Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-26 / 174. szám
I 7 19™. július te. DUNANTÜLI NAPLÓ SIKLÓSI KERÁMIAI SZIMPOZION, 1970 Professzor Ohnsorg eltávozik, s mi belátogathatunk a másik, a nagyobbik munkaterembe, ahol egy hosszú asztalon elhagyatott jaffás üvegek közt Horváth Sándor éppen címlistát készít — s éppen a professzor részére. Odébb Nádor Judit álldogál egy állvány előtt, amelyen jellegzetes, pirogránitba képzelt, szép figuráinak egyike pihen. Mintázógyűrű, mintázófa, duplavéső és egy speciális, hegyesre köszörült késféle hever mellette. Szórakozottan köszön, hátrább lép, töprengve nézi a művét, aztán egy bélyegméretű rajzot böngész. A rajzon csigaház rajzolatának stilizált változata. Horváth Sándor intézi a tábor ügyes-bajos dolgait, emiatt aztán kissé elkeseredve fedezi fel a pincében, hogy megmintázott agyagja eltörött. — Nem volt időm felvinni szárítani — mormogja. A PINCÉBEN igazi pincehűs van, itt tárolják az agyagokat: a pirogránitot, a tokmasszát, a Csőmasszát, a porcelánmasszát, a vá- roslődi vörös agyagot és az ala- csonytűzü fazekasagyagot. A csőmassza és a vörös agyag a sztárok. PIROS felfújható gumikád pompázik az udvar zöld gyepén — zöld mezőben piros folt, piros mezőben pedig rózsaszínű folt. Egy álmatag, rózsaszínű, angyalképű kiskölyök pancsol a fényes vízben. Nos, talán nem ez a jellemző a táborra, de az alaphangot mindenesetre megadja. Családiasság és játék — rengeteg, önfeledt játék. A művészek egyrészről a legboldogabb emberek: munkájuk játék is egyben, amit szeretnek csinálni. Nem tudom, a kerámia talán különösképpen ilyen. A kinti mindent elborító forró- ság után belépni a folyosóra valóságos felüdülés. Az egyik munkateremben Mehmet Uyanik dolgozik a sarokban. Török különben, de Ausztriából jött. Nagy, tört felületeken piszmog, a domború és A FINN LÄNY mellett, celofánnal letakarva egy pár finom, sima kéz, csuklóban levágva. Szék nagyságú, nylonnal beborított agyagmunka — antik kapuk hangulatát idézi — a másik munkaasztalon. Vaclav Seraké, aki Csehszlovákiába utazott haza, kis időre, a Nemzetközi Kerámia Akadémia ülésére, amit a bechynei művésztelepen tartanak. Schrammel Imre is ott van. A tábor lakói jelen pillanatban még két osztrák, Gerda és Kurt Spurey, a svéd Anders Liljefors, a finn Olli Vasa, a norvég Leif Helge Enger, s a hazaiak: Garányi József, Szekeres Károly, Majoros János, Horváth Sándor, Nádor Judit és Molnár Imre. A szimpozion részvevői, csak éppen ezekben a napokban szólította el őket más dolog: CseMehmet Uyanik egy térplasztikán dolgozik. homorú felületeken játszik a fény, elmélyülten nézegeti. Fordít egyet a munkaasztalon, a félkész mű megpenderül. Az ajtóban valaki 'tréfásan hajdani janicsárokat emleget. A hosszúhajú kamaszban így messziről semmi harcias sincs. — Ami azt illeti — sóhajt egy szőke, kopaszodó fiatalember — majd szétszedik a lányok a strandon ... A török fiú észreveszi, hogy fényképezik, belemosolyog a lencsébe és kezét egy pillanatra mozdulatlanná merevíti a levegőben. Barátságosan és lelkesen bólogat. A szőke lj^iy, akinek lába egy állványon nyugszik, szintén mosolyog. Aranyszőke haja lófarokba kötve. Ö finn, Catharina Kalandernek hívják. Némán és csöndesen mosolyog, keze ütemesen simogat egy darab agyagot. Tükörsima. kagylóformájú valami. — Fül — tájékoztat kísérőm, némi hitetlenkedéssel — füleket meg kezeket csinál. kovszky Árpád, Lőrinez Győző, Fürtös György, Szávoszt Katalin. Körsétánk negyedórára elakad. Ez a klubszobában történik, ahol a bőrkanapékat meleg sárga plédek takarják, s az ablak alatt halkan berreg valami. Talán egy varrógép. Egy női és egy gyerekfej hajol össze fölötte, s csendben pusmognak. Szakállas, középkorú férfi érkezik, ő Kurt Ohnsorg, a linzi Művészeti Akadémia professzora. Az ausztriai művésztelepek „vezére”, lelkes szervező és utazó, elhatározta, hogy megteremti az európai kerámia szimpozionok hálózatát. Néhány napot töltött Siklóson. Készséggel és megfontoltan nyilatkozik: — Ezek a szimpozionok természetüknél fogva igen hasonlók, Siklóst azonban komolyabbnak, megalapozottabbnak érzem a többinél. És ez a szimpozion újabban nagyon fontos láncszemet jelent. Az európai szimpozionok kapcsolata két ágon létezik, az egyik, ami már megvan: vezetőik ismerik egymást, nemegyszer jóbarátok, szakmailag mindenesetre tisztában vannak azzal, ami másutt történik. E szimpozionok azonban a szakmai tapasztalatok kicserélésén kívül szolgálhatják az egyes nemzetek közeledését is, egymás jobb megismerését. Az UNESCO most megszervezi ezt a szimpozion-hálóza- tot, ősszel Dublinban lesz egy tanácskozás, ahol eldönti, hogyan, milyen formában támogatja a szimpozionokat. Eddig Ausztriában, Csehszlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban működnek művésztelepek, Olaszország most indít Velencében, lesz Kanadában és Indiában, s szeretnénk, ha a skandináv országok is bekapcsolódnának. Itt Siklóson tudtam ez ügyben beszélgetni a norvég, svéd és finn kollégákkal. Dublin- ba egyébként innen is viszek anyagot, hogy bemutathassam, mire képesek ezek a művészek, azaz milyen perspektívái vannak ezeknek a telepeknek. Siklós tehát ezen a nyáron fontos „diplomáciai” színhely is lett Fent a teraszon és az udvaron most csak a rendíthetetlen napimádók dolgoznak. A szőkebarkós finn fiatalember is behúzódott egy kisebb pincefélébe, hatalmas nylonkötényben egy félbevágott görögdinnyét próbál összeilleszteni. A görögdinnye azonban ezúttal fehér — a porcelánhártyát gipsz borítja. Mi készül ebből — ki tudja, a finn fiú azonban nagy ragaszkodással pásszítja a dinnye két felét, s kissé ideges mosolyt küld a hívatlan vendégek felé. — Ez miszllkekre szétesik neki — vélik mellette magyarul. De nem mondják neki, részint mert nem tudnak finnül, részint mert nem is illik. És hátha nem esik szét... Gyűlnek a munkák, száradnak, alakulnak. Azért persze van annyi idő, hogy kimenjenek a strandra, elsétáljanak a várba, sőt, Villányba a szobrászokhoz Is gyakran át- rándulnak. Mint éppen most is. Horváth Sándor is készülődik, felesége, két kis gyereke is itt van, a csöpp lány vizes zoknijait lobogtatva már útKITUNTETETT SZÍNÉSZEK Mendelényi Vilmos „Az az érzésem, hogy a nagy tehetségeket az különbözteti meg a köznapi tehetségektől, hogy mély, komoly gondolataik mellett meg tudják őrizni közvetlenségüket is. Ez vonatkozik a drámaírókra, a színészekre, a rendezőre, sőt a díszlet- és jelmeztervezőre egyaránt.” — írja A. Efrosz: Milyen színházat szeretnék c. tanulmányában. Ügy tűnik Mendelényi Vilmosnak, vagy ahogy mindenki szólítja: Métának, helye lenne Efrosz ideális színházában is. Filmen mindig kamasz-szerepeket játszott. Suhanc teste mellett, erre elsősorban természetes közvetlensége, könnyed humora tette alkalmassá. Ez a kamaszosan természetes jókedv, közvetlenség sugárzik belőle utcán, színpadon s a futballpályán. (A portréhoz hozzátartozik, hogy az országos színészválogatott állandó, előretolt oszlopa !) Az életben lezser, s a színpadra is úgy jön be, mintha csak épp erre járt volna, s ha már bekukkantott nem hagyja ki, hogy ne kapcsolódjon a játékba. Ezért van, hogy bármit tesz, nem érezzük erőltetettnek. A szituáció élteti s tőle él a szituáció. Számtalan operett előadásán megfigyeltem, hogy ahol üresjárat következne, azaz a cselekmény stagnál s csak beszélni, meg beszélni kell, Méta „megpörgeti a szöveget”. Szédítő gyorsasággal hadar, teljesen érthető mondatokat. Ez önmagában komikus, színpadi esemény lesz, s átmenti a már megteremtett hangulatot a következő helyzetkomikum tálalásáig. Sok operett táncos-komikus szerepét játszotta el 1964 óta a pécsi közönség előtt, s amikor egy biliárd-parti közben megkérdem nem kényelmetlen, hogy elsősorban operettekben és zenés-vígjátékokban foglalkoztatják? Furcsán néz: Mi az, te is sznob lettél? Majd mikor megnyugtatom, hogy nem az operettet kívánom bántani, elismeri a kérdés jogosságát. — Persze, hogy kényelmetlen. Nincs egy szabad vasárnapom. Meccsre is alig járhatok. Mások víkendeznek, én meg két előadást csinálok vasárnap, Újévkor, Karácsonykor, Húsvétkor, április 4-én — mindig. De hát amikor valaki teszem azt, pincérnek megy, az sem igen gondolhatja, hogy Szilveszterkor majd őt fogják kiszolgálni, nem igaz? Azonkívül pedig hagyjuk az operettet. Először is őriz valamit azokból az értékekből, amelyek a színháznak születésétől sajátjai voltak. Dramaturgiája a közönség százéves reagálásain csiszolódott. Másodszor, közönségünknek nem azért kell az operett, mert konzervatív az ízlésük, hanem mert nincs elég jobb frissebb alkotás a szórakoztató műfajban. Azonkívül a mi operettjeink egyszerre jelentenek fricskát a műfajnak, annak a világnak, amelyben játszódik, s idézik is kicsit az operetti légkört, az idillt. Ebben az összetettségben a néző. talán a saját felülemelkedettségét élvezi mindazon, amit a színpadon lát. — És nem szeretem, ha sajnálnak. Kaptam én feladatot, lehetőséget a zenés műfajon kívül is. Még Twist Olivér is voltam a gyermekszínházban, s nagyon a szívemhez nőtt két Brecht szerep A Koldusopera után. most az Arturo Ui-ban is egyik legizgalmasabb karakterfigurát alakíthattam. Nádor Judit a műteremben. rakészen, de Mikit, a hatévest keresni kell.. Ezüstpikkelyes, csillogó kis manó kerül elő, sötét szemében a munka igézete ragyog. Közelebbről látszik, hogy meztelen teste csupa agyag és ezüstpor. Megismerem : ő dolgozott az imént az egyik korongon. Kis csuprot csinált talán, mint az ükapja és annak az ükapja — mindnyájunk ükapja VARÁZSLATOS egy mesterség ez — mondanám, de a borzas kis- manó, talpig ezüstben, megelőz: — Fogja tudni a bácsi, hogy merre kell Villányba menni? Hallatna Erzsébet Valóban. Haumann újszerű Ui alakítása mellett MenJsiányi Ernesto Romája keltette a legnagyobb figyelmet szakmai körökben, a Sik Ferenc rendezte előadásban. Roma — Mendelényi megformálásában — gátlástalan gengszter, de egyben gazdájának. Uinak, hűséges pincsikutyája. Pitizve, reszkető hűséggel követi a vezért, mert érzi. annak céltudatosabb gazemberségét. Bátran él a komikus hatású karakter-mozgással is, hogy mindezt megmutassa. A gátlástalanságában minden emberi jellemvonástól megszabaduló Arturo Ui figurája azért lehetett olyan félelmetes, mert mel'etteott élt egy „barátságot” halálig komolyan vevő, emberszabásúbb, árnyaltabb bandita — Roma. A Mágnás Miska címszerepéért s Érnesto Roma egyéni felfogású alakításáért kapta a városi tanács nívódíj át„B. L.
