Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-29 / 75. szám

^/Hág proletárjai, egyesüljetek! Ifes 1 *** Dunántúli napló xxvii.évfolyam,75.sram Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja wo.mérd.«29.,««.sóm«* A szállodákban minden hely foglalt Páratlan vendégforgalom hús vét kor Már hetekkel húsvét előtt minden helyet lefoglaltak a pécsi szállodákban, valamint a vidéki turistaszállásokon. Külföldről és az ország min­den tájáról érkeztek hozzánk vendégek az ünnepekre. — Csehszlovák autós turisták szálltak meg a Pannóniában, városunkban töltve szabad­ságukat. Ezúttal is sok ju­goszláv vendég pihen és szó­rakozik Pécsett. A Nádor Szállóban nvugatnémet orvo­sok, az Inturisttal érkező szovjet fiatalok és sok csa­ládlátogatásra érkezett hazai vendég tartózkodik ezekben a napo'-ban. Turisták népesítik be a siklósi várat, Harkányt, a szigetvári, valamint az aba- iigeti turistaszállót. Számos IBUSZ-csoport ismerkedik megyénk nevezetességeivel a kettős ünnepen. Feltehetően kellemesen érzik magukat megyénkben a Siklóson tar­tózkodó zalaegerszegi torná­szok és az Országház sport­körének a várban vendéges­kedő tagjai Is. Díszszemle április 4-én Ünnepi ülés a Parlamentben — Átadják az Állami díjakat és Kossuth-díjakat A felszabadulási évforduló hagyományos ünnepeinek sorozatából is kiemelkedő dátum az idei: április 4-én leg- újabbkori történelmének negyedszázadát, új élete megszüle­tésének 25. évfordulóját köszönti felszabadult népünk. Az ünnepi megemlékezé­sek legelső eseményei: tisz­teletadás azoknak, akik éle­tüket áldozták a felszabadító harcokban. Április 3-án ko- szorúzási ünnepséget tarta­nak Budapesten a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű­nél és a Hősök terén. Ko­szorúkkal díszítik a felszaba­dító harcokban elesett bol­gár, román, jugoszláv és amerikai hősök emlékműveit is. Az országgyűlés ünnepi ülést tart, amelyen a parla­ment tagjain kívül részt vesz­nek a párt Központi Bizott­ságának és Központi Ellenőr­ző Bizottságának tagjai, a Minisztertanács tagjai, a tár­sadalmi és tömegszervezetek képviselői, a megyék párt- és tanácsi vezetői, továbbá ki­válóan dolgozó értelmiségiek, munkások, a párt és a mun­kásmozgalom veteránjai, a Budapesten akkreditált dip­lomáciai képviseletek vezetői. Április 4-én délelőtt jubi­leumi díszszemlét tartanak a fegyveres erők alakulatai a Felvonulási téren. Az idei díszszemle nagyobb szabású­nak, Impozánsabbnak ígérke­zik az eddigieknél. A felvonulás újdonsága lesz a fegyveres erők 25 éves Huszonöt éves a határőrség Jubileumi díszünnepség a határőr-parancsnokságon múltra visszatekintő csapa­tainak bemutatkozása, s ér­dekes színfoltként korhű öl­tözetű lovaskatonák is elvo­nulnak majd a tribün előtt. A jubileumi évfordulóra ha­zánkba várják a szovjet, a bolgár, a román és a jugo­szláv hadsereg küldöttségeit: ezek a delegációk képviselik majd azokat az országokat, amelyeknek fegyveres erői részt vettek a hazánkat fel­szabadító hadműveletekben. A díszszemlét követően — s ez is új színfoltja az április 4-i ünnepségnek — 60 000 bu­dapesti fiatal, diák és ifjú­munkás köszönti látványos tömegdemonstrációval ha­zánk felszabadulásának 25. évfordulóját. Április 4-én este az Elnöki Tanács ünnepi fogadást ad a Parlamentben. A jubileumi évfordulóhoz számos, más kimagasló ese­mény is kapcsolódik. A Par­lamentben ünnepélyes külső­ségék között — a párt és a kortnány vezetőinek jelenlé­tében — átadják az Elnöki Tanács által alapított Állami díjakat olyan személyeknek, akik a tudomány, a mű*»ak) fejlesztés, a termelés szerve­zése és irányítása, vagy a közvetlen termelőmunka, a