Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-06 / 104. szám
»tmatvtmi ndtn»*Jeuneases Musicales Dél-dunántúli vetélkedő Komlón Szombatom délelőtt a komlói Zrínyi Művelődési Ház klubjában Horváth Gyula, zeneiskola igazgató megnyitó köszöntése után — mintegy hadatüzenve a szabadban tomboló zord Időjárásnak — a résztvevők ajkán felcsendülő „Szép május idején” kezdetű dallal vette kezdetét az utóbbi évek egyik legforróbb 'hangulatú Ifjú Zenebarát vetélkedője, ahol Pécs, Mohács, Szigetvár, Szekszárd és Komló versenyzőinek a Bartók—Beethoven évforduló sziliemében összeállított kérdésekre kellett válaszolniuk. A vetélkedőt szakszerűen, frappánsan irányító Osváthné Lukovich Teréz színes — a meghívott vendégek és a résztvevők számára egyaránt élvezhető — programot állított össze, melyben a versenyzőknek az elméleti kérdések mellett énekes, sőt hangszeres produkciókkal is részt kellett venniük. A nemes vetélkedésben a fiatalok — általános tetszésre — valamennyien derekasan helytálltak. A három tagú szak- zsűri (Paláncz Tamás, Szesz- tay Zsolt, Hollay Keresztély) értékelése alapján a vetélkedő színvonala, nehézségi foka messze túlszárnyalta az eddigi versenyek színvonalát. A nehéz kérdésekre adott pontos, határozott válaszokért külön örömüket és elismerésükét fejezték ki, hangsúlyozva, hogy a helyezések ellenére minden versenyzőt győztesként könyvelnek el. ■ Amíg a zsűri ered mén yho- ■zatalra vonult vissza, a komlói Zeneiskola ifjúsági szimfonikus zenekara Bartók és ^Jeethoven műveket szólaltatott meg Horváth Gyula igazító vezényletével, majd llács Sándor, a Komló városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője fejezte ki elismerését a minden tekintetben tartalmas vetélkedő lebonyolításáért A nagy izgalommal várt eredményeket a díjak átadásával egyidejűleg Paláncz Tamás, zsűri elnök ismertette. Ennek értelmében: a csoport- versenyben 54 ponttal Mohács első; 51 ponttal Szekszárd második; 46 ponttal Pécs harmadik díjat — az egyéni versenyben: 14 ponttal Bótai Éva (Komló) első; 10 ponttal Hegedűs Erzsébet (Pécs) második; 9 ponttal Gyöngyössy Zsolt (Komló) harmadik díjat kapott. A díjkiosztást követő közös ebéd után a nagyszabású vetélkedő záróakkordjaként a Zeneművész Szövetség képviseletében megjelent két fiatal művész, Varga Csilla és Szenthelyi Miklós adott színvonalas hangversenyt a résztvevők és meghívott vendégek tiszteletére. B.G. Szocialista munkaiskola • •• rr • | 1 r • — a jovo iskolája „A holnap olyan lesz, amilyen a ma iskolája” — mondta a Nobel-díjas Szentgyör- gyi Albert, s idézték ezt tőle a városi és a megyei tanács oktatási csoportvezetői is, abban a jelentésükben, amelyet a közelmúltban az Oktatási Tanács elé terjesztettek. S mivel ez az előterjesztés szinte egy kisebb tanulmány szintjén tárgyalta a szocialista munkaiskola megteremtésének lehetőségeit, perspektíváit, ezt a hallatlanul izgalmas kérdést, hadd ismertessük szempontjaik alapján mi is, természetesen itt-ott csak érintve a problémákat. Élmények az iskolában Hogy a tanulás általánossá tételében, az oktatási reform révén a tananyag korszerűsítésében, iskoláink felszerelésében stb. milyen sok eredményt elértünk huszonöt év alatt, azt senki sem vitatja, nem is szükséges elismételni. Az eredmények néhány helyen olyan jó iskolákat teremtettek, amelyek már-már megközelítik a szocialista munkaiskola elképzelt modelljét. Ezek azok az iskolák, ahol a tanulás nem a tananyag mechanikus, öröm- telen