Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-22 / 118. szám

Halálozás A Komarov Gimnázium és Szakközépiskola tantestülete megrendülve tudatja, szeretett kartársnö, PALFAY AGOSTON- NE Ilus nénink alkotó, oktató- nevelő munkáját tragikus hirte­lenséggel megszakító halálát. — Emlékét a tantestület alapít­ványban őrzi meg. Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, anyó- tunk, nagymamánk, testvérünk és dédmamánk, ÖZV. SZÜNDEB JANOSNE Walter Antónia 13 éves korában csendesen elhunyt. Temetése i iájus 36-án, kedden 1 órakor 1 'sz a központi temetőben. — A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, szeretett édesapám, apósom és kedves rokonunk, KOVACSICS LÁSZLÓ é’etének 49. évében tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temetése május 25-én, hétfőn 4 órakor 1 sz a központi temetőben. — A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy szeretett nagyné­nink, ÖZV. DEÁK istvanne 1 ovácstelepi lakos május 18-án csendesen elhunyt. Temetése 25- én, hétfőn 3 órakor lesz a köz­ti antl temetőben. Gyászoló ro­konai. Mélységes fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, drága édesapa, nagyapa, rpós, vő, sógor és kedves ro­kon, STORCZ JANOS, a Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalat ny. művezetője ( olt kozármislenyl lakos) életé­nek 65. évében türelemmel vi­selt hosszú szenvedés után el­hunyt. Május 25-én, hétfőn fél 1 órakor temetjük a pécsi köz­ponti temetőben. — A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy s -.eretett férjem, édesapánk, apó­sunk, nagyapánk, ZORN ANTAL 13 éves korában elhunyt. Teme­tése május 33-án, szombaton 4 órakor a Vasas n-i temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mind­azoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetet­len halottunk, BERTRAM FE­RENC temetésén megjelenésük­kel és virágok küldésével fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Vl/b. osztály­nak, az úttörő pajtásoknak,. a TITAN összes dolgozójának és vezetőségének, a Bútorgyár ve­zetőségének és összes dolgozói­nak. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. SIMON JÓ- ZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mondunk a Tünde bolt dolgozóinak. — A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét a szeretett jó rokonoknak, jóba­rátoknak, munkatársaknak, is­merősöknek, akik felejthetetlen halottunk. HEGEDŰS MIHÁLY, volt pellérdi . kőműves mester temetésén részt vettek és nagy bánatunkat részvétükkel, vagy bármi módon enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, jó bará­toknak és ismerősöknek, akik szeretett testvérünk, BÉRCZY SARA tanárnő hamvasztás előtti búcsúztatásán részt vettek. — Külön köszönetét mondunk a Gyógypedagógiai nevelőintézet tantestületének, tanítványainak és mindazoknak, akik fájdal­munkat koszorúk, virágok és táviratok küldésével enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, WAGNER JANOS temetésén részt vettek. Külön köszönetét mondunk a PIK ve­zetőségének és dolgozóinak, a munkatársaknak, valamint a B. m. Állami Építőipari Vállalatnál dolgozó volt munkatársainak. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyám, ÖZVEGY MALINA SANDORNÉ temetésén részt vet­tek, virágok, koszorúk küldésé­vel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. — A gyászoló Megyeri család. — AUTÖSTÜRA JUGOSZLÁ­VIÁBA július 25—29 (öt nap). Útvonal: Pécs, Hercegszántó, Sombor, Újvidék. Belgrád, Bács­ka, Palánka, Vukovár, Eszék, Pécs. Várható költségek: négy szállás campingben, két idegen­vezetés. várbelépő, kompdíj. Kb. 30 dinár személyenként plusz 15 —20 dinár gépkocsinként. — A költségek a helyszínen dinárban fizetendők. — Részvételi díj: 100 forint. Jelentkezési határidő: jú­nius 20. Magyar Autóklub, Pécs, Yeréz u. 15. Telefon. 50-30. (x) — Kétszemélyes rekamié és heverőgamitúrák, egy-, két- és háromajtós szekrények, egyéb bútorok. Bajcsy-Zs. u. 39. (Ipar u. sarok.) (x) — Áramszünet lesz május 24­én 8—15 óráig hálózatkarbantar­tás miatt Komlón, a Kossuth tér, Kossuth L. u. 81-től a Mély­fúrókig, Dózsa Gy., Kiss J., Bem, Ady, József A., Czimazia utcákban, valamint Hamvas­völgy, Anna-akna, Zobák-akna, Gesztenyés. Zobákpuszta és Fel­sőplató egész területén. (x) Építkezési, tárolási és szállítási célokra alkalmas fenyőfából késsült gyártóeszközeinkből olcsó áron eladunk nagyobb mennyiségű 1300x850x25 mm-es, 1290x650x25 mm-es és 980x540x25 mm-es ásványolajjal átitatott lemezt, továbbá 1240x1640 mm-es rakodólapot. A vételre ajánlott készlet gyárunk bird! telepén tekint­hető meg. Bővebb felvilágosítással szolgál a gyár ! Áruforgalmi osztálya, Pécs, bolgár nép- j HADSEREG ÚTJA 10. TELEFON: 11-07, Illetve a gyár hirdl telepe: VASAS-HIRD vasútállomás mellett. Tele­fon: Hird: 10. Beton- és Vasbetonipari Müvek Pécsi Gyára. Megnyílt: SIKLÓS, SZÉCHENYI U. 2. SZ. ALATT A Szövetkezeti Ruházati Bolt Méteráru, konfekció, cipő, divatáru, óriási választék! Ne mulassza el felkeresni, árubőség. 20—IQQ.'c ÁRENGEDMÉNY. ZOMÁNCOZOTT FELIRATI táblák készítésére RENDELÉST FELVESZÜNK 6. SZ. EDÉNYBOLT PÉCS, KOSSUTH L. U. 9. j. I FÉRFI ÉS NŐI DIVATOS fehérneműk, fürdőruhák, modern kötöttáruk HATALMAS VÁLASZTÉKÁVAL VARJAK KEDVES VÁSÁRLÓIKAT A Mecsek Áruhás divatáru osztályai FIGYELMES KISZOLGÁLÁS, SZOLID ARAK! [« • Autókárpitos sürgősön el­helyezkedne vállalatnál. — ,,pi*eclz” jeligére a Bem u. hirdetőbe. ___________ Mez őgazdasági gépszerelői gyakorlattal és jogosít­vánnyal rendelkező fiat*! autószerelő elhelyezkedne tsz-be. ..Lakás szükséges’ jeligére a Ballal u. hlr- töbe. _______________ Zöldség, gyümölcs keres­kedelemben 10 éves gya- korlattal állást változtat­nék. ..Tsz-ek előnyben” jeligére a Bem u. hirde­tőbe,__________________ V idékre menne nagy gya­korlattal rendelkező vezető beosztású gépésztechnikus „Lakás szükséges 113 838” jeligére a szegedi hirde­tőbe lakos KAGYLÖFOTEL, epedarugós ágybetét, modern garnitú ra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. Orvos keres idős édes­anyjának szobát. rendes környezetben, a Petőfi u. kornyékén, vagy uránvá­rosban. „Jól fizet” jeligére a Sallal u. hirdetőbe. Pedagógusnő kislányával megbízható helyen. üres albérleti szobát keres, für­dőszoba használattal. „Va­káció” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. , Bútorozott ezoba két nő­nek június 1-vel kiadó. ,.Nem külváros” jeligére a Sallal u. hirdetőbe. Elcserélném két szoba, összkomfortos lakásom 1 | szoba vagy lVv szoba, központi fütésesre. „Azon­nal” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______________ Elcserélném szép szoba, konyha, spájzos lakásom nagyobbra. Alsóhavi u, 6. sz„ hátul az udvarban. 1 szoba, konyhás. kom­fort nélküli udvari laká­somat elcserélném na­gyobb összkomfortosra, vagy hasonlóra. . .Kom fort” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ____ 3 szoba, konyhás. kom­fort nélküli lakásomat, melyhez kis udvar tarto­zik. elcserélném 2. vagy 3 szoba, összkomfortosra. „Mara” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__________ Eg ygyermekes házaspár üres albérleti szoba, kony­hát keres. „Lakbért, ha szükséges, fél évre előre fizet” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______________ E lcserélném nagyméretű., világos szoba. konyha, fürdő. éléskamrából álló pesti társbérletemet pé­csire. „Dobai” jeligére a Sallal u. hirdetőbe._____ E lcserélném szoba, kony­ha. mellékbeylséses laká­somat hasonlóért. „Ház­mester! is lenet” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Cseh. mély kocsi eladó, sportra átalakítható. Harca Ferencné. Jurisics M. u. 13. sz.________________ ’ M K 21. magnetofon mik­rofonnal eladó. Érdeklődni du. 4—7-ig. 15-50/319 te­lefonon. 1 darab hasas koca. 1 80 kg-ős süldő svéd kan. 9 hónapos eladó. Érdek­lődni: Felszabadulás útja 47 „_délutáni órákban.__ C scrcpkályha és kétlángú gáztűzhely városi gázra eladó. József u. 9. II. 7. Eladó 1 darab 1000 lite­res hűtő 1 darab varró­gép. 1 darab Tisza tele­vízió. Érdeklődni: Pécs, ni. Ybi u. u. iá /a. n. з. Fentög Ferencné. Eladó egy darab friss re- jős tehén és egy friss bor- ias. Siklósbodonyban. új íróasztal eladó. Ér­deklődni: 15-59. du. 5 óra után._______________ 1 60x130-as redőny tok nél­kül. félig felhúzhatós re­dőny eladó. Érdeklődni: szombaton 3-tól. Kertvá- ros. Móra Ferenc 75. sz. Olajkályha eladó. Mátyás király U. 18. 5 óra után. Modern, mély gyermekko­csi olcsón eladó. Káptalan и. 8. Mészár oeék._____ M ély gyermekkocsi príma állapotban eladó. „1200” Jeligére a Bem u. hir­detőbe. ________ B ontási anyag és parketta eladó. Kovács József. Kosztolányi D. út 18. Optimatic 9. gyűjtés könyvelő automatagép eladó. „Úttörő*’ M. Tsz. Szentlörínc. Veszek é9 eladok: há­romajtós szekrényt, há­lószoba. konyha, heverő, re ka mi ék kombinált szekrények, garritúrák és egyéb modern bútorokat. Mártírok útja 16. sz. NagyállomásnáL Konyhák, hálók, heverök rekamiék kombinált szék. Tények, asztalok, egyék szép bútorok kedvezménye­sen vásárolhatók Molnár­nál. Felső vámház _u._2. Tégla eladó, uránvárosban. „7000 darab” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.__ B abakocsit veszek. ..Mo­dern. sport” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Jó állapotban levő gyer­mek sportkocsi eladó. Do- bo Imre u. 62.. föld­szint 3. ingatlan Ürögalsóhefcyen 1250 négy­szögöl szőlő, gyümölcsös, megosztva is 2 szoba, hallos, fürdőszobás, par­kettás nyaralóval eladó. Horváthné. Magyarürög, Kócsag u. 13.___________ Fo nyód központjában 251 négyszögöl társas nyaraló­nak tg alkalmas telek el­adó. Cím: Zsirai József, Fonyód. Hóvirág u. 4.__ H ázhely eladó. Mecseki á- nosiban 1300 o-öl közmű­vesített helyen, víz. vil­lany bevezetve. Érdeklőd­ni lehet: Komló. Bajcsy - Zsilinszky u. _26. sz. __ CSERKÜTON CSzörkü-al- ja) 1400 négyszögöl ingat­lan (szőlő. gyümölcsös, — megosztva Is — eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy este 16-40/437-es te- lefonszámon. Fenyvesi, összeköltözők, figyelem! 3 családnak is alkalmai, kertes családi ház beköl­tözhetően eladó. Pécs. Bor u. 74. Megtekinthető egész Pap.____________________ 1 30 négyszögöl kitűnő telkek müút mellett. Ba­le tonfenyves-alsó. Fő ú. 123-as szám. Vasút meg­állóhoz. strandhoz 250 méterre, azonnal, olcsón eladók, vasarnap a telek­nél vagyok. Cím: Légrádi László. Balafconker esztúr, Ady E. u. 3.___________ F őútvonalon egyszobás, erkély es garzon lakás be­költözhetően eladó. „Fél­emelet” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________ Családi ház Komlón, köz­ponti helyen, sürgősen el. adó. Pécsi út 18._______ E gy szoba. összkomfort, vagy garzon lakást vagy szövetkezetit beköltözhető­en vennék. Kp. van. — „Igényjogosult” jeligére ft Sallai u, hirdetőbe.___ Kb. 300 négyszögöl. új telepítésű szőlő. 70.— Ft. négyszögölenként eladó. — Cím: Pécs. ül., Bánki Donát u. 27/a. n. em. 10.. du. 8 őrá után. Hárcmszobás. kertes, csa­ládi ház garázzsal eladó. Komló Hunyadi út 7. Víkendtelek Abaligeten ol­csón eladó. Jókai u. 35- I. 15. ajtó. vagy 3 szobás, szövet­kezeti vagy öröklakást ke­resek 100 000,— Ft kész­pénzzel. a többit részlet­re. „Györgyike” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. __ H árom szoba, összkomfor­tos. családi ház beköltöz­hetően eladó. Pécsvárad. Hegedűs Imre u. 17. sa. 338 négyszögöl szőlő Szent- miklóson. épülettel, felsze­reléssel eladó. Athynai u. 4/A. n. 9.__ E ladó 210 négyszögöl par­lag. Közép-Daindolban. 45,— Ft négyszögölenként. Érdeklődni: Készül út 29. Eladó 300 négyszögöl ter­mő szőlő. Ürögi út leg­szebb helyén. gyönyörű kilátással. 45 ezer fo­rintért. Érdeklődni: Völ­gyiné, Szülészeti Klinika Iroda. 4 óráig. _______ Sz ilváson 1/A.. szoba, konyha. méllékheüylséges ház eladó. Érdeklődni. Pécs. ni. k.. Ybl M. u. 12/A. H. 3. Fehtős Fe­rencnél_________________ Elad ó 175 négyszögöl te­lek családi, ház építésére alkalmas. Érdeklődni: Zet- kin Klára u, 2. I. 16. Balatonboglár. Esze Ta­más u. 3. sz. ház beköl­tözhetően eladó. Érdek­lődni: Thurzó János szomszédnál. 17 óra után. 750-e* Zastava eladó. — Cránváros, Építők útjt 4 /P. IV. cm. Kárpáti. Fiat 850 kem-es személy­gépkocsi eladó. Széliért Ferenc. Szentlőrinc. Baja u. 4. ___________________ 2 50 kem-es. jó állapotban levő MZ motorkerékpár eladó. Műszaki vizsgázott Pannóniát beszámítok. Eo- da. Rákóczi utca 40. Ifj. Bodor József.___________ E lcserélném 850-es Fiat kiutalásomat új Trabantra. „Csere Fiat” jeligére » Sallai u. hirdetőbe. Egy 500-as Trabant el­adó. Siklósi út 40.______ Nagyon jó állapotban levő 1000 Simca nagyon sürgő­sen eladó, fizetési kfirvy- nyitéssel. Szombat, vasár­nap. Harkány. Kossuth u. 92. sz. ________________ C T-s rendszámú 601-es Trabant Limousin gépko­csi rádióval eladó. Komló, Alkotmány u. 9. Szalal. Vajszínű. CT-s Wartburg Limousin rádióval eladó. 17 óra után. Pécs, Tán- cslcs Mihály u. 17, Garázst uránvárosban át­adnék. „Hétvégi telekért” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______________ 4 07-es Moszkvics eladó. Szilágypusztán. Tavasai CS-s Wartburg, fehér el­adó. Érdeklődni 15-5». du. 17 órától. _______________ Sk oda 1000-es MB. vilá­gosszürke. 2 éves. 66 eze­rért eladó. Megtekinthető szombaton és vasárnap 4 —6 óra között. Pécs. Mó­ricz Zs. tér 5. sz. alatt. Érdeklődni: I. em. 11. vegyes 1487 négyszögöl Tenyeres 1 évre kiadó. Keidl Ádám. Kemény Zsigmoud u. 3«. Dolgozókat felvesznek LÖHAJTÖKAT (kocsisokat) fel­veszünk. — Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz. üzemegység VII. kirendeltsége. Pécs, Megyeri út 72. sz. (3063) A B. M. TEMETKEZÉSI Vál­lalat felvételre keres egy sír­ásót, egy női temetőkarbantartó segédmunkást. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet a. központi temető irodaházának munkaügyén. (3123) A 12. AKÖV darabáru felvé­telre keres fizikai munkára 8 általános iskolai végzettséggel, pécsi vagy Pécshez közeli lakó­helyű férfi árukezelőket és szál­lítómunkásokat. — Jelentkezés: Rózsa F. u. 19. (83835) RAKTÁRI munkást — fiatal­korút is — lisztraktárba felve­szünk. Pécsi Villanymalom. Szi­geti út 69. (83838) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem kazánfűtőket, négyórás fiatalkorúakat, takarítónőket, műtőssegédeket, mosodai dolgo­zó nőket, konyhalányokat, kony­hafiút és segédápolónőket azon­nali belépéssel felvesz. Jelent­kezés: Honvéd u. 5., munkaügy. (83847) Karbantartó villanyszerelőt alkalmaz a B. m. Állami Építőipari Vállalat Energetikai Vil­lamos Üzeme. Fizetés megegyezés szerint. Motorkerékpár vezetői jogo­sítvánnyal rendelkezők előny­ben. Jelentkezés a főenergetikusnál. Pécs, Rákóczi út 56. A PÉCS-VASASI tsz azonnali belépéssel keres állatgondozó családot, részükre lakást bizto­sítunk. Továbbá felvételre kere­sünk két fogatost, valamint két ács szakmunkást. Jelentkezés a tsz-irodában, Pécs-Vasas, Búza­kalász u. 48. (83860) FESTŐ és kőműves szakmun­kásokat és segédmunkásokat fel­veszünk. Csak pécsi munkahely­re. Pécsi Építő és Tatarozó Vál­lalat. Pécs, Tímár u. 23. (83870) A SZIGETVÁRI Konzervgyár műszaki osztálya felvesz lakatos és villanyszerelő szakmunkáso­kat. Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezni lehet a Szigetvári Konzervgyár műszaki osztályán. (83282) A 12. SZ. AKÖV felvesz gép­kocsivezetőket, rakodókat, ka­lauzokat, autóvillamossági mű­szerészeket, autószerelőket, he­gesztő-lakatosokat, karosszéria- lakatosokat autófényezőket kő­művest, fűtőt, üzemanyagkút­kezelőt, segédmunkásokat, taka­rítót, építésztechnikust és vizs­gázott kompresszorkezelőt. Je­lentkezés: Bolgár Néphadsereg u. 6. sz., munkaerőgazdálkodas. Pénzt takarít meg, HA PARKETTÁJÁT ON CSISZOLJA! BÉRELJEN PARKETTCSISZOLÓ- GÉPET (220 VOLTRA). BELKER. KÖLCSÖNZŐ VÁLLALAT PÉCS. BAJCSY-ZS. ÚT S. TELEFON: 10-06. Dunantmi namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága es a Megyei ranács lapja Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11 Tel.: 15-32. 15-33, 21-60, 50-00, 60-11 Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi üt 11. Tel.: 15-32. ’5-33. 21-60, 50-00. 60-11 Telex S2 2320 PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs Munkácsy Mihály u. 10. sz — Felelős vezető- Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél' Előfizetési díj egy hónapra 20,— forint. Indexszám: 25 054 TAKARÍTÓNŐT felvesz a Pé­csi Vasas Ktsz. — Jelentkezés: Fürst S. u. 48. (83532) AZ ORSZÁGOS Műemléki Fel­ügyelőség pécsi építésvezetősége kőműveseket és segédmunkáso­kat vesz fel pécsi munkahelyre. Jelentkezés: Pécs, Sallai u. 35. (83779) A DÉDASZ üzletigazgatósága azonnali belépéssel felvesz vil­lanyszerelőket, hálózatépítésre, segédmunkásokat — szakmai át­képzés biztosítva — és raktári segédmunkásokat, valamint egy takarítót. — Jelentkezni lehet: Pécs, Légszeszgyár u. 13., sze­mélyzeti és munkaügyi csoport­nál. (83790) A BARANYA megyei Sütőipa­ri Vállalat felvételre keres a komlói üzemébe gépkocsivezető­ket, férfi és női segédmunkáso­kat, a pécsváradi és kövágó- szöllösi üzemébe férfi és női se­gédmunkásokat. Jelentkezés az üzemvezetőnél. (83792) A PÉCSI Dohánygyár felvétel­re keres női segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztá­lyon. (83793) A POSTAIGAZGATŐSAG Ma­gasépítési Üzeme felvesz kőmű­ves, ács, lakatos szakmunkáso­kat és segédmunkásokat. Jelent­kezés: Pécs, Rákóczi út 1., ud­varban. (83814) A BARANYA megyei AGRO- KER Vállalat felvesz alkatrész- raktárába raktári munkásokat, valamint egy mezőgazdasági gép­szerelőt és szállítómunkásokat. — Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 93. sz., munkaügyi előadónál. (83808) A BARANYA megyei Mezőgaz­dasági Vállalat Kővágószöllős, golgotái telepére kőműves szak­munkásokat alkalmaz. Előnyben részesülnek Kővágószöllős kör­nyéki lakosok. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés a válla­lat központjában. Xavér u. 19. (83809) AZONNALI belépésre kisegítő konyhai dolgozót felveszünk. — István téri Általános Iskola. — Szent István tér 8—10. (863) ABLAKTISZTÍTÁSHOZ mun­kavállalókat alkalmazunk. Pécs, Jókai Mór u. 26. sz. alatt. — Jelentkezés I. emelet 111. sz. szobában. (493) A B. m. Áll. Építőipari V. NYUGDÍJAS ÉJJELIŐRÖKET felvesz. Jelentkezés a vállalat ü zemr endészetén, Pécs, Rákóczi út 56. alatt (83187) A VASAS Ktsz felvesz admi­nisztrációban jártas gyors- és gépírónőt. Jelentkezés: Zsolnay V. u. 15. sz. alatt. (83530) ÖNTÖDEI segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Fürst S. u. 48. szám alatt. (83531) MAROS szakmunkást felvesz a Pécsi Vasas Ktsz. Jelentkezés: Zsolnay u. 15. (83529) A XIV. SZ. AUTÓJAVÍTÓ Vál­lalat felvételre keres autószere­lőket, általános lakatosokat, ka­rosszérialakatosokat, fényezőket, gépkocsi-villanyszerelőket, esz­tergályosokat, gépkönyvelőt, pénzügyi előadót, bérelszámolót, továbbá június 1-én láng- és ív­hegesztő tanfolyamot indítunk szakma nélküli dolgozók részé­re. A tanfolyam idejére külön bérezés. Jelentkezés: Pécs, Bol­gár Néphadsereg u. 35., munka­ügyi osztály. (83604) KUBIKOST, Irodagépműsze- részt, továbbá katonaidejét letöl­tött és középiskolát végzett férfi munkaerőt gázkészülékjavítói munkakör betöltésére alkalmaz a Pécsi Gázmű. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Pécs, Fel- szabadulás u. 107. (83614) AUTÓSZERELŐT, karosszéria- lakatost, géplakatost, női és férfi segédmunkásokat keresünk felvételre. Jelentkezés: Fémipari Vállalat. Felsőmalom u. 13. (83620) ASZTALOS szakmunkásokat, kazánfűtőket (lehet nyugdíjas is), női és férfi segédmunkáso- kat felveszünk. Pécsi Bútorgyat, Pécs, Somogyi Béla u. 6. sz. (83711) FELVESZÜNK egy hálózati villanyszerelőt, egy mélyépítési gyakorlattal rendelkező munka­vezető technikust, idén végző autószerelő tanulókat szerelőnek. Műszaki Erdészet. Pécs, Megyeri Út 20. (83715) GÉPKOCSIVEZETŐKET és ra­kodómunkásokat pécsi és gör- csönyi munkahelyre azonnalra felveszünk. Jelentkezés: 5. ÉPFU forgalmi telepén a Megyeri úti sorompónál. (83730) TAKARÍTÓNŐKET felveszünk június l-től. ..Tervezők” jeligére a Sallal utcai hirdetőbe. (83737) NÉGYÓRÁS figuránst kere­sünk azonnali belépéssel. Jelent­kezés: BARANYATERV. Pécs, Zrínyi u. 11. (83738) A III. KERÜLETI Tanács böl­csődéjébe nyolcórás munkára ta­karítónőt és négyórás munkára mosónőt keres. Jelentkezni: Szi­geti út 33. I. 103. (83747) GÉPKOCSIVEZETŐKET felve­szünk. Tejipari Szállítási Válla­lat. Pécs, Szigeti út 69. (83748) VILLANYSZERELŐ szakmun- j kásokat felvesz a Pécsi Porce­lángyár. (83751) RAJZKÉSZSÉGGEL rendelkező ; fiatalokat (nőket) betanított por- 1 celánfestőnek felvesz a Pécsi j Porcelángyár. (83752) j LAKATOS és szerszámkészítő I szakmunkásokat, férfi segédmun­kásokat és egy női munkaerőt WC-takarftáshoz felvesz a Pécsi Porcelángyár. (83753) KŐMŰVES szakmunkást, nyug- | díjast is, és segédmunkást har- j kányi munkahellyel azonnal fel­veszünk. Jelentkezés: MÉK be- ■, ruházási osztály. Pécs, Megyeri Út 92. (83816) 1 A PÉCSI KESZTYŰGYÁR FEL­VESZ PERFEKT gyors- és gép­írót. Érdeklődni lehet: Kesztyű­gyár (Pécs, Vince u. 11—29.) ke­reskedelmi főosztályán. Fizetés megegyezés szerint. (869) A 12. AKÖV mohácsi üzem­egysége azonnali belépéssel fel­vesz fényező, lakatos szakmun­kásokat, betanított munkást, szállítómunkásokat és Jegykeze­lőket. Bérezés mindegyik eset­ben megállapodás alapján. Je­lentkezés: Mohács, Szt. István u. 6. sz. alatt a műszaki osztá­lyon. (191532) GÉPLAKATOST, autószerelőt, gépkocsivezetőket felvételre ke­resünk. Jelentkezés: Pécsi Köz- tisztasági és Ütkarbantartó Vál­lalat. Pécs, Rózsa Ferenc u. 17- sz. alatt. (490) BÖSZÉNFAI téglagyárunkhoz karbantartó villanyszerelőt ve­szünk fel. Jelentkezés a gyár­vezetőnél. — Fizetés megegyezés szerint. (94101) RAKTÁRI segédmunkásokat keres felvételre a TITAN Keres­kedelmi Vállalat. — Pécs, Lenin tér 6. (856) SZAKKÉPZETT férfi vaskeres­kedelmi eladókat és férfi segéd­munkásokat azonnali belépéssel felveszünk. — Jelentkezés: Ba- ranyaker Vállalat munkaügyi osztálya. Pécs. Bem u. 82. (776) PERFEKT gyors- és gépírót felvesz a B. m. Állami Építő­ipari Vállalat. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés önélet­rajzzal a személyzeti osztályon, Pécs, Rákóczi út 56. szám alatt. (848) NAGY GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ villanyszerelő szakmunkáso­kat, brigádvezetői,, beosz­tásba, nyugdíjas villany- szerelőket, fiatal nőket be­tanított munkásként és se­gédmunkásokat VILLANYSZERELŐK mellé alkalmaz a B. m. Állami Építőipari Váll. Szerelőipari főépítésvezető­sége. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vil­lanyszerelő építésvezetőnél. Pécs, Rákóczi út 56. sz. A GYÁR- ÉS GÉPSZERELŐ Vállalat keres vidéki szerelési munkahelyeire! (Ajka, Pét, Lá­batlan, Tiszaszederkény. Kazinc­barcika. Diósgyőr) hegesztő, cső­szerelő, lakatos, betanított és se­gédmunkásokat. — A vállalatnál eltöltött egy év után külföldi szerelési munkát is biztosítunk. — Jelentkezés személyesen vagy írásban: Gyár- és Gépszerelő Vállalat. Bp., VI., Paulay Ede u. 52., személyzeti osztály. (5951) AZ ÉPlTÖGÉPGYARTO Válla­lat 7. sz. Gyára felvesz anyag­nyilvántartó gépírónőt. Jelentke­zés a munkaügyön. Pécs, Vasút u. 2. sz. (870) FELVÉTELRE keresünk beta­nított és segédmunkára 16. év feletti nődolgozókat. Kiképezünk fonó. szövő, kivarró (műstoppo­ló). festő, kikészítő munkákra. Felveszünk adminisztratív mun­kára lehetőleg érettségizett nő­ket, gép- és gyorsírónőket, ta­karítót, portást, konyhai dolgo­zót, Jelentkezni levélben vagy személyesen a vállalat központ­jában a munkaügyi osztályon.— Gyapjiimosó- és Szövőgyár mun­kaügyi osztály. Budapest, Xm., Eajk László u. 70—74. (243)

Next

/
Thumbnails
Contents