Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-11 / 106. szám
2 Duna to 1969. május fl. Amerikai vélemények a DNFF tízpontos béketervérfil VEM Értékelik FEI, A NYUGATNÉMET markát. — Conrad Ahlers, a bonni kormány szóvivője sajtókonferencián közölte a nyugatnémet kormánynak azt az elhatározását, hogy nem értékelik fel a nyugatnémet márkát Spiro T. Agnew, az Egyesült Államok alelnöke pénteken egy oklahomai köztársaságpárti gyűlésen elhangzott beszédében a DNFF legutóbbi javaslataira célozva hangoztatta, hogy a csapatok egyoldalú kivonása nem „alapvetően érdeke” az Egyesült Államoknak. Az alelnök azt állította, hogy véleménye szerint az Egyesült Államokon belüli békemegmozdulások okozták a vietnami háború elhúzódását, minthogy „az ellenségben azt a benyomást keltették, hogy ♦ LONDON: A londoni Daily Express jelentése szerint a magánemberként Londonban tartózkodó Humphrey volt amerikai alelnököt pénteken este diákok felismerték egy vendéglőben, sértő megjegyzéseket kiáltoztak felé, majd söröskancsókat vágtak a falhoz a közelében és verekedni kezdtek mellette. Amikor a zűrzavar tetőfokára hágott, Humphrey elhagyta a vendéglőt. 4 BELGRAD: Zágrábban május * és 10 között megtartották a magjai—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság közlekedési és távközlési albizottságának harmadik ülésszakát. A baráti légkörben lefolyt tárgyalásokon többek között napirendre került közös magyar—jugoszláv vasúti határállomások létesítése, megvitatták a tranzitszállításokkal kapcsolatos kérdéseket, határozatot hoztak arra, hogy megvizsgálják a drávai hajózás helyzetét és tanulmányozzák a magyar és jugoszláv úthálózat fejlesztési tervének összehangolását. 4 PÁRIZS: A párizsi Figaro szombati száma egészoldalas, nagybetűs főcímmel közli, hogy a lap hétfőtől fogva meghatározatlan ideig beszünteti megjelenését. A lap újságírói döntöttek így, miután konfliktus alakult ki a lapot eddig irányító igazgatóság és • tulajdonosok között. Halálos végű „vetélkedő46 Tragikus kimenetelű gyermekbaleset történt pénteken délután Nyergesújfalun. Mezei László 11 éves és Juhász Mihály 9 éves kisfiú a Viscosagyár sporttelepén játszott. Felfedezték a kosárlabda-állványról lecsüngő kötelet és elhatározták, hogy kipróbálják, melyikük tud hosz- szabb ideig álion függesz- kedni a kötélen. Először Juhász Mihály „akasztotta fel” magát és két percig birta a függeszkedést. Utána Mezei László csavarta álla alá a kötelet, pajtása ezalatt stopperórával mérte az időt. Két perc múlva figyelmeztette barátját, hogy ő a nyertes, most mái lejöhet. Mezei László azonban nem mozdult. Juhász otthagyta a kötélen lógó gyereket. Hazafelé Összetalálkozott Mezei édesanyjával és közölte vele, hogy pajtása még mindig a kötélen lóg, nem akar lejönni. Mire az asszony a kötélről leemelte a gyereket, az már halott volt. ♦ DJAKARTA: Az indonéziai hadsereg szóvivője közölte, hogy a pápua felkelőktől zsákmányolt dokumentumok «zerint a nyugat-iriáni felkelők Marcus Kassieppo-t, a betiltott szabad pápua mozgalom jelenleg Hollandiában élő vezetőjét nevezték ki az általuk jövetelt Pápua-állam elnökévé. Indonézia ENSZ-nagykö- <rete pénteken találkozott U Thant-fal, hogy megvitassa vele a nyugat-iriáni helyzetet. 4 KOPPENHÁGA: A dán kormány és a Dán Nemzeti Bank szombaton úgy határozott, hogy hét százalékról kilenc százalékra emeli a leszámítolási kamatlábat. Ezzel két hónap leforgása alatt másodszor folyamodnak ehhez az Intézkedéshez. A külföldi valutapiacokon tapasztalható nagy nyugtalanság feszítetté tette Dánia külföldi valutatartalékait. „Az emelés egyetlen célja megakadályozni a külföldi valuták kiáramlását az országból” — hangzik a hivatalos közlemény. 9- BUKAREST: A Romániai Írószövetség helyi szervezetének közgyűlésén megalakult a Marosvásárhelyi Irodalmi Társaság. A közgyűlésen részt vett Laurentiu Fulga és Mé- liusz József, az Írószövetség alelnökei, Szász János, az Írószövetség titkára, valamint Maros, Margita és Kovászna megyei írók. A Marosvásárhelyi Irodalmi Társaság titkárává Sütő Andrást választották meg.-f LOS ANGELES: Los Angelesben hivatalosan közölték, hogy Sirhan B. Sirhannak, Robert Kennedy gyilkosának pere eddig 929 285 dollárba került. Sirhant, mint ismeretes, a bíróság halálra ítélte. 4- BUKAREST: Szombaton délben ünnepélyes külsőségek között megnyílt Bukarest központjában az M. Eminescu könjrvkereskedés- ben a budapesti Akadémiai Kiadó kiállítása. 4- CASABLANCA: Heyerdahl norvég antropológus, aki papiruszhajón akar átkelni az Atlanti-óceánon, pénteken az utazás utolsó előkészületei végett Casablancába érkezett. A repülőtéren közölte, hogy május 20-án kíván elindulni 12 tonnás papiruszhajóján, amely a régi egyiptomi vízijárművek technikájával készült. ♦ DETROIT: A Ford Művek angliai leányvállalatának üzemeiben tavaly lezajlott sztrájkok százmillió dollár összegű jövedelem-kiesést okoztak. ♦ BERLIN: Hétfőn nyílik meg Berlinben a szállító- és rakodómunkások, valamint a halászatban és a halfeldolgozó iparban foglalkoztatott dolgozók szakszervezetei nemzetközi szövetségének ötödik világértekezlete. A hatnapos tanácskozáson 57 ország több mint kétszáz küldötte vesz részt. Libanon nem engedélyezi a gerillák működését Beirut A két napja folyó tárgyalások ellenére — úgy tűnik — Libanonban továbbra sem sikerült megoldást találni a Palesztinái Felszabadító Szervezet és a hadsereg között támadt konfliktusra. Az AFP jelentése szerint a megbeszélések helyi idő szerint pénteken 23.30 órakor újrakezdődtek az Egyesült Arab Köztársaság beiruti nagykövetségén. A tárgyalásokon részt vesz El Kholi, Nasszer elnök külön- megbízottja, Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet elnöke, továbbá a libanoni hadsereg vezérkari főnöke, Jusszef Semajet. A kiszivárgott hírek szerint Arafat követelte, hogy a libanoni hatóságok biztosítsák a lehetőséget a felszabadító harcosoknak, hogy libanoni területről hajtsanak végre akciókat. Ezzel szemben a libanoni hadsereg nem hajlandó engedélyezni a gerillák szabad működését Libanon déli területén, mert véleménye szerint ez izraeli megtorlásnak tenné ki Libanont. Libanon ebben a helyzetben esetleg az Arab Liga összehívását fogja kérni — jelenti megbízható forrásokra hivatkozva Beirut- ból az AFP. Damaszikuszban az A1 Szai- ka felszabadító szervezet is nyilatkozatot adott ki pénteken és ebben cáfolta a libanoni hatóságoknak azt a közlését, hogy a Szaika egységei megtámadták a libanoni hadsereg alakulatait. A nyilatkozat rámutat, hogy május 4-én és 5-én a libanoni hadsereg egységei provokálták az összecsapásokat. A kairói A1 Ahram szombati számában foglalkozik a helyzettel. Az egyiptomi kormány — hangoztatja a lap — szükségesnek tartja Libanon és a palesztínai ellenállási szervezetek megegyezését. az ország gyenge es megosztott”. San Francisco: McGovern demokratapárti szenátor pénteken éjjel San Franciscóban mondott beszédet egy pártösszejövetelen. Nixon megválasztása után négy hónappal a szenátor nyíltan felvetette a kérdést: hol van az elnök híres béketerve, amelyet az elnökválasztási kampány idején harangozott be? „Az amerikai népet ismét az illúziók politikájával akarják megetetni” — állapította meg McGovern és rámutatott, hogy a békeszónoklatok közepette az utóbbi hónapokban rendületlenül folytatódott a háború eszkalációja. Washington; A DNFF küldöttségének tízpontos béketervéről a Nixon- kormány első hivatalos véleményét Rogers külügyminiszter fejezte ki. A külügyminiszter pénteken este úgy nyilatkozott, hogy a tervben vannak olyan elemek, amelyek lehetővé teszik a terv további tanulmányozását, de vannak béna* olyan javaslatok, amelyeket a külügyminiszter elfogadhatat- lanoknak minősített. A külügyminiszter, aki hétfőn Saigonba utazik, kijelentette, hogy a DNFF javaslatait igen gondosan meg fogják tanácskozni a dél-vietnami vezetőkkel. t Washingtoni vélemények szerint várható, hogy Nixon elnök pontos utasításokat ad majd Cabot Lodgenak, a párizsi tárgyalásokon az amerikai küldöttség vezetőjének, hogy szerezze meg azokat a felvilágosításokat, amelyek szükségesek a behatóbb tárgyalások megkezdéséhez. * Saigonból érkező hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy Dél-Vietnam pontjain még az éjszakai órákban is folytak a harcok, A saigoni amerikai parancsnokság közleménye szerint szabadságharcosok jelentős erőket vonnak össze az ország középső hegyvidékén, feltehetőleg nagyobb támadás elindítása céljából. Pullai Árpád fogadta Ha Van Laut és Tran Hoai Namot Pullai Árpád, az MSZMP Politikai Bizottságának titkára szombaton fogadta a Budapesten tartózkodó magasrangú vietnami vendégeket: Ha Van Lau nagykövetet, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Párizsban tárgyaló küldöttségének helyettes vezetőjét és Tran Hoai Nam-ot, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front párizsi delegációjának helyettes vezetőjét. Részt vettek a találkozón: Jakab Sándor, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetői és Bugár Jánosné, a Hazafias .Népfront Országos Tanácsának főtitkárhelyettese. Ott volt Nguyen Van Phuc, a VDK magyarországi nagykövetségérek ideiglenes ügyvivője és Le Hue Van, a DNFF budapesti állandó képviseletének ideiglenes vezetője. A szívélyes, baráti légkörű találkozón a résztvevők kölcsönös tájékoztatást adtak az egymást érdeklő kérdésekrőL Elnökválasztási kampány Franciaországban A nép változást akar Az FKP elnökjelöltjének nyilatkozata Párizs: Az Humanité szombati száma közli Jacques Duclos-nak, az FKP elnökjelöltjének nyilatkozatát. Duclos megállapítja, ha a baloldal képes lett volna egyesülni az elnökválasztásokra, Pompidou jelöltsége ma komolyan veszélyeztetve lenne és erősen csökkent volna egy esetleges centrista elnökjelölt állításának lehetősége. Ezzel szemben Defterre centrista ihletettsé- gű jelölése előkészítette a melegágyat Poher jelöléséhez. Ez a jelölés, feltételezve, hogy sor kerül rá, azt jelenti, hogy a nagy bankok és a nagyipar embereinek két variánsa van ugyanarra a politikára. Ebben a helyzetben, amikor azt a tényt, hogy a nép változást akar, maga Pompidou is kénytelen elismerni, nem lehet arról szó, hogy a választás két- olyan politika között történjék csak, amely néhány árnyalattól eltekintve azonos és ugyanazokat az érdekeket szolgálja. Inkább a gaulleiz- mus demokratikus felváltásának politikáját kell helyettük választani, amit az FKP jelöltje a munkás és a demokratikus erők szövetségének, egy valóban új politikának jelöltje képviseL Ha a szavaknak van valami értelmük — írja René And- rieu az Humanité szombati számának vezércikkében —, Pompidou pénteken az eddigi legszigorúbb vádbeszédet mondotta el a gaulledzmus ellen és a tüzet a tábornokra irányította. Elismerte ugyanis, hogy a köztársasági elnök eddig elutasította a „kapunyitást” és a „lojális együttműködést”, hogy a parlament nem töltötte be teljesen és szabadon szerepét, hogy a kormány nem biztosította a tájékoztatás szabadságát. Ez annál is értékesebb vallomás, mivel Pompidou személyesen volt megbízva azzal, hogy hat éven keresztül végrehajtsa ezt a demokratikus elvekkel és a jóérzéssel nyilvánvalóan ellenkező politikát. A volt miniszterelnök manőverezési lehetőségei ilymódon eléggé szű- kek. Azzal, hogy magához igyekszik édesgetni a centristákat, feldühösíti a táborok rendíthetetlen híveit és lejáratja önmagát. • A DNFF új kezdeményezése • Kombinációk a francia elnökválasztásra • Forrponton a valutaválság • Az NDK kettős elismerése. Az elmúlt héten a nemzetközi érdeklődés elsősorban Európa felé irányult. Egyre élesebb Franciaországban az elnökválasztási kampány, amely fenyegető pénzügyi válsággal is párosul. Igaz, a hét második felében a nyugat-európai pénzügyi gondok inkább Angliára és — már előtte Németországra nehezedtek. A vietnami kérdésben bekövetkezett változás szintén Európához, a Párizsban folyó négyes tanácskozásokhoz fűződik. Ez utóbbi: a DNFF delegációjának előterjesztett új javaslata a vietnami béke megteremtésére bizonyos mértékben meglepetésként hatott, annak ellenére, hogy egy ideje már „volt valami a levegőben”, a DNFF javaslata szerint továbbra is elengedhetetlen Amerika és szövetségesei csapatainak kivonása. Figyelemreméltó új tényező, hogy mind az ellenségeskedések beszüntetését, mind pedig a fegyver- szünet utáni politikai berendezést a vietnamiak egymás közti tanácskozásai alapján véli elérhetőnek. A fegyverszünet, valamint az idegen csapatok kivonásán nak ellenőrzését kész nemzetközi bizottságra bízni. Az új előterjesztés a Dél-Viet- namban kialakult politikai helyzet realitásából indul ki, amikor azt javasolja, hogy az általános, szabad és demokratikus választások megtartásáig a jelenlegi délvietnami kormányt egy ideiglenes koalíciós kormány váltsa fel. A párizsi tanácskozáson az amerikai és a saigoni delegáció a DNFF új javaslatát — amint az várható volt — negatívan fogadta. A Washingtonból érkező jelentések viszont arról számolnak be, hogy Nixon és tanácsadói tanulmányozzák a javaslatot. A nemzetközi közvélemény — beleértve az amerikai közvélemény jelentős részét is, amint erről több tekintélyes amerikai lap beszámol — a DNFF kezdeményezését kedvezően fogadta és úgy ítéli meg, hogy e javaslatok alkalmasak arra, hogy a párizsi tanácskozást kimozdítsák a holtpontról. A francia elnökválasztás előkészületei mind Párizsban, mind másutt változatlanul az érdeklődés előterében állnak. A különféle kombinációknak se szeri, se száma. Bonyolítja a kombinációkat, hogy azok „kétlépcsősek”, hiszen számolni, kell azzal a reális lehetőséggel is: mi lesz, ha az első fordulóban egyik jelölt sem kap abszolút többséget. Ez esetben ugyanis második fordulóra kerül sor, amelyen már csak az első forduló első két helyezettje indul. így tehát a június elsejei választáson nemcsak az első, hanem a második hely is fontos tét. A baloldali pártok megosztottsága megakadályozta, hogy az egész baloldal közös jelöltet állítson. A szocialista párt, amely hivatalosan is jóváhagyta külön- jelöltje, Gaston Defterre indulását — maga is erősen megosztott. A Francia Kommunista Párt — minthogy a szocialista párt elvetette, hogy a baloldal közös jelöltet állítson — a maga részéről Jacques Duclos-t jelölte. Nehézségei vannak Pompidou gaulleista jelöltnek is. Saját pártjában is egyre több támadás éri. Mivel feltételezhető, hogy Pompidou az első fordulóban nem szerzi meg az abszolút többséget, mindinkább előtérbe kerül a mostani ideiglenes elnök, Alain Poher, a centristák képviselőjének jelöltje. A jelölések egyébként május 13-án zárulnak. Ezután a frontok nagyrészt tisztázódnak majd, és az esélyek megítélése is köny- nyebb lesz. Jelentős befolyással van a francia külpolitikára az e héten ismét fenyegetővé lett nyugat-európai pénzügyi válság. Alapvetően nem változtat ezen az a tény sem, hogy a hét második felében a francia frank helyett az angol font került a veszélyzónába. Arra a hírre, hogy a nyugatnémet márkát felértékelik, (ezt egyébként a bonni kormány hétvégi határozata elvetette) spekuláció céljából óriási mennyiségű fontot váltottak át márkára. Bár a közelmúltban beáramlott valutát a nyugatnémet szövetségi bank zárolta, sőt a jelek szerint a további átváltásokat le' is állítja, az alapvető helyzet lényegében nem javult a bonni kormány döntése után sem. Az elmúlt hét eseményeihez tartónk még az NDK elismerése Irak részéről, valamint az, hogy a szocialista német állam kambodzsai diplomáciai képviseletét nagyköveti szintre emelték. A jelek arra mutatnak, hogy Irak és Kambodzsa példáját hamarosan más államok is követik. Ez súlyos csapást jelent a bonni „egyedüli képviselet” tarthatatlan elvére és egyben a békeszerető erők, mindenekelőtt a demokratikus német állam nagy győzelmét jelzi.