Dunántúli Napló, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-01 / 124. szám

1969. június !• 7 öunontmi nao»« Simon István: v Könyvek között Az emberi kultúra történetében — akárcsak a társa­dalom fejlődésének, alakulásának történetében —, egy- egy kiemelkedő esemény jelzi a fordulatot, .mely után ugrásszerűen változik meg hirtelen minden. A szellem is Ismer nagy fordulatokat jelentő forradalmakat, de oly­kor egyik-másik „véletlen” találmány is gyökeres válto­zást hozhat. Pusztáin csak azzal, hogy technikai szem­pontból megítélve a lehetséges újítást, felgyorsítja az addig csak kivételesen szűk rétegek számára előállított javak terjesztésének módozatait. A könyvnyomtatás feltalálása volt a kultúra történe­tében ilyen fordulópont. S ma már — ötszáz évvel az első nyomtatott könyv megjelenése után — természetes­nek tartjuk, hogy szellemi igényeinket naponta kielégít­jük a kultúra közvetítésének egyik méltán legismertebb, legrégibb formájával, a nyomtatott betűvel, a könyvvel. Megjelenésének valóban forradalmi jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, műit az a fontosságához mértan talán eléggé máig se méltatott tény, hogy a látszatra inkább csak találékonyságot föltételező találmány hidat tudott verni ember és ember között, átívelve még a bűvös or­szághatárokat is. A társadalom ezt a bűvölő hatni-tudást hamar fölis­merte és hasznosította is. A könyv a szellemi erők bir­kózása volt, s ha történetének eddigi eredményét nézzük, győzelme föltétlenül a haladás erőinek győzelme felé billenti a mérleget. Annak ellenére, hogy népelnyomó rendszerek, kegyetlen diktatúrák igyekeztek ellensúlyoz­ni a maguk „szellemi termékeivel” a mindenkori hala­dást szolgáló s betűkben is testet öltött, igaz emberi szel­lemet. A könyv azonban mintha eleve a humánum párt­jára állt volna, hiszen a legmagasabbrendü emberi tevé­kenység, a művészi önkifejezés, a létezés igazságainak tudatosítása volt a szerepe. A jobbat akarók nyúltak in­kább a toll után mindig s ők mondhattak igazán olyat, ami milliók számára lehetett érdekes, tanulságos. A szocialista társadalom, mint az eddigi emberi tör­ténelem értékeinek tudatos vállalója és jogos örököse, a könyv hatalmát is a társadalmi igazság diadalra jutá­sával egyidőben a dolgozók hatalmának erősítésére sze­retné hsználni. A közös emberi és társadalmi ügy tuda­tosítása — képletesén szólva — mégiscsak e bolygóközi hajókra emlékeztető hordozókkal valósítható meg leg­inkább. S hogy Tóth Árpád gyönyörű megfogalmazását idézzem: lélektől Lélekig üzenünk egymásnak, amikor létünk, összefüggéseink igazságait, életünk szebbé téte­lének lehetőségeit szálazzuk egy-egy írás, egy-egy könyv művészi oknyomozással földerített és leírt gondolatso­raiban. Az idei könyvhét egész társadalmi mozgalommá nö­velhető, szép kezdeményezés jegyében indul. A könyv segít nekünk a világról teljesebb képet szerezni, vagyis mindinkább eltüntetni tudatunkból ismereteink fehér foltjait, joggal kutatjuk az olvasás széles területén. Mert jól tudjuk, vannak még nálunk fehér foltok. Mindannyi­unk szívügye kell, hogy legyen az idei könyvhéten föl­hívni a figyelmet a könyv nélkülözhetetlen szerepére. S különösen ott, ahol a legnagyobb szükség van rá* azok között, akik a demokratizmus gyors fejlődésével szelle­mileg is egyenrangú állampolgárai lehetnek hazánknak. Ehhez pedig a kultúra elengedhetetlen, megszerezni pedig igazán csak könyvekből lehet. Azokból is, melyele mától kezdve egy hétig ott sorakoznak a könyvsátrak­ban. Á külföldi irodalom újdonságai Sempiun új műve - Szovjet és olasz elbeszélésgyűjtemény Átfutva a könyvhétre meg­jelent külföldi művek listá­ját, tartalmas, változatos kí­nálat ígérkezik. Kiadóink most sem maradtak, adósak a meglepetéseikkel. Első ilyen meglepetés a tavalyi Nobel- díjas, Jaszunari Kavabata regénye, a Hóország, mely nemcsak a szerző világirodal­mi rangját bizonyítja, hanem a modern japán irodalom iránti érdeklődésünket is fo­kozza. A lírai szépségű könyv egy különös világba kalau­zolja az olvasót, ahol szá­munkra kicsit furcsa szoká­sok uralkodnak, határozzák meg az emberek viszonyát. Kuriózum helyett azonban egy szép, de tragikusan vég­ződő szerelem történetét kapjuk emlékezetes ajándé­kul. Jorge Semprun nevét első regénye, A nagy utazás megú jelenésekor jegyeztük meg. Érthetően nagy várakozás előzte meg Az ájulást, mely­ben az előbbi regény hősé­nek életét szőtte tovább az író. Semprun újból bebizo­nyította, hogy kivételes te­hetségű alkotó, az európai irodalom fő kérdéseinek leg­nehezebb problémáival vias- kodik. Harmadik könyve, A háborúnak vége, melyből egy sikeres film született, ismét ráirányította a figyelmet. A magyarul most kiadott film­forgatókönyv egy spanyol kommunista forradalmár há­rom napjának történetét sű­ríti össze, külön hangsúlyt adva a forradalmár magatar­tás mai tartalmának, értel­mezésének. A mai szovjet irodalomban virágkorát éli a memoár. Bi­zonyítékul elég hivatkozni Ehrenburg három kötetes visszaemlékezéseire. Termé­szetesen jó pár más hasonló jellegű művet említhetnénk, azonban valamennyi közül Valentyin Katajev utóbbi években megjelent rendha­gyó memoárjai kívánkoznak, ide elsősorban, annál is in­kább, mert most egy egész könyvre valót olvashatunk belőlük. A Gyógyír feledésre Katajev írói indulására em­lékezik, a sokszor idézett húszas évekre, s két nagy egyéniségről, Iván Bunyinról es Vlagyimir Majakovszkijról fest élő portiét, kettőjük mű­vészeti törekvésében egy kor­szak szellemi erővonalait rajzolja meg. Két elbeszélésgyújtemény jelent meg a könyvhétre. Az egyik már hagyományos, né­hány év óta rendszeresen napvilágot lát. A Mai szov­jet elbeszélők legújabb köte­te a Szülj nekem három fiút. Aki figyelemmel kísérte az egymás után sorjázó kötete­ket, észrevehette, hogy az el­beszélések tartalma évről év­re változott. A háborús téma lezárult, mind jobban elő­térbe került a bonyolult em­beri lélek, az ember és a társadalom kapcsolata. A je­len gyűjtemény íróit már ki­zárólag a mai szovjet ember érdekli. Nem kivételes em­berek, egyszerű polgárok a hősök. Gondok, örömök, tra­gédiák kíséretében pereg az életük. Anatoli j Kuznyecov hőse például szenvedélyesen keresi kisembert igazát az őt közömbösen kezelő „nagysá­gokkal” szemben. Jurij Na- gibin figurája a boldogság nyomába szegődik, de kishi­tűsége, visszahúzó múltja megakadályozza abban, hogy el is érje. Igazi ílf-petrovi humor színezi Komrakov el­beszélését. Jevtusenko a pró­zában is jelentős tehetség, itt közölt novellája megra­gadó olvasmány. A Mai olasz elbeszélők vá­logatásban számos ismerősen csengő névvei találkozunk Sokan, mint Calvino, Búzát- | ti, Moravia, Pratolíni (neki « i könyvhétre külön regénye is j megjelent) önálló kötetekkel j regényekkel bizonyították te j hetségüket, valamennyien ! kedvelt szerzői a magyar o) i vasóknak. A lírát két értékes gyűj te- j meny és egy válogatotf kö- j tét képviseli. A bolgár nép­költészet remekei után Nagy László most a délszláv né­pek balladáit, hősi énekeit ültette át magyarrá. A Ba­bérfák énekei, dalai oly ter­mészetesen szólalnak meg nyelvünkön, mintha mindig is magyarok lettek volna, s mégis megőrzik sajátos han­gulatukat, egyéni szépségü­ket. A szerelem ihlette a vi­lágirodalom legszebb verseit, s hogy ez mennyire így van. ékesen bizonyítja az Édes gyönyörűség című gyűjte­mény, mely az orosz és szov­jet költők szerelmes versei­ből válogat egy csokorra va­lót Puskintól egészen Jevtu- senkoig. Laco Novomesky a ma élő legnagyobb szlovák költő. Líráját klasszikus és avantgárd törekvések hatják át. Filozofikus alkat, a vilá­got elsősorban gondolatilag éli. Válogatott versei bemu­tatják egész életművének fon­tosabb állomásait. Kovács Sándor Három verseskötet Bella István új kötete Az ifjúság múzeuma címmel je­lent meg a Magvető Kiadó­nál. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely valóban „tisz­ta szívvel” érkezett a tisz­tuló világba (a budapesti bölcsészkaron „Tiszta szív­vel” címmel, jelentettek meg időszaki kiadványt). Első kö­tetében, a Szaggatott világ­ban a kortárs költészet leg­jobb eredményeit magába olvasztva kereste az egyéni hangot. Második kötetében József Attila utolsó verseinek Bertha Bulcsu: A bajnok élete Berthá Bulcsu új regénye a Kozmosz Könyvek sorá­ban jelent meg, de a borí­tón található szerzői „útmu­tatás” jóelőre figyelmezteti a tájékozatlanabb olvasót: nem sport-sztorit kap kéz­be, vagyis nem valamiféle víkendre magunkkal vihető, könnyed történetet. A fi­gyelmeztetés a szerzőt vala­melyest ismerő olvasó szá­mára azonban fölösleges, előre tudja, hogy a könyv nyilvánvalóan felmutatja majd azokat az értékeket, amelyeket a szerző egyéb művei révén már megismert. A történet első látásra , mégis egy sportoló küzdel­meinek krónikája, a bajno­ki dobogóig. Káli Gyula, ez a jókötésű, értelmes és az élet szépségeire nyílt szemű fiatalember kezdetben úgy jelenik meg, mint egy bol­dog, de világosain körülha­tárolt világ várományosa. Ez a világ történetesen a mohácsi Duna-part, ahol mindig vízszagú a levegő, hajókürtök osztják darabok­ra a napot, ahol Brüll An­csa, a kedves és szép kocs- mároslány él, ahol a homok­szigeten heverő szerelmese­ket csak a napsugarak és a küszvágó csérek lesik. Káli Gyula azonban egy szép na­pon hátat fordít ennek a már- már idilli világnak, ahol — mint ezt a történet végén ki is mondják — a boldog­ság kék madara megérint­hető közelségben tanyázik. Mi hajtja a fiatalembert? Mi adja neki a konok erőt és kitartást, hogy éhes gyo­morral bevegye magát az idegen nagyváros mocskos, poros rengetegébe, hogy vál­lalja a kigúnyolást, a sivir egyedüllétet, a percekre be­osztott, kemény munkát, a pofonokat és az önmagára kényszerített törvény kö­nyörtelenségét? Káli Gyula felismerte, hogy a nyugta­lan. feszegető vágy, amely a Duna-parti alkonya tokban meg-megrohanta, tehetségé­nek hangja, az egyetlen, az igazi életcél elérésének vá­gya. Az életcél ez esetben az asztalitenisz magasszintű művelése, a bajnoki emel­vény, de ez voltaképpen mellékes. A felismert élet­cél meghozza a döntést, a döntés maga után vonja az összes többi elhatározást, a céltudatos életmódot, az örömökről való lemondást, a közbenső kellemetlensé­gek és megaláztatások sem­mibevevését, a hangulatok és vágyak teljes kiküszöbö­lését. Iszonyú az az élet, amit Káli Gyula ebben a történetben vállal. Iszonyú­ak a következményei: a baj­nok, éppen azon az éjsza­kán, amikor minden lemon­dása, szenvedése, munkája és erőfeszítésé meghozza az egyetle; célnak hitt ered­ményt, félelmetesen magára marad. Az ember győzött, de az ember vesztett is eb­ben a megfeszített küzde­lemben . A bajnok élete — nagy­szabású szimbólum. Jelzi ezt maga a szerző is a már em­lített nyilatkozatában, ami­kor azt mondja: „azokról írok, a1'”- felismerték, .hogy napjainkban már amatőr módo- . ...ilékesen nem le­het kiemelkedő eredménye­ket el"re; «'em a sportban, sem a tudományban, sem a művészetben.” Olyan igazság ez, ami cáfolhatatlan. S ki­kerülhetetlenül szembe kell néznie vele mindenkinek, aki egy dologra teszi fel az életét, aki azt, amit mun­kájának választott, egészen jól, egészen magas szinten akarja megvalósítani. Más kérdés, hogy ha a bajnok szimbólumát minden ponton érvényesíteni akarnánk, az félreértésekhez vezetne. Gondolok itt arra a pilla­natra, amikor a lángokban álló ország kellős közepén a bajnok (akkor még csak baj nők jelölt) közömbösein nézi az egymást válTó fegy­vereseket, s a géppisztolyok ugatása közben is egyetlen gondolata van: miként foly­tathatná a kitűzött, szigorú edzésrendjét. A történet ugyanis önmagában is fel­fogható, általános tanulságai mellett egyedi is és megis­mételhetetlen, az önmagán túlemelkedő mondanivaló mellett egyvégtében olvas­ható, színes és lebilincselő regény. Az atmoszféra-teremtés kitűnő példája a mohácsi vidék, az itt élő emberek ábrázolása. A regény első részének nagyon fontos sze­repe van, ha ez a táj, ez a miliő, ezek a remek, egysze­rű emberek nem lennének ilyen megkapóak, élettel te­llek, — nem lenne olyan mellbevágó Káli Gyula sza­kítása sem ezzel a kicsiny, de gazdag világgal. A fővá-4 rosi környezet, a furcsa vál­lalat és sportkör — a főhős útjának következő állomása — valósággal kafkai hideg­séget és elvontságot lehel magából. Csak később „né­pesülnek be” ezek a külö­nös folyosók, irdatlan csar­nokok, párnázott ajtók mö­gött rejtőzködő titokzatos termek — s szelídül emberi­vé, a környezet. A regény hátterében derengő társada­lomrajz a legerősebb itt, ahol az ötvenes évek mun­kásai, igazgatói, segédraktá­rosai és kétes egzisztenciái mozognak, s lépnek be ki- sebb-nagyobb mértékben Káli Gyula szigorúan óvott életébe is. A magáramara- dás képe valószínűleg azért is még plasztikusabb a tör­ténet végén, mert azok után, hogy a fiatalember önként elhagyta eredeti, természe­tes környezetét, már birtok­ba vette, vagy birtokba ve­hette volna ezt az újabb, korántsem olyan egyértelmű­en szép, de a felszín alatt sokfajta érzelmet, vonzást, szerelmet, bajtársiasságot, sőt, barátságok lehetőségét rejtő világot is. Egy korunkban aktuális tartalmú, megvívott harc, kiküzdött győzelem s a ve­lejáró vereségek tárgyilagos krónikája ez a regény. De a tárgyilagos krónikát átszö­vi a személyes részvétel fájdalma és tragikus örö­me, az életút precíz megraj­zolása fölött ott rezegnek a líra finom fényei, a tenger felé igyekvő dunai hajók romantikája, tiszta vízparti szerelmek emlékei, elvesz­tett emberi közösségek me­lege, a természettel össze­fonódó gyermekkor nosztal­giái. Ez az egyéni líra adja meg végső soron a regény Sajátos ízeit. Hallania Erzsébet hangja tér vissza, a tragikus szépségű önmegszólító ver­sek magatartása. Ezekben ó nem csak életkor szerinti férfias kiállásért küzd, meri érzi, hogy azé őszinteség amellyel ez a nemzedék ér­kezett, önmagában kevés Ahogy írja: Hát mit ácsorogsz itt, mire vársz mielőtt mindent kitalálsz, lódulj meg; tán még haza­érsz! Fél életed a kapupénz! Szécsi Margit A nagy vi­rágvágó gép c. kötetében „hosszú énekeket” találunk Ezt az áradó, látomásos, kép­gazdag műfajt Juhász Ferenc és Nagy László honosította meg a mai magyar lírában, öt hosszú éneket tartalmaz a könyv, mindegyikben egy stilizált költői én száll szem­be meseszerű, mitologikus lé­nyekkel, hogy érvényt sze­rezzen az emberségnek, ki­énekelje az ember fájdal­mát, vagy dalával megkösse a bajthozó rosszat. A szim­bolikus lényekkel ábrázolt konfliktusokat és a versek gondolati magját szabadon áradó sorok, gazdag asszociá­cióik és magas hőfokú szen­vedélyesség hitelesíti. A Sár­kány és lovagja c. kötetzáró vers mintegy létfilozófiai szinten fogalmazza meg a költészet szerepét: mert ragyogóbb a tiszta írás mindennél, es a halál se cenzúrázza meg Apollinaire szökőkút-sorait. Tamkó Sirató Károly ed­dig főként műfordításairól volt ismert. A Vizöntő-kor hajnalán c. kötete azért meg­lepetés, mert utoljára 1942­i ól Jelent meg kötete. A költő az európai avantgarde ismert alakjai közé tartozik, nevét ott találjuk az 1936-os Dimenzionista manifesztum aláírói között, amelyet Pá­rizsban adtak ki. Verseskö­tete eddigi pályájának hossz- metszetét adja, a korai ver- sektől egészen a legújabba- kig. Az olvasónak az az ér­zése, hogy az avantgarde eredményeinek jórésze a köl­tői nyelv és eszköztár termé­szetes elemévé vált, éppen azoknak a költőknek a jó­voltából, akik túljutottak az avantgarde-on, mint világ- megváltó elméleten. Ennyi­ben a kötet érdekes doku­mentuma az „ősöknek”, a mai, beolvasztott kísérletek előzményeinek, de hiányzik belőle áz igazi újdonság iz­galma. Maraíkó László A könyvhét könyvei Károlyi Mihályné: Együtt a száműzetésben Nyolc magyar szintűd Kolozsvári Grandplerre Emilt Dráma félvállról Szécsi Margit: A nagy virágvágó gép Illyés Gyula: Kháron ladikján Tamkó Sirató Károly: A vízöntő-kor hajnalit» á

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents