Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)

1969-11-30 / 278. szám

WW. november 39. Dunantmt ndmo T 3 FEHÉR ISTVÁN KOMANOVICS JÓZSEF SZENTISTVÁNYI gyuláné FELSZABADULÁSUNK ne­gyedszázados jubileumát ün­nepeljük. Levert forradal­mak, sikertelen szabadság- harcok, a vérbe fojtott Ta­nácsköztársaság, a 25 éves ellenforradalmi népelnyomás után 1945-ben a haladás új horizontjai tárulnak fel né­pünk előtt. Ennek a kibonta­kozó új életnek, az új életért vívott rendkívüli méretű társadalmi, politikai, gazda­sági és kulturális harcnak első küzdelmeit vetíti elénk „Tanulmányok a Dél-Dunán- túl történetéből” címmel most megjelent kötet három tanulmányában Fehér Ist­ván, Komanovics József és Szentistványi Gyuláné. Az első tanulmány. Fehér István munkája, a hatalom megragadásának történetét kíséri végig három dunántúli megyében. Somogybán, Tol­nában és Baranyában. Rend­kívül gazdag tényanyagon keresztül követi nyomon 1944 végétől 1945 őszéig a Dél- Dunántúl politikai történetét A Kommunisták Magyar- országi Pártja még a 30-as évek második felében meg­alapozta azt a politikai irányvonalat, amely a cselek­vés vezérfonalául szolgált akkor, amikor a magyar tár­sadalom forradalmi átalaku­lása napirendre került. A párt a demokratikus Ma­gyarországért harcolva nem a szokásos polgári demokra­tikus fejlődés feltételeinek megteremtéséért, hanem olyan új típusú demokratikus forradalmárt küzdött, amely eredményeit tekintve túllépi a polgári demokrácia hagyo­mányos kereteit Ennek az általános fejlő­désnek helyi konkrét tényeit ragadja meg a tanulmány. Rendkívül plasztikus képet rajzol, nem sémát, nem va­lami szublimált lombikban előállított történelmet, hanem a valóság ellentmondásain keresztül utat törő történel­mi fejlődést vetíti elénk. Részletesen elemzi a népi de­mokratikus forradalom ki­bontakozásának szféráit. A munkáspártok szervezeti ki­épülését és politikáját, vala­mint a koalíciós pártok szer­vezeteit és politikáját. Rész­letesen elemzi ezeknek a pártoknak politikai fejlődé­sét az újjáépítéssel és egy­általán a demokratikus át­alakulással kapcsolatos állás- foglalásukat. A tények meg­győző erejével mutatja be azt az utat, amelyet népi de­mokratikus forradalomnak nevez a történelemtudomány. Komanovics József tanul­mánya: A népi demokratikus forradalom és a telepítés Ba­ranya megyében címmel ar­ról az agrárforradalomról közöl átfogó képet, amelynek hatása a magyar mezőgazda­ság és benne Baranya me­gye agrárstruktúrája gyöke­resen átalakul. E rendkívüli arányú és ütemű fejlődés (alapvetően a hazánkban vég­bement politikai-társadalmi forradalom hatásaként kö­vetkezett be. A fejődés tör­téneti menetében nyilván­való a politikai, társadalmi tényezők elsődlegessége és ez áll a tanulmány középpont­jában. e szemlélet jegyében íródott. RENDKÍVÜLI anyaggaz­dagsággal tárja elénk a szer­ző azt a baranyai helyzetet, amely a földreformmal kap­csolatos telepítések során megyénkben kialakult Bara­nyában a nagybirtoknak a kisbirtokhoz viszonyított ará­nya önmagában nem indo­kolt volna szélesebbkörű te­lepítési tevékenységet. Ab­ban, hogy a megye mégis viszonylag nagy számban fogadott telepeseket az or­szág különböző vidékeiről, különösen két fontos körül­mény játszott közre: a me­gye speciális népesedési hely­zete és nemzetiségi viszo­nyai. Elsősorban ezek ered­ményezik azt, hogy Baranyá­ban viszonylag széles lehe­tőség kínálkozott a telepítés­re, ami egyszersmind szük- ség^serűségkéiti jelentkezett TANULMÁNY­KÖTETE Külön is aláhúzza a szerző a telepítés politikai jelentő­ségét. A telepítés végrehaj­tása ugyanis az ország de­mokratikus erőinek politikai térhódítását, a reakció visz- szaszorítását is célozta, ill. eredményezte. A harmadik tanulmány Szentistványi Gyuláné: A népi demokratikus kormány­zat művelődéspolitikai prog­ramja és megvalósítása Ba­ranya megyében 1944 őszétől 1945 őszéig című tanulmá­nya annak a kulturális for­radalomnak a menetéről ír, amelynek célja megszüntetni a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumát, terjeszteni az általános és szakmai műveltséget a mun­kások és parasztok körében, szocialista világnézetre, er­kölcsre és ízlésre nevelni. A népi Magyarország több mint 600 ezer analfabétát, néhány 10 ezer magasan kva­lifikált értelmiségit s e két réteg között milliós szak­képzetlen, éppen csak írni és olvasni tudó tömeget örö­költ. A műveltek többsége a nacionalista klerikális világ­nézet hatása alatt állt és ezt terjesztette a kevésbé művel­tek között. A kisebbség szem­ben állt ezzel az ideológiá­val, de távolról sem egysé­ges platformról, s csak keve­sen vallották a forradalmi változás szükségességét A szellemi elmaradottsá­got tetézte a sok anyagi kár, a tudományos intézmények­ben, amelyet a magyar fa­sizmus által helyeselt és pro­vokált háború okozott A kulturális fejlődés lehe­tőségét 1945 után az ország gazdasági, társadalmi és po­litikai változása teremtette meg. Az új Magyarország első és legfontosabb kulturá­lis feladata az iskolaügy gyö­keres átalakítása volt A de­mokratikus kormány már 1945. augusztus 18-án beve­zette a nyolc osztályos álta­lános iskolát de a rendelet végrehajtása sok nehézségbe ütközött Az iskolarendszer széttagoltsága nemcsak szer­vezetileg, hanem tartalmilag Is fékezte az általános Iskola kialakítását E rendkívüli méretű forradalmi harcot elemzi sok tényanyaggal a tanulmány. A PÉCS VAROS felszaba­dulásának 25. évfordulója al­kalmából megjelenő kötetet örömmel üdvözöljük. (Dénes Béla) (Foto: Szokolai István) cÁz emltkmu A város felszabadulásának 25 éves évfor­dulójára új köztéri szoborral gazdagodott Pécs. A Köztársaság téren leplezték le Illés Gyula a munkásmozgalom mártírjainak em­lékére készített alkotását. Az ilyen jellegű megbízás rendkívül nagy feladatot ró az alkotóra. A munkásmozga­lom névtelen ezreinek töretlensége, őszinte, emberi kitartása, önfeláldozó magatartása — bonyolult tartalmi összefüggéseket és motivált megjelenési formát követel. Az egyszerű emberek elszántsága, összetartozá­sa, az elvi rokonság természetes közelségbe hozta őket. Harcedzett, nem egyszer próbá­ra tett kitartásuk a munkásmozgalom tö­megei számára egyszerűen életforma lett, a hétköznapok tevékeny valósága. Volt ebben a kitartásban hősiesség, pá­tosz, dac. De méginkább egy összetartó erő, egy feszülő cselekvésvágy, névtelenségbe burkolódzott összefogás. Olykor úgy érzi az ember, hogy heroizálásuk éppen azt sérti, ami legtisztább, legmélyebbről fakadt meg­nyilvánulásuk volt, az osztályöntudat. S ez nem póz, nem az utókor megdicsőítését vá­ró gesztus. Ezek az emberek nem szép em­lékükért kockáztattak, hanem egy szebb, igazabb társadalomért. Az ő erejük igazsá­gukban, tömegükben rejlett. A néző nem egyszer pironkodva kell hogy megálljon a munkásmozgalmi felszabadulá­si emlékműveink előtt. Nagyon kevés alko­tásunk van, ahol nem történik szentséggya- lázás, ahol az átélés, megértése a feladat­nak — túllép konvenciók egyértelmű, balga naivságán. Mert mi lenne más, ha nem az, az egyszer már felhasznált fegyveres kéz, szét terpesztett lábak, gesztikuláló kezek, ön­maguk igazolását harsogó kő és bronz tor­kok sora. Csak üres attribútumok lesznek, az állandó önismétlés üres kellékei. Nagyon vártunk már egy más jellegű szobrot! S Pécs nemcsak egy új szoborral gazdagodott, hanem igaz alkotással is. A Köztársaság tér szervetlen, ki nem ala­kított üres telek volt eddig, mintsem kon­cepciózus tér. A felállított szobor megköve­teli a mielőbbi rendezését A játszótér elé, inkább a felső rész figyelembe vételével he­lyezték el az emlékművet. A zöld pázsitból emelkedik ki, talán helyesebb kifejezés; nő ki a szobor. Igen nő, mert szerves, közvet­len ez a kontaktus Ebben van az ereje, eb­ben a földhöz tartozásban. Nem magas posz- tamens teremt tartalmi elégtételt és kisza­kított függetlenséget a környezetből. Az al­kotás tudatosan vállalta a földhözkötöttsé- get, kötődést a nagy példaadáshoz. Nem tá­voli emléket akar idézni, hanem élő való­ságot. A fogalmi jegyek elvontsága meg­követeli a szervezett, de nem egyedi esete­ket idéző, amorf formákat. A hasított, pat­tintott kő természetessége, nyersessége ki­tűnően érzékelteti a gondolat keménységét, haj 1 íthatatlanságát. Milyen félreértés lenne a csiszolt, políro­zott felület szépsége! Illés Gyulának sike­rült megteremteni a mű igazságát, s inti­mitását. Emberközelbe hozni múltat, példát és elvont nagy gondolatokat. A szobor nem hivalkodik fontosságával, s népi is lett „fő” tér általa a Köztársaság térből. Egyszerűen megjelenik, jelen van. Az archaizálás, a dol­menek emléke az ősi erőt, puritán faragat- lanságot jelzi. Ahogy térben jelentkezik a sűrűsödés-ritkulás dinamikája, a kőtöm­böknek nemcsak térelválasztó szerepük lesz, hanem a formák téri mozgása a tartalmi impulzusok formáját öltik magukra. Az idé­zetek és az évszámok keresetlen jellege utal közvetlenül a mű aktualitására. A kot­tafejek már valami finomkodó sokoldalú­ságot kelthetnek a nézőben. Az emlékmű anyaga mészkő. Lyukacsos, tu.fás, felérés, amilyen a kő lehet. Ezt nem lehet előre kiszámítani, hogy a faragás vég­leges formája hogyan esik. Olykor előny, mert ízes faktúra, izgalmas fordulat lehet — máskor zavaró körülmény, nem várt helyzetet teremt. A kővel dolgozó szobrász­nak ilyesmivel számolnia kell, s helyére kell tenni, meg kell azt is oldani. Illés Gyula szobrászművész és Gulyás Zoltán építész munkája nemcsak egy pályá­zat megnyerését jelenti. Nemcsak új szob­rot lepleztünk le egy jelentős évfordulón, hanem a közös munka igényességét, a szo­bor hitelének bizonyosságát. B. Pilaszanovich Irén Musical a PécsiNemzeti Színházban NE SZÓLJATOK BELE! Sokan és sokféleképpen képzelik el az igazi musicalt. Egy tény: ez a mű­fajok eggyéforrt ötvözete, és nem laza kötőszövetű műfaj egyveleg. Ezzel el­jutottunk a Pécsi Nemzeti Színház leg­utóbbi bemutatójának a „Ne szóljatok bele” egyik buktatójához: ennek a da­rabnak a zenéje és története nem si­mul igazán össze. Nehéz ügy ez persze, mert á színpadi időszámítás törvény- szerűségei szerint a szöveg gyorsan, a zene — áttételessége révén — las­sabban kelt értelmi hatást a közönség­ben. Itt az átváltás nehézsége. Van azonban egy másik műfaj, ami segít az átmenetben: a tánc. Gondoljunk csak a West side stori tánciskolái je­lenetére: a cselekményt milyen gyor­san fel tudja fokozni a vele párhuza­mos tánc. Ilyenkor ugrik legmagasabb­ra a színpad képzeletbeli feszültség­mérője, s ezek a pillanatok a musical összetett műfajának igazi kiteljesedé­sei. A bemutató előtt izgultunk Holl Ist­vánért, a sikeres színészért: vajon si­keres rendező lesz-e most?! Mert a „Ne szóljatok bele” és a musical sok­féleképpen értelmezett műfaja két ma­gas ugróléc a rendezői debütációhoz. Holl István azonban bizonyította: sok­mindenből lehet aranyat, de legalábbis míves ezüstöt csinálni. Csak érteni, érezni kell a mesterséget. Holl István pedig érzi a színpad ökonómiáját, fé­nyek és hangok, helyzetek és mozgás­ritmusok nemcsak pontosan, hanem kissé egyénien is élnek rendezői keze nyomán. Úgy érezzük, az a régi, sokat ígérő, de sajnálatosan megszűnt pesti Izabella téri színház modem szelleme támad fel most Holl munkája nyomán, mely színháznak Holl István is sokat ígérő tagja volt Sok szép rendezői megoldása közül a legszebb és a mu­sicalhoz legközelebb álló a házibuli, ahol a pantomim jellegű tánccal együtt zajlik a prózai jelenet, s ez­alatt a gyenge darab cselekménye köz­ben is szinte vibrál a levegő a színpa­don. Ennek koreográfiáját Tóth Sándor írta. A színészegyüttesben a három ki­próbált, sokat bizonyított művész vi­szi a prímet: Takács Margit, Galambos György és Szalma Lajos. Legnagyobb érdemük: elkerülik a nagy rutinból eredhető buktatót s nem kizárólag a poénre utaznak, hanem egyenletes já­tékot nyújtanak. Szalma Táncos bá­csija tökéletes figura, sokszínű és em­beri. Galambos György megint ponto­san beletalált a szerepébe, idős Si- maija tőről szakadt alakítás, érdekes és szolid egyszerre. Takács Margit szintén két síkban játszik: az egykori ripacsot és annak karikatúráját ketté bontva alakítja, de mégsem harsá­nyan, hanem mértéktartóan. Vári Éva egyénisége telitalálat a musi- calban. Levegője van, ének-, tánc- és színészi kultúrája ehhez a műfaj­hoz való. Mester István erőssége új énekstílusában van, amit az Isten veled édes Piroskámban már pro­dukált, » melyben ismét megtalálja Táncos bácsi IIesi, lányával (Vári Éva és Szalma Lajos) egyéniségét. Mendelényi Vilmos sa­játos komikus módszereit nyújtja. Böbe szerepéi a látványos megjele­nésű Antal Anettára bízták. Vota Emil díszletei különösen áz állomás-jelenetben jók. Gyurász Fe­renc és Keresztes Lajosné jelmezei, valamint Léka László maszkjai ide illőek. Az ezúttal bemutatkozó Hevesi András karmester külön értékelést kíván. Földessy Dénes A'® ERNYŐfMt A NÉPSZERŰ MUZSIKÁRÓL Ma már kevesen vitatják, hogy szükség van a szóra­koztató. „könnyű” muzsiká­ra. Megtanultuk, hogy az íz­lést nem lehet erőszakosan fejleszteni, a tömegkommu­nikációs eszközök nem köz­vetíthetnek reggeltől estig Bachot. Beethovent vagy Bartókot, de mozgalmi da­lokat sem. Szép számmal vannak, akik az operettet kedvelik, a magyar nótát, a táncdalt vagy a beatet, s ezeket az igényeket is ki kell elégíteni. A rádión, s egyre inkább a tévén is nemcsak magyar adók kap­csolhatók, s aligha lenne bölcs kulturális politika, ha egyes közönségrétegek csak külföldi műsorokban talál­nák meg az igényüknek megfelelő zenei szórakozást. Jó lenne persze, ha az „elégítsünk ki hát minden igényt” jelszava mellett vol­na egy olyan reális, jól megalapozott és részletesen kidolgozott zenei művelődési eszményünk és programunk, amelyre biztonsággal épít­hetnék műsoraikat tömeg­kommunikációs szerveink. Nemrég olvashattuk egy fo­lyóiratban Vitányi Iván el­gondolkodtató sorait: „Ha huszonöt évvel ezelőtt meg­kérdeztek volna bennünket, hogy milyen lesz műsorszol­gáltató szerveink programja negyedszázaddal a felszaba­dulás után.... akkor nem hiszem, hogy valaki is elta­lálta volna a mai valóságot. Ekkorra már megvalósult­nak reméltük eszményün­ket, a népdaltól a szimfoni­kus zenéig tartó, egységes zenei művelődést, még va­lami beatszerű, de határo­zottan a népdalon alapuló" pop-muzsikát is hozzákép­zeltünk.” Ez az álom nem vált ugyan valóra, de a zeneesz­téta és kritikus ma sem tud mást ajánlani, mint egy olyan zenei művelődési esz­ményt, amelyben: a nehéz és a könnyű nem áll egy­mással kiáltó ellentétben, hanem megférnek egymás­sal. és kiegészítik' egymást. A műsorpolitika pillére a komoly zene, a népdal, va­lamint a dzsessz és a beat. Ha a televízió zenei mű­sorpolitikáját ilyesfajta esz­mény szempontjából vizs­gáljuk, a kép nem lesz ked­vezőtlen. A szórakoztató ze­ne legfőbb „forrása" nem is a televízió, hanem a rádió, s ez így is van rendjén. A te­levíziónak eleve jobban kell válogatnia, kimértebben gaz­dálkodnia idejével, s a ze­nei műfajok aránya egész­ségesnek mondható. A ko­moly zene tekintélyes mű­soridőt kap, és egyre javul a propagandája. Tisztult va­lamelyest a helyzet a nép­dal körül is: a magyar nó­tával való korábbi összemo­sódása örvendetesen csök­ken, és színvonalas ver­senyműsor is népszerűsíti. A tánczene, a sláger és a beaf körül még nincs min­den rendben, sem az egyen­letes színvonal, sem az ará­nyok tekintetében. Különö­sen a fesztiválok idején egészségtelen méretekre da­gad a sláger-hullám. (Nem a jó beat!) A fesztiválok el-, laposodása talán azt „ered­ményezi” majd. hogy a jö­vőben a tv megelégszik egy szerényebb és színvonala­sabb formával, vagy másnak engedve át a rendezést, csak a döntőt közvetíti. örvendetes kísérletek tör­téntek a leginkább tévé-sze­rű show-műsorok „magyaro­sítására”. A behozatal csök­kent ebből a műfajból, s néhány jól sikerült hazai show-t láthattunk. Koncz Zsuzsa, Koós János és Amb­rus Kyri műsora a közeleb­bi múltból nem volt ugyan egyenletes színvonalú, Koósé azonban bízvást felvette a versenyt a sikeresebb kül­földiekével is. Több könnyű muzsikát nem is kívánunk a tévétől. De az egyenletesen magas színvonalú, a legjobb kül­földiekkel is versenyképes produkciókat szívesen vár­juk és örömmel fogadjuk. Szederkényi Ervift i A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents