Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-20 / 195. szám

1970. augusztus 20. DUNANTÜLI NAPLÓ 7 NEMZEDÉKEK RÉMREQÉNYÍRÓI SZÖRNYSZÜLÖTT? HERMANN RAUSCHNING: HITLER BIZALMASA VOLTAM SOKSZOR elmondták már: ná­lunk nincsenek ellentétek az idő­sebb nemzedékek — az apák —, s a fiatalabbak — a fiaik — között. Hogyan is lehetnének, — mondják — amikor mindaz, amiben a mai ifjúságnak része van, az elődök nehéz, küzdelmes életén, harcaik eredményein alapul. Mások vi­szont igyekeztek, sőt még ma is igyekeznek bizonyítani, hogy igen­is van nemzedéki ellentét, s a ma­guk szemszögéből gondosan, azon­ban tendenciózusan összeválogatott példákkal próbálják indokolni vé­leményüket: nemzedéki ellentét mindig volt, mindig lesz, nézzék csak meg, mennyi vita van ma is az öregek és a fiatalok között. Persze hiba lenne ezeket a vitá­kat tagadni, mégis leszögezhetjük: nincs nemzedéki ellentét. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának februári ülé­sén alaposan tárgyaltak erről a problémáról. A felszólalók cáfol­ták azokat, akik abszolutizálják a nemzedéki sajátosságokat és kü­lönbségeket, de azokat is, akik azt vallják, hogy a^ ifjúság sajátos problémáiról beszélni majdhogy­nem antimarxista ténykedés, s az osztálymegközelítés feladása. A mai ifjúság híve társadalmi rendünknek, tudja és vallja, hogy a szocializmus jobb, mint a kapi­talizmus. Magyarországon ez any- nyit jelent, hogy összehasonlitha- tatlanul jobb életkörülmények kö­zött élnek az emberek, mint a ré­gi rendszerben. A fiatalok nagy része mégis elégedetlen a jelenlegi állapotokkal. Ügy vélik, hogy még sok mindent kell tenni, sok-sok hi­bát, gyengeséget kell kijavítani. A fiatalok legtöbbje jól tudja, milyen hatalmas tett volt az új társadalmi rend létrehozása. Igaz, hogy hiá­nyoznak a személyes élmények, a ez sokszor a jelenségek más meg­ítélésére vezet, mint idősebbeknél. A fiatalok, számára alig jelent va­lamilyen vonatkozásban is normát a régi világ. Igényeit a jövőhöz méri, igyekszik magasra emelni a mércét. És ez így van jól, így he­lyes. A fiatalság ezit az igényt ép­pen az idősebbektől, a párt régi harcosaitól tanulta. Előre kell néz­ni még akkor is, ha egyesek az öregebbek közül pihenni szeretné­nek, s úgy vélik: a jelenlegi hely­zet sokkal jobb a réginél, tehát lépjünk a „fontolva haladás” kor­szakába. A megfontoltság nemes erény, de általában nem a fiatalok tulaj­donsága. A megfontoltság persze nem lehet jogcím az egyhelyben topogásra. A fiatalság legnagyobb erénye nagy vitalitása, munkabí­rása. Azokra a fiatalokra építhet a párt, azoknak a szavára figyel fel elsősorban, akik dolgozni akar­nak, sokat, jól, és minél hatéko­nyabban. Hiba lenne elfeledkezni arról, hogy a fiatalok egy része tapasz­talatlanságában gyakran helytelen véleményre jut Még sűrűbben elő­fordul, hogy helyes álláspontját el­túlozva, rosszul fogalmazza meg. A fiatalkori tapasztalatlanságnak kétségtelenül vannak reális buk­tatói. A magyar munkásmozgalom tapasztalatai azonban bizonyítják, hogy az idősebb nemzedék szere­tetteljes segítséggel háríthatja el ezeket. Az illegális mozgalomban és a hatalomért folytatott harc idő­szakában az idősebb elvtársak nem a fiatalok hibáit nézték, hanem alapvető tulajdonságaikat, tehetsé­güket, rátermettségüket, erkölcsi értéküket. Kétségtelen, ma más a helyzet, mint a hatalomért folytatott idő­szakában volt. Bizonyos fiatalok — elég öregurasan — úgy fogják fel a dolgokat, hogy az idősebbek már mindent elvégeztek, nekik már csak a kényelmes élet jutott Ök, ha akaratlanul is — bár életkor­ban évtizedek lehetnek közöttük — azokkal az idősebbekkel vallanak azonos nézeteket, akik lenézik a mai fiatalságot. Más fiatalok vi­szont — s kétségtelenül ez a több­ség — a szocializmust építési prog­ramként fogják fel, látják a meg­tett utat, de felmérik azt is, mek­korát kell még megtennünk, ök képviselik a helyes álláspontot, ve­lük értenek szót legkönnyebben azok, akik — átvitt értelemben — idősebb korukban is megmarad­tak fiatalnak. Lenin azt tanította, hogy a szocialista társadalom fel­építésének egész korszaka forradal­mi jellegű. Különböző állomásai egyformán fontosak és egymást kölcsönösen feltételezik. Sőt, Le­nin könnyebbnek ítélte a hatalom f megszerzését, mint a szocialista gazdasági-társadalmi rend felépí­tését. „Ez a második feladat ne­hezebb az elsőnél, — írta —, mert semmi esetre sem oldható meg egyetlen hősies fellángolással, ha­nem a tömegek közt végzett hét­köznapi munkához szükséges leg­türelmesebb, legállhatatoeabb, leg­nagyobb hősiességet követeli meg.” VANNAK, akik a fiataloktól „el­lenzékieskedést” várnak. Nos, a ha­talomra került forradalom idősza­kában az a fiatal forradalmi, aki nem ellenzéki, hanem vállalja és végrehajtja az építés feladatát Együtt azokkal az idősebbekkel, akik oly sok küzdelem után sem fáradtak el, s folytatják a forra­dalom teljes győzelméért a harcot, azaz pontosabban, most már a munkát, az új viszonyok között Tény, hogy a fiatal életévekben alakul Id a jellem és a világnézet. A mai fiatalok ugyan a szocializ­musban születtek, de nekik sem könnyű a szocializmus tudatos harcosává válniok. Másképpen jut­nak el a munkáshatalam ügyének szilárd híved közé, mint az előző nemzedékek, de százezrével jut­nak el. És közösen dolgoznak azok­kal, akik már régebben álltak a társadalmi haladás zászlaja alá. Ez a közös törekvés köti össze a kü­lönböző korosztályokat: az apákat és a fiúkat, az idősebbeket és a fiatalokat Pintér István A magát — szinte agóniája utol­só pillanatáig elpusztíthatatlannak vélő „sasmadár” hatalmas, konti­nenseket eltakaró szárnyai alól a történelem eddigi legfélelmetesebb hadimonstruma dübörög elő, hogy fölszámoljon mindent, és leszámol­jon mindennel, ami volt; miköz­ben a Bajor hegy között a „sas­fészekben” — az „agyközpontban” a kreátor le-föl futkos, tajtékzik, magyaráz, sziporkázik, túllicitál, „tanít”, „nevel” mindenkit — min­denre. A naivabbak, ostobábbak elhiszik, hogy führerük ért az épí­tészethez, technikához, a hadászat­hoz, útépítéshez, hídépítéshez, fi­lozófiához, művészetekhez. Az os­tobák legkényelmesebbjei csönde­sen kezdik tisztelni a „prófétát”, a „vallásalapítót”. A karrieristák megjátsszék az antidohányost, an­tialkoholistát, hogy führerük előtt „kemény, steril” férfiaknak tűnje­nek föl. Még messze vagyunk a sivataggá smirglizett, porig pusztí­tott országok, városok látványától, a halálgyárak kéményfüstjének bű­ze ekkor még ismeretlen az embe­riség előtt. Ez még csak a készü­lődés, az ideges le-föl futkosások hisztériás dühkitörésekkel, habzó­szájú megmerevedésekkel fűszere­zett tervezgetések időszaka. Hitler Amerika, Dé 1-A merika be­kebelezéséről, az eurázsiai uralom megszerzése utáni világuralomról ábrándozik; dühöngő, akaratos gyerekként morzsolgatva ujjai kö­zött a térképet, amelyről a határ­vonalak hamarosan eltűnnek majd, és a Föld egész felszíne a Harma­dik Birodalom „alsó” és „felsőbb- rendű” területei lesznek ... Ide — a fasizmus bűzös gyerek­szobájába enged betekinteni Her­mann Rauschning, hajdani danzigi elnök páratlan értékű és hiteles­ségű dokumentumkönyve. Ebből a perspektívából láttatja a magát sasmadárként kellető félelmetes varangyot — ebihal-állapotában. Rauschning az egykori pártala­pítótárs, a közvetlen „munkatárs” — közelségéből szemléli Hitlert — maga sem tudja eldönteni olykor, minek tekintse, hogyan tartsa meg önmaga és írása „tárgya” között az egészségesnek mondható távol­ságot. Könyvét elsősorban figyel­meztetésnek szánja — a mit sem sejtő emberiség felé. Megjelenése­kor 1939-ben világszenzáció volt, és szenzáció ma is — nekünk: ké­sőbbi nemzedékhez tartozóknak. A soha nem elégszer fölidézett bor- zadály messze nagyon messze van attól, amit a fasizmus szenvedő alanyai, mártírjai éltek át — és amit a mártírok nem éltek túl. Azok a milliók gombnyomásra — egy őrült egyetlen szavára, mozdu­latára pusztultak el. Kinek a ke- zeügyében volt ez a gomb? Ésva-* laki volt-e ? Ember volt-e egy­általán? Nem valami fantom in­kább, rémregényírói szörnyszülött? Kik voltak a támogatói, hatalom- rasegítői? Milyen rendszer tehette lehetővé egy ilyen szörnyeteg ural­mát? Patkó Imrével — a könyv előszóírójával kérdezzük: mi Is ez a könyv voltaképpen? „Ideológiai rémregény, politikai fantaszti­kum?” Történelem! Nekünk már szerencsére az. És rossz álom, ami­től szabadulni szeretnők. Ki volt tehát Hitler? Hogyan látta a Har­madik Birodalom führerét a köz­vetlen környezete? És itt nem a göringekre, ribbentropokra, sreischerekre gondolunk, hanem arra a csekélyszámú reálpolitikus- ia, akik közé Hermann Rausch- ning is tartozott. Mint erre sokait — történészek, filozófusok rámu­tattak már: Hitler „személyisége” mintegy jelképesen azonos magá­val a fasizmussal: a tébolyult egyed mélyen analóg a tébolyult történelmi képződménnyel. De nemcsak Hitlert elemzi könyvében Rauschning; leleplezi a náci rend­szer bűnrészességen alapuló hier­archiáját: ki-ki bűnrészessége mér­tékében részesül a hatalom és a harácsolt javak elosztásakor. De bármennyire is „belemásznak” egyesek a führer-kínálta gaztettek­be, bármennyire is bizonygatják hűségüket, odaadásukat, mégsem érezheti magát biztonságban sen­ki. A főrangúak állandóan ott leb­zselnek Hitler asztala körül, konc­ra lesve. Szinte a komikum hatá­rát súrolják ezek a „beszélgeté­sek”. „Goebbels olyan gyakran jött* amilyen gyakran csak jöhetett Mindig ott akart lenni Hitler sze­me előtt, jól tudván, hogy a távol­levőknek soha sincs igazuk.” — ír­ja Rauschning. Méltán számíthat tehát a legszé­lesebb olvasóközönség érdeklődésé­re ez a könyv. Aki elolvassa, — egy — a maga nemében páratlan, és tegyük hozzá: megrendítő él­ménnyel lesz gazdagabb. Korunk egyik legizgalmasabb dokumentum­könyve ez, akárcsak a jóval iro-,al9Ä3, dalmibb, de ugyancsak hajdani (ez esetben olasz) fasiszta C. Malapar- te Kaputt c. könyve. Nem szemlél­hette közelebbről Nérót Seneca, nem mélyedhetett el alaposabban Nagy Frigyes tanulmányozásában Macaulay, mint amilyen tárgykö­zelségről, tárgyismeretről az imént említettekhez egyéb téren aligha hasonlítható Rauschning tesz köny­vében tanúbizonyságot. Olvassuk tehát és olvastassuk Rauschning könyvét, amely törté­nelmi tanulságán túl fokozza tisz­tánlátásunkat, tágítja, gyarapítja emberismeretünket; Laczkó Géza kiváló, mindvégig érzékletes iro­dalmi igényű fordítása révén izgal­mas, olvasmányélményben része­sít. (Zrínyi Kiadó, 1970.) Bebesi Károly V- . ÜNNEP SZÖNYI GYULA RAJZA Az igazi szenvedély nem pótszer — Abody Béla hobbyja, a lemez- gyűjtés hogyan kezdődött? — Szüleimnek operabérletük volt. Egyszer apám megbetegedett, és én mentem el helyette a Háry Jánosra. Felismerésem: van még valami a három dimenzión túl. Azóta sem gyógyultam ki ebből a meggyőződésemből, a csukott ajtó­kat azóta is kinyitogatni vágyom. Tizenkettedik születésnapomra kaptam egy lemezjátszót, négy le­mezzel. Ez a korszak, operaszere­lem lemezek nélkül. Az ostromig a négyes szám harminchatra nőtt, de akkor elpusztult az egész gyűj­temény. Viszont a negyvenhat utá­ni cserekereskedelemből volt két lemeznyi hasznom. Azóta hol da­gadt, hol apadt a gyűjtemény, tár­sadalmi és anyagi helyzetemtől függően, — de ezt a két lemezt őrzöm ma is. Főleg, a fiatalságom kori nagy énekeseket szeretem és a kuriózumokat. Megvan például Saljapinnal a Marsaillaise, néhány Pataki Kálmán és Németh Mária lemezem is egyedi, vagy majdnem az. Dédanyám olasz volt, ükapám kávéházi vándormuzsikus. Én is tanultam énekelni évekig, de saj­nos-e, vagy hálistennek, az iroda­lom elcsábított... Talán azért is maradt meg ilyen szépnek az ének­lés, mert hivatáson kívül marad­tam, mint amolyan középkori olasz zenekedvelő. Dilettáns vagyok, de ezt tulajdonképpen büszkén mon­dom, mert műalkotást valóban megérteni semmivel sem kevesebb, mint megteremteni. — Ezt feltétlenül írja meg: bor­zasztóan kevés dologhoz értek, de az emberi hang megítéléséhez té­vedhetetlen érzékem van. Értékét, lehetőségét, kifutási idejét bizto­san ítélem meg. A zeneakadémiai vizsgaelőadásokon mondott jósla­taim, még mindig kísérteties pon­tossággal igazolódtak. Nagyon ked­vezőnek ítélem meg az Operaház mai helyzetét. A holnap nagy aranykorszakot hozhat, olyan óriá­si adottságú fiatal gárdát gyűjtöt­tek ott egybe. — Kikapcsolódás, pihenés a le- mezezés, vagy az iró Abodynak van szüksége az emocionális zenei élményret — Bizonyosan. Érzelmi, erkölcsi kond jiómhoz kell, emberi állapo­tom teljességéhez. — Tehát nem is vallja magát gyűjtőnek? — Nem szeretem az öncélú gyűjtést, a tárgyakhoz való bete­ges ragaszkodást Én az állandó osztozkodás állapotában élek. Utá­latos dolog kiírni a könyvespolc­ra, hogy könyvet nem adok köl­csön. En könnyen szétszórom a tárgyaimat. Ragaszkodom az öröm­ben való osztozkodáshoz is. Amit én szeretek, azt a családomnak is szeretnie kell. Sűrűn Idéznek ope­raszövegeket otthon a gyerekek, még a hároméves is. — Azt hiszem a jó hobby lénye­gét így lehetne megfogalmazni: ami nem szállítja le az embert, hanem .megemeli, ami nemcsak pótlása valaminek. Az igazi szen­vedély nem pótszer, nem műanyag­érzelem. — Nincs nosztalgiája a pálya iránt? — Nincs. Semmiféle sérelem nincs bennem a világgal szemben. amiért nem lettem hivatásos éne­kes. Valójában rajtam múlott. Ki­sebbségi érzésem sincs. Produkálni nem fogok, és nem is akarok eb­ben a műfajban soha. Bár az elő­adóművészt félistennek tartom, — ezért nem is keresem a találkozá­sokat. Gyorsabban dobog a szívem ma is, ha egy társaságba kerülök velük, legszívesebben autogramot kérnék tőlük, de egyik-másik néha megelőz. Fogyasztó vagyok, és ma­radok, a szó klasszikus értelmé­ben. Improduktív javakba fektet­te apám is a pénzét; jó könyvek, jó lemezek, érdekes ételek. Nagyon szerettem az apámat. Az ő emlé­kével is összeköt ez az operaked­velés, és egyre jobban kapocs lesz az idő múlásával. Ö negyvenszer- ötvenszer hallgatta meg legkedve­sebb operáit. Halála előtt másfél órával is együtt lemezeztünk. — Mindenki kergeti a gyermek­korát, mivel akkor tudjuk a leg­merészebbeket és a legtisztábba­kat álmodni. A felnőttkor adja az erőt, elérni ezeket a színes lég­gömböket, megmászni a megálmo­Abody Béla dott csúcsokat. Remélem, még né­hány nekem hátra van. Lejegyezte: Onudy Éva fi 1 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents