Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-15 / 63. szám
1F78. március 15. Dunammt ndpto 5 JELENKOR, 1970. MÁRCIUS KÖNYVEK ÉS KRITIKÁK KÖNYVEKRŐL SZÓLVA Nesm találok jobb kifejezést Pomogáts Béla Két regény című írására, mint „aktuális tanulmány”. A Kardos G. György és Konrád György jelentős közfigyelmet ébresztő regényeiről — nevezetesen az Avraham Bogatir hét napjáról és A látogátóról — szóló fejtegetései ugyanis a két mű körül mind a mai napig gyűrűző vitákba kapcsolódnak. Pomogáts Ugyan nem polemizál kifejezetten senkivel, de álláspontjának határozott leszögezósével bizonyára eltérő véleményeket vált ki. Ami a tanulmányt illeti, a szerző elsősorban azt kutatja, mi az, ami kivételes rangot ad a két regénynek, milyen korkérdéshez kapcsolható eszmei töltésük. Pomogáts alapos okfejtéssel mutatja ki, hogy mind Kardos, mind Konrád egy józan, cselekvő-humanista erkölcsi magatartás keresésére indítja hősét, ami napjaink legtöbb emberének is a törekvése. Persze korántsem akarjuk azt mondani, hogy Pomogáts mindent világossá tett az olvasó előtt, elegendő, hogy okos elemzésével hozzájárult a tisztázáshoz, segít tájékozódni a két regény sikerének jobb megértésében. A nagyobb lélegzetű tanulmányok mellett, a rendszeresen közölt recenziókból olvasható ki a Jelenkor véleménye egy-egy frissen napvilágot látott könyvről, egy- egy szerző munkásságáról vagy pályájának lezárult szakaszáról. Recenzió-ügyben nem könnyű véleményt mondani. Ha a márciusi számban megjelenteket vesszük tekin- kintetbe, értékük, színvonaluk meglehetősen vegyes. A recenzióknál gyakori hiba, hogy a recenzens az idézeteket saját szavaival megismétli, s így vélemény helyett csak magyaráz. Ebből következik aztán a terjen- gősség. a másik gyakori hiba. Nem mentes ezektől a fogyatékosságoktól sajnos a Jelenkor sem. Bántó például ya mostani számban Fodor József recenziójának túltengő szubjektivizmusa. Viszont Marafkó LÁszló, Moldova György riportkötetéről írva, jó példát ad a logikus tömörségre, a sallangmentes véleménynyilvánításra. KÉPZŐMŰVÉSZETI KRÓNIKA A márciusi számban ismét jelentős helyet kap a képzőművészet. A Remb- randt-évforduló kapcsán Várkonyi Nándor fejtegetéseit olvashatjuk a spanyol és németalföldi barokk lényegéről. A rövid, de rendkívül tartalmas tanulmány a barokk sajátos emberábrázolását követi nyomon néhány kiemelkedő festőjének munkásságában. Heitler László Kiállítási naplójában Orlai Petrich Somának, Petőfi kortársának Pápán rendezett emlékkiállításáról ír, valamint két dunántúli festő — Végvári I. János és Dohnál Tibor — Tatán illetve Győrben bemutatott képeiről tájékoztat A rövid „tudósítások” természetesen értékelést is tartalmaznak. Általában mértéktartóak, józanul ítélkezőek ezek az írások, Bodri Ferenc ezúttal egy féltucat építészettel foglalkozó könyvet ismertet. Szó esik többek között Major Máté: Az építészet világa, Kosa Zoltán: A XX. század építészete, Merényi Ferenc: A magyar építészet 1867— 1967 című műveiről. Bodri kivonatolja a könyvekben jelzett problémákat, s a könyvismertetés végére átfogó képet kapunk századunk építészeti törekvéseiről, a modem architektúra megannyi kérdéséről, a jövő fantasztikus elképzeléseiről. Elvi és gyakorlati problémákra irányítja rá a figyelmet, melyek a tárgyalt munkákban szakszerű, tudományos magyarázatot kapnak. Mindezek ellenére félő, hogy ennyi könyvismertetés egymás után elernyeszti a mégoly éber figyelmet is. SZÍNHÁZI LEVÉL... ÉS PÉCSRŐLJ Nincs módomban lemérni, hogy hányán tájékozódnak a budapesti színházi életről a Jelenkor hasábjain, így azt sem tudom megmondani, szükség van-e okvetlenül a körülbelül negyedévenként megjelenő Színházi levelekre. Miután a Színház című folyóirat újabban nagyszerűen ellátja ezt a feladatot, erősen kételkedem benne. Viszont a pécsi színházi életről már annál inkább tájékoztatni kellene, hiszen ez, hogy úgy mondjam, „belső ügyünk” ... Ám hiába kerestem a márciusi számban kritikát a Pécsett bemutatott Tisztákról, helyette Boldizsár Miklós megbukott darabjáról olvashattam. Még csupán annyit: az Alföld februári száma két oldalt szentelt az Illy és-bemu tatónak! • Kovács Sándor TIZENÖT ÉVES EQYÜTTES „A Szocialista Kultúráért” jelvénnyel és a „Kiváló Együttes” címmel háromszor kitüntetett Mecsek Táncegyüttes 15 éves fennállását ünnepli. A hétfői Nemzeti Színház- beli jubileumi díszelőadása előtt néhány kénpcl adunk íz .‘»ítöt az együttes munkájából. A képen: Jelenet az „Ütik a rézdobot”-bóL Az együttes volt és jelenlegi vezetője Simon Antal és Dezső Attila a főpróbát vezetik. Ketten a „Táncrapszódiá”-bóL A slratójclenet a főpróbán. Erb János képriportja A HAMUPIPŐKE A KAMARASZÍNHÁZBAN QYERMEKEK A NÉZŐTÉREN Péter Gizi, Kézdy György és Faludy László FENYSZÖV — Kocsis Lajos felvétel® Katika fojtott izgalommal várja, hogy beüljünk a nézőtérre, s míg állunk a ruhatári pult mellett, illedelmesen válaszol kérdéseimre. Megtudom, hogy osztálytársaival együtt rendszeres látogatója a Pécsi Nemzeti Színház gyermekelőadásainak. S míg szeme izgatottan vibrál a fürgén mozgó ruhatáros néni é.é- a színházterem bejárata között, az is kiderül, hogy eddig minden előadás tetszett. Végre beülünk a nézőtérre, a repde- ső lófarkak, masnik és izgalomtól piros fülecskék közé. Közvetlen szomszédom apró fiatalember — életének harmadik-negyedik évében járhat, — magafeledten szopja az ujját és ámuló szemekkel nézi a szép előfüggönyt, amin igencsak sok a látnivaló. Kisfiúk meg kislányok vannak rajta, és apu mondta, hogy a kockás anyagból varrt házikó fölé az van írva, hogy pecsenyesütő. meg az, hogy mézeskalács, de most még zárva vannak, és majd ha kezdődik az előadás, akkor kinyitják és talán igazi mézeskalács is lesz ... Felmegy a függöny és a mellettem ülő fiatalember hirtelen felpattan a helyéről. Egyszerre annyi lett itt a látnivaló, hogy azt már ülve nem is lehet szemlélni. Itt van a Mostoha és a két kisasszony-lánya, akik nem szeretik Hamupipőkét, mert ennyit ugyebár az ember már a meséből is tud. amit annyiszor olvasott már anyu elalvás előtt. Aztán a szakács bácsi énekel, és olyan jó, hogy ének közben minket is megkérdez, és amikor mégegyszer kérdea, akkor már én is merem kiabálni, hogy nem szeretem a Mostohát. És milyen szép a Hamupipőke és milyen szépen énekel! A szünetben kis barátnőm egyik osztálytársával találkozik. Fülelek beszédjükre. Nekem nagyon tetszik az előadás, sokat lehet nevetni, olyan jó szövegeket mondanak! A második felvonás kezdetén már otthonosan foglal helyet a gyerekhad a nézőtéren. Elámulnak a királyi palota szép díszletein és a szereplők jelmezein. Együtt nevetnek a jókedvűen bolondozó királlyal és izgulnak. hogy az elveszett ezüst- cipő megtalálja tulajdonosát. Végül pedig hosszú vastapssal jutalmazzák a kitűnő játékot és a nagyon szép előadást. Be kell vallanom, én Is remekül szórakoztam. Mindannyiunk régi szép meséjét Romhányi József kitűnő szövege, Fényes Szabolcs zenéje modernné varázsolta, Ifj. Kőmíves Sándor rendezői munkája, a kitűnő színészi alakítások. Cseh Mária széphangú Hamupipőkéje, Mester István, mint királyfi, Péter Gizi harsány Hétzsákné megformálása, Sólyom Kati és Antal Anet- ta, mint Gyöngyike és Aranka, XIII. kétségbeesett Boldizsár király szerepében Faludy László, a mindig igazságot akaró, sokszerepű Kovács Dénes és a fő bajkeverő Pitvarmester Kézdy György sok vidámságot varázsoltak a színpadra. Pintye Gusztáv jelmezei, a szép táncok és ötletes maszkok, melyek Hetényi János és Léka László munkáját dicsérik, Hevesi András karmester irányításával a zenekar munkája együttesen egy vidám színházi élménnyel ajándékoztak meg kis gyerekeket és nagy felnőtteket. Györki Judit | a í$$ímOjé%t MII TENNE ÖN...? Lehetetlen észre nem vennünk, mennyi erőfeszítést tesz a televízió, hogy köny- nyedebbé, játékosabbá tegye műsorait, s hogy magába a műsor megszerkesztésébe is bekapcsolja a közönséget, A közönség fokozottabb „személyes érdekeltségének” felkeltése természetes igény, és sikerült esetben feltétlenül hasznos. Láttunk a közelmúltban jól sikerült és kevésbé sikerült „megoldásokat”. A közönség bekapcsolása a szilveszteri műsorba, az együtténeklés a Röpülj pávában például feltétlenül a sikeres megoldások közé tartozik. A kerületi vetélkedőknél a sakk-játék bekapcsolása viszont nem volt szerencsés ötlet, a Ne hagyd magad kidobni! társasjáték „rákény- szerítése” az új Zenélő órákra — legutóbb erről részletesen panaszkodtam — még kevésbé. Az esztendő kezdete óta harmadszor jelentkező Mit tenne ön az én helyemben? jó alapötletre épül. A közönségtől kérjünk ötleteket, miről szóljon a következő műsor. Csináljunk úgy, mintha csupán az lenne a célunk, hogy tanácsokat adjunk a nézőknek. Jó az ötlet, mert valóban ősi emberi igényre épüL Szorult helyzetben, megoldhatatlannak látszó kérdések előtt ősi mozdulatként fordultak tanácsért valahová eleink már a legrégibb időkben. Kezdetben a házi istenek, később a híres jóshelyek, majd a szomszédasz- szony, újabban a lapok „lelkiklinikája” volt a legfőbb tanácsadó, modern korunkhoz méltó gesztus, hogy most a televízió vállalja magára a legfőbb tanácsadó szerepét. Valljuk be, hogy persze ezek a problémák, amelyeket a nézők felvetnek Kállai István főtanácsadónak, nem túl érdekesek, de hát ez nem is baj. A tanácsadást úgysem kell itt komolyan venni, ez csak játékos ötlet, s az a fontos, mit tudnak a szerkesztők és a tanácsadók „kihozni” ebből az ötletbőL Az eddigi három adás közül talán az első volt a legsikerültebb. Márkus László „beolvasására” a főnökének negyedév után is emlékezünk, Révész György film- stílus-paródiái szellemesek voltak s Bárdy is mulattató volt. A tanácsadók, Abody Béla és Komlós János ezekkel az ötletekkel ragadtak meg, személyes szereplésük, különösen „félre’-szólásaik, elég modorosak, itt-ott már idegesítők voltak. A második adásban belépő Fehér Klárának is hatásosabbak az írásai, mint a személyes megjelenése és felolvasása. Aligha lehet hibáztatni a televíziót, ha a vidám műsorokban gyakran szerepet kapnak az átlagostól, a helyestől és az egészségestől eltérően beszélő szereplők is, hiszen a beszédmód is lehet a humor forrása. Ez azonban akkor a legmeggyőzőbb, ha a szereplő csak „megjátssza”, hogy a normálistól eltérően beszél. Ez például a Bárdy—Gugyerák sikerének egyik forrása. Más azonban a helyzet, ha a beszédhiba fogyatékosságból, vagy betegségből ered — ilyenkor nem tud az ember zavartalanul nevetni. A második adás legsikerültebb részlete egyébként ismét Révész György filmparódiája volt, de tetszett Kállai István jelenete is. A most szerdai harmadik adás volt a leghalványabb. A legszellemesebbnek az „időalagűt. ötlet" látszott, a Garas monológ kicsit hosszú voit. Fehér Klára felolvasása úgyszintén. Révész György filmje most is megtartotta a jó színvonalat. Ungvári Tamás képességvizsgálata kevésbé tetszett. Ennek a sorozatnak azonban nem féltem a jövőjét. A jó műsorötlet alapján egy hónajl múlva ismét még él- veztesebb „hétköznapi” szórakozást várhatunk. Szederkényi Ervin