elsajátítását jelenti, hanem aktív, az érdeklődésre épülő tevékenységet, amely közben rengeteg élménnyel ajándékozza meg a gyerekeket S ilymódom az iskola nemcsak az oktatás szürke otthona, hanem a nevelés legfőbb intézménye, mert hogy ismét Szentgyörgyi Albert szavaival éljünk: „Számos fejezete ellenére oktatásunknak lényegében egyetlen tantárgya van: olyan emberek nevelése, akik lábán nem lötyög a felnőttek cipője, és akik képesek egyenesen állni, tekintetüket szélesebb látóhatáron hordozva.” Egyszóval az eredményeknél is több figyelmet érdemelnek azok a problémák, amelyek áthághatatlan akadályként tornyosulnak egyelőre a szocialista munkaiskola általános megvalósulása elé. Elsőnek mindjárt ott van az a közismert tény, hogy a tanulók nagyrésze nem szeret tanulni, magyarán: nem j érdekli az, amit az iskolá- j ban elsajátítania kellene. En- I nek egyik okát a vizsgálatok ! abban látják, hogy a tanórá- J kon a gyerekeknek csak kis része figyel, mégkisebb része i vesz részit aktívan az órában, a tanórák az anyag „leadásának” egyszerű eszközeivé szürkülnek. S kevés az élmény. Kevés a munkává, kapcsolatos élmény és kevés az az élmény is, ami alkalmas lenne az önművelődés, önképzés igényét egy életre felkelteni a fiatalokban. Kevés a sikerélmény is. Igaz, kevés a szemléltető- és munkaeszköz is iskoláinkban, Baranyában különösen kevés. Ugyanez a helyzet a könyvtárakkal, amelyek egyik alap- feltételét jelentik pedig az újtípusú szocialista iskolának. Baranyában mindössze 2,3 kötet könyv jut egy tanulóra, s a gyarapodás sem kielégítő mértékű. Munka és közösség Sok szó esett, az utóbbi időben különösen, arról az osz- táiyzat-centrikusságról, amely igen nagy veszélyeket rejt magában a tanulók értékelése szempontjából. Az osztályzatokban megfogalmazott előmenetel mellett nincs elég becsületé az ügyességnek, a társak rokonszenvét elnyerő közösségi magatartásnak, a sportsikemek, a szervező- készségnek, a talpraesettségnek, önállóságnak és ezer más, nemkevésbé főnixe tulajdonságnak — amelyek pedagógiai szempontból pedig a nevelés eredményességét is lennének hivatva megmutatni. Nem tisztázott, illetve na- gyomis vitatott, sokak által lebecsült a munkáranevelés szerepe és helye a mai iskolában. Az ezen a téren történt lépések és visszalépések, próbálkozások és sikertelenségek helyenként olyan hangulatot keltettek, mintha ez sokkal kevésbé volna fontos, mint például az iskolákban folyó intellektuális képzés. A gyermekközösségek kialakításának fokában óriási különbségek mutatkoznak az egyes iskolák között. A legtöbb akadályt az a nevelői szemlélet jelenti, amely a közösségi nevelést valamilyen különálló feladatnak tekinti, ami akciók és rendezvények sorában valósul csak meg, nem pedig a tanórán és az iskolák mindennapos életének száz és száz apró eseményében. Szakmai akadályok A fenti, nagyjából szemléletbeli akadályok többnyire egyszersmind szervezeti, szakmai-gyakorlati korlátokat is jelentenek a szocialista munkaiskola áttörése előtt. Ezek közül a legfontosabbak így foglalhatók össze: Nevelői gárdánk nem mindig a legérdemesebbek közül kerül ki, már az erre a pályára jelentkezők esetében is észrevehető egy rossz irányú szelekció. A nevelőknek sajnos nagy részé nem halad eléggé szaki májában a tudományok ha*- ladásával, keveset kezdeményez és alig képes a megújulásra; a korszerűsítésre, kezdeményezésre kész pedagógusok viszont alig kapnak támogatást, megértést és elismerést. Az oktatásügyben a megengedhetőnél több az olyan vezető, akinél: nézetei, a pedagógiáról vallott felfogása stb. megcsontosodott, s aki maga szintén nem képes a korszerűbb szemlélet kialakítására. Országosan is.de megyénkben különösen: az iskolák egyeztetés, rádióval, szinkronnal, tv-vel, filmgyárral, pesti színházzal. Általában próbák idején nekik kell alkalmazkodniuk hozzánk, máskor kölcsönös engedmények alapján egyeztetünk. — Negyven év alatt ki volt a legszebb színésznő? — Hát... Azt hiszem, minden évben más. De talán mégis Simor Erzsi. — A leghisztisebb? — Mindegyik. — A legjobb darab? — írja meg, hogy Rozov Érettségi találkozó-ja. — És a legjobb alakítás? — Erre egy színházi titkár nem felelhet. Ha szeret békében élni. (Földessy) Tanévnyitó a% új épületben túlnyomó részében nincs meg a kellő tárgyi feltétel sem a korszerűbb oktatáshoz. Baranyában a 372 általános és középiskolából 343 működik községekben. A kisiskolákban nem kielégítő a világítás, a fűtés, a szellőztetés, elavult vagy részben hiányzik a bútorzat, á szertár, a tornaterem, a könyvtár, a tanműhely, és így tovább. A felsorolt akadályokból is nyilvánvaló, hogy hol és milyen módon kell megtenni a jövő iskolájához vezető további lépéseket. Vitatkoztak mostanában azon, nem időszerűtlen-e még az általunk legjobbnak képzelt és tudott szocialista munkaiskola megteremtésének igényével foglalkozni. Elég azonban, ha egyetlen példát emelünk ki, s mindjárt kitűnik: szinte már most késésben van egész oktatásügyünk, az ezzel foglalkozó szervek, intézmények, mindenki, akit a felelősség terhel. Ez az egy példa: a legalkalmasabbak kerülnek-e a nagyon nehéz, nagyon fontos pedagóguspályára? Nos, ott valahol kell elkezdeni ennek megoldását, hogy a középiskolák a legodavalóbbakat irányítsák a főiskolákra és a főiskolák a legarra- valóbbakat vegyék fel... Mivel „a holnap olyan lesz, amilyen a ma iskolája...” H. E. Annakidején sokan kétkedve fogadták a hírt, mi szerint a hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő díszünnepséget az Orvostudományi Egyetem épülő elméleti tömbjének aulájában rendezik. A kétkedőknek lett igazuk: az aula nem készült el, az ünnepséget sem lehetett itt megtartani. Ha most egy hónappal utóbb arra keressük a választ, miért nem lehetett az ígéretet valóra váltani, célszerű összevetni a mai állapotot az április elejivel. Kezdjük talán az épület előtt. A főbejárathoz vezető utat most betonozzák, részben az aszfaltburkolat is elkészült. A tágas előcsarnok üvegfala az építkezésközi állapot megszokott képét mutatja: meszelt keresztek jelzik az üvegtáblákon, hogy jó lesz már vigyázni. Bent mindent vastagon borít a vakolatpor. az oszlopokat most burkolják a Jugoszláviából beszerzett sötétszürke márvánnyal. Néhány lépcsőfok vezet az aulába. A terem egyik felén már elkészült a piros márvány padlóburkolat. a másik felén még csak a beton ... Körben a falakon már ott van a szép nyersszínű faburkolat, az oszlopok is megkapták már a márványborítást. A galérián még dolgoznak, a négy, egyenként kétszázszemélyes előadóterem a befejezés előtti stádiumban van. Néhány mondatban összefoglalva ilyen kép fogadja az aulában most a látogatót. Talán tegyük még hozzá, hogy a villanyszerelési munkák és a szellőző berendezés szerelése most folyik és éppen a napokban volt a galéria mellvédjét borító intarzia utolsó zsűrizése. Dobi Piroska iparművész egzotikus faanyagból készülő műve a tervből valósággá válik. És mi volt itt április elején? Kísérőnk, Ságody Sán-. dór, az egyetem gazdasági hivatalának Beruházási csoportvezetője így rekonstruálja az akkori állapotokat: — Először is: a bejárati útnak még nyoma sem volt. Az előcsarnok körülbelül így nézett ki, mindössze az oszlopokon nem volt még burkolat. Az aulában sem volt még padlóburkolat, az oszlopokon akkoriban dolgoztak és a falakon nem volt borítás. Az egyetlen ami már akkor is készen volt: a mennyezet. Ha itt rendezték volna az ünnepséget, mintegy százezer forint értékű takaró dekorációt kellett volna készíteni. — Egyszóval? — Ma már világos, hogy a megye és a Város vezetői helyesen döntöttek az ünnepség helyszínének megváltoztatása mellett. A munka ütemét már nem lehetett tovább fokozni, bár az Építőipari Vállalat sokat tett. hogy egy ígéretet — tehát nem szerződésben vállalt kötelezett— Ex libris, kisgrafika. A Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályán nyílik a pécsi Kisgrafika Barátok Körének rendezésében a felszabadulási magyar kisgrafika és ex libris kiállítás, május lb-én délelőtt 11 órakor. A kiállítást Mendöl Zsuzsa művészettörténész nyitja még. eredmény azonban volt. hogy az egész tömbben az alua áll legjobban. — Átadás? — Június elején kezdődik a negyedik szinten az állatistállókkal. amelyeken már az utómunkálatokat végzik. left. déli és nyugati szárnya, kezdve az aulával, majd aü- gusztusban az északi szárny, ami legjobban elmaradt és majd csak utána az alagsor. — És ez így is lesz? L — Szeretnénk. Szeptemberben már itt akarjuk megkezdeni az oktatást. Ezeket a határidőket már szerződések rögzítik. S ha egy ígéretért oly sokat tudott tenni az Építőipari Vállalat, bizonyára a szerződés teljesítéséért is megtesz mindent. Az építkezés üteméből ugyanis erre lehat következtetni. ÉL Pusztuló műemlékialak orvosa Az állástalan díszítőfestő A díszítőfestőnek nemcsak állása nincsen, de szava se nagyon. Nincs ínyére az egész dolog. Legszívesebben most is egy állvány tetején mászkálna és mész- meg festékszagot lehelne be. — Ehelyett egy újságíró gyötri. Nem lenne-e elég, mondja, ha két sorban leírnánk, hogy Bajusz István, főiskolát végzett díszítőfestőművész restaurálási munkát is vállal? Arra ott van, mondom, az újság egy másik oldala az apróhirdetésekkel, nem beszélve arról, hogy itt másról van szó. Az állástalan díszítőfestő sorsa ugyanis bizonyos tekintetben tipikus. Az Ipar- művészeti Főiskola évekkel ezelőtt jóegynéhány fiatal művészt bocsátott szárnyára, ezzel a szakképesítéssel: díszítőfestőművész. (Sőt, középfokon például a pécsi Művészeti Szakközépiskola is.) A díszítőfestők feladata lenne a belső terek megkom- ponálása, a falfestések színtervezése, külső és belső falak díszítésének megtervezése, elkészítése. A megbízások azonban általában késtek... A fiatal díszítő- festők stúdiót is alakítottak a fővárosban, „saját szakállukra” sgraffitokat, secco- kat, különféle technikájú faldíszítések terveit készítették el. de aztán a stúdió, éppen a körülöttük egvre kivehetőbb légüres tér következtében. felbomlott. — Hol. merre vannak a díszítőfestők ma? — Van köztük vízvezetékszerelő és segédmunkás is — mondja Bajusz István — és persze olyan is, aki a képzővagy iparművészet más területein próbált szerencsét. Személy szerint neki pár éve igen nagy szerencséje volt. Kényszernek tekintette ugyan a restaurálási munkát, amit a Székesegyházban kapott, de hamarosan megszerette. Éveken át harmadmagával dolgozott a pécsi dóm ornamentikájának helyreállításán. — A falfelület helyenként lepattogzott, megfakult, elázott, megsérült, ezeket a helyeket kellett pótolni. A főhajótól a mellékkápolnákig végigmentünk az egész épületen. A sérült részekről speciális rajzot készítettünk, annak alapján festettük vissza a hiányokat. A többiek, akikkel együtt dolgozott, nem restaurátorok. nem művészek voltak, hanem ügyes mesterek, akik már máskor is végeztek hasonló munkát. Bajusz István ekkor telepedett le Pécsett és lett tagja a Magyar Képzőművész Szövetség dél-dunántúli szervezetének is. 1961-től, a diploma megszerzésétől kezdve ez volt az egyetlen komolyabb megbízatása, s persze, ez sem igazán szakképzettségének, művészi tanulmányainak megfelelő. Pillanatnyilag a véméndi barokk templom ornamentikáján dolgozik, lassacskán templom-restaurátor lesz belőle, bár az is csak hellyel-köz- zel. Nem mintha Pécsett, a műemlékekkel zsúfolt városban nem akadna olyasfajta munka, ami ilyen képzettséget és tudást igényelne. Egy érdekes eset. a közél- múltból mutatja azonban, hogy hogyan mennek ezek a dolgok. Egyik közismert pécsi középület reneszánsz mennyezetét restaurálta volna Bajusz István, már készen volt a költségvetés is, amikor az intézmény főkönyvelője rájött, hogy ha kiadja a megbízást. Képzőművészeti Alappal, zsűrikkel, miegyébbel is dolga lesz. — Mindjárt le is fújta az egészet, mondván, hogy ő nem idegeskedik ilyen ügyek miatt Itt jegyeznénk meg, hogy a vállalatok, intézmények az újonnan építendő épületeknél nagy előszeretettel nem allxLlmaznak semmiféle képzőművészeti megoldást, sem ami az épület díszítését, sem pedig ami a belső terek megtervezését illeti. Lehet, hogy azért, amiért az említett főkönyvelő? Komoly szervezeti változásokra lenne szükség ahhoz, h'ogv ezek a dolgok, amik ráadásul nem egy-két évre szólnak, ne egyes — mégoly jóindulatú — főkönyvelők idegeinek állapotától függjenek. A szervezeti változtatásoknak országosan kell végbemenniük, de addig is: drága pénzen, nagy tudású tanárokkal kiképzett, tehetséges művészek lézengenek állás és megbízás nélkül. nagv hiba. ha nem foglalkoztatják őket azok. akik ezt megtehetik. Akár díszítőfestőkről. akár más művészekről legyen is szó. Haliam» £. ját segédszínészként még Kispesten Deák Lőrinc társulatánál. Aztán Kassán működött, ott már titkári tennivalókat is intézett, közben táncosboyt játszott. Mikor a staggione-rendszer életbelépett, akkor Kassa. Miskolc, Pécs, Debrecen és Szeged társulata tanult meg évadonként 8—8 darabot, és azt két hónaponként másik színházban játszotta. így öt város közönsége 40 darabot láthatott. Mándoki Kálmán 1949-ben került végleg Pécsre. — Tulajdonképpen rm a színházi titkára dolga? — Az egész színházat szemmel tartani, minden ügyről tudni, minden kérdésre válaszolni tudni. Semmi más. Legnehezebb persze a színészA Pécsi Nemzeti Színház főtitkára, Mándoki Kálmán nemrég a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta 40 éves színházi munkásságáért. Az első kérdés: — Bírja még? — Negyven éve csinálom. Képzelje el, egyszer újév délelőttjén 11 órakor telefonáltak, hogy megbetegedett az esti előadás bonvlvánja. Nehéz időpontban, szilveszter éjszakája után kellett taxival végigrohannom a várost, beugró színészt találnom, annak szereppéldányt szereznem, próbál tatnom, szóval este 6- kor felgördült a függöny és simán lement az előadás. Bírni kell. Negyven év... Mándoki Kálmán akkor kezdte pályáMÁNDOKI KALMAN
