Dunántúli Napló, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

nopto 1*6*. Április tK Tömeges vállalati lakásépítés Zalaegerszegen Mindent a tanács bonyolít le, egészen a kulcsátadásig Lakásépítő Rt-k... Ez Tolt a címe annak a rövid hímek, amely Zalaegerszegre vonzott bennünket Felfogás dolga, hogy valóban rt-nek nevezhe­tők-« az ottani laza szövet­kezések, de hogy tényleg tö­meges vállalati lakásépítkezés áll a hír mögött, arról már a megérkezés percében meg­győződhettünk. Szolgálati lakások Egy kilencemeletes, 64 la­kásos épület áll ugyanis a fő­tér szomszédságában, melyről még a környéken játszadozó gyermekek is tudják, hogy több vállalat pénzéből készül. Az új házat május végén ad­ják át Ezenkívül további há­rom épület — egy 12 és két 16 lakásos ház — épül válla­lati erőkből. Maholnap a vá­ros minden számottevő üze­me, intézménye érdekelt lesz valamelyik építkezésben. Mégsem alkotnak részvény- társaságokat, hiszen e válla­latok nem egymással, hanem a tanáccsal kötnek egyezsé­get Az az üzem, mely lakás­hoz akar jutni, átutalja a ta­nács számlájára a megfelelő összeget (A másfél szobás la­kásért általában 180, a két­szobásért 210—215, a három szobásért pedig 250 ezer fo­rintot kémek.) A vállalat ez­zel meg is tette a kötelessé­gét. A többi már a Városi Ta­nács dolga, mely az alapozás­tól kezdve a kulcs átadásáig mindent elintéz és lebonyolít. Amikor a ház elkészül, a befizetések arányában illetve a jelentkezések sorrendjében szétosztják a lakásokat. A ki­utalót azok kapják meg, aki­ket a vállalatok megjelölnek. Bár mind a tanács, mind pe­dig a vállalatok óvakodnak kijelenteni, hogy szolgálati la­kások jönnek létre (azokat ugyanis egy rendelkezés meg­szüntette), a gyakorlatban mégis ez történik. Ez egyéb- -> v- ~ ként érthető is. Az új házakat az Ingatlan- kezelő Vállalat gondozza, tart­ja fenn, a lakókra ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint a többi állami házban élőkre. Elfogadható áron A leírtak inkább a dolgok jogi oldalát világítják meg, arra azonban alig adnak vá­laszt, hogy a tanács és a vál­lalatok miért vonzódnak eh­hez a lakásépítési formához? Végtére is sok megoldás — szövetkezeti lakás, társasház, OTP-öröklakás, sajáterős vál­lalati lakásépítés stb. között választhatnak! Mi a ráció eb­ben az újabb változatban? „Kényelmes és olcsó!’’ — válaszolták a MÁV-állomás, posta, Szállítógépgyár, KPM Közúti Igazgatóság vezetői a kérdésre. Mint mondották, milliónyi dolguk, teendőjük van, nincs idejük arra, hogy a lakásépítés ezernyi nyűgé­vel — engedélyek kijárása, anyagbeszerzés, „veszekedés” a kivitelezőkkel stb. — szapo­rítsák azt. Ezért az volt a legfőbb kikötésük, hogy a ta­nács elfogadható áron vállal­ja a lebonyolítást, s miután az megtörtént, kész örömest szerződtek. Kiszámították, még anyagi szempontból is jól járnak, hiszen ha saját maguk építkeznek, alig tud­nak 210—215 ezer forintból „kihozni” egy kétszoba össz­komfortot. Minél tömegesebb a lakásépítkezés, annál ol­csóbb. „Nekünk nem maradt más választásunk” — indokolta meg a döntésüket Szigeti László, a Városi Tanács épí­tési és közlekedési osztályá­nak vezetője. Mint mondotta, 1968. október 20-ra felépítet­ték azt. a 700 lakást, amit a harmadik ötéves tervre kapott a város. Az a veszély fenye­getett, hogy 1970. december 31-ig, tehát a harmadik ötéves terv végéig nem építhetnek már semmit. Addig törték a fejüket, míg ezt a formát ki nem találták. Dehogy is saj­nálják a fáradtságot, dehogy is hányják fel, hogy magukra vállalták az építkezések le­bonyolításának minden ter­hét! Egy cél lebeg a szemük előtt: a lakás és a város fej­lődése. Tanulhatunk tőlük Nem lehet elfogódottság nélkül hallgatni az ilyen meg­nyilatkozásokat. Az embernek önkéntelenül is eszébe jut, hogy Pécsett még csak a pusz­ta gondolat van meg, s az el­ső ilyen ház felépítésétől még nem is tudni milyen távolság választ el bennünket. A Pé­csi városi Tanács ugyanis még nem alakított ki végle­ges, határozott koncepciót e témával kapcsolatban, s amíg az hiányzik, nem tud igazán vonzó alternatívákat állítani a vállalatok elé. Egyelőre nincsenek építkezésre előké­szített, közművesített tartalék I területek sem, márpedig anél­kül szó sem lehet erről. A legfőbb akadályok azonban mégsem ezek lennének, hanem a vállalatok értetlensége. Za­laegerszegen a puszta gondo­lat is lelkesedést váltott ki, s a tanács és üzemek egy­mással vitatkozva választot­ták ki a legjobbnak ígérkező megoldást, itt viszont hallga­tásba burkolóztak a vállala­tok, amikor a tanács tapoga­tózni kezdett náluk. Reméljük, ez csak ideigle­nes állapot lesz, s az az áp­rilis végi megbeszélés, amit a tanács e témában a vállala­tokkal tervez, valóban meg­beszélés, eszmecsere, kétolda­lú alkotó, tetteket sarjasztó vita és nem az óhajok egy­oldalú felsorolása lesz. Az élet kívánja, hogy így legyen! Magyar László Még egy baranyai milliomos A 17. játékhéten egy ét­iét öttalálatos lottó-szel­vény volt. Tulajdonosa: Nagy János, alsómocso- ládi halász, a mágocsi termelőszövetkezet tagja. Rendszeresen három szel­vénnyel játszott, mindig azonos számokkal. Azaz­hogy... Ezúttal az egyik szá­mot „elírta” és éppen ezzel a szelvénnyel nyert pontosan 1 millió 897 ezer 111 forintot. Ennyi összeget kap kéz­hez május 7-én, az OTP Baranya megyei Igazga­tóságán. Hegyen-völgyön lakodalom Hétszáz vendég Olasz-Hidoron Akármivel lehetne kezdeni ezt a riportot: mindegy, hi­szen nagyon szép dologról szól... Baloldalt hegy, nap­sütötte szőlővel borítva (köz­tük a kitűnő zamaté olaszriz- ling), a völgyben a falu. — Amit Olasznak is hívnak, meg Hidornak is — attól füg­gően, hogy ki melyik részé­ben lakik. Mert a két közsé­get közigazgatásilag már rég egybevonták. Mondják kint az utcán, hol van Schönber­ger Vilmos háza. Meg azt is, hogy most úgysem találjuk otthon: fent van a hegyen, a kultúrházban, amelynek ud­varára sátrakat feszítettek — azoknak a vendégeknek a számára, akiknek bent a ter­mekben már nem jutott hely. A kul túrház előtti gründen már vagy negyven-negyvenöt személygépkocsi, no meg egy farmotoros Ikarusz, amely — mint később kiderült — Üj- petréről hozta a vőlegény, Bognár Ottó villanyszerelő (B. m. Állami Építőipari Vál­lalat) kedves szüleit, rokon­ságát, ismerőseit Vagyis egy százharminc főnyi „kisebb” társaságot De hol van Schönberger Vilmos? Vagy talán úgy, ahogy a község lakói a köz- tiszteletben álló termelőszö­vetkezeti üzemegység vezetőt becézik: „a Vili”. Jön már elénk. Középkorú, rokonszen­ves férfi, kicsit őszül már. De nem attól, hogy ma ő az örömapa. Lányát a menyasz- szonyt Máriának hívják, Pé­csett a Kossuth utcai cse­Tovább tart a meleg Áttekintve a kontinens időjárási helyzetét Nyu- gat-Európában a meteo­rológusok a hét végén is változékony, felhős, ki- sebb-nagyobb esőkkel tarkított, de lassan ki­tartó melegedő időjárást regisztráltak. Hasonló­képpen kellemes hőmér­séklet alakult ki Kelet- Európában, hála a Kau­kázus, illetve a Fekete­tenger felől északi irány­ban haladó meleg lég­tömegeknek. Hazánkban a felmelegedés a Magyar­óvár—Tihany—Baja vo­naltól nyugatra már pénteken elérte a 20—23 fokot, sőt Lepsényben és Somogyszobon 25 fokot mértek. A felmelegedés szombaton tovább foly­tatódott és ez az irány­zat valószínűleg vasár­nap is megmarad. megeboltban dolgozik. Hogy milyen a menyasszony? Hát milyen is lehet? Szép, sőt nagyon szép. Valamit a környezetről: az udvaron kondérok, vegyes húslevessel, tyúkokkal, sült­húsokkal. Fehér kötényes asz- szonyok tálakkal sietnek az asztalokhoz, fordulnak, újra felpakolnak. Megérkezik a fúvószenekar: pontosan ti­zenhárom kisebb-nagyobb trombitással. Gyöngyvirággal tűzdelt fehér szalag, masni­ba kötve a hajtókájukon. Az első szám címét kérdem Hofsauer Pétertől — helybé­li vendég itt —, mond is valamit németül (a község 40 százaléka német, 30 délszláv, 30 magyar anyanyelvű), amit nem értek meg, de a helyi iskola igazgató-helyettese, Hartmayer Konrád felnevet és mondja: le ne írjam, mert a dal címét Péter az anyó­sokra nem éppen kedvező ki­fejezésekkel illette. Az igazi: „Die lustige Müllerin” — „A vidám molnárné”. Aztán tán­colnak az udvaron. Miniben, térdig- és földigérő szok­nyákban, kinek-kinek kora szerint. Délszláv, német, ma­gyar nyelven beszélő — né­ha-néha egymásra kacsintó — jókedvű társaság. Hely is kéne, ahol Schön­berger Vilmossal néhány szót váltani lehetne, ö a gazda, talál is helyet. Éppen azok társaságában, kikkel e nagy kavalkádban összebarátkoz­tunk: megint csak Hofsauer Péter és Wilhelm József. Mindketten a belvárdgyulai termelőszövetkezet helyi üzemegységének dolgozói. — Kicsit intim kérdés: mi­be került ez a hétszáz fős lakodalom? — Talán kllencven-százezer forintba... — Részletesebben? — Vágtunk egy közel hat­százkilós marhát, öt sertést — mindegyik százharminc ki­ló körül volt — továbbá száz­ötven vagy száznyolcvan ba­romfit. Száztíz tortát sütöttek az asszonyok: a hozzávalóról csak annyit, hogy kétezeröt­száz tojás ment el, de persze rétesre is. A rétest egyébként többnyire a délszláv asszo­nyok sütötték, de bizisten jól csinálták. Van egy kis sző­lőm, tegnap este hoztunk le tíz hektolitert —, mert a lakzi már tegnap megkezdődött —, de azt hiszem nem lesz elég. Majd hozunk még. — És a rengeteg evőeszköz? — Bólyból, a kölcsönzőből hoztuk. — Ügy értesültünk, hogy Olasz—Hidor összlakossága alig haladja meg a nyolcszá­zat és itt hétszáz vendég van. Némi kajánsággal kérde­zem: nem tart attól, hogy az utcáról bárki bejön és lak- mározik? — Elfér. Nyújtja az üveget Pedig van jónéhány száz pohár, de ebből kell inni. — Sok emberben felötlik a kérdés — talán e riport alap­ján, — hogy miért csinálják ezt a hallatlanul nagylétszá­mú lakodalmat? Megint nyújtja az üveget: — Nézze kérem. Igyunk egyet és megmondom. ... Tehát Egyetlen egy oka van: szere­tem a kislányomat És — ez természetes — a vömet is. Van még egy kislányom, ti­zenötéves, kisebb lakodalom­mal az sem ússza meg. A menyasszonytánc — leg­alább is a hagyományos mó­don, tehát kalapba szórt bankjegyekkel itt nem szokás. Azonban a késő délutáni órákban a zenekar tust hú­zott Elcsendesedett az udvar. Egy bokrétás ember — a kö­réje tolongó tömeg között — neveket kiáltott, pontosabban azonnal közölte az ajándékot is: paplanok, kávéfőzők, csil­lárok, asztalilámpák, hálóin­gek, szivacsköntösök, porszí­vók, jénai készletek, térítők és ... borítékban pénzek. Az örömapa öccse például (nem nyomdahiba) húszezer forintot tett az asztalra. Többesszám­mal jeleztem az ajándékokat? Nem volt olyan ajándék, amelynek legalább párja ne lett volna. Hogy mit csinál­nak mondjuk tizenöt pehely­paplannal a fiatalok? Ki tud­ja? Végül is.. a családban „csak” akad majd gazdája valamennyinek néhány év múlva ... Rajtuk múlik. Rab Ferenc Szemetesek az utcák Amikor hosszú évekkel ezelőtt Pécsre kerültem, va­lahogy az a határozott vé­lemény alakult ki bennem, hogy meglehetősen szemetes ez a város. Mintha lakói nem viselnék eléggé szívü­kön városuk tisztaságát Le­hangoló látvány volt pl. a vil­lamosok- és buszmegállók körüli jegyhalmaz, amit a szél kedvére sodorhatott to­va. Azóta valahogy meg­szoktam ezt és fel sem fi­gyeltem arra, változott-e a helyzet. Mindezt azért kellett el­mondanom elöljáróban, mert minap a Kossuth Lajos ut­cában járva egy fiatalember perdült elém hatalmas pa- pírköteggel a kezében. Talá­lomra belemarkolt és ke­zembe nyomott négy vagy öt röplapot. Megnéztem, (a kon- zervbeiputatót reklámozta) aztán tanácstalanul forgat­tam a kezemben. Hirtelené- ben nem tudtam, mihez is kezdjek vele. Láttam, má­sok is így voltak, de tanács­talanságuktól — és a papír­tól — hamarosan megszaba­dultak és a város legforgal­masabb utcáját délutáni csúcsforgalmi időben szépen elborították a szétszórt röp­lapok. Én nem akartam a ragadós példát követni. Vit­tem kezemben a papírcso­mót a legközelebbi (egyéb­ként elég távoli) szeméttar­tóhoz, ahol könnyű szívvel megszabadultam tőle. Ekkor ébredt fel bennem a régi kép a szemetes Pécs­ről és kezdtem figyelni a várost, az embereket. Ja­vult-e az évek során a hely­zet? Ügy láttam igen. Mint­ha tisztábbak lennének az utcák, s kevesebb lenne a szemét Bár ez — azt hi­szem, — nem az embereken (a járókelő embereken) mú­lik. Ezt bizonyítja a Kos­suth Lajos utcai megfigye­lés is. Meg egy másik. Ugye­bár a villamos eltűnt s vele a szélhord ta villamosjegyek is. No de itt vannak a bu­szok— vetheti ellen az ol­vasó — hol vannak a busz­jegyek? Valóban, hol is van­nak? Jobban körülnéztem a buszmegállóknál, melyeknél csakugyan kevés elszórt je­gyet láttam. Nem véletlen üt Az utas, ha leszáll az autó­buszról, szinte nekimegy a szeméttartónak, tehát akár tetszik, akár nem, odahajítja jegyét Már aki hajítja. Mert a konokabb ja azért csak megmarad régi jó szokásá­nál és hajlandó bárhol el­dobni, csak nem a tartóba. Ezek szerint kevesebb a ko­nok? Nem, a buszjegy lett kevesebb, hiszen egyre töb­ben utaznak bérlettel, azt pedig általában havonta egy­szer lehet csak elhajítani. Adva van tehát a képlet: több szeméttartót kell elhe­lyezni és kevesebb alkalmat adni az embereknek a sze­metelésre. Mert ha az Élel­miszer-kereskedelmi Vállalat más módot talált volna ki rendezvénye propagálására, nem ejtette volna kísértésbe a járókelőket és az utcán csak a szokásos napi szeméi maradt volna. Azt ugyanis tudomásul kell vennünk, hogy van ilyen. Például ■ cigarettacsikk. Nem kíván­hatjuk egy dohányostól sem, hogy a csikkel a kezében vándoroljon a szeméttartóig. De azt megkívánhatjuk, hogy a „göngyöleget” ne ott hajítsa el, ahol éppen ki­ürült. Sajnos, az utcákon vé­gesteien végig üres cigarettáé dobozokat rúghat félre út- jából a járókelő. Emellett szinte elenyésző az egyéb, apró szemét Találkoztam már egy tipikusan nyári sze­mét első hírnökeivel: az el­dobott fagylalttölcsérekkel, a máris felrémlettek előttem ezek édestestvérei: a ßrü- mölcscsutka, a dinnyehéj és a kukoricacsutka. Ezekből minden évben bőven jut az utcákra. Miért éppen idén ne lenne így? Van tehát szemét az utcá­kon, mert, sajnos, általában nem vagyunk szemérmesek szemetelés dolgában. Több és megfelelően kezelt szemét­tartóval azonban ki lehetne alakítani az emberekben egy másfajta reflexet is. Egyes helyeken dömping van belő­lük. A Széchenyi tér alsó szakaszán, az autóbuszmeg­állóknál alig 30 méteren he­tet számoltam meg. Másutt meg szinte a levélszekré­nyekkel vetekednek ritka­ság dolgában. Ami pedig van, legtöbbször azzal sincs minden rendben. Láttam fejjel lefelé lógót (máig sem tudom, hogyan lehet szeme­tet dobni bele), főidre csú- szottat (nem hiszem, hogy valaki is lehajolna hozzá), vagy éppen nyitott ajtajút (a járókelőnek megvan a rendesség illúziója, de a sze­mét mégiscsak a földre hull). Az egyéni szemetelőkőn kívül vannak azonban kö­zületi szemetelők is. Az út­javítások, háztatarozások után napokig, hetekig ott­hagyott törmelékre gondolok, ami ugyancsak nem felemelő látvány. Változott-e tehát a helyzet az évek folyamán? Azt hi­szem, van javulás. Legalább­is ami a keletkezett szemét eltakarítását illeti. A Köz- tisztasági Vállalat erőfeszíté­sének tulajdonítható, hogy utcáink viszonylag tiszták és ma már nem kell annyira szé­gyenkeznünk az idegenek előtt, mint azelőtt De jó volna, ha a pécsi polgár is tenne ezért valamit. Ha a kezébe nyomnak egy röpla­pot nem kell azt azon a szent helyen el is dobni. Ha a cigarettásdoboz kiürül, el­fér az még pár percig a zsebben. Ha kifogyott a töl­csérből a fagylalt elvihetjük a legközelebbi szeméttartóig. És sorolhatnám még ezeket a „ha”-kat a végtelenségig de felesleges. Valamennyit egyetlen „ha” fejezi ki egy­értelműen: ha fegyelmezet­tebbek lennénk, önmagunk előtt sem, az idegenek előtt sem kellene röstellkednünk a szemetes utcák miatt H. L Tánccal nyugtázza a menyasszony az ajándékot Erb János felvétele t ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents