Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-11 / 132. szám
mmQ ntmi natsia 196*. Ifin!« TI. K ÍZGMMSÍ6U1ET A szovjet autóipar a fejlődés útján Miről vitatkoztak Salgótarjánban? Nyilatkozik: dr. Kovács Attila, a Közgazdasági Társaság megyei titkára A gépkocsiipar fejlesztése egyre inkább előtérbe kerül a Szovjetunió gazdasági terveiben. Bár évről évre növekszik az országban előállított gépkocsik száma, a lakosság és a népgazdaság szükségleteit távolról sem tudják kielégíteni. — Éppen ezért a költségvetés hatalmas Összegekkel járul hozzá az autóipar kiépítéséhez: idén megkétszerezik az iparág beruházásait a múlt évihez képest. így biztosítják 1970-re egymillió 360 ezer gépkocsi gyártását, közel kétszeresét az 1967. évinek. A Szovjetunió Statisztikai Hivatala nyilvánosságra hozta, hogy a múlt évben több mint 800 ezer új gépjármű közül 478 ezer teherautót, 280 ezer személygépkocsit és 42 400 autóbuszt állítottak forgalomba. A szovjet gépkocsigyártás legnagyobb tételét a teherautók jelentik. Az aránytalanság megszüntetésére számos intézkedés történt. A radikális változások éve ebből a szempontból 1970 lesz, amikor a személykocsik gyártása első ízben múlja felül a tehergépkocsikét, és eléri a 800 ezer darabot, négyszeresét az 1965. évinek. Nemcsak a 60 lóerős — a Fiat—124 mintájára készülő — Váz gépkocsi kerül forgalomba, hanem a régi gépkocsigyárakat is modernizálják. A francia Renault Autógyár például a Moszkvics üzem korszerűsítésében vesz részt és hozzájárul ahhoz, hogy e gépkocsik termelése a jövő év elején az eredeti 90 ezerről 200 ezerre emelkedjék. A múlt évben szovjet szakértők és üzletemberek egy csoportja látogatást tett Nyu- gat-Európában, hogy megismerkedjék az ottani szerviz- állomásokkal. Jelenleg francia, olasz, osztrák, angol és nyugatnémet cégekkel tárgyalnak szervizberendezések megvételéről, mert hiányuk komoly gondot okoz. Szomszédunk: Jugoszlávia Az export alakulásáról Az átlagkeresetekről — Devizarendelkezések A Jugoszláv Szövetségi Statisztikai Hivatal 2297 ipari üzemtől gyűjtött be adatokat, amelyekből Jugoszlávia 1969. évi exportja tekintetében igen kedvező prognózis bontakozik ki. Eszerint az ipari export a 15 796 millió dinár értékű 1968 évi kivitelt 21 százalékkal felülmúlja majd, ami azt jelenti, hogy az előirányzottnál is 10—12 százalékkal gyorsabban növekszik. A legnagyobb exportnövekedés — 68 százalékos — a hajógyártásban várható. A prognózisból kitűnik továbbá, hogy a kőszénexport 4 százalékos csökkenésére kell számítani, ami az elmúlt évek tendenciájának folytatását jelenti. A másik iparág, amelyben szintén exportcsökkenés következik be — mégpedig 29 százalékos —a nehézfémipar; ez is folytatása az 1967—68-as évek tendenciájának. 1969 első négy hónapjában az iparitermék- expont 1968 azonos időszakához viszonyítva 15,1 százalékkal emelkedett.; értékben 4215 millió dinár áll 3661 millióval szemben A közölt prognózis a vállalatoktól kapott adatok alapjárr készült. Az export további növekedésére biztosan számítani le- * külföldi fizetésekre használhet, egyelőre mégis kérdéses, ható fel. hogy a fejlődés az ipari üzemek által megjósolt mértékű lesz-e. (PRIVREDNI PREGLED) * Egyre nagyobb szóródást mutatnak a havi átlagkeresetek Jugoszláviában. A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint míg a tervező intézetek dolgozóinak átlagjövedelme 1840 dinár, a kamarák, külkereskedelmi vállalatok, bankok dolgozóinak átlagkeresete 1450—1550 dinár között van, addiy a szövőiparban és a faiparban nem egészen 700 dinár, a bőr- és cipőiparban 660 dinár a havi átlagkereset. * A szövetségi parlamenthez javaslatokat nyújtottak be olyan előírásokra vonatkozóan, amelyek széles körben érintik a jugoszláv vállalatok és a lakosság devizagazdálkodását is. így például az egyik javaslat szerint az exportvállalatok által kitermelt deviza meghatározott része, amely szabad eszközként áll a kitermelő vállalat rendelkezésére, nem szolgálhat dínái^- akkumulációs forrásként, csak Egy másik javaslatban azt indítványozzák, hogy a vállalatok rendelkezésére álló szabaddevizás amortizációs alapokat ne lehessen eladni, sem a felhatalmazott bankoknak, vagy más vállalatoknak átadni. Az amortizációs devizaalap csak fejlesztési célokra legyen felhasználható. A javaslatok között szerepel olyan is, amely könnyítéseket vezet be az exportőrök hitelügyleteinél. — Azok az exportőrök, akik gépeket és berendezéseket exportálnak, jogot szereznek az egész exportra kerülő gép és berendezés értéke után járó szabaddeviza-kvótaösszegre, s nem csupán a törlesztett részletek befolyása után kapják meg az arányos kvótahányadot. Ez az intézkedés elősegíti a rekonstrukciók meggyorsítását, a korszerűsítés fokozását, azaz a műszaki fejlesztést. Javasolják, hogy a közös beruházások esetén — az idegen tőke beáramlásának elősegítése érdekében — a külföldi partner meghatározott arányok szerint szabadon transzferálhasson. r A múlt hét végén Salgótarjánban tartották meg a Vili. országos közgazdász vándorgyűlést, amelyen félezer közgazdász vett részt. Dr. Kovács Attilát, a Magyar Közgazdasági Társaság megyei csoportjának titkárát kértük meg, számoljon be a háromnapos vándorgyűlés vitáiról. Az elsó szekcióülés témája: a műszaki fejlesztés fő irányai. — Elénk vita folyt akörül, hogy végsősoron a műszaki fejlesztés is két nagy területből áll, amelyekkel eddig nem foglalkoztak megfelelően. Célszerű lenne a két területet különválasztani. Az egyik: a technológiai haladás —, amely folyamatot jelent, alakulására tehát prognózisokat lehet felállítani. A másik: a műszaki fejlesztés, — ez tevékenységet jelent, amelyet szervezni kelL Arról van szó tehát, hogy külön kell választani az egyes technológiák és fejlesztési területek minőségi fejlődésére \ onatkozó kutatásokat a tényleges műszaki fejlesztéstől, amely a konkrét beruházásokon keresztül valósul meg. A két területre más-más időtartamú tervet kell készíteni. A technológiai haladás terveit j minimum 20—25, a műszaki fejlesztés terveit 3—15 évre kell elkészíteni. Azért kellett a kettőt ennyire szétválasztani, mert annyira a változások korát éljük (például energia- hordozók terén), hogy a változások következtében a hagyományos termelőeszközök (és ezáltal technológiák) használhatatlanná válnak. A résztvevők részletesen megvitatták e prognózisok készítésének módszereit is, és a vele támasztandó követelményeket. > — A sok helyen felvetett úgynevezett küszöb-elméletet is megvitatták a szekcióülésen. Létrejöhetnek-e a népgazdaság fejlődésében ugrásszerű változások? — Tisztázódott az, hogy az egyes népgazdasági ágak, vagy e társadalmi fejlődés, vagy a műszaki haladás egyes területein lehetnek ugrásszerű fejlődések (ún. küszöbértékek). Népgazdasági szinten azonban éppen az egyes küszöbök bekövetkezési idejének különbözősége miatt nem lehet ugrásszerű fejlődés. — A második szekcióülés a kutatóintézetek és a vállalatok kapcsolataival foglalkozott. Tudomásunk szerint nem valami rózsás e téren a helyzet. — A vitában is megállapították, hogy sok területen nem kielégítő a kapcsolat. Ez a hiányosság abban mutatkozik, hogy a kutatók mást kutatnak, mint ami végsősorban a gyakorlatban hasznosítható lenne, másrészt pedig a vállalatok nem jelentkeznek olyan igényekkel, amelyek a kutató- intézetekben feldolgozhatóak lennének. Ennek következtében aztán a kutatási kapacitás hatékonysága sokszor kedvezőtlen, a szellemi kapacitás kihasználatlan. A következő javaslatokat tették: Módosítani kellene a kutatóintézetek finanszírozási rendszerét. Ennek érdekében az alapkutatásokat egyértelműen állami költségvetésből, az alkalmazott kutatások többségét pedig vállalati megrendelés alapján kellene finanszírozni. A különböző kutatási szinteknek lényegesen szorosabb kapcsolatban kell lenniük. Ebből adódik, hogy az egyes kutatási témákat megfelelően publikálni kellene, és összehangolni. Előfordul ugyanis, hogy több intézet egymás tudta nélkül ugyanazzal a témával foglalkozik. Be kellene továbbá határolni a különböző intézetek profilját, mégpedig egyértelműen, az egészséges verseny lehetőségét fenntartva. Ugyanakkor a vállalatoknak lényegesen több esetben kellene megfelelő témák kidolgozásáért a kutatóintézetekhez fordulniuk, de egyszerű szaktanácsadás céljából is. A külső tanácsadói rendszer megfelelő kiépítésével a vállalatok jelentős szellemi kapacitásokat tudnának a fejlődés érdekében beállítani. Végezetül: a kutatókat témájukban, az alkalmazott kutatás terén addig fbglalkoztassák, ameddig az ténylegesen nem realizálódik. Éppen ezért ne a publikációk számán, hanem eredményességük alapján mérjék le a kutatók munkáját. — A harmadik szekcióülésen kimondottan vállalati téma szerepelt, a műszaki fejlesztés finansziális problémái, a fejlesztési alap képzése, a különböző adók és az egyéb közgazdasági szabályozók hatása. A vándorgyűlésről olvasott tudósítások szerint itt alakult ki a legélénkebb vita. — Valóban, itt volt a leg- j több felszólaló. Megállapító!-1 ták többek között, hogy a vál- ; lalatok pillanatnyilag nem | rendelkeznek olyan volumenű I fejlesztési alappal, hogy rövid időn belül nagyobb mérvű műszaki haladást érjenek el. Ugyanakkor a vállalatoknál még' a rendelkezésre álló alapot sem használják fel kellő körültekintéssel. Minden területen differenciáltabb szabályozókat kellene bevezetni, s ez nemcsak a nyereségelVo- násra, hanem az árakra is vonatkozik. A szekcióülésnek külön érdekessége volt, hog; többen felvetették: a, műszak fejlesztés nemcsak a gyártó eszközökre, alapanyagokra technológiára, új termékei előállítására vonatkozik, ha nem igenis a termelőszerveze továbbfejlesztésére, a termeié műszaki-gazdasági fázisait rög zítő információs rendszerre i; kiterjed. Végül egyértelműéi állást foglaltak abban is, hog; a műszaki fejlesztést megfele lő anyagi érdekeltségi rend szer kialakításával is segíten lehet. Miklósvári Zoltán Mikroökonómia A vállalat gazdálkodási leiadatai A vállalatgazdaság mai ér- zékeny pontjai közé a vállalati árpolitika, a vállalati eszközök és az élőmunka hatékonyságának, az anyagi ösztönzésnek, a jövedelemelvonási rendszer hatásának kérdései tartoznak. Ezek helytelen, vagy nem kielégítő irányítása a vállalatok veszteségforrása lehet. E sorok célja elsősorban nem elméleti jellegű vállalatgazdasági eszmefuttatások kifejtése, hanem a helyes vállalati magatartás kritériumainak megállapítása. Technikai fölény — árnyereség A vállalati árpolitika s ennek terméke, a vállalati ár az önállósult vállalatok gazdasági eredményének egyik legfontosabb meghatározó tényezője lett. A vállalati árnak ugyanis fedeznie kell a termelés szükséges költségeit, s oly mérvű nyereséget, amelyből a vállalati kollektíva személyes anyagi érdekeltsége és a vállalat technikai-gazdasági továbbfejlesztése biztosítható. A ; helyes árak tehát a vállalati önfinanszírozás lehetőségét teremtik meg. A vállalati árpolitika gyakorlati érvényesítése magasfokú szervezettséget és összehangolt munkát kíván meg vállalaton belül. Az árkialakítással foglalkozó szervezetnek állandóan beáramló, friss információkra van szüksége, például a felhasználásra kerülő anyagok piaci ármozgásáról, beszerzési lehetőségekről, a meglévő, vagy lehetséges versenytársak árkínálatá- ról, üzleti magatartásáról. — Mindezek együttesen befolyásolják a vállalatok saját árajánlatát. Ugyancsak fontos információkat jelentenek a vállalat munkaerőhelyzetének meglévő és várható alakulására vonatkozó információk, a technikai-technológiai fejlesz- | tés várható, vagy éppen már , gyakorlatban is hasznosítható eredményei. Adott piaci helyzetben a technikai-technológiai fejlesztés várható, vagy - éppen má> gyakorlatban is hasznosítható eredményei. — Adott piaci helyzetben a technikai-technológiai fölény jogos többlet árnyereséget biztosíthat a vállalatnak, vagy éppen a kedvezőbb ajánlat- tétel lehetősége a piaci pozíciók megszerzését jelentheti. Ezek a vállalati törekvések még nagyobb hangsúlyt kapnak olyan vállalatoknál, amelyek a nemzetközi piac részesei Az eszközökkel való gazdálkodás hatékonyságának színvonala került az elmúlt évben előtérbe. Érdemes e témát ketté bontani. A vállalatok beruházott eszközeivel való hatékonyabb gazdálkodásnak az adott jelentőséget, bogy a vállalatok fejlesztési döntéseiknél azzal is számot vetnek, hogy a fejlesztést saját eszközeikből végzik. Ezek az eszközök korántsem korlátlanok, megszerzésük vállalati, gazdálkodási erőfeszítéseket kívánnak. Ezek az okok kényszerítik ma a vállalatokat arra, hogy - döntéseiknél fokozottan figyelembe vegyék azt, hogy a beruházás elkerülhetetlen-e vagy a meglévő állóeszköz jobb kihasználásával, jobb szervezési megoldás alkalmazásával a beruházás megtakarítható. Figyelembe kell venniök a beruházás várható megtérülési idejét, a jövedelmezőségre való hatását, hiszen a beruházás a vállalati kollektíva jövőbeli anyagi érdekeltségét jelentősen érinti, kedvező, vagy kedvezőtlen módon. Vállalati beruházásnak ma alig van más anyagi forrása, mint a saját fejlesztési alap, s az azt kiegészítő és visszafizetendő bankhitel. A vállalati gazdálkodás e területén is elkerülhetetlen, nélkülözhetetlen a jó vállalaton belüli együttműködés, a piaci helyzet alapos ismerete, a beruházás várható eredményének körültekintő, szakszerű kiszámítása. Produktív célokra! A beruházások okos nőve lése egyik fontos tényezője a munkatermelékenység emelésének. A mechanizmus-reform egyik kedvezőtlen tapasztalata éppen e téren, a munkatermelékenység alakulása terén mutatkozott. Amikor tehát a beruházott eszközök növelésére gondolnak a vállalatok, számításukból nem szabad kihagyniok azt a hatást, amit a beruházott vagyon fejlesztése a munkatermelékenységre gyakorol. Az eszközgazdálkodás másik fontos vállalati területe a forgóeszközökkel való gazdálkodás. A vállalatok tartós készletnövekedésükhöz szükséges pénzügyi eszközöket fejlesztési alapjukból biztosíthatják, mert a bankok a készletnövekedés automatikus hitelezésének gyakorlatát részben már 1968-ban korlátozták, s ebben az évben meg kívánják szüntetni. A bankok hitelezési politikája a vállalatokat újszerű magatartásra indítja. Készleteik nagyságrendjének kialakításánál ismét mérlegelniük kell; mint ahogy most már minden döntésük előtt fontolgatni. számolni kell. Mérlegre kell tenni a termelés biztonságát, az ezt szolgáló pótAz élőmunka hatékonyságának növelése szorosan összefügg az anyagi ösztönzéssel. Az anyagi ösztönzés legfőbb formája ma is a bér. A gazdasági irányítás mai rendszerében a bázis átlagbér az a bérszínvonal, amely akarva- akaratlan meghatározza vállalataink magatartását a bér- gazdálkodásban, s befolyást gyakorol az élőmunka hatékonyságára is. A bérgazdálkodásban tapasztalt vállalati magatartást nagyjából két oldalról kapott hatás befolyásolta. Az egyik nézet a. jövedelem növelésében a bérszínvonal növelését helyezte előtérbe, a másik a bérszint stabilitása mellett a nyereségtől függő ' részesedési jövedelem növelésével kívánta a dolgozók összjövedelmét növelni. Azt, hogy melyik nézet szerinti eljárás bizonyul helyesnek, az adott vállalatipiaci szituáció dönti el. Ha a vállalatnál szűk keresztmetszetű szakmák megfelelő létszámú foglalkoztatása csak az átlagbér növelésével lehetséges, nyilván ezt az utat kell választani. Ha azonban a szakmák közötti egyensúly tartása biztosítható a meglévő bázisátlagbér, illetve az adórendszer adta bérfejlesztési lehetőség mellett, megítélésem szerint ez a vállalati bérpolitika helyesebb, mert a részesedési alap terhére évközben kitűzött célfeladatokkal hatásosabban lehet fontos vállalati feladatokra ösztönözni. lólagos készletek finanszírozását biztosító fejlesztési alapok nagyságát, s az e célra felhasznált fejlesztési alap elvesztésével járó technikai fejlesztés elmaradó eredményét. Meglehetősen bonyolult vállalatgazdasági probléma e kérdésben való döntés, s a döntés megfelelő, a vállalat érdekeinek sokoldalú elemzésen alapuló előkészítése. A vállalati anyaggazdálkodó, műszaki-termelési és pénzügyi szervezetek szoros együttműködése szükséges ahhoz, hogy e téren kedvező eredményt hozó döntés-előkészítés történjék. A vállalatoknál lévő igen sok elfekvő, inkurrens, felesleges készletek megszüntetése, s elsősorban keletkezésük megelőzése a legkedvezőbb mód a fejlesztési alapok ésszerűtlen felhasználásának megelőzésében. Ehhez arra van szükség, hogy a technológiai anyagszükségletek ismeretében, a reális utánpótlási időket figyelembevéve, a meglévő készletek alapján gazdálkodjanak a vállalatnál az anyagi eszközökkel. Ez a gazdálkodás megintcsak nem a kereskedelmi vagy az anyagosztály kizárólagos feladata, hanem állandó jellegű és tervszerű vállalati összműködést tételez fel. Ahol ez hiányzik, az elkopó fejlesztési alapok fogják az összműködésre a gazdasági kényszert képviselni. A vállalati gazdálkodás az élő munkával, a munkaerővel, legalább hasonló gondosságot követel meg, mint a vállalat eszközeivel. Ezt nemcsak a fokozódó munkaerő- hiány indokolja, de indokolja a dolgozó ember által betöltött döntő szerep a termelésben, az értéket létrehozó munkával. Takarékos munkaerő- felhasználásról csak akkor beszélhetünk, ha tudjuk hogy a feladatokhoz milyen szakmai összetételű és mennyi dolgozóra van szükség, milyen időbeli foglalkoztatásban. Ez tehát azt kívánja, hogy a gazdálkodáshoz szükséges számítások időben rendelkezésre álljanak. A jövedelemelvonás megváltozott rendszere összefoglalóan is kifejezi a vállalati gazdálkodásban bekövetkezett változásokat. Növeli az igényt a meggondolt és megalapozott árbevételi és költségtervek összeállítása iránt, hiszen az árbevételi oldal képezi nemcsak a pénzgazdálkodás alapját, hanem a nyereségrealizálás feltételét, a költségoldal reális megtervezése pedig a szükséges és megengedett mérvű ráfordítások nagyságát határolja be. A kettő egybevetéséből adódó realizált nyereség az alapja az állammal való folyamatos, és évvégi elszámolásnak. Az állam a korrekt elszámolást jelentős szankciókkal biztosítja. Dr. Várszegi Károly e. egyetemi docezu Mikor — mit emeljünk
