Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-26 / 174. szám

i::o. július ;3. DUNÄNTÜLI NAPLÓ 3 Baranyai termékek nyomában Összedől a dominósor? Az ipar egyik legkeresettebb hiánycikke a villamos biztosíték A nyomok a porcelángyárakhoz vezetnek — A VBKM véleménye: nem az akarattal van baj Ásó helyett robbanóanyag Üj módszert dolgozott ki a Peremartoni Ipari Robbanóanyaggyár szak­ember gárdája a mező- gazdasági csatornarendsze­rek, vízvezető árkok ki­képzésére. Az új eljárás lényege: robbanóanyagot töltenek a kívánt hosszú­ságú műanyagkábelbe. A föld alatt elhelyezett rob­banó vezeték pillanatok alatt 1.3 méter mély és 2 méter széles árkot „húz" oly módon, hogy a földet 10 méteres körzetben egyenletesen elteríti. Az első kísérletek Peremar- tonban és a Csepel szige­ten igen eredményesnek bizonyultak, A módszer nagyüzemesítését a szak­emberek a postai mun­kálatoknál használatos ká­belfektető gépekkel kíván­ják megoldani, amelyek a robbanóanyag töltetet gyorsan és biztonságosan süllyesztik a föld alá. Ügyek9 jelentések A szervek, intézmények telefonjai ilyenkor nyáron sokszor percekig búg­nak a néptelen szobákban. Van, ahol egyszercsak fel­emelik és azt mondja egy álmos női hang: nincsenek bent, kérem... szabadságon vannak, kérem... én erre nem tudok felvilágosítást adni, mert én itt csak átme­netileg ... és helyettesítés­képpen. Nos, kánikula van, szabadságon van a szerv, hát istenem — gondolja az em­ber. Egy hivatalnok ismerősöm viszont a múltkor panaszko­dott, hogy nem ér rá meg­nézni ezt meg azt, kiutazni ide meg oda, mert írnia kell a jelentést. Az egész iroda a jelentések fölött görnyed és vágyódva gondol a szél­járta erdőkre és napsütött vízpartokra. Furcsa nálunk az élet ez­zel a nyárral. Mert egyszer van az a jelenség, hogy XY egyszerűen elmegy szabad­ságra — ez tényleg „meg­jár” minden dolgozónak, s mikor menjen, ha nem nya­ralóidőben — és az ügyek abbamaradnak. Hétfőn még sürgős volt, az íróasztalon „Süllőgyár" Bikaion A mecseki szén Dunaújvá­rosban koksz, majd acél, Győrben pedig vasúti kocsi „alkatrésze” lesz. Bejárja az országot — világot. A Pécsi Bőrgyár sertés velúrja BNV nagydijas termék: útja Euró­pa, Észak- és Dél-Amerlka számos országa. Megoldha­tatlan feladat lenne Baranya összes termékét, azok dicső­ségét és kudarcát nyomon követni. Sorozatunkban mégis kísérletet teszünk ar­ra, hogy a — pozitív és ne­gatív értelemben egyaránt — „leghíresebb” termékek út­ját figyelemmel kísérjük. Időről-időre beszámolunk ta­pasztala tainkrúl, majd módot adunk az érintett gyárak, vállalatok képviselőinek a jó vagy rossz vélemények kom­mentálására. Magyar krimi. Ezt a címet adta írásának a Villamos Berendezések és Készülék Művek „Kapcsoló” címmel megjelenő újságjá­nak munkatársa, amikor a pécsi és kőbányai porcelán- gyárak késedelmes, sokszor gyenge minőségű áruszállítá­sáról írt. Kétségtelen, hogy talán az egész országban nincs egyet­len villamos szaküzlet, vagy műszaki bolt sem, ahol a vá­sárló könnyűszerrel biztosi­tófejhez juthat. A felméré­sek szerint 500 ezer hiány­zik csak a 6 amperes bizto­sítókból. Ez miatt késnek a lakás átadások, az emberek otthon „patkolják”, dróttal loldozgatják kiégett biztosí­tékaikat, számos