Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-28 / 201. szám
1519. augusztus 33. DUNANTÜLI NAPLÓ Mi az, hogy KISZ-védnökség? Mit tehetnének a fiatalok a BCM-ért? Egy 20 év körüli fiatalembertől kérdezem: mi az, hogy KISZ védnökség? Először természetes biztonsággal mondja: hát a KISZ védnökséget vállalt a Bere- mendi Cement és Mészmű építése felett. Ezt értem, de hogyan lehet ezt észre venni? Zavartan néz a szürke betonóriásokra, a daruk imbolygó gémét figyeli. Mint ismeretes, az építők az eredetileg 1973-ra tervezett indulást egy esztendővel korábbra vállalták, így mód nyílik arra, hogy 450 ezer tonna többlet-cementhez juttassák a népgazdaságot. Ezt a vállalást kérdőjelezte meg az a késés, ami abból adódott, hogy az építkezésen dolgozók szakmai összetétele nem volt megfelelő. Nevezetesen 100 ács — a vasbetonépítkezésnél nélkülözhetetlen szakmunkás hiányzott az év elején. Ekkor hangzott el a KISZ felhívása az ország fiataljaihoz: „100 ácsot Beremend- re”. ' Mindössze 20 katona érkezett, akiket természetesen úgy vezényeltek ide. Ä védnökség nem egyetlen akció — Ez a legnagyobb baj! A KISZ védnökséget azonosítják a sikrtelen ácsakcióval — mondja elkeseredetten Somogyvári Gizella, a KISZ KB munkatársa, az építkezés KISZ-szervezője. A katonák hiába fiatalok, hiába KISZ-tagok nem számítják részvételüket a mi munkánknak. Igaz, úgy lettek ide vezényelve, de a véd- nökségi szerződést ők is aláírták, az ő problémáikkal is a KISZ foglalkozik. A katonák is a mi programunk szerint töltik szabadidejüket. S az egyáltalán nem mindegy, hogyan. Mert másnap az építkezésben a rossz hangulat, elkeseredettség éppúgy mint a jókedv, méterekben jelentkezik. — Nem szabad, hogy a KISZ-védnökséget a napi eredményekkel mérjék — mondja Jeszenovics Miksa, a beruházás vezetője — amikor az építkezésen tett séta után az irodában beszélgetünk. Szerintem a KISZ védnökség feladata kettős. Elsősorban az építkezésen dolgozó, több mint ezer fiatal politikai nevelésével, „lelkiüdvével” kell foglalkoznia. Csak másodsorban fontos, hogy gazdasági ügyekbe avatkozzon. Az idén érkezett a beruházás abba a szakaszba amikor a gyárnak talpra kellett állnia. Ehhez az év elején 100 ács szakmunkásra lett volna szükség. Meg kell mondanom: a KISZ felhívása ellenére, ebben semmiféle segítséget adni nem tudott. Somogyvári Gizi mondja: kértük a megyei ifjúmunkás felelősöket, a rádióban, sajtóban megjelent a felhívás. Még Baranyából sem jött senki. Amikor a KISZ KB- nak jelentettem, azt mondták, nem tudnak segíteni, mert az árvízhez kell 12 ezer embert biztosítaniuk. Az operatív bizottságban valamennyi kivitelező vállalatot képviseli egy-egy fiatal. Mégsem tudunk előbbre jutni. Az építkezés vezetői adjanak programot. Nem látványos akciók kellenek Bencsik István pártszervező a kiszeseket védi. Elmondja, hogy itt nincsenek olyan lehetőségek, mint az építőtáborokban. Itt nem lehet látványos, lapátos akciókat várni. Nem lehet akárkit a falakra, vagy gépek közé engedni. A dolgozók 70 százaléka fiatal. Hatvanöt ifjúsági brigád dolgozik. Ez már magában véve is KISZ- védnökség. Az április 11-i kommunista vasárnap, a pinceklub, az ifjúsági nagygyűlések, a politikai nevelőmunka mind a KISZ érdeme. S ezután is lesz mit tenni. A gépeket szállító hazai vállalatokkal annakidején közelharcot kellett vívni a közeli határidőkért. Jó pár szállító csak a döntőbizottsági per után volt hajlandó elvállalni, hogy időben leszállítja a gépeket. Most, hogy előbbrehozták a BCM átadását, a berendezések még előbb kellenek. Később Nagy Sándorral, a KISZ megyei bizottság ifjúmunkás felelősével és Pető Sándorral, a siklósi járási KISZ bizottság titkárával beszélgettem a védnökségről. Elmondották, hogy Baranyában, a siklósi járásban nem tudtak szerezni akkoriban ácsot. Sőt Pető Sanyit néhány tsz még munkaerőcsábítással is vádolta. Ennek ellenére úgy gondolják, a védnökség még sem volt hatástalan. Szeptember 15- én Beremenden rendezik a fiatal szakmunkások vetélkedőjének megyei döntőjét — ács szakmában! Ha egyetlen fiatal sem marad ott, de aznap legalább besegítenek. Mindent összevetve: leszámítva az elkeseredett minden tagadást és túlzottan magabiztos kijelentéseket, a KISZ védnökségről, nem érzem megnyugtatónak a helyzetet. Nem a sikertelen ács akció miatt. Azt hiszem az csak részletkérdés. Az azonban már sokkal fontosabb, hogy a védnökség lényegéről, tartalmáról a 450 KISZ tag, több mint ezer fiatal, de még a KISZ vezetők is igen keveset tudnak. Mit lehet tenni? Mit lehet tenni? A jelenlegi helyzetet megváltoztató „okos tanácsot” nehéz adni. A gazdasági vezetők mindenesetre konkrét feladatok kijelölésével kérhetnék a KISZ segítségét. Ugyanakkor a ki- szesek maguk is szervezhetnének ötletnapot, ötlethetet, amelyen maguk a fiatalok mondanák el elképzelésüket arról, a védnökség keretében milyen munkákat tudnának vállalni. Az ilyen ötletek csokorba gyűjtése tartalmában elmélyítené a fiatalok számára személyes érdekeltségűvé tenné a védnökséget. L. J. Százvagonos hűtőházat építtet a MÉK Pécsett százvagonos korszerű hűtőházat építtet a baranyai MÉK a lakosság zöldség-gyümölcs ellátásának javítása végett. A „termoszhá. it” NDK- gyártmányú berendezésekkel látják el és több érdekes épületszigetelési eljárást alkalmaznak: így például a hűtőház lapos tetejét öt-hat centiméteres vízréteg borítja majd. A MÉK saját erőből építteti fel a hűtőházat — mindössze kétszáz nap alatt. Tsz higiénikus orvos A szabadszentkirályi Űj Élet tsz újszerű kezdeményezést tett: az ország termelő- szövetkezetei közül elsőként higiénikus orvost alkalmazott. A termelőszövetkezet a közelmúltban szerződést kötött a helybeli körzeti orvossal, dr. Antal Lászlóval, aki „házi” KÖJAL-orvosként felügyel az ötezer holdas mezőgazdasági üzem higiéniájára. Nem az AKOV-höz mentem feleségül... AKÖV-gondok — sofőr gon dók Több szabad idő? — Több pénz? Vizsgakönnyítés? Hol kezdődik és hol végződik a bűvös kör? Akik elmentek: — Én is szeretnék egy kicsit több szabadságot. Szórakozni akkor, amikor más is. Például vadászni. Elmegyek olyan helyre, ahol van szabadszombat, és vasárnap sem kell dolgozni... — Őszinte leszek: van egy Skodám, azért vettem, hogy néha elmenjünk együtt a családdal valahová. Ha pedig autóbuszon vagyok, ezt nem tudom megcsinálni... — Fiatal vagyok, van egy kislány, akivel együtt járok. Nézzem talán, hogy szombaton, vasárnap más vigye el?... Egy feleség: — Nem az AKÖV-höz mentem feleségül, hanem hozzád. — De én jól érzem magam itt! — Akkor csak maradj, de elválunk... Akik visszajöttek: — Hozzámnőtt az autóbusz, másutt nem éreztem jól magamat. Ha megláttam egy buszt, mindig elfogott a „honvágy”. Ezért vagyok itt megint — mondja Rudolf Mihály. Thurn Viktor is hiába ment el, nem találta meg a számítását, visszajött. Most az egyik legjobb autóbuszsofőr. „Szemrebbenés” nélkül van naponta 13—14 órát kocsin. Csinálja, mert a kereset is nagyobb. Kell a pénz, családi házat épített. Idén nyolcvannál több gépkocsivezető — zömében autóbuszsofőr — lépett ki a 12. AKÖV-től és keresett magának új helyet. Helyettük alig a fele jött csak. A hiányt elsősorban a helyi közlekedés sínyli meg, bár az utazóközönség ebből nem sokat vesz észre, mivel a meglévő sofőrök többet fordulnak, s emiatt néha talán idegesebbek a kelleténél. De melyikük ne lenne ideges ilyen szolgálatban. Az utastérben elviselhetetlennek érezzük a 45—50 fokos hőséget, pedig a vezetőfülkében kánikulában nem ritka a 60—70 fok feletti hőmérséklet sem. Vegyük ehhez még, hogy havonta egyszer jut szabad vasárnaphoz a sofőr, szabadságát pedig alig tudja kivenni. Mint mondják, még most, augusztusban is negyvennél több szabadságnap van a sofőröknél tavalyról. Csodálható-e ezek után, ha minden különösebb erőfeszítés nélkül megindokolható ideg- vagy fizikai kimerültséggel táppénzre megy a gépkocsivezető? Ezekben a napokban is mintegy tíz százalékuk van betegállományban. Nem csekély ez a pécsi helyi közlekedésben dolgozó kb 230 sofőrnél! A kilépőknél emberileg érthető az indok-igény a több szabadidőre. De ha ezt nézzük, egy olyan bűvös körbe lépünk be, amiből vajmi nehéz szabadulni. A tavalyi átlagos havi 262 óraszámot idén az első félévben sikerült 256-ra leszorítani. Ez a helyi közlekedésben 231-ről 230-ra változott. Nagyon messze van ez még a tervezett 210-től, s még messzebb attól a 180—190- től, amelyet más, szabadszombatos vállalatoknál dolgoznak a gépkocsivezetők. Tovább csökkenteni, s ezzel együtt a szabad vasárnapok számának növelésén kívül szabadnapokat is biztosítani csak akkor lehet, ha több a gépkocsivezető. Több gépkocsivezető viszont akkor lesz, ha ezeket a feltételeket biztosítani tudja az AKÖV. És vajon csak ezen múlik, hogy ki lehessen lépni ebből a bűvös körből? A 12. AKÖV számos kedvezményt biztosít az autóbuszsofőröknek. Leglényege- gesebb, hogy a lehetséges bérfejlesztés arányát is az ő javukra tolták el. A tavalyi átlag 2500 forint volt, idén 2880 forint az első félévben. Mégis gyakran hallani, hogy ugyanennyit kevesebb munkával és felelősséggel keresnek meg azok a gépkocsi- vezetők, akik másutt dolgoznak. Az alapbérek ugyanis kevesebbek, de különféle pótlékokat kapnak, amelyekkel elérik, vagy megközelítik az autóbuszsofőrök bérszintjét. A családtagok szabadjegyet kapnak minden vonalra, kedvezményt kapnak a távolsági járatokra, sőt MÁV-kedvezményben is részesülnek. Sokszor azonban ez sem jelent különösebb vonzerőt, ha valaki el akar menni. Ennél többet azonban helyileg nem lehet tenni. Mondják, Budapesten sikerült megállítani a fluktuációt azzal, hogy az autóbuszsofőrök 900 forint összegű jövedelemkiegészítést kaptak. Valami hasonlóra lenne szükség a vidéki nagyvárosokban is. Amikor előírták, hogy új vezető csak akkor ülhet autóbuszra, ha előbb megszerzi az ún. D-vizsgát, az AKÖV tüstént segítséget nyújtott ehhez tanuló-autóbusz beállításával, a jelentkezők tanulmányi költségeinek fedezésével (egy ember D-vizsgá- ja 3800 forintba kerül!). Ma már két autóbusz jár T-jel- zéssel, tehát lehetőség lenne több ember kiképzésére, a jelentkező azonban kevés. A közelmúltban bevezetett kényszerközvetítéssel az AKÖV-höz került új felvételesek egy részét egyenesen a tanfolyamra irányítják, más részüket a TEFU-hoz teszik, s onnan próbálnak meggyőzéssel rábírni embereket a tanulásra. Legtöbben azonban húzódoznak, ez pedig felveti, hogy a D-vizsga jelenlegi formában történő előírása nem túlságosan merev-e. A tanfolyam 120 órájában kell elsajátítani az előírt anyagot. Ez így rendben is van a kezdő, vagy éppen kevés gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőknél. A közlekedés biztonsága követeli ezt meg. De nem lehetne-e könnyítést tenni azoknál, akik sokéves gyakorlattal vesznek részt a közúti forgalomban? A másik merevség: az a sofőr, aki korábban autóbuszvezető volt, a rendelet életbeléptekor teher- vagy személyautón dolgozott és most akar visszatérni, akármilyen gyakorlata volt is megelőzően, a vizsgát le kell tennie. Itt is lehetne könnyíteni. Ezek tehát az alapvető gondok. Egyik a másikból következik, megoldásuk azonban messze túlnő az Autóközlekedési Vállalat lehetőségein. Magasabb fórumokon kellene sort keríteni olyan intézkedésekre, amelyek bizonyára hozzájárulnak a jelenlegi helyzet rendezéséhez. Hársfai István Tsz kontra nagyipar D ekövetkezett, amire csak kevesen számítottak: a mezőgazdaság- elcsábítja az ipartól az embereket. Hogy mikor fordult a kocka — nehéz lenne megmondani. Tíz, de még öt évvel ezelőtt is tízezrével 'hagyták el a falusiak a földet, s most, lám, olyanok is falun keresik boldogulásukat, akik városban születtek. E tény, önmagában, sokatmondó, s jó dolgot takar, a jelenségnek azonban vannak vadhajtásai is. A szövetkezetek többet fizetnek, mint a nagyipar. A melléküzemágakban kisebb a munka hatékonysága, mint a gyárakban, s ami a leggyakoribb vád: a munkaerő-szerzés sem mindig „sportszerű” módon és eszközökkel folyik. Ezek a gyakran hallható megjegyzések, természetesen, az ipari vállalatok véleményét tükrözik, mellyel szemben bármikor legalább ennyire igaz ellenérveket tudnak a mezőgazdasági, illetve termelőszövetkezeti vezetők felsorakoztatni. A párbeszéd azonban mégsem népgazdaságunk e két ágazatának belügye. I) aranyában az elmúlt egy év alatt 1400 ember hagyta el a gyárakat, illetve bányavállalatokat, hogy a termelőszövetkezetekben vállaljanak munkát. Ez nagyon tekintélyes szám, joggal esik hát annyi szó róla. Az át- áramlás okait keresve azonban nem lehet kitérni a nagyarányú munkásvándorlás általános okainak vizsgálata elől sem Mitől ez a fluktuáció-hullám? — A dolog műszaki, közgazdasági háttere világos. A termelés felfuttatása a legutóbbi években is a könnyebbik módszerrel — a létszám folyamatos emelésével — következett be. A munkaerőkeresletet még tovább fokozta a bérszínvonal-gazdálkodás, mely új — lehetőleg alacsony keresetű — dolgozók tömeges felvételére ösztönzött. Vannak azonban a nagymérvű fluktuációnak más — szubjektivebb — okai is. Nézzük például a bányákat, melyek esetében különösen súlyos a helyzet. Az elmúlt években szénellenes hullám söpört végig az országon, megingatva a bányászok foglalkozásukba vetett hitét. Ezt a rendkívül veszélyes megingást csak fokozta a helyi, vállalati elképzelések bizonytalansága. Borsodban például közel kétezer embert „adtak le”, hogy aztán egy év múlva — magasabb bérért — visszacsalogassák őket. Ha nem is ilyen éles kontúrokkal, de Baranyában is jelentkeztek a perspektivátlanság árnyai. A vándorló munkások közül nagyon sok nem tud más érvet mondani: nem éreztem jól magam. Sokszor mondjuk, de mintha magunk se hinnénk el: az emberek, bármilyen beosztásúak is legyenek, igénylik az érzést: fontos vagyok. S hogy az is fontos, amit csinál. A termelőszövetkezetek felé kacsingató ezrek tehát nemcsak azért mutatnak hajlandóságot a hűtlenségre, mert ott esetleg több pénzt ígérnek, hanem azért is, mert lelkileg kielégítetlenek. S most nézzük a másik oldalt. A mezőgazdaság a szó legszorosabb értelmében csodát művelt: tíz egynéhány év alatt évszázados utat járt be. Megsokszorozódtak a termésátlagok, kiegyensúlyozottá vált a termelés, ugrásszerűen megnőttek a jövedelmek. Az új technika és technológia új szakmákat teremtett, s ezek az új szakmák nemcsak jó keresetet, de ritkán tapasztalt alkotási lehetőségeket is biztosítottak. Mégis, melyek ások a szempontok, melyek alapján állást lehet foglalni a tsz kontra í nagyipar vitában? A kiindu- | lópont kettős. 1. A munka- ! helyváltoztatás joga minden- | kit megillet, (a vándorlást j közgazdasági eszközökkel kell és szabad befolyásolni), 2. a csoportérdekek a gazdálkodás egyetlen szektorában sem emelkedhetnek a népgazdasági érdekek fölé. Mindezeket azért fontos elöljáróban leszögezni, mert mindkét alap- követelménynek számos megsértője, illetve ellenzője van. Az ipar vezetői körében számos helyen kisegítőüzem ellenes hangulat tapasztalható. Ez részben érthető: bármily kicsik is ezek a vállalkozások, mégis csak konkur- renciát jelentenek a piacon; de minden bizonnyal annak is része van ebben, hogy sokan még ma sem értik, mi is ezeknek az üzemecskéknek a tulajdonképpeni célja, feladata. A melléküzemágak célja: teljesebbé termi a szövetkezeten belüli gazdálkodást. Helyi erőből, helyi anyagokból — helyi igényeket kielégíteni. A szövetkezetnek joga, sőt kötelessége a lehető legnagyobb hatékonyságra törekedni, ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy termelvényeit, területének értékes anyagait (fa, kő stb.) minél nagyobb mennyiségben feldolgozva bocsássa áruba. A kisegítőüzemek mellett szól az a tény is, hogy a gépesítés egyre nagyobb erőket szabadít fel, s az is, hogy a mezőgazdaságban ciklikusan jelentkeznek a munkák. A tsz-tag ugyanakkor joggal várja el, hogy egész évben biztos munkája, biztos keresete legyen. Segítette ezeknek az üzemeknek az elszaporodását az a tény is, hogy a nagyipar számos vonatkozásban légüres tereket hagyott, illetve, hogy kapacitása nem egy területen jóval alatta marad a kívánatosnak. Persze vannak olyan „kisegítő” üzemek is, melyeket nem a fentebb vázolt célok, illetve állapotok hívtak életre. A mezőgazdaság, s azon belül a melléküzemágak ma számos „vállalkozó szellemű” ember szemében egyet jelentenek az Eldorado-val, s bizony nem egy olyan vállalkozás jött már létre, melynek egyetlen célja volt: a nyerészkedés. Ezek munkaerő-csábítási akciói természetesen egyértelműen elítélendők, az általánosításra azonban a néhány rossz példa nem ad okot. Vannak, természetesen, különleges esetek is. A szabadszentkirályi termelőszövetkezet gépüzeme, mely sikerre! szerepelt a Pécsi Ipari vasáron, s melynek hasznosságát ma már senki sem vitatja, szinte kizárólag pécsbá- nyatelepi szakemberekre „specializálta” magát. A bánya legjobb lakatosait, esztergályosait gyűjtötték össze — komoly gondot okozva az akna vezetésének. A jog: mindenki ott dolgozik, ahol akar, illetve, hogy mindenki ott keres magának embert, ahol tud — itt sem vitatható el; úgy tűnik azonban, hogy ez esetben az emberek csak saját, a szövetkezet pedig kizárólag a csoportérdekeket nézi. Széchenyi-akna a város egyik legfontosabb üzeme, éppen ezért meggyengítése, nehéz helyzetbe hozása még akkor is elítélendő, ha a módszer törvényes... A kötélhúzás tehát folyik — s hogy ilyen van, önmagában talán nem is baj. Igényességre, versenyre készteti mindkét felet. A szabályokat azonban mielőbb világosan rögzíteni kellene. Például a bérezés esetében. Az elvet: egyenlő munkáért egyenlő bért nemcsak üzemen belül, de az ágazatok vonatkozásában is érvényre kell juttatni, mint ahogy arra is megfelelő gondot kell fordítani, hogy a munka hatékonysága semmiképpen se csökkenjen. Külön gond —, de ez már csak a mezőgazdaságé —, az alkalmazottak számának folyamatos emelkedése. 1969. június 30. és 1970. június 30. között közel 300-zal nőtt Baranyában a tsz-alkalmazottak száma, ami ellenkezik a szövetkezeti törvénnyel, s nem kívánatos feszültségeket, arányeltolódásokat szül a gazdaságokban. Mit lehet tenni? Egyet egészen biztos nem: felszámolni a melléküzemágakat. Ezzel szemben mielőbb el kell érni, hogy a melléküzemágak ne képezzenek gazdaságpolitikánkon belül mellékes ügyet. Ezek az üzemek bebizonyították létjogosultságukat, illetve hasznosságukat, szervesen be kell hát épülniük a népgazdaság egészébe, ami egyebek mellett a terv- szerűséget is jelenti. Békés Sándor 4 k
