Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
1969. augusztus 20. 7 Dunamtait nama Munkásarc - villanófényben n. |. A Magyar Népkőztirsaság biztosítja a dolgozóknak a művelődéshez való Jogát. (Amíg a szándékomról beszélek, fürkészi az arcomat Szóke.' oldalra fésült haj. A kék munkakabát félig kigombolva a mellén. Kint rekke- nő a hőség, itt bent, a személyzeti osztály szobájában tűrhetőbb a levegő. Cigarettát vesz elő, megkínál. Látom, hogy kissé idegesen remeg az ujja, amikor fellobban a gyufaszál.) — Miért ne egyeznék bele, hogy megírja? Nem titok. Most ősszel lépek a második osztályba a Nagy Lajos Gimnáziumban. Az általános iskolát 1959-ben fejeztem be, de utána úgy gondoltam, egy kicsit várok, nem megyek tovább. A Nyírségből, Nyírtáéról jöttem a testvéreimmel Pécsre. A Bőrgyárba kerültem. Eredetileg az asztalos szakmát akartam kitanulni, aztán mégis tímár lettem. Nem, ma már nem mennék vissza. Ha valahol meglátok egy szépen kikészített bőrt, mint legutóbb a Baranyai Ipari Vásáron, nem tudom megállni, hogy ki ne mondjam: „Azért mi is tudunk valamit r Vegyipari technikumban akartam továbbtanulni, de akkor itt a gyárban nem indult, utána meg elmentem katonának, és csak 1967-ben szereltem le... Hogy miért akartam továbbtanulni? Mindig tanulhat valamit az ember, meg aztán ha lehet, miért ne? Az általánosban kitűnő tanuló voltam, a gimnáziumban is jól indultam, most az év vége felé csodálkoztak is a többiek, miért romlottam le annyira. De hát elég sokat kihagytam az általános iskola után és megmondom őszintén, kicsit el is hanyagoltam a vége felé. Hát nem volt könnyű, az igaz. Hétfőn, szerdán és pénteken délután 5- töl este háromnegyed 9-ig volt a tanítás. A közbeeső napokon keményen tanultam. Néha egy mozi, több semmi, ennyi volt a szórakozásom. Az egyik bátyámnál lakom albérletben. ö mondta is, hogy minek csinálom ezt, csak az időm veszik el. Mert hát ő az általános iskolát sem fejezte be teljesen. Pedig nem nyugszom addig, amíg legalább azt el nem végzi. Addig piszkálgatom, noszogatom, amíg egyszeresük elvégzi... ... Lehetséges, hogy a gimnázium után is folytatom. Attól is függ, hogyan sikerül befejeznem. Mert a vegyipari technikumról még nem mondtam le. Most már egy kicsit sajnálom, hogy akkor nem folytattam rögtön a tanulást. Az osztálytársaimat irigylem, akik már megkapták a diplomát. Persze, családi okai is voltak. A szüleimnek is kellett valamit tör- lesztenem abból, amit rám költöttek. Azt tartom, hogy a gyerek úgysem tudja soha visszaadni azt a sok jót, törődést. amit az édesanyjától kapott. Ezért szeretném any- nyira. ha édesanyámat ide tudnám venni, magamhoz. Véle értem meg a legjobban magam. Talán most kapnak szövetkezeti lakást a bátyámék. Nekem is van bent kérvényem. Igen, tudom, hogy a családosok, meg akiknek régóta van már bent, előbb kell, hogy kapjanak, de azért csak kapok majd én is, s akkor idehozom. ... Most nyáron kicsit több az időm. Vasárnaponként kimegyek az MHSZ újmecsek- aljai céllövő bódéjába ügyeletesnek. A családosok vasárnap nehezebben tudják elvállalni, én viszont ráerek. Itt a gyárban meg egy klubot akarunk létrehozni, mert nagyon szétszóródtak a fiatalok. Valamikor volt szava lókör, szerettem odajárni. A színjátszást is kedveltem. Most újra megpróbálunk ösz- szegyűlni. Hát ez köt le mostanában ... (Gondolkodtam, hogy ideírjam-e a nevét. Fontos-e ez egyáltalán? Hiszen mindent elmondott magáról, s az lényegesebb mindennél. De a formaság kedvéért hadd álljon itt: Rangos Albert, tímár, született 1945-ben ...) Marafkó László Harminc öltöny civilruha 61. 8* A haza védelme a ólagyar Népköztársaság minden polgárának szent kötelessége. Délután volt, csúcsforgalom, az egész üzlet tele emberekkel. Az elegáns férfi türelmesen megvárta míg hozzálépnek az eladók, s megkérdezte: terliszter divatöltöny van-e? Hogyne! önnek? Nem, a srácaimnak. Igenis, mondta az eladó, terliszter- öltöny a srácoknak! Elvihar- zott, s visszajött két jól szabott ruhával. Tetszik? Igen. Akkor szíveskedjék hozni a gyerekeket. Jó, mondta az elegáns férfi, hívom őket... Még mindig ezen nevet az egész század. Először csak két katona jött be, aztán megint kettő, végül már harmincán voltak. — ök lennének? — Ok. — Mind a harmincán ...? — Még otthon is maradt vagy nyolcvan... Harminc egyforma öltönyt találni nem könnyű, pláne divatosat. Horánszky százados ezért is gondolt először arra, hogy csináltatni kellene, de 1 az sok idő. | — Végül is megoldódott? — Az első napon kilencen kaptak, a többiek meg másnap. — Mibe került ez? — Kilencszáz forint körül volt egy öltöny ... A laktanya legtávolabbi zugába is pár perc alatt eljutott a hír: Horánszkyék civilruhával ajándékozták meg a leszerelőket. Mindjárt „ház- tűznézők” is akadtak, sőt olyanok is, akik azt kérdezték: hogy lehetne átkerülni ehhez a századhoz? A Nádorban ülünk, előttünk frissen csapolt sör. — Ez is a „közösből” van? — Ez is. Roskó István szakaszvezető, kétszeres kiváló katona, a század KISZ-titkára, s egyben „kincstárnoka”, mutatja a „leltárt”. Televízió, mosógép, centrifuga, elektromos hajnyíró, vízmelegítő, lemezjátszó. Hát egyelőre ez van. S persze most a civilruhák. A közeljövőben egyébként magnót és Az ötvenedik paragrafus 80. §. A Magyar Népköztársaságban a nők a férfiakkal egyenlő Jogokat élveznek. A röntgenben barnás-vörös fény van. Az ápolónő fehér csomagot szorongat, száján gézkendő. A doktornő lemezt tesz egy asztalra, kapcsolókat állít. Nyomát sem látom rajta az előbbi beszélgetésünkkor tapasztalt révedezésnek. Beszélt, de valahova mögém nézett — talán a könyvtárszoba polcaira, talán haza. Én olyanokat kíérdezfem: mire gondol, amikor a fiatal, miniszoknyás lányokat randevú zni látja a klinika előtt Neki pedig mindig másnap az ügyeletes szobában kell tölteni a meleg nyári délutánokat Érdemes-e? O is harminc alatt van, ő is •miniszoknyát hord... Ügy nézett rám: legszívesebben lenyeltem volna kérdéseimet... — Azt kérdezze inkább — mondta — mit érzek, amikor szirénázik az autó. Nem az én gyerekeimet hozzák-e? ... Az ápolónő kibontotta a csomagot Dús, feketehajú, öregarcú csecsemőt takart... Akkora mint egy fonott kalács. Császárral született — nincs még két órája sem. Az ikerpárja meghalt... A doktornő, dr. Baranyai Margit pofozgatja a kis némaságot — Sírjál! — Most látom milyen erős, férfias keze van. Annyira furcsa látvány, amikor a több kilós védőfüggönyöket, ólomköpenyt, röntgenemyőt mozgatja, emelt Arra kell gondolnom: nem nőnek való munka, már éjfél is elmúlt... Igaz, 6 azt állítja: mindenegy egyformán alkalmas a nő és a férfi. Egyenlő képességek mellett, azonos eredményeket tudnak elérni. Csak a lehetőségeken múlik, ök például, a férjével, mindketten röntgenorvosok. Mindketten tanársegédek. Férje 3 évvel korábban végzett, ennek megfelelően magasabb a keresete. Az egyetemen fele arányban voltak lányok, előmenetelük egyenértékű volt a férfiakéval S hogy a tudományos életben, s az élet más minden területein mégis a férfiak vannak túlsúlyban ... — Mert lakik bennünk egy kis állatka — mondja — az anyaság, amit többre becsülünk és nagyobb feladatnak tekintünk mindennél. Az előbb azt kérdezte, mikor lehetek professzor? Tudományos előmenetelemnek elvileg semmi akadálya nincs. Tulajdonképpen idő és pénz kérdés. Fizetésem 2030 forint, erre 30 százalék veszélyességi pótlékot kapok. Az átlagos női fizetéshez viszonyítva nem kevés. Viszont 30 forintot fizetek egy nyevóráért. Egy-két nyelv feltétlen szükséges. A tudományos irodalmat nehéz, szinte lehetetlen anélkül figyelemmel kísérni. A tudományos munka nagyon sok időt követel. Korábban nekem is voltak ambícióim, de választanom kellett: tudomány vagy a gyerekeim. Én nem tudtam elmenni az első anyák- napi ünnepségre, mert annyi volt a beteg gyerek... Hát tudja, azt a sírást, amit az enyém csapott.. .1 Nem volt kinek adnia a virágot. A sötétkamrában röntgenleietek mindenütt. Tesz-vesz, csobban a hívóban a felvétel. — Bíznak magában, ítéleteiben a kollégái? — A sötétben egyformák vagyunk. Az anyukák, igaz, jobban szeretik ha valami nagy, behemót férfi kezébe kerül a gyerek ... (Lehet benne valami. Olyan kislány os: nevető barna szemeivel, fiús frizurájával). Világító ablak elé teszi az előbbi felvételt. Apró, gyerektest. Áttetszőnek tűnt a pólyában is ... Most pedig... V állcsontok, bordák, egy ugráló sötétebb folt A doktornő halkan, szinte magának mondja: felszívta a magzatvizet... — Egyszer Kaposvárról hoztak egy gyereket. Négy orvos látta. Csaknem megfulladt mire idehozták. Megtaláltam torkában a rajzszeget... Egy kanizsai kisfiú tüdejében úgy tűnt, víz van. Már-már szívatni akarták. Nem engedtem. A mája volt ott. Ilyennel addig nem találkoztunk... Jólesett a kollégák elismerése... szóval használt az önbizalmamnak, de nem vagyunk tévedhetetlenek... — Beszéltünk a nők lehetőségeiről. Hát az már rég nem az állam ügye. Kizárólag a férfiak intelligenciáján múzsebrádiót is vesznek — kérték a srácok. — Átlagosan 2000 forintja van a század minden tagjának takarékban, leszereléskor jól jön egy kis pénz ... Magabiztosak, jólápoltak, vidámak. — Te honnan jöttél? — Nyírségből. — És mi voltál? — Traktoros. — És te? — Kocsirendező ... Bányász, tsz-tag, adminisztrátor, sőt nyomdász is van a században, négy általános végzett és érettségizett; vita, nézeteltérés azonban nincs. — Ki találta ki, hogy dolgozzatok? — A százados elvtárs ... A százados 37 éves, tizennyolc éve tiszt, korábban bányász volt, s ő vezette a Magyar Néphadsereg első „kiváló” címmel kitüntetett szakaszát. Ez 1953-ban volt. Most az egység „Élenjáró” századának parancsnoka. Minden katonája elnyerte a szocialista "^►versenymozgalom valamelyik címét Olyanok is vannak, akiknek mellén két példányban is ott csillog a Magyar Néphadsereg kiváló katonája feliratú jelvény. — Mi a „titka” ...? Zavartan nevet, mi lenne? Kitűnő srácok ezek, szorgalmasak, okosak. Csak érteni kell a nyelvükön, s szeretni kell őket. — A múlt évben szerveztünk először munkaakciót. A Szénbányák építési üzeménél lik az egyenjogúság. Ma kétszer annyit dolgozunk — kétharmadnyi fizikummal, mint a férfiak. Sok asszonyt megtéveszt a nőnapi hóvirág, a szóban kimondott szeretlek, meg ha férjemuram elégedett a kiszolgálással, és mellénk fekszik, azt hisszük, szeretve vagyunk. Majd ha a férjek ugyanúgy bánnak feleségeikkel, mint egy idegennel, ha úgy megbecsülik mint barátjukat, akkor érvényesül igazán az-az 50-ik paragrafus. Lombos! Jenő szóltak: kevés a munkáskéz. Segítsetek. Jól van, mondtuk, segítünk... Az első munkával töltött vasárnap után elhatározták, hogy állami gondozásban élő, árvagyerekeket ajándékoznak meg. Aztán beszerezték a legfontosabb „háztartási” gépeket: ki szeret 18—20 éves korában mosni ... ? Kiss József szakaszvezető nevetve meséli: volt olyan szabolcsi gyerek, aki -félt; a 'hajszárítótól... Újabb söröket hoz a pincér, a jókedv emelkedik, a harsogó nevetés mélyén azonban ott lappang a szomorúság. Már csak néhány hét, s elmennek az „öregek”. Vas Imre azt mondja, sose felejtem el Pécset, itt lettem ember, Gál István meg azt: sose fogok ilyen jól élni... Roskó szakaszvezető a „Sokáéról” mesél, Sajnovics Mi- hályról, aki beosztását nézve elődje volt, s akinek tulajdonképpen mindent köszönhet. — Határozatlan, mulya kölyök voltam... Elhal a nevetés, mindenkinek eszébe jut valaki, a „régiek” közül. Nagyszerű fiúk voltak. Az élenjáró címért IS ők álltak először „szorítóba”. Valaki azt mondja, össze kéne őket hívni, mind; egy másik azonban józanabb, tudja, erre sohasem kerülhet sor, ■ ezért azt mondja: nem összejönni kell, hanem maradéktalanul megvalósítani mindazt, amiről a búcsú éjszakáján szó volt... Békés Sándor ; ^ Tündér utca 8. #5. |. A Magyar Népköztársaság biztosítja polgárai számára a munkához való jogot és a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő díjazást. . . Kertes kis ház. Az udvarban árnyas diófa alatt fehér abrosszal leterített kertiasztal. Klein Antal, a házigazda itt kínál hellyel. — Sajnos benn olyan rumli van, hogy le se tudunk ülni. Tudja, ez egy régi „oncsa” ház volt. Három éve eladtuk a harkányi vlkendházat, és megvettük ezt. Azóta egyfolytában újítunk: szobabővítés, tatarozás. Most fogunk parkettáztatni, aztán meg modern redőnyös ablakokat építünk be. — Költséges dolog lehet.. — Nekünk nem kell kőműves: én csinálok mindent, a feleségem segít. Nézze meg, az egyik ablak már kész is. — Hát az ilyen munkához érzék is kell! — Az is meg... Tudja már a fiam, 6 nem ilyen. A mai fiatalok már „elurasod- tak”, tanulnak, csak a szépet és a kényelmet szeretik. Ez nem is lenne baj. De az az érzésem, hogy mindezt nem tudják megfelelőképpen értékelni. A Klein család, csak így emlegetik őket a 12-es AKÖVnél. Klein Antal, felesége és a fiuk is ott dolgozik. — Villanyszerelő, majd autó- és motorszerelő szakmát tanultam. Szakmámban először nem tudtam elhelyezkedni, így elmentem a Zsolnay Gyárba kemencerakónak, majd a DGT munkása lettem, de itt már a szakmámban dolgoztam, aztán jött a háború, katonáskodás, fogság. 1946-tól egy évig a Pécsi Közlekedési Vállalatnál dolgoztam, majd a MAVAUT és az AKÖV következett. Jelenleg garázsmester vagyok. A Klein házaspár reggel 5- kor kel. Ha fél hatkor bújnak ki az ágyból, az náluk már lustálkodásnak számít. Rohanás a malacokat ellátni. Rohanás a csibéknek eledelt szórni, felseperni az udvart. Rohanás rendberakni a lakást. Aztán reggeli. Felbúg a garázsban a motor, és a kis Trabant repíti őket a munkahelyre. — Szeretünk dolgozni, — mondja komolyan Klein Antal. — Ez az életünk. Így van jól. Vagy két éve érződik, hogy a vállalatunknál van gazdája a munkásoknak. A jelenlegi vezetőség arra törekszik, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobbat nyújtsa, mind anyagilag, mind pedig erkölcsileg. Nehogy azt gondolja, hogy azért beszélek ÍQV, mert mi 10 ezreket keresünk. Az én fizetésem 2500, az asszonyé 1450 forint. Nem sok, de én elégedett vagyok. Ifjabb Klein Antal pedig 1960-ban elvégezte a gépipari technikumot, a 12-es AKÖV- höz került, ahol szerelőként egy évig dolgozott, aztán technikus lett. Jelenleg a vállalat felújítási előadója. Jól keres. Szeretik a vállalatnál, meghallgatják tanácsait... azt mondják, jó szakember. — Neki is van egy Trabantja — újságolja Kleinné, — 25 ezerért vette, aztán az apjával megbütykölték. Jól szalad. Mikor volt nekünk 27 éves korunkban kocsink, kérdem én ? Vasárnaponként, ha az idő jó, az idősebb és ifjabb Klein család beül a két Trabantba. Elmennek kirándulni a Pécsi tó. vagy a Dráva partjára. Előkerül a horgászfelszerelés a "somagtar'óhól hozzá a csali. A zsinegei az enyhe szél megborzolja. Idősebb Klein Antal garázsmester elégedett Mécs «
