Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-29 / 75. szám

BttnOiTittUl A\ npio 1970. március 29. Az örök diák Sven Ruthber uppsalai fi­lozófia-hallgató jelenleg 87 éves, nyugdíjas, városszerte ismerik, becsülik és szeretik, mint Svédország örök diák­iét Amikor lDH'á-ben letette cgus érettségit, hallgatóként be­iratkozott a filozófiai szakra. Az évek során ismételten vál­togatta a fakultásokat és ed­dig nem kevesebb, mint 85 félévei töltött tanulással. Szá­zadik befejezett szemesztere után az alma mater „A? upp- Sttla i egyetem tiszteletbeli hallgatója” címmel akarja megajándékozni. Tanulmányainak költségéi sajátmaga teremti elő, ugyan­is természetesen az örökös hallgató nem kap ösztöndíjat végnélküli tanulmányaiért, egy sajtó-expediáló központ­ban dolgozik és ebből a mun­kájából él. Sohasem tudott végezni, \ vizsgázni. Ennek egyik okául j a vizsgától való félelmet je löli meg. * I 4 BEIRUT: A szombatra Virradó éjszaka bekövetke" sett Beirut környéki inciden­seit után az AP hírügynölt- *óg szerint 45 halottra és 70 sebesültre emelkedett a liba­noni jobboldali erők es a Palesztina! gerillák közötti négy napja tartó háborúsko­dás áldozatainak száma. — Szombaton a partizánok, Észak-Libanonban, anélkül, hogy fegyverüket használták volna, foglyul ejtettek 15 vámőrt Gerillacsoportok zár­ták 1« a közlekedést a Bej­rutot hegyi üdülőhelyekkel összekötő főútvonalon. ♦ LONDON: Nem örven­detes húsvéti „ajándékkal kedveskedtek az idén az an­gol dolgozóknak. A húsvét előtti héten Ut fajta áru­cikk ár« emelkedett. A meg­drágult árucikkek közé tar­tozik a kenyér, a cukor, a hús él a hal, valamint más elsődleges fontosságú élelmi­szer. 4 GRAZ: Ke: Jugoszláv fiatal­ember Gornja Radgonán ellopott egy személygépkocsit és Auszt­riába szakéit. Az autótolvajok azonban nem vették észre, hogy a kocsi hátsó ülésén egy ötéves gyermek alszik. A gyermek szü­lei, akik kocsijukkal azért áll­tak meg Gornja Radgonán, hogy megebédeljenek, az étterem ab­lakán keresztül észrevették, hogy valaki elviszi kocsijukat, amely­ben gyermekük — Jozse Mag­dics — alszik. Nyomban riasz­tották a rendőrséget, de már ké­sőn, mert a koesitolvajok meg­állás nélkül hajtották át a ha­táron, s csak a túlsó oldalon: tlalbenrainban az osztrák ha­tárőrség állította meg ókét. A kocsiban alvó kisgyermek abban a pillanatban ébredt fel. A szü­lök és gyermekük számára az „agy” Így szerencsésen zárult. 9- ZÁGRÁB: Jugoszláviá­ban a kőolaj termelés az el­múlt tíz év alatt 400 szá­zalékkal emelkedett, mert amíg 1959-ben az országban Összesen 592 485 tonna kőola­jat termeltek, 1969-ben a ter­melés elérte a 2 699 000 ton­nát. 4- ENFIELD: Connecticut állam kisvároshú jóban egy fiatal jegyespárt és két tee­nager barátjukat holtan ta­lálták egy lakásban, ahol -\öző este összejövetelt tar- ntak. A fiatalokat puská­ul lőtték le. A rendőrség )bb személyt kihallgatott az iszejövetelen résztvevők kő­ül. A vizsgálatot végzők ijelentették, hogy zavarban annak a gyilkosság mayya- izatát illetően, 4 KAIRO; Lutis holland kül- jyminiszter pénteken este ta­gozott egyiptomi kollegájával, ahmud Riaddaí. Az egyiptomi— »Hand megbeszélések főtémája közel-keleti válság» ♦ TOKIÓ: Jasszer Arafat, Palesztina! Felszabadítás) zervezet vezetője pénteken ste Pekingben részt vett zon a banketten, amelyet az rab országok nagykövetei jndeztek az általa vezetett iildöttség tiszteletére. A fo- sdáson jelen volt Csou En- miniszterelnök és a kínai ormány több más vezetője ♦ CQRRIENTES: Az ar­gentínai Corrientesben a hí­vők elfoglaltak hét templo­mot, hogy igy fejezzék ki szolidaritásukat papjaikkal, akiket az egyházmegye érse­ke haladó nézeteik miatt fel­függesztett tisztségükből. A papok együttérzésüket és né­zetazonosságukat fejezték ki Raul Marluret atyával, akit korábban haladó társadalmi nézetek hangoztatása miatt hlközösitettek. A TOKIÓ: Jean Rey, vala­mint Pierre Harmel belga külügyminiszter küldöttség élén március 22-én érkezett Tokióba, hogy részt vegyen az osakai világkiállításon rendezett „európai napon”.— Japáni tartózkodásuk során Jean Rey-t és Pierre Har- melt fogadta a japán császár, valamint Szato miniszterel­nök és Aicsi Kiicsi külügy­miniszter, ♦ MIAMI: Az amerikai or­szágos viharelőrejelző köz­pont vezetőjét, dr, Robert Simpcont, pénteken felkeres­te a „Womennoui" nőmozga­lom vezetője. Roxie Bolton, 0 nőképviselő követelte, hagy « hurrikánoknak ezen­túl ne adjanak női neveket, mert ezzel az egész nő nemet sértik. Roxie Bolton asszony reméli, hogy nines messze az idő, amikor a karibi tér­ség és a Csendes óceán fö­lött végigsöprő természeti katasztrófák „Herman-hurri- kána, vagy „Stanley-ciklen" nevet fognak viselni. A NEW YORK: Az ENSZ gyermekjóléti alapja az UNISET pénteken újabb hozzájárulást jelentett be ni­gériai segélyprogramjához. Az újabb összeget különböző európai kormányok fedezik, a segélyprogram teljes ösz- szege meghaladja a négymii- I lió dollárt. 4 BELGRAD: Meter Liefmick, a Világbank ügyvezető igazgató­ja hétnapos jugoszláviai látoga­tása végén Belgrádban bejelen­tette, hogy a Világbank előre­láthatóan hamarosan újabb köl­csönt nyújt Jugoszláviának út­építésekre. Lieftnick nem kö­zölte mekkora hitelről van gzé, de kijelentette, hogy „az jelentős összeg” lesz. Emlékeztetett arra, hogy Jugoszlávia az elmúlt évek­ben a Világbank legnagyobb üz­letfeleinek sorába lépett, s a bank utoljára néhány héttel ez­előtt biztosított 40 millió dollár kölcsönt a jugoszláv távközlési hálózat korszerűsítésére. A HAVANNA: A kubai „cukorcsata”, amelynek során idén 10 millió tonna cukor­nád learatását kell elérni, félidejéhez érkezett. A Ha­vannában nyilvánosságra ho­zott adatok szerint eddig 5 millió tonna cukornádat arat- I tak le. Bár Fidel Castro ál­I tál tavaly decemberben meg- ! hirdetett ütemtervben meg- i állapított határidőt kilenc j nappal túlhaladták, az eddig ! learatott cukornád-mennyiség 300 000 tonnával meghaladja | az 1969-ben learatott össz- j mennyiséget. A tízmillió ton­nás eredményt a tervek sze­rint július 15-ig kell elérni. Tüntetések Kambodzsában A hírügynökségek tünteté­seket jelentenek Kambodzsá­ból. Mint a Phnom Penh-i rá­dió közölte, Kompong Cham tartományban a tüntetők szétdúlták a helyi kormány- intézményeket és teherautó­kon a fővárosba vonultak. — Phnom Penh közelében a hadsereg útját állta a tünte­tőknek. Phnom Penhben — Kam­bodzsa fővárosában — a hír- ügynökségek jelentése sze­rint fokozódik a feszültség. A városba vezető minden főút­vonalon harckocsikat sora­koztattak fel. Megerősítették az őrséget a Mekong-folyó hídjain. Az utcákon sok a ka­tona. Lón Női tábornok pa­rancsot adott, hogy tízezer fővel emeljék a hadsereg lét­számát és behívta a tartalé­kosokat. A Washington Evening Star kommentárjában megjegyzi: „Az Egyesült Államok más országokkal együtt figyelem­mel és aggodalommal követi az egész délkelet-ázsiai hely­zetet. Lehetséges, hogy a legközelebbi napokban rend­kívül kellemetlen döntések elfogadására lesz szükség”. Az AFP kairói jelentése ar­ról számol be, hogy Sárin Chak volt kambodzsai nagy­követ, aki tudvalevőleg Szi­ltanuk herceg oldalán foglalt állást, hétfőn Párizs érinté­sével Pekingbe indul, hogy találkozzék Szihanukkal. Az UPI bangkoki jelentése szerint az agresszív délkelet­ázsiai katonai szervezet, a SEATO, pénteken hivatalos nyilatkozatban jelentette be: pártolja azt az elgondolást, hogy a SEATO-ba vegyék fel Indonéziát, Malaysiát, Laoszt — és Kambodzsát is. A* új olasz kormány letette az esküt A Mariano Rumor által pénteken megalakított új olasz kormány szombaton a Quirmaie palotában Saragal köztársasági elnök kezébe letette az esküt. Ilyenformán hivatalosan megkezdte tevé­kenységét Olaszország 31. kormánya a fasizmus bukása óta. Az új kormány a jövő hét csütörtökjén ül össze, amikor is kinevezik majd az állam­titkárokat. Rumor április 7- én kormánynyilatkozatot tesz. Véres zavargások Libanonban Pzaumblatt libanoni bel­ügyminiszter a belbiztonsági tanács pénteki tanácskozása után közölte, hogy haladék­talanul letartóztatnak és ka­tonai törvényszék elé állíta­nak mindenkit, aki fegyvere­sen közlekedik a városban. Ennek ellenére Beírutban folytatódnak a zavargások. A „Chatila” nevű palesztinai menekülttábor közelében az éjszaka folyamán heves lö­völdözés volt. A bekajai csendőrlaktanyát pedig, amely Észak-Libanonban a Szíriái határ közelében fek­szik, fegyveresek támadták meg. Beirutban a felfegyver­zett falangisták tartják meg­szállva a pártházakat és kör­nyéküket. A falange főhadi­szállásának közelében meg­öltek egy Albert Rouege ne­vű svájci állampolgárt, aki nem volt hajlandó megállni Podgornij Iránban Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és kísé­rete szombaton reggel meg­kezdte országjárását Iránban. Ütjük első állomása: Isfahan, Irán ősi városa. A Legfelső Tanács Elnök­ségének elnökét vidéki kőr­útjára Hoveida iráni minisz­terelnök és más hivatalos személyiségek kísérik eL Húsvéti békemenet Angliában London; Több mint ezer résztvevővel kezdődött meg pénteken a hagyomá­nyos húsvéti békemenet, amelyet idén a nukleáris lő­szereiig jegyében szerveztek. A menet Crawleyból indult, s szombaton érkezett Lon­donba. A megmozdulás va­sárnap és hétfőn különböző rendezvényekkel folytatódik a brit fővárosban. A „nukleá­ris leszerelésért folytatott kampány” elnevezésű mozga­lom azért választotta Craw- leyt ebben az évben a menet kiindulási pontjának, mivel itt készülnek a legmoder­nebb nukleáris fegyverek. wAranyú(w Tokióból Póriasba, — Szibérián át A tokiói repülőtérről szom­baton délelőtt ünnepélyesen indították el útjára az első olyan japán utasszállítógépet, amely a szovjet repülőtársa­ság után először szállítja uta­sait Tokióból a Szibéria fö­lött húzódó légifolyosón át Párizsba. A transz-szibériai útra, amelyet Japánban már­is „aranyútnak” kereszteltek el, a japán légitársaság gé­pén 118 utas, közöttük a po­litikai, az üzleti és a társa­dalmi élet 70 meghívott sze­mélyisége indult el. Az ut körülbelül 3300 kilométerrel rövidebb, mint amit a Japánt és Nyugat-Európát eddig ösz- szekötő gépeknek meg kellett tenniök, $ a? utazás 14.40 óráig tart. A japán társaság, a JAL, hetente kétszer akar­ja üzemeltetni az űj járatot és május végétől, ugyancsak Moszkva érintésével két ja­pán gép indul Tokióból Lon­donba és vissza. Az „aranyatat” Sinjna Ma- euo, a JAL elnöke avatta fel. Nyugaton elfogadják az NDK útleveleket A három nyugati megszál­ló hatalom szóvivője Nyugat- I Berlinben hivatalosan beje­lentette, hogy a Szövetséges Utazási Iroda (Allied Travel Board) péntektől kezdődően beszünteti az útiokmányok kiállítását az NDK állampol­gárok részére, akik NATO országokba szándékoznak utazni, s az elkövetkezőkben NDK állampolgárok saját út- j leveleik alapján igényelhetik ' a beutazási vizumot az adott | országba. ! Eddig a NATO országok rém ismerték el hivatalos okmányként az NDK útleve- 1 leit. A szóvivő egyidejűleg re­ményét fejezte ki, hogy a „másik fél részéről is” „ha­sonló tartós lépésekkel vála­szolnak” a nyugati hatalmak intézkedésére. Pénteken nyugati hírügy­nökségek több nyilatkozatot közöltek, amelyek szerint az Allied Travel Board munká­ját tulajdonképpen nem vég­legesen szüntették be. Ha az NDK „ismét akadályozná a Nyugat-Berlinbe vezető köz­lekedési utakon a forgalom folyamatosságát” az iroda új­ból megkezdheti működését. A Neues Deutschland szom­bati száméban kommentárt fűz a három nyugati hatalom lépéséhez és több szempont­ból éles bírálatot gyakorol felette. Elsősorban az iroda beszüntetésének ideiglenes jellegét kifogásolja. Hangsú­lyozza, hogy ez a nagyon idő­szerű, a nyugati hatalmak ál­tal azonban csak vonakodva, s Bonn nyomására pusztán ideiglenes jelleggel megtett lépés, semmi esetre sem je­lenti az NDK egyenjogúsága ellen irányuló politika fel­adását. az őrség felszólítására. Ez volt a libanoni véres belvil- longások első külföldi áldo­zata. Járőrszolgálatot teljesítenek a palesztinai gerillák is. Megállítják a gépkocsikat és igazoltatják az utasokat. Né­hol barikádokat építenek, a nagyobb csoportosulások megakadályozására Időnként a levegőbe lövöldöznek. A feszültséget fokozza az a körülmény, hogy a falange kereszténypárt, míg a palesz­tinai kommandók és támo­gatóik általában a muzulmá­nok közül kerülnek ki, s így az ellenségeskedés vallási és politikai síkon egyaránt folytatódik. A katonai egysé­gek az egy hete tartó ösz- szetűzésekbe eddig gyakorla­tilag nem avatkoztak bele. A veszélyeztetett körzeteket a csendőrség őrzi. A Jelek szerint a kormány nem bán­ná. ha a palesztinaiak és a jobboldal erői leszámolnának egymással. Rémhír volt a kivégzés Szabadon bocsátották a paraguayi konzult Paraguay Buenos Aires-l nagykövetsége bejelentette, hogy szombaton reggel szaba­don bocsátották Waldemar Sanchez paraguayi konzult, akit a magát Argentin Fel- szabadítási Frontnak nevező szervezet rabolt el három nappal ezelőtt. A szervezet —■ mint emlékezetes — Sanchez szabadon bocsátása fejében két politikai fogoly szabad­lábra helyezését követelte. Az ügy még péntek este is ho­mályos volt; ismeretlen tele­fonáló arról értesítette a rendőrséget, hogy a határidő lejártával agyonlőtték a pa­raguayi diplomatát. Ezt ké­sőbb maga a szervezet cá­folta, de Sanchez tartózkodá­si helyéről egészen a nagy- követség bejelentéséig nem derült ki semmi konkrétum. Az argentin kormány mint ismeretes vonakodott teljesí­teni a szervezet feltételeit. A Sanchez szabadon bocsátását hírül adó jelentések nem szólnak arról, hogy végülis szabadlábra helyezték-e a két foglyot. ♦ ALGÍR: Ssergej Gorá­kon admirális, a szovjet ha­diflotta főparancsnoka algé­riai körútja következő állo­másaként pénteken délután egy szaharai oázisba látoga­tott, Gorskovot, aki egy he­tes hivatalos látogatáson tar­tózkodik Algériában, vasár­napra Oránba várják. VILÁGHIRADÓ HÉTFŐ: Külügyminiszterünk, Péter Jéno* Berlinbe ti tuck SrazzavUle-Kengóban meghiúsul a Jobboldali pucáé KEDD: A laoszi nazaíias erők az amerikai bombázások beszüntetését követelik SZERDA: Nasszer elnök beszéde az EAK nemzetgyül.-seben Dobrlnyin—Rogers találkozó csütörtök: Négyhatalmi tárgyalások a nyugat-berlini helyzet rendezéséről PENTSK; Feszültség Kambodzsában SZOMBAT: Incidensek a Közel-Keleten Mi lesz a Phnom Penh-i utcatáblákkal? A kambodzsai főváros utca- névmutatója egyedülálló olvas­mány a világon. Nem valószínű, hegy akadná még metropolis, ahol a Tito út csaknem keresz­tezi a Mao Ce-tuug körutat, s a Szovjet sugárút párhuzamosan fut a francia neveket idéző ut­cákkal. Ez a városkép szinte névjegyéül szolgálhatott a kam­bodzsai politika egyensúly-törek­véseinek. A legutóbbi puccs nyomán, a kirakatokból már eltávolították á Szthanuk képeket. Az utcatáb­lák egyelőre maraútak. Vajon mi lesz a további sorsuk? Az államcsíny nyomán jelentős jobbratulodás következett be, s komoly veszélybe került az or­szág semleges külpolitikai irány­vonala is. Annál nehezebb megválaszolni a kérdésre, mert a jelek szerint a kambodzsai fordulatot még korántsem tekinthetjük befeje­zettnek. A Pekingben tartózkodó üzihanuk herceg, rövid hallgatás után, láthatólag felvette a kesz­tyűt és igen nagy aktivitásba kezdett. Nemcsak saját országá­hoz Intézett felhívást, hanem érintkezésbe lépett a vpg, a DIFK s • Szabad Laosz vezetői­vel la. A Kambodzsában zajló esemé­nyek tehát elérkeztek addig a pontig, hogy Indokínai, sőt dél­kelet-ázsiai problémává széle­sedhetnek. Az első mértékadó amerikai kommentárok szinte tudatosan visszafogottak voltak, sót a Now York Times még azt az állítást is megkockáztatta, hogy a változás „nem kívánt bonyodalmakat hozhat Washing­ton számára". Ennek természe­tesen rögtön eUentmondott az a íökhajtásos sebesség, amellyel az Egyesült Államok elismerte az ni rezsimet. Ha tehát nem a szavakat, ha­nem a tényleges tetteket és ér­dekeket nézzük, jogos a feltéte­lezés, hogy egy újfajta amerikai eszkaláció tanúi vagyunk. A Johnson kormányzat Vietnamban eszkalált, főként katonai eszkö­zökkel »■ a Nixon adminisztrá­ció egész Oélkelet-Azsiát tekinti célponjart&k, egyesítve a katonai és ' politikai manővereket. Ügy akar könnyíteni a vietnami ter­helésén, hogy az egész környé­ket belerántja a konfliktusba. A szárazföldi harcok terhe így a szövetségesekre és zsoldosokra hárulna — ebben a képletben különleges feladat jutna a vi­szonylag jól szervezett thaiföldi hadseregnek — míg az ameri­kaiak a légitámogatást biztosíta­nák. Egy Ilyen vallalkozaa több, mint kockázatos. Ha az ameri­kaiak „Vietnamként” akarnak bánni egész Indaklnával, nem csodálkozhatnak, hogy a felsziget népei vietnami módra válaszol­nak. Európa szivében egy ötvenkét esztendővel ezelőtt, észak-német stílusban épült palota keltetté fel a hét érdeklődését. Nyugat- Beilínben, az egykori porosz főtörvénys/ék házában, amely 1945 és 48 között a Négyhatalmi Szövetséges Ellenőrző Tanács központjául szulgált, megkez­dődtek a nyugat-berlini helyzet rendezésére vonatkozó szovjet— amerikai—brit—francia nagykő­veti tárgyalások. E megbeszélé­seket egyelőre titkosság övezi, a különböző felek azonban már az eszmecsere megkezdése előtt leszögezték álláspontjukat. A Szovjetunió Nyugat-Berllnt kü­lönleges politikai egységnek te­kinti. A négyhatalmi tanácsko­zások puszta ténye Is alátámaszt­ja ezt a követelést, hiszen hiába sorolta Nyugat-Berllnt az NSZK saját szövetségi államai közé, mégis a nyugati hatalmak tár­gyalnak róla. Ugyanakkor Wa­shington, London, s valamivel enyhébben, de Párizs is a ko­rábbi teljes Berlin négyhatalmi státusza mellett kardoskodik. „Nagy-Berlin” azonban — meg­szűnt létezni: adva van egyfelől Nyugat-Berlln, másrészt Berlin, az NDK fővárosa. A nézetek különbőz őség óbél következik, hogy hosszú és ne­héz tárgyalásokra számíthatunk. Mindenesetre szélesedett az eu­rópai realitásokért folytatott bo­nyolult harc frontja, amelynek hevességét és élességét nem csökkenti, hogy az „állások” javarészt a tárgyalóasztal mel­lett húzódnak.

Next

/
Thumbnails
Contents