Dunántúli Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
1969. augusztus 17. Dimamtm namo 5 A KÉPERNYŐ ÉS A KATEDRA SOLTRA ELEMÉR RAJZAI KÉPZELJÜK EL. hogy amikor a késborotva és a zsilettpenge után megjelent a villanyborotva, valaki föláll és azt mondja, ő ezután villanyborotvával ír szimfóniát! Mert a filmművészettel valami hasonló történt. Kezdetben volt az állókép. Majd egy ügyes találmány eredményeként megszületett a mozgókép. Eleinte csak meghökkentő technikai újdonságot láttak benne az emberek: most már a mozgást is meg lehet örökíteni. Évek teltek el, amíg jöttek olyanok, akik fölfedezték a mozgóképben azt a lehetőséget, hogy művészi, esztétikai hatást is lehet vele kelteni; s ezzel megszületett a filmművészet. Éppúgy, mintha a késborotva helyébe lépő villanyborotvával valaki szimfóniát írna ... Azt, hogy a film önálló művészet, a látás művészete, a hetedik művészet, ma már senki sem vonja kétségbe. A televízióval is valahogy így vagyunk. Eleinte csak a rádiót tökéletesítő szerkezetet láttunk benne. Nemcsak hangot, de képet is továbbít. Egy új hírközlő, tömegtájékoztató eszköz. A tévé mint önálló művészet, vagy más művészeteket közvetítő (esetleg művészetpótlékot sugárzó) eszköz bevonult az életünkbe. Fölmérések szerint egy fővárosi iskolás gyerek hetente átlag több órát ül a képernyő előtt, mint az iskolában. Korán jelentkeztek az aggodalmaskodó hangok: — A tévé megöli a színházat, elszippantja a moziközönséget, leszoktatja az embereket az olvasásról. A tévé atombomba, a tévé a szem rágógumija. a tévé az uniformizált gondolkodás iskolája ... Ma már lecsillapodtak ezek a viták. Kiderült, hogy a tévé még jobbára mindig csak lehetőség és nem eredmény. Töprengeni azon kellene, hogy még mi minden férne bele, s nem azon, hogy mit hagyjunk ki belőle. A televízióval az iskola is nagy lehetőséget kapott a kezébe. A feszültség, ami abból származott, hogy az iskola lemarad az élettől, a tudományos eredményektől, az új technikai vívmányoktól, ma már oldódik. Fény derült, hogy a „gyorsuló idő” versenyébe aligha nevezhet be az iskola. Ne azon törjük a fejünket, hogy a tegnapi találmányt hogyan építsük be az új tankönyvekbe. Az iskola az eszközök és módszerek tökéletesítésével, finomításával, korszerűsítésével hozhatja be hátrányát. A televízióval kettős haszonhoz jutott az iskola. A tévé — mint sajátos kifejező eszközökkel, önálló formanyelvvel rendelkező művészet — az esztétikai élményt hozza az iskolába. — Ugyanakkor a tévé — mint korszerű közlési forma — az új ismeretanyag és az új módszerek összekapcsolását valósítja meg. A KÉPERNYŐ ablakot nyit a világra. Megmutat olyan tájakat, ahová a tanuló sohasem utazhat el. A kamera bekúszik a tudósok kutatószobájába, föltárja a műanyaggyártás titkait, megelevenít történelmi jeleneteket. A tévé korszerű eszköze a nyelvoktatásnak, a matematika tanításnak, a filmesztétikai ismeretek közlésének ... A tévé segít az iskolák közti színvonalkülönbség megszüntetésében. A tévé olcsóbb, mint az iskolák korszerű szertárakkal történő ellátása. A tévé állandó jelen- idejűséget biztosít a szemléltetésben. eszközei nem avulnak él. állandóan fris- síthetők... A televízióval olyan korszerű eszközhöz jutott az iskola, amellyel elmaradását a „gyorsuló idő”- W1 pótolhatja. Sziklák játéka VI. A tévé nemcsak korszerű taneszköz, nerpcsak modernül lehet vele tanítani, hanem maga is művészet. Háziasítása aligha állhat any- nyiból, hogy be tudjuk kapcsolni a készüléket, s a képhibát a megfelelő gombok csavargatásával ki tudjuk küszöbölni. A tévé a művészet szépségével nyithat ablakot a világra. De a jó hallás még nem zeneértés. Aki fölismeri a betűket és tud olvasni, még nem biztos, hogy irodalmi- lag művelt. A két szem még nem elég a művészi kép befogadására és élvezésére. Tévét nézni is meg kell tanítani az iskolábap. A tévé könnyen elkényel- mesít. veszélye, hogy leszoktat a gondolkodásról, pasz- szív nézővé, puszta elfogadóvá tesz. A tévé kiszolgál, tegező viszonyt teremt a látvánnyal, néha a kellő tisztelettől is. megfosztja a művészetet ... Olyan néző kíván- tatna tehát, aki nem .mond le a megszerezhetőről a ké- szenkapottért, akitől a képernyő nem veszi el az önálló gondolkodás és cselekvés örömét. Olyan nézőt kellene nevelni, akiben nem statikus ismeretek halmozódnak föl, hanem akiben dinamikus műveltség-igény él. — Aki tud válogatni. Akiben állandó a készség az új befogadására. Aki vállalja a művészetben a közönség társszerző szerepét. Akinek a kezében a tévé a permanent műveltség megszerzésének eszköze. Akiben igény él a tovább-művelődésre, a folyamatos ismeretszerzésre. az állandó szellemi gyarapodásra. Olyan nézőt szeretnénk, aki nemcsak kinyi tani, hanem kellő időben elzárni is tudja (ez a nehezebb!) a készüléket. ITT VAN például a korhatár-ügy. A nézővé nevelés aligha oldódik meg azzal, ha valaki következetesen betartatja környezetében a „nem ajánljuk” feliratokat. Mint ahogy az sem megoldás, ha valaki nagyvonalú liberalizmussal fittyet hány azokra. Azt mondanám inkább. hogy néha-néha a szülő üljön le a kérdéses korhatár közelébe nőtt gyerekkel együtt, nézzék meg közösen a filmet, és beszélgessenek róla. Az ilyen közös élmény, és szemnyitogató. tájékoztató, „titkokat” oszlató beszélgetés többet használna az ügynek, a nézővé nevelésnek, mint a születési anyakönyvi kivonat adataa körül zajló meddő családi viták. Szembe kell nézni egy jogos aggodalommal. A tévé annyira tökéletes taneszköz, annyira a legjobb módszereket tudja általánosítani, hatása annyira szuggesztív, hogy hovatovább a tanár személyes jelenlétét is fölöslegessé teszi. Kétségtelenül, egy sikerült iskolatévés filmbe több élmény és ismeret belefér, mint egy tanóra 45 percébe. A vizsgálatok azt is megmutatták, hogy a képernyő. kiváltotta hatás mélyebb, intenzívebb, mint amit az iskola tud adni. Az iskolatelevízió mégsem csökkenti a tanár szerepét holmi élő nádpálcává, aki biztosítja az adás ideje alatt a csendet és a rendet az osztályteremben. A gép sohasem pótolhatja az embert. A legtökéletesebb taneszköz sem teszi fölöslegessé a tanár részvételét az iskolai munkában. A közvetlen kapcsolatot a diák és a tananyag, a befogadó és az ismeret között csak ő teremtheti meg. Az ellenőrzést, a „visszacsatolást” csak a tanár tudja biztosítani, a „visszajelentés” csak rajta keresztül történhet. A TÉVÉ nem kissebbíti a tanár szerepét, de megváltoztatja. A hagyományos föladatok betöltése mellett (s részben helyett) új feladatok elvégzését rója rá. Egy sikeres tévé-óra megszervezése, előkészítése, hatásos földolgozása talán még több energiával is jár együtt, mint egy „hagyományos” óra megtartása. A tévé-s tanár néni- és tanár bácsi nem riválisa a katedrának/- A képernyő nemcsak a hangszalagját kíméli meg a tanárnak. A tévé nem veszélyezteti a katedra presztízsét. A tévé lehetőség: a korszerű ismeret és az új módszer összekapcsolásának lehetősége. A képernyő ablak: a művészet eszközével nyit kilátást a világra. Tüskés Tibor A rajzolás napjainkban új reneszánszát éli. A művészi rajz mindig több volt mint gesztus. Művészeinknek újra és újra szembe kell nézni azzal a gyakorlott igazsággal, hogy a rajz nemcsak játék, nemcsak megelőző mozzanata más műfajoknak, hanem a megismerés, a behatolás eszköze az emberi szem számára a kifürkészhető végtelenbe. Ez az elmerülést követelő részvét és az önfeledt emberi kíváncsiság, a gyakorló művész alkotó erejének biztosítéka. A művész teremtő jelenléte az alkotásokon a legőszintébb, kiegyensúlyozott vallomás az érzés és értelem kapcsolatáról. Soltra Elemér rajzai ugyanerről tanúskodnak az elmúlt héten megnyílt pécsi kiállításon. Azok a jelek, amelyeket elénk tett — közönség elé —, olyan szinten közvetítenek impulzusokat a világból, amelyben feltétlenül fel kell fedezni az egyéniség meg- újhodni képes erejét. Az a jó ebben a kiállított anyagban, hogy egyszerre jelennek meg előttünk a módszeres művészi kutatás és alkotás szervesen egymásra épülő mozzanatai. A fantázia megfürde- tését a valóságban, az ''elrugaszkodás biztonsága követi és méri. Nagyon jó az is, hogy egy új oldaláról ismerjük meg a művészt. Talán csak néhány lapmérete az, amely néha felidézi a korábbi, az állandó jellegű monumentális igényű alkotót. A művész ellenben ezeken a rajzokon, többségében képes nagy felületet tartalommal kitölteni. A monumentalitás nem baj, sőt erénye lehet képeknek, de itt a visszafogott szándék, egy tartózkodó energiával való, de alaposabb gazdálkodás elkerüli a korábbi külsődleges, néha modoros erőteljességet. Nem a kontúr vastagsága, vagy a síkok olykor önkényesnek látszó tördelése tesz egy képet szerkezetibbé, hanem az ilyen megfontolt tudósmunka. Az érzés szenvedélyessége inkább áthajlik a rajzokon az intimitásba. Hisz ki ne, ha nem a művész érezne rá érzékenyen a sziklák szemet , gyönyörködtető játékában, hosz- szú évezredek alakító erejére. Vagy a Balaton igézőén elbájoló atmoszférájában, a víz és fény törvényeire. Soltra Elemér bő készséggel rajzol, ahogyan a vonal ereje, vagy foltszerű megjelenése, a világos és sötét felületek nagyvonalú modellálása megkívánja. A gazdag faktúrák harmonikus összhangba kerülnek a legjobb lapokon a természet ismeretével. A külső gesztust, a bölcs csendesség és szervezettség ereje váltja fel. És van átütő hangjuk ezeknek a rajzoknak! Teljesen egyenrangúak a művész legjobb festményeivel. A belső kifejezés intenzitása csak nőhet, ha a művész ezen az úton halad továbbra is. S csak ez az az út, az önmaga számára felfedezett és megtalált út lehet alapja a művész további fejlődésének, a munkák erkölcsi értékének, a kortársakhoz igazodó, vagy divatos formai bravúrok ismétlése helyett. Soltra Elemér ezeken a rajzokon a nagyközönség előtt vállalta saját útját, a rajzolás mindannyiunkat lenyűgöző mesterségét. B. Pilaszanovich Irén A MEGYE LEGJOBB ÖNTEVÉKENY EGYÜTTESEI (7.) A SZENTLÖRINCI BABCSOPORT Az első TV Bábfesztivál Aranyparaván díjával s kedvenc bábuikkal a szentlőrinci bábcsoport tagjai, valamint Szarukán Istvánné, a csoport vezetője. Hét fiú, hat lány, s, hogy egyenlő legyen az arány: Éva néni, azaz Szarukán Istvánné tanárnő a vezető, ök alkotják a lőrinci bábszínházát. Szarukánné eleinte csak besegített az együttes irányításába, majd, mintegy hat éve egyedül vezeti a tízéves csoportot. Az 1965. év hozta az első jelentős elismeréseket. Mindkét együttese — kisdobos és úttörő — arany oklevelet nyert a megyei seregszemlén. Az ezt követő idők jelentős változást hoztak a csoport életében. Rájöttek, hogy nem a tehetségük, anyagi lehetőségeik kevesek. A tanács, s az iskola teljes erkölcsi támogatást nyújt ugyan, de a művelődési házból cseppe- nő-csorduló szerény anyagi támogatás, nem ad lehetőséget látványos bábok, impozáns színpadképek készítésére. S tán ez volt a szerencse. Ezért tértek át egy olyan speciális műfajra, az árnyjátékra, amely valóban fillérekbe kerül s ugyanakkor rendelkezik a bábjáték pedagógiai, esztétikai erényeivel is. A következő évben a helyi és megyei sikerek után az Országos Úttörő Báb- fesztiválon is arany oklevelet nyert a még kisdobosokból álló csoport a Faragószék című árnyjátékkal. A régi .vásári képmutogatók stílusában fogant bemutató szakmai sikere elkötelezte az együttest az árnyjáték mellett. Bár régebbi műsorszámaikat — A sete-suta kiscsirkét, a Három pillangót — is műsoron tartották még, érdeklődésük specializálódott. Ök az ország egyetlen olyan bábcsoportja, amely rendszeres árny- játékot mutat be. Míg a többi csoport életében az árnyazás műfaji kirándulás csupán, addig ők a zsákbábozást veszik elő üdítőül, pihentetőül. A rendszeres igényes munkának megérett a gyümölcse. 1967-ben számtalan elődöntő, selejtező és területi válogató után a Tor- nyocska című meséből készült színes árnyjátékukkal az úttörő Tv-íesztivál keretében képernyőre kerültek. Vasárnap délelőtt 11 órakor volt az adás. A falu hangosbeszélője egész héten együttérzésre, s a műsor megtekintésére biztatta az embereket. Azon a vasárnapon bizony kifutottak az ünnepi levesek, odasült a hús és még a nagymise is rövidebb ideig tartott a faluban, hogy a hivők is tvkészülék elé ülhessenek idejében. Az egész falu dicsősége volt aztán, hogy Aranyparaván díjat kaptak, s nagy riválisukkal, a siklósi bábcsoporttal együtt, később az Intervízió műsorában, a fesztivál gálaadásán is felléphettek. Kipling: Kíváncsi kis ele- fántkölyök c. meséjéből készült műsorukat már a szokásos óvodai, iskolai közönségen kívül az öregek napközijében is bemutatták, sőt a keresztespusztai szociális otthon lakóinak is. S a munka folyt tovább. A csoportvezető rajzol, a lányok ollóval, a fiúk lombfűrésszel faragják a figurákat, mindenki azt, amelyikkel játszik is majd. Megbeszélik a fontosabb mozgásokat, „mozgásra alkalmassá” alakítják a figurát s máris kezdődhetnek az újabb próbák, s az újabb sikerek. Jelenleg a Kőmíves Kelemen című székely népballada saját feldolgozása van műsorukon. Ezzel nyerték el, először a megye legjobb bábcsoportját megillető vándorserleget, amit évekig a siklósiak őriztek. S folynak az ez évi tv- bábfesztivál selejtezői. Az első fellépéseken túl ismét bizakodnak a szentlőrinciek. Szeretnének újra képernyőre kerülni és helytállni, ezúttal a Kőmíves Kelemen segítségével. Bükkösdi László 80 ÉVE SZÜLETETT: TEVAN ANDOR A magyar kultúra ügyéért sokszor kellett áldozatot vállalni a történelem folyamán, de mindig akadtak emberek, akik készséggel vállalták ezt a nehéz szerepet. Közéjük tartozott Tevan Andor is, a magyar könyvkiadás és nyomdászat jeles alakja, akinek életműve a könyvtörténet egyik legszebb fejezete. Munkásságának nagy része van abban, hogy mai könyvkiadásunk európai színvonalon áll, hogy a szép könyvek versenyében igen előkelő helyet foglalunk el. Nevét jobbára csak a szakmabeliek ismerik, nyolcvanadik születésnapján felhasználva az alkalmat, minden könyvszerető embernek szeretnék szólni róla. 1889. augusztus 15-én született egy poros alföldi kisvárosban, Békéscsabán. Apjának kisebb nyomdája volt a városban, s így nem véletlen, hogy a fiú is erre a mesterségre adta a fejét. A gondos apa azonban nem elégedett meg saját tapasztalatainak átadásával, hanem Bécsbe küldte a fiát, hogy az ottani grafikai intézetben sajátítsa el a tipográfia mesterségét és művészetét. Az iskolában ekkor már javában tanították a német földön kibontakozott „szép könyv” mozgalom eredményeit. Nem kevés nehézséggel kell megküzdenie hazatérte után: a békéscsabai nyomda korszerűtlen és a munkások sem állnak azon a szinten, hogy Tevan elképzelései szerint dolgozzanak. Hamarosan megindul azonban a nagy munka, s első meglepő eredménye az ún. Tevan- könyvtár. Az Insel Verlag zsebkönyveinek mintájára egymás után jelennek meg az ízléses külsejű, kellemes tipográfiájú könyvecskék, s rövid időn belül népszerűvé válnak az országban. A Tevan Nyomda és Kiadó elsősorban a modern magyar irodalom támogatását szolgálja, gyakran vállalja a kockázatot is egy-egy mű kiadásáért. A Nyugat írói elleni dühödt támadások idején sorozatban adja ki Ady, Kosztolányi, Krúdy, Kaffka Margit, Csáth Géza műveit. Tevan széles látókörű, művelt ember volt, jó érzékkel válogatta ki a tehetséges, akkor még többnyire a pályájuk elején álló külföldi írókat. A Tevan-könyvtár sorozatában ott találjuk Thomas Mann, Anatole France, Leonyid Andrejev, Kuprin nevét. Üj sorozatot indít a könyv- gyűjtők és könyvszeretők részére. Az ún. „amatőr bibliofil sorozat” az értékes tartalom és a művészi forma tökéletes egységét kívánja megvalósítani. Tizennégy könyv lát napvilágot ebben a sorozatban, s valamennyi remekmű, a magyar bibliofil kiadások csúcsa. A húszas években válságba kerül a Tevan-könyvkia- dás, a nyomda mind nagyobb tömegű, reklámszöveg és doboz gyártására kényszerül. Az újbóli fellendülés csak 1943-ban következik be, mikor a negyvenéves fennállását ünneplő nyomda kiadja Heltai Gáspár: Esopus meséi című könyvét. A háború német földre sodorja Te van Andort, meg- alázottan, összetörtén tér haza, de újból munkához lát. Megjelenik Anatole France Nyársforgató Jakabjának minden eddigit felülmúló bibliofil kiadása, melyért megkapja a Pro Arte kitüntetést. Később felajánlja a nyomdáját az államnak, ő pedig az Ifjúsági Könyvkiadó műhelyében találja meg alkotóhelyét. Munkái közül emlékezetes Weöres Sándor gyermekverseinek, a Bóbitának stb. kiadói gondozása. Élete utolsó éveiben A könyv évezredes útja című munkáján dolgozott, mely a könyv útját tekinti át a kezdetektől a modem időkig. A mű csak halála után egy évvel, 1956-ban jelent meg. Kovács Sándor ■
