Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-23 / 246. szám
1*4». október 23. imnantaii nápio' Október 25. és november 7. kozott Baranyai vendéglátóipari napok Mi a véleménye a tv-ről? Eljöttek a Tv-t51 és a Rádiótól ide Pécsre, de nem azért, hogy megvédjék műsorpolitikájukat. Eljöttek, hogy személyesen találkozzanak a televízió-nézőkkel és a rádióhallgatókkal. A Rádió és Televízió tömegkommunikációs kutató intézete, amely a műsorok hatását vizsgálja már jó néhány tudományos felmérést végzett az országban. Most ezt a vizsgálatot a szakemberek kiegészíteni igyekeznek személyes tapasztalattal. Ezért ebben a hónapban az országban mintegy tíz helyen ankétet tartanak, ahol meghallgatják a dolgozók véleményét Baranyában a választás a Mecseki Ércbányászati Vállalatra esett. Ide látogatott el tegnap Ritter Tibor, a Magyar Rádió politikai adásainak helyettes főszerkesztője, Németi Gyula, a Magyar Televízió ipari rovatának helyettes vezetője és Tar dós Róbert, a tömegkommunikációs kutató intézet munkatársa. Ritter Tibor elmondta, arra kíváncsiak, hogyan él az emberek tudatában a gazdasági reform. Az ankét témája tehát többek között ilyen kérdésekre keres választ, mint: a tv és a rádió termeléspolitikai műsorai mennyire szolgálják a gazdaságirányítás reformjának legfontosabb elvi és gyakorlati problémáinak megértését és esetleges megoldását, vagy megfelelő szerepet kapnak — az adásokban olyan kérdések, mint az üzemi és társadalmi demokratizmus, az árak szerepe. Az ankét során több kérdés hangzott el, melyre az illetékesek azon nyomban válaszoltak. — A Fórum című műsor nagyon hasznos, de sok esetben a válaszok nem kielégí- tőek. — A meghívott személyektől függ, hogy milyen mélységig érintik az adott témát — hangzott Németi Gyula válasza. — A gazdaságpolitikai műsorok java része, mire a munkából hazatér a dolgozó, már lefutott? — szólt az újabb kérdés, melyre igen önkritikusan válaszolt a tv helyettes rovatvezetője: — A tv gazdaságpolitikai műsorai — egy-kettőt kivéve —. nem olyanok, hogy fő műsoridőben konkurrálhatna egy-egy filmmel. (Mécs) Lakodalmas vacsorák — Nemzetközi kávéparádé — Cukrászkészítmények bemutatója Kétezerkétszáz dolgozója | mondhatnak a résztvevők az van a Baranya megyei Vendéglátó Vállalatnak. Ezek közül csak mintegy háromszázat ismer közelebbről, azaz „platz- ról” a közönség. A felszolgálók reflektorfényben vannak, viszont annál kevésbé ismerik a vendégek a konyhákban dolgozókat. A baranyai vendéglátóipari napok, melyet idén harmadszor rendeznek meg a megyében, s amelyről tegnap tájékoztatta az újságírókat Görcs Károly, a Bm. Vendéglátó Vállalat igazgatója, egy kissé közelebb hozza a nagyközönséget a „láthatatlanokkal” és a különböző bemutatókon ízelítőt kaphatnak szakmai felkészültségükről, és abból a régi, de mind erőteljesebb igyekezetből, amellyel a dolgozó nők háziasszonyi teendőit szeretnék megkönnyíteni. Tulajdonképpen a 20 éves állami vendéglátóipar megyei seregszemléje lesz az október 25-től november 7-ig tartó rendezvénysorozat, amely Siklóson, Szigetvárott, Komlón és Mohácson cukrászbemutatóval, borkóstolóval, valamint az Olimpia étteremben az autósok szüreti báljával kezdődik. A cukrászkészítmények a cukrászat fejlődéséről adnak ízelítőt, azonkívül nemcsak meg- csodálhatók, hanem meg is vásárolhatók. A kávéínyencek találkozója lesz a nemzetközi kávéparádé, amelyen Omniá- ból főzött kávékülönlegességeket készítenek. Az érdeklődők megkóstolhatják a mexikói, az angol, a francia, a kubai és a bécsi kávét, a citromos kávét, a kávé-flippet és a kávé-puncsot. A nemzetközi kávéparádét Siklóson, Szigetvárott, Mohácson, Komlón október 26-án, Pécsett az Éva cukrászdában, a Kuba, a Jókai és a Napsugár presszóban november 2-án rendezik. A vendéglátóipari napok különleges bemutatói lesznek a lakodalmas vacsorák, ezekből egyre többet rendeznek családias, otthonos légkörben a vendéglátó egységekben. A különlegesen felszolgált lakodalmas étkeket helyben — a mohácsi Béke étteremben, a harkányi Baranyában, a komlói Fekete Gyémántban, a siklósi Vár-pincében, a pécsi Hullám, Elefánt, Mecsek és a Tourist étteremben el is fogyaszthatják a vendégek. Bizonyára' sokan érdeklődnek majd az Aranykacsa vendéglő vadászvacsorája, a Dózsa Klub szüreti disznótoros vacsorája, az Olimpia étterem ételparádéja és a Halásztanya halászvacsorája iránt. De sokakat vonz majd az a találkozó, amelyen őszinte véleményt étkeztetési szolgáltatás színvonaláról, s amelyet az Olimpia étteremben november 5-én, a Dolgozó nők és a vendéglátó- ipar címmel rendeznek. A baranyai vendéglátóipari napok záróaktusaként november 7-én az Olimpia presszóban értékelik a „napok” eredményeit és jutalmakat osztanak ki. Megrendelés kétszázezer pár cipőre A magdeburgi Roter Stem Cipőgyár képviseletében Rei- mar Gluschke mérnök és Gerd Michalewicz osztály- vezető a Kossuth Cipész Szövetkezet részéről Röder László elnök írta alá tegnap azt a szerződést, melynek értelmében 200 ezer pár cipőfelsőrészt szállítanak Pécsről az NDK-ba. A bérmunkában készülő felsőrészeket, melyekhez az anyagot a német cég biztosítja, 1970-ben szállítja le a pécsi szövetkezet. A háromnapos látogatás során a vendégek megtekintették az üzemet, amely ez évben is gyártott részükre 100 ezer pár felsőrészt. A NEB javasolja: Legyen jótállás a javításoknál is! Anyagi támogatás a csökkent munkaképességűeknek A Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tegnap ülést tartott és megtárgyalta a lakosság részére végzett ipari szolgáltatások számlázásával kapcsolatban folytatott vizsgálatról szóló jelentést. A bejelentések, panaszok alapján indított vizsgálat — mint arról lapunkban is beszámoltunk — megállapította, hogy a szolgáltatásokat végző vállalatok és szövetkezetek sok esetben nem a végzett munka, a felhasznált Carlo Mussa Ivaldi: Torino várja önöket Olasz parlamenti képviselő javaslatai a kapcsolatok bővítésére — Nagyon jól érezzük magunkat Pécsett. Egy olyan várossal találkoztunk, melyben sajátosan ötvöződik a régi és új, a csendes meg az élő, eleven. Pécs e vonatkozásban sok szempontból hasonlít To- rinóra, annak ellenére, hogy a két város nagyságrendje meg ipara különbözik egymástól. Carlo Mussa Ivaldi olasz parlamenti képviselő, az ARCI — az olasz TIT — Piemonte tartományi szervezetének elnöke mondotta a fenti szavakat munkatársunknak. Az olasz képviselő a TIT Baranya megyei szervezete vendégeként és Giuseppe Dozzo, az. ARCI tartományi titkára és Nicola Pasquero szakosztályi elnök társaságában látogatott városunkba. Právicz Lajos, a TIT megyei titkára kíséretében megtekintették Pécs, Mohács és környéke nevezetességeit, beszélgetést folytattak a Nevelők Háza Kamarakórusa tagjaival. Tegnap, a Nádor Szálló kávéházi termében, a reggelizést követően alkalmunk nyílott arra, hogy néhány kérdést tegyünk fel olasz vendégeinknek. — A magyar, illetve pécsi olvasóknak nem kell bemutatni Torinót. Minden iskolás- gyermek tudia nálunk, hogy ez a város adott menedéket a száműzetésbe kényszerült Kossuth Lajosnak. Mindenki tudja, hogy ebben a városban működik a világ egyik legnagyobb autógyára, a FIAT. Vajon milyen lehetőséget látnak a kapcsolatok bővítésére? Azért beszélünk bővítésről, mert a Abban a reményben köszönök el önöktől, hogy lapjuk, a Dunántúli Napló is segíteni jog abban, hogy valóban intenzív és szívélyes kapcsolat alakuljon ki a két város között. M. L. összeírás 1970. január 2. és 15. hozott Harminchét kér lés Sajtótájékoztató a népszámlálásról Mennyi az ország lakosssá- ga? A legutóbbi népszámlálás óta milyen gazdasági, társadalmi fejlődést értünk el? — és még számos kérdésre ad választ az 1970. január 2 és 15 közti időben lezajló nép- számlálás. A jelentős feladat elvégzéséről rendeztek tegnap Pécsett a Statisztikai Hivatal Baranya megyei Igazgatóságán sajtótájékoztatót, amelyen Laky András, a Statisztikai Hivatal Baranya megyei Igazgatóságának vezetője, Vértes Tibor, a Megyei Tanács vb-titkára és dr. Gala- bár Tibor, a Pécs városi Tanács vb-titkára számoltak be az 'eddig végzett előkészítési munkákról, a további feladatokról. Mindhárman hangsúlyozták: a népszámlálás választ ad az egész lakosságot érintő kérdésekre, nemcsak mennyiségi. hanem átrétegeződési és egvéb kérdésekre is. A nép- izámlálás pontos elvégzésében elsősorban a pedagógusokra támaszkodnak- Baranyában mintegy 2300 ember vesz részt majd az összeírásban, ellenőrzésben. Nagy feladatot jelent: Baranyában 270—280 ezer. Pécsett pedig 140—142 ezer ember összeírásáról van szó. A munka jó elvégzéséhez számítanak a lakoság megértésére, a kérdések pontos megválaszolására. A kérdésekre adott válaszok csak statisztikai felmérést szolgálnak, nem „egyéni kikérdezést”. Az adatok feldolgozásából képet lehet majd nyerni az élet- és munkakörülményekre, egy-egy terület fejlesztési tennivalóira is. Az előkészületek jó ütemben haladnak. A tanácsok már kialakították számlálókörzeteket, „tisztázták" az utca neveket, házszámozást A népszámlálást itmegkérde- zési módszerrel” hajtják végre, tehát nem a lakosságnak kell a zöld és barna kérdőíveket kitölteni, hanem csak válaszolni az összeírók kérdéseire Az alapkérdőívek 37, a reprezentatív kérdőívek pedig 83 kérdést tartalmaznak az alapkérdésekkel együtt. — Ismételten kérték a lakosságot: a valóságnak megfelelő válaszokat adjon. A kérdésekre elmondották, hogy az összeírók általában a délutáni és az esti órákban kopogtatnak majd be a lakókhoz. Megtörténhet: már többször nem találták otthon a lakókat, akkor cédulát hagynak, mikor jönnek legközelebb Az összeíráskor nem kell a család valamennyi tagjának otthon lennie, elég ha a család egyik tagja adja meg az öszes kérdésre a választ- Egy-egy család „összeírása" általában fél órát vesz igénv- be. Az összeírók a tanács által kiállított megbízólevéllel jelentkeznek. o. r. két idei esemény — a Pécsi Kamarakórus tavaszi turnéja Piemontban és az önök jelenlegi látogatása — arról tanúskodik, hogy már többről van szó, mint a kapcsolatok egyszerű felvételéről. Carlo Mussa Ivaldi: — Valóban, már a bővítés fázisához értünk. Szeretnénk, ha a jelenlegieknél sokkal élénkebb, elevenebb kapcsolat alakulna ki a két város között, méltóan azokhoz a történelmi hagyományokhoz, amelyeket említett. Kapcsolatokat szeretnénk minden területen és vonatkozásban, a két társadalmi rendszer különbözősége nézetem szerint nem lehet akadály előttünk. Ezért meghívtuk a TIT Baranya megyei szervezetét, hogy egy küldöttséggel látogasson Tonnába. Szeretnénk, ha hasonló szívélyes viszony alakulna ki a két város zenei és balettegyüttesei, kamarakórusai, színházai között, ha a két város képzőművészei kölcsönös kiállításokat rendeznének. Akár filmeket is cserélhetnénk, hiszen a film is egy kitűnő eszköz arra, hogy erősítse a két nép közötti barátság szálait. Célszerű lenne az is, ha a két város fiataljai is érintkezésbe lépnének egymással, hiszen az ifjúsáo körében fokozott érdeklődés mutatkozik a szomszédos országok élete iránt. — A pécsiek minden bizony- nyál örömmel olvassák eze' e' a sorokat. De engedten meg egy szakmai kérdést is! Világ szerte sokat Írnak, beszélne’: •xrrö'. hogy a televízió meg- ielenése, versenye mezkérrtő felezte az ismere *erj"sz*és hagyományos fo-mált, s űj utak keresésére kényszeríti az Ismeretterjesztő társulatokat. Ml a helyzet e vonatkozóéban önöknél, az ARCI-nál? Carlo Mussa Ivaldi: — Ez világprobléma, különösen a mozik érezték meg a tv hatását. Nézetem szerint azonban a tv nemcsak kon- kurrens, hanem egy nagyszerű segédeszköz is számunkra. Mi állandóan figyelemmel kísérjük a televíziók műsorát, s azokhoz alkalmazkodva pontosabban azokat felhasználva végezzük ismcre,terjesztő munkánkat Amint látja: a tv valóban segédeszközünkké vált — Mi lesz a legközelebbi pécsi program? — A 400 ágyas klinika meglátogatása. A viszontlátásra! Ételmérgezés Hetvehelyen Ételmérgezés történt Hetvehelyen a Szabadság major munkásszállásán. A dolgozók kedden este disznósajtot vacsoráztak és minden valószínűség szerint az okozott szerdán hat dolgozónál rosszullétet. A körorvos telefonértesítésére a pécsi mentők tegnap délelőtt Katona Ferenc- nét, Bajsz Istvánt és Mi- kovecz Józsefet beszállították a Megyei Kórház fertőző osztályára. A betegek orvosi ellátásban részesültek, állapotuk kielégítő. További három betegért a délutáni órákban indult el a mentő Hetvehelyre. anyagok, alkatrészek alapján számláznak, így a megrendelőt károsodás éri. A jelentés felett kialakult vitában egyetértettek abban, hogy módját kell ejteni a számlázások, s az alkalmazott árak fokozottabb ellenőrzésének. A tanácsok mint hatóság foglalkoznak ugyan az árellenőrzésekkel, de a személyi feltételek nem biztosítottak ahhoz, hogy e téren átfogó tevékenységet fejtsenek ki. Az érvényben lévő elszámolási rendszer hibájául rótták fel többen, hogy a dolgozók sokszor csak abban érdekeltek, hogy minél nagyobb értékű munkát végezzenek, holott főleg a minőségi munkát kellene előtérbe helyezni. Ezekre a hiányosságokra mutatnak rá a javaslatok is, amelyekben egyebek között ! felvetik, hogy a javítási mun- ! kákra vonatkozóan is eiő kel- | lene írni a kötelező jótállást. | Vizsgálatot folytatott a Népi j Ellenőrzési Bizottság a csök- : kent munkaképességű dolgo- • zók helyzetéről is és azt ta- j nulmányozta, hogy a koráb- I ban hozott kormányhatároza- I tok végrehajtása során milyen I eredmények mutatkoznak, 11- I letve milyen akadályokkal le- I hét találkozni. Kiterjedt a vizsgálat a rehabilitációs tevékenység anyagi támogatására biztosított pénzeszközök felhasználására is. Általában megállapítható, hogy a csökkent munkaképességű dolgozók foglalkoztatása nem racionálisan, hanem elsősorban a szociális szempontok figyelembevételével történik. Az új gazdasági mechanizmus e tekintetben nem hatott kedvezően, mert a jelenleg érvényes átlagbér-gazdálkodási rendszer mellett a vállalatok részére jobb a kisebb keresetű csökkent munkaképességű dolgozók megtartása és „gazdaságtalan” foglalkoztatása. Ezért halaszthatatlan a csökkent munkaképességű dolgozók célszerű foglalkoztatásának megoldása. A megoldást szolgálja, hogy számos vállalatnál tanácsi támogatással létesítenek munkahelyeket a csökkent munkaképességűek számára. Itt viszont előtérbe kerül az átképzés kérdése. Erre meglehetősen ritkán kerül sor, mert a dolgozó azt legtöbbször nem is igényli. Átképzés igénybevétele nélkül pedig a rehabilitáció sem érheti el a célját, mivel a dolgozó nem jut olyan foglalkozáshoz, amelynek birtokában — csökkent munkaképessége ellenére is — teljes értékű embernek tudhatja magát. A csökkent munkaképességűek helyzetének javítására javasolta a NEB, hogy az 50 százalékosnál alacsonyabb munkaképesség-csökkenéssel rendelkezők részére is biztosítsanak anyagi támogatást, vizsgálják felül a segélykereteket és felső határukat emeljék. Ősszel is-télen is mmwmwm&Mm Felöltő, átmeneti és télikabát * különlegességek na*gy választékban A Baranya megyei Ruházati Bolt ■J í