Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-15 / 161. szám
I Dvnonratt notno 1969. Július IS Szabó Kálmán a pécsi bélyeggyűjtő kör titkára érdekesnek ígérkező dokumentum kötetben foglalta össze a pécsi bélyeggyűjtés 50 éves történetét, amely az idén augusztusban megrendezendő jubileumi kiállítás alkalmából kerül kiadásra. Az egykori okmányok tanúsága szerint, 1919, augusztus 21-én a pécsi Royal kávéházban alakult meg a város első bélyeggyűjtő egyesülete, ahol annak rendje-módja szerint elnököt, főtitkárt, háznagyot ég cserevezetőket választotta meg a 29 főből álló alapító tagság. Jellemző a kor bürokráciájára, hogy csak 1923 júliusában szentesítette a Belügyminisztérium az egyesület által benyújtott alapszabályt, de az cseppet sem zavarta munkájában a lelkes íilatelis- tákat. Annyira nem, hogy már a megalakulást követő napokban elkészítették az egyesület öttornyos körpecsétjét, és saját fejléccel ellátott levélborítékjaikat, amelyeken idegen nyelven is feltüntették az egyesület elnevezését. Nevükhöz fűződik a megye szerb megszállás alatt kiadott „Baranya” bélyegeinek példányok szerinti összegyűjtése és átmentése is az utókor számára. Az említett bélyegek Pécsett készültek, s így a pécsi gyűjtőknek alkalmuk nyílt arra is, hogy szakértői gondossággal ellenőrizzék a forgalomban lévő bélyegek eredetiségét. Mert előfordult hamisítás is, amiről Joszt József pécsi gyűjtő a „Filate- lista Kurír” egyik számában így emlékezett meg: „— A pécsi gyűjtők asztal- társasága összegyűlt a Nick sörözőben, és a füzeteket forgatva érdekes leletre bukkant. Ez pedig egy hamis fölül- ryomású Baranya bélyeg volt, melyre a „Köztársaság” felülnyomás utólag került. Nyilvánvaló tehát a hamisítás”. Különben a Baranya bélye- í gek történetére vonatkozó < adatok felkutatása még folya- í matban van, s ezért nem is < foglalkozik vele részletesen a j gyűjtemény. A vidéki bélyeggyűjtők első országos kiállítására 1935-ben került sor, amelyen két pécsi gyűjtő nagy sikert aratott „Baranya” és „Magyarország” sorozatával, de igazában csak a felszabadulás után virágzott fel országszerte, s Pécsett is a filatelista mozgalom. A pécsiek jó hírnevét igazolta az is, hogy 1947-ben városunkban rendezték meg a felszabadulás utáni első országos bélyeggyűjtő kongresszust, majd egy évre rá a fővárosi kiállításon maga a köztársasági elnök' méltatta a nagy feltűnést keltő teljes szovjet sorozattal kirukkoló pécsieket, mondván, hogy a vidéki nagyvárosok közül aligha található egy is, amelynek annyi és olyan hozzáértő gyűjtői lennének, mint a pécsiek. E kiállításon ugyanis az említett gyűjteményeken kívül a fel- szabadulás utáni Magyarország első lépéseit dokumentáló sorozattal és jónéhány olyan unikumnak számító „tévnyomatos” bélyeggel és „vízjel” ritkasággal jelentek meg, amelyekért minden pénzt megadnának a bélyeggyűjtés megszállottjai. Röviden ennyit hát a készülő kötetről, amely érdekesen, színesen követi nyomon a bélyeggyűjtés félévszázados fejlődését, méghozzá olyan szervező jóvoltából aki maga is országos, sőt nemzetközi tekintélyre tett szert bélyeggyűjteményeivel. Jó példái ennek a lipcsei, brnoi, prágai, bukaresti és a szófiai kiállításokon kapott értékes díjai, helyezései, melyek már önmagukban is jogcímet adtak a minden bizonnyal nagyon sokakat érdeklő könyv megírására. (s—gy) Azt mondja a postástáskás, civil ember, hogy a kőbányával szemben vezet az út — amit keresünk — föl a hegyre, aztán a völgybe. Bükkösd és Hetvehely között. Az autóstérképen kettő egész egy- tized kilométernyit jelöltek, \ ami igazán elfogadható távolság az országút és Gorica | között. Kálmán, a filmgyári riporter gyanakodva méregeti a hirtelen emelkedő, túlzottan meredek szekérutat, ami fölikanyarodik valahova a ! hegyek közé. A taxi úgy csúszik visszá a vizes agyagon, mint egy cipősdoboz. Attila ! kiszáll, lezárja a kocsit, a szélvédőüvegre zsírkrétával j ezt írja: „Hozzá ne nyúlj! Itt I vagyunk a közelben, és le- j sünk!” Megnyugodva megyünk tovább, csúszkálunk, kapaszkodunk útmenti bokrokban, lehajtó faágakban. Jobboldalt fakuló, pasztell-zöld búzatábla, de nagyon nagy területen. Amint följebb haladunk, rálátni a búzára. Érdekes módon az egész táblán négy élénkpiros pipacsot számolok meg, semmi többet: dicsérendő az alaposság, ahogy megtisztították a vetőmagot. — Minek megyünk Goricá- ra? — kérdem a filmestől, mi| után itt az ideje, hogy ezt tisztázzuk. — Majd meglátod! Nézem az órámat, több mint háromnegyedórája jövünk, rég túlvagyunk a két kilométeren, de nincs itt se falu, se ház. Csak a mély horhos balról, jobbról meg tölgyfaféle erdő, ami sötéten sűrű és nyirkos. És kesernyés illata van, mint a friss erdei gombának, Három cigányasszony és egy lány jön szemben, a lány egyetlen, szép, nagyka— A Konsumturlst üzletet < létesít Harkányban. A Bajcsy- Zsilinszky utca és a Zsigmondi Vilmos utca sarkán készülő < üzletben a külföldi turisták < valutáért vásárolhatnak aján- S dék- és emléktárgyakat. lile- í télces szervek tárgyalnak arról, hogy a csányoszrói nép- ( művészeti szakkör baranyai < szőtteseit is árusítsák az au- í gusztus elején nyíló üzletben. \ lagylultozó ménes Harkányban A híres tenkesaljai ménes különös „kirándulásé’ tett a minap: fagylaltozni ment Harkányba. Az történt, hogy a Terehegyen tartott lovak — kihasználva, hogy a lovászok éppen uzsonnáztak — kitörtek a karámból. Mire a gondozók észbekaptak, már szép rendben vágtattak a Harkány jelé vezető úton. A nagy forgalmú fürdőhely közönsége ugyancsak meglepődött, amikor a ménes — harmincnegyven gyönyörű ló — végigszáguldott a főutcán. A vezér, a „Rongyos” névre hallgató ló, azonban a Hangulat presszó előtt megtorpant: megérezte a cukor szagát. Az édesszájú állat, amely mindennél jobban kedveli a cukrot, otthagyta a társait és besétált a presszó kerthelyiségébe, ahol a vendégek osztatlan örömmel fogadták. Meleg délután lévén, fagylalttal kínálták „Rongyost” és az természetesen nem utasította vissza a meghívást. Ennek láttán társai is megálltak és a presszóhoz ódalogtak. Szerencsére addigra megérkeztek a terehegyi lovászok és összeterelték a fagylaltozó lovakat, még mielőtt azok — a presszó vendégeinek jószívűsége folytán — tüdőgyulladást kaptak volna. I lapos vargányát tart. „Menje- | nek csak le a csapáson, nincs nagy sár... !” A lányon ci- j pő, asszonyok mezítláb. A csapás nem sáros, hanem egyszerűen merő sártenger. És ezernyi patanyom. Ez a gulyacsapás. Átvágunk az első házhoz tartozó kerten. Ül egy ember, tuskóba vert üllőn kalapálva élesíti a kaszát. — Megvannak a malmok? — Meg, persze. Egyiket megvette egy pécsi illető, a másik kettő, úgy tudom, ugyan csak eladó. — Jó állapotban vannak? — Rosseb eszi...! — Kalapál tovább. Két sor ház. nagyon keskeny kocsiút, de van villany, a járda betonlapos. — Szemüveges fiatalasszony mondja, hogy a vízimalmok roskadoznak, de mégis sok csodálója van. Pécsiek jönnek kirándulni, „Ez a világ legszebb völgye!” — mondja. Aztán hozzáteszi: „A mi házunk eladó. Alku nélkül, negyvenötért!” — Miért adják el? — Nem elég a szépség. Élni is kell. Nincs itt se bolt, sem kocsma, sem templom. Minden messze van. a hegyen túl. Oda-vissza hét kilométert megyünk egy doboz gyufáért. A vízimalom. Az erdő alatt, roppant nagy fák között. Az udvaron elszabadult, elburjánzott gaz, derékig érő csalán, lapulevél, fű, bokrok, indák. A növényzet felkúszott a tornác téglalépcsőin, be egészen a kitárt ajtóldg. Korhadt padló, a réseken zöldellő növényiét búvik elő a külvilágra. — Három szoba, egy konyha és a malom-tér, a nagylapátos kerékkel. Rozzant szekrények, kiforgatva, kifosztva. A földön nyirkos, elsárgult nyomtatványok, „Vigília”, kiadták 1948-ban. A falnál gabona- szelektáló, kerekek, félfogaskerekek, csapok, minden fából. Szép, kisipari munka. Háromlábú asztal, a földön felismerhetetlen, bokáig érő lim-lom. A padlásra látni a mennyezeten tátongó lyukakon át. A filmes és a taxis fönt mászkál már, óvatosan kerülik a nyílásokat, nekem a nyakamba hullik a por meg a vakolat. Szúette kármentő. Fából faragott kis melence. Nem fából van — kiderül — taplóból! Egy darabból faragva. Kálmán találta meg, otthon gyümölcstál lesz ebből. Divat, a paraszti világban használatos tárgyak gyűjtése. Roppant szélvihar támad, elsötétül az égbolt és az erdő — korábbi apró neszei — fölerősödnek. Az omladozó vízimalom épülete ropog, recseg, ajtók nyikorognak, csapódnak. Attila nagyot ordít. Félelmetes krimi-filmre emlékeztet hirtelen itt minden. Attila azért üvöltött, mert beleesett a derékig érő csalánba. Csak Kálmán nyugodt: papíron számol, mindent megnéz, feljegyez, összead, kivon. — Sokat kell erre rákölte- ni. Vagy egy harmincasat. Futtában tesszük meg az utat visszafele. Szakad az eső. — Megveszed? — kérdem. — Meg. Egy igazi vízimalom. Hol van ilyen Pesten, mit gondolsz? Majd gyűjtök rá. A kocsiban fuvarról, cementről, tégláról beszél. Én meg lehúzom a cipőmet és a talp meg a felsőrész között belenézek. Nem is tudom hol szakadt le, de a vízimalmot most nagyon utálom. Rab Ferenc Kiálliítás a PRODUKTIHFORM autóbuszában Gyártmánybemutatót rendez a Villamos Berendezések és Készülékek Műve Transzvill Gyárának új termékeiből a KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézet. A gyártmányismertető előadásra július 16-án, délelőtt 10 órakor kerül sor a Technika Házában. Az előadás után filmet vetítenek, majd konzultációra j kerül sor. A kiállítás a Technika Háza előtt, a KGM MTTI I PRODUKTINFORM autóbu- | szában tekinthető meg, ugyan- j csak július 16-án, 9—17 óráig, i Ivánczi Irén, a Zsolnay Művelődési Ház képzőművész szakkörének tagja mutatja be festményeit, kerámiáit a Magyar írók Könyvesboltjában rendezett kamarakiállításon, Képen: egy kerámiaportré. Négyévtizedes történet Világkörüli út bérkocsival Polgár bácsi, a pesti bérkocsis neve már régen túlnőtt azon a szűk horizonton, amelyet egy haldokló ipar jelent, még olyan képviselő számára is mint Polgár bácsi. A budapesti bérkocsis-ipar- testület volt elnöke, aki közel 11 000 km végigporoszkálása után, 1929. július 13-án, pénteken este fél 7-kor a Budai vámnál begurult Pécsre, zászlódíszben úszó és trófeákkal teledíszített kocsijával. Hirdetve ezzel, hogy az ipar nem halt meg, csak alszik. „Csillag” nevű lova a 132-es rendszámot viselő kopott bérkocsit húzva érkezett a Budai vámhoz. A Budai vámnál kjét mosolygó arcú tisztviselő áll eléje. Polgár bácsi körültekint. A pécsi bérkocsis ipar úgy látA HANGJA a következő piUanatbam valósággal lezuhant. mint egy lőtt madár. Elszín telenedett. Éreznj lehetett, hogy a vonal túlsó végén elpirul. — Mással is előfordult ez. Miért engem választott ki? —■ kérdezte. A telefonba csak annyit mondtam: — Meglátja, hogy nem veszélyes. Majd beszélgetünk cgy-két órát, ennyi az egész. — Maga meg kászerkeszt az újságban ... A hivatalból efkérezkedett két órára azzal, hogy fogorvoshoz megy. A márványon úgy közeledett, mint egy marókén az első divatbemutatóján. Leült szemben. Semmi ostoba apácaszerűség, legfeljebb egy kis rejtett elfogódottság. Az arc ábraszerű. — Tele a kérdések metszőpont- jaivai, a tagadások kemény egyeneseivel, a töprengések 1 őreivel és a válaszok váratlanul meredek szögeivel. Rövid bronz haja divatosan a szemébe lóg. A szeme alatt pámaszerű izzadtság fénylik. Hiába, az izgalom és a korai kánikula. Hímzett zsebkendőt húz elő valahonnan, és finom mozdulattal leitatja a bőrét. A ruha külön erotikái tanul- WBtmf. A laza, zsákszerűén I VOLT EQYSZER EQY KIVÉTEL... varrt anyag a mozdulatoknak van alárendelve, váratlanul hangsúlyozza ki a testnek ezt vagy azt a részét Komoly őz szemeit rámfüggeszti. — Tudja, hogy teljes diszkréciót kérek? Különben egy szót sem szólok. — Ez váratlan ultimátum. — Ha talál valakit, aki az én helyemben hajlandó beleegyezni, hogy leközöljék a nevét egy ilyen riportban, és azt is. hogy hol dolgozik, akkor én is megteszem. — De. hisz nem szégyen ez... — Nem. Nem szégyen. — Legfeljebb régen volt az, amikor a gyereket úgy jegyezték be, hogy „törvénytelen” és ez a társadalmi bélyeg egész életében elkísérte. Hátrányba hozta. Amikor a társadalom megvetése sújtotta azt a nőt. aki lányfejjel szült gyereket. Rámnéz. Megértem, hogy prédikálok. Az arcához emeli a kezét. — Igaza van. Látja, bele is pirultam. A kisfiámra gondoltam most. De, maga férfi, és nem érti ezt. Maga egészen mást ért szégyen alatt, és én is mást. Maga azt mondja: itt ül előttem egy huszonhároméves. iskolázott nő, aki lány létére gyereket szült. A gonosz férfi nem vette el feleségül, emiatt valószínűleg sokat szomorkodik. és szégyellt magát az emberek előtt. .. Hát, nagyon téved, ha ezt hiszi. VÁRATLANUL elénéke- nyül. A hímzett zsebkendővel a szemét kezdi törölgetni. — Nem csinálik feltűnést. Még azt hiszik, hogy... — Csináljon csak nyugodtan. — Én nem az emberek, hanem magam előtt szégyenkezem. Másokat okoljak? Öt? Megtehetném, de minek? Az igazság az, hogy mindent elkerülhettem volna. Ha nem írja ki a nevemet. elmondom, hogy egy kicsit el Is taktikáztam a sorsomat. A tör. ténetünk olyan, mint egy olcsó regény. Jött, megtörtént, és nem tudtuk, hogy mit kell ilyenkor tenni. Illetve tudtuk, csak nekem nem volt bátorságom hozzá. Látja, akkor nagyon szégyelltem magam. — Most már? Nevetséges. A fiam elmúlt egyéves, volt időm megszokni. — Még minden rendeződhet — vetem közbe óvatosan. — Micsoda? — Gondolom, az élete. — Házasság? — Miért? Nem akar férj- hezmenni? Fáradtan elmosolyodik. — Néha puszta kíváncsiságból nézegetem a házassági apróhirdetéseket. Egyenesen borzasztó. Udvariasan végigpillantok rajta. — Azt hiszem, magának nem nagyon van szüksége apróhirdetésre. A tekintete elkomorul. — Most majdnem azt mondtam, hogy a házasságra sem. de hát, ez nem így van. Szoktam irigykedni. Szoktam, elismerem. Ha szép párokat, családi életeket látok. — De, akkor mindig azzal hűtöm le magam, hogy ezek az emberek csak a külsejüket mutatják nekem. Lehet, hogy otthon, amikor maguk vannak, egyenesen pokol az életük. Ebből pedig nekem nem kell. Jól vagyok a kisfiámmal. Nem könnyen, de jól. — Ügy tűnik nekem, hogy maga boldogtalan. — Azt nem írhatja le. hogy boldogtalan vagyok. Lehet, hogy van bennem egy kis keserűség, de ezen nem lehet csodálkozni. Tudja, sokszor elgondolkozom ezen otthon. Az előbb magára szóltam, hogy egy férfi egész mást ért szégyen alatti A nő fogalmán is egész mást ért. Ha egy csinos nőt meglátnak az utcán, csak arra tudnak gondolni, hogy ... Ha pedig az a csinos nő elvált, vagy pláne, megjárta az életben, mint én is, egyenesen jogot tartanak rá. — Nem minden férfi ilyen — vetem közbe kissé ingerülten. — Ó. arra gondol, hogy a jelenlévők mindig kivételek? — Egyszer majd ráakad egy igazi kivételre. Az asztalra néz, a kis csészét forgatja. — Volt egyszer egy kivétel... Ami erősíti a szabályt. A SZANDÁLJA gyorsan elkopog a fényes márványon. Messze jár. Talán már vissza is ért a hivatalba. Elgondolom, hogy biztos, humánus törvények védik. A társada- lon szintjén teljes megbecsülést élvez. Nagyjából a hivatalban is, és az utcában, a bérházban is, ahol lakik. Ez azonban nem minden. De nem ám. Kivétel Űr ... Thíery Árpád I szik közben teljesen kipusztult. Senki sincs jelen közülük. Ellenben egy piros pá- •pírdarabkát kínálgatnak a világjáró bérkocsis felé: — Huszonnyolc fillér... Polgár bácsi csendesen kifakad: — Ejnye, a világon sehol sem fizettem vámot, csak éppen Pécsett muszáj ... — Hát így vonult be Polgár bácsi Pécsre. Polgár bácsi levelet írt a Dunántúl-hoz Mohácsról jelezve érkezését. Maga mögött hagyta Ausztriát, Csehországot, Németországot, Hollandiát, Angliát, Belgiumot, Franciaországot, Olaszországot. — Innét Stájerországba keresztül Olaszországba megyek, ott hajóra szállók és a Csillaggal együtt megyek Amerikába. Már eddig megtettem IC 000 km-t, amiért meg is kaptam az arany patkót a holland királynétól, aminek súlya 80 deka. Polgár bácsi elmondta door- ni találkozását a Vilmos császárral, akitől dedikált fényképet is kapott. Vilma holland királynő 125 000 pengővel akarta megvásárolni a Csillagot. Arra a kérdésre, hogy miért vállalkozott erre a világkörüli útra, Polgár bácsi csak ennyit felelt: — 53 éves vagyok... hát látni akartam a világot. Az útiköltség eddig: 4 000 pengő. Polgár bácsi az egész világon szerte hordozza egy ipar tiltakozását halálos ítélete ellen, de ezalatt sem feledkezik meg a mindennapi kenyérről. — Van nekem Pesten taxim is, — hangzik el a meglepő önvallomás — az egyik fiam vezeti. Hát így vonult be Polgár bácsi Pécsre. Már az első pillanatban 28 fillér ráfizetéssel, de azért nem kell kétségbeesni. Majd behozza a révnél, amit ráfizetett a vámnál... Tegzes Béla — Járdára futott és a falnak hajtott vasárnap délután a Hunyadi úton dr. Takács Imre garai lakos. A balesetet műszaki hiba idézte elő. A pécsi béiyeggyűjtés története Jubileumi kiállítást rendeznek ,Ez a világ legszebb völgye!“ A vízimalom eladó Üdülőf alu lesz Gorica ?
