Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-24 / 120. szám
1970. május 24. 7 imnantmi namo Liszt Ferenc Leningrádban Leningrádban a LENFILM stúdióban forgatják a szovjet—njagyar kop- rodukciós Liszt Ferenc filmet, amelyet Keleti Márton rendez. Slnkovits Imre, a film címszereplő je forgatás közben Női főszereplő: Irina Gubanova (MTI foto — Keleti Éva felvételei) Pécsi szerzőt avat a pécsi opera Wetmarban látott egy feliratot és kéri, hogy azzal kezdjük ezt az interjút Előtte sosem hallotta, sehol nem olvasta, pedig nem kis embertől származik: „A zenében az a csodálatos, flogy a legkülönfélébb dolgokat tudja egyszerre elmondani/” Es alatta: Giuseppe Verdi. Valóban, • színház is összetett művészet, de ha hozzávesszük ezt a Verdi-mondást, nyilvánvaló, hogy az opera — vagyis a színház és a zene együtt — többsíkú művészet Aki operát ír, egyaránt él auditív és vizuális alkotóvilágban. Károly Róbert előveszi a Ja pán halászok együk példányát: — Azzal kezdődik az opera, hogy Urasima Taro, a halászhajó kapitánya viaskodik magával, el- mondja-e a darab szörnyű történetét »Nem, nem szabad elmondani!* — énekli, de közben a zenében egyre fékezhetetlenebb erővel tör fel a történet emléke és végül legyőzi Urasima Taro akaratát Egy opera ilyen drámai ellenpontozások lehetősége, s az említett auditív és vizuális hatások ezekben az ellentétekben egyesülnek sajátos műfajjá — Pécsi szerző, mai operája, pécsi színház ősbemutatóján. Úgy hisszük ez egyedülálló dolog, s így alkalmas a kérdés; hogyan jutott el idáig? Szegeden született* 1937-ben* s hétéves korában kezdett zenét tanulni Maros Rudolfnál, 15 éves kora óta komponál. Azit mondják: már korán szembetűnő volt a dráma iránti fogékonysága. A pécsi közönség már diákkorából ismerheti dalait és első szimfonikus költeményét, abból az időből, amikor itt karmes terkedett. Kincses József zeneszerző volt a tanára 1955- tóL az 5 irányításával végezte el a zeneszerzés tanszakot 1966-ban. Aztán Németországban bővítette tudását Kurt Masur, Heinz Bon- gartz, majd a leningrádi Arvid Jansons irányításával. Az Éneklő Ifjúság Napja c. rendezvényeken több alkalommal hangzottak el művei, így Kassák versére írott drama- tikus kantátája. Tanulmányai után a Pannónia Filmgyárban komponált, majd 1964-ben színházszerető te idevonzotta a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ahol azóta karmester. Pantomimjeivel igyekezett részt- vermi a modem magyar felnőtt bábpantomim megteremtésében. Rendszeresen komponál a Bóbita Együttesnek: 1963-ban a Bajusz, 1960-ben az Emberke című darabot szerezte. A rádióban 1964-ben bemutatott japán zenekari dalciklusa fontos tanulmány volt operájához, amelyet 1967-ben fejezett be. — így érkeztem él az operához, mint műfaji összegezéshez, tulajdonképpeni életcélomhoz. Nagyon sokat kutattam, olvastam, mire megtaláltam a témát. Hiszen nem minden jó dráma, operatéma. Sok operától az tartja vissza a közönséget, hogy lát egy natúr színpadot, ahol mindent énekelnek. Pedig csak azt kell elénekelni, amit elmondani nem lehet. Vagyis csak olyan történetből lehet operát írni. Több éves kutatás után került a kezembe a nyugatnémet Gruppe 47 tagjának, Wolfgang Weyrac Írnak frissen kiadott rádiójátéka. Ez nyugat-európai intellektus számára írott dráma volt, de úgy éreztem, szinte ordít a zene után, annyira felfokozott a mondanivalója, hogy azt prózában már nem lehet kifejezni. Éreztem: ez az a történet, amelybe olyan motívumokat lehet beievinni, hogy a közönség elfogadja az éneklő színpadot. Librettóját egyébként Bogdán Endre irta japán no-dráma mintájára, népmeséi elemekkel, a lét-nemlét határán mozgó történettel. — Mi a véleménye a jelenkor operairodalmáról ? — Nagyon nehéz erre válaszolni. Én mindenesetre hiszek abban, hogy az opera időtálló műfaj, csak a mai zene játék- és énekstílusát kell az operaszínpaddal összeegyeztetni. Az igazi szép muzsika leénekelhető, felfogható, s viszi-so- dorja magával a szöveget, történetet. Én nem szakítottam a dallamvilággal, mert a dallam erejében nagyon hiszek. A tonalitást sem vetettem el, csak megkomponáltam a darab saját tonalitását, amely magjaiban is magában hordozza az egész művet. FÖldessy Dénes MÜTEREMLATOQATÁS KELLE SÁNDOR A Széchenyi tér 2. számú ház harmadik emeletén csodálatos műterem fogad. A műteremlátogatások néhány éve alatt sokszor tettem már műteremlátogatást ott, ahol műteremnek nyoma sem volt, vagy olyan kis helyiségekben, amelyeket az tett műteremmé, hogy annak használták. De Kelle Sándor műterme építészeti remekmű is: a fa-álmennyezet, a galéria vaskorlátja, az egész Célszerű és kellemes környezet valóban alkalmas arra, hogy az alkotómunka megfelelő környezetét biztosítsa. — Ismertem ezt a műtermet korábbról — mondja Kelle Sándor —, mert hajdanán, a felszabadulást követő nagy lelkesedések és közéleti munkák idején itt vezettük a képzőművészeti szabadiskolát, ahonnan például Garányi, a neves kerá- mikus, vagy Bokros László, a szintén jónevű festő is kikerültek. Akkoriban alig festettünk, mert a népnevelés, a közélet teljesen lefoglalt bennünket, gyárról gyárra, üzemről üzemre jártunk. Amikor aztán öt évvel ezelőtt nekem ítélték ezt a műtermet, elmondtam, hogy a régi formájában alig alkalmas a munkára. A városi tanács, majd a PIK valóban szívügyének tekintette a dolgot, és igaz, hogy három évig tartó munkával, de végül mégiscsak elkészült a műterem. Több mint egy éve itt dolgozik Kelle Sándor, és azóta a következő kiállításai voltak: Eszéken, Debrecenben — éppen legutóbb —, Pécsett a Bartók klubban a múlt év A motívumok köre viszonylag szűk. De a Baranyai évszakok négy képe vagy a Ketten és a Hárman különös szimbóluma azt mutatja, hogy az embernek és a tájnak érdekes harmóniájával kísérletezik Kelle Sándor. — Szeretem a dunántúli dombos tájakat, a Balatont, újabban izgat a Pécsi tó vidéke is: kijárok vázlatokat készíteni, .ebben a kis füzetben rögzítem első oenyomásal- mat, aztán nagyobb és már bizonyos fokig elvontabb vázlatok készülnek, és sok előkép után jön létre végül az a kép, amit összegezésnek érzek. Sok vörösben, sárgában izzó kép sorakozik a műterem padlóján: a Tüzes barázdák előképei. De vannak itt szép számmal olyan vázlatok is, amelyek talán a közeljövőben válnak csak végleges képpé. — Amennyit lehet, annyit kint tartózkodom az emberek és tájak között, próbálom megfigyelni, rögzíteni a dolgokat. Mindez persze mégiscsak egy-egy általánosabb igazság képben való megfogalmazása érdekében történik. Ügy érzem, most már társadalmi kérdések ilyen összegzésére is vállalkozhatott!, ember és táj egy másféle kapcsolatának kifejezésére. MŰTEREM őszén. Most készül Kaposvárra, ahol Soltra Elemérrel Jesz közös kiállításuk, a Rippl Rónai Múzeum meghívására, majd Mohácson lesz még az idén önálló tárlata, végül pedig három év múlva itt Pécsett egy nagy kiállítása. — Erre próbálok már most készülődni — mondja. — Űj anyagot szeretnék bemutatni, összegezni azokat a törekvéseimet, amelyek az utóbbi néhány évben, például a Nemzeti Galériában rendezett kiállításon szerepelt képeimben testet öltöttek. Dombok, fák, víz és az ember. FESTÖNÖ Foglalkoztat egy gondolat: a rendezett, szép barázdák, az ember kezenyomát viselő föld és a feltépett, megszaggatott, a pusztulást idéző föld kontrasztja. Hogy mindebből mikor és hogyan lesz kép... az a jövő dolga. Korszakok, megtorpanások, tanítás és festés váltakozó terhei közepette jutott el Kelle Sándor életének egy olyan időszakához, amelyet ő maga így jellemez: most úgy érzem, mindent meg tudok csinálni! Tele munkakedvvel és lelkesedéssel és gondolattal, festéknyomoktól tarka kék munkaköpenyben, az ecsetekkel teli köcsögök és jókora vásznak között, beömlő délelőtti fényben dolgozik a remek műteremben, ahová delente behallatszik a városháza toronyórájának figyelmeztető ütése. H. E. BARTHA GÁBOR: Félúton — Fogják meg! Fogják meg.. .1 Kesfcenyarcú, bajuszos, sápad* negyvenes férfi legyint: — Itt mindig így van. — Utál- kozás bujkál a hangjában. És nem mozduL A menekülő mellette megy éL Tépi a két vanatkocsi között az átjáró ajtót A tömegben úgy tűnik, hogy csak a hang üldözi: — Fogják meg! Kopott bőröndön öregember ÜL Pesttől Szolnokig nem szólt, nem mozdult. Most felnéz, mint aki ébred. Szemébe fényt lop a kíváncsiság. Kéthetenként hatszáz kilométert utazik. Otthon a nyírségi kisvárosban majd iszik egy nagy- fröccsöt a vendéglőben. A menekülő eltűnik az átjáróban, ö leejti a fejét, s csak akkor néz fel újra, amikor a tömegen átvágva magukat az üldözők, közeire hozzák a kiáltást: — Fogják meg! Keményarcú, lány-frizurás fiatalember támasztja a WC ajtaját. Tetovált kézfején nyíllal átszűrt szív. Szakértő. Nem tudja, hogy mi történt. de a menekülőnek szurkol. — Engem is elmartak egyszer itt a kékek. Ott is vacsoráztattak, mert eltörtem egy palinak az állát... Az emberek másfelé néznek. Mindenki másfelé néz, aki a menekülő karját elkaphatta volna az előbb. De örülnek, hogy a tetovált meséL És a saját állára gondol mindenki. A menekülő is be- hemót erős ember lehetett. Verejtékes arcú rendőr tizedes préseli magát a behemót menekülő után. A tizedes vékonyka ember. — Merre ment? A bajuszos utálkozva int: — Arra. — S csak magának dörmögi hozzá: — Mintha másfelé is mehetett volna ... A rendőr is eltűnik az átjáróban. Ott legalább félrehúzódnak előle, mert ott nem lenne szabad utazni. Mondatok: — Lopott? — Biztosan kártyáztak ... — Legjobb az ilyenből kimaradni. Én kérem tanú se vagyok szívesen ... — Most még istenes a vonat. Tizennégy éve járok. Hogy régen mi volt itt! — Én láttam, amikor cigányok estek egymásnak. Mindenki mond valamit. Az unatikozók rangért küzdenek, a rang a régebbi járás, az izgalmasabb történeti — Egy embert egyszer kihajítottak a vonatból... — Nekem a táskám emelték el. Nem is szóltam a rendőröknek, öcska táska volt... — Egy ember meg lehúzta a cipőjét és úgy aludt Mire felébredt nem volt cipője... Közben, ahonnan az ember menekült, már érkezik a fülkétől fülkéig gyalogló hír: — összevesztek a kártyán és késeit Változatok: — Meghalt... — Csak a vállába szúrt... — Bicska volt a másik kezében is... Az öregember dörmög: — Meg kellett volna fogni, akkor meg ha 6zurkált. A hosszúhajú jósol: — Itt ugyan él nem fogják. Majd holnap, vagy holnapután, ha megtudták, hogy ki volt — Kis sajnálkozással fűzi hozzá: — Mostanában elég ritka az ilyen. — Mind elfogják egyszer. Ha nem ma, akkor holnap. Elfogynak a történetek. Az öregember, mintha bóbiskolna. De még Törökszentmiklós előtt rés nyílik a tömegben. A kis tizedes hozza a bilincselt kezűt. Az már nem hős. Lógatja a fejét, s mintha lépni is erőtlen lenne. A rendőr ta- szigálja maga előtt. Egy asszony szömyűlködik: Látták? Még az inge is csupa vér volt... — Nem cserélnék most vele, — Részeg volt ez. — Mázlija volt a zsarunak. Ha Törökszentmiklósig nem érte volna utol... — Biztosan azért futott. Karcagon a megszúrt embert leszedik a mentők. A maga ló bán megy, de támogatják. S már teljes a történet. A fürgébbek elmennek megnézni, hogy melyik kocsiban volt a verekedés. — Pesttől kártyáztak. Meg ittak. Ügy verekedtek össze. Azt mondják, hogy alaposan adtak egymásnak. — Az ülés is csupa vér volt. — Egy asszony elájult. A következő állomáson két rendőr elviszi a bilincselt kezűt. És az út már tömény unalom újra. A hosszúhajú sajnálkozik: — Biztosan vártait otthon a csórót. — Azt a másikat is várták. A szerencsések, akiknek hely jutott, aludni próbálnak. A többiek nézik az elfutó állomásokat. A hosszúhajú szívesen mesélné, hogy ő, amikor eltörte egy ember állát. de senkise figyel. Abbahagyja hát. Aztán Hajdúszoboszlón egy részeg férfit tesznek fel a vonatra a barátai. A részeg izgága. Eskü- dözik, hogy megveri a jegy vizsgálót. ha jegyet merne kérni tőle. Hallgatják, mosolyogják A .hosszú- hajú még biztatja is. És Debrecenig majdhogynem reménykedünk. hogy jön a kalauz, hogv elér idáig, és ha összevesznek. akkor tíz nercig min ien elviselhetőbb lesz. Sokan az út fe'én se iámak s ez tíz perc ajándék lehetne a kéthetenkénti hatszáz kilométer első harmadában .. . HARMAN