gyógyítás és az oktatás, ne­velés területén járultak hoz­zá kimagasló eredményekkel a szocializmus felépítéséhez. Ugyancsak itt nyújtják át a Kossuth-dí jakat, a kiváló, il­letve érdemes művészi ki­tüntetéseket Az egyéb mű­vészi díjak átadásának ün­nepi színhelye a Fészek Klub lesz. Felszabadulásunk és a ha­tárőrség megalakulása 25. év­fordulója alkalmából tegnap délelőtt jubileumi díszünnep­séget tartottak a határőrség pécsi parancsnokságán. A nagygyűlésen részt vett dr. Szabó József, a Siklósi járási Pártbizottság első titkára, dr. Földvári János, a Megyei Ta­nács VB-elnökhelyettese, Pap Imre, Pécs város Taná­csának VB-elnökhelyettese, valamint a megye és a város számos politikai, társadalmi, gazdasági és katonai vezető­je. Kászonyi József alezredes, pártbizottsági titkár megnyi­tója után Megyaszai József, a Megyei Pártbizottság osz­tályvezetője tartott ünnepi beszédet, majd az alakulat parancsnokai, elöljáróik meg­bízásából átadták az elmúlt 25 év legsikeresebb tisztjei­nek, illetve harcosainak az Elnöki Tanács, illetve a bel­ügyminiszter kitüntetéseit A Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet huszonnégyen kapták meg. A Haza Szolgá­latáért Érdemérem arany fo­kozatát Mester László alez­redes, Radnai Imre alezre­des, Pintér Géza őrnagy és Oláh Béla százados mellére tűzték fel. Jelenszky Márton ezredes, a pécsi magasabb egység parancsnoka, a 25 éves jubileumi emlékérem mellé az Elnöki Tanács Ki­váló Szolgálatért Érdemér­mét is megkapta. A Magyar —Szovjet Baráti Társaság el­nöksége Szegedi Mihály al­ezredesnek, Chován János al­ezredesnek és Vereb Mátyás őrnagynak arany MSZBT- jelvényt adományozott A KISZ Központi Bizottsága m ifjúsági munka terén elért kiemelkedő sikerei elismeré­séül Baglyos Ferenc törzs- őrmestert aranykoszorús KISZ-jelvénnyel tüntette ki. A BM Határőrség Orszá­gos Parancsnoksága a haza­fias nevelés és a határőrizeti munka hatékony segítése el­ismeréséül két állományonkí- vüüt is kitüntetett Magyart Béla honvéd alezredes és Békés Sándor rovatvezető, a Dunántúli Napló honvédelmi tudósítója „Kiváló határőr” lett Jelenszky Márton ezre­des a kitüntetett tisztek és személyiségek tiszteletére a díszünnepség után fogadást adott Elutazott a bolgár kormánydelegáció Szombat délután elutazott Budapestről a bolgár kor­mánydelegáció, amely részt vesz a magyar—bolgár gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési bizott­ság 9. ülésszakán. | A küldöttség búcsúztatásá­ra a Ferihegyi repülőtéren í megjelent Apró Antal, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, ott voltak a bizottság magyar delegációjának tagjai. Jelen volt Vaszil Bogdanov, Bul­gária budapesti nagykövete is. A tartalomból Tokióból Párizsba — Szibérián át (2. oldaß Hét kérdés a itiiniszter- asszonyhoz (3. oldal) Utazás a földalattin (4. oldal) Dr. Hajdú Gyula retorikai alapítványa (4. oldal) Hétfőn kezdődik a felmaiegedés (9. oldal) Városszerte a nagy évforduló megünneplésére készülnek az üzemek, vállalatok, intézmények. A Pécsi Bőrgyárban Sarlós Endre dekoratőr a treptowi emlékmű kicsinyített mását festi, A négyméteres figura a felszabadulás és az évforduló dátumaival együtt díszíti majd s gyár homlokzatát. 75 éves a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Jubilált a DÉDÁSZ Kitüntetések, tudományos előadások Ünnepség a Nemzeti Színházban Kettős jubileum: hetvenöt évvel ezelőtt indult meg Dél- Dunántúl rendszeres áram­szolgáltatása, 25 éve szaba­dult fel hazánk. Ebből az al­kalomból tegnap ünnepség- sorozatot rendezett a Dél-Du­nántúli Áramszolgáltató Vál­lalat. Délelőtt kezdődött: Az elektronikus számítógépek az áramszolgáltatói gyakorlatban címmel szakmai programot bonyolítottak le. Ezen részt vettek a Magyar Villamos Művek vezetői is. Több elő­adás hangzott el, többek kö­zött az elektronikus számító­gép munkábaállításának elő­készítéséről a DÉDÁSZ Válla­latnál. A jubileum kiemelkedő eseménye délután 3 órai kez­dettel a Pécsi Nemzeti Szín­házban zajlott le. Az ünnep­ségen megjelent és az elnök­ségben foglalt helyet Szili Géza nehézipari miniszterhe­lyettes, dr. Nagy József, a Megyei Pártbizottság titkára és Bagó László, a Somogy megyei Pártbizottság titkára. Megjelentek Pécs város ve­zetői, szakszervezeti veze­tők, DÉDÁSZ-dolgozók, meg­hívott vendégek. A Himnusz hangjai és a megnyitó után Németh István, a DÉDÁSZ igazgatója adott tájékoztatót a vállalat 75 éves fejlődésé­ről. Ezután Szili Géza mi­niszterhelyettes méltatta fel- szabadulásunk 25. évforduló­jának jelentőségét, majd ér­tékelte Magyarország mostani helyzetét a világban. — A DÉDÁSZ-jubileum kapcsán rövid beszédet mondott dr. Nagy József is. Ezután a kitüntetések át­adására került sor. A kor­mánykitüntetéseket Szili Gé­za adta át. A Munka Érdem­rend ezüst fokozatát kapta Szabó Antal, a DÉDÁSZ igazgatóhelyettese, bronz fo­kozatát Anti Ödön körzetsze­relő és Péter Sándor villany- szerelő. A Nehézipar kiváló dolgozója kitüntető címet a vállalat tizenhárom dolgozója kapta meg. Ezután felolvas­ták az Elnöki Tanács levelét a Felszabadulási jubileumi emlékérem alapításáról és adományozásáról. Az emlék­érmet eddigi érdemeikért a vállalat több dolgozója meg- kaota. Kitüntető jelvényeket adtak át a szakszervezeti munkában kimagasló ered­ményeket elért dolgozóknak is. Az Intemacionálé hangjai után művészi műsor követke­zett. Közreműködött a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház művészei és zene­kara. A DÉDÁSZ vezetősége este a Nádor Szálló kupola­termében fogadást adott. Bogár József, az SZMT ve­zető titkára mondott pohár­köszöntőt, majd Németh Ist­ván igazgató kiváló dolgozó okleveleket adott át a válla­lat dolgozóinak. A kettős jublletr» jegyében Kitüntetések %f| a Szénbányáknál Pénteken a Bányász Szak- szervezet Központi Vezetősé­ge ünnepi ülést tartott Buda­pesten. Dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter a bá­nyászat 25 éves fejlődéséről és az elkövetkezendő felada­tokról beszélt, majd Simon Antal, a Bányász Szakszer­vezet főtitkára méltatta a jubileumi évfordulókat Ez­után kitüntetések átadására került sor. A Bányászat ki­váló dolgozója kitüntetést Garamvölgyi János, a Me­cseki Szénbányák igazgatója és Markvart Károly, a vál­lalati szakszervezeti bizottság titkára kapta meg. A szak- szervezeti munkáért kitünte­tés aranyfokozatát Potyondi Istvánnak, a szászvári nyug­díjas alapszervezet titkárá­nak adományozták. Suhajda Tibor, a vállalati szakszer­vezet munkatársa és Burg- hardt Antal, a szászvári alapszervezet titkára a ki­tüntetés ezüst fokozatát kap­ták. Tegnap délelőtt 11 órakor került sor a Magyar Kom­munista Párt bányaigazgató­sági szervezete megalakulá­sának 25. évfordulója alkal­mával tartott emléktábla le­leplezésre. Az emléktábla a Déryné utca 9-es számú ház falán hirdeti: „Ebben az épü­letben alakult meg 1945 már­cius havában az MKP bá­nyaigazgatósági szervezete.” Az ünnepségen Garamvölgyi János igazgató ismertette a bányászat mai helyzetét a párt alapító tagjai előtt. Zobák bányaüzem MHSZ vezetősége délelőtt 9 órakor zászlóátadási ünnepséget tar­tott Zobák-bánya tanácster­mében. Ezt követően meg­nyitották a felszabadulásunk 25. és a Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítást

Next

/
Thumbnails
Contents