Dunántúli Napló, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-20 / 89. szám

i üimatttmi navtd 1969. április 20. ja. Ivan Petreé jelentősége éppen abban nyilvánult meg, borbád. Lakácsai Nógra iri és mások. Mint ahogyan a mellékelt vázlatból látható, a hazai dél­szlávok számos megyében szétszórtan élnek. A délszlá­vok által legsűrűbben lakott területekhez Baranya egyes vidékei, Bács-Kiskun déli ré­sze, illetve a Mura alsó folyá­sának bal parti környéke tar­tozik. A Magyarországon élő délszlávok három nép, a hor- vát, a szerb és a szlovén nép részei. (Bunyevácok, sokácok és bosnyákok nem tekinthe­tők külön nemzetiségnek, ők a horvátokhoz tartoznak.) Legnagyobb létszámúak a horvátok, akik több csoport­ban élnek Baranya, Bács-Kis­kun, Zala, Vas és Győr-Sop- ron megye területén. A leg­kisebb csoport a szlovének a szentgotthárdi járásban, a magyar—jugoszláv—osztrák hármashatár közelében hat faluban laknak. A délszláv települések egy másik fontos jellemzője, hogy a lakosság vegyesen él a ma­gyarokkal, néha más nemze­tiségekkel is, pl. Baranyában németekkel (Olasz, Kátoly, Belvárdgyula, Versend és má­sutt). Kisebb az olyan telepü­lések száma, melyekben szin­te csak délszlávok laknak. Ilyenek Baranyában pl. Né­meti, Kökény. A délszláv te­lepülések egy következő fon­tos jellemzője, hogy túlnyo­móan falusiak, míg a múlt­ban egyes városoknak. pL Pécsnek számottevő délszláv lakossága volt. Ma már csak Mohácson (sokácok) és Baján (bunyevácok) találhatók je­lentős százalékban. A nemzetiségek számával kapcsolatos problémákat szak­szerűen elemzi dr. Kővágó László a „Nemzeti kérdés — nemzetiségi politika” című 1968-ban megjelent munkájá­ban. amelyet más szempont­ból is melegen ajánlok min­den, a nemzetiségek mai hely­zete iránt érdeklődőnek, ösz- szeírásokkor a nemzetiségek gyakran letagadják anyanyel­vűket, nemzeti hovatartozásu­kat^ és magyarnak vallják magúkat, ami bizonyára a múlt nyomasztó emlékének hatására történik, örvendetes tény — s ez igazolja pártunk helyes nemzetiségi politikáját —, hogy a délszlávok egyre nagyobb számban megváltják anyanyelvűket, ami a hazai délszlávok biztonságérzete nö­velésének és nemzetiségi tu­data erősödésének az eredmé­nye. A Művelődésügyi Minisz­térium nemzetiségi osztályá­nak 1962-es becslései alapján mintegy nyolcvan-százezer a hazai délszlávok' száma. asszimilálódott. Néhai ottlé­tüket bizonyítják ma a görög­keleti templomok, melyek kö­zül több műemlék jellegű, pl. Szegeden, Siklóson. Mohá­cson, Ráckevén. Egerben, Szé­kesfehérvárott és néhány templom Szentendrén. A bunyevácok Hercegovina nyugati és Dalmácia középső területeiről származnak, kivé­ve a tengerparti rész. 1627- ben egy sikertelen törökelle­nes felkelésük egyik csoport­jukat menekülésre készteti, Magyarországra kerülnek és a Duna menti területen települ­nek le. (Dusnok, Báttya, né­hány Pest környéki helység, mint pL Tököl, Ercsi, Érd stb.) A 17. században főleg a század végefelé ismeretes még egy pár vándorlás. Ennek eredményeként jött létre több bunyevác település Bácská­ban. főleg Szabadka és Zom- bor környékén. Trianon után hazánkban csak kisebb ré­szük maradt, — Baján és a mostani bajai járásban. A sokácok Boszniából Szla­vónián át — ahol többségük ma is él — a török elől me­nekülve kerültek Baranyába, majd telepedtek főleg a pécs— mohácsi országút mentén (Nagykozár, Magyarsarlós, Birján, Lothárd, Olasz, Bel­várdgyula, Kátoly, Monyoród, Versend községekben, vala­mint Mohácson és még né­hány helyen.) Néhány szak­ember azt véli bizonyítani, hogy ők a Pannóniába vándo­rolt szlávok leszármazottjai, ami kevésbé valószínű. A bosnyákok ugyancsak Boszniából, annak keleti ré­széből származnak, mint ahogy ezt a legújabb nyelv­járási kutatások is bizonyít­ják. A török hódoltság ide­jén vándoroltak ide. Pécset kivéve, ahol már asszimilá­lódtak, délre, illetve délkelet­re települtek le (Kökény, Po­gány, Áta, Szálánta. Németi, Pécsudvard, Pogány. Személy, Szőkéd stb.). A Dráva folyó mentén Ba­ranya és Somogy megyében a délszláv települések lakos­sága horvátnak vallja magát (Drávasztára, Tótújfalu, Szent­zadig a szerbeknek és a hor- vátoknak a dialektusokon és a szláv egyházi nyelven ala­puló több irodalmi nyelve volt. A múlt század derekán létrejött többé-kevésbé egysé­ges $zerb-horvát irodalmi nyelvet a mai Magyarország területén a délszláv etnikai csoportok közül csak a szer- bek fogadták el, ők azonban kizárólag cirillírást használ­tak. A burgenlandi horvátok Győrött, Sopronban és másutt kiadott könyvei valamint publikációi azonban egészen a felszabadulásig az irodalmi­tól jelentősen eltérő régi nyelven jelentek meg. A so­kácok és bunyevácok ugyan­akkor az irodalomhoz nagyon közel álló nyelv-változatot használták publikációikban, s ezt az állapotot a dualista és a Horthy-korszakban az asszi­milációra törekvő hatóságok természetesen konzerválni akarták. Csak a felszabadulás után, az oktatásügyi főható­ság úgy döntött a délszláv kultúra eredményesebb ápo­lása érdekében, hogy az isko­lákba egységes szerb-horvát (horvát-szerb) irodalmi nyel­vet kell bevezetni, természe­tesen a latint a cirillírással párhuzamosan; ilymódon a hazai délszlávok jobban meg­ismerhetik a jugoszláv szelle­mi értékeket. A 18. század első évtizedei­ben Szentendre, mint egyházi központ egyben a magyaror­szági szerbek irodalmi köz­pontjává válik, ezt a szerepet azonban hamarosan átveszi a szerémségi Karlóca. A hazai szerb kultúra, amely abban az időben a vallási és egyéb kapcsolatok révén az orosz kultúrára támaszkodott, az egész szerb nép szellemi éle­tét képviselte, ugyanis a tö­rök uralom alatt lévő Szer­biában alig volt lehetőség bármilyen kulturális tevé­kenység kifejtésére. A hala­dást képviselő megnövekedett erejű magyarországi szerb polgárság köréből pedig olyan, a felvilágosodás eszméit hir­dető jeles írók kerültek ki, mint Zaharija Orfelin, Jovan Rajié, Dositej Obradovié és különösen a bunyevácok kö­rében. Kultúregyesületeket, olvasóköröket alapítottak, új­ságokat, folyóiratokat jelen­tettek meg, megindult a nem­zetiségi történelem intenzív tanulmányozása. Már a múlt század 30-as éveiben megala­pították Pécsett az „Ilirska éitaonica” (Illir olvasókört), amely valószínűleg egészen az 1848-as forradalomig mű­ködött. A múlt század utolsó negyedében indult meg a ha­tékonyabb nemzeti kulturális felvilágosító munka, amely a történelmi Magyarország asz- szimilációs politikájával való ellenszegülést fejezte ki. Mo­hácsi sokácok századunk ele­jén megalapították a „Sokáé olvasókört”. A mai Magyar- ország területén egy bunye­vác faluban, Katymáron Mijo Mandié falusi tanító megindí­totta a Névén című időszakos lapot. A szintén bunyevác származású Ivan Petreá, katy- mári pap kiemelkedik a népe kultúrájának és irodalmi éle­tének felemelkedése érdeké­ben végzett fáradhatatlan te­vékenységével, amelyet első­sorban Baja környékén fejtett ki. Többnyire költeményeket írt, de ismertebb több, a népe életével foglalkozó színdarab­ja. Ivan A NÉPCSOPORT EREDETE A törököknek a Balkán fél­szigetre és később a Duna- medencébe történő behatolása fő okozója a délszlávok Ma­gyarországra telepedésének. A szerb feudális urak job­bágyaikkal együtt már a 15. században letelepedtek a Sze- rémségben és Bácskában és a magyar király hűbéreseivé váltak. Mátyás idejében az ország központi részeiben is találhatunk szerb települése­ket, pl. a Csepel-szigeti Rác­kevén és másutt. Kis szám­ban még a törökök is telepí­tettek szerbeket Magyarország területére. A szerbek legje­lentősebb csoportja a 17. szá­zad végén az ún. „nagy ván­dorlás” során került hazánk területére. A korábbi kisebb és a 17. századvégi nagy népvándor­lás következtében szerbeket találtunk Baranyában (Mo­hács. Siklós és Pécs városok­ban és több baranyai falu­ban), egyes Csepel-szigeti fal­vakban, Budán és Pesten, Szentendrén és környékén, kisebb csoportokat pedig Ko­máromban, Győrben, Székes­fehérvárott és Egerben. A szerbek városi települései kö­zül legjelentősebb volt a bu­dai, ahol mintegy tízezer szerb élt. Az idők folyamán, de különösen a dualizmus idején a városi szerbség — akik közül sokan jómódú ke­reskedők és vállalkozók vol­tak — legnagyobb részben Sokac-szoba a Pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályán nyelvi sajátosságaik arra en­gednek következtetni, hogy eredetüket a Dráván túli hor- vátoknál kell keresnünk. Ez vonatkozik a Nagykanizsa környéki horvát települések­re is. A magyar—osztrák határ­menti ún. burgenlandi horvá- tokat nagy részben észak­adriai tengerpart és az Una folyó közti tájról a 16. szá­zadban a törökök elől, feudá­lis uraik intézkedésére tele­pítették át. Az etnikai csoport többsége, ugyancsak a határ mentén az osztrák oldalon található. NYELVÜK ÉS KULTÚRÁJUK A különböző tájakról szár­mazó szerbek és horvátok csoportjai nagyon eltérő nyelvjárásokat beszéltek. A szerb-horvát nyelv egyik jel­legzetessége, hogy három fő nyelvjárása — „sto”, „kaj”, „csa” — nagymértékben kü­lönbözik egymástól; a 19. szá~ A 19. század első felében a hazai szerbek szellemi életé­nek központja Buda, illetve Pest, később ezt a szerepet Újvidék tölti be. A bécsi ci- rillbetűs nyomda 1796-ban a Magyar Egyetemi Nyomda tulajdonába került, s így Pest a szerb könyvnyomtatás központja lett. Itt 1825-ben Djuro Magaraéevic Serpske Letopisi címen kiadja az első szerb folyóiratot. A felébredt nemzeti öntudat létrehozza a magyarság központjában — Pesten — az első szerb tudós és irodalmi társaságot, a Ma- tica Srpská-1, 1826-ban. (A fo­lyóirat most is él, a Matica is működik Újvidéken.) A ma­gyar színjátszó csoportok mintájára kialakult a szerb színjáték is, az első szerb színielőadást Pesten 1813-ban tartották meg. A hazai szerbek pezsgő kul­turális élete és a horvátor­szági horvátok eredményei visszhangra találtak a mai Ma­gyarország területén élő, vi­szonylag kisebb létszámú dél­szláv etnikai csoportoknál is, hogy a Horthy-korszakban, amikor nemzetiségi kulturális élet a minimumra csökkent, új művekkel, főleg színdara­bokkal jelentkezett Danica (Hajnalcsillag) címen kiadott kalendáriumaiban adta közre szépirodalmi alkotásainak zö­mét A bunyevácok kulturális és politikai életének föllendíté­sében kiemelkedő a bácsal­mási születésű Ivan Antuno- vié (1815—1888) kalocsai ka­nonok és későbbi püspök te­vékenysége. 1870-ben Kalo­csán kiadja és főleg ő maga írja és szerkeszti a „Bunyev- náke i Sokacke novine” (a Bunyevácok és sokácok új­ságja) c. hetilapot amelynek havi irodalmi melléklete is volt Antunovié fő célja, hogy serkentse a bunyevácok és sokácok szeretetét nyelvük és nemzetiségük iránt. A Duna menti és a Tisza menti soká- cokról és bunyevácokról szóló monográfiáját alapos dóka­A HAZAI DÉLSZLÁVOK (RÉSZLETEK EQY KÉSZÜLŐ TANULMÁNYBÓL) MAGYARORSZÁGI DÉLSZLÁV TELEPÜLÉSEK VÁZLATA mentálással Irta; az 1882-ben megjelent munkája ma is tudományos értékű. A történelmi Magyarország területén alkotott nevesebb írókat tudósokat, művészeket a szomszédos népek leginkább saját kultúrtörténetükbe so­rolják. Közülük néhánnyal mind a szomszédos nép, mind a magyar nép büszkélkedhet Ebiek a népek közti barátság szószólói voltak, a tevékeny­ségük példaképül szolgál a mai nemzetiségi értelmiségi­eknek. Mihajlo VttkorM (ITT9— 1829) a hazai lexikonokban mint magyar irodalmár szere­pel, Kazinczy barátja, támo­gatója. Kevésbé ismert azon­ban, hogy ez az egri szárma­zású, szerb anyanyelvű pesti ügyvéd szerb nyelven is üt, és neve a szerb irodalomtör­ténetben is helyet kapott Jakon Ignjatovié (1822— 1889) a magyarországi szerb­ség nagymúltú városában, Szentendrén született, s több művében örökítette meg ezt a mindenképpen színes, érde­kes várost Ignjatovié mint fiatal szentendrei jogász a magyar forradalom oldalára állt Műveiben magyar tája­kat és embereket ír le; Res- pektus Vásza e. regényének főhőse egy szerb nemzetiségű honvédhuszár, aki Világosnál teszi le a fegyvert A vashidegkúti születésű szlovén Póréi Ágoston (Av­gust Pavel, 1886—1946) mint magyar író és sokoldalú tu­dós a magyarországi szlovén­ség nyelvének és néprajzának kutatásával, szlovén szépiro­dalmi művek fordításával és egyéb tevékenységével segí­tett hidat építeni a két szom­szédos nép között A magyarországi délszláv- ság igen különböző és gazdag tárgyi és szellemi folklórral rendelkezik. A Baranya me­gyei sokác és bosnyák jelleg­zetes viseletét mindenki is­meri, külföldön is becsülik az alsószentmártoni, kásádi és a hercegszántói hímzéseket. A mohácsi sokácok színes busó­felvonulása országos idegen­forgalmi rendezvény rangját nyerte. A FELSZABADULÁS UTÁN Mindazt amit a felszabadu­lás után a délszláv nemzeti­ségi kultúra és művelődés ér­dekében szocialista államunk megtett — a hiányosságok mellett is, amelyekről az utóbbi időben nyílt és építő jellegű viták folynak — újjá­születésnek nevezhetjük. A haladás főként az iskolaügy területén tapasztalható. A Horthy-Magyarországon nem volt semmilyen szerve­zett nemzetiségi pedagógus- képzés. A felszabadulás után már 2948-ban teaftdképafl tafolyamokat szerveznek PA» esett Ugyanabban as évben Pécsett megnyitják a szerb- horvát nyelvű gimnáziumot és tanítóképzőt, amelyek 1954» ben Budapestre költöznek; 1951-ben az első anyanyelve« tanult tanítók képesítő vizs­gát tesznek. A szerb-honrét szerb) anyanyelvet jól ismerd értelmiség előkészítésében egyre szebb sikerekkel fára­dozik a budapesti szerb-hon» vát nyelvű gimnázium. Innen érkezik s legtöbb hallgató s Pécsi Tanárképző Főiskola délszláv tanszékére is. A 20 éves tanszék nappali és lev«, lező tagozatán százan szereztek nyelvszakos tanári Ezenkívül a Budapesti csésztudományi Kar szláv fi­lológiai tanszéke és a Bajai Felsőfokú Tanítóképző bizto» sítanak utánpótlást a felsza­badulás utáni években létre­hozott általános szerb-horvát anyanyelvű (ún. „kétnyelvű”) iskolák részére és a nemzeti­ségi területen lévő magyar is­kolák részére, ahol a szerb- horvát nyelvet tantárgyként oktatják. Az említett felsőok­tatási intézményekben végzett délszláv értelmiségiek nem­csak mint nevelők viszik előbbre a nemzetiségi műve­lődés ügyét. Többen újságíró, ként működnek a szerb-hor­vát nyelvű lap, a Narodne Novine szerkesztőségében, to­vábbá a Pécsi Rádió szerb-hor vát szekciójában, a Tankönyv- kiadó Vállalat Nemzetiségi Tankönyvek részlegében stb. A felszabadulás után létre­jött Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége or­szágosan felkarolta, szervezte és irányította a délszlávok művelődését Feladatai ezek; a helyi kultúrcsoportok támo­gatása, a kultúrszemlék szer­vezése, a naptárak és as egyéb anyanyelvi kiadványok gondozása. Jelentős esemény lesz, ami­kor a Szövetség kiadásába® hamarosan megjelenik a ha­zai szerb-horvát nyelvű élű költők antológiája. (Ezek fő­leg új, a felszabadulás utáni időben nemzetiségi iskolákat végigjáró ifjúságból kerültek ki, eddig főleg a Narodne No- vinében jelentették meg ver­seiket. habár egyesek verseit Jugoszláviában publikál­ták. • Azokat a nemzetiségi kul­túrpolitikai célkitűzéseket amelyeket a Magyar Tanács- köztársaság jelölt meg éa részben meg is valósított, a Magyar Népköztársaság lé­nyegében valóra váltott A pártunk irányelvei alapján ki­dolgozott művelődés-politika bő lehetőségeket biztosít a nemzetiségek kultúrájának to­vábbi fejlesztésére. A felsza­badulás óta az internaciona­lista elveken nevelődött dél­szláv nemzetiségű értelmisé­gen múlik, hogy az iskola­ügyön és az általános népmű­velésen kívül segítse a fejlő­dést a kultúra és a művészet területein is. Dr. Mokuter Iván kandidátus, a Pécsi Tanárképző Főiskola délszláv tanszékének vezetője A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents