Dunántúli Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-16 / 214. szám
tfé#, neplember lé. Dunammi namo Megyei békeaktíva Pécsett Növelte a szakma becsületét (Folytatás az 1. oldalról) tapasztalataira rátérve elmondta, hogy a társadalmi és tömegszervezetek a pártszervezetek irányításával tervszerű, rendszeres, a széles tömegeket jól tájékoztató, a közvéleményt helyes irányban formáló nemzetközi agitációs es propaganda tevékenységet fejtenek ki. Békemunkánk legfőbb eredménye — hangsúlyozta Sztergár János — a népek közötti barátság és a nemzetközi szolidaritás érzésének erősödése, szövetségünk a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, rendszeres együttműködésünk a hazai nemzetiségi szövetségekkel. A továbbiakban részletesen beszélt az Ifjúsági szervezetek a társadalmi és tömegszervezetek embereket meggyőző, békemozgalmi munkájának eredményeiről. Kiemelte a KISZ akcióinak sikerét, a nőmozgalom Vietnamot segítő gyűjtési kezdeményezéseit, az intézmények, szervezetek dolgozóinak forintjaiból gyűlt milliókat, melyekkel a szabadságukért harcoló népek melletti szolidaritásukat fejezték ki. Az előadó beszédének befejező részében vázolta a napjainkban kialakult nemzetközi helyzet nyugtalanító vonásait — Az imperializmus agresszív stratégiájának éle akárcsak karábban, ma is. mindenekelőtt a szocialista államok ellen irányul. Az imperializmus nem mond le a szocializmus elleni nyüt, fegyveres harcok- ró, azonban kénytelen számot vetni a kialakult nemzetközi erőviszonyokkal. A jelenlegi társadalmi-politikai helyzet megköveteli és lehetővé teszi, hogy az imperializmus elleni harcot magasabb szintre emeljük. Ez konkrét gyakorlati akciókat követel, melyeknek elsőrendű célja a vietnami nép sokoldalú támogatása. Harc a párizsi tárgyalások sikeréért, amely teljes mér- j lékben lehetséges a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítési Front által javasolt tíz pont alapján. A béke védelmének elengedhetetlen feltétele a harc azért, hogy rákényszerítsük az imperialistákra a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését. Az európai népek gondjaiban és vágyaiban elsőrendű helyet foglal el a kontinens tartós biztonsága s az európai béke és biztonság megköveteli a nyugat-németországi revansis- ta erők megfékezését. Ez év június 5—17-ig ülésezett Moszkvában a Kommunista s Munkáspártok nemzetközi tanácskozása. Itt megfogalmazódtak azok a feladatok, melyeket tenni kell az imperializmus elleni harcban. Sztergár János beszédének záró gondolatéit így fogalmazta meg: — A békemozgalom harmadik évtizedébe lépve új, friss erővel harcoljunk tovább úgy, hogy a harmadik évtized végén már el tudjuk mondani, valóra váltottuk áz I. Világbéke Kongresszus jelszavát „megnyertük a béke csatáját”. Az elhangzott előadáshoz Kecskés István, a Mecseki Szénbányák dolgozója, Mikés Lajos, a Vasas I. terület küldötte, Bíró György KóváCshi- da képviselője, Monoszlai Ist- vánné, a Mecseki Szénbányák alkalmazottja, Nagy Károly. a bicsérdi termelőszövetkezet elnöke, Bak Gyula Kémes község választottja fűzött értékes gondolatokat. A békeaktíva következő mozzanata a kongresszusi küldöttek megválasztása volt. Dr. Takács József, a HNF Pécs városi titkára Rajnai József bányafelügyelőt. Vokó János- né köblényi tsz brigád vezetőt, Komlósi Ernő kölkedi református lelkészt, Hidasi János, mohácsi asztalost, Németh Tibor szigetvári pedagógust, Balázs Pálné nagypeterdi tsz brigád vezetőt, Pápai Jenő sellyei postahivatalvezetőt, dr. Brenner Antal nagykozári körzeti orvost. Kundár György szalántai tsz brigádvezetőt, Mohos Antal pécsi Nevelők Háza igazgatóját, dr. Herczeg Géza egyetemi docensét, a pécsi Jogtudományi Kar kandidátusát, Hering János vasasi vájárt. Vörös János né kesztyűgyári munkást, dr. Lássak Kálmán egyetemi tanárt, P. Kovács Tibor MSZB villamosüzemi művezetőt, Gálos An- talné hirdi fonónőt javasolta küldöttnek. Az aktíva résztvevői egyöntetű beleegyezéssel fogadta el javaslatát. Sztergár János kérte, hogy az aktíva dr. Takács Józsefet, a HNF Pécs városi titkárát szintén bízza meg, képviselje városunkat az októberi nagy demonstráción. A kongresszusi küldöttek megválasztása után Harmati Sándor, az Országos Béketanács nevében köszöntötte a küldöttválasztó értekezlet résztvevőit, majd Peti Sándor komlói, Záborszky Károly mohácsi, Pozsgai Károly pécsi, Monoszlai Istvánná pécsi, Bor Lajos belvárdgyulai, Nemes József drávafoki, Pápai Jenő sellyei, dr. Takács József pécsi lakosnak eredményes munkássága elismeréséül a békemozgalom kitüntető jelvényt nyújtotta át. Nagy István Az első helyezett Szentgyörgy völgyi László, a MÉV tekercselője versenyzés közben. A panaszok nyomán megvizsgáltuk Volt víz, csak a nyomás csökkent Pezsgő, bor, vermut a kosárban Megérkezett a szerencsés két és fél milliomodik Ezt még jövő időben találgatták vasárnap délután a Mecseki Kulturpark vezetői, azaz: Ki lesz a szerencsés két és félmilliomodik a látogatók közül? Fél négy tájban azonban választ kaptak erre a kérdésre. A bejárathoz egy házaspár érkezett. A férj udvariasan előreengedte feleségét és — lám, mit tesz az udvariasság — Vicze Tamásné, Pécs, Ealudi Ferenc utca 14. szám alatti lakost odabenn már mint a több mint kétszáz forint értékű ajándékkosár boldog tulajdonosát üdvözölték. A raff iával bevont, ízléses kivitelű ajándék- kosárban pezsgő, pécsi nektár és egy üveg Pannónia vermut volt. 1 Együttes erővel Űj szálloda épül Szigetváron Ili minek mestere? megyei döntő Pécsett Maratoni verseny — Elmélet és gyakorlat Jó felkészülés — Irány a TV Vasárnap az Üjmecsekalja keleti részén lakók meglepetve vehették észre, hogy az egyébként megszokott, erős nyomású vízsugár helyett — különösen a magasabb házak felsőbb emeletein — gyengén, alig-alig csordogáló, vékonyka vízkígyó bújik elő a csapokból. Ennek egyetlen oka abban rejlett, hogy a Pécsi Víz- és Csatornaművek hálózati részlege már reggel hat órakor felvonult a Tüzér utca és Szigeti út sarkára és megkezdte egyik régóta betervezett munkáját. A Szigeti út, Doktor Sándor utca, Geisler Eta utca, Déryné utca vonalán húzódó 300-as gerincvezetékre ezen a ponton szereltek fel egy biztonsági zárat, amely bármely hiba esetén eltereli a vizet egy másik, a Mártírok útja, Móricz Zsigmond tér, Légszeszgyár utcai vonalon húzódó fővezetékbe, és ezzel megelőzi a mindnyájunk számára drága víz elpocsékolá- sát. A munkát vasárnapra tűzték ki, mert ilyenformán ki- ] esett az üzemek vízfogyasztása, és a vízellátásba különösebb hiba nem csúszott. — A munkások a késő esti órákig dolgoztak, míg befejezték a munkát. Most aknát építenek az új biztonsági zár fölé, a közlekedésben tehát ez még egy rövid ideig némi akadályt jelent a Szigeti úton. A Baranya megyei Vendéglátóipari Vállalat és a Szigetvári városi Tanács VB közös beruházásában szálloda és kollektív lakóház építését kezdte meg a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat. A Szigetvár központjában, a Zrínyi téren épülő létesítmény előreláthatólag 12 és fél millió forintba kerül. A háromszintes épület földszintjén lesz elhelyezve a bisztró-helyiség és a 600 adagos konyha. A felső szinteken 13 darab egyszobás garzon lakás és 13 darab fürdőszobás szállodai szoba lesz. A szálloda épületét a mellette levő és jelenlegi műemlékjellegű szállodához kapcsolódva építik hasonló stílusban, mig a Széchenyi utca felőli részen modern stílusban készül az I étterem. A szállodát előreláthatólag 1971. április 30-án ad- I jak át rendeltetésének, és utána a jelenlegi Oroszlán ét- í termet török presszóvá ala- I kítják át Loptak, amit értek l'/3—2 hónapos előhasi vemhes koca kapható 22,— Ft kg áron Vételár törleszthető: készpénzben, malaccal, süldővel vagy hízott sertéssel 1970. november 30-ig. Előjegyezhető az Allatíorgalmi és Húsipari Vállalat körzeti felvásárlójánál és a járási kirendeltségen. A vádlottak: Fatér István rakodómunkás, Horváth István rakodómunkás, Kincses Ignác gépkocsivezető, Schneller Károly gépkocsivezető, a 12-es AKÖV komlói üzemegységének dolgozói. A vád: Kincses és Schneller tehergépkocsivezetőkhöz többször osztották be Fatért és Horváthot rakodónak. Fatér István kezdeményezésére gyakran vállaltak feketefuvart. A bűncselekménysorozat ez év áprilisában kezdődött, amikor Kincses, Fatér és Horváth a mázai táglagyárból egy fuvar alkalmával — kihasználva a laza ellenőrzést — ezer I. osztályú téglát tulajdonítottak el. Az anyag jól jött Salamon Andrásnak, aki éppen házat épített. Salamon a szállítási költséggel együtt 800 forintért vette meg a lopott téglát. Sőt újabb „megrendelést” is adott ezer darab téglára. Ezt a megrendelést is felvették és a Komlói Víz- és Csatornamű Vállalat mágocsi és geresdlakj törpevízmű- építkezéséről „szerezték be” az anyagot. Akadt más orgazda is Pusztai István és Csertei Ferenc személyében, ök is házat építettek, szükségük volt cementre, folyamkavicsra, homokra. betonvasra. „Beszállt” a szállításba Schneller is. Mindent, minden mennyiségj ben hajlandók voltak szállíta- I ni. A Pécsi Közúti Építő Vál- j lalat Szentlőrinc—Szigetvár j ! közötti útépítésről egy mázsa ! betonvasat, a Pécsi Közúti | Igazgatóság mekényesi útépí- i léséről 5 köbméter zúzalék- I követ, a TÜZÉP komlói telep- j helyéről 5.5 mázsa cementet, a Komló városi Tanács költ- j ségvetési üzemétől 5.6 mázsa I cementet... és folytatni le- i hetne még a sort, honnan mit loptak el és értékesítettek. Az már csak természetes, hogy a j fuvarokat a menetlevélen nem ; j tüntették fel. Mintegy 20 bűn- cselekményt követtek el 8 vállalat sérelmére. I „Kezdetben csak zsebpénz- ; i hez akartunk jutni, de ami- j kor láttuk, hogy laza az anyag i kezelés. akkor felbátorod- j tunk ..— mondták többek , között. A Komlói Városi Bíróság a napokban hozott ítéletével a ; társadalmi tulajdont károsító, I bűnszövetségben elkövetett lopás és egyéb bűntettek miatt | Fatér Istvánt 3 évi, Horváth j Istvánt 2 év 6 hónapi, Kin- ! esés Ignácot 2 évi, Schneller i Károlyt 2 évi, Salamon And- I rást 10 hónapi. Pusztai Ist- j vánt 8, Csertei Ferencet 6 hónapi szabadságvesztésre ítél- , le. Csertei Ferenc büntetését 3 éri próbaidőre felfüsgesz- j ‘tette Vasárnap reggel 9 órai kezdettel került sor a KISZ Baranya megyei Bizottsága, a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa által meghirdetett „Ki minek mestere?” villanyszerelő verseny Baranya megyei döntőjére. A hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére meghirdetett vetélkedő megrendezését a Mecseki Ércbányászati Vállalat KISZ-bizottsága vállalta. A MÉV Ságvári Művelődési Házába sorban érkeztek a fiatalok az elmaradhatatlan kellékkel, a szerelötáskával. A művelődési ház tágas központi terme ideális versenypályának bizonyult. A résztvevő 19 versenyző négy hosszú asztalnál foglalt helyet. Az asztalokat habszivacs válaszfalak tagolták kis bokszokra. Minden „munkapadon” a versenyzők előtt fogók, csavarhúzók, szigetelőszalag tekercsek, fázisceruzák, különböző színű huzalok, vezetékek. A bokszok előtt és mögött gondosan szortírozva a megmunkálásra, szerelésre váró kapcsolók, fénycsövek, jelzőlámpák, kábelek. A versenyzőkkel szemben a hét tagú versenyértékelő bizottság foglalt helyet, mellettük a verseny elnöksége: vállalatok igazgatói, párt-, szakszervezeti- és KlSZ-bizott- ságok titkárai. A vetélkedőt Petőházi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára nyitotta meg, majd pontosan fél 10 órakor hét vállalat 19 versenyzője megkezdte a munkát. A versenyzők gyakorlati és írásbeli feladatokat kaptak. A gyakorlati munka során minden versenyzőnek 4 feladatot kellett megoldani. A feladatok megoldására összesen 210 perc idő állt rendelkj*- zésre. A feladatokat úgy válogatták meg, hogy a zsűri több oldalról is meggyőződhessen a versenyzők felkészültségéről. A verseny első fordulója a késő déli órákban ért véget. Az eredményjelző táblán est olvashattuk: Szentgyörgy völgyi László 56 ponttal vezet. Ebéd után került sor *3 írásbeli feladatok megoldására. Nagy volt az izgalom a zsűri körében is, hiszen ók sem tudták, milyen feladatokkal kell a résztvevőknek megbirkózni. Az Írásbeli anyag* ugyanis a KÍSZ Központi Bizottságától érkezett zárt borítékban. s csak az írásbeli előtt közvetlenül lehetett felnyitni. A nyolc számpélda, illetve kapcsolási rajz megoldásán három óráig töprengtek a versenyzők. Meglátszott, hogy á résztvevők gyakorlati területeken tevékenykednek. Este 19 órakor került sor az eredményhirdetésre. A maratoni verseny legjobbjának Szentgyörgy völgyi László, * MÉV tekercselője bizonyult: — Nem számítottam erre — mondta az eredményhirdetés után. — Nagyon nehéz volt á verseny, főleg az elmélet. Egy hétig készültem igen Intenzíven a megyei döntőre. Most a tv-ben megrendezendő ver» seny előtt csak azt tudort! mondani, rengeteget kell még tanulnom, hogy megálljain a helyem. A verseny második helyezettje Pinczehelvi Csaba, a Hőerőmű dolgozója. Harmadik helyre Németh István, a MÉV dolgozója került. A versenyzők értékes em- 'ékplakettet oklevelet, dísztárgyakat és pénzjutalmat kaptak (Mécs) Megnyílt \ BUDAPESTI ÍRÁSOK SZÖVETKEZEI aulomíiver és kilomelerura javító részlege Vállaljuk TAVHÖMtRÖK, OLAJ NYOM ASM ERŰK. AUTÖÓRAK, valamint KILÓMETERÓRAK javításai Pécs, Zsolnay Vilmos utca 44.