Dunántúli Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-279. szám)

1969-11-16 / 266. szám

5

$H1, Mnmhm H

SunflLYItAlt TlcinTO'

GÖRÖG KLASSZIKUS MÜVEK BEMUTATÓJA A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN

OIDIPUS KIRÁLY —LYSISTRATE

I Minden klasszikus dráma valamilyen kompromisszumot kíván, mert csak így lehet áthidalni a régi kéziratok és a jelen színpada között évszázadokat, évezredeket. De szinte törvényszerű, hogy a kompromisszum az egyenlőtlenségen alapszik. Régenvolt szerzők szellemével alkusznak e közben, akik ellenvéleményt nem mondhatnak. de ha mondhatnának is — hogyan értenék meg hozzá a mi korunkat, azt, hogy mi az álmunk, gondunk, milyen örömök feszítenek, vagy kínok gyötörnek bennünket. De a régi szellemek nagysága iránti tisztelet többnyire keveredik a mi korunk igényével valahányszor klasszikus alkotások kelnek életre a mai színpadon.

Ez a tisztelet és ez az igény hozta a Pécsi Nemzeti Színházba a két antik darabot. A tisztelgés mellett a modem igényeket is szolgálja á két mű élőadása.

Sophokles Oidipus királya ma is korszerű darab, mert Oidipus az igazságot keresi, megmásíthatatlannak tudott akarattal szemben és a magja kárán is. Aristophanes is vonzza a ma emberét, mert bíráló mondatai előtt semmi sem szent, mindent és mindenkit támad, méghozzá nem mulattatásból, hanem hogy a hibát, a rosszat, a bűnt mutassa meg. A közönséggel mindig eleven kapcsolatban, nem a jellemzést tartja fontosnak, s nem az

egyéneket,, komédiáinak alakjait, hanem magát a tárgyat, amit mondani akar. Komé-* diái középpontjában mindenki ügye, az állam, a közösség ügye van. De legfőképpen azért korszerű ma is, — mert a bírálat feltétlen szabadságára alapoz.

Nógrádi Róbert rendezése tiszteletben tartja a két görög szerző, a két antik dráma szellemét. Az Oidipus- ban — híven Sophokleshez

és a görög tragédiákhoz — a cselekménybe állítja be a jellemet. Cselekmény fejlődik, bonyolódik, de a jellemek lényegében változatlanok maradnak. A sorsfordulókat azonban úgy ágyazza az előadásba, hogy • azokkal e statikus jellemeknek is a változatos lelki élet látsza- ' tát adja. Ennél többet csak a görög tragédiák lényegének megváltoztatásával lehetne

Jelenet az Oidipus királyból, előtérben Labancz Borbála és Bánffy György, a háttérben Kovács Dénes, Bősze György és Fülöp Mihály.

TOT PÉCSETT

Budapest, Tihany és Debrecen után végre a pécsi Modem Képtárban is bemutatásra került Amerigo Tot — vagy szívünk szerint: Tóth Imre — kiállítási anyagának egy része. Bár a válogatás igen szerencsés és avatott

rezik meg itt immár Amerigo Tot, akinek élete, forradalmi magatartása is a reneszánsz embert juttatja eszünkbe.)

A formán, figurán túl, azonban mindig jobban izgatja a tér. Ezért ábrázol

A szép Parténopea (bronz)

kézzel történt, s Tot jellam- * ző műveit sűríti, szegényesebb képet ad az ötletdús alkotóról, főként amiért egy- egy ötletsorból vagy ötletpárból csak az egyik példát mutatja be. (Táncoló bacchánsnők; Európa elrablása stb.) Az azonos témák variációi ugyanis nem önmagukért való sorozatok, tanulmányozásuk, összevetésük, kulcs lehet Tot művészetének lényegéhez.

A hatvan éves, magyar származású művész pályájáról, életút járói számtalan írás látott már napvilágot a hazai sajtóban. (A Dunántúli Napló is beszámolt róla a budapesti kiállítás idején.)

Az az egy év, amit Tóth Imre 1930-ban a dessaui Bauhausban tölfött, alapvetően meghatározta a művész térértelmezését. Moholy-Nagy László, aki az előkészítő osztályt vezette, s aki „a tér közvetlen átélését” — alapkövetelményként hirdette, rászorította minden növendékét, hogy tanulmányozza „a tiszta téri elrendezés valóságos hatását, az ellentétes erők ' feszültségének egyensúlyát, vagy az egybefonódó tér áramlását”. Dessau, Párizs, Drezda azonban Csak készülődés, szakmai vértezettség a nagy élményre, amint a reneszánsz jelentett Olaszországban. (Tán ezért is gyökekisplasztikáin is csoportokat, viszonylatokat. (Bikák. Pletyka, Veszekedés, Falusi üdvöz- légy, Városi látogatás, Európa elrablása, Judit, Salome, Táncoló bacchánsnők stb.)

Az egytömbből formált alakjai (Kaviesasszonyok, Holdkóros, portrék) is elsősorban a modern térértelmezés során kapják sajátos groteszkségüket.

Mint minden nagy alkotó, olyan műveket hozott létre Tot is, amelyek szinkron közléseket tartalmaznak. A látvány a felületes szemlélőt is leköti, a meditativ igényű közönség számára pedig bonyolult összefüggéseket tár föl ember és ember, tárgy és ember vagy az ember értelmezte tárgyak viszonyáról.

Amikor azonban intellektuális közlései válnak elsődlegessé, lemond' a figuratív megjelenítésről, új formákat alkot. Ám ezeket is figurális igénnyel kezeli. (Öfelságé a kilowatt, A Föld füle stb.) Ezért nem érezhetünk kettősséget művészetében. Művei, egy küzdő, életigenlő intellektuelle valóságteremtő jelei, a művész megélt valóságáról. Teremtett jeleit egy kicsit felülről nézi már maga az alkotó is. Azt tartva fontosabbnak, amiről vall. A kiállítását szemlélőnek is ezt kellene megfejteni.

B. L>

tenni, tehát nem szabad fenni. Ugyanakkor a megszokott, komorabb stílus helyett a színészeknek közvetlenebb, huszadik századibb hangvételű játékstílust diktál, s ezzel segít emberközelbe hozni a ritka, erős tragédiái tömörségű alakokat.

Lysistratéban ezt — élve Aristophanes vaskos szövegében rejlő lehetőséggel — még vaskosabb játékkal Segíti, egyúttal a lehető legkönnyedebbé teszi a komédiát. Aristophanes történetének időtállóságát ügyesen igazolja az előadásba szőtt, s a kínai kérdésre vonatkozó finom célzás.

Külön kell figyelni Nógrádi Róbert kórasfelfogását. Ezt a görög tragédiákba sokáig szervesen beletartozó kollektív szereplőgárdát sokféleképpen lehet felfogni. A sokféleséget lehetővé teszi, hogy a görög dráma keretén még egyedül játszó kar mellett sorra a darabokba épülnek a színészek, majd azok végleg átveszik a kar szerepét is, s a kórys eltűnik. De aki például látta a görög

Páráikon Teátront, az sokszor nélkülözhetetlennek és érinthetétlennek érzi ezt a kórust. Ugyanakkor eredeti és jó az új megoldás _ is, amit Nógrádi Róbert választott: a négyre csökkentett kórust a többi szereplővel egyenként őialogizáló egyénekre bontotta. Ez a megoldás ott nagyon merész, ahol a kórus tagjai — a többi szereplő jelenléte nélkül — egyénekre felbontva mondják a kórus szövegét, egymással dialogizálnak.

A két darab színészgárdája jól valósította meg a rendező elképzelését, s számukra ez a lehetőség legnagyobb dicséret, niszen a színészi felfogásokért többnyire a rendező felel. Bánffy György Oidipusa pályafutásának egyik nagy állomása. Megint bizonyítja, hogy sokszínűsége mellett is elsősorban tragikus vénájú színész, aki indulati eszközeinek választékát pontosan szerkeszti össze.

A magyar színésztársadalom égjük legszebben beszélő tagja Baracsi Ferenc, korrekt Kreonja segítette Bánffy alakítását. Nagyon szép Labancz Borbála alakítása. Figyelemre méltó Paál László könnyedén megformált korinthosi hírnöke, és Galambos Györgynek a történetet érzékenyen aláhúzó karvezetője. Vajda Márta Lysistratéja okos, számító, de hús-vér asszony. Játékának sodrása van, s arra figyelmeztet, hogy ez a fiatal művésznő eddigi feladatainál többre képes. Jól eltalált figura Pásztor Erzsi Kleoni- kéje, és sajátos színű Labancz Borbála Lampitója.

Különösen a komédia egyik legjobban eltalált alakja Kinésias, akit Karikás Péter remekül formáz. Szabó Tündével együtt a komédia legjellemzőbb perceit nyújtják. Ezek a percek önmagukban is kifejezik az egész darabot. De korrekt, színes játékot nyújtott szinte a két darab egész szereplőgárdája: Kézdy György, ifj. Kőmives Sándor, Sziv- ler József, Bősze György, Fülöp Mihály. Kovács Dénes, Faludy László, Péter Gizi, Bázsa Éva, Bódis Irén, Arany Kató, Sólyom Kati, Kutas Béla, Vafa Emil díszlete — különösen a tragédiában —, Vágó Nelli jelmezei és Léka László maszkjai. Tóth Sándor koreográfiái és Károly Róbert vezénylete jól illett a két előadásba.

BERTHA BULCSÚ:

AT A STYX FOLYÓN

Amikor két esztendővel ezelőtt a fiatal prózaíró lemondott biztos pécsi állásáról és Budapestre költözött, azzal az elhatározással, hogy nem csupán az irodalomnak, hanem az irodalomból fog élni — legjobb barátai is féltő aggodalommal bocsátották útjára. Bertha Bulcsu azonban — ahelyett hogy belevetette volna magát a főváros forgatagába — makacs céltudatossággal és önsanyargató kíméletlenséggel»írógép mellé ült egyetlen szobájában, és írni kezdett. Két esztendő alatt három kötete jelent meg, de már nyomdában a negyedik, s most az ötödiken dolgozik.

A mennyiség önmagában persze nem minden. Talán hogy magát is ellenőrizze, Bertha Bulcsu a két esztendő folyamán résztvett három-négy színvonalasabb oiy szágos pályázaton, s művei — a kitűnő pályatársakéval való összemérés után — minden esetben a legkiválóbb- nak bizonyultak.

Az új kötet címadó kisregénye, az At a Styx folyón is díjnyertes pályamű. A Tanácsköztársaság jubileumára készült. Témája a proletárdiktatúra utolsó időszaka, a tiszai hadművelet és a katonai összeomlás. Az írót azonban nem maga a küzdelem érdekli elsősorban, legfőbb művészi mondanivalóját a főhős, Elek István jelleme és sorsa hordozza. Elek István civilben tanár, világnézetét a korabeli haladó értelmiség kissé elvont humanizmusa, nemzeti illúziói árnyalják, derekas helytállása, jellemének szilárdsága mellett benne sűrűsödnek azok az ellentmondások is, amelyek hozzájárultak a Tanácsköztársaság belső megrendüléséhez, s a legnehezebb időszakokban végzetesekké váltak.

Földessy Dénes

Művészi szempontból ez a mű az író első kísérlete a történelmi regény műfajában. Legfőbb erényei még a novellista Bertha Bulcsu erényei: az érzékletes jeHemal- kotás, a finom líraiság, a kitűnő környezet- és hangulatfestés. A lírai indítású harmadik fejezet, az idiliből tragédiába torkolló Miléna- szerelem, a boldog sziget a háború közepén — a regény felejthetetlenül szép része. Üj színek a palettán az el- vontabb történelmi viták és a harci események. Az előbbiekben még kissé idegenül, mereven, feszélyezetten mozog az író, s a megjelenítés helyett gyakran „besegít” a I riporter. A háborús jelenetek viszont kitűnően sikerültek, ábrázolásukkal értékes új területeket hódított meg az író.

A kötet tizennégy novellája a műfajnak Bertha Bulcsúnál már megszokott gazdag változatosságát mutatja. Van köztük napilapba illő — s először ott megjelent — tárca, riport felé hajló kis novella, és nagyobb igénnyel készült, mesteri elbeszélés egyaránt. Ez a változatosság nem jelent egyben értékkülönbséget, a Csütörtökre virradó hajnal, vagy a Tűz az éjszakában éppoly kiváló darab ebben a kötetben, mint egy napilap tárcarovatában.

A legértékesebb írás, úgy tűnik, mégis a tiszta novella műfajában született Elveszej- tett bakák tánca. A legnagyobb magaslatot, amelyre Bertha Bulcsu eddig eljutott, ebben az írásban érzékelhetjük. Nehéz lenne tömören összefoglalni, miről szól ez afifurcsa, balladát sugalló című elbeszélés. Egyik rétege a sokszor megírt ősi téma: egy kamaszfiú szerelmi csalódása, illúzióvesztése. A színhely egy vidéki kisváros laktanyából átalakított gimnáziuma, s ez a környezet új réteget nyit az elbeszélésben: a jelen és a képzelt múlt egymásba játszását, a diák és visszajáró katona- lelkek különös * hangulatú kapcsolását. A harmadik réteg az iskolaudvaron vágtató lovak szimbólummá emelkedő motívuma. A három réteg teljesen reális alapon, szükségszerű természetességgel kapcsolódik egymásba, érintkezésük nyomán azonban a téma felül is emelkedik kissé a realitáson, különös lebegése, varázslatos levegője lesz a műnek, s képes arra, hogy egy jellemet s egy történelmi időszakot egyaránt felidézzen.

Az At a Styx folyón novelláinak témaköre, hangja, hangulata az előző köteteidéhez képest kissé módosult. Kevesebb a balatoni téma, a természeti élmény, a napfény ragyogása. Több a komolyság, a korábbi humor is mintha fokozottabban az irónia felé hajlana. Több az írásokban az intellektuális elem, az ábrázolás a korábbinál szélesebb területet fog át. Ügy tűnik, Bertha Bulcsu legtermékenyebbnek ígérkező évei egyben művészetének gazdagodását, elmélyülését is érlelik. Egyre szebben bontakozó tehetsége és ritka szorgalma alapján méltán várhatjuk érdeklődéssel és- bizalommal új műveit.

Szederkényi Ervin

HORVAY JÁNOS HALÁLÁNAK ly ÉVFORDULÓJÁRA

EQY ELFELEJTETT MŰVÉSZ

kelte a faragás. Rendszeres kiképzését a Pécsi Iparkamarának köszönhette, amely Budapestre küldte Mátrai iskolájába. Egy évi tanulás után a bécsi akadémiára került, ahol 1889-től 1895-ig

tanult. Utána további külföldi tanulmányútra indult. 1901-től Párizsban, 1902-ben Olaszországban, 1928-ban pedig Amerikában képezte magát tovább.

Budapesten 1894-ben a Műcsarnokban kiállított egy női képmást, rlijd három év múlva a fővárosba költözött. Itt a királyi vár számára allegorikus szobrokat mintázott. Mint szobrász- művészt élete végéig a magyar szabadságharc lánglelkű harcosa: Kossuth Lajos alakja foglalkoztatta. Első nagyobb sikerét a ceglédi Kossuth-szobor pályázátra beküldött művével aratta, amelyet 1901-ben első díjjal tüntettek ki.

Ettől kezdve Horvay szobrászművészi pályája állanBaranya és annak művészeti közgpntja: - Pécs, a múltban nem nagyon bővelkedett szobrászművészekben. De akik ezen a tájon születtek, vagy dolgoztak és eljegyezték magukat a képzőművészetnek ezzel az ágával, szűkebb pátriájukból kiemelkedtek és országos, sőt európai hírnévre tettek szert, mint a Kalocsáról érkezett Bartalits Mihály (1808—1879), a szászvári születésű Kiss György (1852— 1919), vagy a 96 évvel ezelőtt Pécsett született Hor- vay (Hoppéi) János (1873— 1944). Mindhármuk közös vonása, hogy tehetségük külföldi tanulmányújuk során bontakozott ki és amilyen gyorsan lettek népszerűvé, olyan hamar merültek el a feledés homályába.

Ez utóbbi megállapítás különösen Horvay Jánosra vonatkozik. aki egy pécsi bevándorolt aranyműves, rámakészítő mester fia volt. Már gyermekkorában érdédóan felfelé ívéit. »Ugyancsak 1902-ben kapta a pécsi Zsolnay-szobor pályázat első díját is. ö készítette a „pécsi fazekas”, az eozin világhírű feltalálója, Zsolnay Vilmos szobrát, amely ma is ott áll a Rákóczi út és a Szabadság út kereszteződésénél. Az általa 1907-ben készített szobor Zsolnay Vilmost munka közben ábrázolja, kezében edénnyel.

Még nagyobb hírt szerzett neki 1908-ban a budapesti Kossuth-szobor pályázat, amelyen megkapta az első. díjat és a kivitelezéssel is őt bízták meg. A szobrot 1928-ban leplezték le, majd — pesszimista hangulata miatt — 1952-ben helyéről eltávolították és 1958-ban Dombóvárott állították fel.

Horvay Kossuth-szobra áll ma is Pécs város szívében, az egykori piactér, illetve Majláth-tér. a mai Kossuth- tér nyugati részén. A szobor leleplezésére 1908. május 10-én ’került sor.

A fővárosban ma is több köztéri szobra áll. mint például- „A népdal” (1929), a „Hermann Ottó-emlék"

(1930), a „Gárdonyi-szobor” (1932). a „Beethoven-szobor” (1932). vagy az „Orvosok Hősi Emlékműve” (1942). A halál 25 évvel ezelőtt. 1944. november 19-én ragadta ki vésőjét kezéből...

P. J.

1