Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-30 / 200. szám

1069. augusztus 30. imncmtmi namö Iskolaruhák lányoknak, fiúknak A tankönyvek, tanszerek megvásárlásán túl a szülők egyik legnagyobb gondja, hogy ruhafélékkel is felszerel­jék gyermekeiket mire az is­kola megkezdődik. A gyerekek szeretnek divatosan, csinosan öltözni. Noha a fiatalok és a szülők ízlése, véleménye néha j nem mindenben találkozik, minden szülőnek az a törek­vése, kívánsága, hogy gyerme­ke észtétikailag kifogástala­nul, de célszerűen öltözzék. Az nem helyes, ha a gyere­kek az iskolában versengenek a gardróbjukkal. Divatosan, ámde célszerűen. Ezt az ossz- j hangot kell megtalálni gyér- j meknek, szülőnek a ruhaféle- • ségek összeállításánál. Az iskolaköpeny egyszerűen i és gyakran tisztítható anyag­ból. fiúknak, lányoknak min­den korosztályban, az egész iskolaévben a legfontosabb ru­hadarabja. Alatta még kissé kinőtt holmik, többször mosott szoknya-blúzok is elviselhe- tők. Az iskolaköpenyt azon­ban csak akkor viselik szíve­sen a gyerekek, ha az sikkes, csinos, a divatnak és méret­nek megfelelő. Ha vannak is kivételek, a gyermekek azonban általában manapság nem szeretik a hi­valkodó, felcicomázott ruhá­kat. Szívesebben viselik az egyszerű és a jó mozgást biz­tosító sportos stílusú ruhákat, őszi és téli iskolába járó ru­hának fiúnak, lányoknak is elsősorban a sportos zsánerűek közül válogassunk. Néhány rajzos jótanács a mindennapra való ruhák vásárlásához. Az első csoportban lányok részére ajánlunk olyan ruhá­zati újdonságokat, amelyek­nek a legtöbbje nemcsak ké­szen kapható, hanem régebbi ruhákból is átalakítható. © A kissé karcsúsított, hosszított derekú iskolakö­peny, amelynek a díszítője a kockás anyag, készülhet két színből is — például sötétkék- piros színösszeállítású nylon, vagy szintétikus keverésű anyagból, © Erős vászonból, vagy angolos szövetből készült közkedvelt cow-boy nadrág. Célszerű viselet kockás flanel, szövet, vagy szövött pamut blúzzal. © A nadrág-pulóver együttesnek fontos és kedvelt kiegészítője lehet az élénkszí­nű posztó mellény. © Kockás szoknyához, nadrághoz ősszel- télen egyaránt praktikus vise­let a meleg béléssel készült, vízhatlan ballon, vagy orkán lumberjack. Rajzunkon külön felgombolható kapucni is já­rul hozzá. © A kötényruha kislányoknak igen praktikus viselet. Hozzá különféle blú­zokat, pulóvereket viselhet­nek. A második rajz-esoportban különböző fontos kiegészítő­ket mutatunk be. Az élénk színekből készült kötött sapka, sál, kesztyű nemcsak szüksé­ges holmi, hanem divatos, üde színfolt a gyermekek öltözkö­désében. Csinos, divatos vise­let a részekből szabott műbőr kalap. A hagyományosnál, kü­lönösen a nagyobbaknak, ked­veltebb iskolatáskának is egy divatos műanyagtáska, A fiúknak ne vegyünk hosz- szú iskolaköpenyt. Nem sze­retik, nem viselik szívesen. Az ő iskolaköpenyük mindennap­I ra, de műhelygyakorlathoz és politechnikai oktatáshoz is a ' rajzon látható, hosszúság. (7. rajz.) © Praktikus számukra egy ballonból, műbőrből, vagy | szövetből készült