balesetet, tűzet akozva A VBKM 18 ezer féle terméke között jelentős sze­lepet kapott a biztosítófej gyártása. Évi 100—120 mil­lió forint értékben készíte­nek csak ebből az árucikk­ből. A budapesti és Kapos­vári Világítástechnikai Gyá­rak kapacitása már évekkel ezelőtt sem fedezte az igé­nyeket. Éppen ezért Kapos­váron új üzemrészt létesí­tettek, ahol külföldről vásá­rolt, drága célgépeken 200 ember foglalkozik a biztosi- tófejek gyártáséval Az első dominó Illetve csak időnként fog­lalkozik. Ugyanis a legfon­tosabb alkatrész legtöbbször hiányzik. A szalagon dolgo­zó munkások a gépkocsikról kapkodják le a porcelán­szállítmányokat. S ez még mindig jobb, mint a kény­szerszabadság, vagy átcso­portosítás. A betanított mun­kások ugyanis másik üzem­részben csak műhely söp­résre és takarításra alkal­mazhatók. Két esetben elő­fordult, hogy egyetlen da­rab porcelán sem volt. Má­jusban 4, júniusban 11 nap­ra teljesen le kellett állíta-. ni az üzemet. Sombor György, a VBKM kereskedelmi igazgatója le­vélhalmazból keresi ki, a sajnálatosan látványos, il­lusztráló számokat. A Fi­nomkerámiai Ipari Művek FIM Kőbányai Porcelángyá­rától 22 millió porcelánbiz­tosítót rendeltek. A gyár 15—16 millióra tett ígéretet. Az első félévben mindössze 4 milliót szállított. A III. negyedévre kért 8,9 millió­val szemben csak 2 millió gyártására tettek ígéretet a kőbányaiak. A szükséges 6 típus helyett pedig csak ket­tőt. A pécsi gyárról sokkal kedvezőbben nyilatkoznak a VBKM-néd, de a számok ezt nem túl meggyőzően bi­zonyítják. Az elmúlt esz­tendőben 380 ezer DF—2-es biztosítófejhez szükséges porcelánt nem szállítottak le. Ezt az idén, az első félév­ben behozták, de a II. ne­gyedévre rendelt sajtolt porcelánokból 15 tonnával ismét adósak maradtak. Késtek a DF—3-as típusú biztosítófej szállításával is — a kaposvári gyár egy hónappal később tudta ki­szállítani nyugatnémet és holland exportját. Eldőlt a következő dominó. Érdemes ennél a kérdésnél egy pilla­natig időzni. A nyugati ke­reskedelmi partnerek — nem szükséges bizonygatnunk, hogy a valutára mennyire szükségünk van — azonnal a „megbízhatatlanság” bé­lyegzőjét sütik rá a gyárra. Más eset: a Szentesi Kon­taktagyár termékei közül jónéhányat csak akkor vá­sárolnak a külföldiek, ha biz­tosítófejet is kapnak. A VBKM 300 milliós ex­portját nagyon károsan be­folyásolja, ha mondjuk 20 millió lemaradás van a biz­tosítófej gyártásában. Nem egészen pontos számítások szerint a 20 millió, 60 mil­lió forintos kár a VBKM- nek, népgazdasági szinten pedig még ennél is jóval több. A jövő...? A VBKM-et hosszú idő óta nagyon jó — évi 30—35 millió forintos — kereske­delmi kapcsolatok kötik a Pécsi Porcelángyárhoz. Sze­rintük nem az akarattal van a baj. Valószínű, hogy — ez a VBKM-bem kialakult vé­lemény — a kőbányaiak, pé­csiek és talán az egész FIM ugyanabban a cipőben jár: nincs pénz fejlesztésre. A régi gyárak pedig a lehető legkorszerűtlenebb körül­mények között dolgoznak. Talán nem is járnak messze az igazságtól. A szegénység­re két nagyon jellemző pél­dát említ Sombor György. Műszaki feladatokra, fej­lesztésre a VBKM 3,6 millió forintot ajánlott fel a FIM- nek. Ebből 600 ezer a pécsi gyárat illeti. Július 16-án, a feladat első harmadára ki­tűzött határidő másnapján, a pécsiek máris jelentkeztek az egyébként jogos 200 ezer forintért. Más: 18 ezer dollárért vá­sárolt a VBKM egy prés­gépet, amely a jövő év áp­rilisától a kőbányai porce­lángyárban üzemel majd, természetesen elsősorban az annyira szükséges biztosító­fejek porcelánalkatrészeit gyártja. Talán segít a pillanatnyi helyzeten, hogy a VBKM saját érdekében besegít a FIM-nek. Van számos példa a vállalatok ilyen irányú kapcsolatára. A téglaipar­ban az kap előbb téglát, aki munkaerőt kölcsönöz. A mos­tani súlyos helyzeten bizo­nyára sokat javít az is, hogy 1971-ben a Pécsi Porcelán- gyárban felszerelnek egy új présgépet A VBKM ugyanakkor tár­gyalásokat kezdett jugoszláv porcelángyárakkal esetleges import lehetőségekről. De ez nagyon meggondolandó: o vám és szállítási költségek miatt a hazainál sokkal drá­gább biztosíték lenne. Ügy tűnik, a sokirányú, helyes intézkedések következtében megnyugtatóan alakul a pil­lanatnyi igények kielégíté­se. Végleges, a távolabbi jö­vő szempontjából azonban a mostani operatív beavat­kozások nem látszanak ki­elégítőnek. Tőkeszegénység Az 1970-es évben 160 mil­lió forint értékben igényel­tek biztosítófejet. Csak 100 millió körül teljesítik, Jövő­Az idén már azt is észre­vették, mikor akarnak szökni a halak. Ez egy jó hónap­pal ezelőtt történt, június közepén. Wohlschein Ferenc halászati ágazatvezető azt mondja: könnyű volt, már napokkal előbb a vak is lát­ta: idegesek. A szökés éj­szakája világos, meleg éj­szaka volt. A zsilipnél üzem­be helyeztek egy nagytelje­sítményű szivattyút: így lett a tóból folyó. Habzott, sus- torgott a víz, s egyszercsak megjelentek benne a halak. Csapatostól jöttek, fanatikus hévvel — szembe az árral. Három-négy centinál egy se volt nagyobb, tehát pont ab­ban a korban voltak, amikor végleges helyére kell telepí­teni az ivadékot. A jelenség pontos magya­rázatát senki sem tudja. Ál­lunk a tóparton, nézzük a víztükör közepén imbolygó ladikokat: egy hónap telt el a szökés éjszakája óta, leg­feljebb, ha öt centisek a halak, s mégis egészen má­sok. Az egyik halász azt mondja: melankólikusabbak. Az aprószemű hálót négy ember húzza a part felé: akkor egyetlen éjszaka het­venezer kis süllőt fogtak be, most meg — nyolc-tíz órai munkával —, legjobb eset­ben is csak az ötödét. A durvapikkelyes, erős uszonyú halak kétségbeesett tátogás- sal vergődnek. A háló és a bárka között mindössze ti- zedmásod percig tarthat az út: a süllő, valamennyi hal között, a leggyorsabban pusz­tul el a szabadlevegőn. A sással övezett tóparti ösvényen két balatoni halász jön: sürgetik az újabb szál­lítmányt, meg aztán a „po­csolyát” is látni akarják, ahol a „gyermekkorukat” töltik a balatoni süllők. A főhalász elégedetten mosolyog. Négy­öt évvel ezelőtt, amikor az első nemzedéket vízbe eresz­tették, még mindenki kétel­kedett. Most, néhány hónap alatt, ötszázezer ivadékot adtak el, s bár különöskép­pen sehol se híresztelték, mivel foglalkoznak, június végén egy nyugatnémet hal­kereskedő is megjelent Bi­kaion. Gyűlölködő tekintetű, hi­hetetlenül gyors halak. Né­melyiknek már látszik a foga is. A törékeny, gyöngyház­testű keszegek ijedt rajokban menekülnek a vízparti ná­dasok sekélyebb, melegebb öblei felé: ide talán nem jönnek utánuk... A még szinte átlátszó keszeg-ivadék, s az alig tökmagnagyságú ponty persze csak előétel a süllők étlapján. A morcona húsevők saját súlyuknál négyszer-ötször súlyosabb halakat is elfognak, felfal­nak. Igaz, s ez becsületükre legyen mondva, öncélúan, sportból nem ölnek. Imbolyognak a csónakok: reggelre útrakészen kell áll­nia egy harmicezres szállít­mánynak. Az úti cél: Győr. A horgász szövetségek szinte lázban vannak, mióta híre ment: a Bikali Állami Gaz­daság megoldotta a süllő­ivadékok tömeges nevelését. A fogas süllő a legízletesebb, s legdrágább európai halak egyike, mesterséges tenyész­tése azonban hihetetlenül ne­héz. A gazdaság 444 holdas tógazdasága néhány kisebb tavon kezdte meg a kísérle­tet. A gondolat egyébként magamagát adta: júniusig üresen álltak a tavak, a pontyivadékot ugyanis csak akkor engedik vízbe. A vad­halak szaporodása is intéz­kedést követelt. Az anyahalak egy kisebb, alig öt holdas tóban vannak. A mozdulatlan víztükröt né­ha ékalakú hullám hasítja szét: a mélyben minden má­sodpercben lezajlik egy drá­ma. Etetni nem kell az anyákat: másutt próbálkoz­tak húsliszttel, az eredmény azonban csak annyi volt, hogy kövéren döglöttek meg a halak. A süllő csak tiszta, oxigéndús vizet kér — a többit előteremti maga. Harc, küzdelem, megpróbáltatások és győzelmek nélkül az élet mit sem ér. A kifli alakú, közel negy­ven holdas ivadéknevelő a süllők életútjának második állomása. Születési helyük egy másik, különleges tó, melyet fészkekkel látnak el minden év tavaszán, a jóidő beköszönte után. A fészek nem más, mint egy apró­szemű, többrétű háló, amit kövekkel a sekély s langyos parti vizekbe süllyesztenek. A sülőpárok erre rakják az ikrát, illetve tejet. Az anyák két-három kilósak. A két balatoni halász, akik eljöt­tek pocsolyát látni, gyönyör­ködve nézik az egyik kifo­gott példányt. Ha nem lép­nek időben közbe, a jövő horgászai már el sem hi­szik, hogy a Balatonon va­lamikor ilyen hal is akadt a horogra. Wohlschein Ferenc per­sze nem horgász — üzletem­ber. Az eddig eladott ötszáz­ezer süllő-ivadék több mint 600 ezer forintot hozott. — Ráfordítás alig volt. Egy kis süllő háromszor annyit ér, mint egy ponty, s ráadásul ponty mindenütt van. A ladikosok átvergődnek a túlsó partra. Ott állnak a kocsik a medencékkel. Né­zik a vizet, aztán próbálgat­ják az oxigén-palackokat. Győr messze van. A fogas süllő pedig nem él poshadt vízben, inkább összeszoritja a száját, s elpusztul. Békés Sándor tornyosodott a tennivaló, szerdán már senki nem tud semmit, két hétig az oly fontos és sürgős ügy senkit sem érdekel. Az ügyek ma­guktól is elintéződnek — szokták mondani tréfásan. Ügy tűnik, valóban így van. Másrészt a nyár sokhelyen a jelentések ideje. S a jelen­tések nem várhatnak. A je­lentések a világ legsürgő­sebb ügyei, mert misztikus köd veszi körül őket, a je­lentések fütyülnek a nyárra és fütyülnek minden más munkára, az igazán fontos, az operatív feladatokra, a jelentéseket akkor is el kell időben készíteni, ha utána aztán senki se olvassa el őket, csak valamikor ősszel, amikor összegyűlt aktákra is sor kerüL Persze, az üzemekben nyá­ron se áll le a termelés, a földeken teljes erővel folyik a munka és a betegeket se küldik el nyári szabadságra a kórházakból. Sütnek nyá­ron kenyeret és nyitva van­nak a boltok és járnak az autóbuszok, akármilyen me­leg van. S nem mindenki olyan szerencsés, hogy sza­badságát összehangolhatja az időjárással. De ha valaki te­heti — tegye. Csak éppen az ügyekre figyelve tegye. Mert — ellentétben a még mindig sokhelyen meglévő szemlélettel — az ügyek a fontosak, nem a *jelentések. Mozi a vagonban ]Vf ozi ? Előadóterem ? Egyik sem és mégis mind a kettő. Négytengelyes vasúti személykocsi — át­alakítva. ötvenen férhetnek el benne kényelmes zsöly- lyékben, s minden ülés előtt kihúzható asztalka. A lég­kondicionáló berendezés mű­ködik ugyan, de a tikkasztó kánikulában alig érezni & hatását. Persze nem is ér rá nagyon odafigyelni az em­ber a melegre. Inkább a filmre kell figyelni. Hami­sítatlan burleszk van műso­ron. — A színhely pedig olyan burleszk-üzem, amit elképzelni is bajos. A hagyo­mányos tortahab helyett gép­zsír repked marékszám a le­vegőben, a tüzet benzinnel oltják, semmihez sem lehet hozzáérni a földindulás ve­szélye nélkül, s a melósokat malőr malőr után éri, mi­velhogy itt csak termelni lehet. Takarítás? Munkás­védelem? Hohó, arra nem érnek rá kéremszépen. A mi­ni-nézőtéren pillanatonként hullámzik végig a jóízű ka­cagás és a nézők nevetés közben tanulják meg, hogy egy rendetlen üzemben nem hogy termelni, de még biz­tonságosan megállni sem le­het. A másik kocsiban nagy felnőtt-játékot állnak körül. Irigylésreméltóan pompás terepasztal nagyon sok sze­relvénnyel és váltóval, sze- mafórokkal és villogó jelző­lámpákkal, állomásépülettel, hidakkal, lakótelepekkel és egy csomó Matchbox-autó- val. A vonatok vidáman za­katolnak ide-oda, megállnak és továbbmennek. Laikus­szemmel ki tudja, meddig lehetne nézegetni, de akik körülállják, azok nem a já­tékot látják benne. Pillana­tonként vesznek észre vas­kos szabálytalanságokat, amelyekből — az igazi pá­lyán — súlyos katasztrófák származhatnak. Játszva — vagy inkább szórakoztatva — nevelni. A fentiek szerint ez lehetne a mottója a vasút utazó mun­kásvédelmi kiállításának, amely egy hetet töltött Pé­csett. Tegnap látogatták meg az utolsó csoportok, s hétfőn már a kiskunhalasi csomó­pont vasutasai ismerkedhet­nek a látnivalókkal. A két kocsiból álló kiál­lítás három esztendeje járja ebben a formájában az or­szágot. Az előtte lévő na­gyon szerény volt minden tekintetben, de ez a legma­gasabb igényeket is kielé­gítheti. Eddig mintegy 65 ezer vasutas tekintette meg a vándorkiállítást l 1 4 w • * Egy éjszaka útnak indultak a halak... re és az elkövetkező évek­ben ennél sokkal nagyobb kereslettel kell számolni, hi­szen a lakásépítési program is nő. A VBKM tervez Ka­posváron egy 30 millió fo­rintos bővítést. Kérdés, hogy a pécsi vagy budapes­ti porcelángyárban lesz-e le­hetőség a kapacitás további bővítésére. A FIM az átla­gosnál sokkal tőkeszegé­nyebb. Ezt tapasztaltuk már más porcelántermékek prob­lémáinál is. A probléma végleges meg­oldását véleményünk sze­rint csak az jelentheti, ha az építőiparban tapasztalha­tó nagyarányú fejlesztésből a FIM is részesedik. Lombos! Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents