Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-18 / 65. szám

2 ütmttuitm napin 1970. március 18» Folytatódtak a lengyel—bolgár tárgyalások Todor Zsivkov Krakkóban Varsó: A Todor Zsivkov vezeté­sével hivatalos lengyelorszá­gi látogatáson tartózkodó bolgár párt- és állami kül­döttség kedden vidéki kör­útra indult. Kétnapos vidéki tartózkodása során a többi között rhegtelcinti Krakkót, Nowa Hutát és az ausch­witzi volt hitlerista halál­tábort. Krakkóban és környékén a bolgár delegáció vezetője és tagjai a Lenin-centená- rium alkalmából a többi között megismerkednek azok­kal a történelmi helyekkel is, ahol az Októberi Szocia­lista Forradalom vezére 1912—14-ben élt és dolgo­zott. A Todor Zsivkov vezette küldöttség csütörtökön Var­sóban folytatja tárgyalásait a lengyel párt- és állami ve­zetőkkel. Lengyelországi lá­togatása öt napig tart. Készülődés Erfurtban "! Herl es hausen: A bonni kormány „előfu- tás”-delegációja kedden dél­előtt pontosan 10.00 órakor lépte át az NDK határát Herleshausennál, hogy War- than, Eisenachon , és Go- than át Erfurtba utazzék a Brandt—Stoph találkozóval kapcsolatos protokolláris és technikai kérdések tisztázá­sára. A delegáció tagjai: Emst Günther Stern, a kancellári hivatal miniszteri tanácsosa, dr. Werner Müller, a Szö­vetségi Sajtóhivatal belföldi osztályának vezetője, dr. Kurt Blück, a Szövetségi Sajtóhivatal belnémet ügy­osztályának vezetője és dr. Fritz Fritsch, a szövetségi bűnügyi hatóság bonni biz­tonsági csoportjának veze­tője. Lapzártakor érkezett: A képen: a küldöttségek a tárgyalóasztalnál. ■f MOSZKVA: Moszkvában aláírták a Szovjetunió és Ghana 1970-re szóló keres­kedelmi egyezményét és ösz- szeállították a kölcsönös áru­listákat. Az egyezmény a két ország áruforgalmának kibő­vítését irányozza elő. *■ SANTO DOMINGO: A do- I minikai rendőrség egyik őr- ; mestere önhatalmúlag letartóz- I tatott négy embert, a tenger- ! partra vitte és egy gépfegyver- sorozattal leterítette őket. A dráma Barahona városban tör­tént, kétszáz kilométerre dél­nyugatra Santo Domingótól. A helységben hónapok óta önké­nyeskedések sorozata történik, elkövetőit — polgári személye­ket és rendőröket — eddig sen­ki sem vonta felelősségre. ♦ BANGUI: Szovjet keres­kedelmi küldöttség érkezett Banguiba, a Közép-Afrikai Köztársaság fővárosába. A küldöttség, amelynek élén I. Jefanov, a külkereskedelmi minisztérium főosztályvezető- helyettese áll, tárgyalásokat folytat majd a két ország Jföeskedelmének fejleszté'sé­4 ÜJ-DELHJ: Ahmed Sah * I 1 .jUkhan afganisztáni trónörökös kedden kétnapos hivatalos Iá- j togatásra Üj-Delhibe érkezett. A j repülőtéren Indira Gandhi ml- niszterelnökasszony és Bines ; Singh külügyminiszter fogadta a vendéget. ♦ TÁTRAFÜRED: A szo­cialista országok vámszakem­bereinek tanácskozása kéz- dődött hétfőn Tátrafüreden. A tanácskozáson, amelyen Bulgária, Csehszlovákia. Len­gyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztár­saság. Románia és a Szov­jetunió küldöttsége vesz részt tapasztalatcserét folytatnak a csempészet elleni küzdelem­ről. 4 WASHINGTON: Katasztro­fálisan gyors ütemben növek­szik a bűnözés az Egyesült Al- j lamokban. Az FBI kedden nyíl- j vánosságra hozott beszámolója- | bői kiderül, hogy 1969-ben az ] előző évihez viszonyítva 11 szá- i zalékkal növekedett a fegyveres | büntettek száma, 16 százalékkal a nemi erőszak, 13 százalékkal a tolvajlások, 9 százalékkal a gyilkosságok és 25 százalékkal j a szélhámosságok száma. A bűn- I tettek össz-számát tekintve az ' első helyet Washington foglalja el. j ♦ OTTAWA: Kanadában a j kiskereskedelmi árak az j utóbbi esztendőben, átlago- san 5 százalékkal emelked- l tele. A Kanadai Statisztikai | Hivatal közlése szerint az élelmiszerek ára még na­gyobb arányban, — 6 szá­zalékkal emelkedett. 4 CALCUTTA: Az „Indiai : Marxista Kommunista Párt” egynapos általános sztrájkot szervezett kedden Nyugat-Ben- gáliában tl’talcozásul Adzsol Mu- kerdzsi főminiszter hétfői le- \ mondása miatt. A főminiszter j lemondásával felbomlott a ti; J zenhárom hónapja uralmon lévő tartományi koalíciós kormány, amelyben a kommunisták jelen­tős szerepet játszottak. ♦ LIMA: Peruban sikere­sen folyik a földreformról szóló törvény gyakorlati meg. valósítása. Egyedül az ország északi részén több mint 300 ezer hektárnyi földterületet — többnyire cukornádültet­vényeket — vettek állami tu­lajdonba az utóbbi nyolc hó­nap folyamán. Az év végéig, tervek szerint, mintegy 800 ezer hektárt helyeznek a kor­mány ellenőrzése alá. 4 RÓMA: Szovjet repülő­gépek először közlekednek majd az egyik olasz légitár­saság útvonalán: az Aertirre- na Olasz Légitársaság meg­vásárolt két Jak—40 sugár- hajtású repülőgépet. 4 PAHIZS: MarscDle-beo, előadás ! közben a színpadon rosszul lelt és összeesett Claude Francois, hires francia táncdal- énekes. BERN: A svájci kor­mány hétfőn meglepetéssze­rűen drasztikusan csökken­tette a külföldiek számára adott munkavállalási enge­délyek számát és ugyanakkor ideiglenes beutazási zárlatot rendelt el. 4 PÁRIZS: Több órára meg­szakadt a forgalom, több mint 200 000 Párizs környéken lakó dolgozó a Saint Laxare-pálva- udvaron rekedt, amikor hétfőn este egy mozdony áramszedője a Saint Lazare-pályaudvar ki­járatánál beleakadt a villamos felsővezetékeket tartó kereszt­kábelbe és lerántotta valameny- nyi vágány felsővezetékét. ♦ BUKAREST: Rövidesen hivatalosan is átadják a for~ galomnak a Bukarest mellett épült Otopeni repülőteret. Az új légikikötő a baneasi for­galmának háromszorosát bo­nyolítja majd le: kereken egymillió utast fogadhat évente. + PEKING: Egy amerikai hadihajó március 16-án. helyi idő szerint 11.31 óra és 15.11 óra között Hajnan szigeténél beha­tolt a Kínai Népköztársaság te­rületi vizeire. A kínai külügy­minisztérium szóvivőjét ezzel kapcsolatban felhatalmazták, hogy a 473. komoly figyelmez­tetést intézze az Egyesült Álla­mok kormányához. + BERLIN: Tavaly a Né­met Demokratikus Köztársa­ságból 96 000 turista utazott látogatásra Lengyelországba. ± VARSÓ: Stanislaw Roze; wicz, a neves lengyel rendező játékfilmet forgat az 1848/1849-es magyar szabadságharcról Nyi­tány címmel. A film azt mondja el, hogy két lengyel fiatalem­ber az orosz és osztrák határon át hogyan jutott el Magyaror­szágra és vett részt Bem tábor­nok hadseregében a fegyveres harcokban. A- COLOMBO: Egy most i megkötött megállapdás értei- i mében Lengyelország cukor, j gépi felszerelés, gyógyáruk - és műtrágya ellenében 13 000 ! tonna gumit vásárol Ceylon- ; tói. 4 HANOI: A VVA hírügynök­ség közlése szerint Hanoiba ér­kezett a Szocialista Német Munkásifjúság küldöttsége. + RÖMA: Az olasz külke­reskedelmi mérleg 1969-ben 447 milliárd líra deficittel zá­rult. Egy évvel korábban 43.5 milliárd líra összegű külkereskedelmi deficit mu­tatkozott. 4 NEW VORK: New York­ban hétfőn délután egy Isme­retlen telefonáló közölte a Waldorf Astoria szálló igazgató­jával, hogy az épületben bom­bát helyeztek el. A bejelentés ezúttal a szokásosnál is nagyobb riadalmat keltett, minthogy — igaz, hogy szigorú inkognitóban — a szállodában tartózkodott Agnew alelnök, A helyszínre robogó rendőrök és tűzoltók tel­jesen átkutatták az épületet, de bombát nem találtak. + ANDORRA: Három na­pon belül a negyedik föld­rengés rázta meg Spanyol- ország és Franciaország kö­zölt elterülő törpeállam, j Andorra területét. j A UP1 hírügynökség az | i ADN-re hivatkozva jelenti, ; hogy kinevezték a Brandt— | ; Stoph találkozón résztvevő ' NDK-kiildöttség tagjait. Ezek : szerinf az NDK küldöttségé- i ben Stoph kormányfő mel- | lett részt vesz Otto Winzer | külügyminiszter. Michael Kohl államtitkár, Günter Kohrt külügyminisztérium! államtitkár, a miniszterta­nács hivatalának helyettes vezetője, Gerhard Schüssler és Voss külügyminisztériumi osztályvezető. Vietnami hadműveletek Óriásbomházók támadása laoszi célpontok ellen Tüntetések Makariosz mellett Ciprus fővárosában, Nico­siában nagyarányú tüntetés volt Makariosz elnök mellett, aki ellen nemrég merényletet kíséreltek meg. 4 NEW YORK: Az amerikai Newsweek hetilap 46 női alkal­mazottja hétfőn egy kormány­bizottság előtt bepanaszolta lap­ját. amiért a szerkesztőség kö­vetkezetesen hátrányos megkü­lönböztetéssel sújtja a női mun­katársakat. Érdekes véletlen, hogy a lap legfrissebb számá­ban négy nagy, fényképekkel illusztrált oldalon a női egyen­jogúság problémáit elemzi." Saigon : B—52-es ameri­kai óriásbombázók a hétfő­ről keddre virradó éjszaka egyetlen akciót hajtottak végre Dél-Vie.tnamban: a Sziámi-öböl mentén elterülő Kien Giang tartományban hajtottak végre szőnyegbom­bázást. A saigoni amerikai parancsnokság szerint 40 óra lefolyása alatt ez volt a B— 52-esek negyedik akciója Dél- Vietnamban. Saigoni katonai szakértők ezt a számot ..ala­csonynak’’ tartják és feltéte­lezik, hogy az említett idő- szakban az óriásbombázók támadásainak zöme laoszi célpontok ellen irányult. Erre vall az amerikai parancsnok­ság hétfő esti közlése is, amely szerint ,.B—52-esek Laoszban részt vettek a Ho Si Minh-ösvény elleni akciók, ban”. A közlemény azonban nem tesz említést a beveté­sek számáról és nagyságáról. Hétfőn Dél-Vietnamban több nagvobb összecsapás volt a szabadságharcosok és az amerikaiak, illetve a sai­goni kormánycsapatok között. Így Saigontól északra. Tay Ninh tartományban, a kam­bodzsai határ mentén. Egy saigoni amerikai szóvivő szerint ezeket az összecsapá­sokat a partizánok kezdemé­nyezték. Amerikai részről I tüzérség, harci helikopterek ! és vadószbombúzók is be- | avatkoztak e harcokba. New Tork: Az Egye- j sült Államokban megkezdő­dött a vietnami háború elleni j küzdelem hete. amelynek so- I rán száznál több amerikai j városban tartanak háború­ellenes tüntetéseket. New Yorkban a hétfői | tüntetésen végighordoztók az utcákon annak a 800 New York-i fiatalnak a nevét tar­talmazó táblákat, akik a múlt évben estek el Vietnam­ban. Más táblákon azoknak a vietnami városoknak és falvaknak a nevei voltak lát­hatók. amelyeket amerikai repülőgépek döntöttek romba. New Yorkban a háború­ellenes tüntetések csütörtö­kön érik el csúcspontjukat, amikor a tüntetők felvonul­nak a hadsereg sorozóirodái elé. A kaliforniai Sacramento- ban második világháborús veteránok — a vietnami há­ború elleni tiltakozásul — az amerikai csillagos lobogóval borított jelképes ravatalra helyezték kitüntetéseiket. Az amerikai légierő stra­tégiai parancsnoksága alá tartozó mind a 34 támasz­ponton hétfőn különleges biz­tonsági intézkedésekét lép­tettek életbe, amelynek okát nem közölték. Ötvenéves a mongol néphadsereg Ma ünnepli fennállásának fél évszázados évfordulóját a mongol hadsereg. A mon­gol nép legendás hősének, Szuhe Bátornak vezetése alatt alakult hadsereg a világ második népi had­serege volt, amely tény­legesen a nép fiaiból, az internacionalizmus jegyé­ben született. Ez a népi fegyveres ala­kulat űzte el az egykori feudális urakat, s velük együtt a cári fehérgár­dista csapatokat Mongó­liából, és nyitotta megaz utat az új szocialista ál­lam megalakulása felé. Szuhe Bator hős katonái értékes segítséget nyújtot­tak a fiatal szovjet hata­lomnak is az ellenforra­dalmi csoportok szétveré­sében. az első szovjet ál­lam védelmezésében. A mongol néphadsereg fél évszázados fennállása alatt modern hadsereggé vált. amely korszerű fegy­verekkel, haditechnikai eszközökkel rendelkezik, tisztjei és katonái pedig ideológiailag edzett és a haditechnikában jártas harcosok. A mongol nép­hadsereg személyi állo­mányának és fegyverze­tének fejlődése a szocia­lista Mongólia áltál meg­tett haladás, a középkori j állapotokból a szocialista | társadalomba emelkedés j eredménye. | Születésének 50. éves \ évfordulóján üdvözöljük 1 o szocialista országok hadseregével fegyverba­rátságban lévő mongol néphadsereget és sikere- í két kívánunk a szociális- , í ta rend és a béke védel- i méhez. Robbanás Kew Yorkban New York Man­hattan negyedében, a most épülő úgy­nevezett új világ­kereskedelmi köz­pontban egy épít­kezésen robbanás történt. A helyszí­nen tartózkodó több, mint 2 ezer munkás közül csu­pán egyetlen em­ber sebesült meg, ő Is csak könnyeb­ben. Előzetesen ugyanis ismeretlen telefonáló figyel­meztetett a bekö­vetkező robbanás­ra, A feltevések szerint ez a me­rénylet is az elmúlt héten megkezdő­dött titokzatos bombasorozathoz tartozik. Washington sorozatban kapja a politikai pofonokat Latin-Ame­rikában. Ha csak az n'^bi ve­tendő eseményeit vesszük szem­ügyre, akkor is nyu v au, *txo, hogy új szelek fújnak a Rio Grandétól délre. A perui és a bolíviai fordulat, Rockefeller amerikai elnöki megbízott ku- darckörútja, maid a Nljr-m meghirdetett „áramvonalasabb” latin-amerikai policika htivos fo­gadtatása, a „déli szomszédok” már-már lázadó összefogása az északi óriás gazdasági nyomása ellen — nem is akármilyen „por­szemeket” sodort Washington szemébe ez a fuvallat. S most, talán minden eddiginél fájdal­masabb ráadásként, egyik latin­amerikai ország a másik után mér jólirányzott csapásokat a washingtoni politika egyik alap­pillérére: a „karibi falra”, Kuba teljes — politikai és gazdasági — bojkottjának doktrínájára. Aligha tévedünk, ha azt mond­juk, hogy ez a „faltörés” az Egyesült Államok latin-amerikai politikájának többszörös kudar­cát jelzi. Nem csupán abból a formális okból, hogy Washington volt az, amely — 1962-ben — kizáratta Kubát az Amerikai Államok Szervezetéből, s hogy az USA kormányának nyomására szakította meg ezt követően min­Törés a „karibi falon66 rten latin-amerikai ország a dip­lomáciai kapcsolatot a forradai- j mi sziget-köztársasággal, az egy j Mexikót kivéve. Ha most, nyolc j esztendő múltán Latin-Ameriká­I ban egy ellenkező előjelű nyo­I más érvényesül, ha most az Amerikai Államok Szervezetének tagjai akarják keresztül vinni az ! akaratukat és Kubát visszafo- ; gadni az AÄSZ kebelébe, — az | Egyesült Államok kénytelen „le- ! nyelni a békát” — ez azt mu- j tatja, hogy Latin-Amerikában a ! 70-es évek kezdetére több min- , den alapvetően megváltozott. Megváltozott elsősorban Kuba értékelése. Az. a tény, hogy a | forradalmat nem sikerült „meg- | fojtani”, hogy a szigetköztársa- 1 ság — a bojkott ellenére — megbirkózott nehézségeivel és ; eredményesen látott a társada­lomátalakítás és a gazdasági : építés hatalmas munkájához, : nem csekély szerepet játszott a szemlélet megváltozásában. Ez­zel párhuzamosan magán a la­tin-amerikai földrészen is tör­tént egy és más. Nyilvánvaló lett — egyebek között — a Szövetség a haladásért program csődje; az érdekelt államoknak a washingtoni segélypolitika szeszélye helyett biztosabb ala­pot kellett keresniök saját fej­lődésük biztosításához. Volt, ahol ezt a külföldi — amerikai — érdekeltségek államosításában találták meg. mint Peruban és Bolíviában. Volt, ahol, mint Chi­lében, a külföldi érdekeltségek részvénytöbbségének megszerzé­sében. Ez is, az is azonban az ellenállás egy válfaja volt; ha nem is forradalom, de nem is az a fajta reform, amelyet Washington a Szövetség a ha­ladásért program keretében szorgalmazott volna. Ilyen kö­rülmények között szinte tör­vényszerű volt, hogy szinte amilyen mértékben nőtt a fe­szültség a latin-amerikai orszá­gok és Washington között, olyan mértékben oldódott ezekben az államokban a Kuba iránti — s éppen az USA által táplált — bizalmatlanság. A napokban aztán a „karibi falba” becsapott az első bomba. Chile, amely pedig Latin-Ame- rikának fontolva haladó, reform­párti és nem forradalmi orszá­ga, bejelentette, hogy összesen 11 millió dollár értékű kereske­delmi megállapodást kötött Ku­bával. Ezzel a gyakorlati tettek síkjára helyeződött át az a vi­ta, amely röviddel a chilei köz­lés előtt az AASZ gazdasási ta­nácskozásán kialakult, s amely­nek legfigyelemreméltóbb, Ku­bára vonatkozó mondata a ta­nácskozást vendégül »látó vene­zuelai elnök szájából hangzott el: „őszintén hiányoljuk Kuba távollétét a nemzetek e család­jából.” Peru javasolta, hogy az AÄSZ testületileg vonja vissza Kuba elleni bojko'tját, Bolívia pedig indítványozta, hogy ha nem születik ilyen döntés, azok, akik a kapcsolatfelvétel mellen vannak — az AÁSZ ámenje nél­kül is vegyék fel a kapcsolato­kat. Chile azóta ezt megtette, s várható, hogy mások is köve­tik példáját.

Next

/
Thumbnails
Contents