Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
6 DUTvanimi napio 1970. április 22. Gorkij Kezét élőrenyújtatta és kissé felemelte, tenyerében mintegy mérlegre tette minden egyes szavát, kirostálta az ellenfelek mondatait, s ellenük szegezte a maga nyomós állításait, bizonyítva, hogy a munkásosztálynak joga és kötelessége a maga útján, nem pedig a liberális burzsoázia mögött vagy akár mellett haladni — mindez szokatlan volt és úgy hangzott, mintha ö, Lenin nem magától, hanem valóban a történelem akaratából mondaná. Beszédének zárt egysége, nyíltsága, egész lénye, amint az emelvényen állt — mintha egy klasszikus műalkotás lett volna: amelyben megvan minden és semmi sem felesleges, nincs díszítés, ha vám is, hát nem látszik, ugyanolyan természetes és nélkülözhetetlen, mint az arcon a két szem, a kézen az öt ujj. John Reed Zömök álak, rövid nyak, HopasP»dó, nagy fej, hatalmas homlok, apró szem, rövid orr, nagy, szépen iveit száj, erélyes, borotvált áll, amelyen azonban már kiütköznek a h&jdani és majdan jól ismert szakáll borostái. Ruhája kopott, nadrágja túl hosszú. A tömeg bálványa, akit úgy szeretnek és tisztelnek, mint kevés vezetőt a történelem folyamán. Különös népvezér, olyan, aki szellemi fölényénél fogva vezető... meg nem alkuvó és kérlelhetetlen... különleges képessége van arra, hogy mély gondolatokat egyszerű szavakkal fejezzen ki, s hogy egy-egy konkrét helyzetnek mélyreható elemzését adja. És éleselméjűséggel párosuló nagy szellemi bátorság jellemzi. Krupszkajo Agya állandóan megfeszítetten dolgozott. Emlékszem, amikor jelentkeztek halálát okozó betegségének súlyos tünetei, orvosai ragaszkodtak ahhoz, hogy szigorú rendszer szerint éljen, elrendelték, hogy ebéd után két órát feküdjön. Iljics eleinte betartotta az orvosi előírásokat, de szkeptikusan kijelentette: „Azt nem tudják elérni, hogy ne gondolkodjak.” És valóban. akár ágyán feküdt, akár sétált vagy egyszerűen, mindennapi dolgokról beszélgetett, szüntelenül arra az ügyre gondolt, melynek egész életét, minden erejét, életének minden percét szentelte. Romain Rolland Lenin élete minden pillanatában egész lényével a harcba vetette magát. Minden gondolata abból született, amit hadvezért őrhelyén látott a harcban és a harcért. Ná-. la különbül senki sem testesíti meg az emberi tett történelmi óráját, amit proletárforradalomnak kiírunk. Figyelmét semmi sem vonja el; nem ismer személyes gondot, nem a szellem elernyedését. Nyoma sincs nála a gondolat dilettantizmusának, a habozás vagy kétely árnya sem fér hozzá. Ez erejének titka, és az ügy győzelméé, amely benne testesült meg. A cselekvésért mozgósította a szellem minden energiáját: a művészetet, az irodalmat, a tudományt, még az elementáris áramlatokat, a tudatalatti mélységeket az álmot is. Ezért volt az ő álma tett. Jörge Amado „Lenin nemcsak átalakította a világot, hanem meg is gyorsította az idő haladását, meghatározta az emberiség naptárát” VARGA JÓZSEF: Lenin szülővárosában Szimbirszk városa, mai nevén Uljanovszk a Volga partján fekszik. Még kemény hideg tél van. A vastagon befagyott folyót enyhe köd borítja. A nap lassan legyőzi a ködöt, a látóhatár messzebbre nyílik. A magashomlokú komoly gimnazista sokat járt, sétált ezen a parton: innét indult el a forradalmi harc útján. A parti sétány, ahol állok, a város legszebb része. A centenáriumra épülő Lenin emléknegyed felé vezet. A sétány egyik ékessége az az emlékmű, amely örökké égő lángjával a magyar Varga Gyula vezette internacionalista harcosok dicsőségét Idézi. A fiatal szovjet államra törő fehérgárdistákra mértek itt csapást Lenin magyar, német, szerb, horvát, román katonái. Az emlékműtől indulok Lenin szülőháza felé. A várost több mint 300 évvel ezelőtt alapította Hitrovo bojár, Alekszej Mihajlovics cár hadvezére. A kis település lassan várossá terebélyesedett a magas hegy — régi nevén Szimbirszk hegy — gerincén. Itt, a Venyeren gerendákból vár épült. A Venyeren haladva a hegy alatt hamar meglátni a Csuvics félszigetet, ahonnan 1670- ben Sztyepan Razin doni kozák, a híres felkelés vezére szabad csapatával a város ostromára indult. A Vemyerhez közeli utcákról máig is legendás történetek járják: hogyan vívta harcát Sztyepan Razin a cár seregei ellen. Az egyik heves csata Razin és a cári seregek között a Sztreleckaja utca közelében dúlt. Kétszáz év múlva ebben az utcában született Lenin. Sztyepan Razin még nem tudta az orosz nép sorsát megfordítani. Amikor a fiatal Lenint egy diák- megmozduláson való részvétel miatt letartóztatták, a börtönbe vezető úton érdekes beszélgetés folyt közte és a rendőrbiztos között. — Mit lázadoznak maguk fiatalember? Hiszen fal van maguk előtt — oktatta a rendőr Vlagyimir Ilii eset. aki azt felelte: — Fal, de korhadt, döngesd és leomlik! A történelem őt igazolta. Milyen szilárdnak látszott ez a fal a XIX. század végén, amikor a fiatal gimnazista ezeket az utcákat járta. A kapitalizmus épülete megdönthetetlennek tűnt. Kibontakozott már az Ipari forradalom, a villamosság kiszorította a gőzt, feltalálták az autót és a repülőgépet, fejlődött a nehézipar, vasútvonalak szelték át a kontinenseket, a távíró és a telefon a mindennapi élet tartozéka lett. Megalakulnak a nagy konszernek. az államok az államban: a Krupp, a Ford, a Standard Oil stb. A kapitalizmus az imperializmus korszakába lépett. Gyors ütemben nőtt a proletariátus, éleződött a munka és a tőke közötti ellentét S ez abban az időben Oroszországban jelentkezett a legélesebben. És Szimbirszkben 1870. április 22-én megszületett az Uljanov család ötödik gyermeke, Vlagyimir. Egy csendes utcácskában állt ebben az időben az Uljanov család háza. A haladó szellemű Uljanov tanár volt, majd a szimbirszki kormányzóság népiskoláinak felügyelője lett. A családi ház főbejáratán át világos folyosóba, onnan kis előszobán át a szalonba juthat a látogató. A berendezés egyszerű: pamutszövettel kárpitozott pamla- gok, karszékek, a deszkapadlón egyszerű futószőnyeg. Zongora kottákkal, dossziékkal. Az egész csatiád nagyon szerette a zenét. A családfő dolgozószobájában porcelánernyős petróleumlámpa, amit pedagógiai munkásságának 25. évfordulóján kapott ajándékba. Az íróasztalán — ahol a szíves vendéglátók magyar újságírónak szóló kedvességgé okán e jegyzeteket megírhattam — pedagógiai tanfolyamokról és tanári kongresszusokról szóló kézírásos beszámolók. A kis Vlagyimir szobájának ablaka a kertre néz, ahol almafák, cseresznyefák és egész nyáron soksok virág volt. A család legkedvesebb időtöltése volt a kertben dolgozgatni, majd nyári estéken ott vacsorázni. Szobájában Íróasztal, rajta klasszikusok művei, iskolai jegyzetek. Az egész házban egy művelt, az élet szépségeit értő, szerető és megbecsülő, harmónikusan élő család melegsége árad. Az Uljanov család élete, a gyermekkor benyomásai voltak azok az alapvető élmények, amelyek a felnőtt férfit, a forradalmárt olyan nemesen gondolkodó. művelt, Igazságos és egyszerű emberré formálták. A házból kilépve enyhén emelkedő úton, a régi házak között indulok el az iskola felé — ahogyan annak idején a fiatal gimnazista is naponként. Az egykori gimnáziumban —ma az Uljanovszki 1. számú általános iskola működik benne — a Lenin életét tanulmányozó, s e tárgyban Idegenvezetőnek készülő szakkör egyik nyolcadikos tagja fogad. Okos, értelmes és szakszerű magyarázatát élvezet hallgatni. íme — gondolom — annak az ifjúságnak egyik képviselője, amilyennek Lenin álmodta őket. Milyen keményen ostorozta Lenin a kapitalizmus iskolarendszerét! Az I. országos közoktatási kongresszuson, 1918-ban mondta: „... Az iskolát teljességgel a burzsoázia osztályuralmának eszközévé változtatták, maradéktalanul áthatotta a polgári kasztszellem, célja az volt, hogy készséges lakájokat és értelmes munkásokat adjon a tőkéseknek”. S azóta a Lenin útmutatásai nyomán kiépült szovjet iskolarendszer a tudomány és kultúra virágzásának' dús talaja. Csak néhány példa: A szovjet- hatalom évei alatt a tudományos dolgozók száma nyolcvanszorosára nőtt, ami azt jelenti, hogy a világon ma minden negyedik tudományos dolgozó szovjet állampolgár. 1917-ben egy akadémia volt, ma 20 működik, mert azóta a szövetséges köztársaságok is létrehozták akadémiájukat. Csaknem nyolcszáz felsőfokú oktatási intézmény... Kicsit messzire szállnak a gondolatok a Volga-parti város kis iskolájának tanterméből, a pad mögül, ahol valamikor a fiatal Vlagyimir Iljics tanult. Messzire —a Szovjetunió életének általa megálmodott valóságához. Az Uljanov család háza Uljanovszkban, az egykori Szimbirszkben. Itt élt Lenin 1878-tól 1887-ig. Gyurkó László: Ember és forradalmár Lenin nagyságát, emberségét és for- radalmiságát dicsérik ezek a sorok, ét mutatja be GTUBKO LÁSZLÓ: LENIN, OKTÓBEK eímfl müvei, melybél az alábbiakban részleteket kéziünk. G il, a gépkocsivezetője írja, hogy Lenin, valamikor 1921- ban. bement a Kreml borbélyműhelyébe. Sokan voltak, leült, folyóiratot vett ki a zsebéből, olvasni kezdett. Persze előre akarták engedni. Lenin tiltakozott: „Nem, nem, elvtársak, köszönöm, be kell tartani a sorrendet. Hiszen magunk állapítjuk meg a rendet Várok, amíg sorra következem.” Ilyen történeteket századunkban tucatjával terjesztenek, minden nagy, vagy nagynak hirdetett vezetőről. Az elmúlt karokban az uralkodó tekintélye megkövetelte, hogy életmódjában, szokásaiban, külsejében is különbözzék alattvalóitól. Istentől rendelt bálvány mivoltához a korona, a drágakövek, a paloták éppúgy hozzátartoztak, mint a korlátlan hatalom, a pallosjog. A trónszékhez fölvezető lépcsők azt a különbséget jelkéoez- ték, ami az uralkodót az egyszerű emberektől elválasztotta: a bálványnak nem lehetett emberarca, különben, hogy imádhatták volna. De a bálványt* csak addig élnek, amíg az embereknek szükségük van a bálványimádásra. A francia forradalom nem a királyt taszította le trónjáról, hanem a trónust detronizálta: az egyenlőségre tanította az embereket, hogy a nyaktiló a király fejét is elválasztja a törzsétől. Az első új alkatú vezető, aki azt a változást megérezte, alighanem az a Bonaparte volt, aki a szíriai visszavonuláskor korbácsával csapta arcul főlovászmesteréí. mikor az megkérdezte, melyik lovát akarja lovagolni, holott a tábornok parancsba adta, hogy minden katona gyalog menetel, mert a lovakkal a sebesülteket szállítják. A bálványimádás és az egyenlőség szelleme azóta is küzd egymással. S ha semmi más, már az is jelzi, hogy a világ lassan megszabadul bálványaitól, hogy a közfelfogás egyre inkább megköveteli a vezetőtől ax egyszerűséget, szerénységet, a mindennapi emberekhez való hasonlatosságot. Persze más kérdés, hogy az egyszerűség mit takar. Hitler dísztelen egyenruhája, melynek egyetlen ékessége a vaskereszt volt, csak a Führer puritán hajlamát, s nem az általa jelképezett rendszer egyenlőségre való törekvését példázta. A bálvány csak ruhát cserélt: a Harmadik Birodalom szellemét az emberek helyett gondolkodó Füh- rerről szóló tanítás éppúgy tükrözte, mint a középkori kényúrra külsőségeiben is emlékeztető, türkizkék és hófehér egyenruhában pompázó Göring. Ennél is gyakoribb, hogy a vezető csupán a közvélemény kényszerének engedve áldoz az egyszerűség parancsának. Ilyenkor a pennaforgató krónikások utódjának. a propagandagépezetnek jut a feladat, hogy a közfelfogás kívánalmainak megfelelően retusálja a vezető arcképét. A retusálási fényképen Is utálom, a történelemben meg különösen. Ezért viszolyog- tam először Gil történetétől. Nem mintha tudatos ferdítéssel vádolnám a derék gépkocsivezetőt, de a legenda sokszor erősebb a valóságnál, s a maga képére formálja az emlékeket is. Csakhogy Lenin minél magasabbra emelkedett annál konokabbu! ragaszkodott hozzá, hogy semmiféle különleges jogok ne illessék meg. S a forradalom győzelme után ez az életelve V. Gerbacsevszkij: Susenszkoje (Részlet) Huszonhét évesen érkezett Danin Susenszkojébe. Ez a fiatalember környezetének elismert vezére volt már. reménységgel néztek föl rá, csak a legkiválóbbaknak kijáró figyelemmel. Mindenki így volt ezzel, aki akár csak egyszer is találkozott vele. A szibériai számú zötteknél ünnepnapszámba ment, ha Lenin vendégségbe érkezett hozzájuk. De ugyanígy örült Lenin is, ha valaki meglátogatta őt Susenszkojéban, ahol az érkező szinte nyomban átvette Iljics munkaütemét. „... rövid reggeli séta után tanuláshoz láttunk — írja visszaemlékezéseiben G. M. Krzsizsanovsz- kij, aki meglátogatta Vlagyimir Iljicseí szibériai száműzetésében. — Előre meghatározott időt szántunk az irodalmi jellegű munkának, majd statisztikai gyűjteményekhez készítettünk elő anyagot, filozófiával is foglalkoztunk, gazdasági irodalmat olvastunk, oroszt és nyugatit egyaránt, pihenésképpen pedig szépirodalmat. így volt ez majd minden nap — három éven át. Eszembe jutott egy nem épp eredeti gondolat: lám, mire képes az ember, ha akarja. S ha erre gondol az ember, kénytelen elcsodálkozni: mi mindent bevégzeft Lenin a száműzetés három éve alatt! Könyvei, folyóiratai nem voltak, ám a susenszkojei magányból Is megszerezte, amire szüksége volt: rokonaitól, barátaitól érkeztek a küldemények, s a szerkesztőségtől, amelyek cikkeit közölték. Könyveket küldtek — honorárium helyett. Később tizenöt púdnál is több könyvet vitt magával Szibériából. ... A tizenkilencedik század vége... Meg lehet érteni, hogyan várta Lenin és Krupszkaja 1900 januárját. Föl lehet fogni ésszel is. hisz oly sokat tapasztaltunk már az életben. Teljességgel azért mégsem tudjuk megérteni, menynyit szenvedhetett ez az ember, akit elszakítottak az eleven forradalmi élettől, s mennyit álmodozhatott egy másik életről, amelyben megvalósulva láthatja eszméit. „Vlagyimir Iljics szinte leszokott az alvásról, rettenetesen lefogyott — írta később Nagyezsda Konsz- tantyinovna. — Vlagyimir Iljics egyre türelmetlenebb lett. mind többet dolgozott.” Nos, hát, isten veled, Susenszkoje. Akkor még nem is sejtetted, ki volt az az ember, aki mezőségei- def járta, itt vadászott, s írt reggeltől estig a nyitott ablaknál. Akkoriban csak egy száműzöttet fogadtál magadba, aki „valamiért” idekeveredett, s nem is sejtetted, hogy itt is tovább ment az Oroszország „fölforgatásához” vezető úton. (Fordította: Ferenez Győző) szinte rögeszmévé vált. Ezért, hogy sokáig nem tűrt meg maga mellett testőröket, még. egyetlen kísérőjének, gépkocsivezetőjének is megtiltotta, hogy fegyvert viseljen. Ezért, hogy a legkisebb ajándékot sem volt hajlandó elfogadni, s ha már semmiképpen sem szabadulhatott tőle, azonnal elküldte valamelyik kórháznak, vagy gyermek- menhelynek... Ezért, hogy amikor a IX. pártkongresszuson ötvenedik születésnapját ünnepelték, türelmesen végighallgatott két üdvözlőbeszédet, majd fölállt, s kérte, hagyják abba, és térjenek át a kongresszus anyagára. És amikor a jelenlevők folytatták az ünneplést, elhagyta a termet. Később telefonhoz kérette az elnöklő Pet- rovszkijt, s követelte, azonnal vessen véget ennek a komédiának: nem megy vissza a kongresszusra, amíg az ünneplést abba nem hagyják. Egy levele nővéréhez 1922 végéről: „Kedves Anyuta! A következő történet: kiderült, hogy ez a könyv „Szoc. Akadémiából” való, ahonnan tilos könyveket hazaadni. Velem kivételt tettek! Kínos helyzet állt elő — természetesen az én hibámból. Most különösen szigorúan kell ügyelni arra, hogy Gora gyorsan és otthon olvassa el a könyvet és visszaadja.” Egy másik levél, Boncs-Bruje- vics-nak, 1918 májusából: „Mivel nem tett eleget annak a nyomatékos követelésempek, hogy közölje velem, milyen alapon emelték föl a fizetésemet 1913. március 1-től kezdve havi 500 rubelről 800 rubelre, és mivel a fizetésemelés —
