Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-17 / 163. szám

% 4- DMsta mau naoio 1969. Július 17« 1969. JÜLIUS 1 2 17 J Szeretettel köszöntjük J névnapjuk alkalmából í Elek nevű kedves olvasóinkat t ♦ t { A Nap kél 4.03, nyugszik J 19.36 órakor, A Hold kél J 6.36, nyugszik 21.13 órakor. • ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT tjjabb vasutassztrájk zajlott ^ le Németországban, amely ezekben a napokban ért véget. Teljes megegyezés nem jött lét­re, ezért a sztrájkvezetőség el­határozta, hogy továbbra is fenntartja a vasutasok követe­léseit és alkalom adtán újra fog élni a sztrájkjoggal. — Olaszországban az élelmiszer- árak maximálása következtében törtek ki zavargások, miután az élelmiszerek eltűntek a piacról és az üzletekből. . A belügyi népbiztosság kör­távirati rendeletben hívta fel a megyei direktóriumokat, hogy a megyékben működő, illetve a hadügyi népbiztosság által ocfa kirendelt politikai megbí­zottak, amennyiben vasutasok, vagy vasúti munkások, katonai bevonulás céljából azonnal je­lentkezzenek munkahelyükön. A bevonultak helyére alkalmas megbízottak kijelöléséről a me­gyei direktóriumoknak kellett gondoskodni. A hegyháti járás direktóriuma részéről Török és Mladencsics elvtársak jelentették a megyei direktóriumnak, holjy rendele­tére megszervezték a járás te­rületén a tűzoltóságot. Kapos- szekcsőn, Csikó stottösön, Hör- nyéken, Vargán, Vázsnokon, Felsőeg er szegen, Oroszlón, Má- gocson, Felsőmindszenten, Me­ződön. Tarroson és Szászváron önkéntes tűzoltóságokat hoztak létre, a járás többi községei­ben viszont bevezették a kö­telező tűzoltó szolgálatot. A mecsekjánosi munkástanács nevében Prett János elnök kérte a megyei direktóriumot, járuljon hozzá, hogy Komlóról a villanyáramot bevezethessék és segítse ezt elő a megyei direktórium, mert petróleumot nem lehet beszerezni. A megyei direktórium válasza az volt, hogy a villany bevezetéséről a községnek kell megállapodni « bányahivatallal. A megszállt Pécsett rendre elő* forduló közbiztonsági hiányossá­gok, lopások, utonállások, rab­lások megakadályozására és a személyi biztonság megvédésé­re a városi rendőrkapitányság — összhangban a megszálló ka­tonai parancsnoksággal — el­rendelte, hogy a városban tar­tózkodó minden 16 éven felüli férfi szerezzen be arcképes iga­zolványt. Elindultak Pécsről a „fej­munkások** a baranyai uradal­makba, ahol mezőgazdasági munkát ajánlottak részükre. Az államvasutak pécsi üzletvezető­sége területéről 40 vasutas je­lentkezett munkára. Tízes cso­portokba osztották őket, s há­rom csoport dolgozott. egy pe­dig mindig felváltva pihenőt tartott. A csoportok tagjai ki­zárólag vasutasok voltak, akik elsősorban a cséplési munkák­nál kívántak keresethez jutni. Dr. Kopasz Gábor — Rostocki pedagóguskórus ad hangversenyt július 21-én, hétfőn este fél 8 órakor a vil­lányi művelődési házban. — A Magyar Autóklub értesíti tagjait, hogy a megnövekedett igények kielégítésére rendszeresen hétfőtől péntekig, naponta tart műszeres vizsgálatot a Citrom ut­cai garázsban. Előjegyzés a klub­irodában Teréz u. 15. (x) — Nylon női harisnya, hátul varrással 17i60 forintért, női kö­tény 22,20—$3,90 forintért, férfi­öltöny 292—354—580—670 forintért vásárolható a Leértékelt Áruk Sallai utcai boltjában. (x) — Áramszünet lesz július 25-ig minden nap, vasárnap kivételével fél 8—17 óráig Szkókó északi ré­szén. (x) A Crossbow-akció Az én bolondos ramfliam A HÉT FILMJEI AZ ÉN BOLONDOS FAMÍLIÁM A szélesvásznú csehszlovák film- vígjátékban egy hóbortos és ked­ves családdal ismerkedik meg a néző, egy kamaszleány szemszö­géből. A kacagtató szituációkban bővelkedő filmet Jan Valasek ren­dezte, a főszerepeket Vladimir Mensik és Jirina Jirásková játsz- sza. A CROSSBOW-AKCIÓ 1943-ban a szövetségesek titkos- szolgálata jelenti, hogy a németek félelmetes titkos fegyverrel kísér­leteznek. Egy amerikai, egy hol- , land és egy angol titkosügynök | indul el, hogy felfedje a titkos üzemet és elősegítse a megsemmi- 1 sítését. Az amerikai filmet Mi- I chael Anderson rendezte. Hazaérkezett a Mecsek Táncegyüttes Szerdán skandináv körút­járól hazaérkezett a Mecsek táncegyüttes. Simon Antal koreográfust szó szerint bő­röndnyitás közben találtuk, amikor megkértük, hogy rö­viden tájékoztasson bennün­ket az északi országokban tett utazásróL — A finnországi és svéd­országi turné során 28 fel­lépésünk volt. A finnek és svédek köztudomásúan nyu­godt és hidegvérű emberek, de fellépéseink alkalmával tűzbe jött a közönség, vas- tapsaikra a hosszú számain­kat is meg kellett ismétel­nünk. Ezekben az országok­ban nem ismerik a magyar folklórt, s nem akarták el­hinni, hogy amatőr együttes ilyen magas színvonalú pro­dukciót nyújtson. Hatalmas sajtóanyag jelent meg ró­lunk, fotókkal és dicsérő kritikákkal. Mondanom sem kell, hogy elhalmoztak ben­nünket újabb meghívások­kal is. A táncosok végig bír­ták a hatalmas iramot, s jókedvűen, egészségesen ér­keztünk haza. — Ötszáz jelentkező. A Pé­csi Idegenforgalmi Hivatal szervezésében július 26-án Pécsről Balatonfenyvesre, Ba- latonmáriára és Fonyódra in­duló vikendvonatra már mint­egy ötszázan jelentkeztek. — Paradicsom-fajtabemuta­tó. A Duna—Tisza-közi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet vil­lányi bérleti telepe minden hétfőn — egész nap — nyil­vános paradicsom-fajtabemu­tatót tart. A bemutatásra ke­rülő huszonhét fajta és fajta­jelölt között megtalálhatók az új korai és az új konzervipari fajták. — Vadászszezon. Augusztus 1-én Baranyában megkezdik az idei vadászszezomt. E nap­tól kezdve a baranyai vadá­szok , vadkacsára vadásznak. Ettől függetlenül továbbra is folytatják az őzbakvadászatot. — Agyneműgamltúrák féláron a Hal téri Ruházati Boltban. (x) — Telefonállomást kapott Matty külterületi lakott tele­pülése, Keselyüsfapuszta. A vonalépítés költségeihez a drávaszabolcsi tanács fejlesz­tési alapjából ötezer forinttal járult hozzá. Köszönet Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik BALING GYULA temetésén részt vettek, meg­jelenésükkel, koszorúk, virá­gok küldésével, részvétnyilvá­nításukkal fájdalmunkban osz­toztak. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, ÖZV. KECS­KEMÉTI PALNÉ teme ésén részt vettek, koszorúk, virá­gok, táviratok küldésével fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett drága halottunk, SZA­BÓ JÁNOS temetésén részt vettek, megjelenésükkel, virá­gok koszorúk küldésvei fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mon­dunk a Bőrgyár dolgozóinak és a ház lakóinak. Gyászoló felesége és kislánya. Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik drága jó fér­jem, HORVÁTH MIKLÓS te­metésén megjelentek és koszo­rúk, virágok küldésével fajdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. — Üj szobrok* A Művelő­désügyi Minisztérium vásárlá­sából hat szoborral gyarapo­dott a Modem Magyar Kép­tár összesen 70 000 forint ér­tékben. Az új szerzemények között találjuk Medgyessy Fe­renc, Laborcz Ferenc és Ved­res Márk egy-egy szobrát, ősszel a képtár új szerzemé­nyeinek bemutatásakor ezeket a szobrokat is kiállítják. — Jugoszláv munkáskül­döttség. A jövő héten harminc tagból álló jugoszláv munkás­küldöttség érkezik baráti lá­togatásra a Pécsi Bőrgyárba. — Anna-bál Harkányban. A hagyományos Anna-bált júli­us 26-án, a jövő hét szombat­ján rendezik meg Harkány­ban fővárosi művészek fellép­tével a Bányász Vendéglő kerthelyiségóben. Az Anna-bál keretében kerül majd sor a Harkány szépe, 1969. megvá­lasztására. Balesetek Tegnap a kora reggeli órák­ban három közúti baleset tör­tént a megyében. Láda Zoltán baranyaszent­györgyi lakos az általa veze­tett személygépkocsival 4 óra 20 perckor Pécsről Harkány felé közlekedve Reménypuszta közelében áttért a menetirány szerinti baloldalra és az árok­ba fordult. Az autóban a ve­zetőn kívül még négyen fog­laltak helyet. Szerencsére sen­kinek sem történt baja. * Wágner József szászvári la­kos személygépkocsijával Ká­rász felől Komló Irányába haj­tott reggel 5 óra felé. Kárá­szon egy jobbra ívelő kanyar­ban kisodródott és összeütkö­zött Reith Henrik vezette te­hergépkocsival. wágner József súlyos sérülést szenvedett. * Ugyancsak reggel 5 óra felé történt a harmadik baleset Is. Nagy Imre karádi lakos Ka- csóta és Szentlörinc között dömperével az irányjelzést el­mulasztotta. balra kanyarodott és így elérte az őt motorke­rékpárral előző Hancsicsák Gá­bor rózsafai lakost. A motoros megsérült, a dömper az árok­ba hajtott, de Nagy Imre sé­rülés nélkül került ki a ka­rambolból. — Beatles-biblia. Megjelent a pécsi könyvesboltokiban Ungvári Tamás könyve, a Beatles-biblia. A kötetet naigy mennyiségben vásárolja a pé­csi „beat-korosztály”. — Fiú- és kamaszöltöny, női pu­lóver, kardigán engedményes áron érkezett a Leértékelt Áruk Sallai I utcai boltjába. (x) — Virágzik a lila akác. A hirtelen beköszöntött meleg eredményeként Pécsett a Káp­talan utcában, a Janus Pan­nonius Múzeummal szemben lévő ház kapuja fölött ismét kivirágzott a lila akác. — Irodalmi szaktábor Si­kondán. Szerdán a sikondai úttörőtáborból elutaztak a megyei szaktábor résztvevői. Helyükbe az ország minden megyéjéből érkeztek úttörők, valamennyien a megyei iro- ' dalmi tanulmányi versenyek i helyezettjei. A jutalomtáboro- j zás alatt szakmai foglalkozá- ) sokon is részt vesznek a paj­tások. I — Lampionos csónakfelvo­nulás. Abaligeten július 14-én mintegy száz résztvevővel nemzetközi eszperantista talál­kozó nyílt. A táborozok szóra­koztatására szombatom lam- pianos csónakfelvanulás és tű­zijáték lesz. A tábor július 24- ig tartja nyitva kapuit. A jégeső- elhárítás eredményei Július 21-én, hétfőn Pécs­re érkezik Ivan Ivanovics Burcev, a Szovjetunió ma­gashegyi geofizikai intézeté­nek igazgató-helyettese és a Technika Házában eladást tart A mezőgazdaság jég­kárai és az elhárítás ered­ményei címmel. Látogatása kapcsolódik azokhoz az elképzelésekhez, amelyek a jégeső elhárítási kísérleteknek Baranya me­gyében történő megindítása a céljuk. Az előzetes prog­ram szerint a vendég és kí­sérete felkeresi a Siklós- Villányi Állami Gazdaságot és a mohácsi járás több me­zőgazdasági nagyüzemét. — Kedvező időjárás esetén re­pülőgépről szemrevételezik a kísérlet helyéül számba- jöhető területeket. A nal csíki intézet — ahol Ivan Ivanovics Burcev dol­gozik — külön koncepciót dolgozott ki a jégeső kelet­kezésével és annak eredmé­nyes elhárításával kapcso­latiban. A látogatás és az előadás a jégverésektől leg­többször és legsúlyosabban károsodó Baranyában rend­kívüli érdeklődésre tart számot. — A közkedvelt OTTHONKAK Ismét megérkeztek! Női szandá­lok nagy választékban és színek­ben kaphatók a BUDAPEST AJÁNDÉKBOLTBAN, Pécs, Kos­suth L. u. 35. (X) Konferencia a diákszínjátszésról Szerdán többnapos orszá­gos konferencia kezdődött Siófokon, amelyen a részt­vevők megvitatják, hogy mi­lyen szerepet tölt be az órán kívüli irodalmi neve­lésben a diákszínjátszás. A találkozón néhány meghí­vott csoport is fellép az or­szág különböző vidékéről, köztük a Pécsi Nagy Lajos Gimnázium irodalmi szín­pada Bécsy Tamás vezeté­sével. Pénteken a pécsiek ugyanazt a műsorukat mu­tatják be, amellyel a Heli­koni ünnepségeken aranyér- met nyertek. A találkozó va­sárnap ér véget. — Dr. Donhoffer Szilárd ország­gyűlési képviselő, Jávor István, a Hl. kerületi tanács elnöke foga­dóórát tartanak július 18-án, pén­teken délután 5 órakor Rácváro­son az óvoda helyiségében. — Elkészült a járda egy szakasza Harkány és Terehegy között 265 méter hosszúság­ban. A munkára 75 ezer fo­rintot költöttek.' — Kávé- és kakaóautomatá­kat szerelt fel a szegedi állo­máson az Utasellátó és meg­rendelték már a meleg levest adó automatát is. — És Pé­csett? ... — Nem mindennapi fészke­lőhelyet választott magának egy vadgerlepár: Miskolc leg­forgalmasabb részén, a főut­cán, az Állami Biztosító szék­házénak emeleti ablakát dí­szítő virágos ládában telepe­dett meg. A fészkén ülő gerle­pár két fiókát nevel. Az orni­tológusok érdeklődéssel figye­lik, hogy a hagyományosan erdőlakó vadgerlepár fiókái felnevelése után is megma­rad-e városlakónak, vagy visz- szaköltözik a nagyobb nyugal­mat adó erdőbe? Kiváló minőség, szép csomagolás lengyel cukorka Kapható az élelmiszerboltokban, A BC-ár aha zabban Bizse János kiállítása Szerdán a TIT Bartók. klubjában megnyílt Bizse János festőművész kiállítá­sa. Az éppen külföldi úton lévő művész munkáit Soltra Elemér festőművész méltatta. — A tárlatlátogató közön­ség az itt látható képek mindegyikét ismerősként üd­vözli, hiszen valamennyit be­mutatták már a különböző kiállításokon. Így együtt az egészet viszont maga a mű­vész sem látta még — mon­dotta bevezetőjében Soltra Elemér. A bejárati falon láthatók az ember által teremtett vi­lágot ábrázoló festmények, a baloldali falon pedig a ter­mészeti környezet organikus világából merítő képek. — Soltra Elemér röviden foglal­kozott a baranyai képzőmű­vészek budapesti kiállítása után meg jelenő kritikák né- melyikével Is. — Csak érzéketlen szem­lélő ítélheti ezeket a képe­ket kísérleteknek. Bizse Já­nos festményei öntörvényűek és véglegesek. Nem látvány- jellegében, hanem anyagi mi­voltában szemléli a környe­ző világot, de motívumai a környező világot tükrözik. Sokat foglalkozunk az utób­bi időben Pécs kultúrájának kisugárzó szerepével. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy mindehhez Martyn Fe­rencnek és Bizse János ge­nerációjának szívós munkája kellett — mondotta Soltra Elemér, majd a vendégek fi­gyelmébe és szeretetébe aján­lotta a kiállítást. Módosulnak egyes vámeljárások A Magyar Közlöny 54. szá­ma ismerteti a pénzügymi­niszter és a külkereskedelmi miniszter együttes rendeletét a vámjog részletes szabá­lyainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló rendelet egyes rendel­kezéseinek kiegészítéséről, il­letve módosításáról. A ren­delettel kapcsolatban a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokságán az MTI munkatársa a következő tá­jékoztatást kapta: Az új vámjogszabály ha­tályba lépése óta eltelt más­fél év számos gyakorlati ta­pasztalata, valamint az új gazdaságirányítási rendszer mind szélesebb körű kibon­takozása szükségessé tette a vámjogszabály kiegészítését, illetve egyes rendelkezései­nek módosítását. A rendelet­ben megjelölt és szeptember 1-től életbelépő változások főleg a külkereskedelmi áru­forgalom vámellenőrzésére vonatkoznak, de egyrészük érinti az utas- és ajándék- forgalmat is. A külkereskedelmi áru­forgalommal kapcsolatos új rendelkezések a vámkezelés­re vonatkozó egyes eljárá­sok módosításával a nemzet­közi kereskedelem vámellen­őrzésének gyorsabb és egy­szerűbb lebonyolítását kíván­ják előmozdítani és főleg az ideiglenes jellegű árube­hozatalnál jelentenek admi­nisztratív könnyítést. A ren­delet az olyan jellegű kül­kereskedelmi kapcsolatok vámvonatkozásait szabályoz­za, amelyek az új gazdaság- irányítási rendszerben ala­kultak ki. Fontos célja a külkereskedelmi áruforga­lomra vonatkozó vámrendel­kezések hatékonyságának biztosítása és bizonyos ese­tekre gazdasági jellegű szankciókat is előír. Az utas- és ajándékforga­lommal kapcsolatos rendel­kezések szerint a használt személygépkocsik vámkezelé­séhez jelenleg megkívánt 70 százalékos műszaki állapot 50 százalékra mérséklődik, az ilyen — 50 százalékos — műszaki állapotnak megfe­lelően használt személygép­kocsik utasforgalomban és ajándékforgalomban is vám­kezelhetők.

Next

/
Thumbnails
Contents