Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-21 / 68. szám
1970. március 21, »unftnttm nama SZEMTANOK EMLÉKEZNEK Látogatás Vas Zoltánnál Békés Sándor I»Ia zárul a könyvárleszállítás Ma az utolsó nap, amikor 50 százalékos árengedménynyel vásárolható meg több ezer, az árleszállításra kijelölt könyv. Tegnap érdeklődtünk két pécsi könyvesboltban: mit hozott a három hét, a válaszok azt bizonyították. hogy az olvasási kedv továbbra is igen magas, s az olcsóbb könyvek iránt mégnagyobb az érdeklődés. A Magyar írók Könyvesboltjában ugyanis 300 ezer forint értékű, zömmel szépirodalmi könyvet adtak el, ami több, mint tavaly a tavaszi négyhetes árleszállítás végeredménye. Rengeteg jó verseskötet, bibliofil és bőrkötésű könyv, gazdagon illusztrált, szép- kiállítású szépirodalmi mű került ugyanis az idén a féláru könyvek jegyzékére, a kiadók ugyanis általában bevonták az árleszállításba az 1967 előtt megjelent valamennyi könyvet. A boltok így saját készletükből egészítették ki az előzetes jegyzék könyveit. így alakult ki a Széchenyi téri boltban is az a helyzet, hogy egész sor művészeti — egyébként a többinél jobbára drágább — könyvet lehetett fele áron megvenni. Ebben a boltban is több mint 200 ezer forint értékben vásároltak a három hét alatt a pécsiek, több ezer kötetből válogatva és sokan már a húsvéti ajándékra gondolva: nagyon sok ifjúsági és gyermekirodalom fogyott. A tavaszi könyvárleszállítás tehát jól sikerült és három hét után a mai napon ér véget József-napi éjszaka 1 Kevés olyan ember van, akinek a neve ilyen elválaszthatatlanul egybeforr! egy város nevével. Az ös- komióiak, a városalapitők regéket mesélnek róla, s ha ezekben a regénybe, sőt nem egyszer kalandregénybe, illő történetekben sok is a túlzás, egy biztos: Vas Zoltán a semmiből felnövő város legnehezebb éveiben megértő embernek, s a lehetőségeket jól kihasználó vezetőnek bizonyult. Tizenhét évvel ezelőtt, 1953-ban, egy borongós februári napon érkezett Komlóra. Akkoriban mindennaposak voltak a személyi változások, őrá mégis mindenki felfigyelt, s amikor alig másfél évvei később elhagyta a várost, már mítosza volt. Azóta nem járt Komlón. E sorozat célja az emlékezés, az elmúlt 25 év legjelentősebb egyéniségeinek, illetve eseményeinek felidézése — magától. értetődő tehát, hogy a múltat idéző újságíró névsorában az egykori komlói kormánybiztos neve is helyet kapott. •. — Kezdiük mindjárt eav helyreigazítással: nem voltam kormánybiztos. Ezt a címet többször is viseltem, de ez alkalommal nem. A Komlói Szénbányászati Tröszt igazgatója voltam, s más semmi. Az persze igaz, hogy akkoriban Komló különleges hely volt, s így az ottani igazgatónak is különleges hatalma volt. Meg aztán — talán nem veszik szerénytelenségnek, ha hozzáteszem — én magam is egy különleges figura voltam. Fél Európával a hátam mögött, tizenöt évi fegyház kegyetlen emlékeivel a csontjaimban, miniszteri és politikai bizottsági „obsittal" a tarsolyomban, a nagyhatalmú OTH volt elnökeként ültem le a komlói trösztigazgató asztala mögé — s ez, gondolom, sok mindent megmagyaráz ... Verőfényes, koratavaszi délután van. A pasaréti villa ablakából az elegáns szomszédok hatalmas kertjeire látni. Madáretetők, gyöngykaviccsal leszórt utak. Tavaszr szál gyönyörű lehet itt.,. — önről tehát Komlón meglehetősen sokat tudtak. És ön Komlóról? — Én is jól ismertem, helyesebben pontosan tudtam, minek kellene ott lennie. — 1948-ban, a Dunai Vasmű építkezésének indításával egyidőben, határozat született: létre kell hoznunk a hazai kohókakszbázist. — Erre Komló látszott a legalkalmasabbnak: a geológiai kutatások nagymennyiségű feketeszenet ígértek. A koksz akkoriban aranyat ért. Európa ez újjáépítésből következő konjunktúra éveit élte, a Szovjetunió saját igényeit sem tudta kielégíteni, egyszóval: nem volt mit tennünk. Mindezt azért mondom el, mert manapság egyre többször hallom a kérdést: kellett-e Komló egyáltalán? Kellett. Még akkor is kellett volna, ha a Dunai Vasmű nem épül meg, hisz, mint mondtam, a koksz aranyat ér. A kérdés legfeljebb így jogos: megtettünk-e mindent e nagyszabású tervek előkészítése érdekében? Az Országos Tervhivatal elnökeként jól ismertem Komló jövőbeni arcát, s talán ezért is lepett meg a valóság. — Azt mondják, hetekig egy garázsban aludt... — Erre nem emlékszem, fogalmam sincs, hol aludtam, azt azonban tudom: a fürdőszobám egy alumínium lavór volt. A társalgóban, ahol ülünk, minden • szék, minden szőnyeg, pohár és lámpa a kényelemszeretetről tanúskodik. A magasföldszintre nyikorgó falépcső vezet, a földön vadbőrök, a falakat elborítják az értékes olajképek. A bőrkanapá mellett italpolc. A lakás belseje felől kávéillat száll: ebben a házban szeretik a vendégeket. — Ez volt tehát a „város”. És a bányák? — Ma már az is hihetetlen, ami a bányákban volt. Egyik tűz a másikat érte. Nem tudom, csinálják-e még Komlón a tömedékelést? Az én időmben kezdték. Amikor megérkeztem, nyugtalanság és káosz volt minden területen. Baj bajt ért, s talán ezért kezdtem ténykedésemet segítségkéréssel. Összehívtam a műszakiakat, mérnököket. — Akkoriban nem volt ritkaság az értelmiségi-, illetve műszaki-ellenes vezető, így aztán nem is volt ezeknek az embereknek egy .szikrányi önbizalmuk se. Azt mondtam nekik: azért vágyunk itt, hogy bányát csináljunk, ehhez pedig maguk értenek. — Aki becsülettel, tudása javát adva dolgozik, annak nincs oka félelemre. Néhány mérnököt a börtönből hoztam ki, s ez megtette a magáét. Millió ötlettel segítettek, s én mindent el is követtem, hogy megvalósuljanak ezek az Ötletek. — Mesélik, a hirdi szárnyvasút egy hónap alatt épült fel... — A tűz ellen a tömedékelés látszott a leghatásoAz ország minden területén megszűnőben van az influenzajárvány. i-Dr. Kátay Aladár, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője pénteken arról számolt be, hogy március 12 és 19-e között már az ország egész területén csökkent a megbetegedések száma, úgyhogy Budapesten, valamint Nógrád és Zala megyében az illetékes sabb védekezési módnak. A tömedékeléshez homok kellett, homokot pedig csak Hirden találtunk nagyobb mennyiségben. Hogy menynyi idő alatt épült fel a vasút, már nem tudom, de az kétségtelen, hogy nem tartott sokáig... — Gépek. Ebben az időben Komló valóságos nemzetközi gépparádé színhelye volt. — Olyan módszereket,, szerkezeteket állítottak munkába, amilyeneket a pécsi terület sokat tapasztalt bányászai még nem is láttak ... — Mint mondtam, nálunk nem volt ügyrend, nem voltok hagyományok. Komló építői — és ez nemcsak a ma- gasévítőkre vonatkozik — olyan feladatok előtt álltak, amilyeneket magyar szakemberek még sohasem oldottak meg. Volt egy „forró drótom’’ — azon intéztem mindent. Ha kellett ordítottam, ha nem használt, könyörögtem. Hatvanhét éves. de minimálisan tízzel fiatalabbnak látszik. Fehér garbóban fogad, annak is felgyűri az ujjait. Szenvedélyesen, csa- pongva beszél. A múlt, a jelen és a tervek összekeverednek mondataiban. Egészséges, jókedélyű — és rengeteg munkája van. ír. Könyveket, emlékezéseket. Horthyról szóló kötete meglepetés volt... — Komló hőskorának krónikájában nemcsak hőstettek, tragédiák, de krimik is vannak. Valóban olyan viharos volt a város „magánélete” akkoriban ? — Az volt, tagadhatatlan. Hirdetéseket adtam fel az ország összes lapjában, s jött is a nép. Erősfiúk, vagányok, részegesek — de valahogy mégsem rájuk emlékezem, ha Komlóra gondolok. Komló jellegzetes figurái mások voltak. Jobb életre vágyó szegényemberek, nagyratörő fa- luqi fiatalok, bünbocsánatot remélő régiek... — Beszélik: ha valaki segélyt kért, ön zsebből fizetett ... — Ilyen is volt. — S a kocsmák? — Az emberek sokat dolgoztak, jól kerestek, joggal várták hát, hogy a pénzüket egészségügyi szervek megszüntették a jelentési kötelezettséget. Az említett hét napon összesen mintegy 140 000 új beteget vettek nyilvántartásba. Így a járvány kezdete óta csaknem 2,2 millió megbetegedésről érkezett jelentés, ami azt jelenti, hogy a lakosságnak körülbelül 22 százaléka esett át az influenzán. el is tudják költeni. Boltokat, kultúrházat, kocsmákat építtettem. A cél nem az volt, hogy leigyák magukat, hanem az, hogy mielőbb gyökeret eresszenek... Számok, nevek. Az arcokra még mindig világosan emlékszik, akárkiről is esik szó, pontosan le tudja írni, az adatok azonban szép lassan kikopnak az emlékezetéből. Itallal kínál, ő maga azonban nem iszik. Még nem ért véget a „munkanapja” ... — Elég gyakran találkozom Komlót ábrázoló felvételekkel. Más lett. szebb. Ennek nagyon örülök. A város (fzonban nemcsak lakóházak sokasága, ezért azt üzenem a mostani építőknek — akik egyébként legalább olyan nehéz helyzetben vannak, mint mi voltunk, annak idején —, hogy kövessenek el mindent, hogy Komló intellektuális szempontból is teljes értékű város legyen. Sok lelkes és értelmez embert kívánok Komló városának. Az URH rendőrségi riadóautója éjszakai portyára indul. — Ma József nap van, az éjszaka sok ittas emberre lehet számítani — mondja a főtörzsőrmester. Az Űjmecsekalja—Cserkút állomás felé vezető országúton hasít csíkot az autó fényszórója. — Az állomás váróterme kedvelt pihenőhely — kissé kiesik a várostól, de még- sincs messze. Akik éjszakára nem értek haza, ide látogatnak — mondja a gépkocsi vezetője. A váróteremben egy fiatalembert találunk, alszik a pádon. Jó néhány percbe telik, amíg annyira-amennyire magáho^ tér és előkotorássza zsebéből a személyi igazolványát. Nincs ereje megállni, visszaül a padra. Okorági. — Tudja, hol van? — Szent.. lőrincen ... — Hogyan került „Szent- lőrincre”? — Nem tudom, de itt kell... át... szállnom ... — Pénze van? — Van? Hehe... Volt. József nap volt... ö is József; valahol névnapot ünnepelt. Pénze egy fillér sem, „elúszott" — mondja. Foglalkozása: bányász. — Műszakra hogyan megy holnap? Válasz helyett szép lassan lehunyja a szemét és elalszik. * — Menjünk Kertvárosba a fűszerbolthoz — mondja a főtörzsőrmester — tegnap éjjel nyitva volt az egyik ajtó, szóltunk: csináltassák meg a zárat. Nézzük meg, használt-e a figyelmeztetés. Használt, nagy lakat lóg az ajtón. Már ülnénk vissza az autóba, amikor egy nagy sportszatyrot cipelő férfi igyekszik el mellettünk tántorogva. A lámpa alatti fénykörben összetalálkozunk. — Meglepődés az arcán. Igazolványa szerint a B. m. Tanács Magas- és Mélyépítő Vállalat burkoló szakmunkása. — Mi van a szatyorban? — Hát ami van, van ... Dominó nagyságú, színes burkolólapok. Lehet vagy ötszáz. — Honnan hozta, hova viszi? — Hoztam ... bentről, viszem haza, itt lakok Keszü- ben. — Lopta a munkahelyről? Imbolyogva válaszolja: — Nézze... nézzék, én mindig őszinte, becsületes ... megmondom nyíltan, loptam. — Mennyi lehet az értéke? — Nem tudom, új még ez a dolog ... otthon akartam a fürdőszobába... Beül ő is a kocsiba, irány a kapitányság. Másnap majd megnézik a lakást, hátha akad ott egyéb is... * Éjfél elmúlt, hideg van, a csövezők ilyenkor a melegebb helyekre húzódnak. A kisállomás várótermének ablakai sötétek, a váróteremben az elemlámpák fénycsóvái három alvó emberen akadnak meg. Hunyorogva kelnek fel. Az egyik alacsony, szakadt ruhájú, régi ismerős. Kiss Márton, alkalmi munkás maszekfuvarosoknál. — Berúgtam, elaludtam ... — mondja. A másik pádról egy fél- I lábú öreg tápászkodik, mellette a falnak támasztva két mankója Kétszer volt büntetve lopás miatt. A Fo- garas utcában van bejelentett lakása. — összevesztem a háziasz- szonnyal, már egy hónapja nem megyek oda — mondja. Havi 1100 forint nyugdíjat kap, ebből él. Dől belőle a szeszszag. Arrébb, a pádon fekvő idős férfi is ismerős. „Rendes lakása” a kisállomással szemben lévő lerobbant, ócska autóbusz. Hónapok óta abban lakik, de éjszakára ide jön melegedni. Alkalmi munkából él. A nagy vaskályha jó meleget áraszt. A csövezők fűtik, napközben megszedik a tüzelőt éjszakára ... Sztriptíz éjfél után kettőkor — A buszban nincs „vendég”? — Nincs, bezártam — mondja és bizonyítékul előkotorássza zsebéből a busz kilincsét... * Éjfél után egy óra. A százéves borozó kapualjában az aszfalton elnyúlva fekszik egy férfi. Aktatáskája mellette hever. József ő is, két rendőrnek kell segíteni, hogy talpra álljon. Nagy üggyel- bajjal siketül / beültetni az autóba. Kezd magához térni, mire a kijózanító állomáshoz érünk, már úgy-ahogy megáll saját lábán. Fehérköpenyes ápolók jönnek. Jóska megpillantja az egyik fehér köpenyes asszonyt, hirtelen felélénkülve felkiált: — Kezét csókolom, három nagyfrócsöt kérek ... Az autóban megszólal a rádiótelefon: „A Mátyás király utcából telefonáltak, az utcában egy nő sikongat...” „Vettem, értettem, indulunk’?: A Mátyás király utcai általános iskola kapujában egy asszony áll pongyolában. — Igen, én telefonáltam, egy nő sikítozott itt, de elszaladt a Széchenyi tér felé. Éjfél után két óra, a Széchenyi téren egy lélek sem. Azaz... a Nádor előtt az úttesten tántorogva lépkedő nőt világít meg a fényszórónk. A nőn csak kiskabát, szatyrát kezében lóbálja, egy kockás szoknya lóg ki belőle. A reflektorokot gyorsan leoltjuk, a rendőrök köpenyt dobnak rá, aztán kiugranak, gyorsan az autóba tuszkolják, mielőtt még bárki is észrevenné az utcai sztriptízt. Szeszszaggal telik meg 'a kocsi pillanatok alatt. A nő aléltan dől hátra, csapzott szőke haja elomlik az ülés támláján. Húsz egynéhány év körüli. Eldadogla lakcímét. A ház előtt megállunk, az ajtó- csapódásokra kinyílik a kapu. Egy asszony jön ki pongyolában, oda lép a kocsinkhoz. Amikor megpillantja a bent- ülőt összecsapja a kezét. — Jesszusom! A lányom! Az utas előre dugja a lábát a kiszálláshoz, aztán lassan kikecmereg az autóból. A következő pillanalban az anyja belemarkol a lány hajába. — Te cafat, már megint hol csavarogtál — kiabál. * „Verekedés a Kórház téren. Induljanak!” — hangzik a rádiótelefon. — Zár a Tavasz presszó, most rendezik a vendégek a nézeteltéréseket — mondja a főtörzsőrmester, miközben teljes gázzal meglódul a* autó. Az úttesten csoportosulás. de nincs szükség ránk a rendőrjárőr már , igazoltat... Garay Ferenc Komolytalan rovat VESZÉLYES DOLOQ A KÖNYV Mottó: „Vizsgáld meg egy embernek a könyvhöz való viszonyát. Megállapíthatod belőle, hogy milyen elmebajban szenved. Leszámítva azt a nagyon kivételes esetet, mikor normális.’* Abu Ibn Hasszán keleti bölcs. — Richárd űr! — mondta a könyvtári kölcsönzési kupacvezér. Nagy feladat vár Önre. Mi mindenkiért tettünk már valamit, kivéve a háziasszonyokat. Meg kellene könnyíteni az ő munkájukat is. Már a lakatosokért, a meződazdászo- kért, a vidám sertéstenyésztőkért, a szoeiális otthon gondozol-tálért latbavetettük könyv- ajánlási képességünket, de még a háziasszonyokért sem- mitsem tettünk. A második műszakra gondolok — folytatta, azt kell megkönnyíteni. Szakácskönyv, gyereknevelés, kozmetika stb. Tudja azt maga . már! —- Aztán semmi elgaloppozás! — emelte fel az ujját aggó- dóan, Hichard úr ismeretében. Ezek a háziasszonyok nem eredetiben tanulmányozzák az ó-perzsa szöveggyűjteményt, hanem a KÖZÉRT-ben kiszolgálnak, gyorsírnak ... Richard úr elment és három nap múlva visszajött. Hozta a rövid kis címjegyzéket, amelyik hivatva volt az asszonyok gondjain enyhíteni. — Na nézzük, Richard úr! — mondta a kupacvezér. Alighogy rápillantott, felordított. — Hó mi ez itt az elején?! „Légy Jó mindhalálig?” Richard úr az asszonyok nem rosszak! A mi olvasóink meg pláne erényesek. Ez mire jó? Célzás? — Hát tetszik tudni, ha gyerekük van, akkor felolvasnak neki. — Richard úr! A nő még menyasszony! Most rendezi be a lakását, ha kap. Ha nem, az anyósához megy, amikor is az isten legyen irgalmas neki. Olyan könyvet ne is ajánljon szegénynek, hogy hogyan éljen az anyósával egy fedél alatt, mert akkor fuccs a házasságnak. De hagyjuk ezt, most nem ez a fontos. Előbb berendez, gyereket tervez, készít, terhes lesz, szül, pelenkázik. gyereksegélyert capiat, az urát befogja parkettet sikálni, vacsorát kotyvaszt és csak azután áll neki felolvasni. Erre gondoljon! De az isten óvja attól, hogy a „Légy jó mindhalálig’*-ot olvassa a kölyöknek. Nem bánom legyen Móricz, de akkor a „Volt egy török Mehetned, Sose látott tehenet” kezdetű éposz. A „Légy jó mindhalálig”-ot majd megkapja a suvornyák, mint kötelező olvasmányt. Adja inkább neki a „Tamás bátya kunyhójá”-t, abból legalább értesül a négerek elnyomásáról. — Na de menjünk tovább • •. Hé, mi ez? A lakás berendezése, mérnöki kézikönyv • • • Jóember! Ez a szegény asszony közértes, vagy tanárnő. Ez nem lakberendez! Ez veszi a bútort, lehetőleg részletre. Az ártatlannak mutogasson képeskönyvet, hogy hova állítsa a nagymama sublótját, amit hozományként kapott! De ne méretezzen! Isten ments! A kupacvezér újra belemerült a brossúrába, majd megint felordított: — Ember — ez mi?! Dörge: Az atommag regénye! — Én úgy szeretem ezt a könyvet — nézett Richard könyörögve. — De maga nem asszony! — ernyedt el a főnök. — Bár az lenne! Akkor lehetne magával valamit kezdeni! De így? ... Hát hazamegy az az ártatlan a finommechanikából. A szíve repes az örömtől, hogy megkapja végre a mi kis munkakönnyítő bibliográfiánkat. Földereng előtte a rózsás Jövő és maga odaadja neki az atommag regényét! Ez egy normális nő. Ez köp az atommagra. Még ha pénzmag lenne, de atommag! Ember ez vacsorát főz!!! Remélem szakácskönyvet adott neki? — Igen, tessék itt van. A kupacvezér szeme kidülledt. Csak nyökögni tudott: — Honnan szedte ezt?! Báró Hatvány Lili: Etelművészet, életművészet. Te magasságos úristen! Ez a könyv egy példányban van meg a világon. Tudja mi van ebben? „Végy «gy egész borjút, dobd el a kezét, lábát az éppen ott ólálkodó oroszagárcsordának, ami marad szúrd föl egy nyársra! Ha egyedül nem bírod, szólj a Jeannak, az inasnak, hogy hoz- zan be a favágitóról vagy hat embert. „Ember ez egy magyar kastély, ahol az inasok, cselédek úgy nyüzsögnek, mint a falusi csirkeólban a tyúktetü! De ez a mi szegény asszonyunk még az urát se foghatja be, mert éppen meccset néz és Jó. ha nem túlórában mismásol valahol. Tovább már nem érdekes. A főnök még fölfedezett egy logaritmuskönyvet, idegen szavak szótárát, filozófiai lexikont, lombfűrészmunkákrói szóló könyvet. Thomas Mann: Va- rázshegy-ét, ami mind arra volt hivatva, hogy megköny- nyítse annak a szerencsétlen háziasszonynak az estéit és segítsen neki -valami elfoglaltságot szerezni, hogy föl ne vesse az unalom. Szőllösy Kálmán k Végéhez kifzefedik az influenzajárvány
