Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-06 / 154. szám
1949. Július é. •Dunommi napto 5 ÉVAD VÉQÉN A Pécsi Nemzeti Színház műsorpolitikájának mérlege EMLÉKEZÉS MOHÁCSI JENŐRE lom, hogy kiabál az íyS-őr a fülkéjéből: Eugen Mohácsi, Eugen Mohácsi! Odaszaladok, hogy mi az. A felmentés jött meg, azt lobogtatta az őr. Futottam végig a vagonok előtt és ordítottam Mohácsi nevét. Egyik rács mögött eszelős arccal nézett ki. Mi az? Mit akarnak? — dadogta. Szabad vagy, gyere ki,' hazamehetsz! Mindenki félreállt, segítettek, a rácsot kinyitni. Próbáltuk eltolni, ráztuk, nyomtuk, döngettük: nem engedett. Kívülről volt lelakatolva. Újra futottam vissza az őrhöz. Kinyitni! Hamar a kulcsot! — Nem hiszem, hogy négy percnél több idő telt volna el, az őr, mozdulatlan maradt és a vagon lassan megindult. Auschwitzban tudtam meg, hogy Mohácsi még a Jab- lonkai hágónál szomjanhalt.” Halálával nemcsak a magyar, hanem a világirodaimat is nagy veszteség érte. Vele elköltözött az élők sorából az, akinek a magyar drámairodalom három remekének, Madách Imre Az ember tragédiája, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tündéjének, valamint Katona József Bánk bánjának német nyelvre való, máig is legjobb fordítását köszönheti. Mohácsi előtt már hatan fordították le németre Az ember tragédiáját és kettőé kéziratban maradt. De Magyarországon, külfödön, Ausztriában, Svájcban és Németországban egyiknek sem volt olyan átütő sikere, mint az övének. Neki köszönhető, hogy a külföld végre elismerte, hogy Madách műve önálló alkotás, nem pedig — mint a korábbi felfogás vallotta — Goethe Faustjának magyar utánzata. Ha élne, akkor most 83 éves lenne Mohácsi Jenő, aki Mohácson, 1886. március 28- án született, mint Klein Bernhard borkereskedő és Armuth Hermine gyermeke, aki 1904-ben magyarosította nevét Mohácsira. Emlékét műfordításai mellett „Crescens” és „Janus lelke” című verseskötete; „Stella”, a „Meseköltő a Dunán” című novellás- kötete és három regénye: „Lidércke”, „Hegedű és koldusbot”, valamint a „Gemma” őrzi. Emléke nem halványodott el azoknak a szívében sem, akik a pécsi Janus Pannonius Társaság tagjai voltak, mert a Társaságnak ő is rendes tagja volt. Mohácson a Szabadság út 28. szám alatt emléktáblát helyeztek el szülőháza falán. De emlékeit, fény képeit, írásait legféltettebben ma is élő édesanyja: özvegy Klein Bernátné őrzi, akiben a mostani negyedszázados halálozási évforduló régi sebet tép fel. A magyar irodalomtörténet immár huszonöt éve adósa Mohácsi Jenőnek. Ezt az adósságát akkor törleszthet) vele szemben a legméltóbban. ha mielőbb megjelenne egy alapos Mohácsi-monográfia és a hitleri fasizmusnak áldozatul esett író, aki a magyar irodalomnak világhírnevet szerzett, elfoglalhatná méltó helyét — a magyar irodalomban. Pusztai József Kedden lesz 25 éve annak, hogy Mohácsi Jenő műfordító, költő, újságíró, 1944. július 8-án útban Auschwitz felé, deportálás közben, a magyar határon 58 éves korában meghalt. Emberi tragédiáját Farkas Lajosnak, Mohácsi volt internálttársának közlése alapján megrázó- an írja le Bus Ilona a „Szivárvány” 1947. februári számában megjelent visszaemlékezésében: „... negyvenöt vagon állt meg a tábor előtt. Mindenki hátrább húzódott, de a csendőrkardok, puskatusok noszogatására lassan kezdtek megtelni a vagonok. Várjatok fiúk — mondtam —, ne menjünk az első kocsikkal, hátha csoda történik, mire ránk kerül a sor!... egyszer csak látom, hogy Mohácsi Kecskemétit támogatva megindul a vagon felé. Megálljatok! — kiabáltam rájuk. Hasztalan volt minden szó. Nem bírjuk tovább — mondták — talán kint jobb lesz. Ez itt már elviselhetetlen. És beszálltak a vagonba. Egyszer csak halElnémultak a színházak, pihenni tértek a művészek, de megélénkültek a kritikusok. Készülnek a mérlegek, az évad végi összegezések. A szakemberek szimpozionokra gyűlnek össze és szenvedélyesen vitatkoznak, a lapokban sorra jelennek meg a többnyire aggódó hangú cikkek. Általános a vélemény, hogy gyenge volt az idei évad; sokan a színház- művészet válságáról beszélnek. A borúlátó következtetésekhez főként a fővárosi színházak munkájának elemzése szolgáltatott alapot. Kevés az önálló színházi koncepció, a műsorpolitikában túl sok az üzleti célzatú engedmény, sok a középszerű, fáradt előadás, mélyül a szakadék néhány kiváló színművész és a tekintélyes számú „középmezőny” között — sorakoznak a vádak, aggodalmak a mérleg egyik oldalán. A válság legfőbb okát többen egész színházi struktúránk korszerűtlenségében látják s megfontolandó javaslatok hangzanak el a színházművészet általános szervezeti reformjára. De bárhol keressük az okokat, az alapkérdés mindenképpen a színház viszonya a társadalomhoz. Miért csökkent a színházművészet társadalmi hatékonysága, mi az oka, hogy a színházművészet fejlődése elmaradt a film vagy az irodalom fejlődésétől? Ezeket a kérdéseket a „szórakoztató színház” jelszavával nem lehet megkerülni. A közönséget „kiszolgálni” vélő olcsó szórakoztatás éppúgy nem megoldás, mint az arisztokratikus elzárkózás, a közönséget elhanyagoló, öncélú kísérletezés. Ez az elmúlt évad leglényegesebb ^országos” tanulsága. De mi az, ami mindebből a Pécsi Nemzeti Színházat érinti? Ha a magyar színjátszásnak vannak általános problémái — s meggyőző érvek szólnak mellette, hogy valóban vannak — ezek kétségtelenül Pécsett is problémák. Ha színjátszásunk mai helyzetét ösz- szefüggésbe hozzuk a színészutánpótlás, az oktatás és felkészítés kérdésével vagy a színházak elavult szervezési rendszerével — az ebből eredő nehézségeket, visszahúzó erőket Pécsett is érezni lehet. Az sem lehet vitás, hogy az új gazdaság-irányítási rendszer alapján a fokozottabb nyereség szempontja a pécsi színház műsorpoltikáját is befolyásolta. Mégis: éppen a mindenütt ható tényezőket figyelembe véve a Pécsi Nemzeti Színház nem gyenge, hanem egészében sikeres, jó átlagszínvonalú évadtól búcsúzhat. Az évad sikere összefügg mindenekelőtt a Pécsi Nemzeti Színház egyetemes jellegével. Hivatása — a fővárosi színházakétól eltérően — a hatókörzetébe tartozó minden közönségréteg szolgálata a színházművészet négy különböző területén. Műsorpolitikáját a négy részleg — a prózai, az opera, a balett és az operett, illetve könnyű zenés részlegműsorának összehangolása határozza meg. Ha éjiből a szempontból vizsgáljuk az elmúlt évadot, a műsor összeállítást aligha kifogásolhatjuk. A prózai műsorban a legértékesebb „vonulat” s egyben a legsikeresebb sorozat a Brecht, a Miller és a Shakes- peare-bemutató volt, amellett a két könnyedebb mű, Anouilh Meghívása és Heltai Lumpá- ciusza a maguk műfajcsoportjában s előadásukban is szintén jó színvonalat nyújtottak. A fiaskó sajnos — miként tavaly is — ismét a mai magyar dráma volt. Dévényi Róbert színműve megbukott — főként a mű hibájából. Alapvető gyengeségein az előadás nem segíthetett. örvendetes sikert hozott az újjászervezett opera-részleg két előadása. A Köpeny és a Gianni Schicci s kiváltképpen a Hunyadi László a pécsi opera reneszánszát ígéri. Zenei kidolgozásukban, a szólisták, • kórus és a rendezés munkáját tekintve egyaránt elismerés illeti ezeket az előadásokat. A balett A veronai szerelmesek mártíijiuma előadásával — szerencsétlen körülmények, betegségek, halasztót bemutató, kimaradt előadásol ellenére — a kitűnő Alberte Alonso vendégrendezésében hí- réhez méltó teljesítményt nyú; tott. Kényesebb ízlés legtöbb „en. gedményt” kétségtelenül a: operett és a könnyűzene; részleg műsorában találhatott A hagyományos Fali és Lehál operettek mellett a „leghangosabb” sikert a Piroskám és a Lulu aratta. Ezek színvonaláról nem érdemes vitatkozni, előadásuk azonban szolidabb és ízlésesebb volt — noha a színházi fegyelerr ezeknél oldódott viszonylag leglazábbra —, mint sok mái előadásuk az országban, s nagy „járvány” során. Ha a műsorösszeállításnál mélyebbre tekintünk, a színház jó átlagteljesítménye bizonyára összefügg a színház vezetésének immáron hetedik esztendeje kiegyensúlyozott, s realitásokra figyelő magatartásával. Ez a színházvezetés, amely minden szempontból tartózkodik a szélsőségektől, a gyanakvói sznobokban felkeltheti az óvatos középszerűségre törekvés gyanúját, de reálisan szemlélje mérhetetlenül tiszteségesebb, megbízhatóbb és hosszabb távon eredményesebb is, mint a vakmerő ha- zardírozás, amelyet néhány más színháznál tapasztalhatunk. Kétségtelen, hogy a mai pécsi színházvezetés egy önmagát kitűnően adminisztráló, de közönségét vesztett, mindazonáltal szűkebb hangadó körökben nimbusszal övezett színház után „a közönség visszaszerzésének” jegyében indult. Koncepciójának helyességét azonban éppen az utóbbi évadok igazolják leginkább: mindenekelőtt a jó előadások, a viszonylag kevés műsorpolitikai és színvonalbéli engedmény, és ennek következményeként az érdeklődő közönség. Eredményesnek ítélhetjük a színháznak azt a koncepcióját, amely egyes kitűnő színészek aránytalan „futtatása” helyett az előadásokat az együttes játékra alapozza. A kaukázusi krétakör, a Sok hűhó ..., a Pillantás a hídról, az operák és a balett jó előadásának legfőbb alapja a kiegyensúlyozott összteljesítmény volt, még akkor is, ha ezeken az előadásokon „tűntek fel” olyan kitűnő egyéni alakítások is, mint Ronyecz Máriáé. Haumann Péteré, Horváth Eszteré, Csifó Ferencé és Handel Edité. A jó együttes játék alapfeltétele a színházi fegyelem, az egyéni ízlés alárendelése a mű és a társak érdekeinek. Az évad jó együttes előadásai egyértelműen bizonyítják ennek a fegyelemnek a jelenlétét, s ez a színház vezetőségét, a rendezőket, a színművészeket és az előadások többi részesét egyaránt dicséri. Ha az eredmények után a megoldatlan problémákra irányítjuk a figyelmet, három lényeges kérdést kell felvetnünk. A legfontosabb a mai magyar dráma ügye, amely hosszú évek óta megoldatlan, s ez nem csupán műsorösszeállítási kérdés. A színház társadalmi hatóképességét csökkenti, ha nem találja meg a módját, hogy az új magyar drámának is méltó műhelye legyen. A másik kérdéskör is a társadalmi hatékonysággal függ össze. Úgy tűnik, megvannak a feltételei a Pécsi Nemzeti Színháznál, hogy kissé merészebb és differenciáltabb „rétegpolitikát” folytasson, több teret adjon a talán szűkebb kört érdeklő, de a színház művészi eszköztárát, belső tartalékait frissítő, megalapozott kísérletezéseknek, új egyéni színművészi energiákat is felszabadító kezdeményezéseknek. A jó úton járó gyermekszínház mellett tovább lehetne még gazdagítani a színképet. t A harmadik probléma a színház regionális hatóerejének fokozása, az előadásokba épített művészi munka teljesebb kihasználása. A színház személyi és anyagi feltételei lehetővé tennék, sőt érdekei igénylik, hogy — akár a pécsi évad rövidítésével is — fokozottabban és rendszeresebben terjessze ki határkörét a Dél- Dunántúlra. Ez a probléma természetesen nem csupán a színház belső ügye, hanem általánosabb színházpolitikai kérdés. Jelenleg négy állandó színház működik a dunántúli országrészen, a győri, a veszprémi, a kaposvári és : a pécsi. A színházak körzetesítése, az erők' jobb koncentrálása, végső fokon a közönség jobb szolgálata már évekkel ezelőtt felvetődött, s régen kézenfekvőnek látszik egy észak- és egy déldunántúli centrum kialakítása. Ezek a problémák Nógrádi Róbert igazgató nyilatkozatai szerint nem ismeretlenek a színház számára. A nyilatkozatok mellett a jövő évad műsorterve is előnyös változásokról, hasznos kezdeményezésekről tanúskodik. Tekintsük át befejezésül, mit várhatunk az új évadban. A műsorterv mindenekelőtt két új magyar drámát ígér. Illyés Gyula és Cseres Tibor most készülő művét fokozott érdeklődéssel várjuk, de a klasszikus bemutatók is jogos várakozást kelthetnek. A hosz- szú évekig játszott Shakes- peare-ciklus befejeztével az új évadban két görög klasszikust láthatunk egy előadásban. Szophoklész Oidipusz királyát és Arisztophanész Lüszisztra- téját. A Brecht-sorozat az Arturo Ui-val folytatódik, s ugyancsak 20. századi modern mű az évad elejére tervezett Giraudoux bemutató (Judith) és Camus vagy Donald Freed darabja. Az operakedvelqknek is szép élményt ígér a műsorterv: Puccini Manón Lescaut-jának és Flotow Márthájának bemutatóját s egy Verdi Álarcosbál-felújítást. A Felszabadulási Zenei Hét alkalmából emellett két új magyar egy- felvonásos operát hallgathatunk. Az operett és a könnyűze- rei részleg tervében Kálmán: Cirkuszhercegnője, Strauss: Bécsi vérje, a West Side Story és Majláth Julia zenés vígjátéka szerepel. A gyermekszínház Ránki Pomádé királyát és Dickens Twist Olivérjét mutatja be. A Stúdió-színpadon újdonságként előadó esteket és egyfelvonásosok bemutatását tervezik. A szép tervek alapján érdeklődéssel várhatjuk az új évadot. Szederkényi Ervin A KOMLÓI MUNKÁSKÓRUS A Komlói Munkáskórus ez évben harmadszor kapta meg a „Baranya megye legjobb énekkara” elnevezésű vándorserleget. A serleget alapító Baranya megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya három feladat eredményes végrehajtását jelölte meg mindazoknak az együtteseknek, amelyek a vándorserleg megszerzésére pá lyáztak. Első helyen az együttes művészi színvonalának emelése, második helyen a belső nevelőmunka hatékonyságának növelése, a harmadikon a népművelési munkában való részvétel mennyisége állt. A komlói kórus példásan tett eleget ez évben is a feladatoknak. A kórus létszáma 45 fő. Zömét Béta-akna dolgozói teszik ki. A szerepléseken általában harmincötén tudnak — a váltott .műszakok miatt — részt- venni. Az említett bányaüzemnek Gungl Ferenc a vezetője. aki egyben a kórus lelkes tagja és társadalmi vezetője is. Tóth Ferenc tanár, a kórus karnagyának szavai szerint: olyan ember, aki minden időt és alkalmat megragad, hogy segítsen bennünket. Igen, a segítés... Nem lenne „hiteles” a portré, ha elhallgatnánk az együttes vezetőségének egyetlen fájdalmát: „vegyenek észre bennünket és törődjenek többet velünk”. Minden bizonnyal még szebb eredmények elérésére lenne képes a komlói munkás énekkar, ha az egész város majáénak érezné, és mindazok, akik a kóruséneklést és a várost szeretik, bekapcsolódnának az együttes munkájába. A kóruséneklés a szórakozások egyik, legszebb társas- Eormája. A mai fiatalok zeneiig jobban felkészültek, mint a régiek, ezért számukra a művek megszólaltatása kevesebb munkával jár, és ezáltal előbb és gyakrabban részesül- netnek azok felemelő, él- nénytkeltő hatásában. Azok az emberek, akik hosszabb időn át tagjai egy énekkarnak, nem tudnak és nem is akarnak megválni attól. A Komlói Munkáskórus legidősebb tagja Wietorisz Róbert bácsi, aki túl van már a hetvenen, de próbát és szereplést ritkán mulaszt. Tóth Ferenc, az országoshírű Komló Belvárosi Ének- Zenei Tagozatos Általános Iskola énekkarának karnagya a munkáskórus vezetését 1967. januárjában vette át. Kétéves termékeny működésének olyan bizonyítéka van, mint az országos 1 minősítésen elnyert „ezüstfokozat diplomával” kategória. Szép produkciót nyújtott a kórus az ez év márciusában, a Sásdon megrendezett „Éneklő Baranya” énekkari találkozón és sikeresen működött közre a „Komlói zenélő tavasz” című rendezvény-sorozaton is. A kórus legfőbb erénye kulturált, ízléses éneklésén kívül az a fegyelem, amely oly sok kórusnál hiányzik. Az énekkar nemrég tartotta évadzáró összejövetelét. A havi önkéntes „tagdíjból” sok mindenre futotta a fehér asztalokra. Meghitt hangulatban búcsúzott egymástól a kórus tagsága és karnagya. Amikor kint jártam Tóth Ferencnél és együtt ebédeltünk a Béke-étteremben, odajött hozzánk egy leány. — Azt hallottam Feri bácsi — szólt szerényen —, hogy lehet a munkáskórusba menni. Tessék majd rám is számítani! Lehet, hogy Tóth Ferencet az általa óhajtott gond elé állítják a kóruséneklést kedvelő komlóiak?! Várnai Ferenc
