Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-28 / 201. szám

DUNANTÜLI NAPLÓ 1970. augusztus 28. Leonyid Bressnyev Kazahsztánban Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára Alma-Atába érkezett, hogy részt vegyen a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság és a párt megalakulásának 59. évfordulójára rendezett ünnepségeken. A repülőtéren a párt főtitkárát a Kazah SZSZK vezetői fogadták. Közel-keleti jelentés Ammanban feszit a helyzet Buteflika nyilatkozata — Ziegler cáfol Kairó: Egyiptom 'hivatalosan til­takozott az Egyesült Álla­mok kormányánál és az ENSZ közel-keleti megfigye­lő erőinél amiatt, hogy Iz­rael folyamatosan megsérti a kilencvennapos tűzszünet! megállapodást. A kairói A1 Ahram csütörtöki számában megállapítja, hogy a tilta­kozó jegyzék „nagyszabású csapatösszevonásokról, ka­tonai erődítmények és kato­nai rendeltetésű műutak épí­♦ BUDAPEST: A KGST- országok mezőgazdasági mi­nisztereinek kétnapos talál­kozója csütörtökön befejező­dött. Az értekezlet után Fe­hér Lajos, a kormány elnök- helyettese fogadta a küldött­ségek vezetőit. A megbeszé­lésen jelen volt dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter és dr. Soós Gábor, a miniszter első helyettese. BELFAST: Belfastban csütörtökre virradóra rend­örök és angol katonák osz­latták szét a polgárjogaikért tüntető katolikusok és pro­testáns ellenfeleik újabb tö­megverekedését. Az utcai összetűzésben körülbelül két­száz ember vett részt. 4- VÁRNA: Az európai ENSZ- társaságok szövetségének Várná­ban folyó második regionális ér­tekezletén a fejlődő országoknak nyújtandó segélyekkel kapcsola­tos vitát szerdán a fő napirendi pont. az európai együttműködés kérdésének megvitatása követte. ♦ CALCUTTA: Diákok és tanárok vonultak fel csütör­tökön Calcuttában, hogy ki­fejezzek rokonszenvüket Nyugat-Bengália 200 ezer közalkalmazottjának sztrájk­jával. A tüntetőket sztrájk­törők támadták meg és vá­rosszerte utcai verekedések robbantak ki. A hadsereget riadóztatták, a szabadságolt rendőröket visszahívták és a város főbb pontjain gyüleke­zési tilalmat rendeltek el. ♦ MOSZKVA: Rövid betegség után hetven éves korában el­hunyt Vaszilij Mitrofanov nyu­galmazott páncélos altábornagy, a Szovjetunió Hőse. + LISSZABON: Estorilban akarták megrendezni szer­dán Portugália első pop-fesz­tiválját. A piknik-koncert hatalmas ltotrányba fulladt. A rendőrség ugyanis, kevés taktikai érzékkel, az utolsó pillanatban jelentette be az ötezer fiatalnak, hogy mi­után a szervezők nem kértek engedélyt, a fesztivált betilt­ják. A kiáltozó beat-rajongó- kat, akik mérgükben vizes­vödröket ürítettek a botcsi­nálta szervezők fejére, a rendőrök gumibottal és far­kaskutyákkal kergették szét. ♦ DAMASZKUSZ: Damasz­kuszban megkezdte ülését az Arab Gazdasági Egység Tanácsa. Az ülés munkájában az Egyesült Arab Köztársaság. Jordánia, Szí­ria, Kuwait, Jemen és Szudán képviselői vesznek részt. Az iraki küldöttség még nem érkezett meg a szíriai fővárosba. 4 CORDOBA: Gerilla-cso­port támadta meg szerdán az argentínai Cordoba egyik rendőrőrsét és kiürítette a fegyverraktárt. 4 ÚJ DELHI; Mahendra nepáli király szerdán egynapos hiva­talos látogatásra Indiába érke­zett. 4 LONDON: A délnyugati Cornwalltól Skóciáig az an­gol rendőrség csütörtökre virradóra több mint száz koordinált razziát rendezett és hálóján hatalmas meny- nyiségü lőfegyver, lőszer és robbanóanyag akadt fenn. 4 TRIVANDRUM: Tizenhatan haltak meg kolerában az indiai Trivandrum körzetében, összesen 225 koleragyanús személy került kórházba, közülük 34-en még mindig kezelés alatt állnak. ♦ NEW YORK: U Thant ENSZ-főtitkár csütörtökön közzétette költségvetési ja­vaslatát, amelyet az ENSZ- közgyűlés szeptember 15-én kezdődő ülésszakán terjeszt elő. A főtitkár az 1971-es évre a költségvetés 9,2 szá­zalékos emelését kéri. + BUKAREST: A bihari he­gyekben a Jád és a Les patak összefolyása fölött új völgyzáró­gát épül, mely mögött 26 millió köbméterv befogadóképességű gyűjtőfavát létesítenek. Az épít­kezés révén Nagyvárad vízellá­tásának megjavítása céljából rendszeresítik a Sebes Körös víz­hozamát, a gyűjtőtó vizét pedig egy 3,5 megawattos kis vízierő­mű üzemeltetésére és több mint 9000 hektár mezőgazdasági terület öntözésére használják fel, ugyan­akkor csökkentik az árvízve­szélyt is. Provokáció New York: Ismeretlen tettesek provo- kációja miatt szerdán félbe- y szakadt a Mojszejev tánc- együttes első chicagói fellé­pése. A provokátorok a Civic Opera House karzatáról a zsúfolásig megtelt színházte­remben, ahol több mint 3500 néző foglalt helyet, két könnygázbombát dobtak a ze­nekari ülésekre. Négy sze­mélyt kórházba szállítottak. Később a nézőtéren fel nem robbant benzines palackot ta­láltak. Az előadás elmaradt. Chicagói jelentések szerint a rendőrség „nem tudott a tettesek nyomára jutni”. ♦ MONTEVIDEO: Monte­video szívében szerdán este 70 diák tüntető menetben vonult egy rádió-stúdióhoz és gyújtóbombát dobott az épületre. Megtámadtak a tüntetők egy lapszerkesztősé­get és több televíziós állo­mást is. Az akciót minden jel szerint összehangolták. A tüzeket sikerült eloltani, a tüntetők elmenekültek a rendefrök elől. A diákok egy oktatásügyi rendelet ellen tiltakoztak. Géprablás! kísérlet Lengyelországban Varsó: A LOT lengyel légitársaság sgyik repülőgépe 27 utassal és légy főnyi személyzettel a fedél- cetén augusztus 26-án 17 óra 37 perckor felszállt Katowice repü­lőteréről, hogy Varsóba repüljön. Véhány perccel a felszállás után íz egyik utas robbanó-szerkezet- ;el fenyegetőzve azt követelte a légikisasszonytól, hogy a kapi­tány vezesse a repülőgépet Bécs­ié. Miközben a merénylő kezében forgatta a robbanószerkezetet, az ta&robbant, súlyosan megsebesít­ve a terroristát. Tíz másik utas is megsérült. A személyzet hi­degvérű magatartása eredménye­ként a repülőgép 17 óra 48 perc­kor szerencsésen visszaérkezett a katowicei repülőtérre és az utasokat gyors orvosi ellátásban részesítették, egyikük sérülése sem életveszélyes. Mint kiderült, a merénylő Ru­dolf Ólma, aki 27 éves és Biels- ko-Bialában lakik. Ólmát 1961-ben lopásért kilenehónapi szabadság- vesztésre, 1963-ban pedig újabb három évi börtönbüntetésre ítél­ték« Tajvan után Spiro Agnew Dél-Vietnamban A vietnami háború legsú­lyosabb helikopter-vesztesége érte szerdán az Egyesült Ál­lamokat: 30 amerikai kato­na, illetve pilóta eltűnt, két ember haláláról megbizonyo­sodtak, heten pedig megse­besültek, amikor Dél-Viet- nam északi partvidékén par­tizán-találat ért egy csapat- szállító helikoptert és a gép, amely leszállni készült a Saigontól 500 kilométerre északkeletre fekvő Judy tá­maszponton, lezuhant. A helikopter csak 20 utast szállított és 5 főnyi személy­zet irányította, de emberek­re zuhant és innen a halálos áldozatok és eltűntek nagy száma. A helikopter „balesetéről” szerdán este Melvin Laird hadügyminiszter is nyilatko­zott. Kijelentette, hogy a „nehéz helyzetről aggoda­lommal értesült”. Laird akkor még nem tud­ta, hogy nem egy, hanem két helikoptert vesztett el szer­dán az Egyesült Államok Dél-Vietnamban. A másik helikopter — egy UH—1 — fedélzetén négy ember halt szörnyet. A két helikopter elvesztésével 1961. január 1-e óta Washington összesen 3998 repülőgép elpusztulását ismerte el. Saigonban, az amerikai hadvezetés szerint a legutób­bi egy hét harctéri ember- vesztesége 60 fő, ami csak­nem négy esztendő óta a legalacsonyabb számadat. Spiro Agnew amerikai al- elnök különrepülőgépén, az Air Force—2-n, magyar idő szerint csütörtökön hajnal­ban földet ért az Egyesült Államok Bien Hoa-i támasz­pontján, Dél-Vietnamban. Agnew ázsiai kőrútjának te­hát a harmadik állomására érkezett. Az alelnök koráb­ban Tajvanon járt és bizto­sította a tajvani vezetőket, hogy számíthatnak az Egye­sült Államok „szerződéses kötelezettségeinek teljesítésé­re”. Hivatalos körök szerint az ázsiai, valamint a világ- helyzetről folytatott megbe­szélések „őszinték voltak”. A UPI szűkszavú kommen­tárja szerint Agnew közölte velük, hogy mi az, amit az Egyesült Államok tehet Taj­van védelmére, és mi az, amit nem. ^Kambodzsában különben — valószínűleg biztonsági okokból — még mindig nem közölték hivatalosan Agnew Phnom Penh-i látogatásának hírét. Bangkok: Kittikaesom thaiföldi mi­niszterelnök bejelentette:' megkezdték a tárgyalásokat a saigoni kormánnyal a Dél- Vietnamban szolgálatot tel­jesítő thaiföldi csapatok lét­számcsökkentéséről A miniszterelnök részben az ország laoszi és kambod­zsai határán kialakult „kri­tikus helyzetre” hivatkozott. téséről” számol be a Szűezi- csatorna keleti partján, a tűzszüneti övezeten belül. * Változatlanul feszült a helyzet a jordán fővárosban; hírügynökségi jelentések szórványos lövöldözésekről számoltak be az éjszaka fo- j lyamán. A Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet a szer­da délelőtti incidensekről kiadott nyilatkozatában le­szögezte, hogy az akciókat „egyes gyanús elemek pro­vokációi” váltották ki. * Buteflika algériai külügy­miniszter szerdán este kije­lentette, hogy a két algériai kormánytisztviselő jogtalan letartóztatása nyílt izraeli provokáció Nagy-Britanniá- val és Algériával szemben A külügyminiszter figyel­meztetett arra, hogy Algéria „nem tanúsíthat passzív magatartást” a történtek után. * Ronald Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára szerdán a kaliforniai San Clemente- ben újságíróknak kijelentet­te: az Egyesült Államok nem tudott meggyőződni azon iz­raeli állítások valódiságáról, amelyek szerint az EAK megsértené a tűzszünetet. Ziegler szólott egy londoni lap beszámolójáról is, amely szerint az Egyesült Államok az elmúlt 48 órában „teljes­séggel felülvizsgálta a közel- keleti helyzetre vonatkozó értékelését”, és Nixon el­nök Moszkvához intézett le­vélben közölte, hogy a hely­zetet rendkívül súlyosnak tartja. Ziegler nyomatékosan hangsúlyozta,x hogy Nixon semmiféle levelet nem kül­dött a Szovjetuniónak, a kö­zel-keleti helyzet megítélésé­ben álláspontja változatlan. A 81. vietnami értekezlet Párizsban K. Bruce a régit mondja Xuan Thuy miniszter, a VDK küldöttségének vezető­je, aki három hónapi távol­iét után szerdán érkezett vissza a francia fővárosba, csütörtökön még nem vett részt a Vietnammal foglalko­zó párizsi négyes konferen­cia 81. ülésén. Mint ismeretes, a VDK kül­döttségének a vezetője nyolc hónapon át távolmaradt az ülésektől tiltakozásul azért, mert Nixon elnök egészen ez év júliusáig vonakodott utó­dot kinevezni a lemondott Cabot Lodge nagykövet he­lyébe. Párizsi megfigyelők ezek alapján haladást remélnek a hónapok óta egyhelyben to­pogó értekezleten és különö­sen arra a tényre hívják fel a figyelmet, hogy Xuan Thuy miniszter érkezésekor adott nyilatkozatában nem zárta ki magánjellegű találkozók le­hetőségét az amerikai kül­döttség vezetőjével. A 81. ülésen semmi különös nem történt. David K. Bruce nagykövet, amerikai küldött néhány szavas felszólalásában minden konkrétum nélkül az Egyesült Államok tárgyalási készségét hangoztatta. A VDK és a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány képvi­selője pedig újabb tényekkel bizonyította, hogy Indokíná­ban mennyire különböznek a Nixon-kormányzat szavai és tettei. Egy bizalmasan kezelt tájékoztató Békefenntartó erők Közel-Keleten ? Apácatoborzás — haszonnal Busás hasznot zsebeltek be egyes „szervezők” nyugat-európai apácarendek megbízásából Indiában, a novíciák toborzása során. A botrány elsősorban olasz és angliai rendeket érint, ahova az apácanövendékek kerültek. A Vatikán is vizsgálatot indított az ügyben. Képünkön: az indiai Kerala államban „toborzott” apácanövendékek egy csoportja Angliában. Az Egyesült Államok kész a Szovjetunióval együtt ame­rikai és szovjet egységekből álló békefenntartó katonai erőt létrehozni, amelynek az lenne a feladata, hogy a kö­zel-keleti konfliktus politikai rendezését követően a meg­állapodás betartását biztosít­sa. Ezt az elgondolást a Fe­hér Ház egy magasrangú ta­nácsadója fejtette ki ameri­kai lapszerkesztőknek. A mostanáig bizalmasan kezelt tájékoztató hétfőn hangzott el Nixon elnök San Clemente-i nyaralójában, de annak tartalmát helyi idő szerint csak szerdán este hoz­ták nyilvánosságra. A bizal­mas „eligazítások” szabályai­nak értelmében a sajtó nem nevezheti meg az előadót, de annyit elárult, hogy jelen volt Nixon elnök is, továbbá hogy beengedték az értekez­let! terembe az egyik tv-ál- lomás munkatársait, akik fel­vételeket készítettek Henry Kissingerről, az elnök nem­zetközi tanácsadójáról. Emlé­kezetes, hogy június végén hasonló bizalmas tájékoztatón fejtették ki az Egyesült Álla­mok közel-keleti terveinek hátterét, s mint később az amerikai sajtó megírta, ennek előadója Henry Kissinger volt. Nyilvánosság elé tárt tájé­koztató tehát minden jel sze­rint a Fehér Ház eddig hiva­talosan még nem deklarált, de mértékadó felfogását tük­rözi a közel-keleti békerende­zés lehetőségeiről és más nemzetközi kérdésekről. A tájékoztató szerint a Fe­hér Ház úgy véli, hogy a kö­zel-kelet: helyzet a két nagy­hatalom, az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió felelős­sége is. A fehér házi forrás hang­súlyozta, amennyiben a Szov­jetunió érdeklődést mutat az elgondolás iránt, csak a kö­zel-kelet: rendezésben tör­tént megállapodást követően és csakis a közvetlenül érde­kelt arab országok és Izrael hozzájárulásával kerülhet sor. Náci támadás egv nemzetközi ifjúsági tábor ellen Bécs: A TASZSZ bécsi tudósító- j jának jelentése szerint az j osztrák NPD újsütetű ro- 1 hamosztagosai szerdáról csü­törtökre virradó éjjel a sö­tétség leple alatt támadást intéztek a Mürzzuschlag mel­letti nemzetközi ifjúsági tá­bor ellen. A fasiszta huligá­nok szétvagdalták a sátra­kat, megrongálták a tábor berendezéseit és bántalmaz­ták az ott-tartózkodó fiatalo­kat. Az akció vezetőjét, a dél-tiroli Norbert Burger ter­roristát a rendőrség a hely­színen letartóztatta. majd rövid idő múlva szabadon bocsátotta. A Volkstimme csütörtöki számában teljesen érthetetlennek tartja a ható­ságok elnéző magatartását. Á haladó osztrák közvéle­ményt természetesen felhá­borította ez a példátlan eset. Az Osztrák Kommunista If­júsági Szövetség a Belügy­minisztériumhoz intézett táv­iratában követelte az NPD- huligánok példás megbünte­tését. k

Next

/
Thumbnails
Contents