Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-23 / 297. szám
WW. december 23. DtinOtittui napia Szeptember 2—10 Barátság gyermek rajzkiállítás Kijev, Szófia, Pécs, Pozsony, Krakkó és Lipcse óvodás-, úttörő- és KISZ-korú fiataljai mér i két hónapja szorgalmasan ' készülnek rajztanáraik ve> zetésével Lenin születésé> nek 100. évfordulója tisz- ) teleiére kiírt „Barátság” ( nemzetközi gyermekrajz pályázatra. Magyarországról Pécs és Baranya fiataljai kap- tak meghívást, és így i nemcsak a szűkebb pát- i riát, hanem a nagy nemÍ zetközi szemlén az egész magyar ifjúságot képviselhetik. A figyelmet az ; eddigi eredményes nem- ) zetközi szerepléssel sike- s . rült magukra irányítani. | ? Mindegyik országban, ’ így nálunk is megalakult ] az MSZBT elnöksége mellett működő szervező bizottság, amelynek elnöke • dr. Takács József a tegnap megtartott elnökségi ülésen tájékoztatta az elnökség tagjait ä Az eddigi tapasztalatok > szerint nagy gonddal ké- i szültek a pécsi, siklósi, ; mohácsi és komlói gyere- , kék és rajztanárok a se- ! regszemlére. A nemzetkö- ’ zi pályázatra kiválasztott i harminc rajz és más kép- í ! zőmúvészeti alkotásból a | legjobbakat azzal díjaz- > zák, hogy a tíz nyertes '■ kéthetes külföldi táborozáson vesz részt öt felnőtt lehetőleg a legjobbat nyújtó rajztanár kíséretében. Ugyancsak tíz szakember részt vesz a külön- í böző városok megnyitói- ’ nak egyikén. \ A táboroztatásnak és a ; szakemberek utaztatásá- 1 nak célja, hogy a „Barátság” jelszóval meghirde- : tett pályázat élénk kap- ! csőlátókat teremtsen a ' szocialista országok gyer- j mekei és pedagógusai kö- , zött 1970. szeptember ' 2-ától 10-éig a teljes nem- ; zetközi anyag Pécsett, a i Technika Háza nagyter- 1 mében kerül a magyar j közönség elé, amire eljön- > nek a társországok kép- i viselői is. A többi ország $ nyertes gyerekei pedig szép két hetet töltenek majd el a KISZ és az Üttörősző- vetség balatonfenyvesi táborában. — A KIOSZ értesíti az érdekelt kisiparosokat, hogy az iparitanulók szabadsága december 22-től január 8-ig tart A könnyűipari miniszter engedélyével a fodrász, fényképész, női szabó és férfi szabó szakmákban a szünetet 1970 januárjában adják ki, amiről az érdekeltek Időben értesítést kapnak. Ülést tartott a Hegyei Tanács Húsz cigánytelep megszűnt Több cigánynapközit és lakást építenek Tegnap délelőtt tartotta meg ez évi utolsó ülését Baranya megye Tanácsa. A tanácstagoknak mintegy kétharmada jelent meg, a távolmaradók a megyében uralkodó rossz útviszonyok miatt nem tudtak Pécsre utazni. Napirend előtt dr. Földvári János, a Megyei Tanács vb-elnökhelyettese emlékezett meg Baranya megye fel- szabadulásának 25. évfordulójáról. Ezután tért rá a tanácsülés a napirenden szereplő témák megtárgyalására. Először a megye cigánylakossága életkörülményeinek változásáról szóló tájékoztatót vitatták meg. A művelődésügyi és szociálpolitikai állandó bizottság négy hónapig vizsgálta a cigányság helyzetét és énnek során számos olyan megállapítást tett, amelyek hasznosításával tovább lehet javítani a cigánylakosság életviszonyait. A nagy körültekintéssel összeállított előterjesztésből kitűnik, hogy 1962 óta — amikor legutóbb foglalkozott a megyei tanácsülés e kérdéssel — mintegy másfélezer fővel szaporodott a megyében a cigánylakosság létszáma. Az akkor meglévő 103 cigánytelep közül 29-et meg lehetett szüntetni időközben. Ezek lakói szakítottak addigi életformájukkal, beköltöztek a falvakba, ahol részben önerőből, részben állami és társadalmi segítséggel új otthont építettek, vagy vásároltak maguknak. A telepek megszüntetése, a cigánylakosság betelepítése a községekbe — ez a cigányprobléma megoldásának egyik legcélravezetőbb módja. Ehhez azonban lakásokra van szükség. 1970-ben az előirányzat szerint 50, a következő ötéves tervben pedig évente 60 lakás épül cigányok részére úgy, hogy ennyihez biztosítottak állami hitelt. Ezt a lakásmennyiséget természetesen növelni lehet, ha a helyi erőforrásokat — elsősorban a munkáltatók segítségét — la igénybe tudják venni. Másik sarkalatos pontja a cigányság társadalmi felemelkedésének: munkábaállításuk. A vizsgálat megállapította, hogy a munkábahelye- zés üteme elmarad a munkaképes korba lépők növekedésének ütemétől. A munkaerő-kereslet ellenére vannak hátráltató tényezők, melyek közül kiemelkedik a munkaképes cigányok szak- képzettségének hiánya A tanácsülés állást foglalt amellett, hogy a KISZ vállaljon védnökséget a fiatal cigányok szakmai képzése felett. Sok szó esett a cigánylakosság egészségügyi és kulturális helyzetéről is, az utóbbinál pedig a gyermekek oktatásának helyzetéről. Megállapították: növelni kell a cigánynapközik számát, mert csak ezek segítségével lehet elérni e gyermekeknél megfelelő tanulmányi eredményt. Ezután a kulturális és szociálpolitikai állandó bizottság munkájáról tárgyalt a megyei tanácsülés, amely elismerését fejezte ki a bizottságnak eredményes tevékenységéért. Elfogadták a Megyei Tanács és a Végrehajtó Bizottság, valamint a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1970. I. félévi munkatervét, továbbá azt a javaslatot, hogy Baranya megyében 1970. július 1-én alakítsák meg az első nagyközségeket. A továbbiakban folyó ügyeket tárgyalt a tanácsülés, majd két tanácstag interpellációt nyújtott be. Takács István hidasi tanácstag a község rossz kenyérellátásáról beszélt. Nemcsak késve érkezik a kenyér rendszeresen, de a minősége is rossz. Kérte az illetékeseket, tegyék lehetővé, hogy Hidas részére Bonyhádról szerezhessék be a kenyeret Dr. Földvári János vb-elnökhelyettes válaszában elmondta, hogy a helyi ÁFÉSZ-boltnak jogában áll bárhonnan beszerezni a lakosság részére szükséges kenyeret így Bonyhádról is, ha ott vállalják a szállítást Az odaszállított kenyér minősége ügyében vizsgálatot indítanak. Gera Antalné hár- ságyi tanácstag arról interpellált hogy a Pécsről fél 12-kor Olaszra induló autóbusz olyan rossz időpontban érkezik a községbe, hogy a tanulók már nem érik el, s csak kétórás várakozás után indulhatnak haza. Ha ezt a járatot fél órával utóbb Indítanák, ez a probléma megszűnne. Az interpellációra adott válasz szerint ez ügyben eljárnak a 12 AKÖV- nél. Téli egyetem Harkányban Szovjet, bolgár, lengyel csehszlovák resztvevők Harkányban a fürdő lombtalan fái alatt a csillogó hóban meleg bundába öltözött nők és férfiak sétálnak: bolgárok. szovjetek, lengyelek, csehek, szlovákok és magyarok — a Népek Barátsága Téli Egyetem résztvevői. Pécsett rekedt vidéki diákok Rosszul kezdődött a téli szünet azoknak a Pécsett tanuló kollégistáknak, akik a közlekedési nehézségek miatt a diákotthonokban rekedtek. A Nagy Lajos Gimnázium Asztalos János Koflégi urnában hétfőre 14-en maradtak, közülük hatnak sikerült délben elutazni, nyolcán azonban — főként a Balaton környékén lakó diákok kénytelenek voltak továbbra is Az év utolsó kiállítása Magyar műemlékek — fotókon Meglehetősen kis számú közönség jelenlétében nyitotta meg vasárnap délelőtt a Technika Házában a Magyar Műemlékek kiállítást dr. Németh Lajos, Pécs m. j. város Tanács VB elnökhelyettese. — Hazánk régészeti, művészeti és történeti emlékeinek kutatása, helyreállítása, megismerése és megismerte- ' tése nemcsak a múlt érté- ! keinek tisztelete, hanem szocialista kultúránk alapja is. A műemlékek védelme, becsülése nem öncél, hanem mélyről jövő, s mindinkább növekvő társadalmi igény — mondotta megnyitó szavaiban. A megnyitó után a jelenlévő művész, Dobos Lajos tárlatvezetésre invitálta az érdeklődőket. Köszönet tanároknak, diákoknak Hangulatos vacsorán látta vendégül a Bajai Állami Gazdaság vezetősége annak az öt pécsi középiskolának — Vegyigépészeti Technikum, Gépipari Technikum, Nagy Lajos Gimnázium, Komarov Gimnázium, Radnóti Miklós Közgazdasági Technikum — tantestületét, amelyek az őszi gyümölcsszedésen és szüreten segítettek a Bajai Állami Gazdaságnak. A rossz közlekedési viszonyok ellenére három gépkocsival érkeztek szombat délután a bajaiak a Komarov Gimnáziumba nyersanyaggal és „személyzettel”. Az iskola udvarán négy bográcsban, szabad tűzhelyen főzték a halászlét és a gimnázium ebédlőjében hangulatos beszélgetés közepette fogyasztották el. A vacsorához az Állami Gazdaság főkertésze bőséges kóstolót nyújtott a bajai szüret termékeiből. A Bajai Állami Gazdaság helyettes igazgatója köszönte meg az iskolák nyújtotta segítséget. A gyümölcs '70 százalékát, a szőlőnek 85 százalékát diákok takarították be. Egyben közölte, hogy a jövő ősszel kétszer annyi tanuló munkájára lesz szüksége a gazdaságnak. A Komarov Gimnázium igazgatója, Szentirányi Józsefné köszönte meg a vendéglátást, valamint azt a jó szervezést és ellátást, amiben az állami gazdaság a diákokat részesítette. — Az itt látható épületeken évszázadokkal ezelőtt is végigsiklott az emberek pillantása, s nyugodtan állíthatom, hogy amikor a mi mai épületeink már elavulnak, ezek még mindig állni fognak és gyönyörködtetik az utánunk jövő kor emberét is. Joggal sajnálkozott a kevés érdeklődő láttán Kriszt György, az Országos Műemléki Felügyelőség képviselője, mert a felvételek a fekete-fehér puritán eszközeivel is nagyszerűen érzékeltetni tudják a gótika csipkeveretű gazdagságát éppúgy, mint a népi építészet nemes egyszerűségét. S hogy dokumentálják, Pécsett is vannak műemlékrajongók, a rendezők meghívták dr. Varga Gyulát, a Mecseki Fotoklub tagját, aki zenei aláfestéssel Pécsről készült színes diafelvételeiből mutatott be néhányat A megnyitóra eljött a Miskolci Galéria lelkes és fiatal gárdája is, akik először Miskolcon rendezték meg ezt a kiállítást. Vezetőjük, Czeg- lédy Ilona, a galéria igazgatója már „hivatalos” úton előbb is járt Baranyában. — Mielőtt a Miskolci Galéria élére kerültem, hét évig voltam régész a Műemléki Felügyelőség állományában. 1965—67 között részt vettem a siklósi vár ásatási munkálataiban is. Nagyon örülök, hogy olyan városban sikerült létrehoznunk ezt a kiállítást, amely műemlékekben szegény. Ezért kissé meglepett az, hogy Pécsett, ebben az emlékekben gazdag városban ilyen kevesen jöttek el az első napon. Reméljük, hogy a hátralévő három hét alatt sokkal többen jönnek el. Jdis- kolcon három hét alatt hétezren tekintették meg ezeket a fotókat, köztük nagyon sok iskolás is. Ezért a legtöbbet látogató iskoláknak ajándékpéldányokat küldtünk a kiállítás katalógusából. ittmaradni. Tizenheten voltak hétfőn a Polláck Mihály Építőipari Technikum kollégiumában. Még a tegnapi nap folyamán valamennyien vonatra szálltak. A Zala megyébe utazók — valószínűleg a vonatkésések miatt — nem értek haza a várt időre, mert a szülők már érdeklődtek irántuk telefonon. Főként Kanizsára és Hévíz felé utazott el tegnap az a hét diák, aki utolsónak maradt a Zlpernovszky Károly Gépipari Technikum kollégiumában. A Közgazdasági Technikum leánykollégiumából a kilenc Ittrekedt diák közül hét tegnap elutazott. Ketten maradtak csupán, mivel bizonytalan volt lesz-e csatlakozás Szekszárdon. A Pécsett maradt középiskolai tanulók a diákotthonokban megfelelő ellátást kapnak, felügyelnek rájuk. A hazautazókat elegendő élelemmel látták és látják el, hogy ne szenvedjenek hiányt, ha késnek a vonatok, autóbuszok. A vendégek hétfőn reggeli után jókedvűen léptek be az impozáns Napsugár szálló nagytermébe, a kéthetes program megnyitójára. Kariinger Gy. Tihamér, egyetemi tanár, a TIT megyei elnöke köszöntötte a vendégeket, majd dr. Csendes Lajos, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára mondott megnyitó beszédet, j — A Megyei Pártbizottság, i az állami és társadalmi szervezetek nevében köszöntőm Önöket ideérkezésük alkalmából a TIT által szervezett Népek Barátsága Téli Egyetem megnyitó ünnepségén — mondotta Csendes elvtárs. — örülünk annak, hogy hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulóján jöttek el hozzánk. — Most, amikor felszabadulásunk évfordulójára emlékezünk — egyben számvetést is végzünk Nem kevés gond és nehézség közepette — olyan eredményeket értünk el országunkban és megyénkben, amelyek alapvető változásokat eredményeztek politikai, társadalmi gazdasági életünkben ... Néhány nap múlva karácsony. Nálunk á karácsony ma már valóban a béke és szeretet ünnepe. Alkalmuk lesz meggyőződni arról, hogyan telnek nálunk ezek az ünnepi napok. Nem fognak olyan házat találni, ahol hiányozna a hagyományosan feldíszített fenyőfa, ne kerülne alája ajándék a család minden tagjának, de azok közül is a legtöbb a gyerekeké, akik igazi élvezői új társadalmi rendünk minden vívmányának. Végül mindenkinek kellemes szórakozást, felüdítö pihenést és hasznos Ismeret- szerzést kívánt a Megyei Pártbizottság titkára. Právicz Lajos, a TIT Baranya megyei titkára rövid ismertetést adott a programról. A január 3-ig tartó gazdag rendezvénysorozat első kirándulása már tegnap megtörtént. A résztvevők megtekintették a harkányi kórház berendezését. Délután dr. Tóth József, a Megyei Pártbizottság Oktatási Igazgatóságának vezetője Magyarország gazdasági. politikai és társadalmi helyzetéről tartott előadást. A téli egyetem hallgatói ma koszorút helyeznek el a szovjet és bolgár hősök harkányi emlékművénél, délután a siklósi várba látogatnak. Nagy István DUNÁNTÚLI ÜZEMÜNK RÉSZÉRE adminisztratív vezetőnek ÜZEMI FŐKÖNYVELŐT KERESÜNK Ajánlatokat: Szervezőkészség” jeligére a hirdetőbe kérjük. Pécs, Sallai Imre u. 8. Friss kenyér! DECEMBER 27-ÉN A NYITVATARTÓ ÉLELMISZERBOLTOKBAN Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy PÉCSETT, KOMLÓN, MOH VCSON. SIKLÓ ON nyitvatartó élelmiszer boltjainkban, valamint HIDASON a tejboltban december 27- friss kenyeret árusítunk! Nyitvatartási idő: 1—12 óráig. B. ni. Éle in ereskedfim* V. ♦