Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)
1969-11-19 / 268. szám
jmnantait napto 3 1Í69. november 19. ( falu és kl/ltvTra” A falusi népművelés a változás küszöbén Cikkekben és értekezleteken sok keserű kifakadás foglalkozik a kulturális in- ■ tézmények elavultságával, tárgyi ellátottságuk fogyatékosságaival. A szenvedélyes viták háttere Napjaink népművelési vitáinak mozgató rugója lényegében abban az ellentmondásban . keresendő, amely az intézményhálózati koncepció és a művelődési gyakorlat közt keletkezett és egyre súlyosabbá válik. Megyénkben a népművelési intézményhálózat történetét lényegében a felszabadulás utáni évektől számíthatjuk. A hálózat kiépülése és [ fejlődése egybeesett a szó-, cialista kulturális forradalom első szakaszával, és a művelődés tartalmával ossz- i hangban történt. Az elmúlt 25 év a népművelésben az extenzív fejlődés szakasza í volt Mind tartalmára, mind j az intézményhálózat fejlődésére a mennyiségi szemlélet volt jellemző. Nagy számban létesültek művelődési otthonok, könyvtárak, mozik. Ezek többsége helyi társadalmi erőből, kevés állami támoga- tássai épült, új épületként, vagy egy meglévő objektum — többnyire nagyobb pajta vagy istálló — átalakításával. Az így létrejött intézmények a társadalom igényei szempontjából sürgető hiányokat pótoltak. A fejlődésnek ebben a szakaszában évente átlag 14—16 művelődési otthon létesült. 1965-re 100 százalékossá vált megyénkben a könyvtári ellátottság, 92 százalékot ért el a művelődési otthoni hálózat és 100 százalékot a moziellátottság. < Megváltozott igények A kultúra birtokba vételének a felszíni ragyogás mellett mélyebb nyomai is kialakultak. A falusi, emberek is kedvet kaptak a művelődésre, hozzászoktak a rendszeres kulturálódáshoz. A művelődés útjára lépett embernek állandóan nőtt az igényessége, fejlődött és differenciáltabbá vált az érdeklődése, kialakultak a művelődési szokásai. Véleményem szerint ez éreztette hatását 1965-től a népművelési statisztika mennyiségi mutatóinak csökkenésében. Különösen a művelődési otthonok látogatottsága esett vissza. Az igények növekedésével együttjárt a népművelési intézmények „kopása”, állagának, felszerelésének romlása. Ugyanakkor az életszínvonal sokat fejlődött. Ez a falusi ember számára is lehetővé tette, hogy saját erejéből is bővítse művelődésének forrásait. Rádiót és televíziót vásárolt, folyóiratra és újságra fizet elő, könyvet vesz stb. A falusi művelődési otthon megszűnt a kultúra egyedüli „lelőhelye” lenni. Sőt, nem tudott lépést tartani az átlagos lakáskultúra fejlődésével. Mindez oda vezetett, í bogy 1968-ban országosan revízió alá kellett venni a művelődési otthon jellegű intézmények eddigi koncepcióját. A tárgyi és dologi feltételeket tekintve elég szomorú képet kaptunk. Kiderült, hogy a 329 művelődési otthonból 175 teljesen alkalmatlan volt arra, hogy falai közt a kor igényének megfelelő népművelés folyjon. 1968-ban közülük mindössze hetet tudtak a helyi tanácsok korszerűsíteni. A járási tanácsok művelődési osztályai, a községi tanácsok és egyéb megyei szervek ígéretére alapozva, előlegezett bizalommal 161 intézménynek adlak új működési engedélyt. 168 intézmény nem sorolható be. s csak olyan nagyarányú fejlesztéssel lelietne alkalmassá tenni, melyet a helyi szervek nem tudnak vállalni. A besorolt 161 Intézmény közül is jelenlegi állapotában mindösz- sze 23 felel meg a korszerű népművelés követelményeinek, 32 állapota még elfogadható, 106 intézmény pedig rossz, sürgős fejlesztésre szorul. Az új besorolás végrehajtásához több állami támogatással nem rendelkeztünk. A meglévő támogatási átlag nem elegendő a működtetés minimális feltételeinek biztosításához. A saját bevételek növelése a művelődéspolitikai célkitűzésekkel ellentétes tevékenységre sarkallná az intézményeket. , Csaknem egyetlen lehetőség az ésszerű átcsoportosítás. A rosszul dolgozó, kívül-belül elhanyagolt művelődési otthonok támogatásának csökkentése, vagy éppen megvonása árán tudjuk a jól dolgozók számára a jobb működési feltételeket megteremteni. Elmondhatjuk végeredményben, hogy a kultúrforradalom első szakaszában kiépült megyénk népművelési hálózata és jelentős szerepet töltött be népünk kulturális felemelkedésének elindításában és segítésében. Üj művelődési formák alakultak ki. Kiterjedt az önművelés útjára lépett emberek köre, megnőtt a könyv és sajtóolvasók, a rádió- és a tv-nézők száma. A művelődési otthonokban kialakultak olyan módszerek, amelyek érdeklődési kör szerint differenciált kisebb csoportok, körök művelődését szolgálják, közösségi életét ápolják. Megnőtt a klubok iránti igény, kedvelt- té váltak a különböző, kötetlen művelődés lehetőségét nyújtó alkalmak, kiállítások, kirándulások, sokoldalú kulturális hatást nyújtó nagy népművelési rendezvények. Közelebb került egymáshoz a népművelés és az idegen- forgalom stb. Mindez eredménye a réginek és csírája az újnak. Hogyan tovább? Kesergés és nosztalgia helyett szembe kell nézni a tényekkel és mindent megtenni a népművelési intézmények fejlesztését szolgáló társadalmi mozgalom eredményességéért. A kulturális forradalomban — a társadalmi és gazdasági haladáshoz hasonlóan — eredményekben gazdagon zajlott el egy negyed- százados fejlődési szakasz, mely megfelel a kor igényeinek és lehetőségeinek. Ezt nem tagadni kell, hanem vállalni. Befejezésnek és egyben új fejlődési szakasz kezdetének tekinteni, amelyben tovább él a régi tartalom, fejlődnek a módszerek és az intézmények is a kor műveltségi szükségleteihez, magasabb igényeihez igazodnak. Nem különös dolog a népművelésnek e változása. Ahogy törvényszerű volt a közoktatás reformja, a gazdaságirányítás új mechanizmusa, úgy szükségszerű és elodázhatatlan a népművelés reformja is. Népművelési reformot pedig az intézmény- hálózat rekonstrukciója nélkül nem lehet végrehajtani. Ehhez átgondolt távlati és középtávú fejlesztési tervek kellenek. Ezek elkészítése mégyeszerte folyamatban van. A Megyei Népművelési Tanács októberi ülésén az intézményhálózat fejlesztésének megyei irányelveit vitatta meg. A megye demográfiai és urbanizációs szerkezetének, valamint a népművelés belátható perspektíváinak figyelembevételével jelölte meg e terület a fejlesztés 10 éves irányelveit. Ugyanakkor állást foglalt a legsürgősebb hálózatfejlesztési feladatokban is. A legsürgősebb feladatok megoldása mellett következetes és tervszerű munkával, a társadalom széleskörű összefogásával végre kell hajtani az intézményhálózat rekonstrukcióját. Óriási feladat ez. Hiszen az előzetes számítások alapján a 10 éves fejlesztési program megvalósításához Baranya megyében mintegy 240 millió forintra lenne szükség, s a helyi tanácsok előreláthatóan csupán kb. 100 millió forintot tudnak erre a célra fordítani. Széleskörű társadalmi mozgalom megszervezésével, üzemek, termelőszövetkezetek, fogyasztási és értékesítési szövetkezetek támogatásával, a lakosság társadalmi munkájával — szakaszos fejlesztéssel — azonban realizálni lehet és kell a népművelési intézményhálózat elodázhatatlan fejlesztését, a kulturális forradalom feladatainak, a korszerű népművelés igényeinek ellátására történő alkalmassá tételét. Antal Gyula Vita Ez a címe a Magyar Rádió Zenélő Magyarország című rovata múlt kedden elkezdett négyrészes adásának. Jelentős adásnak szánhatják, mert az első előadás az esti, ún. fő adásidőben hangzott el a Kossuth-adón, szombat délután pedig megismételték a műsort. Nemcsak a szakemberek szólalnak meg, be kívánják vonni a vitába a zene barátait, hallgatóit is. Az első adásban a legnevesebb pesti kritikusok beszélgettek a zenekritika feladatairól és módszereiről. A továbbiakban a közönség, majd az előadóművészek és a zeneszerzők mondhatják el véleményüket a zenekritikáról, végül summázni kívánják az elhangzottakat, következtetésekkel, iránymutatással. Olvasóink ' közül nyilván számosán 'meghallgatták a vita első adását. Bizonyára többeknek feltűnt, hogy a műsor szerkesztői a vitát ki nem mondottan is lényegében a főváros zenei életére és az arról szóló kritikára szűkítették le. Pedig vidéken is vannak hangversenyek és a helyi sajtó is foglalkozik ezekkel. No, de hagyjuk a kesergést, nem ez a célunk. Azt az alkalmat, hogy a zenekritika országosan az érdeklődés előterébe került, szeretnénk arra felhasználni, hogy megvizsgáljuk, hogyan teljesíti feladatát Pécsett a zenekritika, melyek a lehetőségei, hol vannak a korlátái, lépést tart-e városunk zenekultúrájának fejlettségével, képes-e ösztönző erőt gyakorolni a további fejlődésre. A Dunántúli Napló rendszeresen helyt ad a zenekritikai írásoknak. A jelentősebb hangversenyekről szinte kivétel nélkül megjelenik a kritika (Ebben a tekintetben még a Magyar Nemzettel is kedvező számunkra az ösz- szehasonlítás, ne felejtsük el azonban, hogy Pesten még több a jelentős zenei esemény.) Megfigyelhetik olvasóink, hogy egyre gyakrabban a hangversenyek előtt is megjelenik egy beharangozó írás — soroljuk ezeket is a zenekritikához! —, amely igyekszik az érdeklődést felkelteni. Több ez, mint reklám és a bérlők emlékezte- tése, de talán még mélyebbre hatolhatna az elhangzó művek bemutatásában és — még rendszeresebb lehetne. Egyetlen fontos zenei esemény előtt ne hiányozzék, az olvasó számítson rá —, éppúgy, mint a kritikára! Kiknek az érdeklődésére számít a mi zenekritikánk? Anélkül, hogy részletesebb felmérést végeznénk, tudjuk, hogy elsősorban azok olvassák el a zenekritikát, akik maguk is ott voltak a hangversenyen. operai előadáson, másrészt azok, akik ezúttal nem lehettek ott, de személyesen is szívesen meghallgatták volna. És azok a — többségükben vidéki — olvasók, akik legalább ilymói Lantos Ferenc pécsi festőművész zománc-kompozíciója díszíti az újjáalakított Doktor Sándor Művelődési Ház lépcsőcsarnokának főfalát Foto: Erb János a zenekritikáról dón akarnak kapcsolatot tartani a zeneélettel. Nehezebb kérdés következik: a kritikus személye. Pesten hagyománya van, hogy a legkiválóbb zenetudósok, zenetörténészek írják a kritikát. Tóth Aladár, Szabolcsi Bence, Űjfalussy József neve fémjelzik századunk magyar zenekritikáját. Sokat tettek az új magyar zene, Bartók és Kodály művészete elismeréséért és megszerettetéséért Felneveltek Pesten egy olyan közönséget, amelynek igényessége külföldön is közismert. Vidéki városban bonyolult a zenekritikus helyzete. Ha maga is szakember, alig kerülhető el, hogy időnként ne a „konkurensekről” vagy a közvetlen kollégákról, esetleg felettesekről kelljen^ írnia. Ha. nem szakmabeli, úgy igen járatosnak kell lennie á szakmában, hogy írásainak, véleményének súlya, hitele legyen. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szakmai ismeretek, a világos véleményformálás nem minden esetben társulnak megfelelő zsurnalisztikái készséggel. A régebbi évtizedekben két „tudós-zenetanár” — Agócsy László, majd Horváth Mihály — szinte egyszemélyben írta a pécsi zenekritikát. Ma a Dunántúli Napló több külső munkatársat foglalkoztat. A további kérdéseket inkább csak felvetni szeretném. Melyek a pécsi zenekritika sajátos feladatai? Nyilvánvalóan több, mint hogy csupán tudósítson a zenei eseményekről. Értékelje a szépet, de ne hallgassa el a produkció esetleges gyengéit se. Ez í eddig talán természetes is. És. a helyi előadók megítélé- I sénél? Talán egyetértünk, [ hogy külön szeretettel és gonddal kell kísérnünk, tá- mogatnuk, sokszor bátorítanunk őket. De hol a határ a minőségi mérce felállításánál? Tudomásul kell venni a valós helyzetet és arra törekedni — a kritika eszközeivel is, — hogy mindig előbbre lépjünk. A jó zenekritika létalapja az egészséges zenei légkör. Élvezi-e Pécsett a zenekritika a város előadóművészeinek és zeneéletünk vezetőinek bizalmát, támogatását? Ha csak részben, mi ennek az oka? Élvezi-e a közönség bizalmát, kifejezi-e véleményét, tud-e neveiden hatni rá? 'Képes-e felrázni a középszerűséget, elérhető eszményeket- állítani ? Ugyanakkor, regisztrálja-e kellő lelkesedéssel az elért eredményeket? A válaszadások többsége az olvasóra vár. A Rádió vitasorozatának hallgatása során további ötletek, kérdések. és kételyek is felmerülhetnek. Gondolkozzunk ezeken! —■ És milyen jó lenne, ha az adássorozat végeztével összejönnének egyszer mindazok, akiket érint a pécsi zenekritika ügye, a hangversenybérlőktől az előadókon és a zenei élet vezetőin keresztül a kritikusokig, és felmérnék: hogy áll a zenekritika ügye Pécsett, mit kell tennie, hogy az eddiginél is jobban szolgálja a közönség, a mű és az előadó egymásra- találását. Szesztay Zsolt 1 A Vadállati show és Hétfőn este a Bóbita újonnan elkészült, intim hangulatú kis színháztermében (a Doktor Sándor Művelődési Házban) többszörös jelentőségű estre jött össze a szépszámú közönség. Egyfelől a Doktor Sándor most ünnepli jubileumát, s a jubileumi ünnepségek keretében immár harmadik hete tart bemutatót egy-egy művészeti csoportja. Másodszor pedig: az új színházterem, amellyel a Bóbita végleges otthonra lelt, ezzel a hétfő esti műsorral mutatkozott be a közönségnek. A bemutatkozás sikeres volt. A közönség ugyan javarészt régebbi számokat láthatott, de bebizonyosodott, hogy ezek mégis igen jó számok, mert nem évültek el, nem váltak unalmassá. — A Miniatűrök néven összefoglalt — és nagyon ötletesen tálalt, színpadhoz idomított — kis kamaraműsorok több oldalról mutatták be a Bóbita ismert erényeit. — Mindenekelőtt a kézzel való, technikailag. lenyűgözően egyszerű bánásmód magas színvonala fogta meg a nézőket. A Largo egyetlen, mez és raffinéria nélküli emberi keze, amely az érzelmek egészen széles skáláját tudta érzékeltetni, ugyanúgy sikert aratott, mint mondjuk a Vadállati show, a Bóbitának ez a csaknem klasz- Szikusnak számító produkciója, amely a bábjátszás ősi egyszerűségét, az eszközök hallatlanul szellemes „házi” előállítását, a mozgások eredendően bábszerű természetességét tudta ötvözni a zenével, méghozzá úgy, hogy a néző meg legyen győződve róla: ehhez és ehhez a zenéhez éppen ez és ez a mozgás, állatfigura, jelleg és kifejezés illik. Nagy sikere volt a Bóbita egyik újabb ötletének is, a miniatűr színpadon mozgatott miniatűr bá- bocskáknak, amelyeket egy- egy feketébe burkolt s a fekete háttérben eltűnő kéz táncoltatott, akár mint „négy kicsi hattyút”, akár mint szédületes iramban forgó kánkán-táncosnőket. Végül pedig a műsor második részében a Bóbita a Modern prédikátorok Önkéntelenül a vándor- prédikátorok jutnak az eszembe. Igaz, nem gyalog megyünk, hanem megbízható Warszava duruzsol alattunk. s nem Igét hirdetni, hanem kultúrát terjeszteni utazunk Hidasra, mégis ez jár a fejemben. Talán a mellettem ülő Ivasivka Mátyás eltökéltségéből és lelkesedéséből ragadt rám valami. — A mai lesz a hatvanadik előadás, mióta megkezdtük a Hogyan hallgassunk zenét? c. sorozatot — mond| ja. ! 16 baranyai községbe jutottak el eddig. Ugyanebben az időben Tüskés Tibor éppen Hosszúhetény felé tart, ahol Miért szép? címmel az irodalomról beszél. Mindkettőjük sorozatát a Megyei. Könyvtár szervezte, hogy odaszoktassa az embereket a könyvtárakba. Befordulunk a faluba, kihaltak az utcák, pedig még hat óra sincs. A hidasi régi művelődési házban már várnak a „hívők”. Ugyanazok, akik az első előadáson is ott voltak. Általános iskolások, pedagógusok, érdeklődő felnőttek. Ma az opera fejlődéséről lesz szó. Előadás után irány Me- cseknádasd. — Jövőre egy másik sorozatot tervezek. Olyan témákról lesz szó, mint irodalom és zene, természetábrázolás a zenében, humor a zenében — mondja Ivasivka Mátyás. Mecseknádasdon búcsút veszek. Berkesden ugyanis szeretném elérni Tüskés Tibort. A klubszobában a kályha most kezdi kiadni a „mérgét”. Olyan meleg van, mint egy szaunában. Tüskés Tibor is régi ismerősként üdvözli a hallgatóságot. Míg Szántó Tibor egyik novelláját olvassa, figyelem az . arcokat. Van közöttük ráncoktól szabdalt, aki íülel-fülel, bár a szeme majdnem lecsukódik. Kemény napja lehetett. Az iskolások, kamaszok frissek. Néha kuncognak, recsegtetik a széket. Az első sorban ülő pedagógus egyetértőén bólogat. — Hóban, sárban, mindig eljönnek — súgja a Megyei Könyvtár munkatársa, mikor búcsúzkodás után beszállunk a kocsiba. Eszembe jut, amit Ivasivka Mátyás indulás előtt mondott: — Az időbeosztás a fontos. Akkor a heti negyven tanítási óra mellett még marad idő a kóruspróbákra és erre is. Marafkő László a többiek Prokofjev Rómeó és Júliáj ra írt kézpantomimet mi tatta be, egyik legújabb dukcióját, amely éppen legutóbbi pécsi nemzetki bábfesztiválon aratott őszin elismerést. Ez a produkci egyfelől továbblépés volt a2 együttes már kidolgozott útján: a kézzel való műnk: kiteljesítése, másfelől egyben próbája annak is, med dig lehet még ezen az útor továbbhaladni, mire képes még egyetlen kéz, ki tudja-e fejezni egy teljes emberi sőt, társadalmi dráma min den szituációját. A próbál kozás éppen ezért vitákr. adhatna alkalmat, noha le nyűgöző ötletességéhez, sok helyütt igazi drámaiságáho és lírai erejéhez nem férhe kétség. A színvonalas bemutat kozást, amelyet egyben ne vezhetnénk összegezésnek is hírlik: követi a többi Bóbita előadás, amelyet még gyobb érdeklődéssel vár leg alábbi s az a közönség, amel hétfőn az egész bábszínhá zat megtöltötte.
