Dunántúli Napló, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-19 / 243. szám

t969. október 19.

mmanttm nama '

7

A II. KISPLASZTIKA! BIENNÁLÉ

DÉRY TIBOR | 75 ÉVES j

A magyar próza egyik \ legnagyobb élő mesterét £ ünnepeljük. A fiatal Dé- ) ryt az első világháború >

I idején a Nyugat fedezte ( fel. A forradalmak bu- ( kása után, a fehérterror tombolása közepette í

Í emigrációba kényszerült í Ez az évtized az író Dé- < ry számára a kísérlete- < zés korszaka. A közel- ? múltban megjelent drá- í makötetébe már felvette i ]’ az Úriáscsecsemő című l abszurd drámáját, e ki- < • sérlelező preiódusának <

I érdekes darabját. A szűr- í realista és abszurd no- ^ vellák, drámák után Dé- s ry a valóság felé fordul, i Ezt a magatartását tűk- ) rözi Szemtől szembe ci- * mű munká ja, három egy- 1 mással összefüggő kis- í regény. 5

1933-ban Bécsben kezd- $ te írni Befejezetlen mon- S dat című háromkötetes í regényét, amely a har- < mincas évek Budapestié- í nek és magyar társadul- > mának reprezentatív áb- 5 rázolása. Ez a kiemelke- < dő munka csak a felsza- < badulás után jelenhetett > meg. Ekkor rendkívül ak- ) tív: novellái, kisregé- 5

nyei, drámái jelennek s meg. 1948-ban munkás- < ságának elismeréseként \

Í

Kossuth-díjat kap. Az öt- ; venes évek elején ír ja és < jelenteti meg Felelet cí- í mű regényének két köte- ( s tét.

J A hatvanas évékben \

< Déry Tibor írói pályája- ’ j nak újabb fellendülését £ t jelző müvek sora szüle- í l tett. A G. A. úr X-ben ’>

J és „A kiközösítő” című ) í regények után a közel- <

< múltban jelent meg Ité- s

Í

’ let nincs című memoár- $ kötete. Pályájának kü- > lönböző szakaszaival, (

{ egykori barátaival, tár- \

> saságával, írókkal talál- >

; kozunk e munkában, í { amely útvesztéseiről és ■ í megrázkódtatásairól ad j ) képet. Látszólag — amint )

> a cím is mondja — be- ;

{ éri az állásfoglalás elől í ] kitérő regisztrálással. Va- >

I lójában azonban az idős 5 író bizakodásáról, hitéről > szól az ember javítható- < ságában. j

összehasonlítva az első biermáléval, a szembetűnő számbéli-mennyiségi gyarapodás mellett tartalmi gazdagodást is megállapíthatunk mindjárt, első látásra. A legelső élvonal képviselteti magát, a legjobb magyar szobrászok szinte kivétel nélkül. Az első bienná- lé legfőbb eredménye, amely a másodikon érződik igazán: a szobrásztársadalom aktivizálódott. Felfigyeltek a pécsi kezdeményezésre. A jelenleginek kettős a célja: a soron következő bienná- lék színvonalának fokozatos emelése mellett a műfaji kategóriák következetesebb betartására és a legfrissebb eredmények bemutatására kell törekedni. Másrészt a cél a bienhálé nemzetközivé szélesítése.

A rendezés legfőbb szempontja az volt, hogy az élő szobrásznemzodék lehetőleg teljes számban szerepeljen. És ez szinte maradéktalanul sikerült is, hiszen a kisplasztika művelői közül csak páran hiányoznak. A kiállítás doyenje a közel 90 éves Rubleczky Géza, legfiatalabb ja a 27 éves Ráthomyi József.

E felmérő jellegű seregszemlét követően fő szempont kell legyen, hogy a szobrászok elsősorban a közelmúlt alkotásait mutassák be elsősorban, ne kiállítások során kipróbált művekkel, hanem újakkal jelentkezzenek. Persze ehhez zsűrinek, rendezésnek egyaránt hozzá kell járulnia.

A rengeteg szoborhoz- plaketthez viszonyítva kisméretű a terem. A kényszer szülte, de jól bevált: a plakettek nem tárlóba, hanem a falra kerültek.

A plakettek jól elférték, a szobrok azonban soknak bizonyultak. A rendező szerencsés helyzetbe került ezáltal. Ki kellett hagynia egy sor szobrot Ez szokatlan ugyan manapság, de a kiállítás nyert vele. így áttekinthetőbb, világosabb kép tárul a néző elé. A rendezésnek — véleményem szerint — vállalnia kell a kiemelést

PLAKETTEK, ÉRMEK

Eredeti funkciójuk szerint pénzérmék, s mint ilyenek,

általában az uralkodó portréját ábrázolták. Majd más nevezetes személyeket is megörökítettek. Portré mellett jellemző ábrázolások, jelenetek kerültek a hátlapjára. Nálunk Beck Ö. Fülöp nevéhez fűződik újkori éremművészetünk megteremtése. Ma is gyakori az emlékérem, neves tudósok, művészek portréjával. Megtaláljuk itt a köznapi témát, sőt elvont gondolatok kozmikus sejtetését. Egyszóval a plakett kifejezési lehetőségei szinte korlátlanok.

Az éremanyag magas színvonalát két díj is jelzi. Mégis, Kiss Nagy Andrást emelném ki elsőnek. Két sorozatának 4—4 darabja szerepel: a Széttört idő és az Exodus. Rendkívül egyszerűen, de érzékeny eszközökkel fejezi ki magát. EgyCsorba Géza: Thália.

két utaló momentum — óra, kereszt, kerék —, amely konkrétságával meghatározza gondolataink irányát, támpontot ad a képzelet szárnyalásának. Kiss Nagy András a szóban meghatá- rozhatatlant, a ki nem mondottat próbálja meg kifejezni a plasztika sajátos nyelvén. A valóság sokféle megnyilvánulását igyekszünk az életben leegyszerűsíteni, keresve az általánosat, a törvényszerűt. A művész hivatott arra, hogy szélesre tárja a világ ablakát és megsejtesse a végtelent — nem a Ráció, hanem az Érzelem eszközével.

Ilyen, s ehhez hasonló gondolatsort ébresztenek Kiss Nagy András plakettjei. A szépen megmunkált felület csábítja a szemet, de nem hagy meg a puszta esztétizmusnál, mélyebben hatol belénk, gondolatot ébreszt, és a néző azono« hangnemben rezonál a megpendített húrral.

Díjat nyert a biennálén Asszonyi Tamás. Élve a kiírás adta lehetőséggel, három sorozatot, öszesen 27 plakettet küldött be. Mind szerepel a kiállításon. Szinte azonos kvalitás valamennyi. Egy-egy téma számtalan variációban. Itt érződik a legdidaktikusabban, hogy a művészi kifejezés mily sok lehetőséget rejt magában. Az egyik sorozat szobrász-műtermet ábrázol. Mintázóbakot, posztamenset, műterembelsőt, annak ablakát, melynek tükcrfelüetét valódi arannyal cizellálta a művész. A mintázó ujj vonalainak lenyomata a szobrász jelenlétét érzékeltetve,

teszi még élőbbé a plaketteket. Vagy: Szegény Kiss Lajos bácsi halálát a sirató gyász és az ellebbenő élet szimbólumával teszi meg- rázóvá. Vagy: A Torzóvariációk egyfajta formai ötlete sokféle mondanivaló kifejezőeszközévé vált a szobrász mintázó keze nyomán. Sokszor azonban az az érzés támad Asszcnyi plakettjei láttán, hogy talán kényszerűségből csinál csupán plaketteket, ez telik a szobrász erejéből (anyagi erejéből is), holott ezek az ötletek körplasztikát igényelnek. Talán így van. De ez mellékes szempont. A plakett a sokfajta variáció kipróbálását, az anyagban való kivitelezés lehetőségét biztosítja a fiatal művész számára. Az eredmény mindenesetre kiforrott egyéniségre vall. (Nálunk egyébként elterjedt az a tévhit, miszerint jó szobrász csak az lehet, aki jó nagy szobrokat tud csinálni.)

A másik éremdíjazott, Kiss Kovács Gyula. Plakettjei nagy formátumúak és erősen plasztikusak. A körformátum, az egy nézőpont formai szigorúságot követelnek a szobrásztól. Ebbe a geometriai síkba kell belesűrítenie a plasztikai mondanivalót. Kiss Kovács más-más módon él e formai adottságokkal. A Katedrá- lis, vagy a Gondolkodó esetében kilép a megszabott keretből, szétfeszíti azt, míg pl. a Barokk múzsa esetében harmonikusan illeszkedik hozzá.

Tulajdonképpen igazságtalan dolog nem megemlíteni a többieket, akik plakettekkel szerepelnek. Csupán hely hiányában kényszerülünk lemondani a további bemutatásról.

SZOBROK

Külön műfaj, sokban különbözik a plakettól. Egyértelműbben 3 dimenziós. Tá- gabbak a határai, más a funkciója, sokféle anyagból készülhet, mérete is, léptéke is változó, s csak bizonyos határig növelhető. A méretbeli felső határ körülbelül »0 cm.

A biennálé első díjasa Schaár Erzsébet. Szobrai nem szokványosak. A tér problémáit kutatja. Boltívek közt álló mozdulatlan figurák, az architektúra egészét jelző részformák, kinyíló ajtók, nyitott ablakok,

Borbás Tibor: Szerelmespár.

Kiss Nagy András: Október.

mozdulatlanságba dermedt pillanatképek. A következő pillanatban talán megelevenedik minden, az árnyalakok eleven pantomimja kel életre a díszletek között. S miként a színház, a színpad díszleteivel keretet teremt a megjelenítésnek, a történésnek, a valóság megidé- zésének, úgy sikerül Schaár Erzsébetnek is újfajta relációk szuggesztív erejével a megsejtetés, plasztikai, téri viszonylatok keretében.

A nagydíjasok közül Ke- rényi Jenő ismert, 1957-es Keresztelő Szent Jánosa a műfaj klasszikus darabja. Borsos Miklós zöld márványszobrai a leegyszerűsítés, a természeti formák szoborrá formálásának bor- sosi-méretű megfogalmazásai. Vili Tibor par excellence kisplasztikái érzelmi fűtöttséggel telítettek. A figurát szinte a szerkezeti vázig redukálja (Kentaur, Lány virággal), ugyanakkor személytelenné is tud válni a formák geometriáját hangsúlyozván. Villamosa szellemében rokon Schaár teret koncentráló plasztikáival. A portré műfaját a legjellemzőbben egy, a már- már karikírozó jellemábrázolás határát súroló fej, Ráthonyi József terrakottája képviseli. Kiss Nagy András szobrai egyenértékűek plakettjeivel. Varga Imre Táncoló nőalakjainak lendületes ritmusa, könnyedsége, Vigh Tamás Aktjának, Térdeplő nőjének érzékenyen gazdag felületjátéka, amely erőteljes plasztikussággal párosul, vagy Kő Pál, Szentirmai Zoltán frisseséget sugalló kisplasztikái fokozott figyelmet érdemelnek. Bocz Gyula ösztönösen beleérez a kőbe, hullámosán tagolt szép plasztikai formát lát belé.

Fokozott figyelmet érdemel továbbá Pauer Gyula kísérletező szándéka, Csiky Tibor lüktető, három feketedió fareliefje, Maróti János krómacél kompozíciója, vagy Berczeller Rezső gépember konstrukciója. A kísérletezés távlatainak biztató ígéretéi ezek az alkotások.

A II. Országos Kisplasztikái Biennálé eredményei a kisplasztika magas színvonalát bizonyítják.

Romváry Ferenc

éles nyilallással vissza nem változtak emberi fülekké. Nyaka vérzett, esés közben egy kő vagy egy bokor ága felkarcolta.

Bekopoghatott volna egy házba, valahol binanyára befogadják, amíg a toportyán idő el nem vonul. De Bálint csak a fejét rázta e hitvány gondolatra. Csak a makacsság dolgozott benne? Homlokát ráncolva sötéten nézett maga elé, buzgón topogva, hogy a lába el ne fagyjon. Ott, ahol állt, a^fal és a tető szives oltalmában, aránylag kellemes volt az időjárás, száraz és meleg az országútihoz viszonyítva, a viharnak csak a goromba fenyegetései jutottak el hozzá. Néha egy hó- gomolyag sziszegve befordult a házfal mögül, egy ideig izgatottan kavargóit saját tengelye körül, majd megnyugodva, legyezőalakban szétszitált lába előtt. Az ég most vakfekete volt. Sivítások, vasharákolások hallatszottak a magasból, az esőcsatornának egy meglazult darabja rekedten kelepelt. A közbeiktatott, hevesebb szélrohamok már messziről jelezték jöttüket, hallani lehetett, amint a távolban, a megbolydult tájban mély lélegzetet vesznek, majd hirtelen nekiindulnak. Néha oly sokáig tartott, amíg elérték a házat, hogy Bálint be- iesápadt Attól lehetett tartani, hogy leviszik a tetőt, vagy benyomják a házfalat. De csak az üvöltésük ért el a zsákutcába, körös-körül pedig hatalmas hódunyhák szöktek a magasba, ott felhasadtak, s eszeveszett fehér kavargással elszálltak dél felé.

A fal oltalmában Bálint egy negyedóra alatt úgyahogy

rendbeszedte testét, lelkét, majd mély lélegzetet véve kilépett a fal mögül. Rosszul készült fel, a légnyomás rögtön visszalökte. Ritkán káromkodott, de most a foga között megeresztett egy cifrát. Válla közé vetette fejét, előrehajolt, újra nekiszaladt, de a szél ismét visszanyomta, szeme, szája, füle rögtön telecsapódott hóval.

Cinkota tíz kilométernyire van Pesttől, ez rendes időben, ha jól kilép az ember, másfél órai járás. Most legalább a dup- ája, vagy háromszorosa; érdemes-e egyáltalán nekiindulni? Még volt két pengő a zsebében, megvárhatja az első HÉVszerelvényt.

H

armadszori nekifutásra kijutott az utcára. A vihar most mintha valamivel lelassított volna, már csak félkézzel lökdöste hátrafelé, a sűrűbben beépített őrületre érve pedig már nyolc—tíz lépést is megtehetett egy- uzamban, anélkül, hogy kifogyott volna tüdejéből a levegő. De Nagyitce előtt a fergeteg újra megmakacsolta magát, már messziről látszott, hogy a háztetők fölött magasan kavarog a há.

mm

i\WMí

SZÓRAKOZÁS MAI MÓDRA

örömmel láttuk a múlt szombaton, hogy7 a televízió felfedezte végre Kolozsvári Grandpierre Emil művészetét. Kiderült ugyanis, hogy ez a művészet nemcsak kitűnő irodalom, hanem remek szórakozást is tud nyújtani. Ilyenre szoktuk azt mondani* hogy igényes, színvonalas, művészi szórakoztatás.

Az írót nem először láttat a képernyőn, de írásaiból most készült először nagy műsor, s Kolozsvári Grand- pierre Emil Is először lépett fel konferanszié minőségben, saját műveinek kommentátoraként. S nem is szerepeli rosszul! Könnyedsége, szellemessége, személyes varázs» feledtetni tudta a gyakorlott színészek vagy előadóművészek apróbb technikai eszr közeit, melyekkel az író észrevehetően nem rendelkezik, de nincs is rá szüksége.

A Kolozsvári-novellákból összeállított négy müsorszám nem a téma újszerűségével ragadott meg, hiszen ezt éppen az írásokból sokan ismerhették; folyóiratokban, kötetekben megjelentek már. Az volt a meglepő, milyen friss, élvezetes tévéjátékok kerekedtek ezekből az írásokból, s ebben az érdemben persze osztozott az íróval Elbert János, aki segített a televízióra alkalmazásban, a rendező Horváth Ádám és a színvonalas szereplőgárda.

Bizonyára sokan észrevették, hogy a képernyőn kevésbé érvényesültek az író nyelvi leleményei, amelyek olvasva olyan szellemesek és élvezetesek. Különösen az első részben mesterkéltnek, csináltnak hatott a fiatalok nyelvéből összegyűjtött elemek, fordulatok halmozása, néha mintha a színészek sem tudták volna, mit kezdjenek velük. Kicsit „lötyögött” rajtuk ez a nyelvi köntös. Inkább a jellemek és a helyzetek ragadtak meg bennünket, az írói éleslátás, a fonákságokra érzékeny szad- rizáló kedv.

Talán az alkotók is megsejtettek valamit a nyelvi eszközök elégtelenségéből, mert a többi játékban egyre kevesebb szerep jutott a nyelvi jellemzésnek, s egyre több gondot fordítottak az alakok és szituációk kidolgozására. Legjobban az utolsó rész, a Karácsony mai módra tetszett. Talán azért, mert ezen már nem lehetett olyan felszabadultan nevetni. A megfigyelt és könnyedén ábrázolt jelenségben ott búikéit a tragédia, egy komoly és aggasztó társadalmi jelenség fájdalmas kritikája, s ez egy-egy pillanatban arcunkra fagyasztotta a mosolyt.

Azt hiszem, ez a legfontosabb Kolozsvári Grand- pierre Emil művészetében. A felszíni jelenségek mélységeibe látó írói szem, a kíméletlen diagnózis, és ugyanakkor a tartózkodás minden tudós nagyképűségtől, az ábrázolás könnyed eleganciája. Alighanem ez a legértékesebb szórakoztatás titka is. Kolozsvári tudja, hogy a művészet halála, ha unalmassá válik, de azt is tudja, hogy a szórakoztatás halála, ha elveszti a tartalmát. „Isten a részletekben van” idézte az író a rádió-újságban saját hitvallásaként is Mies van der Rohe mondását. Hozzátehetjük. hogy ez nemcsak a kitűnő építész elve. hanem a realista prózaírás nagyjaié is. más-más megfogalmazásban. A szórakozás tartalma is mindig csak a valóság, a társadalom, az ember lehet, a ráismerés görbe tükörben is az életünkre.

Kolozsvári Grandpierre Emil művészete. reméljük, nem egyszeri felfedezés marad a televízió számára.

Húsz egynéhány regénve és növeli áskötete gazdag választékot ajánl hasonló műsoroknak.

Szederkényi Ervia