Dunántúli Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-04 / 100. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ArB! 1 Dunántúli napló mi.évfolyam,loo.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja DCdixS-tüjüJk az édesanyákat Jelentés a tavaszi munkákról Finiséhez ért a kukoricavetés 99 importvetőgép is munkába állt Két hét alatt 70 ezer holdat vetettek el A negyven százalék már nagyhozamú hibrid Üjra elkéne az eső, mondo­gatják a szakemberek, s való­ban meglehetősen száraz a föld, ami nem is 'csoda, hi­szen a múlt hónapban me­gyénkben alig több, mint 30 milliméter csapadék esett le, s ez is jórészt a hónap ele­jén, ez tette lehetővé, a kora­tavaszi lemaradások pótlását. A Megyei Tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tályára május 2-án beérkezett statisztikai jelentések szerint, a mezőgazdasági üzemek él­tek is ezzel a lehetőséggel s a jó időnek úgyszólván minden percét kihasználták. Az el­múlt két hétben fejezték be az őszi kalászosok tavaszi fej- trágyázásót. A 113 ezer hold gabonára összesen mintegy 16 ezer tonna nitrogén műtrá­gyát szórtak ki s ez különö­sen azért szép eredmény, mert az év eleji műtrágyaellátás meglehetősen akadozott. Nit­rogénből az éves keretnek csak 20 százaléka, káliumból mindössze 15 százaléka érke­zett meg, az AGROKER ál­tal ígért 33, illetve 31 száza­lék helyett. Ennek ellenére a fej trágyázás 98 százalékban megtörtént, s a gabonák ál­talában igen szépek s pilla­natnyilag még a tavalyinál is magasabb termést ígérnek. Az utóbbi két hétben fe­jezték be a tsz-ek a tavaszi pillangós telepítéseket, lucer­nából mintegy 7500 holdat, vörösheréből 6500 holdat ve­tettek el. Csaknem mindenütt befejeződött a napraforgó ve­tése és a burgonya ültetése is, ez utóbbiból 5000 holdat a kö­zösben termesztenek, 521 hol­dat pedig a háztáji gazdasá­gokban. Bizonyos lemaradás tapasztalható a tavaszi vegy­szeres gyomirtási munkákban, annak ellenére, hogy május 1-ig már több, mint 50 ezer holdon elvégezték a munkát, a területnek több mint a fe­le azonban még vissza van s a 30 fokos melegben olyan gyorsan fejlődik a gabona, hogy félő, hamarosan már csak repülőgéppel tudják a táblákat megközelíteni. A ka­lászosokon, a kukoricán és burgonyán kívül, az idén újabb két növényre, a lucer­nára és borsóra is kiterjesz­tik a vegyszeres gyomirtást a tsz-ek. A borsóterületnek több mint 50 százalékát ezút­tal már a jól bevált Sevtox- szal gyomtalanítják. Folyik a kollekciók zsűrizése, csomagolása Baranyai termékek a BNV-n Harmincöt ország legkivá­lóbb termékeinek versenye lesz idén a Budapesti Nem­zetközi Vásár, s ebben a ha­talmas ipari „ki mit tud?”-ban Baranya képviselői is ott lesznek. A hagyományokhoz híven szinte valamennyi nagyüzemünk helyet igényelt a Hungexpo vásárirodától, s bár a városligeti vásárváros idén még zsúfoltabbnak ígér­kezik, mint tavaly volt, szá­mos termékünk egészen elő­kelő helyet kapott. Az Építő­gépgyártó Vállalat kollekció­ja például közvetlenül a fő­bejárattal szemben látható majd. Az ÉPGÉP 7-es számú — pécsi gyára —, jólbevált ee- mentÉiló-családiávai szerepel. A vállalat sok év óta „törzs­vendégnek” számít a vásár­városban, most azonban a korábbiaktól eltérően szinte kizárólag értékesíthető, tehát a fejlesztés stádiumán túl­jutott cikkeket vonultat fel. Az 1967-ben kiállított 36 féle termékből 24 a kiállítás idő­pontjában még kísérletezés alatt állt, s tavaly sem volt sokkal kedvezőbb ez az arány. Most 37 féle gép szerepel a kiállítási listán, s a kollekció 84 százalékát sorozatban gyártják. Másik gépgyárunk — a Sopiana —, szin­tén „anyavállalatával” — az Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalattal —, kö­zösen szerepel: konzerv- és £lrfmi««ripgri gépaW kül­denek. A kohó- és gépipar egyébként 15 szektorban mu­tatja be legújabb és legsike­resebb termékeit Készülnek a vásárra a Kesztyűgyárban is. A 2-es pavilonban 50 pár pécsi kesz­tyű látható majd, melyek vál­lalati zsűrizésére előrelátha­tóan 5-én kerül sor. Az öt- venpáros kollekció1 a nagy nemzetközi tekintélynek ör­vendő pécsi gyár szinte vala­mennyi kesztyűfajtáját tartal­mazza, s különösen a színek vonatkozásában ígér megle­petéseket. A Szigetvári Cipő­gyár a Minőségi Cipőgyár vitrinjeiben mutatja be ter­mékeit, míg a Pécsi Porce­lángyár három pavilonban is szerepel. Jelentőségben minden mun­kát háttérbe szorít ezekben a napokban a legnagyobb tava­szi vetési munka a kokorica- vetés, amely finiséhez köze­ledik. A tsz-ek és háztáji gaz­daságok ezen a tavaszon ösz- szesen 103 737 holdon vetik el ezt a fontos növényt, kb. 60— 40 százalékos arányban, tehát nagyobb, részét a közösben ki­sebbiket a háztájiban. Ebből a nagy területből két héttel ezelőtt mindössze 800 hold volt elvetve a megyében, az­óta viszont közel 71 ezer hol­don került a földbe a kuko­rica. A gyors ütemű munkát a jó szervezés mellett min­denekelőtt az tette lehetővé, hogy az igényelt import sze­menként! vetőgépek időben megérkeztek és munkába is álltak, összesen 99 darab SPCO 6-os jugoszláv és ro­mán pneumatikus kukorica­vetőgépet kapott az AGRO­KER még a vetés megkezdése előtt s ezek a gépek már mind dolgoznak, napi teljesítmé­nyük átlagosan 30 hold, s a szezonban egy ilyen külföldi vetőgép 250 hold kukoricát tud elvetni. Az új import gépeket a ju­goszláv és hazai nagyhozamú egyszeres keresztezésű hib­ridkukoricák vetéséhez vásá­rolták a tsz-ek. Tavaly a me­gye kukoricaterületének 25 százalékán termelték ezeket a korszerű fajtákat, az idén már több, mint 40 százalékra emelkedett az arányuk. Ezen belül azonban arányeltolódás történt a magyar egyszeres martonvósári hibridek javára. Mintha csökkent volna az üzemek érdeklődése a koráb­ban annyira keresett ju­goszláv fajták iránt, s ez nem­csak a külföldi vetőmag ma­gasabb árával magyarázható, sokkal inkább azzal, hogy a két éve folyó üzemi kísérle­tek eredményei inkább a ha­zai hibridkukoricák javára billentették a mérleget. Sok a panasz egyes jugoszláv fajták etetése kapcsán is, miután ér­zékenyebbek az üszög fertő­zésre. Befejezés előtt asobáki beruházás 1964-ben 1500 tonna napi termeléssel a legfiatalabb magyar bánya, a komlói 7.0- bák-akna, is belépett az „ak­tív” bányaüzemek sorába. Az akna, melynek távlati terv- előirányzata évi 0,9 millió tonna szén kitermelése, idén tavasszal elérte a napi 230 vagonos szintet, s az év vé­gére előreláthatóan már 250 vagon szenet termel. — Az üzemmel kapcsolatban a Me­cseki Szénbányák beruházási és fejlesztési osztálya a kö­zelmúltban közzétett néhány végleges adatot. Ezek szerint az állami nagyberuházásként megvalósított létesítmény tel­jes költsége 1 milliárd 247 millió forint. Az üzem ki­termelhető szénvagyona a legújabb felmérések szerint 65 millió tonna. 1968-as ada­tok szerint a nyitott vágat­hossz 34 420 folyóméter. Az első szint 571 méter mély­ségben van. 1969-ben nagy­arányú feltárási munkák folynak, melyek méreteire jellemző, hogy 12 414 folyó­méter új vágatot terveznek kihajtani. Incidens Poher és Debré között Waldeck Rochet élesen bírálta a szocialista párt magatartását Párizs. A francia Minisztertanács Alain Poher elnökletével tar­tott pénteki első ülése után — az ülés maga is fagyos légkörben zajlott le — ki­robbant az első incidens az ideiglenes elnök és a gaulle- ista miniszterek között. Mi- cheí Debré külügyminiszter teljes szövegében nyilvános­ságra hozta a kormány ülé­sén elmondott tájékoztatóját De Gaulle tábornok visszavo­nulásának nemzetközi fogad­tatásáról. A tájékoztató, ame­lyet Poher elnök már magán az ülésen is a külügyminisz­ter hatásköre túllépésének minősített, Franciaország ve­reségének állítja be a tábor­nok lemondását és azt állít­ja, hogy a világon sehol sem értik meg, hogyan szavazhat­tak a franciák egy ilyen nagy emberrel szemben. Michel Debré felszólalásá­nak közzététele után az Ely- sée-palota rövid közlemény­ben, név említése nélkül, rendreutasította a minisztert. Emlékeztetett arra „hogy a kormány ülésének vitája tit­kos, arról csak a tájékozta­tásügyi államtitkár adhat ki közleményt — az elnök jóvá­hagyásával. Az ilyen gaulleista túl­buzgóságból származó inci­denseket a Combat szerint maga Pompidou sem nézi jó szemmel, mert egyrészt za­varja a centristákkal folyta­tott tárgyalásait, másrészt közvetett módon növeli az ideiglenes elnök politikai je­lentőségét és ezzel utóbbi Je­lölésének esélyeit. Alain Poher pénteken le­váltotta az elnöki palota egyetlen olyan vezető mun­katársát, alá De Gaulle tá­vozása után is a helyén ma­radt: Jacques Foccart, az Blysée-palota afrikai ügyek­kel foglalkozó főtitkárát. Jacques Foccart De Gaulle legrégebbi hívei és legköz­vetlenebb munkatársai közé tartozott. Az Elysée-palota „szürke eminenciásá”-nak te­kintették. Az afrikai ügyek­kel kapcsolatban jelentős sze­repet tulajdonítanak neki számos volt francia gyarma­ton lezajlott államcsínyben. COUVE DE MURVILLE NYILATKOZIK: Maurice Cou- ve de Murville francia miniszterelnök újságírók és fotó­riporterek gyűrűjében, miután elhagyja az Elysée Palotát a francia kormány De Gaulle lemondása utáni első ülése be- fejeztekoc. Szerepe azonban jelentőse« meghaladta az afrikai kér­déseket. Egyes lapvélemé­nyek szerint ő volt a külön­böző gaulleista „párhuzamos rendőrségeid’ feje. Neve a Ben Barka-perben is szóba került. * A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának pénteken Saint-Ouenban tar­tott ülésén Paul Laurent, a PB tagja beszámolójában és Waldeck Rochet főtitkár rö­vid felszólalásában élesen bí­rálta a szocialista párt maga­tartását az elnökválasztással kapcsolatosan: az FKP közös program kidolgozására irá­nyuló javaslatának elutasí­tását és Gaston Defferre egy­oldalú jelölését. Az FKP KB a szocialista kongresszust kö­vetően, hétfőn délután újra összeül, hogy meghozza az el­nökválasztással kapcsolatos döntéseit. Waldeck Rochet felszóla­lásában a többi között meg­állapította, hogy a szocialista párt vezetősége egyoldalúan nevezte meg saját jelöltjét és egyidejűleg elutasította a tárgyalást a közös program­ról a kommunista párttal, ezzel kész helyzet elé akar­ta állítani a többi baloldali szervezetet, közöttük a kom­munista pártot. Ez azt jelen­ti, hogy elutasítanak minden együttes megállapodást. Ez­zel pedig súlyos felelősséget vállalnak magukra a dolgo­zó tömegek előtt, mivel egy ilyen magatartás csak a mo­nopóliumok és a nagybankok jelöltjének, a gaulleista Pom- pidounak kedvez. Az FKP főtitkára vitába szállt a szocialistáknak azzal az érvével, miszerint az el­nökválasztáshoz nincs szük­ség közös program kidolgo­zására, hiszen a köztársasági elnök csak a „döntőbíró” sze­repét tölti be. Nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni — mu­tatott rá a főtitkár —, hogy az elnöknek az 1958-as gaulleista alkotmány értelmé­ben kiterjedt hatásköre van.

Next

/
Thumbnails
Contents