rövid, húzó- | zárás, divatos lumberjack, j Meg praktikusabb az olyan, ; amelybe meleg bélés is be- : gombolható. Így például egy I Upsala elnevezésű rugalmas, 1 erős, meleg szövet nadrággal i télen is viselhető. © Végül pedig ugyancsak egy sportos | összeállítás. Tweed szövetből ! készült blézer. Tűzéssel és a i felső zsebe alatt hímzett emb- j lémával díszítve. Hozzá egy- | színű kasha nadrág és puló­ver, vagy ing viselhető. És egy szabásminta az első csoportban látható első rajz­hoz. A két színből készült is­kolaköpenyhez, vagy átalakí­tásból készült ruhához. A mé­ret 12 éves lányka mérete. A felső részéhez 80 cm széles anyagból 1,65 méter szüksé­ges. A szoknyához 80 cm szé­les anyagból 0,95 méter, a koc­kás (80 cm széles) anyagból 0,45 méter szükséges. 1. Felsőrész eleje. 2. Felsőrész háta­3. Ujja, 4. Eleje pánt. 5. Szoknya eleje. 6. Szoknya háta. 7. Eleje pánt. Kockás anyag: 8. Gallér. 9. Kézelő. 10. Alsó zseb. 11. Felső zseb. (1 kocka = 10 cm.) Szabásminta: Szigeti Vera Csak iskolásoknak! a részes «kot» ruha 330,— Ft-tói Szintetikus kardigánok 85,­Ft-től né iskolakőpeny 1 69,— Ft Kockás Ing, Hosszé oJJO 55,— Ft Félcipő, gumi- és bőrtalpé 101,— Ft 1 0 Tornacipő 28,— Ft Tornára ha 2440 Ft Frottír törölköző 30,­Ft Ülés és pihenés Az ülőbútorokkal szemben egyre fokozódnak a követel­ményeik: a lehető legkényel­mesebben akarunk ülni, s ennek a követelménynek csak a tökéletesen megoldott bútor feled meg. Manapság a tervezők ügyel­nek az ülőfelületnek és a támlának az emberi testhez alkalmazkodó hajlásúra, s ez­zel kapcsolatban az ülés magasságára is. Ezeket az ará­nyokat ma már szabályok rög­zítik. Az ülőfelület lejtése mellett fontos az ülésmagas­ság csökkentése és a támla rhegtörése is, ami lehetővé te­szi a hátgerinc és a derék kényelmes megtámasztását. Bútoriparunk különböző fajtájú, típusú és kiképzésű ülőbútorokat gyárt. Más ülő­bútorra van szükségünk mun­ka közben, másra az olvasás­hoz vagy a televízió nézés­hez, ismét másra a kifejezett pihenéshez, amikor teljes ké­nyelmet kívánunk. A kényelmes, egészséges ülőhely nemcsak az arányok és a formai megoldás kér­dése. Az ember kezdettől fog­va arra törekedett, hogy az ülés és a támla kemény fe­lületét puhábbá tegye, esetleg a fát más anyaggal helyette­sítse. így született meg a kárpitozott bútor. Az utóbbi években az ilyen bútorok gyártása lényegesen megváltozott Mellőzi a ha­gyományos acélrugókat, új rugalmas anyagok és bútor­huzatok terjednek el, ame­lyek közül főleg a latex bi­zonyult kiválónak. Az újfaj­ta kárpitozott ülbútorok hi­giéniai szempontból is elő­nyösek: a műanyagból ké­szült kárpitozás sokkal ke­vésbé porosodik, szennyező­Gyerekek az autóban Ma már egy-egy kisebb faluban is tizesével futnak a személygép* kocsik. Hovatovább nem újdon­ság már az'autó- a falusi gyerme­kek számára sem, hiszen szüleik, vagy rokonaik a tulajdonosok. Melyik gyerek nem szereti az autózást? S gyakran látjuk a gye­rekeket a személyautókban az el­ső ülésen ülni. Ülni? Ugrándoz­ni, ágaskodni. Ez a kedvenc he­lyük, mert innen jobb a kilátás. S a szülők rendszerint méltányol­ják is ebbeli kívánságukat. Sőt gyakran az édesanya az Ölében ülő aprósággal is a vezető mel­letti helyet foglalja el. A gékocsiban pedig baleseti szempontból az első két ülés a legveszélyesebb. Sőt a statisztika szerint szerencsétlenségeknél a vezető mellett ülőket érheti . leg­komolyabb sérülés. Mióta a gépkocsiban ülők biz­tonságát különböző hevederekkel is igyekeznek biztosítani, az elöl ülők életét sem fenyegeti annyi veszély. Ma már 'nálunk is kap­ható (különleges kidolgozású, ru­galmas és mégis nehezen szaka­dó anyagból készült, s emiatt meglehetősen drága) .védőszij”. Helyes, hogy egyre több autóban dik, mint a hagyományos kárpitozású bútor. A rétegelt üvegszálas és egyéb műanyagok formálásá­val a szükségleteknek meg­felelő alakú üléseket állíta­nak elő. Az ilyen bútor elő­segíti a súlycsökkentést, mert könnyűfémből készülhet a vá­za. A szellemi munkához vagy tanuláshoz használható ülő­bútor követelményeit gyakor­latból' ismerjük. Szólni kell azonban a pihenésre szolgáló ülőbútorokról. Pihenősarok kialakítása ré­gebben fotelek és ülőpamla- gok állandó jellegű elrende­zését jelentette, s e célra csak egyöntetű komplett garnitúrá­kat tudtunk elképzelni. A mai felfogás szerint nem lénye­ges, hogy a pihenősarok egy garnitúrából származó bútor­darabok zárt elrendezése le­gyen. A társasági vagy csa­ládi együttléthez a pihenő vagy fogadó térben megfele­lőbbek az enyhén döntött támlapú, könnyű fotelek. A könyvi- és újságolvasással, ké- zimunkázással „tarkított” ké­nyelmes pihenéshez a magas támlájú fotelek az előnyö­sebbek. Helyes tehát, ha a térség lehetőségeinek megfe­lelően a társasági vagy csa­ládi együttléthez könnyebb foteleket használunk, ezeknek nem kell feltétlenül egyforma típusúaknak lenniük. Tekintettel a mai kultúr­igényekre, a lakóhelyiségben biztosítani kell az aktív pi­henés lehetőségeit. Ezért a pi­henésre szolgáló foteleket a lakásban a könyvszekrény csendes sarkában, a virágos sarokban, a rádió, gramofon vagy televízió közelében, — ott helyezzük el. ahol az em­ber pihenni akar. — P — A szőlő és a must tartósítása A szüret közeledtével jó, ha néhány olyan könnyen el­készíthető házicsemege elő­állításával is ' megismerke­dünk, amely a téli étrendet változatosabbá és ízletesebbé varázsolja. A szőlő eltartása nem ör­döngösség. Azt azonban jó tudni, hogy nem minden sző­lőfajta tartósítható. Elsősor­ban az Afuz Ali, az Itália, a Hamburgi muskotály, a Kecs- kecsöcsű, a Saszla, a Csiii- csuri, a Vörös dinka, az Izsá­ki sárfehér és az Othello kü­lönösen alkalmas az eltartás­ra. A túlérett fürtöket azon­ban semmiképpen sem érde­mes tartósításra félre tenni, erre inkább a teljes érési fo­kot el nem ért fürtöket vá­logassuk ki. Eltevésre szőlőt csak akkor szedjünk, ha az teljesen száraz, mert a har­mattól és esőtől nedves für­tök gyorsan rothadásnak in­dulnak. Ha a fürtön hibás sze­mek vannak, azokat ollóval csípjük le. Az eltartás sikere nagymértékben függ a kam­ra, illetve padlás hőmérsék­letétől és páratartalmától. A legkedvezőbb hőmérséklet a plusz 2, plusz 10 C fok kö­zött van, a páratartalom op­timális mennyisége pedig 80— 85 százalék. A helyiséget az eltartási időszak előtt meszel­jük ki 2—3 százalék rézgálic- cal vegyített mésztejjel, a pe­nészgombákat pedig kénezés- sel pusztítsuk el. Rendkívül fontos, hogy a fürtök ne ér­jenek egymáshoz. Ezt legköny nyebben úgy érjük el, ha a fürtöket a helyiségben kife­szített dróthuzalra keresztbe­vetve aggatjuk fel éspedig olyanformán, hogy egyik fürt magasabban, a másik pedig fél arasszal mélyebben he­lyezkedjen el. Ha a szőlőfürtöt arasznyi vesszővel együtt vágjuk le. s a vessző felső .metszőlapját beviaszozzuk, az alsó végét pedig vízzel telt edénybe dugjuk, a fürtök nem töp- pedriek és hónapokig meg­tartják frissességüket. A must tartósítása is sok lehetőséget nyit a téli cseme­gekészlet bővítésére. Erre a célra teljesen friss, még er­jedésnek nem indult mustot használjunk fel. A friss musthoz az erjedés meggátlá- sára literenként fél gramm benzol savas nátriumot és ugyanennyi szalicilt adjunk. Ha a mustot meleg helyen tá­roljuk, benzolsavból és szali­cilból is dupla adagot kell a tartósításhoz számítani. — Az így eltett must 10—14 nap alatt teljesen letisztul és sep­rőjétől lefejtve jól lezárt, te­letöltött üvegekben bármed­dig eltartható. Rövid ideig hőkezeléssel is elpusztíthatjuk a mustban lé­vő erjesztő gombákat. A hő­kezelés lényege, hogy a mus­tot 80—85 C fokos melegvíz­ben 20—25 percig tartsuk és utána lassú hűtéssel szűrjük le. A szőlőíz készítése sem je­lent különösképpen nehéz fel­adatot a háziasszonyoknak. — Feketeszőlőből az alábbiak szerint készítsünk szőlőlek­várt. A lebogyózott szőlőt ösz- szezúzzuk. a magvakat áttör­jük s a péphez ízesítőnek a szőlő levét, húsát és héját használjuk fel. Kitűnő ízt köl­csönöz a szőlőlekvámak, ha birsalmát is reszelünk a pép­be. A keveréket kellő sűrűre befőzzük, cukrot nem adunk hozzá. A sűrített must elkészítése sem igényel különösebb fel­készülést. A sűrítés megkez­dése előtt a mustba literen­ként 2—3 gramm borkezelés­hez használatos szénsavas me- szet szórunk és lassú keverés közben literenként bérkénnel leülepítjük. A főzéshez rozs­damentes acél, vagy zomán­cozott üst a legalkalmasabb, mert a vas üst rontja a sű­rítmény ízét, A mustot 40 szá­zalékra a leghelyesebb besű­ríteni, azaz egy tíz literes fa­zék tartalmát négy literre pá­rologtassuk el és utána zárt üvegekben tároljuk. Gombás ételek A gombát általában min­denki szereti. de többnyire csak levesnek használják, pe­dig kitűnő ízesítője a húsok­nak, sőt mint önálló étel is finom. Igazi ínyencfalat a gom­bás paradicsom: 4 nagy para­dicsomot kettévágunk és for­ró olajban mindkét oldalról gyorsan lesütjük, megsózzuk, megpaprikázzuk és egy tál főtt rizsre helyezzük. Ezután elké­szítjük a gombát. — Kockára vágott hagymát olajon meg- fonnyasztunk, beleteszünk egy gerezd elnyomott fokhagymát és 25 dkg tisztára mosott sam­pinyon gombát. Hozzáadunk egy harmad pohár fehér bort, sót, borsot és 8 percig lassan pároljuk. Apróra vágott pet­rezselyemmel megszórjuk és a tál közepébe helyezzük. A gombapörkölt kitűnő hús­pótló: a kockára vágott hagy­mát zsírban megpirítjuk, hoz­záadunk sót, paprikát és jól megmosott gombát. Kevés-víz­zel feleresztjük és puhára pá­roljuk. A gombás húshoz egyaránt megfelel a marha-. sertés­vagy borjúszelet. A kockára vágott hagymát zsírban ró­zsaszínűre pirítjuk, hozzá­adunk kevés piros paprikát, rátesszük a szeleteket, meg­sózzuk és rászórunk — fél kg húshoz számítva — kb. 15—20 dkg vagdalt gombát. Kevés vizet öntünk rá és így puhára pároljuk. Nagyon finom a gombás rakotthús. Fél kg sertésszele­tet vékonyra kiverve, papri­kás zsírban megpárolunk. — Másik lábasban kevés zsíron 20 dkg rizst párolunk és 25 dkg megmosott, feldarabolt gombát. Kizsírozott tűzálló edénybe rétegesen lerakjuk a következőképpen: egy réteg hús. egy réteg rizs. egy ré­teg gomba. A legfelső réteg rlas legyen. Tetejét meghint­jük reszelt sajttal, megöntöz­zük tejfellel és sütőben, lassú tűznél 20 percig sütjük. A gombaszelet is kedvenc ételünkké válhat: 25 de^a gombát megtisztítva, apró szeletekre vágva zsíron puhá­ra párolunk Fehér mártást készítünk 3 dkg zsírból 3 dkg liszttel. Feleresztjük 2 deci tejjel és főzzük, vigyázva, hogy ne legyen csomós. Be­lekeverjük a párolt gombát, sóval, törött borssal, apróra vágott zöldpetrezselvemmel ízesítjük és elkeverjük egy nyers tojással. Amikor ki­hűlt. lisztezett deszkán lapos szeleteket formálunk a rrmsz- szából és morzsában megfor­gatva, forró zsírban kísütiük. K. B. A fáraók „találták kiiS a jegygyűrűt A fáraók viselték az első jegygyűrűket, amelyek a sze­relem és a boldogság jelké­pei voltak. Azóta azonban el­terjedtek mindenütt a világon, majdnem minden nép köré­ben, függetlenül vallástól, vagy faji hovatartozástól. A jegygyűrűt nem mindig viselték a jobb gyűrűsujjon, mint most, hanem már soron volt a mutatóujj, a hüvelyk­ujj és c többi ujj is. A Látható. Nyugati országokban, ahol közismerten gyorsabb a for­galom az autópályákon, nem egy összeütközésnél ilyen tartóheveder mentette meg az első ülésen ülők életét. Mindezt csak azért próbáltuk részletezni, hogy érthető legyen: a gyermek váratlan esetekben még nagyobb veszélyben forog az első ülésen, hiszen a felnőtt ülé­se, támaszkodása, vagy kapasz­kodása sem elég biztonságos vá­ratlan helyzetekben. Hát még ha egy izgő-mozgó gyerekkel kell hirtelen fékezni? Vagy nem mer a vezető fékezni, s emiatt még nagyobb baj lehet, vagy a ref­lexek gyorsaságának ugyancsak kárát látja a gyerek. A vezetés biztonságos és nyu­godt csak úgy lehet a vezető szá­mára, ha jó, vagy jobb helyen tudja a kocsiban ülő gyereket. De hol van jó, vagy biztonságo­sabb helye? A kisebbeknek okvet­len, de 1#—16 éves korig a na­gyobbaknak is a hátsó ülésen. (Ne higyjük hogy onnét nem lát jól!) Az ölében tartott kisgyer­mekével pedig az édesanya is mindig a hátsó ülésen foglaljon tielyet. A legújabb formájú klubfo i tel: szögletes fekete-fehérkoc | kás huzattal. A karfákon skaj | bevonat; „gólyalábon0 '■ forgat 1 ható, s kényelmes.

Next

/
Thumbnails
Contents