Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
/ Dunontati naoto 1969. május 4. Vita Pécs címeréről A legkülönbözőbb vélemények alakultak ki a Képzőművészeti Alap lektorátusa által elfogadott, Pécs város tervezett címeréről tegnap a Hazafias Népfront városi elnökségének ülésén. Sokan kifogásolták a szimbólumok fantáziaszegénységét. Nem jellemző a városra. Több város címere is lehetne. A török félhold jelent valamit, de Egerre is szimbólum lehet a fogazott várfallal egyetemben. Mások a színeket kifogásolták. A sárga túl sötét és a kék is más árnyalatú, mint a város színe. Több vélemény szerint as arányok nem megfelelők, és sem a város hagyományos Jellegét, sem jövőjét nem tükrözi. Volt olyan álláspont te? a városnak kell híresnek lenni, és majd megtanulják címerünket. Igaz, hogy egy kissé szokatlan, de minden benne van. A várfal és törökholdas kupola a történelmi emlékeket idézi. A lent látható fekete mező egy bányát, a könyv az egyetemeket, a kalapács az ipart és a vörös csillag a város jövőjét jelképezi. Véleményt kértünk dr. Ruzsás Lajos, a történelemtudományok kandidátusától. a Dunántúli Tudományos Intézet osztályvezetőjétől is. Szerinte a címerben szereplő történelmi elemek, a hagyomány hangsúlyozva van ugyan, de nem a legmegfelelőbb szimbólummal. A Dzsámi helyén, amely a török megszállók kultúremléke, helyesebb volna a négytor- nyú Dóm, amelyet Pécs város közel évezredes kultúrájának emlékeként tartunk számon. A Hazafias Népfront városi elnöksége kéri a város lakosságát, hogy a címerrel kapcsolatos észrevételeiket levélben közöljék a népfront-bizottsággal. Megnyílt Pécs és Baranya képzőművészeinek kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában Tegnap délben ünnepi keretek között, nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyílt meg a pécsi és baranyai képzőművészek kiállítása a Nemzeti Galériában. A megnyitón megjelent Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, valamint Palkó Sándor, a Baranya megyei Tanács vb- elnöke, Horváth Lajos, Pécs megyei jogú város tanácsának vb-elnöke, Szentirányi József, az MSZMP Baranyai megyei Bizottságának osztályvezetője, továbbá a főváros és megyénk társadalmi, kulturális életének számos vezetője. A kiállítást Palkó Sándor nyitotta meg. Bevezetőben elmondotta, hogy Baranya és Pécs lakóinak, kedvelőinek várakozásteljes, nagy esemény ez a bemutatkozás hazánk egyik legrangosabb művészeti intézményében. Majd utalt arra, hogy a képzőművészet területén, bár nagyhírű művészek vallották a Dunántúlt otthonuknak, mindezideig nem született „dunántúli iskola”, majd így folytatta: — Ennek ellenére, különösen az utóbbi évek jelentős politikai, gazdasági és szellemi fellendülése nyomán, kialakulóban van nálunk egy eléggé sajátos, az alföldi, szolnoki iskoláktól különböző, bátran útkereső szemléletű közösség, amely szocialista életünk mozzanatainak, szépségeinek modem festői és szob- rászi nyelven való tükrözésére törekszik. Művészi céljaikban a haladó hazai hagyományok tisztelete mellett a legújabb kor művészeti eredményeit is igyekeznek figyelembe venni. Mindez arra ösztönöz bennünket, hogy művészettámogató terveink között szerepeltessük ennek az egyre jobban kialakuló. sajátos arculatú központnak erősítését. Palkó Sándor a következőkben összefoglalta mindazokat az erőfeszítéseket és eredményeket, amelyeket Baranya és Pécs állami és pártszervei tettek az elmúlt években azért, hogy kialakuljon egy széleskörű, gazdag, hatásában mind erőteljeseb képzőművészeti kultúra, — Az elmondottakkal — folytatta ezután — csupán érzékeltetni szerettem volna, hogy mi, Pécs és Baranya megye tanácsai és művészetszerető közönsége szűkebb hazánk művészeti életét nagy figyelemmel kísérjük, erőnkhöz mérten segítjük és vállaljuk is. Nem vita és bírálat nélkül tesszük ezt. és nem is előlegezett egyetértéssel! Tiszteletben tartjuk képzőművészeink jogát kifejezésmódjuk kereséséhez, önálló stílusfelfogásuk A tárlat részlete mecénás feladatát vállalva azonban jogunknak és kötelességünknek tartjuk újból és újból megfogalmazni azt a kívánságunkat, hogy művészeink minél inkább a társadalmi tudat magasrendű és hasznos formálására törekedjenek. Munkásságuk hatása előrevivő legyen és ne visszahúzó, az új és a régi harcában szívvel-lé- lekkel az új mellett álljanak. Politikai és gazdasági fejlődésünk nyomán előrehalad népünk jóléte, kulturális fel- emelkedése. Világosan látjuk azonban azt is, hogy az alkotó, harmonikus szocialista közösségi lét megteremtésében növekvő szerep vár a művészetekre. Célkitűzéseink mindennapi gyakorlati megvalósítása nem egyszerű feladat. Türelmet, megértést, bizalmat kíván mind a művelődéspolitika képviselőitől és a közönségtől, mind pedig a művészek részéről. Ugyanakkor őszinteséget is mindkét féltől. Palkó Sándor a továbbiakban röviden méltatta a pécsi és baranyai képzőművészek tevékenységét, külön kiemelve Martyn Ferenc életművét, amelynek kiállított darabjai egyszersmind a tárlat főhelyét foglalják el. Kiemelte a művészek alkotó kapcsolatát élő, dolgozó, alakuló környezetükkel, s törekvésüket éppen e környezet szebbé, gazdagabbá tételére. Végül a kővetkezőkkel zárta nagy tetszéssel fogadott beszédét: Tisztelt megnyitó közönség! A Magyar Nemzeti Galériában most bemutatott művek egy magyar táj üzenetét hozzák önöknek, ahol napjainkban nagy változásokkal alakul az élet. Megtisztelő számunkra, hogy a legilletékesebb országos múzeum mutatja be képzőművészeink alkotó munkáját a fővárosban. Külön köszönjük dr. Solymár István főigazgatóhelyettes hozzáértő válogatását és rendezését, amellyel ezt a tárlatot létrehozta. Reméljük, hogy e bemutatkozást megtekintésre értárlatról kialakított véleményük számunkra sok tanulságot jelent majd. Hallatna Erzsébet Jubileumra készül az Építőipari Technikum Huszonöt év nem nagy idő még egy iskola életében sem, a Polláck Mihály Építőipari Technikum és Szakközépiskola tanárai, tanulói és öregdiákjai mégis megállnak egy pillanatra, hogy felmérjék a negyed század munkáját, eredményeit. 1969. június 8- án öregdiák találkozót rendeznek, amelynek kiemelkedő eseménye lesz az ünnepi nagygyűlés a Pécsi Nemzeti Színházban, amelyen Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter mond ünnepi beszédet, a Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa pedig hangversenyt ad az öregdiákok tiszteletére. Az ünnepi gyűlés után az épülő építőipari műszaki főiskolát tekintik meg a gyűlés résztvevői, majd közös ebéden vesznek részt az Olimpia étteremben. Délután az öreg Iskola megtekintésére kerül sor, ahol iskolatörténeti, terv, modell, népi építészeti kiállításokon mutatja be a találkozó előkészítő bizottsága az iskola életét, oktatónevelő munkáját és annak eredményeit. A harmadik kiállításon azok a technikusok, mérnökök szerepelnek munkáik fényképeivel, modelljeivel, akik az iskolában folytatták tanulmányaikat és jelenleg Dél-Dunántúl tervező intézeteiben tevékenykednek. Az iskolában huszonötéves története alatt 1835 építész teenhikus, 800 ács és kőműves művezető, 200 könnyűgépkezelő végzett és 689 ács és kőműves mester mestervizsgázott. Ugyanis itt működik a dél-dunántúli ács, kőműves művezető és mestervizsgáztató bizottság. Évek folyamán az iskola Dél-Dunántúl építőipari műszaki közép és alsókáder képzésének tevékeny és eredmény«! műhelyévé fejlődött. Egy mindenkiért — mindenki egyért Hét gyermek édesanyja „Derék ember válik mindből” kialakításúhoz. A szocialista demesnek fogják találni, és a Amikor ismerkedtem a családdal és hallgattam azt, amit hétköznapjaikról elmondtak, az „Egy mindenkiért — mindenki egyért” elv legtisztább megvalósulása bontakozott ki előttem. Hét gyermek egy családban ritka manapság. S ha egy ilyen család ráadásul olyan derűs, kiegyensúlyozott. mint a Lugosi család, akkor azt érdemes bemutatni. A Mecsek oldalában, a Somfa utca 3-ban laknak. A szénbánya segítségével csere útján tettek szert erre a szép környezetű, tágas, háromszobás lakásukra, ami végre méltó otthona a kilenc embernek. Harmadik lakásuk ez. öt gyermekük volt már, amikor a Doktor Sándor utcai kis egyszobásból kiköltözhettek 1957-ben a szép újme- esekaljai kétszobásba. Milyen tágas is volt annakidején az a lakás! Hanem azóta tizenkét év telt el. A Lugosi gyerekek többen is lettek, meg is nőttek, és a hajdan „nagy” lakás kicsi lett. A cserelehetőséget tehát meg kellett ragadni. Most már szépen berendezkedtek, új bútor is került a lakásba. A belső szoba a fiúké, a középső a nagylányoké, az első pedig a szülőké és a kisebb lányoké. pehér alagútba vágták az országutat... Fejünk fölött összeborulnak a fehér virágban pompázó cseresznye- fák. Meghökkentően szép látvány. Hosszúhetény után balra egy enyhén hajló domboldalon friss, zöld fák, bokrok között sárga vályogviskók, színes szoknyás cigányasszonyok, felfelé szálló kék füst, aminek fanyar-kesernyés illata van. Májusfa is áll, tetején orgona meg piros szalagok. A nyomorúság és romantika egymás mellett. Az út itt hirtelen elromlik. Télen fölfagyott, a gödrök meg-megdobálják a személy- kocsikat, még a nehéz öttonnás Skodát is. Csak néhány házból áll ez a kis település, ahol Komló határát jelzi a tábla, öreg harangláb. Poros, seszínű falak. Magyaregregy ide 9 kilométer. Mondják, hogy a megye legszebb vidéke következik. A hegyeket borító erdő lenyúlik majdnem az országúiig és az erdöszéle- ket apró tisztások csipkézik. Bent áll egy Moszkvics, körülötte gyerekek, pléd, elemó- zsíás kosár. A papa az árokból bukkan fel, fürdőnadrágban, kezében vödör. Valami csermely folyik itt, vizet mert*. mossa a kocsit. Tovább Országúton motorkerékpár áll az útszé- len. Tulajdonosa bukósisakban hajladozik a réten, virágot szed, fura látvány, a széles férfitenyérben elvész az apró sárga virág. Eszéki kocsi, benne a család. Aztán teherautó, rekeszekben csirkék. Motorosok ülnek a fűben, újhagymát esznek valamihez. Aztán megint autók és motorok végig Hosszúhetény és Bikái között. Száguldanak, előznek, vagy betérnek az erdei ösvényekre, tisztásokra. „Menekülők". Ki a városból, a város zajától ki a hegyek közé, ahol az erdők soha nem szűnő nesze- zöreje megnyugtatja az embert. A két község között — pedig a távolság jókora — egyetlen lovasszekeret nem láttam. Lehet talán véletlen az egész. De a földek végében egyre több személykocsi áll a napon, vagy fa alatt. Egyikből kapákat adott ki a férfi feleségének és lányának. Itt a földjük. Volt, amelyiknek csomagtartójából zsáknyi vetőkrumplit húztak ki, ledöntöttek a földre és a derekukra erősített zsebes köténybe elósztották a kapások. Hol is láttam földek végében csillogó személyautókat? Ausztriában. Hat esztendeje lassan. Hirtelen eltávolodnak a hegyek, kitárult síkság, világos- barnára száradt szántás, — amelynek túlsó végét nem is látni, ha csak nem hajlik le valahol a hegyek közelében enyhe völgybe. Magyaregregy első házai újak masszív terméskőtalppal. Ritkán tapasztalt látvány: temető a falu közepén. Szemben vele a túloldalon egy tábla: „Presszó”. A temető után a főutca any- nyira összeszűkül, hogy a házsorok szinte szorítják az aszfaltos utat. A korábban távollévő hegyek ismét „belépnek" majdnem az útszélig. Kárász előtt balra valami telep féle van, farakásokkal, épületekkel. Állítólag az erdőgazdaságé és ebben a kis üzemben madárodukat gyártanak. — Szászvár előtt kis szőlőparcellák. Megint egy autó a parcella végében. Idős férfi a fejszével veri, erősiti a karókat. Tófű előtt két halastó, valamikor a szászvári és az egy- házaskozári tsz-ek pereskedtek, mert a mezsgye éppen átszelte a tavakat. Az ügy — ahogy hallom — akkor zárult le, amikor már egyesültek. Az érdekellentétek azonnyomban megszűntek. Az útról nagyszerűen belátni Egyházasko- zár szinte valamennyi épületét. Ami már messziről kiemelkedik a település fölé: a templomtorony és a karcsú, roppant magas hidroglóbusz, amelynek tövében a termelő- szövetkezet új épületei sorakoznak. Bikái, öt-hat esztendeje jártam erre, emlékezetem szerint roppant sárosak voltak az utcák, borús volt a hangulatom is, késő őszi eső verte a házak falát és sötétedett is. Sár és sár... Ez a kép maradt bennem. Nagyon szép, tiszta község. „Módos" új családi házak, drága, igényes vas- és kőkerítésekkel, aszfaltozott út, tovább a kastély, az állami gazdaság központja. Visszafelé — ugyanezen az útvonalon. Semmi sem változott. Ennek a vidéknek szépsége maradandó. Rab Férésé A napsütötte verandán ülünk az apával, Lugosl Istvánnal, aki a szénbányánál esztergályos. A látogatásra az anyák napja adta az alkalmat, igy a beszélgetés témája is adott. A hét gyerekről beszélgetünk és az édesanyáról. ' — Hogyan élünk? Rendesen, Most már. Amikor 64-ben megbetegedtem a szívemmel és egy évig nem dolgozhattam, nagyon nehéz volt. Csak a feleségemnek köszönhetjük, hogy akkor nem omlott össze a család. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen áldozatvállaló asszony — és amikor e szavakat mondja* könnyek homályosítják el a szemét — Nagy terhet, sokat vállalt. — Nem könnyű a munkája az óvodában sem, a konyhán, ahol 160 gyermeket látnak el. Ha ott végez, megy a bérelt gyümölcsösbe. Sok munka van vele, de nagy segítség a megélhetésben. Négyen keresnek a családban. A családi pótlékkal és a legnagyobb fiú ösztöndíjával felmegy a jövedelmük 6700 forintra. Nem sok, jól meg kell gondolni minden forint helyét — Én — megmondom őszintén — nem tudok gazdálkodni. Anyuka viszont nagyon. Szinte a semmiből is előteremti azt, amire szüksége van a családnak. Jól beosztja a pénzt és a család semmiben sem szenved hiányt. A család minden tagja a munkahelyén, az iskolában vagy az óvodában ebédel és így közel 3000 forint megy el az otthoni étkezésekre. A többiből kell fedezni a lakás fenntartási költségeit, az új bútor részletét és a család ruházását Talán ez a legnehezebb, s mégis valamennyi gyerek rendesen, csinosan jár. A gyerekek: István 20 éves. Felsőfokú vegyigépészeti technikumba jár. Jövőre végez, utána továbbtanulna. Testvérei már mondták, hogy segítik. Már 6 éves korában felelősséggel vigyázott a kisebbekre. Néhány évvel ezelőtt újságkihordást vállalt, hogy írógépet vegyen húgának, aki gyors- és gépírást tanult. Péter 19 éves. Kesztyűszabász. Hosszú hajat és szakállt visel. A család azt mondja: igy szeretjük, amilyen. Keresetét hazaadja, s beéri heti 30 forint zsebpénzzel. Szorgalmasan jár a gyümölcsösbe dolgozni. Pálma 17 éves. Gyors- és gépíró az AGROKER-nél. — Korábban sokat segített a család közős munkában, de mostanában felmentették. — Munkája mellett esti gimnáziumba jár öccsével együtt, így a tanulásra kell fordítania szabadidejét. Szilárd 16 éves. Rézműves tanuló, s emellett jár nővérével gimnáziumba. ötvös szeretne lenni, örülne, ha átmehetne a művészeti gimnáziumba nappali tagozatra. Xéna 14 éves. Most végzi a 8. általánost. Jövőre a gimnázium egészségügyi tagozatára megy. ö most a második háziasszony a családban. Főz. süt, és — talán ez a fő — főztje Ízlik testvéreinek is, szüleinek is. Csilla 11 éves. Ötödikbe jár, de évek óta a család „anyagbeszerzője”. Olyan jól látja el feladatát, hogy édesanyjának nem is kell boltba járnia. Kamilla a legkisebb. 6 éves, óvodás. A család munkájában mégis részt vesz. Segít a takarításban, reggelenként az ágyazásban. * Az édesanya alacsony, erős asszony. Az évek és gondok szürkére festették haját, barázdákat vontak az arcán. Mégis derűs boldogság sugárzik róla, amikor családjáról beszélgetünk. — Gyerekeim elégedettek, soha nem zúgolódnak és a család dolgai simán, erőltetés nélkül mennek. Mindegyik igy látja szépnek, jónak az életünket és értenek ahhoz, hogy lemondjanak a másik javára. Mi szülők mondunk le legtöbbet, dehát így van ez mindenütt. * Vasárnap van, anyák napja. A Lugosi család együtt ülhet az ünnepi asztalnál (a régi lakásban ezt nem tehették) és ma talán még több szeretettel veszik körül az édesanyát, akinek életüket, emberségüket köszönhetik. Hársfai Istváti
