Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-20 / 116. szám

1970. máj’us 20. DimaTitmi napiö Segítség az árvízkárosultaknak Baranyai segítség a védekezésben Felvonult az árvízvédelmi osztag is Baranyaiak is részt vesz­nek a felső "Tisza-vidék ár- vízvédelmében. Kedden dél­előtt Polohn István, a Víz­ügyi Igazgatóság osztályve­zető főmérnökének szobájá­ban magnetofonról vissza­játszva hallom a -természeti katasztrófa által sújtott vi­dékről érkezett helyzetjelen­tést. Néhány mondat: 340 négyzetkilométeres terület áll víz alatt. Az utakat csak a táviróoszlopok jelzik. Az állatok a magasabb részeken várják az áradat elvonulá­sát. A Tisza Záhonynál te­tőzik, lejjebb árad. Olcsva- apátinál már egy 130 mé­teres szakaszt robbantottak ki a töltésből, amelyen ke­resztül visszavezetik a Sza­mos és Túr által határolt, elöntött terület vizét. Ugyan­akkor Olcsvánál most foly­nak az előkészületek a töl­tések felrobbantására, ame­lyen majd levezetik a Sza­mos és Kraszna közötti te­rületek elöntéseit. A hon­védség a vegyvédelmi szol­gálat szoros együttműködé­sével megkezdte a kutak fertőtlenítését. — Az erőket tehát kétfelé kell csoportosítani — mond­ja a főmérnök. — Egyrészt az elöntött területekről le­vonul! víz után. meg kell teremteni a lehetőséget a la­kosság visszatelepítésére. — Másrészt továbbra is véde­kezni kell a folyók, különö­sen a Tisza partján. Nem­csak á Tisza felső vidékén, hanem lejjebb is, hiszen a veszély a következő napok­ban már ott várható. Az árvízvédelemben bá­nyászok is segítenek. Az egységes vízügyi szervezet eleve feltételezi, hogy a te­rületi , vízügyi igazgatóságok saját hatáskörükön kívül másutt is segítséget nyújt­sanak A Dél-dunántúli Igaz­gatóság például a Körös­vidéki Igazgatóság területén (megfordítva is) nyújt álta­lában segítséget. A mostani helyzetben azonban szüksé­ges, hogy a Tiszán is véde­kezzenek. — Az első értesítés 14-én, csütörtökön 10 óra 43 perckor érkezett, amely szerint száz gumicsizmával és szerszám­mal felszerelt munkást he­lyeztünk készenlétbe. Este 20 óra 15 perckor az OVH rádiója utasított bennünket, hogy a 20 tonnás vagy ennél nagyobb trélereket indítsuk útba. Pénteken hajnalban 5 óra 45-kor tíz gátőrt kértek a mátészalkai védelmi köz­pontba. Amikor a gátőrök autóba ültek, hogy minél előbb megtegyék a több száz kilo­méteres utat, az események már gyorsabban peregtek: egymás után indult útnak a Pécsről küldött segítség a felső Tisza vidékre és Sze­ged felé. Ma már 10 mér­nök, 17 technikus, 9 gátőr, 10 munkavezető, gépkezelők és segédmunkások 180 fős serege dolgozik a gátakon. Az embereken kívül jelentős gépi erőket is küldtek: 11 földtoló, 8 nagyteljesítmé­nyű földnyeső. 4 kotrógép, a Vízügyi Igazgatóság 17 saját és 67 más vállalathoz tar­tozó, szállító járműve állt munkába a veszélyeztetett területeken. Az árvízvédelmi osztag cölöpverőkkel, világítóberen­dezéssel, vízi és szállító jár­művekkel, rádióval felsze­relve Makó térségébe vo­nult. Tegnap szerkesztőségünket számosán levélben, telefonon értesítették arról, hogy az árvízkárosultak támogatásá­nak milyen módját válasz­tották, egyben kérték, kö­zöljük az árvízkárosultak segítségére nyitott csekk­számla számát. A beremendi Dózsa Ter­melőszövetkezetben hétfőn este tervtárgyaló küldött- gyűlést tartottak. Vajda Já­nos traktoros javaslatára a küldöttek a közös gazdaság nevében tízezer forint gyors­segélyt szavaztak meg. A Mecseki Ércbányászati Vállalat Kutató Mélyfúró Üzem „Szabó József” geoló­gus szocialista brigád tagjai tegnap reggeli röpgyűlésü- kön személyenként 100—100 forintot ajánlottak fel. A ti­zenöt tagú brigád felhívás­sal fordult a szocialista mun­kacsapatokhoz s mindazok­hoz, akik együttéreznek ,a károsultakkal, erejükhöz mérten nyújtsanak anyagi segítséget. A kozári kőbánya Május 1. nevű, tizenkét tagú szo­cialista címért küzdő brigád­ja arra vállalkozott, hogy egy szabad szombatjukon dolgoznak és bérüket eljut­tatják az árvízkárosultaknak. A Baranya megyei Építő­ipari Vállalat 5/3-as sziget­vári építésvezetőségének mű­szaki, fizikai dolgozói röp- gyűlésen felajánlották, hogy a május havi keresetük egy százalékát nyújtják segítsé­gül. Az Építőgépjavító és Gép­gyártó Vállalat 7. számú pécsi gyárának dolgozói má­jus 24-én .kommunista va­sárnapot tartanak, mintegy 500 fő vesz részt a munká­ban s bérükből 25—30 ezer forintot küldenek az árvíz- károsultak segítésére. A pécsi ÁFÉSZ öt szo­cialista brigádja háromezer forintot ajánlott fel. A Ruhá­zati Bolt Mechanizmus bri­gádja ezer forintot, a köz­ponti raktár Petőfi Sándor brigádja ötszáz, a szállítás Jószerencse brigádja ötszáz, a Szőlőskert szocialista bri­gádja ötszáz és a Magbolt szocialista brigádja szintén ötszáz forintt&l járult hozzá az árvízsújtotta szatmáriak megsegítésére. Az árvízkárosultak csekk­számla száma: OTP 440— 98005, Nyíregyháza 1544. A számla megnevezése: árvíz­károsultak. A Szakszervezetek Bara­nya megyei Tanácsától ka­pott tájékoztató alapján kö­zöljük, azok, akik természet­beni segítséggel szándékoz­nak enyhíteni a bajbajutott embereken, a szállítmányt Nyíregyházára irányítsák. MA: Pesten látszinak a Pécsi FílbarBtiiikisik A Pécsi Filharmonikus Zene­kar ma este Budapesten ad hangversenyt, s ezt a Magyar Rádió ultrarövidhulláméi adása egyenesből közvetíti — Minden évben egyszer Bu­dapesten is fellépünk — mondja Nagy Ferenc, aki a ma esti kon­certet vezényli. — Az idén sze­reltünk volna kifejezetten ma­gyar műsort adni, mégpedig Liszt Tasso című szimfonikus költeményét Bartók Hegedűver­senyét és Kodály Háry János szvitjét. Ruha Itvánnak. a vi­lághírű kolozsvári hegedűmű­vésznek a kívánságára azonban, aki a hangversenyen közremű­ködik, Bartók helyett Beethoven D-dúr hegedűversenyét adj ik elő. Egyébként nagy öröm szá­munkra, hogy Ruha Istvánt ép­pen mi, pécsiek kísérhetjük a pesti közönség előtt. Ruha István zenekari hangversenye Hamupipőke győzött Szovjet tanárok és diákok a főiskolán Szovjet tanárok és diá­kok Magyarországon tar­tózkodó harminc főnyi csoportját látta vendégül tegnap a Pécsi Tanárkép­ző Főiskola. A Moszkvá­ból. valamint a Szovjet­unió más városaiból ér­kezett vendégek között felsőoktatási intézmények tizenegy tanára, docense, aspiránsa, valamint hall­gatói vannak. A Pécsi Nemzeti Színház jól bevált gyermekszinháza minden eddiginél nagyobb sikert aratott a Hamupipőke előadásával. A premier óta tart az ostrom, a város gyerekei minél többen akarnak bejutni valamelyik elő­adás nézőterére. A darabban szinte a teljes operettgárda ját­szik, Így a színészegyeztetés ne­hézségei miatt százak maradtak le a darabról. A telefonok, le­velek hatására „megtört a Jég”, a színház — tekintettel a gyer­meknapra — május 31-én, vasár­nap megváltoztatta a délutáni műsort, s levette arról a Mág­nás Miska című operettet, s he­lyette három órai kezdettel a Hamupipőkét játsszák. Persze a nagyszínházban, ahová sokkal több. gyerek fér be. Mivel azon­ban erre az előadásra Is egy nap alatt elkelt minden jegy, újabb nagyszínházi előadást ter­veztek be, mégpedig június 3-án este 6 őral kezdettel. (Képűnk: Hamupipőke és a királyfi. Cseh Mária és Mester István.) Szokatlanul nagy fela'’''tot vállalt magára a kiváló ko­lozsvári művész, amikor há­rom, egyenként is teljes em­bert kívánó hegedűversenyt tűzött pécsi hangversenyé­nek műsorára. Ilyesmire csak a legnagyobb előadók mernek vállalkozni néha-néha, és az ő esetükben is gyakran azt érezzük: kevesebb több lett volna, elfáradt a művész a műsor végére. Ruha István­nál ennek a veszélynek az árnyéka sem merült fel, hangversenye teljes egészé­ben olyan magas szintű mu­zsikálással, olyan élménnyel ajándékozta meg a pécsi kö­zönséget, amelyben az elő- ! adóművészet legnagyabbjai- I tói is csak kivételes esetben i részesül a hallgató. A közön­ség alig tudott betelni a rit­ka élmény örömével, a vas- taps ezúttal teljesen megér­demelt volt. Ruha István nem először játszott Pécsett Bachot, Mo­zartot. Beethovent, a hallot­tak alapján úgy érezzük, hogy művészi fejlődésének eddig nem ismert magaslatára ju­tott el. Ha régebben roman­tikusnak ítélték Ruha István lobogó temperamentumú he­gedűjátékát, ma úgy hat, hogy vonója alatt szemünk láttára, fülünk hallatára szü­letik meg maga a mű. Elő­adásmódja teljesen szabad, improvizatív jellegű. Olyan figurákba, mások előadásá­ban lényegtelennek tűnő részletekbe lehel életet, ame­lyek által az újrafelfedezés örömével hallgatjuk a jól is­mertnek vélt művek telje­sebb gazdagságát. Mindez nem jelenti a klasszikus re­mekművek önkényes értel­mezését! Ruha István alázat­tal hatol a mű legmélyére, művészi ösztöne, kivételes te­hetsége azonban olyan mély­ségekig vezeti el, ahová a hallgató ámulva követi a művészt. Ruha István hatásának má­sik titkát előadásmódja köz­vetlenségében találjuk, sok­szor úgy érzi a hallgató, hogy most csak őneki ját­szik a művész. — Máskor a zenekarhoz fordul, hogy játéka intenzitásét, kifejező erejét átsugározza előadó tár­saiba is. Amikor teheti, együtt játszik az elsőhegedű szóla­mával, ilyenkor az egész já­tékot, sőt a teljes zenekarét fényesebbnek, ritmikusabb- nak, kifejezőbbnek halljuk. Ruha István hegedűhangja általában karcsú, ugyanakkor fényes is tud lenni. Mindig salaktalanul tiszta, mentes minden bántó zörejtől. Köz­helynek számít virtuóz tech­nikájáról szólni, mégis ki­emelnénk, hogy ez a tökéle­tesnek mondható technikai felkészültség, ez a hallatlan könnyedség soha nem öncé­lú, a mü kifejezésének tel­jességét szolgálja. Nem könnyű kísérni Ruha István szabadon szárnyaló, szinte kötetlen hegedűjáté­kát. Éppen ezért csak az el­ismerés hangján szólhatunk mind a vezénylő Nagy Fe­rencről, mind pedig a Pécsi Filharmonikus Zenekarról. Rég hallottuk zenekarunkat úgy együtt játszani szólistá­val, mint ezúttal. Része van ebben az alapos felkészülés­nek — külön örülünk, hogy budapesti szereplése előtt „jó formát” árult el a zenekar — része a vendégművész magá­val ragadó szuggesztivitásá- nak. Az sem közömbös, hogy a karmester minden kézmoz­dulatát, 6zemevillanását jól ismerik a zenekar tagjai, ^ könnyen tudták követni el­képzeléseit. Nagy Ferenc sze­rényen a háttérben tartotta a saját szerepét, minden ere­jét arra összpontosította, hogy a kiváló szólista megfelelő zenekari kíséretet kapjon. Aligha felejti el a hallgató ezt a hangversenyt. Bach E- dúr hegedűversenyének szél­ső tételeiben az acélos, ugyanakkor hajlékony ritmi­kát, a lassú tétfl csodálatos mélységét. Mozart A-dúr he­gedűversenyének üdeségét, könnyedségét, a dallamfor­málás szépségeit. Legkevés- vé Beethoven Hegedűverse­nyét, a hedegűmuzsika egyik kiemelkedő szépségű alkotá­sát, amelyben a nagy mester humánus vallomását az élet szépségéről, teljességéről oly humánus művészi eszközök­kel jelenítette meg Ruha Ist­ván. Szesztay Zsolt Négy hónap alatt elkészült egy 38 millió forintos beruházás A Bábolnai Állami Gazda­ságban kedden átadták ren­deltetésének Európa egyik legnagyobb csibekeltető üze­mét. Bár a gazdaságban 6 keltető üzem működik, ezek már nem tudják az igénye­ket kielégíteni. A saját tervezésű új, alu­mínium borítású épülettőm'- böt a gazdaság brigádjai rendkívül gyorsan, alig több mint négy hónap alatt épí­tették fel. A 20 óriás keltető­gépet az Egyesült Államokból vásárolták. Az új üzemben évente 22 millió csibe lát majd napvilágot. A „csibe- gyárban” mindössze 22-en dolgoznak. Ügy számítják, hogy a 38 millió forintos be­ruházás 2,5—3 év alatt meg­térül. Megtartották a gépkocsinyeremény-betétkönyyek sorsolását Az Országos Takarékpénztár május 18-án és 19-én tartotta a gépkocsinyeremény-betétköny- vek 36. sorsolását. A húzáson az 1970. Január íl-ig váltott és 1970. április 30-án még érvényben volt 10 000 és 5000 forintos nyere­ménybetétkönyvek vettek részt. A sorsoláson 126 563 tízezer fo­rintos betétkönyvre 134 gépko­csit, 539 487 ötezer forintos be­tétkönyvre pedig 285, összesen 419 autót sorsoltak ki. 10 000 forint összegű betétköny­vek: Sor. Szám Kisorsolt gépkocsi í 016164 1 Moszkvics 412 í 021399 Wartburg Lim. 353 1 022042 Wartburg Lim. 353 í 026053 Polski FIAT 1300 2 00S863 FIAT 500 2 010484 Polski FIAT 1300 2 013900 FIAT 500 2 014007 Wartburg Lim. 353 2 015755 Moszkvics 412 2 016971 FIAT 500 3 009532 Zastava 750 3 014179 Wartburg Lim. 353 3 016135 Wartburg Lim. 353 3 017403 Wartburg Lim. 353 3 018454 Trabant Lim. 601 3 018456 Zaporozsec 966 4 014099 Zaporozsec 966 4 • 014787 Zastava 750 4 021344 Zastava 750 4 020621 Zastava 750 4 029940 Renault 10 5 017243 Moszkvics 412 6 011318 FIAT 500 Sor. Szám Kisorsolt gépkocsi 6 012132 Trabant Lim. 601 6 013018 Zastava 750 6 013658 Zastava 750 6 014464 Polski FIAT 1300 6 015849 Zastava 750 7 001742 Wartburg Lim. 353 7 003583 Zaporozsec 966 7 008245 FIAT 124 7 014418 Wartburg Lim. 353 7 014708 Poliki FIAT 1300 8 000113 Moszkvics 412 8 007590 Polski FIAT 1300 8 010391 Trabant Lim. 601 8 015491 Wartburg Lim. 353 8 018007 Zastava 750 9 001059 Zastava 750 9 009563 Wartburg Lim. 353 9 012522 Moszkvics 412 10 006790 Trabant Lim. 601 10 010559 Polski FIAT 1300 11 006408 Wartburg Lim 353 12 014318 Zastava 750 12 015645 Zapof'ozsec 966 12 020147 Wartburg Lim. 353 12 028514 Zastava 750 13 007599 Zastava 750 13 007705 Wartburg Lim. 353 13 010146 Trabant Lim. 601 13 010275 Moszkvics 412 13 014805 Polski FIAT 1300 14 013986 Wartburg Lim. 353 14 016020 Zaporozsec 966 15 057777 Renault 10 15 009821 Wartburg Lim. 353 15 Ot1374 Zastava 750 15 012547 Za* tava 750 15 013848 Trabant Lim. 601 15 016012 Wartburg Lim. 353 16 001251 Polski FIAT 1300 16 009501 Moszkvics 412 Sor. Szám Kisorsolt gépkocsi 17 002759 Wartburg Lim. 353 17 005155 Polski FIAT 1300 18 004483 Trabant Lim. 601 18 014458 Zastava 750 18 015511 Polski FIAT 1300 18 015759 Wartburg Lim. 353 18 017918 Wartburg Lim. 353 19 006301 Wartburg Lim. 353 19 007598 Zastava 750 5000 forint összegű betétköny­vek: 1 504751 FT AT 124 sp. c. 1 527180 Polski FIAT 1300 1 534460 Renault 10 1 539615 Polski FIAT 1300 1 540708 FIAT 500 1 542717 Zastava 750 1 544992 Trabant Lim. 601 1 545827 Moszkvics 412 1 540758 Wartburg Lim. 353 1 552266 Zastava 750 1 553679 Zastava 750 2 512977 Polski FIAT 2 521947 Trabant Lim. 601 2 523669 Zastava 750 2 528275 Zastava 750 2 534310 FIAT 500 2 535269 Zastava 750 2 535405 Zaporozsec 966 2 541639 FIAT 500 2 543752 Wartburg Lim. 353 2 546695 Trabant Lim. 60l 3 505644 Zastava 750 3 528159 Wartburg Lim. 353 3 535676 Trabant Lim. 601 3 538204 zastava 750 3 543898 Wartburg Lim. »53 3 546955 Trabant Lim 601 4 520384 Zastava 750 4 « 524683 Zastava 750 Sor. Szám Kisorsolt gépkocsi 4 526231 Wartburg Lim. 353 4 527970 Moszkvics 412 4 542105 Polski FIAT 1300 4 556471 Zaporozsec 966 4 557352 Wartburg Lim. 353 4 562565 Moszkvics 412 4 565499 Zastava 750 4 567646 Zastava 750 4 577993 Zastava 750 4 578348 Polski FIAT 1300 5 529879 Zastava 750 5 522909 Wartburg Lim. 353 5 525943 Moszkvics 412 5 581274 Zastava 750 5 533645 Zastava 750 5 536835 Polski FIAT 1300 5 535808 Polski FIAT 1300 5 538037 Zastava 750 5 539140 Renault 10 5 539386 Wartburg Lim. 353 5 544349 Wartburg Lim. 353 5 545948 Zastava 750 5 545700 Zastava 750 5 547894 Wartburg Lim. 353 5 555780 Wartburg Lim. 353 5 556158 Wartburg Lim. 353 5 557805 Trabant Lim. 601 6 507916 Zaporozsec 966 6 509664 Trabant Lim. 601 6 511828 Polski FIAT 1300 6 514916 Trabant Lim. 601 6 523539 Zaporozsec 96 6 6 527194 Polski FIAT 1300 6 530030 Zastava 750 7 521530 Trabant Lim. 601 7 521754 Polski FIAT 1300 7 524425 Zastava 750 7 524585 Wartburg Lim. »53 7 525921 Zastava 750 7 527302 Zaporozsec 986 Sor. Szám Kisorsolt gépkocsi 7 529490 Zastava 759 7 531543 Wartburg Lim. 353 8 527726 Zastava 750 8 540246 Zastava 750 8 543363 Polski FIAT 1300 8 549530 Zastava 750 8 551113 Wartburg Lim. 353 8 553703 Moszkvics 412 8 537087 Zastava 750 9 508401 Moszkvics 412 9 513624 Polski FIAT 1300 9 518788 Wartburg Lim. 353 9 518080 Wartburg Lim. 353 9 521292 Wartburg Hm. 353 9 528578 Wartburg Lim. 353 9 533117 Moszkvics 412 9 537138 Wartburg Lim. 353 9 539126 Wartburg Lim. 353 16 509035 FIAT 500 10 509075 Trabant Lim. 601 10 513996 Polski FIAT 1300 10 521538 Wartburg Lim. 353 10 523166 Wartburg Ltm. 353 10 528563 Polski FIAT 1300 11 504970 Polski FIAT 1300 11 507427 Polski FIAT 1300 11 511400 Wartburg Lim. 353 11 514623 Moszkvics 412 11 515192 Zastava 750 12 521945 Polski FIAT 1300 12 535843 Wartburg Lim. 353 12 536718 Trabant Lim. 601 12 539274 Wartburg Lim. 353 12 544447 Wartburg Lim. 353 12 545973 Zastava 750 12 546371 Polski FIAT 1300 12 547430 Wartburg Lim. 353 12 551645 Zastava 750 12 554698 Wartburg Lim. 353 12 567402 Zastava 75o 13 515343 Zastava 750 13 519114 Zanorozsec 966 13 521011 FIAT 500 13 521170 Moszkvics 412 14 508968 Polski FIAT 1300 t Sor. Szám Kisorsolt gépkocsi 14 519449 Trabant Lim. 601 14 527751 Wartburg Lim. 35 14 527895 Zastava 750 14 529883 Zastava 750 14 531297 FIAT 500 | 14 536688 Zastava 750 14 538247 Wartburg Lim. 353 14 543115 Zastava 750 14 543215 Wartburg Lim. 35C 14 548279 Trabant Lim. 601 14 551287 Wartburg Lim. 35: 14 551984 Polski FIAT 1300 15 506490 Moszkvics 412 15 521116 Moszkvics 412 15 521174 Zastava 750 15 522860 Polski FIAT 1300 15 524910 Zaporozsec 966 15 529892 Wartburg Lim. 3K 15 530361 Zastava 750 15 534484 Moszkvics 412 15 537047 Renault 10 15 537466 Polski FIAT 1300 16 510294 Wartburg Lim. 353 16 523785 Zastava 750 16 525367 Wartburg Lim. 353 17 503914 FIAT 500 Lim. 17 504203 Moszkvics 412 17 506320 Moszkvics 412 17 511806 Zastava 750 17 515274 Wartburg Lim. 353 18 509998 Wartburg Lim. 353 18 516987 Zastava 750 18 517139 Wartburg Lim. 353 18 517999 Zaporozsec 966 18 525421 Wartburg Lim. 353 18 533467 Zaporozsec 966 19 504137 Wartburg Lim. 353 19 506972 Wartburg Lim. 353 19 508597 Moszkvics 412 19 511053 Wartburg Lim. 353 19 516959 Wartburg Lim. 353 T9 BlOíi'i" Zár.tava 750 19 519659 FIAT 500 19 521776 FIAT 500 29 524128 Trabant Lim. 601 » » I

Next

/
Thumbnails
Contents