Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
4 DUNANTÜLI NAPLÓ 1970. augusztus 30. Mégis van kibontakozás Megépül Pécsett a hiányzó 129 lakás Örömhírt közlünk: minden jel arra mutat, hogy mégis meglesz a hiányzó 129 lakás ... Már az év elején hírt adtunk arról, hogy 1072 lakást kell az idén felépíteni Pécsett, s ebből 120—130 lakás sorsa problematikus. A BÉV (Baranya megyei Építőipari Vállalat) ugyanis kapacitás hiányában nem tudta mind az 1072 lakás felépítését elvállalni. A legjobb akarata ellenére sem volt képes rá. S hiába kutattak újabb kapacitás után: nem volt vállalkozó. Pedig a Pécs—Baranyai Beruházási Vállalat is mindent megpróbált: elővette a magyar vállalatok címlistáját, kiírta belőle az országban fellelhető összes építőipari vállalat, építő ktsz, sőt tsz-építőipari vállalkozás címét, ám hiába. Valameny- ryi megkérdezett vállalat azt válaszolta, hogy sajnos, nem tud eleget tenni az ajánlatnak ... Ügy tűnt, hogy bezárult a kör, most már nincs semmi megoldás. A Városi Pártbizottság és Városi Tanács vezetői azonban nem tudtak belenyugodni a matt-helyzetbe. Először is azért, mert állandó ostrom alatt tartják őket a lakásigénylők. Nem lehet nem felépíteni a tervbe vett lakásszámot, ha pénz van rá Másodszor pedig azért, mert Pécs presztízse forgott kockán. 1970 nemcsak egy év a sok közül, hanem a III. ötéves terv záróesztendeje. Más szavakkal: ha nem lesz meg az 1072 lakás, nem teljesítjük a III. ötéves terv lakásépítési tervét sem. Ha pedig azt nem teljesítjük, hiába megyünk az Országos Tervhivatalhoz, a kormányhoz, hogy adjanak Pécsnek a IV. ötéves tervben több lakást, hiszen ezt válaszolhatták volna: miért adjunk? Hiszen még a III. ötéves terv lakásprogramját sem tudták teljesíteni! Egyszerűen nem lett volna erkölcsi alapunk arra, hogy szóljunk, s évekig tarthatott volna, míg kiköszörüljük a csorbát. Nyilvánvaló, hogy mindent meg kellett tenni ebben a helyzetben, még azt is, amire korábban azt mondtuk volna: lehetetlen. A Városi Pártbizottság és Városi Tanács vezetői tárgyalásokat folytattak a BÉV- vel, a Mecseki Ércbányászati Vállalattal, a Mecseki Szénbányákkal, a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalattal, a PIK- kel és a Pécsi Építő Ktsz- szel. A tárgyalások során kiderült: bár csak négy hónap van hátra az év végéig, még mindig van kiút, ha e 129 lakás sorsa társadalmi üggyé válik, ha egyesítjük erőfeszítéseinket. A Pécsi Építő Ktsz ugyanis vállalta, hogy a 129 lakásból felépít 45-öt. A vállalás értékét jól fémjelzi az a tény, hogy e ktsz-t év közben árvízi építkezésre vezényelték, tehát valóban maximális erőfeszítésre van szüksége, hogy a nem várt árvízi plusz után tető alá hozza ezt a 45 lakást. A tárgyalások során kitűnt, hogy az erők koncentrálásával, a korábbiaknál is észszerűbb munkaszervezéssel Újabb tartalékokat tud felszabadítani a BÉV is, s a Mecseki Ércbányászati Vállalat segítségével, közreműködésével átadásra kész állapotba tudja „hozni” a hiányzó lakásszámot is. Van ereje arra, hogy „felhúzza” a falcikat, még be is tudja vakolni a szobák falát, kifesteni viszont nem képes, mert nincs elég festője és mázolója. Az emberek teherbírása is véges, nem lehet már többet kívánni a vállalat festőitől és mázolói- tól. Megint úgy tűnt, hogy e „csekélységen” fog megbukni a terv, ám a Mecseki Szénbányák, a Pécsi Tatarozó Vállalat és a PIK segítséget nyújtott. E három vállalat összesen 38 festő és mázoló szakmunkást irányított át a BÉV munkahelyeire, s e szakmunkások mindaddig ott dolgoznak, amíg az ez évre előirányzott 1072 állami és szövetkezeti lakás felépül a városban. Nem szeretnénk nagy szavakat használni, csupán arra kívánunk utalni, hogy e vállalatoknak is szükségük van a festőkre és mázolók- ra. Különben nem is hoztak volna létre ilyen részlegeket. A 38 ember átirányítása tehát valóban áldozatot jelent e vállalatoktól, későbbre kellett halasztaniok a saját munkájukat, s legalább ekkora áldozatot kíván ettől a 38 embertől is, mert nekik kell majd később pótolniuk az ottani elmaradásokat. Ez a mozzanat ismét rávilágít arra, hogy hány ember megértésére, összefogására van szükség ahhoz, hogy hiánytalanul átadhassuk az 1072 lakást. A 129 lakás ügye olyan példa, amire érdemes lesz később is visszatérni. Először is azt bizonyítja, hogy a pécsi emberek szeretik a városukat, akarják, hogy fejlődjön. Bár hat vállalatról, mondhatnánk hat „csoport- érdekről” van szó, e hat vállalatot is egyesíteni tudja az egészséges lokálpatriotizmus, ha a szükség megkívánja. A 129 lakás ügye másodszor azt bizonyítja, hogy nem szabad meghajolni a nehézségek előtt, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy a lehetséges határához értünk, s nincs már kibontakozás. Itt a példa: van, az összefogás. Nem árt jól a fejünkbe vésni ezt, hiszen nemcsak a 129 lakás felépítése látszott lehetetlennek, hanem más is. Ha a mélyépítési kapacitásra fordul a szó, ma is gyakran elhangzik például a lehetetlen ... Talán nem leszünk ünnepront ók, ha avval zárjuk cikkünket, hogy egyelőre csak a segítő- és áldozatkészségért mondhatunk köszönetét, mert a munka java még hátra van. Fel kell építeni, át kell adni azt a 129 lakást. Magyar László Ma Szigetváron fellobban a láng Megérkeztek a bolgár vendégek Az elegáns tiszti egyenruha mögött orvos, mérnök, tanár, vállalati igazgató, agronómus rejtőzik. A Jam- boli Tartalékos Tisztek Kórusának tagjai csak a hangversenyekre öltik fel az egyenruhát. Valaha persze, mindannyian aktív tisztek voltak, közülük többen, szám szerint 15-en részt vettek a hazánk felszabadításáért vívott harcokban. Szombaton délelőtt a Szigetvári Konzervgyárban tett séta közben egyikük, Uvcs- ko Petrov félrehív. Siklósra szeretne telefonálni, egy asz- szonynak, akit a háború alatt ismert meg, s aki akkor még fiatal lány volt. Azóta is leveleznek. Mitko Kisziov jelenleg osztályos főorvos — akkor légvédelmi tüzér alhadnagy volt a 12. hadosztály 31. ezredében. — Atanasz Dimitrov tüzéral- hadnogy Nagybajom környékén harcolt. Az együttes művészeti vezetője Jankó Puntov a Szófiai Operettszínház karmestere. Havonta többször elutazik Jambolba, hogy vezesse a próbákat. — öt évvel ezelőtt alakult a kórus, én csak két éve vagyok náluk. Tavaly a III. köztársasági fesztiválon aranyérmet és oklevelet nyertünk — mondja. George Sztambolov az együttes megalakulásáról tájékoztat: — A kórus azért jött létre, hogy az ifjúság hazafias nevelésében működjünk közre. Az a célunk, hogy a fiatalok a mi művészi tevékenységünkből is megismerjék hadseregünk hősiességét, átérezzék a szabadság, a békés építőmunka védelmének fontosságát. Karnagyunk vezetése alatt az együttes nagyon sokat fejlődött. A már említett díjon kívül ebben az évben a Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából Jambolban rendezett fesztivált is megnyertük. Ma reggel a vasútállomásra érkező vendégeket a Pécsi Honvédhelyőrség Zenekara köszönti. A várban az emlékünnepség kilenc órakor kezdődik az immár hagyományos emléktűz meggyújtásával. A Felszabadulás téren 10 óra 30 perckor katonai di- szelgéssel folytatódik a program. A déli dzsámi hangversenyek után délután 15 órakor kezdődnek a nagyszabású lovasversenyek és kosztümös játékok. Meleg hangulatú hangversenyen mutatkozott be szombaton este Szigetvárott a Jamboli Tartalékos Tisztek Énekkara. A Konzervgyár zsúfolásig megtöltött nagytermében a bolgár énekkar karnagya, Jankó Puntov igényes műsort állított össze. A ma élő bolgár szerzőktől, Mozart-tól, Puccini-tól mutattak be egy-egy kórusszámot. Legigényesebben a népdalfeldolgozásokat munkálták ki. A kórus egységes, erőteljes, tömör hangzásával, biztos intonálásával, férfias hangerejével, vidám éneklésével nagy sikert aratott. Felléptek még: a mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ táncosai is. Nagy virtuozitással táncolták el Gulyás— Kábái: Szatmári táncok, és Gulyás—N áf rádi: Pántlikázó című feldolgozását. Ifjúsági brigádvezetők tanácskozása a BCM-ben Első alkalommal jöttek össze tegnap délelőtt Bere- menden az ifjúsági brigádok vezetői, hogy megvitassák problémáikat. Ahogy a közel négy órás vitából kitűnt, különösen az építkezésen dolgozó honvédek érzik úgy, hogy nem becsülik meg eléggé őket. Pedig derekasan kiveszik részüket a munkából. A tanácskozáson számos észrevétel, sérelem hangzott el. Néhányat érdemes közülük megemlíteni: Bogas Boldizsár honvéd és brigádvezető: — Nincs ami ösztönözzön bennünket arra, hogy többet, jobbat csináljunk. Mindenki úgy érzi: a teljesítményeket nem értékelik megfelelően. Akármennyit csinálunk, minden hónapban szinte azonos a százalékunk, azonos a bér. Lőrincz Antal: — Jó lenne, ha megfelelő szakmunka betanulása után a leszereléskor — akinek nincs meg, — szakmunkás- vizsgát tenni. Akinek viszont megvan, az olyan helyre kerüljön, ahol ezt kamatoztatni tudja. Deák László, tizedes: — Sok ízben nem kapunk megfelelő védőruhát, gumicsizmát, esőköpenyt. Vagy Nemrég adták át Komlón a Kökönyös oldalában fekvő Juhász Gyula Munkásklubot. A régi épületet Baclimann Zoltán tervei alapján alakították át: szellemes módon, az épület majd valamennyi helyisége egybenyitható a billenő falakkal. Az új klub kényelmes és kellemes otthont nyújt a Béta- aknai bányászoknak. Képünkön: a klub színházterme, amely egyben konferencia-termül is szolgál. ha igen, szakadtat. A katonákat mindenki utasítja — néha azt sem tudjuk, hogy ki az, akihez be vagyunk osztva. Sajnos a válalat gazdasági vezetői, meghívás ellenére nem vettek részt a tanácskozáson. Így a kérdések nagyrésze megválaszolatlan maradt, de csak a következő összejövetelig. A jegyzőkönyvet eljuttatják majd a vállalat vezetőinek — választ várva. Választ várnak azok a honvédek, akik a kongresszusi felajánlások, a határidők betartása érdekében még a szabad szombatokon is dolgoznak. Létszámuk az építkezésen dolgozók 50 százaléka. Ügy érzik ezek a fiatalok, hogy munkájuk feltétlenül több támogatást és elismerést érdemel. K. F. Televízió Timyogmatolcsra A szentlőrinci Úttörő Termelőszövetkezet gépműhe-. lyének 18 tagú Úttörő szocialista brigádja vállalta; a következő három hónap alatt külön munkával, terven felül annyi láncot gyárt trágyaszóró pótkocsikhoz, hogy az így elért többletjövedelemből egy televíziós készüléket vásárolhassanak. A készüléket a Mecsek és Drá- vamenti Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szövetsége által patronált Tunyog- matolcs most újjáépülő iskolájának adományozzák. A brigád képviselői annakidején személyesen akarják átadni ajándékukat az árvízsújtotta község iskolásainak. — Magyar kereskedelmi delegáció utazott Lipcsébe, hogy részt vegyen a hagyományos nemzetközi vásáron. A szombaton útnak indult küldöttségben Bíró Sándorné, a Déldunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat lakástextilelőadója képviseli a baranyai kereskedelmi dolgozókat NAFTÄR SZERINT még tart a nyár, de a Mecseken, a szőlőskertek mentén már érezni az ősz édes-kesernyés illatát. Délután eléggé bágyadtan süt a nap, a várost is hamar betakarja a pára és az utcák, háztömbök, toronyházak kontúrjai elmosódnak az opálos fátyol alatt. A patinás szőlővidék — itt fent — Daindol, Makár, Bálics, Szkókó szüretre vár... A présházak ajtajai nyitva, a fák alatt hordókat, kármentőket mosnak, kopácsolnak, javítgatják a „vánkos-fákat”, öreg szőlősgazdák mozognak a sorok között, felhajtják a leveleket, nézik a sárguló, sötétedő fürtöket. Némely parcellán zörgő papírmasnikat, alufóliái szalagokat kötnek kifeszített huzalokra, amelyek a szél fuvallatára talán elriogatják a kipattant bogyókat szemelgető seregélyeket. A Lajkón túl, Szentkút előtt kis patakocska fut le a hegy felől, párhuzamosan az or- szágúttal, keskeny palló rajta, kiskapu, fönt az oldalban nyitott verandás, szép nagy épület, présházzal, pincével, ötvenhat fele jár Mihályfi Dénes, de szőlővel szinte gyermekkora óta foglalkozik és mégis — azt mondja — „ ... soha nem lehet biztos az ember...” — Amíg hördóban nem tudom a termést, addig merő gonddal, bizonytalansággal, reményekkel telnek el a hónapok, egészen szüretig. — Jég volt-e? — Szerencsére nem. Itt nem volt. De azért késett az érés, hűvös volt a nyár eleje. Van vagy háromszáz tőke Csabagyöngye, most érett csak be. SZŐRÉT ELŐTT Fogja az üveget, mit hozzon, a tavalyi hárslevelű kicsit édeskés, a tavalyelőtti nem annyira, az jobb, melyikből hozzon? Persze, hogy a hatvannyolcasból. Megyen az épület alá lopóval, én meg föl a szőlőbe, amelynek innenső vége hallatlanul meredek, de csak egészen kis darabon, tovább már lapos, mint egy fennsík. Csővezeték az út mentén, költséges, de okos ötlet, a patakból szívják fel a vizet öntözésre. Körülbelül két holdnyi a terület, ebből fél hold új telepítés, a másik felet kivágták és készítik elő telepítésre. A íönnmaradott 1 hold eléggé öreg már, jó harminc éves. Szép, jólkezelt hárslevelűje van. — Mondják sok a gond a szőlővel, másoktól hallottam, nem érdemes foglalkozni vele. — Lehet, hogy akadnak ilyenek. Nézze: vagy szereti az ember a szőlejét, vagy nem. Én például egy liter nem sok, de annyit nem iszok meg akár egész héten. Mégis kell a szőlő. A telepítés nagyon drága mulatság, egy hold elvisz legalább 100 ezer forintot. Mindegy. Évek múltán megtérül, ha okosan gazdálkodik az ember. Évekkel ezelőtt vettem egy csőrlővel működő szőlőművelő gépet. Elvégzem vele a sarabolást, talajlazítást, takarást. Manapság nehéz embert kapni, mert akik értenek hozzá, lassan kiöregednek, s ha mégis megegyezek valakivel, a napi 120—140 forintot elkéri, plusz a liter színbort. Ezért jó a gép. Az új szőlőt már Thomeri- lugasrendszerbe telepítette, öt méteres sor, illetve egy méter tőketávolságra. Egy holdra átszámítva 40 mázsás termést adott tavaly, de hogy az idei szüret mit hoz, azt jósolni sem szabad. Jó néhány hét hátra van ... s bár szép termés ígérkezik, a siker az időjárástól függ. SZKOKÖ KÖRNYÉKÉN — — folyondárral benőtt két partoldal között vezet az út Kelényi Jánosék présházához. Fönt egy kis szoba, kecskelábú asztal, amelynek lapja borospoharak talpának karikáit őrzi. A présházban — az épület alatt — betonból építettek kádat — a belevésett dátum szerint — négy esztendeje. Kelényi szikár, inas férfi. Kosarakat készít elő, megszedné őszibarakkal, s reggel ki a piacra. — Azt hiszem, az idén még nem ittak ilyent — mondja és pöttyös kancsóból tölti a poharat. Murci. Nem murci, még édes, inkább must, de milyen nagyszerű illata van! A szőlő —, amelyből a must van — Irsai Olivér fajta. — Muszáj volt leszednem, mert hamar beérett, a darazsak már megtámadták. Csináltam egy kis mustot, kíváncsi vagyok milyen borom lesz ebből. Az idén fordult termőre. A védőszerekről beszélgetünk, Kelényi esküszik a rézgálicra. — Én soha mást nem használtam, csak gálicot, de meg is nézheti a szőlőmet. — Vannak már új, kitűnő védőszerek... — jegyzem meg. — Nem kell. Biztosan jó, de nem ismerem és hiába, megszoktam a rézgálicot. Csak sajnos nehéz hozzájutni, ez a legnagyobb gondom. A szomszédból jön egy fiatalember, bányában dolgozik, de „maszekba” vállal szőlőmunkát, ért is hozzá, valamikor az apjának volt szőlője, hát neki is a vérében van, bánya ide, vagy oda, ez mégis szebb munka. — Igaza van a Jánosnak. Mert kérem, nézze csak meg — kimutat a présház ajtaján — ott látja a hajlatban van az öreg nyugdíjas mérnök szőleje. Mittudom én milyen vegyszereket használt, de le is perzselte a növényt, rozsdás az egész parcellája. Az is lehet, hogy nem ért hozzá. A boradó. Jó-e, vágja-e a gazdákat, vagy sem? Ki szeret adózni? Senki sem. — Hát így vagyok én is az adóval. Nehéz lenne eldönteni, hogy a szőlőt adja-e el az ember, vagy csináljon belőle bort és úgy. Jegyzetfüzetemből kér egy lapot, számolgat. Egy család — mindegy hány tagú — 250 liter bort kap úgy, hogy literje után 1 forint 50 fillér adót fizet. A többi után az adó 5 forint. Most átveszik tőle a szőlőt — csemegeszőlőt — 8 forintért kilónként. Ezután nem fizet adót. Ha viszont 1 kiló szőlőből hathét deci bort számít, mondjuk literenként 20 forintos áron, akkor nem nyolcat, hanem 14 forintot keres az 1 kiló szőlőn. — Csak hogy ebből — mondom neki — öt forint az adó, tehát marad csak 9 forint, majdnem ott van ahol volt. Sőt a szőlő ára — minél inkább közeledik a szüret — annál olcsóbb ... Tűnődik, fejét vakarja: — Ez is igaz. Mert a bor ára mégis stabil. Megnyikordul a présház nehéz tölgyfaajtaja. Két fiú, két lány, farmerben, saruban, zsebretett kézzel. — Bácsi! Van egy kis bora? A gazda behívja őket. Bora nincs, ami van kishordó- ban meg nem bontja, kell szüretre, de must van. Menynyibe kerül? Semmibe. — Honnét jöttetek? — Pestről. Kirándultunk a Mecseken, erre jártunk, gondoltuk, talán ... — Igyatok csak... — kínálja a gazda. A SRÁCOK örvendeznek, nahát, mustot kapnak, erre nem is számítottak. Sugdo- lóznak, nevetgélnek, fogják a kancsót, töltik a poharakat. Egyikük hozzánk fordul, kérdi, dolgozunk talán? Nem akarnak zavarni bennünket, látja az asztalon jegyzetfüzetemet. Adóhivataltól? Nem. Mondom neki, honnét, mi célból érkeztünk. Elámul, aztán ravaszkásan kacsint: — Ez szép meló itt a pincében. Én is újságíró leszek... — mondja a Moszkva téri pirosinges. Rab Ferenc i i 1
