Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-01 / 76. szám

1979. éprffit t. »tmomoti ndt>t» 3 Huszonöt szobád esztendő (TcAytat&s az 1. oldalról.) j sdról szóltak, de Baranyára ; különösen vonatkoztak Jó- I asef Attila sorai: „Ezernyi i fajta népbetegség, — korai i csecsemőhalál — árvaság, ko- ' rai öregség — elmebaj, egy- ke és sivár — Bűn, öngyil- | kosság, lelki restség — mely hitetlen, csodára vár — nem elegendő, hogy ki tessék: — föl kéne szabadulni már!” Azt a kort, amelyről a költő álmodott és amelynek szükségességét oly követelő­nek érezte — 1945 hozta meg. Vérrel áldoztak a szabadságért Valamennyien őrülünk a mai nagyszerű ünnepnek, a 25 éves jubileumnak. Ezen a napon sem árt azonban visz- szagondolni arra, hogy nem kaptuk ajándékba a sikere­ket és eredményeket, meg kellett küzdeni — sőt nem egyszer szenvedni is — a ha­ladásért Mindenekelőtt az első lépésért: a szabadságért Ennek ára sok-sok szovjet katona vére volt Áldoztak érte a magyar hazafiak is, a partizánok. Április 4-e magyar nemze­ti ünnep. De április 4-ét nem lehet ünnepelni a felszabadí­tó Szovjetunió ünneplése nél­kül. Annak a történelmi sze­repnek a méltatása nélkül, melyet a Szovjetunió hazánk sorsában, mai életében is be­tölt. Nem túlzunk, ha azt ál­lítjuk, hogy a felszabadulás ténye mellett 25 esztendős fejlődésünk minden eredmé­nye, az új világ megterem­tésének minden mozzanata elválaszthatatlan a Szovjet­unió barátságától és segítsé­gétől. A Szovjetunióval való kapcsolatainkat az eszmék, a célok, a nemzeti és közös ér­dekek harmonikus egybe- csendülése jellemzi. Engedjék meg, hogy egy személyes emléket is felidéz­zek. Néhány éve jártam a Szovjetunióban, a kupavnoi textilgyárban. Üzemlátogatás közben odajött hozzám egy asszony, aki elmondta, hogy a férje Magyarországon esett el. Megrendítő élmény volt számára olyan országból jött emberekkel találkozni, ahol a férje nyugszik. Ott értet­tem meg és éreztem át iga­zán, hogy az asszony számá­ra — és sok más szovjet em­ber számára —, a háború, az érte hozott áldozatok ma is eleven, időnként még min­dig fel-felszakadozó sebet je­lentenek; A szovjet emberek azon­ban mindig következetes in­ternacionalistaként léptek fel. Tudták — és aszerint csele­kedtek —, hogy két Magyar- ország létezik: az uraké, mely megtámadta a Szovjet­uniót és egy másik, melyben éppen olyan munkások és parasztok élnek, mint bárhol a földön, és akik szövetsé­gest Iáinak a Vörös Hadse­regben. Hosszú története, múltja van népeink barátságának. A 25 éves ellenforradalmi terror idején, az elnyomot­tak és üldözöttek végső re­ménysége mindvégig a Szov­jetunió volt. Ez éltette a be­börtönzött kommunistákat a börtöncella fapriccsén, a Szovjetuniót éltetve ment vesztőhelyre a forradalmár. A két nép szellemi közele­dése, a gazdaság-politika, ideológia és kultúra csator­náján keresztül való kölcsö­nös érdeklődése és barátsága nyilvánvalóan csak a felsza­badulás után valósulhatott meg, mint természetes, ma­gáiéi értetődő igény. Emlé­kezetes, hogy milyen pozitív politikai hatása volt a ma­gyar közvéleményben Solo- hov, Szimonov, Fagyejev, Ehrenburg és mások alkotá­sainak, azoknak a kitűnő szovjet filmeknek, drámák­nak, amelyeket nálunk is be­mutattak. A magyar kultúra vívmá nyai is nagy hatást váltottak ! ki a Szovjetunióban. Kodály zenepedagógiai munkásságát j egyre több szovjet iskolában hasznosítják. Folytathatnám j még tovább a sort. Ezeknek ] a kapcsolatoknak nem az a t lényege, hogy a magyar, vagy ; a szovjet mozilátogafó meg- ; ismerhét egy jó filmet, szín-. i darabot, festményt vagy szobrot, hogy elolvashatott i egy jó regényt vagy verset, j hanem mindenekelőtt az, j hogy a tömegek teljesebb, | mélyebb, szuggesztívebb ké- j pet kaptak egymás életéről, gondjairól, problémáiról. Pártunknak továbbra is az a véleménye, hogy minél j szélesebb körben kell meg- , ismertetni egymást sajátos 1 nemzeti értékeinkkel, bizto- j sítani kell az új eredmények j mielőbbi kölcsönös el térj esz- i tését, és folytatni kell ősz- | tönző, alkotó eszmecseréket, j Valljuk, hogy érintkezésben : kell lennünk az egész világ- kultúrával és törekedni kell minden emberi érték meg- j ismerésére. De természetes, hogy elsősorban a szocialista j törekvésekhez vonzódunk, s történelmi, politikai, gazda­sági és ideológiai szempont­ból különös érdeklődéssel fordulunk a környező szocia­lista országok, elsősorban a Szovjetunió felődése felé. A Szovjetunióhoz való vi­szony számunkra nem jó­szomszédság, jómodor, illen­dőség és méltányosság kér­dése. Mi szovjetbarátok len­nénk akkor is, ha a világ bármely táján élnénk, mert a Szovjetunió a szocializ­must, a kommunizmust je­lenti számunkra, a közös cé­lokat, amelyek felé törek­szünk. A Szovjetunióhoz va­ló viszonyunk alapja a pro­letár internacionalizmus, ko­runk vezető eszménye. És mi úgy vagyunk internacio­nalisták, hogy hűségesek va­gyunk hazánkhoz, a Magyar Népköztársasághoz, és vall­juk, hogy csak az szeretheti hazáját, aki egyben interna­cionalista is. létezett az országban egy szervezett erő, melynek tag­jai hittek eszméik, politiká­juk erejében, életképességé­ben, akik felkészültek a nagy- feladatokra és mindenekelőtt bíztak a népben. A másik — és ez összefügg az elsővel—: a népet talán még sohasem töltötte el akkora forradalmi lelkesedés és őszinte remény, mint abban az időben. A tö­megek megérezték és megér­tették, hogy eljött végre a nagy idő. és a maguk javá­ra, a magúk hasznára építik újjá az országot. Tulajdon­képpen minden mai ered­mény erre a mozzanatra ve­zethető vissza, innen ered a magyarázata. Igaz, szép számmal vannak hiányok és panaszok ma is. A maguk módján azonban még ezek is az elért eredmé­nyeket dicsérik, hiszen nem­csak az elismerő szó. hanem még az elégedetlenség mi­kéntje is egy kiküzdött élet- szintet jelöl. Vajon nem a fejlődés eredményeinek kell-e tekinteni azt, hogy ott, ahol még 1946-ban is az volt az ; egyik nagy kívánság, hogy ' legyen ócskapiacuk a bányá­szoknak, ma már amiatt elé- í gedetlenkednek, hogy az üz- j letekben még nem elég sok- ! színű a választék. Vagy nem ! a fejlődést jelzi-e az. hogy j Pécsett, ahol a 30-as évek­ben a megfizethetetlenül ma­gas lakbérek miatt lakások álltak üresen, ma a felépült sok-sokezer új lakás ellené­re is még mindig a lakás­hiány a legnagyobb gond. Lehetne sorolni még a pél­dákat, amelyekben — akár­csak egy megfordított tükör­ben — a megtett út hatal­mas mérete látszik. Nemcsak üzemek épültek — megváltozott az ember is A tömegek megértették: eljött a nagy idő Minden ünnep, évforduló csábít az eredmények, a nép erkölcsi és anyagi gazdago­dásának bemutatására, ada­tok és számok felsorolására, a tanulságok összegezésére. Az elmúlt 25 év során alapvetően megváltoztak a lakosság életfeltételei Bara­nyában is. Még a táj arcula­ta is más, mint azelőtt. 30 milliárd forintot ruháztak be itt, aminek következtében a termelőágazatok állóeszköz­értéke többet növekedett a felszabadulás óta, mint amennyi a főkés gazdasági rendtől örökölt teljes álló­eszköz-állomány értéke volt. Fejlődött a könnyűipar, 38 ezer új lakás épült a megyé­ben a felszabadulás óta, kór­házakat és klinikákat adtak át. Tanárképző Főiskolát lé­tesítettek a régi egyetem mellé. Másfélszer annyi falu­si könyvtár van ma egyedül Baranyában, mint azelőtt az egész országban. Lelkes és áldozatos épífőmunkába, sok­színű egységbe olvadtak ösz- sze a megye lakói, a magya­rok, délszlávok és németek. 25 évvel ezelőtt a nagy vi­lágégés után nemzeti méretű pusztulás tárult Magyaror­szágon a szemlélő elé. Ki­égett házak, felrobbantott hi­dak, kifosztott gyárak és raktárak, szétzilált vasútvo­nalak voltak az egész ország­ban. Több mint fél millió magyar halt meg a háború­ban, vagy a koncentrációs táborokban, alig volt család, amely ne gyászolt volna. A nemzeti vagyon nagy részét Németországba hurcolták. Az akkori „reálpolitikusok” sze­rint 20—30, sőt 40 évre volt szükség az újjáépítéshez, az élet normálissá tételéhez. De a 25 évvel ezelőtti idő­szakot legalább két fontos mozzanat is megkülönbözteti a korábbi — sajnos nem egy­szer ismétlődő — nemzeti tragédiától Az egyik: most De nemcsak gazdasági és ( kulturális vívmányai voltak ' az elmúlt 25 évnek, hanem j számokkal nehezen kifejez- j hető felbecsülhetetlen értékű | emberi vívmányok is. Nem- ! csak üzemek épültek — épült j az ember is. Gondoljunk csak például a szocialista munka­brigád mozgalom gyors fej­lődésére, és arra a változás­ra, amely az emberek tuda­tában végbement. Ennek egyik legszembetűnőbb jele, hogy a szövetkezet, a kollek­tív munkaeszméje meggyöke­resedett falun. Egyes terme­lőszövetkezetekben ma már sorban állnak a belépésre vá­rók. A mai faluban — külö­nösen a fiatalok — egyre ke­vesebben akarnak állatot tar­tani, aprójószággal vesződni, mert ez túlságosan leköti az embereket, és úgy vélik el­veszi az idejüket a televízió­tól, a szórakozástól. Ki hitte volna 15—20 évvel ezelőtt, hogy eljön még az idő, ami­kor a kormány, ä kommunis­ták fogják a háztáji gazdaság •— a lakosság hús, tojás és egyéb élelmiszerrel történő ellátása fontos tényezőjének — jelentőségét és szükséges­ségét magyarázni? Kiegyenesedett a dolgozó ember gerince, a tekintete messzebbre lát, megváltoztak az igényei és vágyai. Nem értük volna el eredményein­ket, nem juthattunk volna ilyen messzire, ha nem lettek volna olyan emberek, akik saját ügyük elé helyezik a másokét, akik éjt nappallá téve dolgoznak a közért. El­sősorban a pártmunkásokra, a szocializmus kommunista és nem kommunista aktivis­táira gondolok, azokra akik­nél a társadalom érdekében végzett önzetlen tevékenység jelentette az elmúlt 25 évben szinte a magánéletet is. Volt olyan idő. amikor nem volt szabad kímélni magun­kat és ránk is vonatkozott, amit Lenin mondott: A for­Miben rejlik a szocializmus fölénye? A 25 éves jubileumon nem­csak belső ügyeinkről kell szólni, hanem munkánk kül­ső, nemzetközi feltételeiről is. Sokat változott a világ e 25 év alatt, s ami a legfonto­sabb, a szocializmus javára, ezen belül hazánk javára történt e változás. Nem mondhatjuk még, hogy min­den tekintetben nyugodtak lehetünk, de a szocializmus világméretű sikerei, az impe­rializmusnak egy sor ese­ményben bekövetkezett ku­darcai jogos optimizmussal tölthetnek el bennünket. Ez a 25 év volt az a tör­ténelmi szakasz, amelyben — ahogy a kommunista és mun­káspártok moszkvai nyilatko­zata hangoztatja — „szocia­lista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének dön­tő tényezőjévé vált”, olyan időszak, melynek eredménye- ! képpen „az emberi társada­lom történelmi fejlődésének I fő tartalmát, fő irányvonalát és fő sajátosságait a szocia- j lista világrendszer, azok az radalmárt nemcsak a bari­kádharcban tanúsított hősies­ség méri, hanem mindenek előtt az, képes-e a hétköz- napiság ragasztó sarában, a visszatartó megszokások kö­zepette is előrenézni, előre­menni. Nem tagadjuk, hogy ma is vannak még a közéletünkben a szocializmustól Idegen je­lenségek. Találkozunk még önzéssel, anyagiassággal, olyan emberekkel, akik sem­mibe veszik a köz érdekeit. Az ilyen emberek száma azonban- lényegesen kevesebb, mint bármikor azelőtt. A döntő többséget azok alkot­ják, akik önzetlen, áldozat­kész és lelkes munkásai a szocializmus ügyének. Hogy még többen legyenek, ahhoz az kell. hogy hirdessük bát­ran az önzetlenség, az áldo­zatkészség. a szocialista lel­kesedés példáit. Olyan társadalomban élünk, amelyben a nép ura önmaga sorsának, tudatos kovácsoló- ja saját jövőjének. De bár­mennyire számba veszünk, megtervezünk mindent, az élet sok váratlan, előre nem látható eseményt produkál. Az ünnep hangulata sem feledteti velünk például, hogy a megtett út sem volt men­tes a hibáktól, problémáktól, olykor a súlyos, visszatérő gondoktól. Sok küzdelembe verejtékbe került, amíg el­jutottunk oda, ahol ma tar­tunk. Tény, hogy az átmenet időszaka hosszabb ideig tart, mint gondoltuk, s a jövőre vonatkozóan sem akarjuk il­lúziókban ringatni magunkat és nem számíthatunk idilli­kus sétákra a kommunizmus felé vezető úton. Azt is fi­gyelembe kell venni, hogy nem mindig és nem is min­den múlik kizárólag rajtunk, hogy életünk nemcsak a szo­cializmus törvényei szerint | alakul, hiszen harcban állunk a kapitalizmussal, az impe­rializmussal. s ez sok min­dent meghatároz. gasztalás, hanem reménytkel- tő dolog számunkra, hogy az USA nemzeti történelmének legnagyobb vereségét a kis vietnami nép elleni háború­ban szenvedte el, katonai, er­kölcsi és politikai szempont­ból egyaránt. Vietnam az USA botránya és szégyene, a tőkés-kapitalis­ta rendszer sötét erkölcsi, po­litikai bizonyítványa, tehetet­lenségének demonstrálása napjainkban. Vietnam ugyan­akkor a mi büszkeségünk, a haladás fantasztikus lehető­ségeiről, erőinek legyőzhetet­lenségéről tanúskodó hősi j küzdelem, amely még sokáig j példát fog mutatni az embe- ! riségnek helytállásra és küz- j denitudásra. A mi hazánk is nagy kül- j politikai sikereket ért el az i elmúlt időszakban s komoly j nemzetközi tekintélyt vívott í ki magának a különböző nemzetközi fórumokon. A tő- t kés országok egész sora lé­tesített velünk diplomáciai kapcsolatot nagyköveti szin­ten. Talán elvtelenül udva­roltunk a tőkés kormányok­nak? Talán bizonyos gazda­sági előnyök reményében la­zítottuk a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országok­hoz fűződő kapcsolatainkat és közeledtünk Nyugathoz? — Nem! Mi nem a szirén han­gokra reagáltunk, saját elvi politikánkat érvényesítettük. Éppen ennek az elvi, követ­kezetes marxista—leninista nemzetközi politikának je­lentkeznek a gyümölcsei ha­zánk növekvő tekintélyében. Ettől a politikától vagyunk valakik a világ szemében és nem az ide-oda táncolástól, vagy a haj bókolástól, a sírva vigadó, busongó, vagy pánt- iikás áloptimista magyarko­dástól, illetve a nacionalista szenvedélyek szabadjára en­gedésétől. A kapitalista társadalom egyre inkább veszít a tekin­télyéből a népek szemében. Igaz, hogy az imperializmus szószólói „jóléti társadalom­ról”, „bőségi társadalomról”, „nagy társadalomról” beszél­nek. de ez a rendszer tör­vényszerűen diszkreditálódik, mindenekelőtt azért, mert új­ra és újra olyan szennyes há­borúkat kezd és folytat, Il­letve támogat, mint a koreai, vietnami, közel-keleti hábo­rú. Olyan fasiszta rendszere­ket támogat, mint a a spa­nyol és portugál diktatúrát, vagy a görögországi ezrede­sek terrorista uralmát. A kapitalista társadalom­ban — s most a legfejletteb­bekre is gondolok — az em­ber, a fantasztikus tudomá­nyos és technikai vívmányok létrehozója szenved. Pedig van minden. Ha történetesen pénze is van. megvásárolhat­ja a világ üzemeinek tetsze­tős áruit, színes televízióit, fényképezőgépeit, Remington villanyborováját, lelki izgal­mat és testi szerelmet. De ez az ember mégis elégedetlen. Elégedetlen, mert nem látja munkájának értelmét, szavá­nak súlyát, személyiségének jelentőségét. Nem lát eszmét, mely lelkesítené. A szocializmus egyik leg­főbb értelme és fölénye a ka­pitalizmus felett éppen abban rejlik — túl az itt is megta­lálható hűtőgépen, kocsin, s a jólét más jelenségein —, hogy itt értelmes emberi cé­lok állnak a társadalom és az egyén előtt, amelyekbe mindenki bekapcsolódhat, amelyek kidolgozásához és végrehajtásához a maga ké­pességeivel mindenki hozzá tud járulni. Gazdasági reform, szocialista demokrácia erők határozzák meg, ame­lyek az imperializmus ellen a társadalom szocialista át­alakulásáért harcolnak”. Közismert, hogy az első világháború próbája Bosznia- Hercegovina volt, a másodiké a spanyol polgárháború. A III. világháborúra Koreában akartak felkészülni az impe- , rialisták. A békeszerető em­berek azonban a Szovjetunió- j val, mint döntő erővel az ol- ! dalukon meg tudták állítani | az események végleges me- j netét, lefogták a háborús ‘ gyújtogatok kezét. Vietnamban ma is háború folyik. De ez a háború igen sokat bizonyít. Nemcsak azt, ; hogy az imperializmus ma már nem mer világméretű I háborús kalandba bocsátkoz- ; ni, hanem azt is, hogy az olyan kolosszusok részéről, ! mint az Amerikai Egyesült Államok, kudarcra vannak már kárhoztatva a helyi el­szigetelt háborúk, a kis né­pek elleni háborúk is. Nem frázis és nem jótékony önvi­A 25. évfordulón büszkén hangoztatjuk, hogy hazánk az értelmes munka, a józan épí­tés útján halad. Ennek az az alapvető magyarázata, hogy pártunk lenini tanítások szel­lemében közelíti meg az ideo­lógia, a politika, a gazdaság és a kultúra minden fő kér­dését. Sokoldalú elemzés és mérlegelés után igyekszik el­dönteni minden felmerülő problémát és az eldöntött kérdések, a kidolgozott poli­tika megvalósításához, a meggyőzés módszerével nye­ri meg a tömegeket. Ezért képes a kellő időben és a döntő feladatra mozgósítani minden erőt az országban. Ma a szocializmus építésé­nek újabb nagy lendületet adó döntő láncszeme: a gaz­dasági munka hatékonyságá­nak megjavítása, a gazdasági reform megvalósítása. Most erre kell összefogni minden erőt az országban. Mint is­meretes — erre a Központi Bizottság ismételten vissza­tért — a reform a bevezetés óta bebizonyította helyessé­gét és életképességét, alapel­vei jók, azokat a gyakorlat­ban kell érvényesíteni. — A termelés minden ágában tö­rekedni kell a jövedelmező­ségre. melynek egyetlen el­fogadható módja a termelési lehetőségek jobb kihasználá­sa, az előállítási költségek csökkentése, a jobb munka- szervezés. Az új gazdasági mechanizmus viszonyai kö­zött is — még jobban, mint korábban — minden ember­nek, bárhol dolgozzék is, a legjobbat kell adnia a mun­kában, mert csak így halad­hatunk .előre együtt és egyé­nileg is. A gazdasági feladatok ha­tékony megoldása lehetetlen a társadalom tudatos, tevé­keny együttműködése és nö­vekvő aktivitása nélkül. Ez viszont megköveteli a szocia­lista építés új meg új forrá­sait feltáró szocialista demok­ratizmus továbbfejlesztését a politikai, kulturális és tudo­mányos erőfeszítések fokozá sát. Mint tudják az elvtársak, ez évben esedékes a párt so­ron következő X. kongresszu­sának összehívása. A kong­resszus témáinak kidolgozá­sa még alig kezdődött meg. De már világos, hogy a kong­resszus előkészítése során ép- 1 pen ezekre az előbb említett kérdésekre kell koncentrálni ! a figyelmet és arra, hogy e kérdések felvetésébe és ki- i dolgozásába bevonjunk min­den kommunistát az egész j társadalmat. Ha még jobban kibontakoz- j tatjuk a gazdaságban meg­lévő eddig még nem hasz- . nosított lehetőségeket és tar- i talékokat erősítjük a szocia­lista demokráciát, nem tor­panunk meg a nehézségeiméi : és a szokatlan problémáknál, I ha valóban minden tettre 1 kész embert mozgósítunk, ak­kor az eredmények sem ma­radhatnak el. Minden felté­telünk megvan a további si­kerekre: erős munkáshata­lom, helyes politikát folytató marxista—leninista párt, nagyszerű munkásosztály, szo­cialista úton haladó paraszt­ság, a nép ügyét becsülete- | sen szolgáló értelmiség. Ha a párt és a nép olyan egy- . ségben és olyan céltudatos- í Sággal dolgozik mint eddig, i bármilyen megpróbáltatással, nehézséggel szembe tudunk nézni a jövőben is, s ahogy \ az elmúlt 25 év során elér- ! tűk alapvető céljainkat, a következő negyedszázad mun­kájának is meglesznek a • gyümölcsei. i A nagy proletáríró. Gorkij mondotta még 1926-ban: ak­kor lesz gyönyörű az embe­rek élete, ha nem az lesz a • fő kérdés, hogy éljenek, ha­nem az, hogy miért éljenek. A Gorkij által látott időszak beköszöntött, az a kérdés, amit ő feltett, mind nagyobb tömegek kérdése már. Engedjék meg, hogy befe­jezésül mégegvszer sok sikert, ! sok boldogságot kívánjak i önöknek a Központi Bizott­ság nevében, munkahelyükön, munkaközösségükben és egyé­ni életükben egyaránt. Az Internacionálé hangjai után művészi műsor követ­kezett. A Béketermő tavasz címmel megrendezett hang­verseny során közreműködött j a Pécsi Filharmonikus Zené- j kar és a Liszt Ferenc Kórus, I vezényelt Antal György Liszt- 1 díjas és Nagy Ferenc. S

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents