Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-30 / 203. szám

1979. anguszios SO. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 A kétkezi dolgozók gyerekei a felsőfokú oktatás pécsi intézményeiben NEM FELHŐTLEN ÖRÖMEINKRŐL . SZÓLVA RÖVIDESEN benépesülne* egye­temeink és főiskoláink is. A fel­vételik országos tapasztalatait még a nyáron közreadták, és a napok­ban megszületnek a minisztériu­mok döntései is a fellebbezések­ről. A korábbi arányszámokon azonban ezek már nem változtat­nak számottevően. Ezek az orszá­gos adatok a fizikai dolgozók gye­rekeinek részesedési arányát ille­tően — bizonyos mértékig — meg­nyugtatóak. Az előző években saj­nos tendenciaszerűen mutatkozó csökkenési folyamat, úgy tűnik, megállt, vagyis a helyzet nem rom­lott tovább. Sőt, az országos ada­tok a munkás-paraszt fiatalok fel­vételi arányában 1 százalékos gya­rapodást tükröznek. Mindenekelőtt néhány általános, országosan tapasztalható jelenség­ről, amely Pécsett is több-keve­sebb mértékben kimutatható. Nem csökkent, változatlanul tart a többszörös túljelentkezés, amely abból adódik, hogy a demográfiai hullám hatása a középiskolák után az egyetemeken is egyre inkább érezhető. És ha figyelembe vesz- szük, hogy ennek a hullámnál! a vége ma még igencsak az általá­nos iskola VII.—VIII. osztályaiban észlelhető, akkor bízvást kevés a reményünk arra, hogy az elkövet­kezendő öt-hat évben a túl jelent­kezési hullám abbahagyna. Ezzel együtt szembe kell néznünk fel­vételi verseny — hiszen erről van szó — növekedésével, élesedésével. Különösen fontos számba vennünk ezt a körülményt most, a közép­iskolai tanév elején. Annak a je­lenségnek az ismeretében, hogy az értelmiségi és az alkalmazotti tár­sadalmi kategóriákhoz tartozó szü­lők intenzívebben törekszenek fia­ik, lányaik egyetemi, főiskolai ta­níttatására, mint a fizikai dolgo­zók, a munkás- és parasztcsalá­dok. Ennek meglehetősen összetett gazdasági-társadalmi okai vannak. A jórészben ismert okok láncola­tában, e fiatalok eleve hátrányos helyzetében különös figyelmet ér­demel egyrészt az a nagy hendi­kep, amellyel már a középisko­lákban indulnak; másrészt az a körülmény, hogy a kiskeresetű munkások nem tudnak instrukto­rokat fogadni gyerekeik mellé. Mindebből következik, hogy az ér­telmiségi családokban felnövő fia­taloknak sokkal nagyobb a reális lehetőségük az egyetemi tovább­tanuláshoz, mint a munkás- vagy parasztszülők gyerekeinek. Ugyan­akkor az egyetemi felvételik kö­vetelményei, feltételei a fizikai és az értelmiségi dolgozók gyerekei számára egyaránt azonosak. Követ­kezésképpen az idei tanévben az előzőeknél nem kisebb mértékben jelentkező feladat középiskoláink­ban a fizikai dolgozók tehetséges gyerekeinek hatékonyabb anyagi­Augusztus 21-én a siklósi vár múzeumi termeiben megnyílt a Magyarországon első ízben rende­zett nemzetközi kerámia symposion műveinek kiállítása, mely 1971. májusáig nyitva tart, hogy tanul­ságul, szemlélődésül, vita alapjául szolgáljon. Ez a kollekció alapozza meg nálunk a Modern kortársi Kerámikai Múzeumot, a pécsi Ja­nus Pannonius Múzeum gondozá­sában. A Symposion valódi jelentőségét még csak most kezdjük felmérni és értékének megfelelően méltá­nyolni, bár a több éves előkészü­letekről, a vállalkozó szellemű hi­vatali szervek és magánemberek lelkes munkájáról többször adott hírt a sajtó is. Az előző évben fi­atal magyar kerámikusokkal ki­próbált alkotótelep minden re­ményt megadott ahhoz, hogy bi­zakodóak lehessünk. Az idei záró­kiállítás után már visszavonhatat­lan és tanulságos eredményekkel számolhatunk. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a Symposi- onon alkotott tárgyak művészi­gondolati színvonala rendkívül ma­gas. Ez kézzelfogható és a nem­zetközi tapasztalatok alapján konk­rétan lemérhető valóság. Ennek a magas művészi színvonalnak egy­aránt alkotórésze az egyéniségek karakteres formavilága, a techni­kai adottságokhoz való rugalmas erkölcsi-pedagógiai segítése, az egyenlő feltételek biztosítása a to­vábbtanuláshoz. Hiszen ezeknek a fiataloknak nem privilégiumra, netn protekcióra van szükségük, hanem egyszerűen a hátrányok le­küzdésében kell támogatnunk őket. ARÄNYSZÄMUK az ország fel­sőfokú oktatási intézményeiben — az idén először 1 százalékos javu­lással — 41,2 százalék. Nézzük, ho­gyan alakult részesedésük a pécsi felsőfokú intézményekben. Három ilyen intézményben tájé­kozódtunk a felvételik tapasztala­tairól. Ha önmagában tekintem azt, hogy fizikai dolgozók gyere­keinek aránya a három intézmény­ben átlag csaknem 4 %-kal emel­kedett egy évvel ezelőtti arányuk­hoz képest, — örvendetes, biztató jelenséget konstatálhatunk (Az or­szágos 1%-os emelkedéssel szemben különösen). Részleteiben: a Tanár­képző Főiskolán 3,2-del, az 1969-es 47,9-ről 51,1-re; az Orvostudomá­nyi Egyetemen 4,5-del (!) 29,0 szá­zalékról 33,5-re; a Jogtudományi Egyetemen 3,9-del 41,5 százalékról 45,4-re növekedett részesedésük az elsőéves hallgatók között. Ha a három felsőfokú oktatási intézmény 43,3 százalékos átlagát vetem össze az országos átlaggal, ez is megnyugtató. Baranyában a kétkezi munkások gyerekeinek je­lenléte a felsőoktatás újabb évfo­lyamaiban valamivel jobb az or­szágos átlagnál. De vizsgáljuk meg közelebbről — bonyolult összetett­ségében is — ezt az alapjában, ön- magábanvéve előremutató, pozitív jelenséget. Például a Jogtudományi Egye­temen. A néhány százalékos ja­vulás itt, ahol a felvételi keret­szám évek óta (a fellebbezésekkel együtt) 70, s ahol a túljelentkezés ugyancsak évek óta kitartóan négyszeres, itt mindössze 2—3-mal több — összességében pedig a 70 felvételt nyert hallgatóból csupán 30 — munkás-paraszt családból ér­kezett fiatalt jelent az első évfo­lyamon. Talán nem szorul bizony- gatásra, hogy ez a számarány még mindig távol áll az optimális aránytól. Pontosabban az igazsá­gos, a méltányos, a szükséges számaránytól. Nem különb, sót, — a 4,5-es ja­vulás ellenére is — mind az or­szágos, mind egy-két más társin­tézményünk idei átlagának bőven alatta marad a munkás-paraszt szülők gyerekeinek a Pécsi Orvos- tudományi Egyetemen mutatkozó 33,5 százalékos felvételi aránya. S mit jelent a valóságban ez a szá­zalékos arány? Azt, hogy a pécsi orvosegyetemen 188 felvett első­éves közül csupán 63-an fizikai dolgozók gyerekei. alkalmazkodás, vagy esetleg azok szándékos mellőzése, a siklósi táj és a közvetlen környezet befolyá­sa, egy-egy meghatározó egyéniség közvetlen hatása, vagy önálló ki­emelkedése. Az eltelt alkotói idő­szak után azt is mondhatnánk bi­zonyos megnyugvással, hogy ezt szinte előre elvártuk és bíztunk is benne. A nemzetközi mezőny meg- hívottainak kilencven százalékát régóta ismerjük más symposionok- ról és kiállításokról. Művészi és emberi magatartásukra számíthat­tunk. Éppen ezért siklósi részvéte­lük azonnal, az első alkalommal, egyszerre teremtett rangot itthon a kezdethez, ugyanakkor garanciát adott a nemzetközi „jegyzéshez”. ’ Siklós hirtelen az érdeklődés első vonalába került. Perspektívái a művészet belső forrásainak meg- pezsdítésében éppoly széleskörűek- nek tűnnek, mint a város és a me­gye, vagy akár a múzeum lendü­letes fejlődésének szempontjából. A csehszlovákiai Bechynében 1966. óta fokozódó sikerrel működő symposion vezetőségéből a sajátos karakterű Václav Serák állandó­an itt dolgozott, temperamentumos segítőkészséggel sok problémát át­hidalva. A bechynéi vezetőség má­sik két kerámikus tagja Lubor Technik és Bohumil Dobiás a zá­rókiállítás alkalmával nem csupán tisztelgő látogatást tettek, hanem a Mind a pécsi jogi, mind az or­vosegyetemen egyre jobban hiány­zanak a bányászszülők gyermekei. Itt-ott elvétve alig egyef-egyet ta­lálni közülük Pécs-Baranya — bá­nyászgenerációk sorait felnevelő — tájairól. Vajon hol kereshetjük ennek az okait? A kérdés, egy alaposabb szo­ciológiai felmérő vizsgálódást is megérdemelne. Különös tekintettel arra: hogyan alakult a bányász­szülők gyermekeinek iskoláztatási aránya az utóbbi néhány eszten­dőben a pécsi középiskolákban? Egy ok — a nyilvánvalóan sokféle gazdasági-társadalmi és tudatbeli összetevők közül — eléggé kézen­fekvő arra: miért ritka a bányász­gyerek a pécsi egyetemeken. A történelmi város bányászlakta ke­rületében és peremein (Mecseksza- bolcs, Pécsújhegy, Pécsbányatelep, Meszes) együttvéve sincs egyetlen gimnázium, illetve szakközépisko­la. Ha lenne, feltételezhető, hogy a bányászcsaládok leszármazottai- nak száma s ezzel a fizikai dol­gozók gyerekeinek száma tovább emelkedne az egyetemeken. A TANÁRKÉPZŐ Főiskolán a munkás-paraszt szülők gyerekeinek már talán a reális, elérhető szám­arányát tükrözi a felvételi statisz­tika: 51,1 százalékos idei részese­désük, s ez a 330 felvételi keret­számon belül már eddig is csak­nem 150 kétkezi dolgozócsalád gye­rekének a megszerzett helyet je­lenti a főiskola első évfolyamán. (Ezen még a föllebbezések is iga­zíthatnak valamennyit). Mik lehet­nek a rugói ennek a pozitív jelen­ségnek? Adódhat ez elsősorban ab­ból, hogy e fiatalok irányultsága a tanárképző intézetek felé álta­lában erőteljesebb, mint a tudo­mányegyetemek felé. S adódhat ez a vizsgabizottság elmélyült, lelki­ismeretes munkájából, és magából a megszabott területi normaszá­mok — tehát a dél-dunántúli me­gyék rögzített keretszámainak — rendszeréből is. A csaknem 4 százalékos javulás okai között megemlíthetünk még egy-két fontos, pozitív, jövőbemu­tató jelenséget is. Így mindenek­előtt az országosan elismeréssel fo­gadott és sikeresen lebonyolított előkészítő tanfolyamokat. Pécsett az Orvostudományi Egyetemen szerveztek az idén ilyen egyhetes intenzív előkészítő kurzust. Bara­nya, Tolna, Somogy, Vas és Zala megyékből kb. 40 frissen leérett­ségizett jelölt vett részt a felvételi anyagából megtartott (bennlakásos, díjmentes) előkészítőn. Természe­tesen elsősorban fizikai dolgozók gyereked. A felvételi bizottság vé­leménye szerint az idei 4,5-es ja­vulásban ennek az égy hétnek a gyümölcsöző hatása is érezhető. A jogi egyetemen (ahogy tavaly az jövő megtervezéséhez nyújtottak hathatós segítséget. Gerda és Kurt Spurey Ausztriába, Danute Gobyte Litvániába viszi hírünket, . Abde Kakabadze, távoli ismerősünk, Grúziában fog itteni tapasztalatai­ból tovább dolgozni. Christina Cybinska lengyel növendékeinek adja át a látottak hírét, a finn Katherina Kajander és Olli Vasa nekünk hagyott elgondolkoztató ta­nulságokat, — de nem kevésbé iz­galmas felfedezéseket visznek tő­lünk hazájukba. A zárkózott nor­vég Leif Helge Enger igényesen készített edényeit bizonyára befo­lyásolni fogja a jövőben a mi népművészetünk ritmusa és motí­vumvilága. A svéd Anders Liljefors pedig most már örökre itt hagyta Siklóson a kollégák egyöntetű vé­leménye szerint is eddigi munkás­ságának legmagasabb szintű, leg­őszintébb darabjait. A nemzetközi részvétel további visszhangját re­mélhetőleg hamarosan szakmai szempontból is kamatoztathatjuk. A magyar művészek úgynevezett közép-generációja Csekovszky Ár­pád, Garányi József, Majoros János képviseletében, eddigi szakmai tu­dásuk hazai és külföldi kollégáik előtt is ismert szintjén járultak hozzá a kép színesítéséhez. A fia­talabbak, Schrammel Imre, Fürtös György, Nádor Judit, Horváth Sán­dor, Szekeres Károly a legaktuáli­orvosegyetemen) a vizsgára jelent­kezők csupán egy töredékének és csak pécsi diákoknak tartottak elő­készítőt. ÉRDEMES szót ejteni az idei felvételik felkészültségi színvona­lában szerzett tapasztalatokról is. Az eredmények a különböző kö­zépiskolák adta heterogén tudás­szintből következően differenciál­tak. A kép meglehetősen összetett, a vélemények a különböző iskolák­ról és ezeken belül a tanulókról is erősen megoszlanak. Egy biztos: az idei 3,9 tizedes többleteredmény­ben érezhető már a középiskolák elmélyültebb tanulmányi-peda­gógiai segítségadása a hátrányos helyzetűeknek. De ahogyan az or­vosegyetemen is gyakran tapasztal­ták, sok kivánalom merül fel még például a gondolkodó képességet próbára tevő feladatok megoldásá­nál. Jellemzésképpen: a kiadott központi fizika-biológia írásbeli té­telekre 64 felvételiző kapott kettős elégtelent. (S köztük sajnos sok fi­zikai dolgozónak a gyereke is ott volt.) Egybehangzó vélemény mindhá­rom felsőfokú intézményben, hogy javultak, árnyaltabbak, tárgyilago- sabbak és sokoldalúbbak az isko­lai jellemzések. Ez rendkívüli fon­tosságú a fizikai dolgozó gyerekek felvételi lehetőségeinek szempont­jából is. A kép teljessége érdeké­ben iskoláink mernek isten bocsá’ negatív tulajdonságokra is utalni olykor-olykor. Sőt, a jogi karon előfordult, hogy az osztályfőnök — lelkiismerettel — nem merte ja­vasolni a tanulót a jogi pályára. S egy-két ellenpélda: a főiskolai jellemzésekben sajnos igen gyak­ran előfordultak még a felületes­ség, az érezhető agyondicsérgetés jelei is. De nemegyszer az iskola például nem is tudott a munkás­vagy parasztszülő kormánykitün­tetéséről, amely bizony a latban nyom valamit és nem véletlenül. Egy ilyen esetben például a vizs­gán derült ki, hogy a jelölt édes­apjának Munkás-Paraszt Hatalo­mért kitüntetése van. SUMMÁZVA: a három pécsi fel­sőfokú oktatási intézményben a kétkezi dolgozók gyerekeinek a fel­vételiken az előző évhez képest el­ért 3,9 százalékos többletaránya nem lebecsülendő eredmény. Ha azonban egyetemeinken való in­dokolt, szükséges és ugyanakkor elérhető, reális jelenlétük arányát tekintjük, örömünk nem lehet fel­hőtlen. Ez a hiányosság jelzi a feladatokat is, amelyek ugyanazok mint a korábbi években: még ha­tékonyabb, még többrétű és dif­ferenciáltabb segítséggel csökken­teni a hátrányaikat és tovább nö­velni részesedésüket az egyeteme­ken, és ezzel szocialista értelmisé­günk sorai között. Wallinger Endre Garányi József alkotása sabb problémákkal tűzdelt izgal­mas felfedezések oldaláról inspi­rálták a résztvevőket. Mind­amellett vállalták a vendéglátók nem kevésbé felelősségteljes fel­adatát is, ifjabb segítőkész kollé­gákkal együtt. A symposion-eszme valódi tartal­mának megértetéséért még nagyon sokat kell együttműködnünk mind­azokkal, akik hisznek az igazi mű­vészet létezésében, és hajlandók ál­dozatokat hozni a valódi értékek felszínre hozásáért. Izgalmas, nehéz és szép öt hetes munka folyt most Siklóson, amelyik erőteljességével máris biztató kibontakozási utat határozott meg. D. H. Kerámiakiállítás Siklóson Ad? TANÉVNYITÓ... Szerdán este ismét megszólalt a csengő az Iskolatelevízióban. Ta­lán kissé tapintatlanul korán, au­gusztusban, amikor még nem illik „becsengetni”. Remélem, mégis so­kan szorongtunk ott a képernyő előtt, évnyitóhoz méltó hangulat­ban: kicsit szomorúan, kicsit lel­kesen, megilletődve. Nagy dolog az évnyitó, elsősor­ban persze a „hivatásos” diákok­nak. De jelentős esemény a felnőt­teknek is, és nem is csupán azok­nak, akik gyermekeikkel, unokáik­kal újra és újra „végigjárják” az iskolát. Sok felnőttet ismerek, akik a maguk hasznára-gyönyörűségére is újra „beiratkoznak”, megrögzött régi iskolakerülőket, akik most, munkájuk mellett is szívesen „be- lopóznak” néha egy-egy képernyő­órára. Nem hiszem, hogy az Iskolate­levízió lesz a jövő iskolája. Nem hiszem, hogy valaha is kiszorít­hatja a hagyományos formát, he­lyettesíthetné és pótolhatná az is­kola élő közösségét, tanító és taní­tott, nevelő és nevelt közvetlen személyes kapcsolatát. Hiszem azonban, hogy fontos és egyre nél­külözhetetlenebb segítője lehet az élő iskolának, új eszközökkel, mód­szerekkel, gazdag szemléltetési for­mákkal járulhat hozzá munkájá­hoz. A még „gyermekéveiben” járó magyar Iskolatelevízió jelenlegi hatásfokát nem tudom felmérni. Annyi bizonyos, hogy a „Televízi­ót minden iskolának!” mozgalom teljes sikere alapfeltétele, hogy az Iskolatelevízió ott segítsen, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá. Az elmúlt évben örömmel hal­lottuk a híradásokat, képes beszá­molókat egy-egy új készülék át­adásáról. Most a tanévnyitó mű­sorban hallhattuk az adatot is: 3500 televízióval gyarapodtak az iskolák. Azt is hallottuk, hogy 205 isko­lában még nincs készülék. Meg­nyugtatásul hozzátették, hogy ez csupán az iskolák 40%-a, s ez va­lóban nem nagy szám. Aligha el­hanyagolható azonban, hiszen az is kiderült, hogy éppen olyan is­kolákról van szó, ahol áram sincs, azokról a legelmaradottabb he­lyekről, ahol tehát éppen a legna­gyobb szükség lenne a segítségre. Nem kevésbé fontos persze az a műsorban jelzett másik probléma sem, hogy az iskolák valóban fel­használják és helyesen használják fel a kapott készülékeket. Csak helyeselhető, hogy jelenleg a tele­vízió főképpen az általános is­kolák munkáját támogatja. Lát­hattuk azonban, hogy például ösz- szevont osztályoknál milyen nehéz­ségekbe ütközik az Iskolatelevíziö osztályokra tagolt műsorának fel- használása. A filmriportban látott óra jó megoldásnak látszik, noha kissé erőszakoltnak tűnik: óriási fegyelmezettséget követel a kisdi­ákoktól, hogy a képernyőnek hát­tal, míg a többiek a műsort nézik, nyugodtan dolgozzanak. A másik probléma pedig az, hogy a készü­lék „hangtalanítása” elég költséges technikai felszerelést követel s ál­talános bevezetését aligha lehet mostanában megoldani. Megnyugtató kép bontakozott ki a műsorban az Iskolatelevízió és az iskolák kapcsolatáról. A tele­vízió gondosan megszervezte az iskolák tájékoztatását, s észrevehe­tően törekszik rá, hogy megfelelő módszertani segítséget is nyújtson. Megelégedéssel hallottuk, hogy a tanárképző intézmények is hasz­nosítják az Iskolatelevízió lehető­ségeit, s ebből a szempontból is felkészítik a jövendő pedagógusait. Az új tanév programjának bő­vülését, a gazdagodó természettu­dományos sorozatokat, az új iro­dalmi és filmesztétikai műsorokat, a negyedik nyelv bevezetését örömmel üdvözöljük. A műsorban szereplő pedagógusok igényei, ja­vaslatai közül feltétlenül megfon­tolást érdemel az Iskolatelevízió műsorainak ismétlésével kapcsolat­ban elhangzott kérés. A megnyi­tón is elhangzott, hogy az iskolai munka és az adások időpontjának egyeztetése, összehangolása, ha nem is megoldhatatlan, de több iskolá­ban igen nehéz. Az ismétlés e gondok nagy részét megoldaná. Az Iskolatelevízió távolabbi tervei kö­zül különösen figyelemre méltó, amit az integrált oktatásról hallot­tunk. Ez valóban olyan lehetősége a televíziónak, amellyel felbecsül­hetetlen szolgálatokat vállalhatna az egész oktatás korszerűsítésében. Már most érdemes lenne kísérle­tezni ilyen irányban néhány komp­lex műsor elkészítésével. Szederkényi Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents