Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-24 / 169. szám
»unantmt. tv citaxo 1969. Július 24. Ezt csak a yillám tudja Nemrégiben a villám- csapás Érden az egyik ház belső faláról leszakí- i tóttá az árammérőt. Az > eset híre ismét felszította az érdeklődést a villámok természete és „képességei” iránt. Légkörfizikusaink szerint a villám valóban irtózatos energiát képvisel. A másodperc tört része alatt többmillió Voltos feszültséggel 30 000— 40 000 amperes áram fut keresztül a többnyire mindössze 10—15 centiméter átmérőjű „villám- csatomán”, amelyben ennek hatására egy-egy pillanatra 2000—3000 fokra izzik fel a hőmérséklet. Éppen ennek a felizzított levegőnek hirtelen, robbanásszerű szétáram- lása. majd a villám áthaladása után bekövetkező összecsapódása hozza létre azt a levegőrezgést, amit mi a mennydörgés hangjában érzékelünk. A villám, ez a hatalmas, sokszor több kilométer hosszú elektromos szikra megdöbbentő pusztításokra képes. „Metodikája” meglehetősen változatos. Ha például falba csap bele, azt többnyire a hézagaiba szorult és most hirtelen felmelegedett levegőrészecskék kitágulása robbantja szét. Ezzel szemben a villámsújtotta fa törési felületeinek sejtrétegeiben sokszor olyan sajátos roncsolási nyomokat találni, amelyekből kiolvasható, hogy a nedvességtartalom hirtelen gőzzé válása és ezzel kapcsolatos nagyméretű kiterjedése volt a közvetlen szakító erő. Ha embert ér a villám, az elektromos ütés azt az idegközpontot bénítja meg, amely a szívműködést szabályozza, s a szív megáll. Újra megindítani mesterséges beavatkozással — sajnos — csak az esetek egy részében lehet. Egyébként — mint újabban megállapították — nem mindig igazolódik az a tapasztalat, hogy a villám a kiemelkedő tárgyakat, a jól vezető fémeket stb. keresi. Tragikus ellenbizonyítéka volt a régi felfogásnak a közelmúltban. Huszonöt méter magas fúrótorony állt kinn a terepen, amelynek fúrócsöve akkor már jó másfél kilométer mélyen járt a talajban. Ideálisabb villámhárító nem is képzelhető. S amikor jött a zivatar, a villám mégsem a toronyba ésapott, hanem a közvetlenül mellette levő földszintes deszkabarakkba, megölve a benntartózkodó három embert DUNANTVVU UTAZÁS A QEMENCI ERDŐBEN A szekszárdi szőlőhegyről Babits Mihály szemével néz körül az utas. Előttünk a sűrű fűzbokorban, a vesszők kardélével körülvéve Cenci néni, a költő nagyanyja állította kereszt. Mögöttünk a szőlőfürtökkel díszített, kemény tölgyfaajtó, a hallgatag Babits- pince. Körben, a hegy olda- j Ián, a guggoló tőkék szoknyája alatt Szekszárd „lángbora” érik. A város, mint egy álmos eb, hever domb alatt, sík felett, kis város: nagy falu. Korán fekvő, korán kelő: fehér fal és piros tető, zöld fák és zöld zsalu. A városon túl erekkel, tavakkal, holtágakkal szabdalt | táj. Vonat kocog a völgyben, í Távol a Duna széles sávja csil- j log. Hajó úszik a vízen. Föl- | szálló kék füstje a remegő párába olvad. I A Duna kiöntései mint apró i tükörcserepek csillognak. A I vízben füzbokrok áztatják a [ lábukat. A töltéssel védett te- ; lepülések a táj peremén ül- ! nek: Tolna, Bogyiszló, öcsény, i Decs, Sárpilis. Árvizek idején gyakran szerepel nevük a : híradásokban. A töltésen túl j a Duna árterülete. A gemenci ! erdő. Természetvédelmi terület VADAK Szekszárdról rövid és nyílegyenes út célozza meg a Du- i nát. Ozsákpusztára vezet. Az ! utat két oldalt töltés védi. Az autóból már látni a vadrezervátumot körülvevő magas kerítést. — Árvíz idején mi történik az állatokkal? — kérdezem kísérőmtől. — A drótkerítésen kapuk vannak. Kinyitjuk ezeket s hagyjuk, hogy elmeneküljenek az állatok. Tolna, Somogy erdeibe is elkalandoznak ilyenkor. Ha aztán elvonul a víz, ismét visszatérnek állandó szállásukra. Persze így is van veszteség... A Keselyűs erdészháznál kisvasúira kell ülni. Már az állomás neve régi, híres vadászatok emlékét ébreszti... Kerecsenysólyom ül a vadász bőrkesztyűs kezén. Leveszi a sapkát a madár fejéről és leoldja lábáról a szíjat Az acélszürke tollú állat egyetlen lendülettel égbe lövi magát. Mozdulatai fegyelmezettek, célratörők. Egy időre eltűnik a szem elől, majd meredeken a bokrok közé zuhan. A visz- szatérő sólyom karmai közül tompán a földre puffan a halálra szorított mezei nyúl... A képzelődésből mozdony- füty riaszt. A keskeny sínpár a Duna partjáig kanyarog. Hat kilométer az út a vízig, öreg fák dús lombozata tart alagutat a néhány kocsiból összekapcsolt szerelvénynek. Favágók, erdészek, vadászok utaznak a kisvasuton. A sínek mellett vadvizek csillognak. Partján fekete gólya álldogál méltósággal. — Milyen állatok lakják az erdőt? — A sűrűben főként nagyvadak tanyáznak. Szarvas, vaddisznó, őz. Főként szarvas. — Élelmük? — Etetésükről az ember gondoskodik. A tisztásokon vadtakarmány-földet művelünk. Termése az állatok szabad prédája. Itt a természetes kiválasztódásban is az ember segít. Eszköze a puska. A vadásznak kell farkasnak, hiúznak lenni. A fák alatt erdészháztól erdészházig földutak vezetnek. Néha fölbukkan egy röKa, egy menekülő szürke nyúl. A fák fölött rétisas köröz. — Valóságos vadászparadicsom az erdő — mutatok körbe. — Negyvenötezer holdas óriási vadaskert. — Szarvasbőgés idején tengeri kagyló hangjával csalogatjuk elő az erdő királyát. Az elejtett szarvas díszes agancsa nemcsak a vadász biztos kezét és éles szemét dicséri. Az erdész, a vadőr, az erdő körül húzódó drótkerítés is belesegít a szerencsébe. Kapitális példányok kerültek már itt puskavégre — mondja kísérőm. Majd a fák törzsére mutat: — Eddig ért a legutóbbi árvíz ... o o A SIÓTOROK Foto: Rács or kedik le minden tavasszal, és csak az őszi ködök űzik visz- sza a faluba. Egész nyáron kint él a tanyán, halászik, javítgatja a szerszámokat, s hetente kétszer beviszi a zsákmányt a szekszárdi piacra. A ház előtt halászó szerszámokat rejtenek a fák. Földbeásott karókon kerítőháló szárad. Varsák támaszkodnak az égerfa törzséhez. Mértani rajzuk nyugalmat és biztonságot Tájrészletek a gemenci erdőből Négy-öt méter magasan piszkos-szürke foltok látszanak az ágakon. HALAK A kisvasút Duna-parti végállomásától elhagyott földúton gyalogolunk a Sió torkolatához. A Duna nagy hurkokat vet, a holtágak patkói messze benyúlnak a fák közé. Az elhagyott meder fenekén békalencsével fedett víz lapul. Álmos pontyok tanyáznak a nád között. A Duna partján, a fák között apró „vakondtúrások” emelkednek. Rajtuk sárral tapasztott, sövényfalu szállások. Négy-öt, náddal fedett, fehérre meszelt kis tanya. — A télen megnyomta a ház homlokát a jég. Ha tart a szép idő, a héten majd szétdobom és megigazítom a falakat — mondja az egyik ház gazdája. Családja Fajszon, a Duna túlsó partján él. Onnan eresz— Nyáron varsázunk, őszszel kerítőhálóval húzzuk meg a vizet. De, ha elég vastag a jég, télen is átjövünk léket vágni... — mondja a magános férfi. — A bátyám tanyája is itt van a közelben, de most éppen hazament. Lejjebb a tolnai halászok tanyáját látják... — Hogyan tájékozódik a vizen? Látom, órája sincs. — Azelőtt a mohácsi járathoz igazítottam az időt. Amióta megszüntették, a nap állását figyelem. A ház előtt széles homok- pad. A parton napszítta, szurkozott ladikot himbál a Duna. A vízből párosával kiálló karó mutatják a leszúrt varsák helyét. A halász ladikba ül és megnézi a varsákat. A zsákmányt átrakja a haltartó bárkába. Az apróbb halakat lábosba gyűjti és késsel megtisztítja. A lábos fenekéről a tegnapi kormot homokkal dörzsöli le. A hal belső részét a macskának dobja. A feldarabolt halra a Dunából merít vizet. — Halleves lesz vacsorára — mondja a remete. Később más munkája akad. Három kerékpáros horgász topog a Sió torkolatánál a túlsó parton. Sapkája ellenzője alól oda-odapillant a halász, de hagyja, hadd nézelődjenek, tanakodjanak az idegenek. Csak akkor emeli föl a fejét, amikor átkiáltanak hozzá: — Halló, hol lehet itt átmenni? — A vizen! — Azt is megmondaná, hogyan? — Biciklivel aligha. — Van valahol csónak? — Nézni kell. — És átvinne bennünket? — Csak szólni kell... Amíg megkötik az üzletet, lesétálok a folyóhoz. A Duna lomhán és hallgatagon ballag medrében. Befogadja a városok és az ipari üzemek szeny- nyét. Magába zárja régmúlt titkait. Ki tudja, hány hajó úszott már el ezek előtt a partok előtt? Hányán vesztek a hullámokba? Mit vittek és hova vittek a hajók? A Duna némán őrzi emlékeit Itt siklott el valaha a ladik, amelyet Arany János verse, a Népdal őrzőt .meg, s melyen a gyilkosságba keveredett ráckevei férfi szökött meg. Duna vizén lefelé úsz a ladik, A ladik, Róla hejjehujja, szitok-átok, [dávoria Hallatik: „Juhajj! közel már Alexinácz, [Knyazevácz: Engem Kevi-Rácz, többet ugyan [sohse’ látsz!" A GÁT A szemlélődésből vaslánc zaja, csigák csikorgása ébreszt. A part közelében hajódaru horgonyoz. A daru nyújtózkodó vas állkapcsa beleharap a Dunába, a drótkötél megfeszül, a gém fölemelkedik, és a víz visszacsorog a folyóba. A daru meglódul, és a szájában tartott bazalt darabokat néhány méterrel odébb visszaejti a folyóba. — Micsoda értelmetlen munka — mondom kísérőmnek. — Csak látszólag. A folyó- nak törvényei vannak. Sodrása megváltozott, s most néhány méterrel kijjebb kell hozni a gátakat... Tüskés Tibor Parti Istvánnak, a gemenci vadre 'orvátum fővadászának dolgosé* szobája. A KIÜRÍTÉSI PARANCSOK Közvetlenül a felszabadulás előtti napokban megyénk valamennyi lakott helységében kihirdették a kiürítési parancsokat. E parancsok a lakosság hátratelepítéséről. a lábon hajtható jószágállcmány eltereléséről s az üzemek, gyárak berendezéseinek leszereléséről, majd a leszerelt gyárak fel- robbantásáról intézkedtek. — Dél-Dunántúl és Baranya dolgozói az anyagi javak megmentése érdekében folytatott harcukban felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a később kibontakozó magyar népi demokráciának. A legnagyobb méretű kiürítés Mohács városában történt. Syr SS őrnagy 1944. november 20-án felkereste vitéz Sző- nyi Alajost, a város polgármesterét és közölte vele a kiürítési parancsot. A polgár- mester megoldhatatlannak látta az akkor 13 000 lakosságú város evakuálását. A német parancsnok azzal érvelt, hogy „a városban partizánok bujkálnak, az ő hátuk nincs biztonságban, senkit sem akar Mohácson látni”. Ivándi Péter főispán egy Lehner Lajos nevű csendőrzászlóst küldött Mohácsra a kiürítés foganatosítása érdekében. Lehner csendőrszakasza, valamint a helyi karhatalmi erők brutális módon szekerekre, vonatra rakatták az idősebbeket, a gyermekeket. a többi lakos pedig gyalog hagyta el a várost. — Lehner 24-én délben kiürített- nek tekintette Mohácsot. A város vezető körei Tapolcára és Diszelbe menekültek, a lakosság környező közeli falvakig jutott csak el. Dunaszekcső lakossága sem akarta elhagyni otthonát. A község főjegyzője a csendőrséget akarta rávenni az ellenálló tömeg lövetésére. A néhány főből álló csendőrőrs azonban megijedt a nagy tömegtől. A baranyai német lakosság hátratelepítéséről a német hadsereg főparancsnokság külön intézkedett. Külön tervet dolgoztak ki elsősorban a baranyai háromszögben lakó németek elszállításáról. Az itt lakó németeket Németország területére kívánták szállítani. A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy a megye 326 000 lakosából mintegy 20—25 000 hagyta el otthonát. Tehát még a volksbun- disták sem tettek eleget a kiürítési parancsoknak. Pedig a nyilas propaganda fantasztikus rémhírei az egész megyét elárasztották. Elsősorban az államhatalom I helyi vezetői, a reakciós pártok vezetői és hangadói, a volksbundisták egy része, s a I fasiszta propaganda megtévesztett áldozatai menekültek. A menekülők lehangoló látványt nyújtottak. Az egyik csendőri jelentés szerint „vasúti és országúti közlekedési eszközök nem állnak rendelkezésre, a menekülők hosz- szú sora vándorol az országutakon. Ezek minden vagyonukat hátrahagyva, nem kapnak támogatást, sőt hírek szerint az üresen közlekedő honvédségi kocsik is elutasítják őket”. Széleskörű ellenállás indult meg az anyagi kiürítés el- szabotálása érdekében. A pécsi fűtőházi munkások közül november 17-én 40 ember nem ment el munkahelyére, s a mozdonyvezetők egy része is megszökött. Ennek következtében 6000 vagon búza, nagy mennyiségű cukorrépa, kukorica és a Pécsi Bőrggyárban 70 vagon bőráru maradt meg a felszabadult lakosságnak. November 27-én adták ki a németek a parancsot István-, akna felrobbantására, de a bányászok megakadályozták a vandál tervet. Ugyancsak 27-én jelent meg egy német főhadnagy a Gázgyár igazgatójánál és követelte, hogy a kiürítési parancs értelmében, hadviselési érdekeik védelmében a gyár berendezéseit, a villanytelepet robbantsák fel. A munkások elkergették a német főhadnagyot, a Gázgyár ép maradt. A fasiszta rémuralom utolsó napjaiban német robbantóosztag jelent meg a pécsi kokszműveknél is és azt aláaknázni, majd felrobbantani akarta. A kokszművek dolgozói azonban nem engedték elhelyezni a robbanóanyagot, és szembeszálltak a néhány főből álló fegyveres német csoporttal. A németek lövöldözni kezdtek és Hufnägel János munkást halálosan megsebesítették. A munkásság továbbra is a helyén maradt, egy pillanatra sem állt le az üzem. Golyózáporban is dolgoztak a kohók tetején, és nem hagyták kialudni a kemencéket, ami esetleg az üzem termelőképességét hosszabb időre megbénította volna. Ez a hősies önfeláldozás és kötelességtudás megmutatta, hogy a munkásság érett saját ügyeinek intézésére. A nagymányoki bányaüzem volt katonai parancsnoka 25 mázsa dinamittal akarta felrobbantani a bányát, de a bányászok megakadályozták. A villamosközpont felrobbantásának tervét a bányászok hősies ellenállása hiúsította meg. Több üzemben megalakult a gyárőrség, amely primitív eszközökkel felszerelve akadályozta meg az anyagi javak elszállítását, az épületek, berendezések felrobbantását. Pécsudvard állomáson a távíró- és telefonberendezést az alkalmazottak lakásukra vitték és ott a pincében elásva hiánytalanul megőrizték. Másutt több tonna bronzhuzalt és egyéb értékes vasúti műszereket ástak el a németek elől. Lehetne még sorolni a tényeket, az eseményeket. Nem egyszerű mozaikok ezek, hanem szerves részei annak az általános népi ellenállásnak, amely a fasiszta uralom utolsó napjaiban kibontakozott. Nem egyszerű passzív ellenállás volt ez. Fehér Istváa k í
