Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-25 / 299. szám

Jelenet a második felvonásból Illyés Gyula drámája a Pécsi Nemzeti Színházban TISZTÁK 1243—1244. A késő középkor éveit mutatja a naptár. A XIII. században járunk .. Kelet-Euró- pában föltűnik a mongol nagyha­talom. Magyarországon a tatárjá­rás pusztít. Egy Itáliában élő ma­gyar diák keze alatt megszületik a legrégibbről ránkmaradt vers, az Ömagyar Mária Siralom ... Szent Ferenc. Árpádházi Margit, Aqui- nói Tamás százada. S ugyanakkor keresztes háborúk keleten és nyu­gaton. Főként nyugaton. Monfort Simon hadjáratot indít az eretne­kek ellen, akiket főfészkükről. Al- bi városáról albigenseknek nevez­nek. A hadiárat egy gazdag és vi­rágzó vidék polgárosodását fojtja el. Dél-Franciaország romokban hever... Nemzeti gondok Victor Duruy, a múlt században élt kiváló francia történész így jel­lemzi az eseményeket: „E tarto­mányok fényes polgárosodását dur­va kezek semmivé tették; a vi­dám’ vagy .világi tudomány’, mi­ként a trubadúrok nevezték a köl­tészetet. nem dalolhatott a véráz­tatott romok fölött, melyek között, hazajáró lélek gyanánt ütötte föl sátorát az inkvizíció, folyton fe­nyegetőzve s rakásra gyilkolva az embereket, anélkül, hogy sikerült volna megölnie ,a szabad gondo­latat* Pl erre-Amiéi, pápai legátus Montségur kicsiny várában va­gyunk. a Pireneusok között, egy cukorsüveg alakú sziklacsúcson. A falak között katonák, lovagok él­nek, s a tartomány, fejének oltal­mában bízó eretnekek, a káthárok, azaz ..tiszták”. A vár alatt keresz­tesek táboroznak. A pápai legátus Róma szavát, a sasfészek föladá­sának feltételeit hozza. Az ajánlat: valóságos halálos ítélet. Elfogad­hatatlan. A pápai követ azt mond­ja: „Akkor — háború!” És megin­dul az ostrom ... A dráma Illyés Gyula történeti tárgyú színpadi műveinek a so­rába illeszkedik. Amíg azonban korábbá műveiben elsősorban az adott kor történeti viszonyainak a bemutatása érdekelte, itt a tör­téneti téma . általánosabb érvényű gondolatok kimondására alkalom: nem „öncél”, hanem „kulissza”. Amíg a Fáklyalángban vagy a Dó­zsában a történelmi hős drámája áll előtérben, itt a hős be'sö ví­vódása kap nagvóbb hangsúlyt. Ott m író egy meghatározott történeti helyzet problematikáját vizsgálta, itt általános emberi és nemzeti gondok fölött töpreng. Kossuth és Görgey. Dózsa és Mészáros Lőrinc valóságos, vagy vitatható, de min­denképpen történelmileg meghatá­rozott alakok; a Tiszták hősei — szerepeljen bár nevük a korabeli pöriratokban — nem a történelem „illusztrálását” szolgálják. Tévedés volna azonban a drá­mában holmi tanmesét sejteni, ahol a cselekményt és a figurákat be lehet helyettesíteni, ahol két­értelmű célzásokat fedezhet föl a sanda figyelem. A dráma nem a jók és a rosszak a pozitív és ne­gatív alakok rendszere, ahol meg lehet találni az író szócsövét, s rá lehet mutatni azokra, akiket el­utasít. Még akkor sem, ha erre — látszólag! — az író maga hívja föl a figyelmet. „Régóta már, ha elém került személyadatfölvevő lap olyan, amelyen .vallása?’ rovat is volt, abba toliam mindannyiszor ösztönösen azt firkántotta volna: Kathár." Ezt mondta Illyés, komo- Jyan-csú f on dárosan, amikor úti­jegyzeteit vetette papírra. Most azonban drámában beszél, ahol az író megosztja mondandóját hőséi között. Ahogy már Katona József megfogalmazta: „Én vagyok Bánk, én Felicián!” A néző figyelme hol Perellára. a tartomány urára ta­pad. hol Corbának. a feleségének bólint, hol Azalais-nek. a lányuk­nak ad igazat. De jut az Író gon­dolataiból Vilmosnak, a molnár­nak, En Martynak. a kathár püs­pöknek, sőt Pierre-Amielnek a szájába Is. Újfogaftnú hozofisóg A drámának igen gazdag az asz- gzociációs tartalma. Illyés a mű­vészi többértelműségnek olyan ma­gas fokát teremtette meg, ami csak az igazán nagy alkotásokban figyelhető meg. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a Tiszták­ban annak az „újfogalmú hazafi- ságnak” látjuk újabb példáját, amelynek ábrázolására korábbi történeti tárgyú drámáiban, s — azok közül is — főként a Kegyenc- ben vállalkozott. Hazugság és igaz­ság. tisztaság és beszennvezettség, bűn és igazságtevés, kínzás és meg- kínzoftság sosem elvontan, csak az eszmék síkján, a történelem pél­datárában fordulnak elő. Az igaz­ságért nem elég szép szavakat mondani. A világ sorsa az egyes ember cselekvésétől függ. Az igaz­ság önmagában nem diadalmasko­dik. A fölismert jóért cselekedni kelL Az író nem a levegőbe, hanem a nézőtéren ülő közönséghez be­szél. A hallgató nem történelmi leckét vár, hanem új fölismerése­ket. magára eszmélést. Csodáljuk-e, ha meglóduló képzelete az „égett hús bűzének” emlegetésekor az auschwitzi krematóriumok füstjét látia? Csodáliuk-e. ha a rendező a darabról szólván a világ mai ve­szélyeiről beszél nyilatkozatában? Csodáljuk-e. ha a maroknyi nép jövőjének, az öngyilkosság s a gyermektelen házasság számának emlegetése a magyarság sorsa fö­lötti töprengésre késztet. ha a „százszorszent iratok” sorsa az irodalom lehetséges szerepére int? A belső indulótok drámája A cselekmény előterében Perel- la alakja áll. Üjtíousú Illyés-hős. Nem vele történnek az események, hanem benne zajlik a dráma. Nem alakítója, formálója a történelem­nek, hanem megjeleníti a belső indulatok harcát. Eleinte még tár­gyalni képes. De a hitéért meg- űzöttet nem adja ki. Nem kathár, de áruló sem tudna lenni. Leinti az első szóra kardot rántó vejét, később mégis vállalja a harcot. Az ostrom napfényre hozza jellemé­nek keménységét. Elbukik, de bu­kásában is reményt, s nem bele­törődést hirdet. Tragikus hős. de legvőzötten is fogát csikorgatja: „Hol a vigasz? A csöpp kis fény a szívbe?” Perella sorsát a cselekmény két mellékszála motivá'ia Az ogvik: lányánsfe. Azalais-nak és Gérard- nak. a francia lovagnak a szerel­mi története. A másik: feleségé­nek, Corbának a sorsa, mely a le­gátus személyét valamint a ka- thárok ügyét köti szorosabban a cselekmény fősodrához. Az előbbi meleg, napfényes színekkel „ellen­pontozza" a drámát, s lírai han­gokat kever az ostrom zajába; az utóbbi a, szenvedély, az indulat fü­zét szikráztatja föl. Van a Tiszták szerkezetében va­lami, ami távolról Katona drámá­ját (pontosabban: a Bánk bán-tí­pusú drámai kompozíciót) juttatja eszünkbe. A Tisztákban Perella mellett egy Petur bán-szerű. a nyers erőszakot képviselő alak áll, Mirepoix Péter. A főhőst cselek­vésre a magán- és a köz-sérelem együtt készteti: elveszti feleségét; emellett Vilmos, a molnár ajkáról megismeri a nép „tiborci” pana­szát Perella összeomlása Is emlé­keztet Katona hősének bukására... Sokkal fontosabb azonban azt hangsúlyozni, amiben eltér Il’y's a dráma műfaii hagyományaitól (Shakesoeare. illetve Racine mű­vészetétől) és a saját korábbi drá­ma-építkezésétől is. A Tiszták n°m a külső cselekvés, hanem a belső indulatok drámája. A Tiszták nem az események, hanem a szavak harca. A hangsúly nem az akción, hanem a magatartásformák meg­mutatásán. a dikción van. (Ami halál, tömeges és egvéni, megesik benne, az is a színfalak mö”ött történik.) A dráma fordulópontjai, legizgalmasabb jelenetei a nagy dialógusok: Perella és a legátus, a legátus és Corba. Perpi]a és a molnár, a legátus és a kafhár püs­P^<. P'-'”'''11V) <5(5 l’n T\Trt*’+3r T)pc * cis és Perella párbeszéde. Csak­nem minden jelenetre int az in­dulatok sistorgő kiáradásából egy- egy nagy szópárbaj. Kitüntető figye^messéq Illyés Gyula a Tisztákat Czimer József dramaturg ösztönzésére s a Pécsi Nemzeti Színház számára írta. Kitüntető figyelmesség a da­rabban Pécs város nevének emlí­tése. A mű bemutatása — nem érezzük túlzásnak — irodalomtör­téneti tett. ‘s a pécsi színház éle­tének nagv eseméove. Lehetnek — s bizonyára joo^nek is — a mii­nek inveneiózusabb, merészebb előadásai. Amihez azonban motd a darab újabb színpadra állítását hasonlítani és amivel összemérni tudjuk, az az első. a pécsi előadás marad. A sxj^báz nagv tiszte1 °+táj és szeretettel. hősies munkával ké­sztet a benv;taférí, a <571' n(ii;7o^ kivéte1“- alkalomnak t-akin tették, hcav Ilb'ÓS G”ulo költői saóoeé­gekben és drámai feszültségben gazdag szinte taointhatóan anvag- szerű. az iróniára, a humorra is érzékeny nveb'éf iól. helves°n, zengő magyarsággal mondiák. Ar­ra törekedtek, hogy még egy éke­Karácsonyi gondolatok S zélkavarta fellegek hozta hópelyhek tánca csillog ablakom előtt. A hóesésbe sza­bálytalan időközönként bele­süvölt a szél. Szobám ablaká­nál állok, nézem a téli tájat, hol a költő szavai szerint „hull a hó és álom hull a hóban...” Fáradt agyamban egymást váltják a gondolatok és emlé­kek: hóesés — karácsonyi fe­nyő fénye — betlehemesek csengőjének csengése ... Képek, emlékek. Eszembe jutnak a fehér és fekete karácsonyok, a roskadozó, fényárban úszó fák. az alájuk helyezett kedves ajándékok s eszembe jutnak a szűkös ünnenek nagv szeretet­tel, de sokszor fenyőfa nélkül átnyújtott szegényes ajándékai is. A karácsonyi képek egyre váltják egymást. Végül is a rossz filmeket jellemző gyors vágásokból tudatom fehér lap­ján a karácsony fogalmával egybekötve, azzal összefüggő­en. egy szó rajzolódik ki: sze­retet. Ez a szó nem tágít, e szó visszhangzik bennem, mint a felnövekvő ember útravalója, aki egy világégés tüzében és az új világ építésének rohanó forgatagában úira és újra lát­ta. tapasztalta, hogy van. hogy él és hat a szeretet Ez az az érzés, amely az egyént a csa­láddal és minden más közös­séggel összefűzi, ez az az ér­zés, életigenlő kapocs amely minden kor emberé* e'ődeivel, saját korával és utókorával összekötötte és összeköti. Régmúlt karácsonyoknak, ré­gi embereknek, a magam őszü­lő halántékú. sokat látott és tapasztalt nemzedékének ter­mészetes életi sénye a szeretet. De vajon hoevan vélekedik er­ről az utánunk következő nem­zedék? Fiamat, a gyakorló kamaszt erről megkérdezni nem merem. Kinevetne. Vagv a tőle meg­szokott. a ma fiataliait oly­annyira jellemző cinizmussal, de azért lezser kedvességgel, csak ennvit mondana: „Szállj le rólam! Eneem nem érdekel, hogv mi volt hogy hogyan szerették egymást az emberek, hanem az érdekel, mi van és mi lesz! — Főként velem!” öt tehát nem kérdezem. De nem kérdezem, mert nem kérdezhetem, a többi fiatalt sem. A beat-zene és a házibu­lik nemzedéke, amelvet a lo­bogó sörény, a nagyvonalúság, a magabiztos nemtörődömség, s ugyanakkor a „Ki mit tud”, a ..Ki minek mestere”, a ta­nulás, a munka és a taműmá- nvi versenyek sokszor imno- náló té!i"ísf’,’T,énye fé-n'elez, ere a kérdésre nem fej=ioe szívesen. m°rt sikerei, sokszor már történelmi szereniéro elle­nére önmagát, önmaea b°nse- jét mécsnm adia. Nem is kér­fjo7;o»-n rnQcrfifT'r©­lek közülük egyet, a fiamat. Karáesonvestén megfigyelem a huligánnak látszó nagvhajú kamaszt, amint egy nercre — hogy mások lehetőleg ne lás­sák — leteszi nagwonolúsá-át, a fa alól elveszi aiándékait, közben észrevétlenül jehalkí*la I,iiy«mVllra Zen£(it bömbölő táskarádióiét, és ő aki az Ú1 V’iág új fgérefeVént nem sokat törődik az „öreglánnyal” egy percre elkomolyodik és tőle szokatlan szelídséggel, várat­lanul halkan, félénk — reá olyannyira nem jellemzőn — csókot ad anyjának, sót, amit nem szokott. „Kösz” helyett halkan, alig érthetően így szól: „Köszönöm”. ’ \ ’ Azután, mint ki megbánta tettét, felhangosítja folyton- harsogó rádióját, családjatöfc- bi tagjáról szinte tudomást sem véve, „Sziasztok” jelszó­val beteszi az ajtót, s máris rohan „menő” garbópulóveré­ben. Az ablakból már csak diva­tos-lustán meggömyedt alak­ját látom eltűnni az utcasar­kon a kis viharkabátban, ha- jadonfőtt. De tudom, hogy — mint ta­valy — rohantában vesz va­lami „cucc”-ot a cigarettavá­sárlásból megmaradt zseb­pénzmaradékán, elmegy a „csaj”-hoz, a semmiséget a férfiúi fennsőbbrendűséget jel­lemző .Nesze!” szóval odaadja, és közben tudata mélvén vala­mi szokatlant érez, valami Olyant, ami szerinte és kora fiataljai szerint ..szén ti men ta- lizmus”, amitől szabadulni akar. mert úgy érzi, hogy ez nem illik hozzá, de nem tud szabadulni, mert tudattalanul is érzi. érzi. hogy van. mert benne is felzsong a szeretet. Tagadja, morcos önérzettel tit­kolja, mert ő az új kor új­stílű embere Vei "'’rä ív>- s szerinte a célratörés rohanó tülekedésében, az autózúgás­ban, a táskarádiók és basszus- gitárok fülhasító korszakában, az egymással versenyzés, a töb­bet akarás versenyfutásának forgatagában nincs már helye a szeretetnek. De, ha haverja a munkában vagy a matekórán tnegszorul, segít neki. ö is olyan, mint a többi fiatal: ha kell, segít. Ha fehér bottal botorkáló vakot lát az utcasarkon, előbb kö­rülnéz, nehogy haverjai meg­lássák, aztán siető lépésekkel átsegíti a túlo'dVra, maid fél­renéz, megy tovább, mintha nem ő left volna, aki segí­tett. Tagadja a szentimentaliz- musnak nevezett féltés-szere­tet létezését. Vad álmaiban a legújabb típusú gépkocsin so­ha nem érzékelt sebességgel száguld. mindenkit legyőzve, megelőzve. — de féltő, titkolt szeretettel fogja meg az öreg néni kariát a Bem utca sar­kán, talán még féltőn ránt is egyet raitam. ha húsz kilomé­teres sebességgel közeleg egy Trabant Ilyen 5. Nagyhangú, nagy­hangon mindent legyező, az élettől sokat, mindent követe­lő. de közben érző. titokban szerető és tudata mélyén sze­ret etre vágyó ember. és én e fiút. és vele a ma ifiú nemzedékét az ősz halán­ték belenvu"vó bölcsességével, morcos, öreges, apai szigorral, a nemzedékek vitáját neb-z, fájó szívvel megértve, az ifjú­ság igaz emberré válásában bízva, szeretem. Szeretem és érzem, tudom, hogy ezzel az érzéssel nem vagyok, nem maradok egye­dül ... F. M. zet se vesszen kárba valamelyik hosszú magánhangzóról. Dobai Vilmos, a rendező gondot fordított arra, hogy az iro eUépze- lése minél maradáktalanabbul ér­vényesüljön az előadásban. Talán a második felvonás (ito's* jnionn+o kapott a szükségesnél kisebb hangsúlyt. Nehéz lenne míg eldön­teni, hogy a szöveg húzása, vagy a játék és a párbeszédek felgyorsítása fokozhatná az előadás temnőíát (főként az első felvonásban). Szín­darabban. ahol kevés lehetőség van a cselekvés ritmusának érez­tetésére, talán még jobban kelle­ne ügvelni az indulati „görbék” megrajzolására, hullámzására. Más rendező — a szép és tiszta szöveg- mondás melle*t — bizonyara a mo7vá«-a és a y“srt'isokra is na­gyobb szerepet bízna. A rendező elvo**1 de,lilának ter- mí.sze^esen a színészi lehetőségek hetárt szabnak. Bánffy Gvörny (P°rellal pályája nagv. alakosát adia. sok színnel. nagy erővel, mél” hittel belső azonosulással. Méltó társa (a szeren szerint: el­lenfele) Hauman* Péter (Pierr*­Amiel). A kimart sorokban b» kell érnünk a puszta felsorolással. Le­gyen ezúfta] ez a legnagyobb el­ismerés: Labancz Borbá'a d^-rba), Szabó Tün^e (Azalntsl, Holt István (Des Arcis). Paál László (Vi'-vosl, Györv Emil (Gérard) Karikás Pé­ter (Olivieri művészetével nag" mértékben iárult hozzá a b'’"muta­tó sik°réh°z. A vó-tnaj kisebb hanesvjvf TVTirenoíy péto- '^rkán Tibor) és En Martv ó’fi K ~"o-p.c Sándor' alakig kanott az pis-dás- ban A ielmozeken (Éríc: N^lli) kiesé sok a szemet csáhjtó csillo­gás ' a tömör 7á”t e-rős<jze-ű dísz­let rVfita EmV) a ö^éma stv'asz­féoá iához tnbtjnn illik «J-n7-n7fn/ Sándor néhány hé.f,.sf ....fjtn- m°t éa nv„ szán b-*-n—dallamát komnonéita a műhöz. Költőt szénsécű rni'.p_ iű úi maevar dr-m-. szülrtotf a Péosi gzfnhé-bao Kívá­nunk számára — mirt ama is­mert Illvés-vers. a Széksorát -felé hősének a költő —: „Szerencsés utazást!” tüskés Tibor á t 1 *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents