiben Szigetváron járt, beszélgetés közben váratlanul a következő kérdést tette fel: — „Mon- e valamit a szigetváriaknak ez a név: Rokszolán?” A Várbaráti Kör elnöke nem jött zavarba. Hogyne ismerte volna II. Szulejmán szultán felesége, a szépséges Kumilla édesanyja nevét! Azt is közölte a magyarul tökéletesen beszélő költővel, hogy tudomása szerint Rokszolán orosz származású, egy Ro- gotina nevű ukrán papnak a lánya volt. A krími tatárok ejtették fogságba egyik portyájukon a rendkívüli szépségű leányt és elküldték Isztambulba a szultán háremébe. II. Szulejmán előbb ágyasává tette, majd később feleségül vette. A világhódító török császárra igen nagy befolyást gyakorolt, hosszú évtizedeken át a szultán palotájában a hatalom az ő kezében volt. Jurij Skrobinyec érdeklődve hallgatta a tájékoztatást. Akkor pedig egészen fellelkesedett, mikor megmutatták neki Rokszolán portréját, amit a sztambuli Top- kapi Sarayi Múzeumban őrzött eredetiről másoltak, továbbá azt a szép, színes bélyeget, amit a törökök pár évvel ezelőtt adtak ki, ugyancsak az ő képével. A Várbaráti. Kör elnöke elmondta azt is,, hogy Szulejmán híres felesége is, szép lánya, Kumilla is szerepel a költő Zrínyi eposzában, a Szigeti veszedelemben. Sőt a hagyomány . szerint Kumilla Szigetváron halt meg a ma is létező, a vártól nem messze fekvő forrás mellett. Az ukrán költő a továbbiakban elmondotta, hogy tanulmányt ír Rokszolánról, azért kutat makacs szorgalommal minden fellelhető adat után. A Várbaráti Kör neki ajándékozta a Rokszolán portréjáról készült fényképet. Jurij Skrobinyec pedig megígérte, hogy elkészült tanulmányát meg fogja küldeni a , Szigetvári Várbaráti Körnek. A SZOCIALISTA államépítés feladatai éppúgy nem oldhatók meg i egyetlen törvénnyel, egyetlen el- I gondolás alapján, mint a szocialis- i ta társadalom más, gazdasági, kul- | turális, szociális problémái. Ma már | mindenki előtt természetes az, hogy változó feladatok másfajta állami szervezetet követelnek meg, s mivel a hatalom megragadásától napjaink új gazdasági építéséig oly sokat módosult államunk szerveinek teendője, az is érthető, hogy igen sok területen kellett s kell majd újra s újra magán az állami szervezeten is változtatni. A szocialista demokratizmus további kibontakoztatása napjaink nagy államépítési feladata. Hiszen államszervezetünket a tömegek hathatós támogatásával, működésében mind állandóbb részvételével kell ma már továbbfejlesztenünk. Arra van szükség, 'hogy az állampolgárok egyre inkább magukénak érezzék ennek a szervezetnek a tevékenységét, döntéseit — s valóban reális befolyást gyakorolhassanak ezekre. Ezért bővítjük a demokratikus vonásokat az egész állami munkában, tehát a képviseleti szerveknél csakúgy, mint az államigazgatásban és a szocialista vállalatoknál, üzemeknél. Az országgyűlés a napokban olyan törvényjavaslatot tárgyal, amelyiknek elfogadása további igen fontos lépést jelent a szocialista demokratizmus intézményeinek erősítésében. Az 1966-ban elfogadott választójogi törvény módosításáról van szó — mondhatnám, a négy évvel ezelőtt elfogadott jogszabály intézményeinek még következetesebb kiépítéséről. Hogy jelentőségét megértsük, né- ,'hány szót kell ejtenünk a közelmúlt választójogi törekvéseiről és eredményeiről. 1949—50-től a törvények úgy alakították ki az országgyűlési és tanácsi választójogot, hogy megyénkén^ és más területi egységenként egységes lajstromok, képviselői és tanácstagi listák elfogadására került sor. Ez a megoldás voltaképpen átmenet volt a korábbi több- párt-rendszerű és a Nepfront-jel- legű választások közt. Bár ebben az időszakban is gyakran tevékenyen részt vettek a dolgozók a jelöltek állításában, a választópolgárok demokratikus jogosítványai [ szükségképpen korlátozottak voltak. A későbbi jogalkotás először a tanácsoknál, majd az 1966. évi választójogi törvény az országgyűlési képviselőválasztásoknál a lajst- romos rendszerről az egyéni választókerületire tért át. Ezek után az állampolgároknak már nemcsak az a korlátozott lehetőségük volt. hogy egy, a megyében javasolt összes képviselőjelöltet, illetve az egész község, város, járás, megye összes tanácstag jelöltjét tartalmazó lajstromot fogadjanak vagy vessenek el. Most már a maguk, kisebb területi választókerületük képviselőjelöltje, tanácstagja felől dönthettek. 1966-tól kezdve a törvény kifejezetten lehetőséget nyitott több jelölt állítására, a több jelölt közül való választásra. Mi-- vei most már viszonylag Ids területen a korábbinál jóval kisebb lélekszámú yálasztópolgárság választott meg egy képviselőt vagy tanácstagot, a visszahívás reális feltételét is megteremtették négy évvel ezelőtt. MÉGIS VOLTAK ennek a rendezésnek olyan hiányosságai, amelyek a választások során hamarosan kitűntek. Ezek nem pusztán szervezési jellegűek voltak, hanem kihatottak a választások demokratizmusára is. Ha a szocialista demokrácia következetes fejlesztését tűztük ki célul, úgy ezekkel szembe kellett néznünk és a hiányosságokat az új szabályozásnál ki kellett javítanunk. A minél szélesebb választási lehetőség alapja már két évtizede a jelölési jog volt. A gyakorlat lassanként kettős jelölési rendszert alakított ki. Elsősorban a választók gyűlésein kezdeményezték a jelölést, de a gyűlések határozatait a Hazafias Népfront szervei még felülvizsgálták. Nem kétségesen mindez korlátozta az állampolgárok döntésének lehetőségét. Az 1966. évi választójogi törvény alapján — elsősorban a tanácsoknál — valóban jelentősen megnövekedett a többjelöltes kerületek száma. Azonban a jelöltek között különbség volt aszerint, hogy első, második vagy harmadik helyen jelölték őket. Ennek konkrét következménye az volt, hogy amennyiben a választópolgár nem törölt senkit sem a választójelöltek közül, tehát megjegyzés nélkül dobta be szavazócéduláját, szavazatát az első jelöltre leadottnak kellett tekinteni. Tehát a legpasszívabb állampolgárok az első jelöltet „támogatták”. Az állampolgárok szavazását kissé automatikussá tette az is, hogy egy-egy választás alkalmával az állampolgárok alig-alig tudták áttekinteni a sok szavazócédulát. Ugyanis példának okáért községekben négy képviselet (községi, járási, megyei és országgyűlési képviselet) ügyében kellett döntenie. Az új törvényjavaslat fenntartja mindazokat az eredményeket, amelyeket a korábbi választójogi törvények elértek, mint pl. a több jelölt állításának a jogát, de ugyanakkor kiküszöböli az említett hiányosságokat. Így a jelölést most kizárólag a választók jelölőgyűlései végzik a lakóterületeken, üzemekben*, termelőszövetkezetekben, más intézményekben. A jelöltre javaslatot tehetnek a Hazafias Népfront szervei, társadalmi szerveze- • tek, az adott üzem, intézmény dolgozóinak kollektívái, de bármelyik választópolgár is. Képviselőjelöltnek, tanácstagjelöltnek, az tekinthető, aki a jelölőgyűlésen vagy több jelölőgyűlésen megjelent választók egyharmadának szavazatát elnyerte. (A jelölés nyílt szavazással történik.) A jelölésről a NépSZEM, AKTA, SZEMÉT Ott, ahol a Bartók Béla és a Landler utca összefut, van egy kis park-sziget. Fákkal, bokrokkal, rózsákkal, A parkban áll továbbá egy ízléses újsággomba. s mellette egy pad. A sziget hegyén viszont — miként a pont az „i”-n — egy különös szemétdomb. Szemétdomb — mondom, vagy, ha szelídebb és tárgyszerűbb akarok lenni: egy mindig zsúfolt vas szemétláda s körülötte kisebb-nagyobb halom szemét. Korántsem szürke, egyhangú, szomorú jelenség, még télen sem, hiszen legfeljebb csak túlteng benne a hamu. Tarka, napról-napra változó, izgalmas rakás. A klasszikus nagy szeméttelepek vér szerinti rokona. Ruhadarabok, konzerves dobozok, ételmaradékok, kékek, zöldek, pirosak — egyszóval igazán látványos együttes. Méltó, hogy foglalkozzunk vele. Létezik pedig mindez hosszú-hosszú évek óta, létezett már akkor, amikor a Kodály út még csak terv volt, létezett, a rombolás és az építés idején, s létezik ma is. Ha nagyon meggondolom: létezett mindig, az idők kezdetétől fogva, s bizonyára létezni fog az idők végezetéig. A jelek legalábbis ezt mutatják. Pedig, ha más nem, a boldogtalan köztisztasági dolgozó szüntelenül küszködik vele, bár jobbára reménytelenül. Tulajdonképpen örülnöm kellene a szemétdombnak. A marandóságot hirdeti a múlandóságban, a ézilárd biztonságot a változandó Ságban. He örülnöm kellene azért is, mert ez a szemétdomb napról-napra új arcot ölt. Színében, formájában, nagyságában, anyagában. S néha el is tűnik, kurta időre. Legalább két alkalommal járok arra naponként, mindig izgatottan várom, hogy mivel fogad. Végül örülnöm kellene azért is, mert a Domb hosszú ideje szüntelen ihletője és tárgya elmélkedéseimnek. Szólnak pedig ezek az elmélkedések arról a filozófiai problémáról, hogy mi a kapcsolat a valóság. az akta és az intézkedés között. Egyszerűbben: ws Illetékes számára mikor válik valami realitássá. Akkor-e, amikor az emberi érzékszervek hírt ad- nak róla: magyarul: amikor valami láthatóvá, hallhatóvá, szagolhatóvá stb. lesz, vagy amikor „aktába írják"? Mostanában (néhány éve már) erősen hajlok az utóbbi felé. Nem mondom, hogy csupán a Domb jóvoltából, de mindenesetre nagy szerepe volt benne. Mert forgalmas az a tájék roppantul, meggyőződésem. hogy a Domb létezése óta járt már arra közeli és távoli, közvetlen és közvetett, kis és nagy Illetékes, gyalog, vagy nem gyalog, de a Domb nem került bele a tudatukba. Nyilván azért, mert akta viszont még nem rögzíti, dokumentálja, hirdeti. Persze az is lehet, hogy valamiről én nem tudok. Esetleg arról, hogy a Dombnak különleges szerepet szántak. Talán idegenforgalmi nevezetességgé akarják fejleszteni, hiszen elég idegen forog arrafelé. (Ezt titokban azért is gondolom, mert a Pécsi Ipari Vásár idején épp a Domb tövében helyeztek el egy irányító táblát, az idén május 1-én pedig pontosan mellé állítottak egy közlekedési rendőrt a járművek eligazítására.) Attól félek azonban, a magam erejéből úgy se fogom fölfedni a rejtélyt. Ezért igen szerényen két javaslatot teszek az Illetékeseknek: 1. Ha valóban a város egyik látványosságává óhajtják tenni, készséggel és társadalmi munkában vállalkozom az ismertető tábla szövegének megfogalmazására. (Avatottságom — úgy vélem — az előbbiekből kiderült.) 2. Ha pedig csak az aktára várnak, felajánlom ezt a néhány sort: kivágható, iktatható, kezelhető, éppúgy, ahogy az akta — még intézkedni is lehet az alapján. front bizottságai jelentést kötelesek felterjeszteni a választási elnökségekhez — anélkül, hogy a Népfront-szervek bárkit törülhetnének a jelöltek közül. A választási elnökségek pedig csak törvényes akadályok (a választójog hiánya) miatt utasíthatják vissza a jelölést. A TÖRVÉNY JAVASLAT biztosítja, hogy a jelöltek ezentúl egyenlő eséllyel induljanak. Ugyanis a szavazásnál a szavazólapon kifejezetten meg kell jelölni, ki mellett, illetve ki ellen szavazott a választó: a jelöltre szavazni nevének a szavazólapon való meghagyásával, ellene szavazni nevének áthúzásával kell. Ha a választó több jelölt nevét nem húzta át a szavazólapon, úgy ez szavazatát érvénytelenné teszi. Ezzel megszűnik egyrészt egyes jelöltek előnyös helyzete, másrészt a választók passzivitását is korlátozza ez a rendelkezés. Ha több jelölt állítása esetén egyik jelölt sem nyerte el az érvényes szavazatok több mint felét, úgy pótválasztást kell kitűzni, s erre új jelölt vagy több jelölt is állítható. Hogy az eddigi áttekinthetetlen választásokat megszüntessék, az országgyűlési képviselői és tanácstagi választásokat idöbelileg elkülönítjük egymástól. A következő választásokat követően mindig kétévi különbséggel kerül maid sor az országgyűlési és a tanácsi választásokra. A törvény fontos új rendelkezése lesz az is, hogy a lakosság továbbra is közvetlenül választja ugyan a községi, városi és a fővárosi kerületi tanácsok tagjait (a jövőben nem hoznak létre városi kerületi és járási tanácsokat); a megyei és a fővárosi tanácsok tagjait azonban az alsóbb helyi tanácsok fogják részben saját kebelükből, részben más állampolgárok közül választani. így a megyei tanácsokban voltaképpen a helyi tanácsok jutnak képviselethez; a községi, városi érdekeket szolgálják az oda választott tanácstagok, ami egységesebb, kevésbé egyénieskedő fellépésüket segíti majd elő. AZ ŰJ TANÁCSTÖRVÉNY tehát nagy lépést, tesz a választási rendszer további demokratizálása terén. Azt az épületet építi tovább, amelyiknek kialakításába egyre inkább be akarjuk vonni a városok és falvak, az egész ország lakóit. Mivel a képviseleti szervek jogai, hatáskörei a jövőben szintén bővülnek majd, nagyon fontos, hogy az állampolgárok ezek kialakításában, mindennapi befolyásolásában egyre nagyobb szerepet játsszanak. Dr. Bihari Ottó Az évforduló jegyében A budapesti művészeti hetek eseményei jórészt a Bartók-évforduló jegyében zajlanak. A nyitó és záró hangversenyeken Bartók-művek szólalnak meg, s a közbeeső negyven nap alatt műsorra kerül életművének tekintélyes része. Az Operaház új rendezésben, új szereplőkkel tűzi műsorra operáját és a két balettet. A trilógiának e mostani újrafogalmazol — Mikó András főrendező és Seregi László koreográfus — készítették el a Kékszakállú herceg vára és A fából faragott királyfi színes televíziós filmjét, melyek ugyancsak most kerülnek bemutatásra. Közös műsorban mutatja be az Állami Bábszínház is híressé vált Bartók- produkcióit. A rádió számos Bar- tók-hangversenyt tűzött műsorra, köztük a műkedvelő kórusok sorozatos előadásait. Ez alkalomra elkészült a teljes életmű hanglemezfelvétele, az első Bartók-összkiadás magyar művészek tolmácsolásában. A Zeneműkiadó, a Corvina és a Gondolat kiadók magyar és idegen nyelvű kiadványok egész sorát jelentetik meg. Az UNESCO magyar és francia bizottsága Párizsban rendezett ünnepi koncertet, az ENSZ New York-i székhazában Bartók-kiállí- tás nyílik, és koncertet ad a Bartók Vonósnégyes. Már a nyár folyamán megkezdődött a magyar művészek és együttesek külföldi Bartók-hangversenyeinek sorozata, amely, egy teljes éven át folytatódik szerte a világon. A Kulturális Kapcsolatok # Intézete orosz, olasz, ffancia, német és angol nyelvű dokumentációk kiállítását rendezi meg mintegy harminc ország városaiban. Csupán a legfontosabb eseményeket felsoroló összeállításunk arra vall, hogy az idei lesz az eddigi leggazdagabb Bartók-fesztivál, a legváltozatosabb programmal. KÉPZŐMŰVÉSZET ÉS LÁTASKULTŰRA Két részt láthattunk eddig a tele- I vízió új képzőművészeti ismeretterjesztő sorozatából. Az „Irányzatok a ■ XX. század képzőművészetében'" i különös figyelmet érdemel, hiszen • egyik legelkeseredettebb ízlésvi- tánkba „szól bele”. Elég talán emlékezetni néhány új köztéri szobrunk körül kialakult „véleménykülönbségre” és jó néhány kiállítás vendégkönyvének bejegyzéseire, hogy : felismerjük: a mai képzőművészet számos irányzatának megítélése nem szűk szakmai kérdés, hanem a különböző ízléstípusok egyik leg-- : fontosabb ütközési területe. Nemcsak a modern irányzatok feltétlen hívei és képviselői, nem is csupán némely sznobok, hanem a józan pedagógusok is elég egyértel- ; műén állítják, hogy vizuális kultúránk meglehetősen elmaradott. Az okok elemzése most nem tartozik ide, a tény azonban tagadhatatlan, | s azt is el kell ismernünk, hogy a j televízió sokat tesz a látáskultúra j tervszerű fejlesztése érdekében. A különböző művészettörténeti sorozatok, a népszerű esztétikai elemző műsorok, a műteremlátogatások, a zenével kombinált műsorok, a TV Galériája — mind más rétegnek és ízléskörnek szóló, különböző hatásfokú és színvonalú, de feltétlenül hasznos formája ennek a tevékenységnek. A különböző ízléstipusok összeütközése kétségtelenül az ún. „absztrakt” vagy „nonfiguratív” irányzatok körül a legerősebb. Ez természetes, és ennek is megvannak a történeti okai. Az egyik ok XX. századi képzőművészetünk sajátos fejlődésében rejlik: pontosabban a magyar avantgarde-nak nemcsak a nyugati országokétól, hanem az oroszországitól s a környező országokéitól is eltérő alakulásában. A másik ok pedig — az előbbivel szoros összefüggésben —, hogy a közönség nálunk egészen az utolsó évtizedig lényegében el volt zárva ezeknek az irányzatoknak a megismerésétől. Aligha szorul részletesebb bizonyításra, hogy az ízlés formálásában a szoktatásnak, a vizualitás területén a szokatlan formák, szín- kombinációk, a mindennapi életben látott képektől eltérő, elvonatkoztatott képek ismétlődő szemléltetésének alapvető jelentősége van Hangsúlyozom: ez az ismétlődő szemlélődés, ez a szoktatás önmagában jnég egyáltalán nem igazi! el a művészeti alkotások értékrendjében, még csak abban sem, hogy a valóban művészit megkülönböztessük a giccstől vagy a szélhámosságtól. De ez az alap, amely nélkül' a mégoly okos esztétikai elméletek és magyarázatok is a levegőben lógnak. Az „Irányzatok a XX. század képzőművészetében” sorozatát azért tartom rendkívül hasznosnak, mert jól egyesíti a „szoktatás” és a nem túl bonyolult magyarázat módszerét. Az eddig látott expresszioniz- mus, futurizmus és a most következő szürrealizmus történeti dokumentumanyagának egy része, valamint rövid esztétikai elemzésük i könyvekben ma már hozzáférhető nálunk. Nyilvánvalóan azonban csak viszonylag szűk rétegek számára. A televízió mérhetetlenül kitágíthatja ezt a kört. s olyan rétegekben is érdeklődést kelthet, amelyek egyébként teljesen pasz- szívak, vagy közömbösek, s éppen ezért a megszokotthoz leginkább ragaszkodó ízléstípust képviselnek. Ezért sem hibáztatható, hogy a sorozat nem az esztétikai elemzést állítja a középpontba, hanem lehetőleg minél több képet mutat. Elsősorban tehát szoktat, s amivel ennél többet nyújt, azt is többnyire „szótlanul” teszi, az egy-egy irányzat köréből választott képek segítségével. Az expresszi onizmus és a futurizmus különbsége például különösebb előképzettség és fejtegetés nélkül is kitűnően érzékelhető pusztán a jól kiválasztott és helyesen csoportosított képek közös jegyei alapján. A televízió átgondolt képzőművészeti „rovata” aligha szorul rá a tanácsra, a sorozat alapján azonban kézenfekvő az igény: érdemes lenne a XX. századi képzőművészeti irányzatok egyes kiemelkedő alkotásait elemző sorozatot indítani. Talán ma már nem lenne ez korai. Jó alapot ad hozzá ez a sorozat csakúgy, mint Pau Gábor korábbi, igen sikeres vállalkozása, a „Felfedező úton a képzőművészet birodalmában”. Szederkényi Ervin
